Népszabadság, 1961. augusztus (19. évfolyam, 181-207. szám)
1961-08-19 / 197. szám
V VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara 60 fillér NÉPSZABADSÁG 191. augusztus 19. szombat A MADIYAH SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XIX. évfolyam, 197. szám fiOBPO IKMAJIOBATk, HALEI fiOPOIOH IOPHH AJIEKCEEBHH! KÖSZÖNTÜNK, JURU! Egy csodálatos kozmikus utazás, s több mint 60 ezer kilométeres világutazás után hazánk vendége az űr Kolumbusa, Jurij Gagarin. Csak keveseknek adatott meg eddig, hogy hasonló világraszóló tettet hajtsanak végre mint ő, s még kevesebbeknek, hogy személyes emberi varázssal, vidám életteli közvetlenséggel, szerénységgel is tökéletessé tegyék lényük hatását. A 27 éves szovjet repülő, aki megkapta országa legnagyobb kitüntetése, akinek még életében szobrot emelnek , virágszőnyegen gördült kocsija Szófiában, százezrek sorfala közt vonult Varsóban, Prágában; a forradalom hősei emelték vállukra Kubában; tette előtt hódolt a királyi család Londonban; államférfinak kijáró fogadásban részesítették Brazíliában; ünnepelt vendég volt Kanadában — ez a férfi — és mint szocialista testvérnép, mondhatjuk: a mi Jurijunk — éppoly szerény és egyszerű ala is, mint kozmikus útja előtt. Mosolyát, kedves vidámságát, zömök mozgékony alakját jobban ismeri a világ, mint a leghíresebb filmsztárokét. Gagarinban semmi „kozmikus” nincs: egyszerű, barátságos fiatalember, s nem is akar másnak látszani. „A ma hősei közül a legmaibb hős ő” — írta róla az egyik nyugati újság. És ez kettős értelemben is illik reá. Korunk hőse olyan értelemben, hogy a legmerészebb álmot, az ember űrutazását valósította meg. Hiszen űrhajójával, a Vosztok—1-gyel elsőnek lépte át az első kozmikus sebesség küszöbét, s ember által még el nem ért magasságban körülrepülte a Földet, és mint hatalmas, semmiben függő óriásgolyót látta az emberiség kékes fénykoszorúval övezett bölcsőjét. Korunk legmaibb hőse megjelenésében és tulajdonságaiban is. A Pravdában megjelent és folytatólagosan közölt életrajzában azt írják, hogy űrutas csak az lehet, akinek egészséges a szíve, gyorsan kapcsol az agya, erősek az idegei, hajlíthatatlan az akarat-? ereje, erős az ellenállóképessége, és vidám, szereti az életet. Ez a jellemzés tökéletesen illik Jurij fa és tökéletesen fedi az íjúság mai emberideálját — egy kis kiegészítéssel. Amikor Gagarin Londonban a Royal Society székházában részt vett Anglia leghíresebb tudósainak társaságában a tiszteletére adott ebéden, Sir Bernard Lowell, a híres csillagász és más asztalszomszédai valóságos vizsga alá vették tudományos felkészültségét, s utána kénytelenek voltak elismerni, hogy „Gagarin tudományos ismeretei, megfigyelései egészen rendkívüliek egy pilótától.” Gagarin korunk legmaibb hőse, szovjet fiatal. Egy kommunizmust építő nemzedék sokoldalú képviselője. Nem egysíkú rekordokra, hanem emberi tökéletesedésre törő férfi, aki a kommunizmus eszményeit tette magáévá. Amikor másodízben, televízión keresztül, a sajtóértekezlet kereszttüzében ismerkedtünk vele, már megcsodálhattuk éles — s ha kellett — diplomáciai finomsággal fogalmazott válaszait. Azóta Gagarin kiállt egy-két „rohamot”. A londoni szovjet kiállításon például 600 újságíró kérdéseinek kereszttüzében éppoly elragadó és talpraesett tudott maradni, mint amikor filmcsillagok vették körül a moszkvai filmfesztiválon. Ha azt mondjuk: Jurij Gagarin Ízig-vérig katona is, akkor keveset mondunk. Izig-vérig szovjet katona, akit mély hazafiság és internacionalitás tölt el, s aki forrón áhítozza a békét. Hirdeti és személyesen is jelképezi, hogy az ember, akit elméje, akarata, tehetsége a Földről a mindenségbe emel, elszántan küzd azért is, hogy lefogja az imperializmus gyilkos kezét. Ezt láttuk a gyakorlatban is. Gagarin hőstette, legalábbis órákra, szinte eggyé forrasztotta a világot. A szovjet tudomány, technika és géniusz hatása alól még azok sem tudták kivonni magukat, akik egész beállítottságukban, gondolkodásukban rendkívül messze állnak tőlünk. S miért ne erősödhetne bennük az a meggyőződés, hogy az ilyen órák, napok a szovjet tudomány, a szovjet emberek jóvoltából mind gyakoribbak lesznek a világon. A szocialista országok testvéri népei bíznak abban, hogy az imperialisták által kiélezett nemzetközi helyzet ellenére is felülkerekedik végül a józan ész, győzedelmeskedik a népek békeakarata, s az élet a két rendszer békés versenyének keretei között halad tovább. A Vosztok—1 és a Vosztok—2 diadalmas űrutazása példa rá, hogy mi nem félünk ettől a békés perspektívától, magabiztosan, a kommunizmus győzelmének tudatában nézünk e versengés elé. Az I. számú űrhajóson kívül már ismeri a világ a II. számú űrhajóst, a nem kevésbé nagyszerű és tehetséges Germán Tyitovot, Gagarin tiszttársát, testi-lelki jó barátját, akit a szükséges orvosi megfigyelés egyelőre akadályoz magyarországi látogatásának megvalósításában, így nem tudjuk együtt és egyszerre fogadni a két bátor űrhajóst, örülünk Jurij Gagarinnak és szívből jövő magyaros vendégszeretettel fogadjuk őt, rokonszenves, bátor feleségét, Valentyina Ivanovnát és kislányukat, Gálácskát. Kóstold meg kenyerünket, borunkat, nézd meg szép hazánkat és érezd magad otthon, szerető barátok között, Jurij! Jurij niuffurin nyilulkuauturi Afrostrubtul.suifuuk „Nagy örömmel várjuk a találkozást magyar barátainkkal* Beszélgetés a világ első űrhajósával európai és amerikai utazásairól, Fidel Castróról, az USA űrpilótáiról, munkájáról és magyarországi látogatásáról Moszkva, augusztus 1I. (A Népszabadság különtudósítójától.) Semmit sem változott azóta, hogy ott láttuk a mauzóleum mellvédjén, szemében a meghatottság könnyeivel, szája körül azzal az utánozhatatlan kisfiús, kedves mosollyal, nyakában a frissen felkötött piros úttörőnyakkendővel. Emlékszem, hogyan tárta szét karjait a tomboló, ünneplő Vörös tér felé, mintha csak magához akarná ölelni azt a sok-sok embert, mintha azt akarná ezzel a mozdulattal kifejezni: „Drága honfitársaim, drága elvtársak, hogyan köszönjem meg nektek, hogy elsőnek juthattam fel a kozmosz világába?’’ Most, amikor beszélgetünk, pillanatok alatt elvtársi, baráti légkört teremt maga körül, és ha valamelyik kérdésünk kissé hivata-losra sikerül, ő nyomban tréfával állítja helyre a beszélgetés közvetlen, kellemes atmoszféráját. Olyan ember, akit lehetetlen azonnal meg nem szeretni, aki iránt aligha tud bárki is közömbös maradni. Szóba is kerül Gagarinnak ez a megingathatatlan egyszerűsége; az, hogy a sok ünneplés, világjárás semmit nem változtatott rajta. — Még mit nem? — mosolyog a megjegyzésen —, meg is érdemelném, hogy a sapkámra verjenek, ha a fejembe szállna a dicsőség. De azután komoly mondanivalója is akad erről: — Tulajdonképpen csak annyi történt, hogy a világot bejárva még inkább meggyőződtem mindannak a helyességéről, amit itthon tanultam az emberekről, a különböző társadalmi rendszerekről s arról, mit jelent a Szovjetunió a népek szemében. — Három szocialista országban tapasztaltam, mit jelentenek a gyakorlatban azok a testvéri érzések, amelyek öszszefűznek bennünket, szovjet embereket és a szocialista tábor más országainak népeit. Nem is tudnám szavakkal visszaadni, hogy milyen csodálatos dolog volt végighaladni Prága utcáin és érezni azt a nagy, semmihez nem hasonlítható barátságot, az együvétartozásnak ezt a felemelő érzését. Csak azt sajnáltam, hogy olyan rövid időt töltöttem a baráti Csehszlovákiában. Bulgáriában azonban sikerült hoszszabb időt töltenem, s egy kicsit közelebbről megismerkedtem a bolgár emberekkel, akik határtalanul vendégszeretőknek, életvidámaknak és mindenekfelett igaz barátoknak bizonyultak. Órákig tartana, ha elmesélném lengyelországi élményeimet. Például azt, hogy amikor bányászvárosokon, ipari településeken haladtunk át, hogyan tódultak ki az országútra az üzemekből a munkások, hogy átadhassák jókívánságaikat és kifejezhessék a szovjet tudomány és technika sikerei felett érzett örömüket. Vége-hossza nem volt a baráti öleléseknek, kézszorításoknak, szívből jövő üdvözléseknek. Nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy megismerkedhettem ezekkel az országokkal, ezekkel a népekkel és vezetőikkel, s boldog izgalommal készülök arra, hogy most újabb testvéri országot keresek fel — a népi demokratikus Magyarországot —, és találkozhatom barátainkkal, a magyar emberekkel. Tanulságosak voltak a kapitalista országokban tett látogatásaim is. Megértettem például azt, hogy a Szovjetuniónak az űrkutatásban elért sikerei még olyan személyekből is tiszteletet váltanak ki, akik egyébként nem rokonszenveznek velünk. De mi mást tehetne bármelyik épeszű ember a földön, mint hogy tiszteletét nyilvánítja, amikor azt hallja, hogy a Szovjetunió, amely 43 évvel ezelőtt még a puszta létéért küzdött, amely a nyomorgó, gazdaságilag elmaradott cári Oroszország romjain épült fel, ma első* (Folytatás a 2. oldalon.)