Népszabadság, 1961. március (19. évfolyam, 52-78. szám)

1961-03-01 / 52. szám

1961. március 1. szerda N­É­PSZABA I­­S­Á­G. Az MSZMP Központi Bizottságának üdvözlete a 40 éves Mongol Népi Forradalmi Párthoz A MONGOL NÉPI FORRADALMI PÁRT KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK a­lan Bátor Kedves Elvtársak! A magyar kommunisták harcos, testvéri üdvözletüket küldik önöknek és a mongol népnek, a Mortgol Népi Forradalmi Párt meg­alapításának 40. évfordulója alkalmából. Az önök pártja a Nagy Októberi Forradalom példáját követve bontotta ki a forradalmi marxizmus—leninizmus zászlaját, és állt a mongol nép élére abban a harcban, amely 1924-ben a Mongol Népköztársaság kivívásához vezetett. Az elmúlt évtizedek alatt a mongol nép — saját erői mozgósításával és a Szovjetunió támoga­­tásával — visszaverte a belső és külső reakció minden mesterkedé­sét és a szocialista államok testvéri közösségében sikeresen építi a szocializmust. Szívből kívánjuk mongol testvéreinknek, hogy még több és na­gyobb sikert érjenek el a szocializmus teljes győzelméért, a nemzet­közi kommunista mozgalom egységének megerősítéséért, a világbéke megvédéséért, az emberiség haladásáért vívott harcban. Forró kommunista üdvözlettel A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI BIZOTTSÁGA Negyven év a nép szolgálatában A mongol kommunisták ma negyven éve, 1921. március 1-én alakították meg pártjukat. A pártnak 1924-ig Mongol Néppárt, azóta Mongol Népi Forradalmi Párt a neve. A mai Mongólia bizonyítja, hogy a Mongol Népi Forradalmi Párt negyven év alatt olyan eredményeket ért el az ország­­fejlesztésben, amelyre méltán le­hetnek büszkék a mongol kom­munisták. Közismertek azok a gazdasági sikerek, amelyek nyo­mán Mongólia, Ázsia egyik leg­elmaradottabb országa, gyor­san fejlődő agráripari országgá változott. Mongólia a fejlődés ütemét és méreteit tekintve több, kapitalista úton fejlődő ázsiai országot hagyott maga mögött, pedig összehasonlíthatatlanul rosszabbak a természeti és ég­hajlati viszonyai. A párt vezeté­sével a mongol nép minden aka­dályt legyőzve fejlesztette a nép­gazdaságot, s építi — a fejlődés kapitalista szakaszát átugorva — a szocialista társadalmat. Eköz­ben megteremtették az ország ipari fejlődésének szilárd alap­ját. Ma a szén- és ércbányászat, az ásványolajipar, a villamos­­energia-termelés, a fémfeldolgo­zó és az élelmiszeripar mind na­gyobb szerepet játszik a népgaz­daságban. A mongol nép a párt vezeté­sével — az állattenyésztés és az ipar mellett — megteremtette a földművelést is. Mongóliában je­lenleg 361 termelőszövetkezet, 25 állami gazdaság, valamint 31­ gépállomás működik. Ezek sike­res munkája nyomán tavaly a mezőgazdaság már ki tudta elé­gíteni a hazai kenyérgabona­szükségletet. A párt negyvenéves munká­jának eredményeként évszáza­dos mulasztásokat pótoltak a kul­túra, az oktatás és az egészség­ügy fejlesztésében is. A hatal­mas kiterjedésű országnak már nincs olyan része, ahol ne volna kulturális és egészségügyi köz­pont. A Mongol Népi Forradalmi Párt fennállásának 40 évében nehéz harcokban biztosította az ország fejlődését. E harcokban a párt szervezetileg és ideológiai­lag megerősödött. Az egykor kis forradalmi körök erős, a marxiz­mus—leninizmus tanításaihoz rendíthetetlenül hű, a nemzet­közi kommunista és munkás­mozgalommal szoros, megbont­hatatlan kapcsolatot tartó párt­tá fejlődtek. A magyar kommunisták e di­cső évforduló alkalmából továb­bi sikereket kívánnak a testvé­ri Mongol Népi Forradalmi Párt­nak, a párt minden tagjának az ország felvirágoztatásáért, a bé­kéért és a szocializmusért foly­tatott harcukban. mést takaríthassanak be. Ha va­laki ugyanis közepes talajon 20 mázsa kukoricát termelt egy hol­don, azért 20 munkaegység jár, ha viszont jól dolgozott és 30-at ta­karított be, akkor már 30 munka­egység illeti meg munkájáért. S ez a módszer óriási eredményeket szült. Megnövekedtek a kapások hozamai, s a jövedelemelosztás is igazságosabb lett. Jobb munkáért nagyobb jövedelem — Előfordult ugyanis — foly­tatja a főagronómus —, hogy az első évben még nem mindenki ér­tette meg ennek a módszernek a lényegét. Mata Istvánnak és Si­mon Ferencnek egymás mellett volt 400—400 négyszögöl takar­mányrépaföldje. Mata István ősszel 110 mázsa takarmányrépát takarított be a 400 ölről, Simon Ferenc pedig csak 44 mázsát. Ma­ta István az egyelés idején meg­felelő mennyiségű tőszámot ha­gyott, míg Simon Ferenc ritkára hagyta. Tehát igazságos, hogy Ma­ta István csaknem háromszorosát kapta munkaegységben, mint Si­mon Ferenc. Tavaly 847 tag vál­lalt területet és volt idő, amikor 2000 ember dolgozott a földeken. Mert vitték a Családtagokat is, sőt, nagyobb munkák idején el­hívták a rokonokat is dolgozni. Érdeke volt minden tsz-tagnak, hogy sok teremjen, hiszen így több munkaegységhez és na­gyobb jövedelemhez jutott. A jánoshidai vezetők minden részletét meg akarták tudni a módszernek. De arra is kíváncsiak voltak, hogyan ösztönözték az ál­lattenyésztésben dolgozó tagokat a munkára. Kása Sándor, a Szabad­ság Tsz elnöke ismertette mód­szerüket. — Amikor elhatároztuk, hogy megváltoztatjuk a hagyományos munkaegységrendszert, az állatte­nyésztésben dolgozókra is gondol­tunk. A következő elvekből indul­tunk ki. Feltettük a kérdést: miért tartjuk a tehenet? Egyszerű a vá­lasz: a tejért és a borjúért. Tehát arra kell ösztönözni a tehenésze­ket, hogy minél több tejet fejje­nek és minél több egészséges kis­­borjút felneveljenek. Ezért ki­mondtuk, hogy minden 100 liter tejért két munkaegységet és minden 125 kilós háromhónapos egészséges borjúért 16 munkaegy­séget írunk a tehenészek javára. Vagy miért tartjuk a kocákat? Azért, hogy minél több malac le­gyen. Miért tartjuk a hízót? Hogy gyorsan meghízzon. A sertéste­nyésztésnél tehát a leválasztott malacok után, a sertéshizlaldában pedig a súlygyarapodás után írjuk a munkaegységet. Fejlesztik a baromfitenyésztést Tetszik a módszer a látogatók­nak, szorgalmasan jegyeznek. Tö­viről hegyire megérdeklődnek mindent, de ha már itt vannak, más hasznos tapasztalatokat is szeretnének hazavinni. Régi vá­gyuk, hogy megalapozzák a ba­romfitenyésztést. A Szabadság Termelőszövetkezetnek ilyen ta­pasztalatai is vannak. Tavaly 34 000 baromfit adtak el az állam­nak, pedig csak 8000 darabot tud­tak felnevelni a szövetkezet ba­romfifarmján. — Kihasználtuk az elhagyott ta­nyasi istállókat is — mondják a Szabadság Tsz vezetői. — Nagykő­­rösön valamikor nagyon sok ba­romfit neveltek. Különösen a ta­nyákon értenek a baromfinevelés­hez és szívesen foglalkoznak vele. Sok idős asszony sérelmezte, hogy nem talál elég munkát a szövetke­zetben. Azt mondtuk, adunk ba­romfit, takarmányt, hozzák rend­be az üresen álló istállókat és ne­veljenek rántani való csirkét, így is történt. A tiszta istállóba mély­almot készítettünk, beállítottunk egy fűrészporos kályhát és meg­kezdődött a baromfinevelés. Hu­szonnyolcezret neveltünk fel ilyen módon. A munkaegységet a súly­­gyarapodás után írtuk jóvá. Volt olyan idős asszony, aki egymaga 8000 rántani való csirkét nevelt fel, s ezért 800 munkaegységet ka­pott. Kiszámítottuk, hogy egy-egy baromfi átlagosan öt forint tiszta jövedelmet hozott. — Nálunk a víziszárnyas neve­lése jobban kifizetődne — mond­ják a jánoshidai vezetők. — Ott va­gyunk a Zagyva-parton és a tagok nálunk is szívesen vállalkoznának ilyesmire. Ezt mi is megvalósítjuk. S amíg beszélgetnek a gazdál­kodási tapasztalatokról, a külön­böző módszerekről, feltűnik, hogy a nagykőrösiek mennyire ottho­nosan érzik magukat az ilyen ta­nácsadói szerepben is. Megkér­dem: mi az oka ennek? — Hetenként öt-hat küldöttség keresi fel a szövetkezetet. Jön­nek Dunántúlról, Szabolcsból, Borsodból s a megyéből rengete­gen. Sok időnket elveszik ezek a látogatások, de mi szívesen átad­juk tapasztalatainkat. A jánoshidaiak is sokat tanul­tak. Cserkúti Ferenc ­ Az államosítást követő első években viszonylag keveset fog­lalkoztunk a gazdaságossággal. Csak fokozatosan irányítottuk a figyelmet arra, hogy hazánk szo­cialista fejlődésének, a nemzeti jövedelem növelésének előfelté­tele­­— a termelés mennyiségi nö­velése mellett — a takarékos, he­lyes gazdálkodás. Mindinkább előtérbe került az utóbbi években a könnyűiparban is — ha még tá­volról sem kielégítő mértékben — az olyan közgazdasági elemző munka, amely a gazdaságosság növelését eredményezi. A gazdasági elemző munka vállalati és minisztériumi feladat is. Vannak a gazdaságosságnak olyan jellegű tartalékai, amelyek feltárásához az első lépéseket a minisztériumnak kell megtennie. Ilyennek tekinthető például az exportgazdaságosság. Az utóbbi években az export gazdaságosságát hajlamosak vol­tunk úgy kezelni, mint ami csak a külkereskedelem „hatáskörébe” tartozik. A Könnyűipari Minisz­térium és a Külkereskedelmi Mi­nisztérium helyes együttműködé­sének eredményeképpen azonban e szemléletben alapvető változás következett be. Ma már a köny­­nyűipar 1600 exportgyártmányá­ra van olyan gazdaságossági szá­mításunk, amelyek kiindulópon­tul szolgálhatnak annak elbírálá­sánál, hogy mely cikkek exportja előnyös a népgazdaságnak s me­lyik nem. De választ adnak e szá­mítások arra is: hol, milyen to­vábbi intézkedéseket kell tenni, hogy a ma még exportra gazda­ságtalannak ítélt gyártmányok holnap gazdaságossá váljanak. A Könnyűipari Minisztérium kollégiuma mélyrehatóan elemez­te és értékelte az 1960. évben vég­zett exportgazdaságossági számítá­sokat és megállapította, hogy a kidolgozott fontos mutatók tartal­mazhatnak még ugyan bizonyos pontatlanságokat, de helyesen fe­jezik ki a vezetés tennivalóinak irányát. Ellőttünk álló feladat, hogy a levont következtetéseket iparáganként hasznosítsuk és a számításokat tovább finomítsuk, illetőleg azokat olyan időben dol­gozzuk ki, hogy a megállapítások az évi tervek elkészülésének idő­pontjában rendelkezésre álljanak. Az exportgazdaságossági számí­tások mellett új feladatként vető­dött fel az utóbbi időben az import gazdaságosságának vizsgálata is. Fontos tudni, meny­nyiben gazdaságos az egyes ter­mékek, elsősorban nyersanyagok importja, illetve azok hazai elő­állítása. Ennek az a jelentősége, hogy a könnyűipar nyersanyagai­nak többségét importáljuk, és ha a termelő üzemek már megrende­léseik feladásánál is a devizális szempontból kedvezőbb változato­kat választják, ezzel sokmilliós devizamegtakarítást érhetnek el. Importanyagaink jelentős ré­szét tőkésországokból szerezzük be, ahol az egyes anyagféleségek árai nagymértékben függnek a mindenkori kereslet-kínálati vi­szonyoktól. Adott időpontban, külkereskedelmünk egyik vagy másik nyersanyagot kedvezőbb áron tudja beszerezni, és ajánla­tot tesz az iparnak azok átvételé­re. Ha ez a felajánlott anyag az iparvállalat által előállítandó ter­mékhez felhasználható, akkor az ajánlat elfogadása népgazdasági érdek. Lehetséges, hogy az ilyen nyersanyag-felhasználás technoló­giai változtatást vagy más, a ko­rábbi gyártástól eltérő megmun­kálást tesz szükségessé. Helyesnek bizonyultak azok a kezdeménye­zések, amelyeket kísérletképpen a gyapjú- és a bőriparban vezet­tek be. Ezekben az iparágakban — ahol különösen nagy helyet­tesítési lehetőségek vannak — a vásárlásnál elérhető megtakarítás­ból az iparvállalatok utólagos ár­­kedvezményt kapnak, s ezáltal érdekeltté váltunk az ajánlatok el­fogadásában. E kísérletek ellenére az a véleményem, hogy e terüle­ten — a megfelelő konstrukciók, a termelővállalatok anyagi érde­keltségének hiánya, s egyelőre szűk területen való alkalmazása, sokszor a nem kielégítő tájéko­zottsága miatt — még sok lehető­séget hagyunk kihasználatlanul. A Könnyűipari Minisztérium­hoz tartozó iparigazgatóságok — a Pamutipari Igazgatóság helyes kezdeményezése nyomán — az utóbbi hónapokban mind na­gyobb gondot fordítanak arra, hogy az iparágakhoz tartozó vál­lalatok műszaki-gazdasági muta­tóit szervezetten és módszeresen összehasonlítsák. Az önköltség egyes tényezőinek, a gyártmá­­nyonkénti anyag- és bérfelhaszná­lás, az egyes munkaműveletek összevetése már e munka kezde­tén is a további vizsgálódások és intézkedések egész sorát veti fel, így például az összehasonlító vizsgálatok tárnak fel olyasmit, hogy amíg a Lidó nevű azonos beállítású pa­mutipari termék minden 1000 négyzetméteréhez a normaelőírás szerint az egyik vállalatnál 132,70 kilogramm, addig a másiknál 128,60 kilogramm fonalra van szükség. (A több évvel ezelőtt ké­szült anyagnormák elavultsága, persze, nemcsak itt, hanem másutt is felmerül. Éppen ezért az anyagnormák kollégiumi határo­zat alapján történő felülvizsgála­tától további anyagmegtakarítá­sok várhatók.) De igen érdekes adatok kerül­nek felszínre akkor is, ha a pa­mutiparban egyre nagyobb mér­tékben alkalmazásra kerülő ne­mes kikészítési eljárásokat ha­sonlítjuk össze egymással. E ki­készítési eljárásokhoz közismer­ten igen értékes, jobbára külföldi eredetű vegyszereket használnak fel. Ezért fel kell figyelni arra, hogy az egyes gyárak felhaszná­lása között 15—20 százalékos el­térések is mutatkoznak, azonos cikkeknél, azonos minőségű vegy­szer felhasználásánál. A gazdaságossági szemlélet mindinkább érvényesül a vállalat gazdálkodásában is. A közgazdasági elemző mun­ka lehetővé teszi, hogy a vállalati gazdálkodást — akár pozitív, akár negatív irányban — befolyásoló tényezők kimutathatók legyenek. A múlt évben, az előzetes adatok szerint, a tárcához tartozó nagy­ipari vállalatok a megelőző év­hez képest mintegy 2—2,2 száza­lék költségszintcsökkenést értek el. Eléggé közismert, hogy a költ­­ségszintcsökkenésben több ténye­ző együttes hatása jelentkezik. Kedvezőnek mondható, hogy az év első három negyedévében a költségszintcsökkenésnek mint­egy négyötöd része következett be a költségek tényleges csökkenésé­ből és mindössze annak egyötöd része származik abból, hogy a gyártott termékek összetételének változása kedvezően hatott az eredményre. Az önköltségcsökkentés eredmé­nyeit vizsgálva, azonban az is kiderült, hogy a kimutatott ked­vező eredmények elmaradtak a lehetőségektől. Eléggé közismert például az a tény, hogy a köny­­nyűiparban a termelési értéknek mintegy 65 százalékát az anyag­­költségek jelentik. Ennek ellené­re a múlt év első három negyed­évében az önköltség csökkentésé­nek csak valamivel több mint negyed része származott anyag­­költségcsökkenésből. Ezt azért szükséges hangsúlyozni, mert az összevont, átlagszámokból az el­ső pillanatra sokszor nem telje­sen megalapozott következtetése­ket is le lehet vonni. A számok mögé is kell tehát nézni. Az átlagszámok mögött sok helyes intézkedés, de a szükséges intézkedések elmaradása is megbújhat és a tervszerű ve­zetés éppen ezekre kíváncsi. A Magyar Selyemipar Vállalatnál például 1960-ban — akkor még kísérletképpen — bevezették az ún. pamuttípusú nagyvezetők al­kalmazását. Ez lehetővé tette, hogy egy szövő több gépet kezel­jen. A vállalatnál a szövőgépek gyorsításával is értek el ered­ményeket. Természetes, hogy a gazdasági elemző munka fel­adata: felmérje, hogy a fordu­latok számának növelése a kedve­ző hatások mellett nem okozott­ a kedvezőtlen hatásokat is. Az elem­­­­zés rá is mutatott arra, hogy egyes esetekben a gyorsítás sok meghibásodást is okozott és emiatt 20 százalékkal nőtt az álló­órák száma. Az ilyen megállapí­tásokat azután helyes intézkedé­sek követik. Az elemző munkát elmélyíteni, alaposabbá tenni azért is szüksé­ges, mert egyesek például a bér­költségek csökkenését mutató számadatokból helytelen követ­keztetéseket vonnak le a termelé­kenység és a normafegyelem ala­kulására. Abból a tényből ugyan­is, hogy a könnyűiparban tavaly az ún. összehasonlítható termékek fajlagos bérköltsége 3,2 százalék­kal csökkent, mélyebb vizsgálat nélkül azt a következtetést lehet­ne levonni, hogy a termelékeny­séget növelő műszaki intézkedé­sek tendenciája helyes, mivel tis átlagbérek is az előirányzott ke­reten belül maradtak, a bérezés körül is minden rendben van. Vi­lágos, hogy tovább kellett folytat­ni az elemző munkát, egyebek kö­zött annak megállapítására is, va­jon a megtett intézkedésekből adó­dó normakövetkeztetéseket levon­­ták-e, magyarul, megszigorították-e a normát. Az ilyen vizsgálódás során azután kiderült, hogy a dol­gozók munkáját megkönnyítő in­tézkedések hatását­ egyes esetek­ben egyáltalán nem, más esetek­ben csak olyan mértékben vezet­ték keresztül a normákon, amilyen mértékben erre az átlagbérek be­tartása miatt szükség volt. Pártunk VII kongresszusa és több újabb határozata egyik leg­fontosabb feladatnak jelölte meg műszaki fejlődésünk meggyorsítá­sát. E feladat megoldása elsősor­ban műszaki felkészültséget igé­nyel, úgy gondolom azonban, a kitűzött célok lehető legjobb meg­valósítása nemcsak a közgazdá­szok, hanem a műszaki dolgozók körében is előtérbe helyezi a gaz­dasági elemző munka fontosságát Bakonyi György a Könnyűipari Minisztérim főosztályvezetője A gazdaságossá­­gi szám­í­tá­sok jelentősége a kön­nyű iparban

Next