Népszabadság, 1961. június (19. évfolyam, 129-154. szám)
1961-06-04 / 132. szám
1961. június 4. vasárnap Húszéves brigádvezető (Tudósítónktól.) Király József kőműves mindössze 20 esztendős, alig több mint három éve szakmunkás, de már a legjobb munkások között emlegetik az óbudai kísérleti lakótelepen. Húszéves és már brigádvezető, ifjúsági KISZ-brigádja versenyt indított a szocialista cím megszerzéséért. A brigád tagjai — akik közül többen most kapták meg a segédlevelet — együtt járnak munkába a Frangepán utcai munkásszállásról. Együtt dolgoznak, együtt szórakoznak. A fiatal brigádvezető, aki szorgalmával, tanulásával, fegyelmezett munkájával elnyerte idősebb szaktársai megbecsülését is, rendet, fegyelmet tart az építkezésen. Brigádja rendszeresen 40—50 százalékkal túlteljesíti tervét. A kísérleti lakótelepen már öt új épület dicséri szorgalmukat. Király József kőműves szorgalmas munkája jutalmául a napokban a Szovjetunióba utazik, tizenhatnapos tapasztalatcsere-látogatásra. NÉPSZABADSÁG A szocialista országok egészségügyi minisztereinek holnap kezdődő budapesti konferenciájáról nyilatkozott dr. Doleschall Frigyes egészségügyi miniszter Hétfőn kezdődik Budapesten a szocialista országok egészségügyi minisztereinek VI. konferenciája. Felkerestük dr. Doleschall Frigyes egészségügyi minisztert, aki nyilatkozott a konferencia célkitűzéseiről és munkájáról. — Milyen kérdésekről tárgyalnak a szocialista országok egészségügyi miniszterei Budapesten? — 1956 óta a szocialista egészségügy legfontosabb feladatait minden évben megbeszéljük. A rendszeres találkozót Lengyelország kezdeményezte. Az első megbeszélésnek még nem volt konkrét témája. 1957-ben Romániában az egészségügyi káderképzéssel, 1958-ban Csehszlovákiában az ipari dolgozók egészségvédelmével foglalkoztunk. 1959-ben Bulgáriában a falusi lakosság egészségügyi ellátásáról, 1960-ban a Szovjetunióban a szív- és érbetegségek elleni küzdelem feladatairól tanácskoztunk. Ekkor kaptuk azt a megtisztelő feladatot, hogy az 1961-es értekezletet mi rendezzük meg. A budapesti tanácskozás napirendjén az egészségügy távlati tervezése szerepel. A konferenciának főreferátumát, mindig a vendéglátó ország tartja, ez esetben mi. A főreferátum a baráti országokból kapott távlati tervelgondolások figyelembevételével készült. Fő törekvése a szocialista egészségügy elvi alapjának, a megelőzés elvének érvényesítése a társadalmi élet és az egészségügy minden területén. A konferencián körülbelül 30 korreferátum hangzik el. A szovjet részvevők például az egészségügyi intézmények hálózatát fejlesztő távlati terv előkészítésének módszertanáról, valamint a városi és falusi egészségügyi ellátás színvonalában mutatkozó eltérések megszüntetéséről számolnak be. Csehszlovák vendégeink a többi között a járóbeteg-intézeti ellátás fejlődésének problémáiról tartanak előadást. A Német Demokratikus Köztársaság küldötte a fertőző betegségek megszüntetéséről és a fekvőbeteg-intézmények hálózatának tervezéséről tart korreferátumot. Magyarország az egészségügyi felvilágosításról, a kórházak fejlesztési tervéről és a gyógyszerellátás tervezéséről jelentett be előadást. — Mi a jelentősége a távlati tervek összehangolásának? — A szocialista egészségügy célja egészséges élet- és munkakörülmények biztosítása, a munkaképesség és élettartam meghosszabbítása, a megbetegedések és halálozások számának csökkentése. Az egészségügy fejlesztéséhez szükséges normatívák, mutatószámok, típustervek kidolgozásánál fel kell használni a nemzetközi tapasztalatokat és adatokat. Meg kell állapítani, hogy — a helyi viszonyok figyelembevételével — a távlati terv végére 10 000 lakosra hány kórházi ágy, 100 kórházi ágyra hány orvos és középkáder, egy orvosra hány lakos jusson. A Szovjetunió már a hétéves terv végére több mint 2 millió kórházi ággyal rendelkezik és orvosainak száma eléri a félmilliót. Ez annyit jelent, hogy 1965-ben már 10 000 lakosra körülbelül 100 kórházi ágy és 400 lakosra egy orvos jut. Az elgondolások szerint a húszéves tervidőszak végére a legfejlettebb szocialista országok is elérik, sőt, túl is haladhatják ezt a szintet. — Milyen eredményeket hoztak az egészségügyi miniszterek eddigi találkozói? — A szocialista egészségügy fejlesztésének egyik legfontosabb feltétele a baráti országok minél szorosabb együttműködése. Fejlesztési terveinket már eddig is az évenként tartott megbeszélések szellemében dolgoztuk ki. A szocialista országok egészségügyi intézményei és orvosai nagyszerűen dolgoznak együtt. Rendszeresek a tudósok cserelátogatásai. A különböző kongresszusok megrendezése elősegíti az orvostudomány eredményeinek minél előbbi megismertetését. Minden szocialista ország között van egészségügyi egyezmény, amely lehetővé teszi nemcsak az orvosok, hanem a betegek cseréjét is. Nagyon sok esetben mi is küldhetünk betegeket a testvéri országok gyógyintézményeibe, fürdőhelyeire, természetesen a magyar orvosok is segítik a baráti országokat. A szocialista országok egészségügyi minisztereinek VI. konferenciája hozzá fog járulni az egészségügyi fejlesztés eredményes megvalósításához, a baráti országok közötti kapcsolat elmélyítéséhez, a tudományos intézetek és a gyakorlati feladatokat ellátó egészségügyi szervek kölcsönös tapasztalatcseréjének kiépítéséhez. Mészáros Ferenc 7 LASSÚ A TEMPÓ? 1955-ben Bóka László, a Csepel Autógyár akkor 29 esztendős, nagyon tehetséges, gyors karriert befutott mérnöke, kényszerű búcsút mondva a gyárnak, kilépett a hátsó kis kapun, nehogy meglássák. Mert a sírás nem férfierény — erre gondolt akkor, meg egy pillanatra arra is, hogy talán meg kellene kérnie a gyár vezetőit, hogyha súlyosan hibázott is, de tartsák itt, a gyárban, bármilyen munka mellett. De csak szótlanul botorkált kifelé, és évek múltak el, mire a főkapun újra beléphetett a gyárba. Bóka László most 35 éves. A hírneves, nyolctagú, mérnökökből és technikusokból álló Bánki Donát, kétszeres szocialista értelmiségi munkabrigád vezetője, a Csepel Autógyárban. Sokáig beszélgettünk, végezetül ezt mondta mostani fő problémájaikról, céljukról: „A nevünkben ott szerepel a szocialista jelző. Elsősorban a munkánkért kaptuk. De még nem vagyunk egészen, igazán szocialista emberek. Néha úgy érezzük, ebben lassú a tempónk ...” Igaza van Bóka Lászlónak? Megkérem, hogy elöljáróban, dióhéjban mondaná el élete történetét. A vargabetű n 23 éves voltam, fiatal technikus, amikor ide kerültem, a szerszámszerkesztésbe. Nagyon jól akartam dolgozni, állítólag tudtam is, sikert siker követett, nagyon, túlságosan is gyorsan helyeztek mind fontosabb beosztásba. Hiába gondoltam újra és újra arra, hogy mindez nem elsősorban az én érdemem, hogy én, az egykori szegény napszámos gyereke nem válhatok elbizakodottá, hiszen a rendszernek köszönhetem a tanulást, a sikert, mindent gyengének bizonyultam. Sok dicséretet, pénzt kaptam, és megalkottam az elméletemet: aki olyan eredményesen dolgozik, mint én, annak mindent szabad, annak különleges jogai vannak. Ha éjszakánként embereimmel bennmaradtam dolgozni a műhelyben , ott ettünk, ittunk, alaposan felöntöttünk a garatra, utána pedig beautóztunk Pestre, folytattuk az ivást, jártuk a lokálokat, dorbézoltunk. Pedig akkor már nős ember voltam, sőt, családapa. Higgye el, vártam a büntetést. De amikor megkaptam, úgy éreztem — a másik gyárban is, ahová kerültem —, hogy elveszett ember vagyok. Végül a feleségem titokban bement a régi gyáramba: mentsenek meg! Három évvel ezelőtt visszavettek. Oda kerültem, ahonnan elindultam: a szerszámszerkesztésbe, a régi, elhagyott barátok közé. Mert úgy volt, hogy amikor káprázatban éltem — nem törődtem többé velük, hiába határoztam el mindennap, hogy legalább egy kis beszélgetésre benézek hozzájuk — csak halogattam a dolgot; „majd másnap”, „majd a jövő héten” — nem lett ebből semmi... Mégis, amikor három évvel ezelőtt visszatértem hozzájuk, úgy, olyan szívesen fogadtak, mintha mi sem történt volna... Az akkori párttitkárunk is, Somodi Gyula azzal fogadott: „Húzd ki magad fiú!” A párt... a feleségem ... a régi barátaim... az új brigád ... — nekik köszönhetem, hogy törleszthetek ... „Az egyikünk" Két éve alakult a szerszámszerkesztő brigád. Bóka László, Faragó György, Hegyközi István, Kapocsi Tivadar, Kemény Géza, Kléber Pál, Magyar László és Orosz Lajos a tagjai. Orosz Lajos a hidegtechnológiai szerszámok, Kapocsi a fogaskerekek készítéséhez szükséges szerszámok szerkesztésének a specialistája, s külön-külön valamennyien: egy-egy terület gazdái. De valamennyien: minden terület gazdái is. Hogy mennyire kollektíven dolgoznak, ezt talán az mutatja a leghívebben, hogy a brigádnaplóban még a legkitűnőbb újításaik mellett is csak ennyi áll: „Az egyikünk elgondolása nyomán...” Pedig van évi 2,5 millió és 1,2 millió forint megtakarítást hozó újításuk is! És ugyanennyi, ugyanilyen személytelen formában olvasható a jól bevált ésszerűsítési, a gyártást korszerűsítő javaslataik mellett. „Az egyikünk javaslatára .. Ennek nyomán hívtak „külső” előadókat különböző gazdaságpolitikai, politikai kérdéseik megvitatásához, ennek nyomán jártak tanulmányúton egy sor gyárban, kutatóintézetben. Kisfaludi Stróbl Zsigmond szobrászművész műtermében, az asszonyokkal és a brigád 11 gyermekével képtárakba, Dobogókőn, s a Hubertus-napot tartó kerti ünnepségen, amelyhez most élő szóval fűzik hozzá: — Igaz, hogy nincs külön erkölcsfelelősünk, de egy korsó sörnél, egy kupica Hubertusnál már nincs tovább. . Mindezek persze csak címszavak a naplóból, alattuk terjedelmes leírás a nagy élményről, például a furfangosok gyári bajnokságán elért brigádgyőzelmükről, a közös német nyelvtanulásról.. S még az ilyen esemény is csak névtelenül szerepel a naplóban: „Egyikünk beiratkozott a marxista-leninista egyetemre”, „egyikünk elsőosztályú minősítést nyert a budapesti sakkbajnokságon”, „megkezdtük az általános iskolás munkások patronálását a szerszámgépgyárban.” „Egyikünk részt vett a Technika Házában tartott előadáson, és a hallottakat tovább adta a többieknek.” Sorsok így forrtak együvé, s formálódtak külön-külön is. „Az egyikük” 1938 óta, gyerekkora óta nem olvasott szépirodalmi könyvet. Most derülnek, amikor elbeszélik, hogyan nyomtak először egy-egy vékony Solohovmeg Hemingway-könyvet a kezébe, hogy azután fokozatosan „megszokja”, sőt, végül megszeresse a mind vaskosabb Solohov- és Hemingway-könyveket, hogy legeslegvégül ő tarthasson előadást nekik a két íróról és műveikről. Az egyik fiatal mérnök meg igazi magának való ember volt. Jaj volt annak, aki valami „plusz munkát”, felajánlást kért tőle. Ami a feladata volt, azt kitűnően elvégezte, más dolog, más ember nem érdekelte. Ki is zárták emiatt a DISZ-ből. Amikor a brigád alakult, hosszas megfontolás után megkérdezték tőle: belépne-e ő is? „Nem butaság, megpróbálom." Most némi vallatás után kiderül, hogy a naplóban olvasható termelési értekezleteken elhangzott felszólalások, új munkamódszert ajánló javaslatok, az újítások tetemes százaléka — tőle származik. S a bejegyzés: „Egyikünket felvették a pártba tagjelöltnek” — rá vonatkozik. Élőszóval ezt mondja: — Régen, ha egyedül elképzeltem valamit, az nem biztos, hogy jó volt, így, nyolcan együtt, körülbelül biztosra megyünk, és az alkotás öröme sokszoros. Már azért is, mert még hét ember, sőt, nyolc család örömét láthatom! Úiközben Dicsőségvágy? — Van közöttünk, aki nagyon szereti, ha írnak, beszélnek róla. Annak persze mindnyájan örültünk, hogy a gyár vezetősége elküldött minket Lengyelországba, örülünk az elismeréseknek, a kitüntetéseknek, de állítjuk: nem ez az elsődleges ösztönző erőnk. — És az anyagiak? — Szívesen vesszük a pénzt... Kettő közülünk — Bóka és Kiéber — házat épített, van, aki autóra, televízióra gyűjt a bankban. De — nem ez az elsődleges! Hanem az — és ezt nem tudjuk másképpen kifejezni —, hogy az országnak, a gyárnak hasznot hozzunk! Hibátlan emberek? Szó sincs róla. Az egyikükben talán több a látványos dicsőség iránti vágy a kelleténél, a másik talán jobban szereti a pénzt, mint illenék. De kétségtelen: valóban nem ez az elsődleges náluk. Nincs igazuk azoknak, akik a gyárban „feltűnési viszketegségben szenvedőknek” nevezik őket! Elsősorban: a munkájukkal akarnak feltűnni! Ismerik a saját hibáikat. Maguk mondták el, hogy az egyik brigád, amelyet ők tanítottak, nemrég a „fejükre nőtt”. És ekkor, sajnos, nemcsak a versenytárs munkája iránti tisztelet érzése keletkezett a Bánki Donát-brigád tagjaiban, hanem valami csúnyább érzés is. Ez például abban nyilvánult meg, hogy az egyikük egy ideig nem köszönt vissza az élre szökött brigád tagjainak, máskor pedig az egyikük a nagy nyilvánosság előtt egy kicsit gúnyos örömmel „leplezte le” a versenytársbrigádnak azt a tagját, aki Bernard Shaw-t, nem pedig Irwin Shaw-t nyilvánította az Oroszlánkölykök szerzőjének. S ezt a bujkáló irigységfélét nem volt könnyű elfelejtetni. Még azzal sem, hogy végül békét kötöttek egykori tanítványaikkal, sőt, újabb brigádok patronálását is vállalták, s nem kétséges: szívesen, nagy kedvvel. „Extra embereknek tartják magukat” — ezt is mondják róluk többen, neheztelve például amiatt, , hogy a Bánki Donát-brigádnak nem kellett a szocialista brigádokat megillető arany szegélyű „típus”-napló, hanem ők ragaszkodtak a magukéhoz, „csak azért, hogy az övék más legyen, mint a többieké”. Apró, felnagyított dolgok? A sok dicsőséget, sikert elért Bánki Donát-brigád reflektorfényben él, dolgozik. Talán ezért is látják maguk is oly világosan a hibáikat, s ezért is szeretnének azoktól gyorsan, gyorsabban megszabadulni. Igaza van hát Bóka Lászlónak: lassú a tempó? A türelmetlenkedés indokolatlan. A brigádtagok részéről is, de azok részéről is, akik bár elismerik nagyszerű eredményeiket — mintha egy kicsit eltúloznák a Bánki Donát-brigád szemlátomást fogyatkozó hibáit. Két év nagyon rövid idő. És ezalatt mérföldes léptekkel haladtak előre a Bánki Donát-brigád tagjai. És nemcsak a munkában, hanem szocialista emberré formálódásukban is! György István