Népszabadság, 1961. március (19. évfolyam, 52-78. szám)
1961-03-01 / 52. szám
1961. március 1. szerda NÉPSZABA ISÁG. Az MSZMP Központi Bizottságának üdvözlete a 40 éves Mongol Népi Forradalmi Párthoz A MONGOL NÉPI FORRADALMI PÁRT KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK alan Bátor Kedves Elvtársak! A magyar kommunisták harcos, testvéri üdvözletüket küldik önöknek és a mongol népnek, a Mortgol Népi Forradalmi Párt megalapításának 40. évfordulója alkalmából. Az önök pártja a Nagy Októberi Forradalom példáját követve bontotta ki a forradalmi marxizmus—leninizmus zászlaját, és állt a mongol nép élére abban a harcban, amely 1924-ben a Mongol Népköztársaság kivívásához vezetett. Az elmúlt évtizedek alatt a mongol nép — saját erői mozgósításával és a Szovjetunió támogatásával — visszaverte a belső és külső reakció minden mesterkedését és a szocialista államok testvéri közösségében sikeresen építi a szocializmust. Szívből kívánjuk mongol testvéreinknek, hogy még több és nagyobb sikert érjenek el a szocializmus teljes győzelméért, a nemzetközi kommunista mozgalom egységének megerősítéséért, a világbéke megvédéséért, az emberiség haladásáért vívott harcban. Forró kommunista üdvözlettel A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI BIZOTTSÁGA Negyven év a nép szolgálatában A mongol kommunisták ma negyven éve, 1921. március 1-én alakították meg pártjukat. A pártnak 1924-ig Mongol Néppárt, azóta Mongol Népi Forradalmi Párt a neve. A mai Mongólia bizonyítja, hogy a Mongol Népi Forradalmi Párt negyven év alatt olyan eredményeket ért el az országfejlesztésben, amelyre méltán lehetnek büszkék a mongol kommunisták. Közismertek azok a gazdasági sikerek, amelyek nyomán Mongólia, Ázsia egyik legelmaradottabb országa, gyorsan fejlődő agráripari országgá változott. Mongólia a fejlődés ütemét és méreteit tekintve több, kapitalista úton fejlődő ázsiai országot hagyott maga mögött, pedig összehasonlíthatatlanul rosszabbak a természeti és éghajlati viszonyai. A párt vezetésével a mongol nép minden akadályt legyőzve fejlesztette a népgazdaságot, s építi — a fejlődés kapitalista szakaszát átugorva — a szocialista társadalmat. Eközben megteremtették az ország ipari fejlődésének szilárd alapját. Ma a szén- és ércbányászat, az ásványolajipar, a villamosenergia-termelés, a fémfeldolgozó és az élelmiszeripar mind nagyobb szerepet játszik a népgazdaságban. A mongol nép a párt vezetésével — az állattenyésztés és az ipar mellett — megteremtette a földművelést is. Mongóliában jelenleg 361 termelőszövetkezet, 25 állami gazdaság, valamint 31 gépállomás működik. Ezek sikeres munkája nyomán tavaly a mezőgazdaság már ki tudta elégíteni a hazai kenyérgabonaszükségletet. A párt negyvenéves munkájának eredményeként évszázados mulasztásokat pótoltak a kultúra, az oktatás és az egészségügy fejlesztésében is. A hatalmas kiterjedésű országnak már nincs olyan része, ahol ne volna kulturális és egészségügyi központ. A Mongol Népi Forradalmi Párt fennállásának 40 évében nehéz harcokban biztosította az ország fejlődését. E harcokban a párt szervezetileg és ideológiailag megerősödött. Az egykor kis forradalmi körök erős, a marxizmus—leninizmus tanításaihoz rendíthetetlenül hű, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalommal szoros, megbonthatatlan kapcsolatot tartó párttá fejlődtek. A magyar kommunisták e dicső évforduló alkalmából további sikereket kívánnak a testvéri Mongol Népi Forradalmi Pártnak, a párt minden tagjának az ország felvirágoztatásáért, a békéért és a szocializmusért folytatott harcukban. mést takaríthassanak be. Ha valaki ugyanis közepes talajon 20 mázsa kukoricát termelt egy holdon, azért 20 munkaegység jár, ha viszont jól dolgozott és 30-at takarított be, akkor már 30 munkaegység illeti meg munkájáért. S ez a módszer óriási eredményeket szült. Megnövekedtek a kapások hozamai, s a jövedelemelosztás is igazságosabb lett. Jobb munkáért nagyobb jövedelem — Előfordult ugyanis — folytatja a főagronómus —, hogy az első évben még nem mindenki értette meg ennek a módszernek a lényegét. Mata Istvánnak és Simon Ferencnek egymás mellett volt 400—400 négyszögöl takarmányrépaföldje. Mata István ősszel 110 mázsa takarmányrépát takarított be a 400 ölről, Simon Ferenc pedig csak 44 mázsát. Mata István az egyelés idején megfelelő mennyiségű tőszámot hagyott, míg Simon Ferenc ritkára hagyta. Tehát igazságos, hogy Mata István csaknem háromszorosát kapta munkaegységben, mint Simon Ferenc. Tavaly 847 tag vállalt területet és volt idő, amikor 2000 ember dolgozott a földeken. Mert vitték a Családtagokat is, sőt, nagyobb munkák idején elhívták a rokonokat is dolgozni. Érdeke volt minden tsz-tagnak, hogy sok teremjen, hiszen így több munkaegységhez és nagyobb jövedelemhez jutott. A jánoshidai vezetők minden részletét meg akarták tudni a módszernek. De arra is kíváncsiak voltak, hogyan ösztönözték az állattenyésztésben dolgozó tagokat a munkára. Kása Sándor, a Szabadság Tsz elnöke ismertette módszerüket. — Amikor elhatároztuk, hogy megváltoztatjuk a hagyományos munkaegységrendszert, az állattenyésztésben dolgozókra is gondoltunk. A következő elvekből indultunk ki. Feltettük a kérdést: miért tartjuk a tehenet? Egyszerű a válasz: a tejért és a borjúért. Tehát arra kell ösztönözni a tehenészeket, hogy minél több tejet fejjenek és minél több egészséges kisborjút felneveljenek. Ezért kimondtuk, hogy minden 100 liter tejért két munkaegységet és minden 125 kilós háromhónapos egészséges borjúért 16 munkaegységet írunk a tehenészek javára. Vagy miért tartjuk a kocákat? Azért, hogy minél több malac legyen. Miért tartjuk a hízót? Hogy gyorsan meghízzon. A sertéstenyésztésnél tehát a leválasztott malacok után, a sertéshizlaldában pedig a súlygyarapodás után írjuk a munkaegységet. Fejlesztik a baromfitenyésztést Tetszik a módszer a látogatóknak, szorgalmasan jegyeznek. Töviről hegyire megérdeklődnek mindent, de ha már itt vannak, más hasznos tapasztalatokat is szeretnének hazavinni. Régi vágyuk, hogy megalapozzák a baromfitenyésztést. A Szabadság Termelőszövetkezetnek ilyen tapasztalatai is vannak. Tavaly 34 000 baromfit adtak el az államnak, pedig csak 8000 darabot tudtak felnevelni a szövetkezet baromfifarmján. — Kihasználtuk az elhagyott tanyasi istállókat is — mondják a Szabadság Tsz vezetői. — Nagykőrösön valamikor nagyon sok baromfit neveltek. Különösen a tanyákon értenek a baromfineveléshez és szívesen foglalkoznak vele. Sok idős asszony sérelmezte, hogy nem talál elég munkát a szövetkezetben. Azt mondtuk, adunk baromfit, takarmányt, hozzák rendbe az üresen álló istállókat és neveljenek rántani való csirkét, így is történt. A tiszta istállóba mélyalmot készítettünk, beállítottunk egy fűrészporos kályhát és megkezdődött a baromfinevelés. Huszonnyolcezret neveltünk fel ilyen módon. A munkaegységet a súlygyarapodás után írtuk jóvá. Volt olyan idős asszony, aki egymaga 8000 rántani való csirkét nevelt fel, s ezért 800 munkaegységet kapott. Kiszámítottuk, hogy egy-egy baromfi átlagosan öt forint tiszta jövedelmet hozott. — Nálunk a víziszárnyas nevelése jobban kifizetődne — mondják a jánoshidai vezetők. — Ott vagyunk a Zagyva-parton és a tagok nálunk is szívesen vállalkoznának ilyesmire. Ezt mi is megvalósítjuk. S amíg beszélgetnek a gazdálkodási tapasztalatokról, a különböző módszerekről, feltűnik, hogy a nagykőrösiek mennyire otthonosan érzik magukat az ilyen tanácsadói szerepben is. Megkérdem: mi az oka ennek? — Hetenként öt-hat küldöttség keresi fel a szövetkezetet. Jönnek Dunántúlról, Szabolcsból, Borsodból s a megyéből rengetegen. Sok időnket elveszik ezek a látogatások, de mi szívesen átadjuk tapasztalatainkat. A jánoshidaiak is sokat tanultak. Cserkúti Ferenc Az államosítást követő első években viszonylag keveset foglalkoztunk a gazdaságossággal. Csak fokozatosan irányítottuk a figyelmet arra, hogy hazánk szocialista fejlődésének, a nemzeti jövedelem növelésének előfeltétele— a termelés mennyiségi növelése mellett — a takarékos, helyes gazdálkodás. Mindinkább előtérbe került az utóbbi években a könnyűiparban is — ha még távolról sem kielégítő mértékben — az olyan közgazdasági elemző munka, amely a gazdaságosság növelését eredményezi. A gazdasági elemző munka vállalati és minisztériumi feladat is. Vannak a gazdaságosságnak olyan jellegű tartalékai, amelyek feltárásához az első lépéseket a minisztériumnak kell megtennie. Ilyennek tekinthető például az exportgazdaságosság. Az utóbbi években az export gazdaságosságát hajlamosak voltunk úgy kezelni, mint ami csak a külkereskedelem „hatáskörébe” tartozik. A Könnyűipari Minisztérium és a Külkereskedelmi Minisztérium helyes együttműködésének eredményeképpen azonban e szemléletben alapvető változás következett be. Ma már a könynyűipar 1600 exportgyártmányára van olyan gazdaságossági számításunk, amelyek kiindulópontul szolgálhatnak annak elbírálásánál, hogy mely cikkek exportja előnyös a népgazdaságnak s melyik nem. De választ adnak e számítások arra is: hol, milyen további intézkedéseket kell tenni, hogy a ma még exportra gazdaságtalannak ítélt gyártmányok holnap gazdaságossá váljanak. A Könnyűipari Minisztérium kollégiuma mélyrehatóan elemezte és értékelte az 1960. évben végzett exportgazdaságossági számításokat és megállapította, hogy a kidolgozott fontos mutatók tartalmazhatnak még ugyan bizonyos pontatlanságokat, de helyesen fejezik ki a vezetés tennivalóinak irányát. Ellőttünk álló feladat, hogy a levont következtetéseket iparáganként hasznosítsuk és a számításokat tovább finomítsuk, illetőleg azokat olyan időben dolgozzuk ki, hogy a megállapítások az évi tervek elkészülésének időpontjában rendelkezésre álljanak. Az exportgazdaságossági számítások mellett új feladatként vetődött fel az utóbbi időben az import gazdaságosságának vizsgálata is. Fontos tudni, menynyiben gazdaságos az egyes termékek, elsősorban nyersanyagok importja, illetve azok hazai előállítása. Ennek az a jelentősége, hogy a könnyűipar nyersanyagainak többségét importáljuk, és ha a termelő üzemek már megrendeléseik feladásánál is a devizális szempontból kedvezőbb változatokat választják, ezzel sokmilliós devizamegtakarítást érhetnek el. Importanyagaink jelentős részét tőkésországokból szerezzük be, ahol az egyes anyagféleségek árai nagymértékben függnek a mindenkori kereslet-kínálati viszonyoktól. Adott időpontban, külkereskedelmünk egyik vagy másik nyersanyagot kedvezőbb áron tudja beszerezni, és ajánlatot tesz az iparnak azok átvételére. Ha ez a felajánlott anyag az iparvállalat által előállítandó termékhez felhasználható, akkor az ajánlat elfogadása népgazdasági érdek. Lehetséges, hogy az ilyen nyersanyag-felhasználás technológiai változtatást vagy más, a korábbi gyártástól eltérő megmunkálást tesz szükségessé. Helyesnek bizonyultak azok a kezdeményezések, amelyeket kísérletképpen a gyapjú- és a bőriparban vezettek be. Ezekben az iparágakban — ahol különösen nagy helyettesítési lehetőségek vannak — a vásárlásnál elérhető megtakarításból az iparvállalatok utólagos árkedvezményt kapnak, s ezáltal érdekeltté váltunk az ajánlatok elfogadásában. E kísérletek ellenére az a véleményem, hogy e területen — a megfelelő konstrukciók, a termelővállalatok anyagi érdekeltségének hiánya, s egyelőre szűk területen való alkalmazása, sokszor a nem kielégítő tájékozottsága miatt — még sok lehetőséget hagyunk kihasználatlanul. A Könnyűipari Minisztériumhoz tartozó iparigazgatóságok — a Pamutipari Igazgatóság helyes kezdeményezése nyomán — az utóbbi hónapokban mind nagyobb gondot fordítanak arra, hogy az iparágakhoz tartozó vállalatok műszaki-gazdasági mutatóit szervezetten és módszeresen összehasonlítsák. Az önköltség egyes tényezőinek, a gyártmányonkénti anyag- és bérfelhasználás, az egyes munkaműveletek összevetése már e munka kezdetén is a további vizsgálódások és intézkedések egész sorát veti fel, így például az összehasonlító vizsgálatok tárnak fel olyasmit, hogy amíg a Lidó nevű azonos beállítású pamutipari termék minden 1000 négyzetméteréhez a normaelőírás szerint az egyik vállalatnál 132,70 kilogramm, addig a másiknál 128,60 kilogramm fonalra van szükség. (A több évvel ezelőtt készült anyagnormák elavultsága, persze, nemcsak itt, hanem másutt is felmerül. Éppen ezért az anyagnormák kollégiumi határozat alapján történő felülvizsgálatától további anyagmegtakarítások várhatók.) De igen érdekes adatok kerülnek felszínre akkor is, ha a pamutiparban egyre nagyobb mértékben alkalmazásra kerülő nemes kikészítési eljárásokat hasonlítjuk össze egymással. E kikészítési eljárásokhoz közismerten igen értékes, jobbára külföldi eredetű vegyszereket használnak fel. Ezért fel kell figyelni arra, hogy az egyes gyárak felhasználása között 15—20 százalékos eltérések is mutatkoznak, azonos cikkeknél, azonos minőségű vegyszer felhasználásánál. A gazdaságossági szemlélet mindinkább érvényesül a vállalat gazdálkodásában is. A közgazdasági elemző munka lehetővé teszi, hogy a vállalati gazdálkodást — akár pozitív, akár negatív irányban — befolyásoló tényezők kimutathatók legyenek. A múlt évben, az előzetes adatok szerint, a tárcához tartozó nagyipari vállalatok a megelőző évhez képest mintegy 2—2,2 százalék költségszintcsökkenést értek el. Eléggé közismert, hogy a költségszintcsökkenésben több tényező együttes hatása jelentkezik. Kedvezőnek mondható, hogy az év első három negyedévében a költségszintcsökkenésnek mintegy négyötöd része következett be a költségek tényleges csökkenéséből és mindössze annak egyötöd része származik abból, hogy a gyártott termékek összetételének változása kedvezően hatott az eredményre. Az önköltségcsökkentés eredményeit vizsgálva, azonban az is kiderült, hogy a kimutatott kedvező eredmények elmaradtak a lehetőségektől. Eléggé közismert például az a tény, hogy a könynyűiparban a termelési értéknek mintegy 65 százalékát az anyagköltségek jelentik. Ennek ellenére a múlt év első három negyedévében az önköltség csökkentésének csak valamivel több mint negyed része származott anyagköltségcsökkenésből. Ezt azért szükséges hangsúlyozni, mert az összevont, átlagszámokból az első pillanatra sokszor nem teljesen megalapozott következtetéseket is le lehet vonni. A számok mögé is kell tehát nézni. Az átlagszámok mögött sok helyes intézkedés, de a szükséges intézkedések elmaradása is megbújhat és a tervszerű vezetés éppen ezekre kíváncsi. A Magyar Selyemipar Vállalatnál például 1960-ban — akkor még kísérletképpen — bevezették az ún. pamuttípusú nagyvezetők alkalmazását. Ez lehetővé tette, hogy egy szövő több gépet kezeljen. A vállalatnál a szövőgépek gyorsításával is értek el eredményeket. Természetes, hogy a gazdasági elemző munka feladata: felmérje, hogy a fordulatok számának növelése a kedvező hatások mellett nem okozott a kedvezőtlen hatásokat is. Az elemzés rá is mutatott arra, hogy egyes esetekben a gyorsítás sok meghibásodást is okozott és emiatt 20 százalékkal nőtt az állóórák száma. Az ilyen megállapításokat azután helyes intézkedések követik. Az elemző munkát elmélyíteni, alaposabbá tenni azért is szükséges, mert egyesek például a bérköltségek csökkenését mutató számadatokból helytelen következtetéseket vonnak le a termelékenység és a normafegyelem alakulására. Abból a tényből ugyanis, hogy a könnyűiparban tavaly az ún. összehasonlítható termékek fajlagos bérköltsége 3,2 százalékkal csökkent, mélyebb vizsgálat nélkül azt a következtetést lehetne levonni, hogy a termelékenységet növelő műszaki intézkedések tendenciája helyes, mivel tis átlagbérek is az előirányzott kereten belül maradtak, a bérezés körül is minden rendben van. Világos, hogy tovább kellett folytatni az elemző munkát, egyebek között annak megállapítására is, vajon a megtett intézkedésekből adódó normakövetkeztetéseket levonták-e, magyarul, megszigorították-e a normát. Az ilyen vizsgálódás során azután kiderült, hogy a dolgozók munkáját megkönnyítő intézkedések hatását egyes esetekben egyáltalán nem, más esetekben csak olyan mértékben vezették keresztül a normákon, amilyen mértékben erre az átlagbérek betartása miatt szükség volt. Pártunk VII kongresszusa és több újabb határozata egyik legfontosabb feladatnak jelölte meg műszaki fejlődésünk meggyorsítását. E feladat megoldása elsősorban műszaki felkészültséget igényel, úgy gondolom azonban, a kitűzött célok lehető legjobb megvalósítása nemcsak a közgazdászok, hanem a műszaki dolgozók körében is előtérbe helyezi a gazdasági elemző munka fontosságát Bakonyi György a Könnyűipari Minisztérim főosztályvezetője A gazdaságossági számítások jelentősége a könnyű iparban