Népszabadság, 1961. július (19. évfolyam, 155-180. szám)

1961-07-15 / 167. szám

Van Miskolcon­­a Rákóczi utca 2. alatt egy öreg ház. Ezen a he­lyen volt a XV. században a híres derékpiac, majd itt épült később Miskolc város első emeletes há­za, 1670-ben. A Dőry család bir­tokolta s vastag falai közt szállt meg Thököly és 1704-ben Rákóczi is. Ha belépsz a kapuján, akarva­­akaratlan megüt a történelem le­vegője s alig veszed észre, hogy ez az öreg ház ma, restaurálva és modernizálva, belül lakóház! Mai emberek élnek az ősi boltívek alatt s stílusos kovácsoltvas lám­pák őrzik a parkettás szobák pa­tinás hangulatát. Belépek egy la­kásba, a mama fogad. Lánya, aki­vel itt lakik, építőmunkás. Agya mellett rádió, lemezjátszóval s lemezek, Beethoven-szimfóniák és Bartók. Ez a szórakozása, ha hazajön az állványokról. Múlt és jelen összeszövődik eb­ben az egy házban éppen úgy, mint végig a Hernád mentén. Nem lehet kettéválasztani múlt és je­len történelmét sehol, s így is van jól. Az egyik gazdagítja, foly­tatja a másikat. Már Nagykinizs határában fut a gépkocsi, s még mindig a fentieken gondolkozom. Az álmo­dozásba hirtelen beletülköl a va­lóság. Szó szerint, mert dudál a vezető, tele az új emberrel. A reggel búcsúzik már a földtől, s mégis munka előtt vitatkoznak a nagykinizsi atyafiak , ki hova menjen dolgozni, s számba veszik, hogy ki nem jött el. Több, aki írásbeli meghívóra is otthon ma­radt, mint aki kijött. A tanácsházán beszélgetek egy asszonnyal, aki Budapestről, a Földművelésügyi Minisztériumból jött ide, három hónapra segíteni. Nehéz helyen jár. Minden prob­lematikus. Vezetőség, tagság, be­csület, bizalom, értelem. Tetejébe 75 százalékos árvízkárosultság és munkaerőhiány. Kevés a javaerő­ben levő férfi, sok az idős ember. Bizony Nagykinizsen még min­dent az indulatok döntenek el. Meg egy kicsit a cimboraság. A háztáji földek kiosztásával is baj volt, s most odamondogatják egymásnak: Igen, neked kétezer öl van, kapálj érte a közösben, én nem kapálok a hatszázért! így aztán a háztájik virágoznak, a közös bolgárkertészet, ami nincs kiosztva családok közt, alig lát­szik ki a gazból. Ez bizony, ami­be belecsöppentem, valóságos szü­lőfájdalom. Nem valami esztéti­kus látvány annak, aki nem néz túl a pillanatnyi helyzeten, s nem tudja biztosan, hogy, mint annyi helyen, idővel itt is megérik a gyümölcs. Csak hát itt lassabban érik, mint máshol. Alacsony az általános művelődési szint. Sok a régi rossz ■zokás, pipogyaság, tehetetlenség. Ott a kézihajtású matadorozó gép az istálló szögén, mégis egész nap tele vannak a borjak léggyel. Nagy átok az italozás is , amit még egynémely vezető sem vet meg. Mondom, nem sok jót lehet mon­dani, ha az összképet nézzük itt. Ideje lenne bölcsen, okosan meg­hallgatni az embereket, kikérni javaslataikat, azután megverni a nagydobot! Milyen doboz? A református pap, Szőnyi György — aki egyéb­ként járási tanácstag és faluját jól ismeri, meséli, hogy a néphagyo­mány szerint itt született Kinizsi Pál. Sőt, arról is tud, hogy 1934- ben átépítettek itt egy házat, ahol a keresztgerendára fel volt vésve Kinizsi Pál neve, valamint jelez­te az öreg írás, hogy e helyen szü­letett. Sőt, azt is mondogatják az öregek, hogy Kinizsi, mielőtt a kenyérmezői csatába ment volna, itt levágatott egy bikát, bőriből dobot csináltatott s megverette Alsódobszán és megverette Felső­­dobszán. , ■. Innen a két falu neve... Hogy igaz volt-e, vagy sem ■— ki tudja —, de annyi biztos, hogy a dobot ma is verni kell — ha nem akar Nagykinizs végképp a szégyenkőre kerülni. Hát ez meg mi? A négyszázéves gótikus tám­­pilléres öregtemplom mellett van egy huszita időkből eredő szé­gyenkő. Erre állították a része­gest, házasságtörőt, s aki vétett az akkori közösség rendje ellen ... Nagy szégyen, néha embertelen szégyen volt ezen a kövön állni — de reméljük, hogy összefog a falu népe s mihamar rendet te­remt a határban — hiszen még nagyobb szégyen az, ha egy egész­­ falunak kell a szégyenkőre ke­rülni — napjainkban­ így biztattuk a nagykinizsie­­ket, búcsút véve a sebes sodrú Hernádtól egy darabig. Abaúj­­szántón álltunk meg egy pillanat­ra s bekukkantottam a szülőott­hon tiszta termeibe, ahol ki előt­te, ki utána örvendezett fiúnak avagy lánynak ... Nagy megelé­gedéssel nyilatkoztak az orvosok munkájáról s a mai fiatalasszo­nyok mind csodálkoznak, hogyan is tudtak anyáik otthon szül­ni...?! Alig megyünk valamit, jobbra látjuk Boldogkőváralja várát, büszkén ágaskodik egy hegytetőn s hívogatva nézi az utast, mintha mondaná, ne kerülj, hanem nézz meg közelről! Ezek az ősi várak a Hernád mentén, valamint a Zempléni-hegységben — úgy vé­lem — nagy jövőre számíthatnak, ha országunk népe felfedezi őket s közlekedési és szállodai lehető­ségek útján idetódul majd a belső és a külső idegenforgalom­­áradata. Vizsolyban, a XI. századi temp­lom előtt pihenünk meg. Az ár­pádházi királyok kápolnájához ragasztottak a XIV. században gó­tikus részt is, s a freskókat nap­jainkban restaurálják újra. Szent Kristófot is, aki a középkorban a kereskedők védszentje volt, hiszen Hegyalja bora, Alföld búzája itt áramlott keresztül. Most meg ta­lán a turistákat csalogatja ide? Annyi biztos, sikerrel, mert Vi­zsolyt már fölfedezték! Göncruszkán legalább negyven szép, modern házat láttunk s mellettük egy zsúptetős, öreg ta­nyát Kíváncsi voltam, ki lakhat­ja? Biztos, öreg néni... S lám, csalódtam! Fiatalasszony perdült elénk. Férje bányász Ormosbá­nyán, kislánya hároméves s azért vették meg a régi házat olcsón, hogy lebontsák s helyére ők is — mint mások — új házat építse­nek. Fent jártunk már az ősi Telki­bányán. Fent, a tetőn turista­­szálló — a Károlyiak egykori va­dászkastélya — körülötte tíz­holdas fenyves, s egy emlékmű: itt fogták el Ságvári Endrét Igen, néha a barbárság emléke megtöri a környék szépségét cso­dáló figyelmünket A gépkocsi­vezető is mutatja az utat: erre hurcolták őt sok száz társával 1944-ben a németek. Rámutat egy fára s mondja, hogy ott lőt­ték tarkón egyik barátját... Lent a faluban délutáni csend. Kint van mindenki a határban. Csak néhány öreget találok ott­hon — régi tányérok, korsók, szőt­tesek után kutatok. — Találok is egy csodaszép tündérpalotát, szé­les parasztházat, ami színig ráír­va az ősi Telkibánya művészeté­vel. Legalább száz színes tányér a falon, figurák, formák, szőttesek — kimondhatatlanul gyönyörű! A mezőgazdasági munka itt már jobban halad, mint arra lent. Ze­­torjuk is van, amint hallom a fia­tal tanítótól, Rabóczy Lászlótól, aki figyelmes vendégszeretettel kí­sér végig a faluján. Hollóháza felé menet, jobbra ránk köszönt a füzéri vár, őrködve guggol a hegytetőn ... Majd be­futunk Hollóházára, s a régi Tel­kibánya emlékei után elmerülünk a mai Hollóháza porcelángyárá­nak csodálatos kincseibe. A gyár komoly nagyüzem. Európa orszá­gaitól Kubáig sokfelé kereskedik s nagy becsülete van, nemcsak háztartási, de díszmű termékei­nek is. Közismert az országban a hollóházi kecsegepár, libatömőnő, sirály, kócsag, kisprímás, libalo­pófiú stb. A gyártól felfelé vezet az út az üdülőbe, aminek egyik sarkából kitekintve látom a völgy­ben kanyargó Hernádot. Itt vagyunk az ország legésza­kibb határpontján. Csodálatos szépségű út volt s tanulsága sem kicsiny: történelmi tájon új tör­ténelem született és születik s ez az út boldogan ölelkezik tájban és emberek tudatában mindazzal, ami a régiből nemes, időtálló, tiszta érték, s leveti azt, ami rom­lott, sötét emlék ... Észak-Magyarország szívesen látja, kinccsel gazdagítja lakóit s marasztalja vendégeit.. Németh Géza ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI ÚTINAPLÓ 3. Miskolctól Hollóházáig Hernád menti házak, várak, gyárak, emberek APRÓHIRDETÉSEK DÍJSZABÁSA hétköznap 2,— Ft szavanként vasárnap 3,— Ft szavanként Az első szó két szónak számít. pesti-vidéki apróhirdetés: hétköznap 3,— Ft szavanként vasárnap 4,50 Ft szavanként ÁLLÁS Szentendre és környé­kére autósegédeket azon­nal felveszünk. Cím: Szentendre, Kossuth La­jos u. 13. Sütőipar, Di­ósdi Csapág­ygy­ár fel­vételre keres anyaggaz­dálkodási csoportvezetői munkakörije gyakorlattal rendelkező közgazdászt Érdeklődni lehet: 268— 2 80.___________________ Kalocsai kísérleti gazda­ság traktorosokat keres DT-re, Zetor, Pannon traktorra. Fizetés kol­lektív szerint. Étkezés biztosítva. Lakás csak munkásszálláson. A Komádi Petőfi Mező­gazdasági Termelőszövet­kezet keres főagronú- SHLSt, anonimál mu­­nkába­­lépésre. Feltételek: ag­rártudományi egyetemi végzettség, ötévi nagy­üzemi gyakorlat. Fizetés megegyezés szerint. Je­lentkezés írásban. Úti­költséget megegyezés esetén térítünk.________ Az Oroszlányi Ruházati Ma Szolgáltató Ktsz. azonnali felvétellel keres gsobafestőt és mázolót. Megbeszélések a hely­­ínén. Cím: Oroszlány. Ktsz. Táncsics Mihály út 89. Irodahelyiség._______ A Magyaróvári Timföld és Műkorundgyár a köz­gazdasági egyetem pénz­ügyi és számviteli sza­kán végzett szakembere­ket keres. Jelentkezni és érdeklődni lehet az em­lített vállalat személy­zeti osztályán._________ Gépészképző szakiskolát végzett traktoros, Jogo­sítvánnyal elhelyezked­ne. Somogy megye előny­ben. Lakás szükséges. Lajosró­­zse. Mizse 40. Szabó József. Tisza Jen­ői UJ Tavasz Termelőszövetkezet képe­sített könyvelőt keres. Jelentk­ezésket fenti cím­re kérjük. Rövid élet­rajz csatolandó.________ Mosonmagyaróvári Mező­gazdasági Gépgyár gé­pészmérnököket keres, gyártmányszerkesztői munkakörre. Jelentke­zés személyesen, vagy írásban a vállalat sze­mélyzeti osztályán._____ É.M. Bp-1­2. sz. Épü­­letanyagfuvarozó Válla­lat felvesz gyakorlott gépkocsit am­i őrt lábatla­­ni kirendeltségére. Je­­lenítkezés: Budapest, VT., Népköztársaság útja 43. sz. alatt. Most végzett agronómut ter­be, vagy Állami gaz­daságba elhelyezkedne. Esztergom, Tolbuchin utca 8. A Zalai Kőolajipari Vál­lalat felvételre keres fiatal vegyészmérnököt. Jelentkezni lehet a vál­lalat munkaügyi osztá­lyán. Zalaegerszeg, Baks a. Betonútépítő Vállalat ajtal főépít és vezető­ségé­re gyakorlott, vizsgával rendelkező építőipari szállítási ügyintézőt keres. Jelentkezés a válla­lat központja szál­lítási csoportjánál, Budapest, VT., Népköztársaság ttja 4. A Nógrád megyei Miéipari Vállalat •• I­n SBIO-számába leinformálható szakmunkásokat FELVESZ Lakást nem tudunk biztosítani. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Nógrád me­gyei Sütőipari Váll., Salgótarján, Fürdő u. • Férfi és mmn segédmunkásokat asonnaki belépéssel, szerződéssel felve­szünk. Vidékiek tanácsi ka­rolást hozzanak. •Jelentkezés: Duna Konzervgyár Bp., X., Gém u. 4. [• ÁP­V CH IBPI T É­s | Eladó nagyobb méretű Jégszekrény és • lóerős 220 V­ 06 villanymotor XX., Soroksár, Vecsési u. 30. ádler 4 személyes ü­zem­­biztos állapotban eladó, esetleg motorral cserél­gető. Balatonalmádi, Bajcsy Zsilinszky u. 88. László Sándor._________ Kifogástalan állapotban levő 402-es Idoszkvics átadó. Tel.: Keszthely 10. Vas és Fémipari Ktsz. Garázs.__________ Eladó 1700-as Mercédesz 1800-as motorral, kifo­gástalan állapotban. Cinkéba, Baja u. 41. 92-es autóbusz.________ 4 személyes Renault gépkocsi, vízszivattyú egybeépített villanymo­torral, egy- és félpolos, valamint magasnyomá­sú gázfejlesztő, hegesztő­­tartozékaival. Villás és csillagán lesok, ámítható és fix dróasárak. Kiadó: Cegléd, Dorottya u. 2. Balázs.________________ 350 köbcentis, oldalföo­­csos, teljesen üzemképes motorkerékpár 12 000-ért sürgősen eladó. Dr. Sí­kos Budapest, József krt. rt.________________ Havi 800 Ft-os részletre vennék bármely kiadású Pannóniát. Ajánlatokat: 3534 -es számra a kapos­vá­ri hirdetőbe._________ Jó állapotban levő Ga­­rant K/30-as típusú csu­kott gépkocsinkat elcse­rélnénk hasonló, vagy nagyobb nyitott teher­kocsiért. Esetleg külön a bódét­­ értékesíte­nénk. Temetkezési Vál­lalat Kaposvár,. Tele­fon: 35—83.____________ Fiai 1100-as, kifogásta­lan, eladó. Daróczi, Esz­tergom, Semmelweis ut­ca 1.__________________ 1102-es Skoda, kor­mányváltás, eladó. Mo­tort beveszek. XV., Mo­gyoród út 37. Olajgyár mögött.________________ 175-ös motorkerékpár Igényesnek Bp., XI., Borszék kőd 1. Máthé. 16 000 km-t futott Wax­­szava olcsón átadó, Cse­­kéria. Szilágyi József, boltvezető. 402-es Mos Zsevicsot meg­­vétekre, ármegjelöléssel keresek. Nagy Szeged, Lenin krt. 33.__________ Pannónia fekete tízezret futott, príma állapotban eladó. Érdm­títődlés: Baja, Bajnok u. 6.___________ Jó állapotban levő, üzemképes Ford gyárt­mányú szemé­lyg­épk­ocsi 25 000-ért sürgősen el­adó. Alira­tásd költséget megegyezés szerint vál­lalom. Schmidt László, Békés, L. Teleki utca 27. BMW 760-es elől, hátul lengővillás oldalkocsis motor eladó. XIV., Gerle utca 31._________ 51/2 500-es, oldalk­ocsis BMW kifogástalan álla­potban eladó. Bp., TV., Cálvin János u. 25. M—72. oldalkocs­is mo­torkerékpár új, kifogás­talan, eladó. Szombat, vasárnap. III., Ser­főző u. 2. (Árpád-hídná­l). Fias 1100-as. Skoda mo­torral eladó. Irányár 36 ezer Ft. VTI., Gorkij fasor 35/a. 424—118. Robogó új öndndítós 1T0 kem-es. Cezeta, cseh, el­adó. Csepel, Duszev u. 40/b. Dvorák,__________ Jó állapotban levő Ad­­ler Junior személygép­­kocsi eladó húszezer fo­rintért. Csorna, Vörös­hadsereg útja 85._______ Príma Zündapp, oldalko­csis eladó, vagy oldal­­kocsi a Pannóniára cse­rélek, kifogástalanra. Rúd­a­bányai Bp., X., Száva u. 32.___________ Wartburg első kézből el­adó. Vasárnap 8-tól. V., Bécsi u. 5. Telefon: 181 --625._________________ Felgyorsított 125-ös sport D. Csepel igényes­­nek eladó, lói 1981. Jókarban levő felújított két darab Tátra 57/B. személygépkocsi olcsón eladó. Uj fekete Pannó­niát beszámítok. Osz­­vald Aladár, Gépészkép­ző Szakiskola, Szabad­szállás.________________ Opel Kadété négyajtós, Jó állapotban. Öt új gu­mival fűtés, tartalék­­motor és több tartalék­aik a tr­ésszel, fizetési könnyítéssel eladó. Szarvas, Mazscovics u. 7._____________________ 1100-as Hilman személy­gépkocsi jó állapotban eladó. Kunmadaras, Kisipari Termelőszövet­kezet, telefon: 8._______ Topolinó DKW motorral, generálozva, huszonöt­­ezerért eladó. Esetleg könnyítéssel. Albertfalva, Verbéna u. 60._________ Oldalkocsit most rendel­jen, szélvédőt, lábvédőt Szentesitől, VI­, Hippi Rónai 40. Eladó 350-es DKW oldal­­­kocsis motor. Keresek 500-as BMW-hez oldal­­kocsit. Cím: Abasár, Fő út 127. IKH1 . Könyvjóváírással eladó egy 22 lóerős Gasse erő­gép. Megtekinthető: Épí­tőipari Ktsz. Gyoma. Érdeklődni: MÉK. Bé­­­késcsaba, Sztálin út 44. , Marót 1. Telefon: 26—28. Eladó 1 db 20 kalapá­csos daráló és 1 db Kt . 28-as üzemképes traktor. ■ Cím: Kiss Sándor, Kis­­­­kunmajsa, Szabadkai út X Kárpitos varrógépet Jó állapotban keres meg­vételre, a VAGÉP, Nyíregyháza, Rákóczi u. 100. A Gördülőcsapágy­­gyár üzemképes kis­teljesítményű, hasz­nált szikvízgyártó berendezést keres megvételre Cím: Gördülőcsapá­gygyár műszaki osztály Debrecen, Nyugati u. X 6,5—1,5 tonnás gépi hajtású asztalt, vagy állványos présgépet ke­res megvételre a Hód­mezővásárhelyi Szandál­üzem. Ajánlatokat szó­ban vagy írásban a Hód­mezővásárhelyi Szandál­üzem IV., Október 8. u. 5. sz. címre, vagy tele­fonon 389. számon kér­jük. ügyintéző: Szabó. Gerenda, szarufa, léc, eladó. Hatvan, Mészáros Lázár u. 39. Virág. Fapálciklás rolettát ké­szítek. Baranyai Buda­pest, Vm., Vajda­hu­nyad u. 16.___________ Nyolc család méh, Nagy- Bocomádi kaptárban, el­adó. Sípos, Zalabesnyő. Mozaik lap, betoncső kap­ható. — J­amisek Béla, XTVEgressy út 102. Szépségápolás, ráncok, szőrszálak eltávolítása villannyal. Zsíros, pat­tanásos arc kezelése. 3áog kozmetika, Bpest, Népköztársaság útja 53. Szőrszálakat véglegesen (rövidhullámmal) arc­­tisztátlanságokat fele­lősséggel eltávolít Ko­vács kozmetika, Lenin krt. ötvenkilenc.________ 8 db forkshirel tenyész­kan 160—180 kg—os el­adó. ..Aranykalász" Tsz. Törtei, Pest megye. Melegágyi ráma orszá­gos méretű 100 db. új állapotban, hozzávaló gyékénytakaróval riadó. Víg Mihály, Hatvan, Mészáros u. 38. Tele­fon: 17—27. ilIEQISHI Gyöngyösi főbérleti 2 szoba, össkomfortos hi­básom elcserélném ha­sonlóért Jászberénybe. Cím: Jászberényi hír­de­­tőben. _______________ Kétszobás, komfortos, mellékhelyiséges családi házam (fürdőszoba nél­küli), 250 négyszögöl gyümölcsössel elcserél­ném pesti 2—3 szobás, komfortos lakásért. Sze­ged, Petőfitelep, XII., u. 753. Nagy Gyurtáné. Három szoba, konyha, kamra, melléképületek­kel, 280 négyszögöl kert­tel, 50 darab faj gyü­mölcsfa, 980 négyszögöl gondozott szőlővel, azon­nal beköltözhető, belte­rületen. Nem tagosított. Betegség miatt minden elfogadható árért sürgő­sen eladó. Sasvári Imre Csókakő, Fejér megye. Visegrádon nagy családi ház, termő gyümölcsös-­ ben beköltözhetően ri­adó. Vállalati üdülőnek is alkalmas. Érdeklődés munkaidőben: 180—466, helyszínen: Magos Vi­aegrád, Újtelep.________ Balatonalmádiban, strandi közelben, telek el­adó. Szilvay, Budapest, Damjanich utca 40. Te­lefon: 428—228, vagy B.­almádi, József Attila utca 22._______________ Eladó, ház Hévízfürdőn 3 szobás, összkomfortos (tető alá hozva 1 helyi­ség, beköltözhető) 300 négyszögöl területtel. Ugyanott 500 négyszögöl telek, cserélem is. Ér­deklődni lehet minder nap du. 6—8-ig. Buda­pest, XI. ker. Thal Károly u. V. KÖZLEMÉNY Férjem elhunyta alkalmával ez úton mondok köszönetet mindazoknak a ked­ves barátoknak, elvtársaknak és ismerő­söknek, akik mély gyászunkban együtt­érzésüket fejezték ki. özv. Halmai Jó­zsef elé. Mán-Diesel sebváltóval, k­éthengeres Steyer-Die­sel fűrészgép, daráló, szecska vágó, stabil nyersolajmotor. J­akab. Püspök­szilágy._________ Mechanikai Mérő­műszerek Gyára könyv­jóváírással ÁTVENNE t db Kemény-féle esztergapadot is 1 db egyetemes marógépei (ügyintéző: Fehérné, Bp., Hl., Szépvölgyi út 41. Telefon: 356—029.) Vásárolnánk 1 db kom­binált redőnyléckészítő célgépet. Cím: Víz- és Fűtésszerelő Ktsz. Szé­kesfehérvár, Széchenyi út 16. Tel.: 20—21. Építőipari vállalat ke­res NDK Import met­­labil lapot 15x15-ös méretben, 300 db. sárgát és 300 db. piros színűt. Fizetés megegyezés sze­rint. Címeket „Építő­ipar" jeligére, szolnoki hirdetőbe. Beköltözhető villa Keszt­helyen, Vörösmarty utca 8. sz. 166 négyszögöles telken a park mellett, riadó. Állandó lakásnak alkalmas.______________ Beköltözhetően riadó 2 szobás családi ház. XIV., Erzsébet királyné útja 83. sz. Tihanyi nyaraló 5 férő­hellyel eladó. Megte­kinthető 23-ig, Tihany, Gödrös 64. Budaörsön azonnal be­költözhető házrész, kü­lön bejárattal, olcsón el­adó. Budaörs, Deák P. u. 41. Családi ház­­­szoba, konyha, éléskamra, mel­léképülettel 400 n.-es telken. Pest megye, Gomba, Ibolya út 6. Eladó 2800 négyszögöl föld, erdő, szőlő, gyü­mölcsös, szamóca, csere­pes lakóépülettel Madá­­csi Ferenc, Ladánybene. Eladó Gyöngyösön Vas­utas u. 18. sz. alatti 2 szoba, összkomfortos, kertes családi ház. Ta­vasszal teljesen beköltöz­hető. Azonnal beköltözhető családi ház eladó. Pest­erzsébeten. Levélben Bu­dapest, IX., Ferenc krt. 1. Dörgőék. Családi ház eladó. 2 szoba, összkomfort azon­nal beköltözhető. Megte­kinthető 17 órától. Va­sárnap egész nap. Buda­örs, Kőláb u. 11. Kisfa­ludy utcában a harmadik elágazás. BBSBBB 21 éves barna, magas, értelmiségi kislány víg­­kedélyü férfi Ismeretsé­gét keresi házasság cél­jából. ..Szeretet" jeligé­re, bajai hirdetőbe. Eladó beköltözhető 3 szobás családi ház Haj­­máskéren. Érdeklődni: a 99-es Népboltban 4—7- ig._______________ Eladó Balatonmnária-al­són vízparti négyes tár­sulásra alkalmas, fásított villetk­ek. Továbbá két­szobás villa szőlővel, gyümölcsössel, Parragi, Nagykanizsa, Cipész Szö­vetkezet. Vidéki várós központjá­ban gyönyörű kerttel övezett kb. 370 négyszög­öl telken levő 2 szoba, konyhás (előszoba, für­dőszoba, 2 melléképület) ház eladó. Érdeklődni: Andri Kálmán, Alsóné­­medi, Templom u. 7. Kertészet melegházzal, lakással riadó. XII., Korompai u. 9. Hirde­téseket felvesznek, a szövegszerkesztés­hez segítséget nyúj­tanak a Magyar Hirdető kirendeltsé­gei. Ezeket minden város­ban és a legtöbb járási székhelyen megtalálja. 22 éves elvált óvónő, há­zasság céljából függet­len férfi ismeretségét keresi 35-ig. Gyermek nem akadály. „Kék csil­lag” jeligére, a bajai hirdetőbe.______________ Csalódott, 22 éves, 166 cm magas, átlagon felü­li, csinos, önhibáján kí­vül elvált, gyermektelen asszony, rendezett anya­giakkal, lakás nélkül, szakmával — mindenben hozzáillő. Józan életet szerető férfit keres há­zastársnak 32 évig. Részletes, őszinte fény­képes levélre válaszolok. A fényképet visszakül­döm. ..Merre vagy bol­dogság" jeligére, hód­mezővásárhelyi hirdető­be. Elvált, 49 éves barna asszony, MÁV alkalma­zott, rendes férjet keres, 3 kisebb fiának gyer­mekszerető apát. „Sze­rető otthon, Sz.” jeligé­re kiadóba. 36 éves, barna, középter­metű hajadon ismeretség hiányában házasság cél­jából megismerkedne dolgozó férfival. Fény­képes levelekre válaszo­lok „13 105" jeligére, orosházi hirdetőbe. 33 éves, csinos, barna dolgozó nő férjhez men­ne, 2 gyermekének édes­apát keres. „Családi házamba jön 13 104" jeligére, orosházi hirde­tőbe. 38 éves, nőtlen, józan­­életű tsz.-kőműves, sa­ját házzal, rendezett anyagiakkal, levelezne házasság céljából becsü­letes lánnyal. Lehetőleg fényképpel. „Szivárvány 400” jeligére, bajai hir­detőbe.________________ Lakással nősülne har­mincas fővárosi tanár. Otthonravágyó lány vá­laszoljon ..Aki nem sze­ret, nem is él 65 921" jeligére, Felszabadulás téri hirdetőbe. Pest környéke állami gazdaság műhelyvezetőt keres felvételre, akinek legalább ötéves hasonló munkakörben eltöltött állami gazdasági, vagy gépállomási gyakorlata van. Technikusi végzett­ség, vagy művezetői ké­pesítés szükséges. Két­szobás, fürdőszobás la­kást biztosítunk. Vála­szokat „Sürgős 6921" Jeligére kérjük Bp., V.,­­ Felszabadulás téri hirde­tőbe. i­m. Képeslevele­zőlapgyű­j­­tők figyelmébe! Kérjük mindazokat, akik képes­levelezőlapot gyűjtenek, írják meg nevüket, cí­­­­müket és gyűjteményük nagyságát a Képzőmű­vészeti Alap Kiadóválla­lata, Bp., VIII., Rákó­czi út 16. címre. Válla­latunknak szándékában van a képeslevelezőlap­­gyűjtők H. országos an­­kétját még ebben az év­ben megrendezni. IBSBB 2,80 kombinált szekrény, 1,20 könyvesszekrény, igényesnek olcsón eladó. XV., Rákospalota, Bocs­kai t­- 101. ___________ Gyönyörű kombinált szekrény riadó. Újpest, Arany János 3. sz. Tíz darabból álló Lángos műbútor ebédlő, eladó. Cím: Tapolcai hirdető­ben. Rékám rc, ftotelágy, ács­ion, ruganyos ágybetét fizetési kedvezménnyel is. Kérjen képes árjegy­zéket . Vár­a­­si kárpitos Budapest, VI., Maja­kovszkij u. 32._________ Hálószoba, kombinált szekrény príma kivitel­ben állandóan kapható és rendelhető. Fizetési könnyítéssel. Csordás kisiparos. Rudas László 9. Nyugatinál._________ Agyrekamiék, modern, vitrines, világítás reka­­miék, fotelek, székek fi­zetési kedvezménnyel. Kürti. Bp., Nagymező u. 28. Orion AT 602-es tele­víziós készülék eladó. Törökszentmiklós, Lenin 137.____________________ Számológépek Vermelő­­Csövett vezetése részére készpénzért garanciával beszerezhetők. Érdeklődés Bp., IX., Boráros tér 3. Harangvölgyi. Jókarban levő páncéltő­­race ,,Miander” zongora eladó. Isko­laigazgató, Vérteske­thely, Komárom megye.­­ HBHI Négyszemélyes Renault személygépkocsi eladó. Megtekinthető M­óra után. Bp., XIV., Lőcsei u. 83. I. 2._____________ Vennék új Skoda Octa- 16a íj lJfUPer gépkocsit* Elhalálozás miatt beköl­tözhető ház riadó, orvosi rendelővel és műszerek­kel. Dr. Szilágyiné, Kis­­terenye. Házaspár álama gazda­ságnál, vagy termelőszö­vetkezetnél elhelyezked­­ne állat­tenyésztésben. „Lakás szükségéé 6733” friteére, békéscsabai hir­detőire. Betegkocsi kétszemélyes 125-ös Csepellel eladó. Havasi, Vecsés, Ságvári u. 22. 606-os ollatkocsia BMW motorkerékpár, igé­nyesnek eladó. Vioczel­­lér, Enytog, Kossuth L. u. 30._________________ 12 voltos autórádió el­adó. Bp., T. Párisi u. 01. nz. x m—04.

Next