Népszabadság, 1961. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-01 / 1. szám

1961. január 1. vasárnap N­ÉP­SZAB­A­DDSÁG. Eltelt az 1960-as esztendő, megkezdtük az új évet. Ez az időpont rendszerint a számve­tésé, de most inkább előre tekin­tünk, a közeljövőbe. Különös okunk van erre: a felemelkedés útján most olyan magaslatra ér­tünk, ahonnan világosan elénk tárul a közeli jövő ragyogó pers­pektívája. Építőmunkánkban most olyan kérdések megoldása kerül sorra, amelyek elvisznek bennünket a pártkongresszuson kijelölt legközelebbi, célunkhoz, ahhoz, hogy befejezzük a szocia­lista társadalmi rend alapjainak lerakását. A szocialista forradalom egész történelmi korszak műve. E for­radalom első szakasza, a politikai hatalomért folytatott harc — mi­után 1944—45 telén demokratikus népi hatalom született — viszony­lag békés körülmények között ment végbe hazánkban. A szocia­lista forradalom erői, hatalmi pozícióikra támaszkodva és a tö­megek harci mozgósításával, a politikai küzdelem eszközével fok­ról fokra kiszorították a burzsoá­ziát a hatalomból. 1947—43-ban a szocialista forradalom politikai téren győzelmet aratott: a népi hatalom szocialista hatalommá fejlődött, létrejött a proletárdik­tatúra. Ez volt — és maradt — a legfontosabb "feltétele a szocialista forradalom teljes és következetes végrehajtásának, a társadalom szocialista átalakításának, a szo­cializmus felépítésének. A magyar munkásosztály a po­litikai hatalom birtokában azon­nal hozzálátott az egész nép év­százados vágyainak megvalósítá­sához, s természetes szövetsége­seitől támogatva megkezdte a szo­cializmus alapjainak lerakását. Ez az iparban, a bank- és hitel­­rendszerben, a nagykereskedelem­ben a megváltozott erőviszonyok folytán viszonylag könnyen ment, mert a nép ellenségeivel, a reak­ciós magyar burzsoáziával szem­ben hatalmi eszközökkel léphet­tünk fel. A burzsoázia gazdasági kisajátítása az államosításokkal megtörtént. A szocialista ipar a tervgazdálkodás alapján gyors fejlődésnek indult, és ma több mint négyszer annyit termel, mint a felszabadulás előtt jó tizenkét évvel ezelőtt hoz­zákezdünk a mezőgazdaság­ban is a szocializmus alapjainak lerakásához. Ezt a forradalmi­ munkát merőben más körülmé­nyek között végeztük, mint az iparban. Itt elsősorban a velünk testvéri szövetségben levő ma­gyar parasztság szocialista nagy­üzemi gazdaságainak megterem­téséről, a kisgazdaságok terme­lőszövetkezetekbe tömörítéséről volt szó. Évszázadok óta be­gyökerezett szokásokat és kiala­kult életformát kellett felváltani az újjal, a jobbal, a szocialista közösségi gazdálkodással. Ter­mészetes, hogy ez a munka más módszereket, hosszabb időt, nagy körültekintést és állhatatosságot kívánt. A szocializmus eszméinek óriási hatásáról és nagy társada­lomformáló erejéről tanúskodik az a tény, hogy a közös gazdál­kodás gondolata kezdettől fogva semmiféle nehézségtől vissza nem riadó, lelkes követőkre talált a magyar falvakban is, és táboruk, amely a munkásosztály segítségé­re támaszkodhatott, mind szélese­dett A szocializmus eszméinek tér­hódítását a magyar parasztság soraiban — ha akadályozta és késleltette is, de — nem tudta feltartóztatni sem a párt vezeté­sében korábban előfordult jó né­hány szektás, dogmatikus hiba, sem a jobboldali árulás, sem pe­dig a fegyveres ellenforradalom. A termelőszövetkezeti mozgalom különösen gyors — mondhatnánk ugrásszerű — fejlődést ért el a legutolsó években. A párt he­lyes politikai irányvonala a me­zőgazdaság szocialista átszervezé­sében a széles paraszti tömegek egyetértésével találkozott. A pa­rasztok­­ túlnyomó többsége — a való élet tényeitől vezetve, a párt felvilágosító szavát megért­ve és a nagyüzemi­­gazdálkodás tényeiből tanulva — már meg­győződött a szocialista gazdálko­dás felsőbbrendűségéről, látja, hogy jobb életét biztosítja, ha be­lép a termelőszövetkezetbe. A ré­gi szokások, a volt életforma vis­­szahúzó ereje ma már nem a termelőszövetkezettel szembeni ellenállásban mutatkozik, hanem inkább abban a töprengésben, hogy „mikor lépjek be”?, a csa­lád „valamennyi tagja” belép­jen-e?, „ki lesz vajon az elnök”?, „milyen brigádba” kerülhetek? stb. Ez a dinamikus fejlődés meg­teremtette a feltételeit annak, hogy — a ma még egyénileg dol­gozó parasztok meggyőzésével és egyetértésével — ezen a téren a termelőszövetkezeti mozgalomban a tömeges szervezést lényegében befejezzük. Erre az álláspontra jutott pártunk Központi Bizottsá­ga, a magyar forradalmi munkás­paraszt kormány s az országgyű­lés is. A jelenleg is folyó felvilá­gosító és szervező munka újabb eredményei bizonyítják ennek az állásfoglalásnak helyességét. A testvéri népi demokratikus országokhoz hasonlóan, mi is si­keresen oldjuk meg a szocialista építés legnehezebb feladatát, a parasztság önkéntes áttérését a kisüzemi magángazdálkodásról a nagyüzemi szocialista gazdálkodás útjára. E célok megvalósítása kima­gasló történelmi jelentőségű esemény. Azt jelenti, hogy a me­zőgazdaságban is teljes győzelmet arat a szocialista forradalom. S mivel a szocialista alapok a nép­gazdaság többi ágában már ré­gebben létrejöttek, ez a győzelem egyben azt is jelenti, hogy a szo­cializmus alapjainak lerakása a népgazdaság egész területén ha­zánkban is befejeződik. Ez a nemes cél, s az a tény, hogy közvetlen közel kerültünk a teljes megvalósításához, egész né­pünket lelkesíti. A szocializmus alapjainak lerakása társadalmi ügy lett. A termelőszövetkezeti mozgalom teljes győzelméért küz­dők táborában felsorakozott ha­zánk minden dolgozó osztálya és rétege. A gyárak és az üzemek munkásai felvilágosító szóval, forradalmi szívük melegével, s ha kell, két dolgos kezükkel segítik a szövetkezeti parasztságot, és egyengetik a még egyénileg dolgo­zók útját a közös gazdálkodáshoz. Értelmiségünk — a falusi értelmi­ség közvetlen, mindennapi mun­kájával, amit a termelőszövetke­zetekben és állami gazdaságokban végez, valamint a városban dol­gozó értelmiség különböző réte­geinek a segítése, amit a Haza­fias Népfront különböző szervei útján, a Tudományos Akadémia szervei útján és egyéb módon nyújt — lelkesen és áldozatké­szen juttatja el a tudomány támogatását a szövetkezeti pa­rasztsághoz. A Kommunista If­júsági Szövetség nemrég befeje­ződött kongresszusa pedig bebizo­nyította, hogy a falusi fiatalság legjobbjai — az olyanok, mint Lipcsei Mónika, Dávid Anna, Szabados Mária, Rózsa Sándor, Csamangó László, Balajcza Sán­dor, ezernyi és ezernyi társukkal együtt — a termelőszövetkezeti gazdálkodás úttörői és szilárd harcosai lettek. A mezőgazdaság szocialista át­szervezése az élet minden terüle­tén a további felemelkedés lehe­tőségeit nyitja meg a munkásosz­tály, a parasztság, a nemzet vala­mennyi osztálya és rétege számá­ra. A magyar parasztság életszín­vonala már a földreform eredményeként is jelentősen emel­kedett. A feudálkapitalista föld­birtokviszonyok szétzúzása meg­­szü­­tte a földnélküli és törpe­­birtokos parasztság elviselhetetlen nyomorát, s a „hárommillió kol­dusnak” kenyeret, tisztes megél­hetést biztosított. A több millió parcellán — tehát az atomjaira bontott mezőgazdaságban — azon­ban nem lehetett ennél tovább menni. A kisbirtok, amely meg­szabadította a parasztot a feudál­­kapitalizmus nyomorától, meg is akadályozta őt abban, hogy elérje azt a jólétet, amelyet csak a szo­cializmus biztosíthat számára. A feudális és a kapitalista kizsák­­mányolóktól a magyar paraszt 1945-ben megszabadult, de a kis­birtok kötöttségei és visszahúzó ereje alól véglegesen csak a ter­melőszövetkezetekbe tömörüléssel szabadul fel, és indul el az anyagi és szellemi felemelkedés útján. A parasztság teljes felsza­badulása tehát így valósul meg igazán. Ezért vált elsősorban a parasztság érdekévé is a nagy­üzemi szocialista gazdaság megte­remtése. A mezőgazdasági terme­lésnek olyan tartalékai szabadul­tak, illetve szabadulnak fel, ame­lyeknek hasznosításával a hoza­mokat igen jelentősen lehet nö­velni. Erre nagy szükség is van mert amíg a felszabadulás óta az ipar termelése három és félsze­resre, a mezőgazdaság termelése mindössze 15—20 százalékkal nőtt. A nagyüzemi szocialista mezőgaz­daság mellett szóló beszédes és bi­zonyító érv, hogy ennek a növe­kedésnek jó része is az utolsó há­rom évre, éppen a termelő­szövetkezeti mozgalom erőtel­jesebb kibontakozásának idő­szakára esik! S most, miután a szocialista termelési viszo­nyok az egész mezőgazdaságra kiterjednek, a következő öt évre a termelés növekedését az 1954—53. évek átlagtermésénél 32—33 szá­zalékkal magasabbra tervezhet­jük. Meg vagyunk győződve róla, hogy a valóságos emelkedés ennél nagyobb is lehet. Csakis ezen az úton — a szocialista közös gaz­dálkodás útján — növelhetjük to­vább mind a falusi, mind a városi dolgozók életszínvonalát! A mezőgazdaság szocialista át­szervezésének befejezése politi­kai területen társadalmi rendsze­rünk és államhatalmunk további erősödését eredményezi. Szocia­lizmust építő társadalmunk és államunk politikai alapja a két nagy dolgozó osztály — a mun­kásosztály és a parasztság — meg­bonthatatlan, , szilárd szövetsége. A Horthy-fasizmus megdöntésé­ért, majd a hatalomért, a népi demokrácia, a proletárdiktatúra megteremtéséért folytatott küzde­lemben és a szocializmus építése során mi, magyar kommunisták, mindig a munkás-paraszt szövet­ség hívei voltunk, sikerrel fára­doztunk létrehozásán és állandó erősítésén. H­a szocialista forradalmunk mozgató erőit keressük, min­den eredményünk, győztesen meg­vívott csatánk mögött végső soron ott találjuk a siker legfontosabb forrását, azt a társadalmi erőt, amely forradalmunkat újra meg újra előrelendítette: a munkásosz­tály vezette munkás-paraszt szö­vetséget. Ez a szövetség kezdetben a munkásosztálynak a kisáruter­­melő parasztsággal kötött szövet­sége volt. Később, részben a kis­­árutermelő parasztsággal, más részben a termelőszövetkezeti pa­rasztsággal kötött szövetséggé fej­lődött. A termelőszövetkezeti mozgalom előrehaladásával a munkásosztály és a termelőszövetkezeti paraszt­ság összefogása vált e szövetség fő jellemvonásává. Az egyéni kisárutermelő parasztsággal való összefogás a munkás-paraszt szö­vetségen belül másodlagossá vált, de így is fontos maradt, egyebek között azért is, mert az egyéni parasztot mi mindig a holnap szö­vetkezeti gazdájának tekintettük. Most a fejlődés olyan szakaszához érkeztünk, amikor befejezéshez közeledik az egész parasztság egy­séges, termelőszövetkezeti paraszt­sággá válása, s ezzel együtt a munkás-paraszt szövetség minő­ségi átalakulása. A munkás­paraszt szövetség egyértelműen a munkásság és a termelőszövetke­zeti parasztság szövetségévé válik. A parasztság is a szocialista tulaj­don egy fajtája — a termelőszö­vetkezeti tulajdon — alapján él, dolgozik és fejti ki tevékenységét. A munkás- és a paraszttömegek a termelési viszonyokban, a politi­kában, a kultúrában még köze­lebb kerülnek egymáshoz. A ter­melőszövetkezetek talaján eltűnik a régi paraszti rétegeződés is, és létrejön az egységes szocialista parasztosztály. A munkás-paraszt szövetség két szocialista osztály szövetségévé válik. Ez a kibonta­kozó szocialista nemzet egységé­nek, egész népünk erkölcsi-politi­kai egységének alapköve. A mezőgazdaság szocialista át­szervezésének befejezése elő­relendíti a szocialista kulturális forradalom további fejlődését is. Egységes, szocialista gazdasági alapot teremt a falvakban a kul­turális tevékenységhez. A paraszt­ság tömegeiben gyorsan fejlődnek a szocialista kultúra iránti igé­nyek, újabb hatalmas tömegek kapcsolódnak be a kulturális for­radalomba. A termelőszövetkezeti gazdálkodás útjára tért paraszti tömegek kulturális és gyakran tu­dományos igényei oly hirtelen je­lentkeznek, hogy azokat nem is tudjuk azonnal kielégíteni. Alap­jában véve ez egészséges és po­zitív jelenség, még akkor is, ha átmeneti nehézségeket okoz, mert a szocialista kulturális forradalom falusi előrehaladásának és a dol­gozó parasztság világnézeti fejlő­désének forrása. Tovább szélesíti a szocialista oktatási rendszer, a szocialista irodalom és művészet, a szocialista tudomány alkalmazá­sának és fejlődésének társadalmi bázisát, újabb kulturális és tudo­mányos eredmények ihlető­j­évé válik. A mezőgazdaság szocialista át­szervezésének befejezését pár­tunk VII. kongresszusa a soron kö­vetkező ötéves terv első éveire tűzte ki. Nagy jelentősége van annak, hogy ezt a feladatot lénye­gesen hamarabb tudjuk megolda­ni, s az átszervezés nagyobbrészt még a hároméves tervünk idő­szakában megtörtént, így a ter­vezettnél hamarabb fordíthatjuk időnket és energiánkat az új ter­melőszövetkezetek politikai és gazdasági megerősítésére. Azt a jelszót, amelyet a Magyar Kom­munista Párt III. kongresszusa 1946-ban adott ki: „Virágzó me­zőgazdaságot, jómódú parasztsá­got!” — igazában most tudjuk megvalósítani, mert most érlelőd­nek ennek feltételei. A mezőgazdaság szocialista át­szervezését nyomon követi a nagy­méretű gazdasági és politikai szervező munka a szövetkezetek megszilárdításáért, eredményeik állandó javításáért. Ez nem ki­sebb, hanem ugyanolyan forradal­mi feladat, mint amilyen az át­szervezés volt. A közös gazdálko­dás útján fejleszteni és erősíteni kell a közösségi szellemet, azt a gondolkodást, hogy első a köz java, mert a közjó az alapja az egyén boldogulásának is A társa­dalom minden erejét — de első­sorban a parasztság és különösen a falusi­ fiatalok rátermettségét, tehetségét, képességeit — kell moz­gósítani a termelőszövetkezetek további gazdasági fellendítése ér­dekében. Ez az útja annak, hogy Magyarország ne csak a gyors ütemben fejlődő ipar, hanem egy­ben a virágzó szocialista mező­gazdaság országa legyen, melyben mind a város, mind a falu dolgo­zói egyre jobban, kulturáltabban, boldogabban élnek. Az új év küszöbén elmondhat­juk: népünk odaadó, jó mun­kája és pártunk, kormányunk he­lyes, bizalmat élvező politikájá­nak eredményeként minden terü­leten előrehaladtunk. Hároméves tervünket jelentősen túlteljesítet­tük. A tervben foglaltnál gyorsab­ban emelkedett a dolgozó nép életszínvonala is. Nyugodtan állít­hatjuk: ma hazánkban a dolgozó ember jól él, s maga előtt biztos, a jelenleginél is jobb jövőt lát Sikereinknek a nemzetközi jelen­tősége is igen számottevő. Az új esztendőben munkánkat már az új ötéves terv végrehajtá­sának jegyében folytatjuk. Gyors előrehaladásunk lehetővé tette, hogy az új ötéves tervünk céljait magasabban határozzuk meg, mint ahogyan pártunk VII kong­resszusa azokat megállapította. A terv fő arányai megmaradnak, de az előttünk álló öt esztendőben minden területen nagyobb lesz a fejlődés mértéke, mint azt egy évvel korábban gondoltuk. Különösen nagy jelentősége van annak, hogy az új ötéves terv végrehajtását az egész országban a szocialista termeleti­ viszonyok alapján kezdhetjük meg. Eddigi népgazdasági terveink fő jellem­vonása az volt, hogy két külön­böző lábon álltak: a szocialista iparra és a felemás, többségében még kisparaszti mezőgazdaság talajára­ épültek.. E kettősség el­lenére is a magyar nép jelentős anyagi és szellemi felemelkedését értük el. Az új ötéves terv már nemcsak az iparban, hanem a mezőgazdaságban is a szocialista termelési viszonyokra támaszko­dik, s így a szocialista tervszerű­ség jobban érvényesül az egész népgazdaságban. Ez új tartaléko­kat szabadít fel és tovább gyor­­sítja előrehaladásunkat. A közeljövőben befejezzük a szocializmus alapjainak leraká­sát, s minden erőnket a párt­­kongresszuson kitűzött további cél elérésére, a szocializmus épí­tésének meggyorsítására, az ipar, a mezőgazdaság és a kultúra gyors ütemű fejlesztésére fordít­hatjuk. Ily módon, az új esztendő­­­be lépve a szocialista társadalmi rend felépítésének egyáltalán nem távoli perspektívái tárulnak elénk. Csak rajtunk múlik, mikor válik ez valósággá! Ha jól dolgo­zunk, az ötéves terv végére ha­zánk is a fejlett szocialista társa­dalom országa lesz! Ebben a nagy történelem­­formáló munkában hazánk minden polgára, legyen az mun­kás, paraszt vagy értelmiségi, megtalálja megtisztelő, magasztos feladatát. Elért vívmányaink biz­tosításának, de még inkább a ra­gyogó jövőnk közelebb hozásának döntő feltétele a lelkiismeretes, ál­dozatkész, pontos és fegyelmezett munka. Mindenkinek, aki felelős­séget érez népe boldog jelenéért és még boldogabb jövendőjéért, ereje és tehetsége szerint kell munkálkodnia hazája felvirágoz­tatásán. A szocializmus felépítése nemcsak ,,magyar'” ügy. Része annak a világméretű harcnak, amely a tőkés rabság, a gyarmati elnyomás és a háború ellen folyik. A ma még elnyomott népek ben­nünk a szabadság képviselőit lát­ják és példánkból erőt, biztatást merítenek saját küzdelmükhöz. Megtisztelő kötelességünk úgy dolgozni, hogy életünk, eredmé­nyeink a szocializmusért folyta­tott harc egyik példája legyen. E nagy cél eléréséért folyó for­radozásainknak kedveznek a nem­zetközi körülmények is. A haladás erői világszerte fölényben vannak a reakció erőivel szemben. A föld minden területén nagyarányú tö­megharc folyik az imperializmus ellen. Míg a kapitalista társada­lom eresztékei recsegnek-ropog­­nak, a szocialista világrendszer napról napra erősödik, s a szo­cializmus, a béke és társadalmi haladás erői mindenütt izmosod­nak. Az elkövetkező évek minden bizonnyal a békéért, az elnyomott nemzetek felszabadulásáért, a de­mokráciáért és a szocializmusért vívott nemzetközi antiimperialista küzdelem újabb nagy csatáit és győzelmeit hozzák. E harc ered­ményességét elősegíti, hogy a bé­ke és a szocializmus erői egysé­gesek, van közös stratégiai és tasle­­tikai irányvonaluk, amelyet a nemzetközi kommunista mozga­lom és annak történelmi jelentő­ségű dokumentumai, a Moszkvai Nyilatkozat és a Békekiáltvány testesítenek meg. Erőnk van, iga­zunk van, egységbe tömörültünk — tehát győzelmünk minden felté­telével és lehetőségével rendel­,­kezünk. Bízunk abban és küzdünk is érte, hogy erőfeszí­téseinket si­ker koronázza: a békés, alkotó munka viszonyai között, népünk­ és az egész emberiség javára, fel­építjük a szocialista Magyaror­szágot .Fejlőd­ésünk távlu­tmi írta: Kállai Gyula 3

Next