Népszabadság, 1961. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

1961-02-07 / 32. szám

1061. február 7. kedd Száznyolcvan hidat, a nemzetközi autóút hazai szakaszát, Bulgáriának és Jugoszláviának kötélpályát tervez az idén az UVATERV A második ötéves tervben elő­irányzott beruházások terveinek mintegy 12—15 százalékát az Út­és Vasúttervező Vállalat, az UVATERV készíti el. Ez a nagy feladat természetesen igen sok munkát ró az UVATERV statiku­saira, mérnökeire, tervezőire. Terveik alapján, az ország terü­letén szétszórtan, körülbelül 700 kilométer hosszúságban alakulnak át ebben az évben a régi, ma már elavult vagy tönkrement utak széles, por­mentes, a gyors és biztonságos gépkocsiközlekedésre is alkal­mas, korszerű utakká. Terveznek az UVATERV mér­nökei természetesen egészen új utakat is, így a többi között a Londontól Isztanbulig futó nem­zetközi autóút magyarországi sza­kaszát. A vállalat eddigi 12 éves életé­ben 3000 hidat tervezett, amelyek­nek együttes hossza 35 kilométer. Az idén előreláthatólag to­vábbi 180 híd tervén dolgoz­nak az UVATERV mérnökei. Köztük van természetesen az Er­­zsébet-híd, a Győrnél építendő, 150 méteres Rába-híd és a lete­­nyei Mura-híd is. Az utóbbi ter­vezésére nemzetközi pályázaton kapott megbízást a legjobb elő­­terv benyújtója, az UVATERV. Az idén is dolgoznak a vállalat mérnökei külföldi hidak tervein. Irakban, a Tigris mellékága felett ível majd át Dyalahnál egy 170 méteres, Garmat-Alinál pedig egy 430 méter hosszú híd az UVA­TERV mérnökeinek tervei alap­ján. Érdekes feladata az UVATERV mérnökeinek a kötélpályák és a szállítószalagok tervezése, nem­csak a hazai igények kielégítésére, hanem külföldi megrendelésre is. A bulgáriai Kijevo szénbányája számára például, 180 méter hosz­­szú, óránként 180 tonna szállítá­sára képes, a jugoszláv despoto­­vaci bánya részére pedig órán­­­­ként 30 tonnás teljesítményű, 1500 méter hosszú kötélpálya tervét készítik el az idén. Részt vesz ebben az évben az UVATERV egy 12 kilométe­res kötélpálya tervezésére ki­írt indiai pályázaton is. Ma még nem lehet pontosan felmérni, hogy milyen újabb igé­nyek jelentkeznek majd év köz­ben, amelyeket a vállalat kiváló műszaki gárdájának kell megol­dania. Az eddig feladatul kapott idei tervezések értéke csaknem négy milliárd forint lesz, amikor kőben, vasban, betonban testet öltenek majd. (MTI) Kiselejtezték az öreg szelfaktorgépeket A textilipar legelavultabb gé­pei, a szelfaktorgépek még 1959- ben is működtek a Magyar Pa­mutiparban és a Kispesti Textil­gyárban. 1959 folyamán azonban megkezdődött és 1961 első napjai­ban befejeződött ezeknek a kicse­rélése. A leszerelt szelfaktorgépek he­lyett 43—44 százalékkal termelé­kenyebb gyűrűsfonógépeket sze­reltek fel. A rekonstrukcióval egy időben jelentős átszervezés is tör­tént a vigonyfonodákban. A ré­gi gépek sokkal több helyet is foglaltak el, mint az újak, ezért a felszabadult helyre átkerültek a Goldberger Textilművek vigony­­fonógépei, viszont a Goldberger­­ben a megüresedett terembe olyan új gépparkot helyeznek, amelyben 20 000 gyűrűs fonóorsó van. Ezek az orsók nem vigonyfonalat, ha­nem nemesebb pamutfonalat ter­melnek. A rekonstrukció és át­szervezés 15—16 millió forintba került, de ez a költség hamaro­san megtérül a termelékenyebb gépekkel és az új üzemrész ter­melésével. rajtam levő ruha, két nadrág, két jót utolsóként elhagyó Narciso pár harisnya, két zsebkendő, egy Lopez felsorakoztatta a csapatot, pár jó pisztoly (ugyanezek voltak A hajót, a Felszabadítót, útnak velem Magyarországon is), ez­t indították, vissza, lehetőségük se kard, mely hűségesen megvédett legyen megfutamodásra, vissza­­minden veszély között, egy távcső vonulásra... és egy zsebkompasz. Ez minden. Ezzel megkezdődött a szabad­­amit szükségesnek találtam hábor­ságvágytól égő, maroknyi csapat rában s nemsokára önök is meg küzdelme, az elnyomott Kuba fel­fogják bánni, hogy nem hagyták szabadításáért­ otthon azt a sok mindent, amivel , , , , , megterhelték magukat. Pragay tábornok halála A Libertador és csapata végül. A hősies vállalkozást kevesebb Havannától mintegy 80 kilométer- szerencse kísérte, mint amennyi­re nyugatra, a sziget északi part- elszántság a harc vezetőiben égett. Ján­ Bahia Hondában, a „Mély Páratlanul nehezek voltak a kö­­rbö!”-ben ért partot. Az első kek­rülmények is: négyszáznéhány — partra lépő Prágay János és a ha- a kubai történetírók adatai sze­­­­rint pontosan 434 — katona, azzal a céllal, hogy felszaba­dítsanak egy 110 000 négy­zetkilométer­nyi, már akkor is több mint egymillió lako­sú, jelentős spanyol haderő által megszállt szigetet. A tör­ténelem, száz évvel később, bebizonyította, hogy a feladat megvalósítása nem lehetet­lenség — ha megvannak a forradalmi fel­kelés előfelté­telei. De akkor ezek nem vol­tak meg... A Bahia Hon­da partján fel­sorakozó csa­patot Lopez két részre osz­totta. Az egyik részleg ott ma­radt, az öböl partján. Ennek JELMAGYAR­ÁZ­AT: 1. A Libertador partraszállásának helye. 2. A Las Pozas-i csata színhelye, itt halt meg Prágay János. 3. A friasi kávéültetvény: a második ütközet terepe. 4. Schlesinger és társai elfogatásának helye, a vezetője az amerikai Crit­­tenden ezredes lett. Nevével már találkoztunk: ő az az amerikai vámtiszt, aki Lopez tudomására hozta az amerikai hatóságoknak a Libertador feltartóztatására vo­natkozó bizalmas terveit. Az­után maga is csatlakozott a New Orleansból kihajózó önkéntesek­hez. Crittenden parti egységénél ma­radt a lőszer egy része, s az egész, az Egyesült Államokban előre ki­nyomatott propagandaanyag, a kubai népet csatlakozásra felszó­lító röplapok. Lopez és Prágay a csapat na­gyobbik felével, 275 emberrel be­nyomult a szigetre. A parttól nem messze kopár, erdőkkel ritkásan benőtt hegyek emelkednek, a Sierra del Rosario-hegység. Leg­magasabb csúcsa lábainál, Las Pozasnál ütközött meg először a maroknyi csapat a spanyol ha­dakkal, hét század spanyol kato­nával, 875 jól felfegyverzett em­berrel. Ebben az ütközetben Lopez kis csapata győzött. A spanyolok 180 embert vesztettek az összeütkö­zésben, Lopezék harmincötöt. De a harmincöt között ott volt a ku­bai hős csapat vezérkari főnöke, Lopez helyettese, Prágay János magyar tábornok is. Súlyos sebet kapott egy spanyol golyótól, sebe miatt lehetetlen volt továbbszál­lítani. S amikor Lopez győzelmes, de megfogyatkozott csapata to­vábbnyomult, Prágay nem várta be a visszamerészkedő spanyolo­kat. Nehogy élve kezükbe kerüljön, pisztolyával öngyilkos lett. 1351. augusztus 13-án, a világosi fegy­verletétel második évfordulóján Ebben az ütközetben esett el a kubai nemzetiségű önkéntesek parancsnoka, Oberto kapitány és a Kuba szabadságáért, harcoló amerikaiak egyik kiemelkedő har­cosa, Doivnmajin ezredes is. Kende István (Folytatása következik.) Az 1851-es kubai szabadságharc színterének mai térképe. M­­. I* S­Z­A­B­A­D­­S­Á­G . A sajtó, a rádió és a közvéle­mény mostanában különösen so­kat foglalkozik a huliganizmussal. Az apropót erre néhány huligán­banda jelentkezése, gyalázatos tetteik, az ellenük folyamatba tett, illetve már befejezett bünte­tő eljárások adták meg. A sajtó, a rádió és a társadalom ilyen irányú aktivitásának csak örülni lehet, hiszen a probléma­­felvetés nagyon is kapcsolódik, az ifjúság neveléséhez. Egyébként ez az élénk reagálás is bizonyítja, hogy hazánkban mennyivel maga­­sabbrendű erkölcsi normák érvé­nyesülnek, mint a tőkésországok­ban. Egyes nyugati közírók őszinte pillanataikban arról panaszkod­nak, hogy társadalmukat, közvéle­ményüket már csak az egészen nagy és véres gengszterszoryk ráz­zák meg. Nos, bár nálunk az ilyen garázdaság összehasonlíthatatla­nul jelentéktelenebb, mint Nyuga­ton, a számszerűségről nem is be­szélve, társadalmunk s közvélemé­nyünk mégis őszintén és nyíltan beszél róla, s mozgósítja erőit, hogy elejét vegye a ma még szór­ványosan fellépő, de esetleg ké­sőbb kiterebélyesedhető huliganiz­musnak. Természetesen, mint minden probléma megoldásánál, úgy itt is szükség van a kellő mértéktartásra, körültekintésre és józanságra. Amikor az ilyen garázdálkodó fiatalok tetteiről beszélünk, nem szabad elfelednünk, hogy a mi if­júságunk döntő többségére a be­csületesség, a munkaszeretet, a szocializmus iránti hűség a jel­lemző. Annak, aki valójában is­meri a mai fiatalságot, nem a huligángalerik, hanem a „szak­ma ifjú mesterei”, a nyári építő­táborok lakói, a nagy építkezések hősiesen helytálló ifjú „védnö­kei”, a fiatal újítók és feltalálók ezrei, a termelőszövetkezetek ifjú­sági brigádjai, a tanulást, a mun­kát, a sportot, a kultúrát és a be­csületes életet szerető fiatalok tízezrei jutnak elsősorban az eszébe. A garázda, züllött fiatalok elleni harc jegyében véletlenül se önt­sük ki a fürdővízzel együtt a gye­reket, mint ahogy ezt bizonyos mértékig Molnár Géza az Élet és Irodalomban megjelent cikkében tette. E cikk optikája ugyanis — a jó szándékot és a szenvedélyes hang jogosultságát nem vonjuk kétségbe — olyan, mintha ná­lunk a huliganizmus és az ifjúság erkölcsi züllése döntő társadalmi probléma, a fiatalság egészét át­fogó, nagy kérdés lenne, s mintha a fővárosban vagy vidéki váro­sainkban nem lehetne az utcára lépni anélkül, hogy az ember ga­rázda fiatalokba ne ütközne. Még Molnár Gézán is túltesz Imre Gábor és Bojcsuk Vladimír. Az Élet és Irodalomban közölt cik­kükben már odáig jutnak el, hogy a nálunk fellépő huliganiz­must — mivel „a kapitalizmus terméke, s a fasizmussal tart er­kölcsi rokonságot” — kifejezetten ellenforradalmi jelenségként bé­lyegzik meg. Az ilyesfajta felszí­nes, elnagyolt és hamis következ­tetések nemhogy előbbre vinnék az ifjúság erkölcsi nevelésének az ügyét, hanem inkább hátráltatják. (Még akkor is, ha az ellenforra­dalom valóban fel tudta használni aljas céljaira a garázda, huligán elemek egy részét.) Persze, a jelenséget lebecsülni sem szabad, mert a probléma koránt­sem mondvacsinált. A huliganizmusnak nálunk nincs társadalmi létalapja, mint a kapitalista országokban, ahol a tőkés rendszer — az ismert okoknál fogva — szüli az erkölcsi züllést, mindenfajta emberséget és becsületet meggyalázó gengszte­rizmust. Ezen országok által ki­bocsátott statisztikák bizonyítják, hogy Nyugaton évről évre nő a fiatalkorú bűnözők száma, s a hu­liganizmus mind vandálabb — ál­talunk szinte elképzelhetetlen — formákat ölt. Nálunk a bűnözést, az erkölcsi züllést, a huliganizmust kiváltó alapvető okokat: a kizsákmányo­lást, a munkanélküliséget, a gaz­dasági és társadalmi igazságtalan­ságokat felszámoltuk. Vajon nem ezt bizonyítja-e — a tőkésorszá­gokhoz képest — a fiatalkorú bű­nözők összehasonlíthatatlanul ki­sebb százalékos aránya, és a bű­nözés állandóan csökkenő irány­zata? (Az 1931—1938-as átlaghoz képest például 1958-ra kereken 30 százalékkal csökkent a fiatalkorú elítéltek száma. 1951 és 1958 vi­szonylatában ez a csökkenés kö­rülbelül 50 százalékos.­ Mégis, ezek ellenére is, a garáz­daság egyik vagy másik formája itt-ott még jelentkezik. Milyen okai vannak ennek? Az a néhány huligánbanda, amelyet a rendőri szervek lelepleztek, már szolgáltat bizonyos tapasztalatokat a kérdés megválaszolásához. Ezek közül ér­demes egyet-kettőt megemlíteni, nem a jelenlegi helyzet veszélyes­sége miatt, mint inkább a meg­előzés érdekében! Úgy gondolom, a családon belüli okokról kell elsőként beszélni. A le­leplezett huligánok zöme er­kölcstelen, iszákos, munkakerülő, vagy egyéb okokból rossz családi életet élő szülők gyermeke volt. E szülők magatartásukkal, élet­módjukkal egyenesen a züllés, a bűnözés útjára taszították gyer­meküket. Sajnos, eleddig vajmi kevés szülőt vontak ezért felelős­ségre. Igen elgondolkoztató tény az is, hogy kis számban ugyan, de rendes, becsületes szülők gyermekei szintén a züllés útjára kerülhettek. E szülők rendszerint azt a nézetet vallották, hogy gyer­mekük „éljen jobban, mint ők éltek”. Ennek jegyében elkényez­tették gyermekeiket, a szükséges szigort teljesen mellőzték, s a gyermek helyes irányú erkölcsi és jellembeli formálásával vajmi ke­veset törődtek. Sokan közülük ak­kor vették észre szülői mulasztá­sukat, amikor már késő volt. Minden bizonnyal azok a becsüle­tes, dolgos szülők, akik felügye­let és ellenőrzés nélkül hagyták gyermeküket s közben a „jó ba­rátok” dorbézolni jártak fel a la­kásba, másképp cselekedtek vol­na, ha gondolnak arra: ez a szü­lői magatartás rossz irányba, az erkölcsi züllés útjára viszi a gye­reket. Vagy az az édesanya, aki rosszul értelmezett szülői szere­­tetből fiatalkorú leányát fiúk tár­saságában egyedül engedte el éj­szakai mulatóhelyekre, nem tette volna ezt meg, ha gondolt volna arra: az ilyesminek rendszerint a züllés a következménye! És azok a szülők, akik egyetlen gyerme­küket minden földi jóval elhal­mozták, nem így tettek volna, ha tudják, hogy ezzel élvhajhászóvá, parazitává nevelik, olyan ember­ré, akinek semmi nem elég, • előbb szüleit, majd — egy huli­gánbanda tagjaként — a közös­séget lopja meg! Azért, hogy a huliganizmusnak még a kisebb, enyhébb megnyil­vánulásait is kiirthassuk, a család felelőssége mellett szóvá kell ten­nünk az iskola, az ifjúsági szervezet és a társadalom felelősségét is. Az ifjúsággal fog­lalkozó állami és társadalmi szer­vek már sokszor megfogalmazták ezt. Mindenesetre­­a társadalom­nak jobban éreznie kell kötelessé­geit az ifjúság neveléséért. E kö­telességérzeten nem valami nagy dolgokat kell sejteni,, mert a tár­sadalom felelőssége már akkor fennáll, amikor például fiatalko­rúakat itallal kiszolgálnak, eltű­rik gyerekemberek éjszakai mulatozásait, szemet hunynak a tiszteletlen és kihívó magaviselet felett, nemtörődömséggel nyug­tázzák a garázdaság különféle megnyilvánulásait. A közösség összefogása ezekben az „apró kér­désekben” rendkívül sokat jelent­het a huliganizmus kifejlődésének megakadályozásában. E vázlatosan felsorolt tapaszta­latok is érzékeltetni tudják talán, hogy a huliganizmus egyes jelen­ségei elleni küzdelem s főként a huliganizmus megelőzése mennyi­re bonyolult és szerteágazó fel­adat, s hogy ehhez milyen körül­tekintésre és józanságra van szük­ség. De még inkább szükség van a kellő differenciálásra. Sokan ugyanis egy kalap alá vesznek­ minden hibázó fiatalt — a leg­­züllöttebbet csakúgy, mint a megtévedtet — és mindenkit huli­gánnak titulálnak, mindenki ellen könyörtelen szigort követelnek. Ez nem helyes. Huligán és megtévedt fiatalok között is van különbség. Ez persze nem jelenti azt, hogy tét­lenül szemléljük garázda fiatalok magatartását. Csak éppen a meg­fékezésük módszereit kell gondo­san kiválasztani. Nyilvánvaló, hogy a jelentéktelenebb esetekben elsősorban a nevelés eszközeivel kell fellépnünk. Amikor viszont — Ilkei cikkének szavaival élve — a társadalmi együttélés szabályait durván felrúgó, a morális kötött­ségeket cinikusan semmibe vevő, gátlástalan és garázda magatar­tásról van szó, a törvény teljes szigorával le kell sújtani. Ilyen esetekben egyet lehet érteni a szenvedélyes hanggal éppúgy, mint az elrettentő bírói ítéletek­kel. Bűnüldöző és igazságügyi szer­veink megtesznek mindent, hogy a magyar ifjúság egészéhez képest igen kis számú huligán, garázda, züllött elem elleni harc sikerre vezessen. Még egyszer hangsú­lyozni kell azonban, hogy ez csak kisebb részben bűnüldözési fel­adat, nagyobbrészt a társadalom, mindannyiunk kötelessége. A Sza­bad Európa-rádió szemünkre ve­ti, hogy nálunk nincs a huliganiz­musnak olyan irodalma, mint a „szabad világban”. Valóban így van. Van azonban egy összeha­sonlíthatatlanul magasabbrendű erkölcsiséggel rendelkező társa­dalmunk, amely éppen megvál­tozott gazdasági viszonyainál fog­va, történelmileg igen rövid idő alatt megoldja azokat az erkölcsi problémákat is, amelyeket dön- t­­ően a burzsoá rendszertől örök s költünk, s amelyekről ők csak ír-­­­nak, de megold­ásukért hosszú év­tizedek óta hiába fáradoznak. Dr. Markoja Imre Valóban társadalmi probléma?

Next