Népszabadság, 1961. június (19. évfolyam, 129-154. szám)
1961-06-04 / 132. szám
1961. június 4. vasárnap NAPI KOMMENTÁRUNK A törzsgárda megbecsüléséről Alig van ma már olyan gyár és vállalat, ahol ne beszélnének megkülönböztetett tisztelettel a törzsgárda tagjairól, munkásokról, mérnökökről, alkalmazottakról, akik hosszú éveken át becsülettel helyt álltak a termelőmunkában, akik hűséggel ragaszkodtak munkahelyükhöz, akik szakmájuk, műhelyük szeretetében példát mutattak dolgozótársaiknak. Sok helyen ezt a tiszteletet megfelelő erkölcsi és anyagi elismeréssel is kifejezésre juttatják. Okleveleket, jelvényeket, nagyobb nyereségrészt adnak a huzamosabb ideig egy helyben dolgozóknak. Ezeket a helyes kezdeményezéseket felkarolva, a SZOT elnöksége legutóbb határozatot hozott a törzsgárda tagjainak fokozottabb megbecsüléséről. (A határozat a Munkaügyi Közlöny május 31-i számában jelent meg.) A Szaktanács elnöksége a törzsgárdák megszervezését, azok tagjaival való foglalkozást és törődést a szakszervezeti bizottságok feladatává teszi. A határozat szerint a törzsgárda tagjainak tekintendők azok a dolgozók, akik munkahelyükön legalább öt éve folyamatos munkaviszonyban állnak. Ugyanilyen elbírálásban kell részesíteni azokat a dolgozókat is, akiket jelenlegi munkahelyükre más vállalattól népgazdasági érdekből helyeztek át. A SZOT elnöksége javasolja meghatározott idő eltöltése után a törzsgárdajelvény bronz, ezüst, illetve arany fokozatának odaítélését, helyesli az üzemüket hűséggel szolgáló dolgozók megkülönböztetett anyagi megbecsülését. Egyben felhívja a szakszervezeti bizottságok figyelmét, hogy lépjenek fel minden olyan törekvéssel szemben, amely a törzsgárda tagjainak elkülönülését vonná magával vagy sértené a többi dolgozók igazságérzetét. Nagy kincs üzemeinkben a törzsgárda, amelynek tagjai szaktudásban, tapasztalatokban együtt növekedtek a gyárral. Az ő gyakorlatuk, szakmai képzettségük nélkülözhetetlen időszerű feladataink megoldásában, a gyors műszaki fejlődésben, a termelékenység emelésében. Példájuk legjobb ellenszere a munkaerő-vándorlásnak. A törzsgárda tagjai a szocializmus szorgos, hűséges építői: odaadóan szolgálják a gyárat, második otthonuknak tekintik munkahelyüket, közülük nőnek ki a termelőmunka legjobbjai. Az üzemek műszaki, gazdasági és társadalmi vezetői mindenkor bizton támaszkodhatnak a törzsgárda tagjaira, ezért helyes, ha a vállalat előtt álló feladatok megoldásához is kérik véleményüket, tanácsaikat, javaslataikat. Időszerű ez a határozat, amely az iparban, a közlekedésben, a kereskedelemben, a mezőgazdasági vállalatoknál egységes elvek alapján gondoskodik a törzsgárda tagjainak fokozott megbecsüléséről. A megkülönböztetett figye-lem, a nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsülés még odaadóbb munkára, példamutatásra, s arra serkenti a törzsgárda tagjait, hogy neveljék az új dolgozókat a szakma és a munkahely szeretetére, megbecsülésére. Brízjezérlőn a Sarkisfiehrvári Könnyűfémmű új törésművének építése A Székesfehérvári Könnyűfémmű bővítése az utolsó szakaszba érkezett. Az épületek és berendezések műszaki átadását, illetve átvételét megkezdték. Néhány napon belül teljesen befejezik a Könnyűfémmű vízellátásához szükséges 23 kilométer hosszú vízvezeték építését, amely a Fejér megyei bauxitbányák vizét szállítja majd az üzemnek. Az ÉM Út- és Vasútépítő Vállalat dolgozói, akik igen derekas munkát végeztek a nehéz terepen, a vállalt június elsejei határidőre lefektették az utolsó csövet is. Megoldották az új üzem áramellátását is. A berendezéseket kipróbálták, s azok kifogástalanul működnek. (MTI) Hév Bondi Barna technikus koránál és vérmérsékleténél fogva is hajlamos volt a lelkesedésre. Ilyenkor dióbarna szeme csillogott, arcára szinte gyermekes derű ült ki, hangja el-elfulladt és nem lehetett tudni, a visszatartott kacagástól vagy az örömkönnyektől-e. A mai cinikus világban ritkaság — mondta róla Keszericze főutókalkulátor —, hogy egy ifjú ennyire megőrizze lelki hamvát. — Csak vigyázzunk rá — így válaszolt neki Balajcza főprogramozó. — Nehogy valaki elrontsa. Szörnyű lenne egy ilyen embernek, ha kiábrándítanák eszményeiből! Történt pedig nemsokára, hogy meghirdették a városban a parképítést, mégpedig társadalmi munkában. A Csuvix-gyárnak elég rossz híre volt mindenfelé, ezért a vezetők elhatározták, most az egyszer kivágják a rezet. — Egy emberként! — kiáltotta Balajcza a társadalmi munkára toborzó röpgyűlésen. — Testületileg! önkéntesen! — Szívesen! — ezt tette hozzá Keszericze, aki szintén szorgos újságolvasó volt. — Lelkesen! Fáradhatatlanul! — Boldogan — ezt súgta Bondi Barna, és szemének csillogása elárulta, hogy ő érzi is, amit mond. Valóban, vasárnap reggel az első volt, aki megjelent a tett színhelyén. A szerszámosztásnál elpirult, úgy mondta: — Kérem, én nem kívánom a köz gereblyéjét igénybe venni. Ez népvagyon. Tegnap vettem egyet a VASÉRT-nél, kopjon az inkább. A többiek már régen otthon ebédeltek, amikor ő még mindig planírozta a parkban a földkupacokat. — Miért dolgoztál tegnap oly sokáig? — kérdezte másnap Balajcza. — Arra gondoltam, hogy egyszer majd megismerkedem egy lánnyal — ezt válaszolta az ifjú technikus fülig vörösen —, eljövök vele ide és nekem úgyis gond, miről beszéljek a nőkkel... Elmondom majd neki, hogyan végeztünk itt egykor társadalmi munkát. Szerdán Keszenicze szürke borítékot nyomott a Bondi kezébe. Az megnézte: nyolcvan forint volt benne. — Köszönöm szépen — szólt a fiatalember. — Miért kapom ezt? — A vasárnapért! — szólt a főutókalkulátor. — Van nekünk erre prémiumalapunk, valami szakszervezeti jutalompénzünk... Bondi Barna a szokottnál ispirosabb lett, ezúttal a haragtól. — Nem, nem és ezerszer nem! — kiáltotta. — Én lelkesedésből, az ügy iránti odaadásból... Múltak a napok, huszadika lett. Ekkor Balajcza, a főprogramozó, megjelent a Bondi Barna szobájában. — No, te híres gereblyéző, most aztán melózhatsz kedvedre. Defelül állunk a tervvel. Tudod, a régi nóta — szerszámhiány, nincs nyersanyag. De hogy ne szaporítsem a szót, ha négy után végzel itt, a programirodán, légy szíves, menjél le a forgácsolóba a délutáni műszakhoz. Nincs elég segédmunkás, segítsél az anyagmozgatóknak. Nem kérek sokat, kéthárom órát naponta,a hónap végéig. A fiatal technikus barna szeme egyszeriben visszanyerte régi, közmondásos csillogását, önmagában szinte haragudott örömére, hiszen ennek ezúttal önző oldala is volt. Igaz, lelkesítő cél volt az is, hogy a vállalatot hozzásegítse a tervteljesítéshez. De mellékesen eszébe jutott, hogy szeretne egy új ruhát vásárolni. A túlmunka béréből talán pótolja ami hiányzik, hiszen a túlórát jobban fizetik. Első napja a forgácsolóban nem volt valami megerőltető. Ezen a délutánon az országnak a Cluvixhoz meghívott legjobb szakmunkásai — akiknek puszta említése ■ is elég volt ahhoz, hogy jóleső bizsergés támadjon Bondi szíve táján — tartottak szakmai bemutatót. Az ifjú technikus elbámult, hiszen óránként születtek a műhelyben új és új győzelmek. Krompacher, a munka hőse, öt órára elérte a 120 százalékot. Süvi Lehel csak rálehelt a gépre és már túlhaladta őt: 150 százalék volt a teljesítménye. Vízkeleti 180 százalékra tornázta fel a rekordot. Krompacher ekkor még jobban rávert... — Jól van — mondta este Balajcza elégedetten. — Még egy ilyen szakmai bemutató és behoztuk a lemaradást. Ráadásul a hírünket is növeli, hogy adunk dolgozóink szakmai továbbképzésére. Másnap már nehezebb volt. Bizony, amit húsz napig nem végez el egy gyár, nagyon bajos azt a hó végén behozni. Amikor 29-én délután túlhaladták a havi tervet, Balajcza belekarolt Bonéiba és kivezette a forgácsolóból. — Hát, ez szép munka volt — mondta. — Gyere, megiszunk Keszericzével egy pohár sört. Enyugit igazán megérdemelsz nehéz munkádért. Ittak. A sör meleg volt, habja se képződött. De az ifjú technikus nem akart udvariatlan lenni, öntötte. — Mondja, Keszenicze elvtárs — szólt közben —, mikor kapok majd pénzt ezért a hóvégi hajráért? Tudja, ruhát szeretnék venni. A kérdezettnek torkán akadt a lötty. — Micsodát? — kiáltotta. — Pénzt? — Igen. — Hát ilyet még nem pipáltam! — kiáltotta Balajcza. — Ez társadalmi munka volt, vállalatunk érdekében. Lemaradtunk, hát egy kicsit rávertünk. — De ingyen? — kérdezte Bondi, és most már a homloka is tűzben égett. — Igenis, ingyen — válaszolta Keszericze. — Tervkötelezett vállalat vagyunk, ezt méltóztassék tudomásul venni, ifjú úr. Csak annyi a béralapunk, amennyi. Ennél többet nem adhatunk ki, ezen túl csak a lelkesedésre építhetünk. — Szóval, nem fizetnek szólt Bondi haragosan. — Nem! — kiáltotta Balajcza. — Nem tetszik? Nálad aztán ismerje ki magát az ember. Ha fizetünk a társadalmi munkáért, nem jó neki. Ha nem fizetünk, azzal sincs kibékülve. Hát mi kellene? Az ifjú most már letette sörét. Félt, hogy goromba lesz az idősebbekkel. Szó nélkül otthagyta hát őket. Azok fejcsóválva néztek utána. — Hogy milyen cinikusak ezek a fiatalok manapság — így kesergett Keszericze. — Még erre a szűzlelkű gyerekre is ráragadt — ezt tette hozzá Balajcza. Hallgattak. —De kitől tanulta el? — így sóhajtott végre Keszericze. — Komolyan mondom, ezzel a két kezemmel tudnám összepofozni, aki elkapatta ezt az alapjában derék kisfiút. És lenyelte maradék sörét. Máté György NÉPSZABADSÁG #11 Jegyzetek a jeruzsálemi tárgyalásról A múlt héten a magyar deportálásokról vallottak a tanúk a jeruzsálemi tárgyaláson. A vádhatóság újabb terhelő és bizonyító okmányokat nyújtott be a bíróságnak. A Budapesttől több mint kétezer kilométerre fekvő jeruzsálemi tárgyalóteremben, előttünk, magyarok előtt jól ismert nevek — Horthyé, Szálasié — hírhedtté vált, akkor rémületet ébresztő svábhegyi szállodák — Majestic, Lomnic — magyar városok és falvak, rosszemlékű táborok visszakisértő nevei hangzottak el. Mit jelentettek ezek a nevek az izraeliek többségének és a per jelentéseit olvasó világnak? Bizonyára keveset, de annál többet a belőlük áradó szenvedés és tragédia. És vajon milyen emlékeket ébresztett az üvegketrecben ülő Adolf Eichmannban? Talán egy „ellenőrző” autóút emlékét a holttestekkel szegélyezett hegyeshalomi úton, ahol a halálmenetben úgy hullott az ember — Eichmann szavaival —, mint a „forgács”; „árut — vérért, vért — áruért” jelszavú tárgyalások emlékét a budapesti zsidótanács tagjaival; átdorbézolt éjszakákat „élete legjobb barátjánál”, Endre Lászlónál? Ki sejtheti azt? — mert Eichmannon a jelentések szerint semmi sem látszik. Közömbös, a magára parancsolt fegyelem merev mozdulatlanságába bújik, mintha nem is róla lenne szó. Néha, különösen az új terhelő okmányok benyújtásakor, élénkül meg, akkor látszik meg rajta némi érdeklődés. Előveszi az előtte fekvő dossziéból az ügyészség által benyújtott okmány másolatát, jegyzeteket firkant rá, vagy apró cédulákon elküldi megjegyzéseit dr. Servatiusnak, a védőjének.* Hausner főügyész: Olyan volt, mint ma? Gordon: Sokkal jobban néz ki, mint szeretném.. Rendreutasították. . . Dermedt csend borult a zsúfolásig megtelt tárgyalóteremre Avila Fleischmann volt budapesti fodrász- és manikűrösnő drámai vallomása alatt. A Bécsi úti „halálmenetről” beszélt. Vallomása, mint sok más tanúé, a borzalmak és a megaláztatások története. Novemberig bújkált, rejtegették. De 1944 őszén egy razzián elfogták, gettóba zárták. „November 10- én reggel — vallja — a házból, amelyben fogva tartották mindnyájunkat, az udvarra kergettek. Apám vak volt, anyám vezette. Az udvaron »kiválogattak« bennünket. Szüleim, fivérem akkor még ott maradtak, engem elvittek. Egy budai téglagyárba hurcoltak bennünket. Sok ezer ember szorongott már ott, terhes asszonyok, öregek és fiatal gyermekek is. Szitkok, ütlegelések és káromkodások kíséretében valamennyiünket letereltek az országútra SS- tisztek sorbaállítottak bennünket. Megvadult katonák rohantak fel s alá a sorok mentén, lövöldöztek, kézigránátokat hajigáltak. A rémület éjszakája volt. A menet elindult Hegyeshalom felé — gyalog. Szörnyű megpróbáltatások vártak a szomorú, kétségbeesett emberekre. Sokannem bírták, összeestek, kihullottak a sorokból. Ezeket vagy agyonlőtték, vagy agyonverték. Vértócsában heverő holttestek szegélyezték az utat,, amerre a halálmenet elvonult. A határon Eichmann megbízottja, Dieter Wisliczeny SS-százados »vett át« bennünket, de csak az egészségeseket, a fiatalokat. A betegeket, öregeket visszaadta a kísérőknek. Mind meggyilkolták. Akik megmaradtunk, az ausztriai lichtenwörthi táborba kerültünk. A nők tábora is pokol volt. Ezerötszáz nőt zsúfoltak össze a barakkokban, ahol betonpadlóra szórt szalma volt a fekhelyünk. Kiüléses tífusz pusztított közöttünk, s nem volt sem orvos, sem gyógyszer, semmiféle segítség. Ezerötszáz nő közül április 2-át, amikor a vöröshadsereg felszabadította a tábort, csak 400 érte meg élve. A tábor SS-parancsnoka szadista volt. Hihetetlen kínzásokat talált ki a táborlakók gyötrelmére. A szülő nők fekvőhelyeit erős fényszórókkal világíttatta meg, mert “látni akarta a szülést". A sógornőm is itt halt meg és egy pohár vizet sem nyújthattam neki...” -f. A vádhatóság által benyújtott dokumentumok bizonyítják, hogy Eichmann 1944 telén, a még Magyarországon életben maradt 200 000 deportáltat akarta a több mint 200 kilométeres úton, erőltetett gyalogmenetben Németországba hurcolni. A vörös hadsereg diadalmas előnyomulása miatt csak egy részüket hajszolhatta végig a Bécsi úton. A bizonyító okmányok tanúsága szerint így is 10 000—12 000 ember pusztult el ebben a halálmenetben. Arie Breslauer, a budapesti svéd követség akkori alkalmazottja, aki svéd diplomatákkal járt a hegyeshalomi úton, elmondta vallomásában, hogy az út egyes szakaszain, dohányszárító pajtákba, csűrökbe zsúfolták a szerencsétleneket. Arcukon halálfélelem ült és elkeseredésükben eszüket vesztve kiáltoztak segítségért, élelemért, vízért. Az egyik dohánypajtában a menet elvonulása után 36 halottat találtak A benyújtott újabb okmányok és tanúvallomások fellebbentik a fátylat arról a „pénzügyi tranzakcióról”, amelynek intézésében Mose Rosenberg tanúvallomása szerint Kurt Becher SS-ezredes is aktívan részt vett. Becher különben közismert volt arról, hogy valutáért, aranyért sok mindenre kapható. Keresztülvitte, hogy 41 000 deportáltnak megengedik a kivándorlást — tetemes váltságdíj ellenében — Svájcon kerészül Palesztinába. Az ügyészség által benyújtott dokumentumok között szerepel Veesenmayer egy távirata, amelyben jelenti Ehcnmann tiltakozását a „biológiailag értékes anyag” kivándorlásával szemben.* Gideon Hausner főügyész bejelentése szerint a vádhatóság június közepére befejezi a bizonyítási eljárást. Utána a védelem áll sorompóba. Hír szerint Servatius kéthetes szünetet kér a védelem felkészülésére. Általános vélemény szerint a védelem bizonyítási eljárása 3—4 hétig tart. Sok szó esik most arról Jeruzsálemben, hogy milyen tanúkat állít a bíróság elé a védelem. Eichmann SS barátai nem kaptak mentességet Izraelben, ezért nem nagyon számítanak tanúkihallgatásokra. Igazságügyi és sajtókörökben arra gondolnak, hogy Servatius védő kénytelen lesz az egyetlen rendel,kezésre álló tanút, Eichmannt tanúnak bejelenteni. Az angolszász perrendtartás erre módot nyújt, így megtörténhet, hogy a tanúk padján Eichmann tanú vall Eichmann vádlott ügyében. Servatius ma még hallgat, de a jeruzsálemi Beth Ha’amban már nagy vita folyik arról, hogy vajon Eichmann kijöhet-e erre az alkalomra üvegketrecéből ... Gordon tanú áll az emelvényen. 1944 tavaszán Budapesten letartóztatták. „A svábhegyi Majestic Szállóba vittek — vallja — és bújkáló zsidók neveit követelték tőlem. Nem válaszoltam a kérdéseikre. Három napon át ütöttek, vertek. Ekkor találkoztam Eichmann-nal.” Koncsek László Milliók keringője Ifjúság, szerelem, muzsika Színes, szélesvásznú csehszlovák filmvígjáték Bemutató: június 8.