Népszabadság, 1961. június (19. évfolyam, 129-154. szám)

1961-06-04 / 132. szám

1961. június 4. vasárnap Húszéves brigádvezető (Tudósítónktól.) Király József kőműves mindössze 20 esztendős, alig több mint három éve szakmunkás, de már a legjobb munkások között emlegetik az óbudai kísérleti lakótelepen. Húszéves és már brigádvezető, ifjú­sági KISZ-brigádja versenyt indított a szocialista cím megszerzéséért. A brigád tagjai — akik közül többen most kapták meg a segédlevelet — együtt járnak munkába a Frangepán utcai munkásszállásról. Együtt dolgoznak, együtt szórakoznak. A fiatal brigádvezető, aki szor­galmával, tanulásával, fegyelmezett munkájával elnyerte idősebb szaktársai megbecsülését is, rendet, fegyelmet tart az építk­ezésen. Bri­gádja rendszeresen 40—50 százalékkal túlteljesíti tervét. A kísérleti lakótelepen már öt új épület dicséri szorgalmukat. Király József kő­műves szorgalmas munkája jutalmául a napokban a Szovjetunióba utazik, tizenhatnapos tapasztalatcsere-látogatásra. NÉPSZABADSÁG A szocialista országok egészségügyi minisztereinek holnap kezdődő budapesti konferenciájáról nyilatkozott dr. Doleschall Frigyes egészségügyi miniszter Hétfőn kezdődik Budapesten a szocialista országok egészségügyi minisztereinek VI. konferenciája. Felkerestük dr. Doleschall Frigyes egészségügyi minisztert, aki nyi­latkozott a konferencia célkitűzé­seiről és munkájáról. — Milyen kérdésekről tár­­gyalnak a szocialista országok egészségügyi miniszterei Bu­dapesten? — 1956 óta a szocialista egész­ségügy legfontosabb feladatait minden évben megbeszéljük. A rendszeres találkozót Lengyelor­szág kezdeményezte. Az első meg­beszélésnek még nem volt konk­rét témája. 1957-ben Romániában az egészségügyi káderképzéssel, 1958-ban Csehszlovákiában az ipari dolgozók egészségvédelmé­vel foglalkoztunk. 1959-ben Bul­gáriában a falusi lakosság egész­ségügyi ellátásáról, 1960-ban a Szovjetunióban a szív- és érbeteg­ségek elleni küzdelem feladatai­ról tanácskoztunk. Ekkor kaptuk azt a megtisztelő feladatot, hogy az 1961-es értekezletet mi rendez­zük meg. A budapesti tanácskozás napi­rendjén az egészségügy távlati terve­zése szerepel. A konferenciának főreferátumát, mindig a vendéglátó ország tart­ja, ez esetben mi. A főreferátum a baráti országokból kapott távla­ti tervelgondolások figyelembevé­telével készült. Fő törekvése a szocialista egészségügy elvi alap­jának, a megelőzés elvének érvé­nyesítése a társadalmi élet és az egészségügy minden területén. A konferencián körülbelül 30 korreferátum hangzik el. A szovjet részvevők például az egészségügyi intézmények hálózatát fejlesztő távlati terv előkészítésének mód­szertanáról, valamint a városi és falusi egészségügyi ellátás szín­vonalában mutatkozó eltérések megszüntetéséről számolnak be. Csehszlovák vendégeink a többi között a járóbeteg-intézeti ellátás fejlődésének problémáiról tarta­nak előadást. A Német Demok­ratikus Köztársaság küldötte a fertőző betegségek megszüntetésé­ről és a fekvőbeteg-intézmények hálózatának tervezéséről tart kor­­referátumot. Magyarország az egészségügyi felvilágosításról, a kórházak fejlesztési tervéről és a gyógyszerellátás tervezéséről je­lentett be előadást. — Mi a jelentősége a távlati tervek összehangolásának? — A szocialista egészségügy célja egészséges élet- és munka­­körülmények biztosítása, a munkaképesség és élettartam meghosszabbítása, a megbete­gedések és halálozások szá­mának csökkentése. Az egészségügy fejlesztéséhez szükséges normatívák, mutatószá­mok, típustervek kidolgozásánál fel kell használni a nemzetközi tapasztalatokat és adatokat. Meg kell állapítani, hogy — a helyi viszonyok figyelembevételével — a távlati terv végére 10 000 lakos­ra hány kórházi ágy, 100 kórházi ágyra hány orvos és középkáder, egy orvosra hány lakos jusson. A Szovjetunió már a hétéves terv végére több mint 2 millió kórházi ággyal rendelkezik és orvo­sainak száma eléri a félmil­­liót. Ez annyit jelent, hogy 1965-ben már 10 000 lakosra körülbelül 100 kórházi ágy és 400 lakosra egy orvos jut. Az elgondolások szerint a húsz­éves tervidőszak végére a legfej­lettebb szocialista országok is el­érik, sőt, túl is haladhatják ezt a szintet.­­ — Milyen eredményeket hoztak az egészségügyi mi­niszterek eddigi találkozói? — A szocialista egészségügy fej­lesztésének egyik legfontosabb fel­tétele a baráti országok minél szoro­sabb együttműködése. Fejlesztési terveinket már eddig is az évenként tartott megbeszélések szellemében dolgoztuk ki. A szo­cialista országok egészségügyi in­tézményei és orvosai nagyszerűen dolgoznak együtt. Rendszeresek a tudósok cserelátogatásai. A külön­böző kongresszusok megrendezése elősegíti az orvostudomány ered­ményeinek minél előbbi megis­mertetését. Minden szocialista or­szág között van egészségügyi egyezmény, amely lehetővé teszi nemcsak az orvosok, hanem a be­tegek cseréjét is. Nagyon sok eset­ben mi is küldhetünk betegeket a testvéri országok gyógyintézmé­­nyeibe, fürdőhelyeire, természete­sen a magyar orvosok is segítik a baráti országokat. A szocialista országok egészség­­ügyi minisztereinek VI. konferen­ciája hozzá fog járulni az egész­ségügyi fejlesztés eredményes megvalósításához, a baráti orszá­gok közötti kapcsolat elmélyítésé­hez, a tudományos intézetek és a gyakorlati feladatokat ellátó egészségügyi szervek kölcsönös ta­pasztalatcseréjének kiépítéséhez. Mészáros Ferenc 7 LASSÚ A TEMPÓ? 1955-ben Bóka László, a Csepel Autógyár akkor 29 esztendős, na­gyon tehetséges, gyors karriert befutott mérnöke, kényszerű bú­csút mondva a gyárnak, kilépett a hátsó kis kapun, nehogy meg­lássák. Mert a sírás nem férfi­erény — erre gondolt akkor, meg egy pillanatra arra is, hogy talán meg kellene kérnie a gyár veze­tőit, hogyha súlyosan hibázott is, de tartsák itt, a gyárban, bármi­lyen munka mellett. De csak szótlanul botorkált kifelé, és évek múltak el, mire a főkapun újra beléphetett a gyárba. Bóka László most 35 éves. A hírneves, nyolctagú, mérnökökből és technikusokból álló Bánki Do­­nát, kétszeres szocialista értelmi­ségi munkabrigád vezetője, a Cse­pel Autógyárban. Sokáig beszélgettünk, végezetül ezt mondta mostani fő problémá­jaikról, céljukról: „A nevünkben ott szerepel a szocialista jelző. El­sősorban a munkánkért kaptuk. De még nem vagyunk egészen, iga­zán szocialista emberek. Néha úgy érezzük, ebben lassú a tem­pónk ...” Igaza van Bóka Lászlónak? Meg­kérem, hogy elöljáróban, dióhéj­ban mondaná el élete történetét. A vargabetű­ n 23 éves voltam, fiatal tech­nikus, amikor ide kerültem, a szerszámszerkesztésbe. Nagyon jól akartam dolgozni, állítólag tudtam is, sikert siker követett, nagyon, túlságosan is gyorsan he­lyeztek mind fontosabb beosztás­ba. Hiába gondoltam újra és új­ra arra, hogy mindez nem első­sorban az én érdemem, hogy én, az egykori szegény napszámos gyereke nem válhatok elbizako­­dottá, hiszen a rendszernek kö­szönhetem a tanulást, a sikert, mindent­­ gyengének bizonyul­tam. Sok dicséretet, pénzt kap­tam, és megalkottam az elméle­temet: aki olyan eredményesen dolgozik, mint én, annak mindent szabad, annak különleges jogai vannak. Ha éjszakánként embe­reimmel bennmaradtam dolgozni a műhelyben , ott ettünk, it­tunk, alaposan felöntöttünk a ga­ratra, utána pedig beautóztunk Pestre, folytattuk az ivást, jártuk a lokálokat, dorbézoltunk. Pedig akkor már nős ember voltam, sőt, családapa. Higgye el, vártam a büntetést. De amikor megkaptam, úgy éreztem — a másik gyárban is, ahová kerültem —, hogy elve­szett ember vagyok. Végül a fele­ségem titokban bement a régi gyáramba: mentsenek meg! Há­rom évvel ezelőtt visszavettek. Oda kerültem, ahonnan elindul­tam: a szerszámszerkesztésbe, a régi, elhagyott barátok közé. Mert úgy volt, hogy amikor káprázat­­ban éltem — nem törődtem töb­bé velük, hiába határoztam el mindennap, hogy legalább egy kis beszélgetésre benézek hozzájuk — csak halogattam a dolgot; „majd másnap”, „majd a jövő hé­ten” — nem lett ebből semmi... Mégis, amikor három évvel ez­előtt visszatértem hozzájuk, úgy, olyan szívesen fogadtak, mintha mi sem történt volna... Az ak­kori párttitkárunk is, Somodi Gyula azzal fogadott: „Húzd ki magad fiú!”­ A párt... a felesé­gem ... a régi barátaim... az új brigád ... — nekik köszönhetem, hogy törleszthetek ... „Az egyikünk" Két éve alakult a szerszám­szerkesztő brigád. Bóka László, Faragó György, Hegyközi István, Kapocsi Tivadar, Kemény Géza, Kléber Pál, Magyar László és Orosz Lajos a tagjai. Orosz Lajos a hidegtechnológiai szerszámok, Kapocsi a fogaskerekek készítésé­hez szükséges szerszámok szer­kesztésének a specialistája, s kü­­lön-külön valamennyien: egy-egy terület gazdái. De valamennyien: minden terület gazdái is. Hogy mennyire kollektíven dolgoznak, ezt talán az mutatja a leghíveb­ben, hogy a brigádnaplóban még a legkitűnőbb újításaik mellett is csak ennyi áll: „Az egyikünk el­gondolása nyomán...” Pedig van évi 2,5 millió és 1,2 millió forint megtakarítást hozó újításuk is! És ugyanennyi, ugyanilyen sze­mélytelen formában olvasható a jól bevált ésszerűsítési, a gyártást korszerűsítő javaslataik mellett. „Az egyikünk javaslatára .. Ennek nyomán hívtak „külső” elő­adókat különböző gazdaságpoliti­kai, politikai kérdéseik megvita­tásához, ennek nyomán jártak ta­nulmányúton egy sor gyárban, kutatóintézetben. Kisfaludi Stróbl Zsigmond szobrászművész műter­mében, az asszonyokkal és a bri­gád 11 gyermekével képtárakba, Dobogókőn, s a Hubertus-napot tartó kerti ünnepségen, amelyhez most élő szóval fűzik hozzá: — Igaz, hogy nincs külön er­kölcsfelelősünk, de egy korsó sör­nél, egy kupica Hubertusnál már nincs tovább. . Mindezek persze csak címsza­vak a naplóból, alattuk terjedel­mes leírás a nagy élményről, pél­dául a furfangosok gyári bajnok­ságán elért brigádgyőzelmükről, a közös német nyelv­tanulásról.. S még az ilyen esemény is csak név­telenül szerepel a naplóban: „Egyikünk beiratkozott a marxis­ta-leninista egyetemre”, „egyi­künk elsőosztályú minősítést nyert a budapesti sakkbajnokságon”, „megkezdtük az általános iskolás munkások patronálását a szer­számgépgyárban.” „Egyikünk részt vett a Technika Házában tartott előadáson, és a hallottakat tovább adta a többieknek.” Sorsok így forrtak együvé, s formálód­tak külön-külön is. „Az egyikük” 1938 óta, gyerek­kora óta nem olvasott szépirodal­mi könyvet. Most derülnek, ami­kor elbeszélik, hogyan nyomtak először egy-egy vékony Solohov­­meg Hemingway-könyvet a kezé­be, hogy azután fokozatosan „megszokja”, sőt, végül megsze­resse a mind vaskosabb Solohov- és Hemingway-könyveket, hogy legeslegvégül ő tarthasson elő­adást nekik a két íróról és mű­veikről. Az egyik fiatal mérnök meg igazi magának való ember volt. Jaj volt annak, aki valami „plusz munkát”, felajánlást kért tőle. Ami a feladata volt, azt kitűnően elvégezte, más dolog, más ember nem érdekelte. Ki is zárták emiatt a DISZ-ből. Amikor a brigád ala­kult, hosszas megfontolás után megkérdezték tőle: belépne-e ő is? „Nem butaság, megpróbálom." Most némi vallatás után kiderül, hogy a naplóban olvasható terme­lési értekezleteken elhangzott fel­szólalások, új munkamódszert ajánló javaslatok, az újítások te­temes százaléka — tőle szárma­zik. S a bejegyzés: „Egyikünket felvették a pártba tagjelöltnek” — rá vonatkozik. Élőszóval ezt mondja: — Régen, ha egyedül elképzel­tem valamit, az nem biztos, hogy jó volt, így, nyolcan együtt, kö­rülbelül biztosra megyünk, és az alkotás öröme sokszoros. Már azért is, mert még hét ember, sőt, nyolc család örömét láthatom! Ú­i­közben Dicsőségvágy? — Van kö­zöttünk, aki nagyon szereti, ha írnak, beszélnek róla. Annak persze mindnyájan örül­tünk, hogy a gyár vezetősége el­küldött minket Lengyelországba, örülünk az elismeréseknek, a ki­tüntetéseknek, de állítjuk: nem ez az elsődleges ösztönző erőnk. — És az anyagiak? — Szívesen vesszük a pénzt... Kettő közülünk — Bóka és Kié­ber — házat épített, van, aki au­tóra, televízióra gyűjt a bankban. De — nem ez az elsődleges! Ha­nem az — és ezt nem tudjuk más­képpen kifejezni —, hogy az or­szágnak, a gyárnak hasznot hoz­zunk! Hibátlan emberek? Szó sincs róla. Az egyikükben talán több a látványos dicsőség iránti vágy a kelleténél, a másik talán jobban szereti a pénzt, mint illenék. De kétségtelen: valóban nem ez az elsődleges náluk. Nincs igazuk azoknak, akik a gyárban „feltű­nési viszketegségben szenvedők­nek” nevezik őket! Elsősorban: a munkájukkal akarnak feltűnni! Ismerik a saját hibáikat. Ma­guk mondták el, hogy az egyik brigád, amelyet ők tanítottak,­­ nemrég a „fejükre nőtt”. És ek­kor, sajnos, nemcsak a verseny­társ munkája iránti tisztelet érzé­se keletkezett a Bánki Donát-bri­­gád tagjaiban, hanem valami csú­nyább érzés is. Ez például abban nyilvánult meg, hogy az egyikük egy ideig nem köszönt­ vissza az élre szökött brigád tagjainak, más­kor pedig az egyikük a nagy nyil­vánosság előtt egy kicsit gúnyos örömmel „leplezte le” a verseny­társbrigádnak azt a tagját, aki Bernard Shaw-t, nem pedig Ir­­win Shaw-t nyilvánította az Oroszlánkölykök szerzőjének. S ezt a bujkáló irigységfélét nem volt könnyű elfelejtetni. Még az­zal sem, hogy végül békét kötöt­tek egykori tanítványaikkal, sőt, újabb brigádok patronálását is vállalták, s nem kétséges: szíve­sen, nagy kedvvel. „Extra embereknek tartják ma­gukat” — ezt is mondják róluk­­ többen, neheztelve például amiatt, , hogy a Bánki Donát-brigádnak nem kellett a szocialista brigádo­kat megillető arany szegélyű „tí­­pus”-napló, hanem ők ragaszkod­tak a magukéhoz, „csak azért, hogy az övék más legyen, mint a többieké”. Apró, felnagyított dol­gok? A sok­ dicsőséget, sikert el­ért Bánki Donát-brigád reflektor­fényben él, dolgozik. Talán ezért is látják maguk is oly világosan a hibáikat, s ezért is szeretnének azoktól gyorsan, gyorsabban meg­szabadulni. Igaza van hát Bóka Lászlónak: lassú a tempó? A tü­relmetlenkedés indokolatlan. A brigádtagok részéről is, de azok részéről is, akik bár elismerik nagyszerű eredményeiket — mint­ha egy kicsit eltúloznák a Bánki Donát-brigád szemlátomást fo­gyatkozó hibáit. Két év nagyon rövid idő. És ezalatt mérföldes léptekkel haladtak előre a Bánki Donát-brigád tagjai. És nemcsak a munkában, hanem szocialista­ emberré formálódásukban is! György István

Next