Népszabadság, 1961. szeptember (19. évfolyam, 208-233. szám)
1961-09-28 / 231. szám
1961. szeptember 28. csütörtök N E P S Z A B A D S A G Sok a nehézség, mégis halad a munka Versenyben a szarvasi járás szövetkezetei Itt a kukoricát törik, az úton gondosan fejelt cukorrépák halmaza alatt roskad a pótkocsi, távol, a tanya mellett cséplőgép szemeli a napraforgómagot, tart az őszi betakarítás izgalmas, erőfeszítést kívánó időszaka. S a már betakarított növények helyén nehéz hantokat szánt a traktoreké, száraz földbe szórja az árpát és a búzát a vetőgép, most vetik meg a szövetkezetek a jövő évi termés alapját. Nem mindegy, hogy mikor és hogyan végeznek a munkákkal. Talán ezért olyan eleven a verseny a tsz-ek közt! A kondorosi Dolgozók Tsz-ben mondták: „El akarjuk nyerni a miniszter ajándékát.” A Dolgozók Tsz-ből indult el a kezdeményezés, amit a szarvasi és gyomai járás országos versennyé szélesített. És a szarvasi járás egész területén teljes erővel folyik a munka . .. Jó volt a felkészülés Az őszi sikerek alapját, már a nyáron lerakták. Még a cséplést sem kezdték el minden tsz-ben, amikor a járási tanács dolgozói felkeresték a szövetkezetek vezetőit és tanácsolták, hogy készítsenek őszi betakarítási és vetési kampánytervet, amit vitassanak meg és hagyjanak jóvá a közgyűlésen is. Már az augusztusi tanácsülés fő pontja is az őszi munkák megszervezése és elvégzésének meggyorsítása volt. Határozatot hoztak a napraforgó, a kender, a silókukorica gyors betakarítására, a lucernamag-cséplés és a magtisztítás mielőbbi elvégzésére. Beszámoltatták a szarvasi és a kondorosi gépállomás vezetőit, hogy milyen gépi segítséget tudnak nyújtani. Figyelembe vették, hogy milyen gépi és szakmai segítségre számíthatnak a járás állami gazdaságaitól. Elkészítették a járás betakarítási és szántásvetési végrehajtási tervét, amelyben először is felsorolták a járás előtt álló nagy feladatokat. A háztáji területtel együtt 15 272 hold kukorica, 1393 hold silókukorica, 300 hold kender, 90 hold dohány, 1428 hold napraforgó, 370 hold burgonya, 1692 hold cukorrépa, 388 hold rizs és 850 hold maglucerna betakarítása várt a járás parasztságára. A járás vetési terve is jelentős: szeptember 30-ig 100 hold repce, 4060 hold őszi árpa, 600 hold takarmánykeverék, október 31-ig pedig 15 300 hold búza vetését kell hogy elvégezzék ... Segítenek a gépek A járás két gépállomása is idejében felkészült, és már augusztus vége óta teljes erőbevetéssel dolgoznak. Nem kicsi a feladat: 5000 holdat kell trágyázni, 10 000 holdat műtrágyázni és 28 359 holdon kell elvégezni a mélyszántást, azonkívül mind a betakarításban, mind a vetésben a legnagyobb segítséget kell nyújtaniuk a termelőszövetkezeteknek. A Szarvasi Gépállomás 78 szántótraktora közül 68 és a Kondorosi Gépállomás mind a 42 szántótraktora két műszakban, éjjelnappal dolgozik. A volt kalászosterület hatvan százalékán, mintegy 12 000 holdon már elvégezték a mélyszántást, és abban is segítettek, hogy a járás a kitűzött terület 80 százalékán befejezte a trágyázást. A vetőszántás mértéke is eléri a hatvan százalékot, és 47 vetőgép szórja, veti az árpát, a búzát. De teljes ütemben dolgoznak a gépek a betakarításnál is: a gépállomások két kendervágóval, 14 silókombájnnal, 83 cséplőgéppel, 7 herefestővel, 18 répakiemelővel, 24 kombájnnal és 41 univerzáltraktorral segítik a szövetkezetek munkáját. Sok gép ez, de ez sem elég. Nagy szükség van a szövetkezeti tagság szorgalmas, megfeszített munkájára is ... Helyet a vetőgépnek! A betakarításnál az a jelszó: „Végezzünk az esőzések beállta előtt. Csináljunk helyet a szántótraktornak és a vetőgépnek.” Amint a kondorosi Dolgozók Tszben megkezdték a kukoricatörést, hozzálátott a töréshez az örménykúti Béke tagsága is, majd a szarvasi Táncsics, Dózsa és Vörös Csillag tsz következett. Ma már a járás egész területén törik a kukoricát. A silókukorica, kender, dohány, burgonya betakarításával már napokkal előbb végeztek. igen jól halad a hatalmas területű napraforgó aratása, amelyben 24 kombájn segít. A cukorrépa 30 százalékát már felszedték, és a szokásosnál jóval gyorsabb ütemben folyik a szedés, pedig a talaj száraz, kemény. A termés kisebb a vártnál, bár helyenként még így is szép termésátlaggal dicsekedhetnek: az örménykúti Petőfiben például 180 mázsás átlagot értek el cukorrépából. A rizs aratása is megkezdődött, a vizek lecsapolásával már valamennyi rizsföldön végeztek. A betakarítás napjaiban látszik meg, hogy milyen okos és hasznos dolog volt a kapásnövények területfelosztása és a premizálás alkalmazása: a szarvasi járásban a családtagok, asszonyok és gyermekek sem maradnak ki a betakarítás nehéz munkájából... Mit mond a vetélytárs? Az őszi munkák derekán látogattunk a szarvasi járásba: nagy a sürgés-forgás a földeken, mezőkön, ember és gép nagy erőfeszítéseket tesz, hogy szövetkezete és a járás ne csak a versenyfelhívásban előírt határidőket érje el, hanem lehetőleg korábban végezzenek a munkákkal. A versenykihívó fél felelőssége és kötelezettsége nagyobb... Azután a vetélytársak sem hagyják magukat! Budapest felé utaztunkban látogatást tettünk a tiszaföldvári Lenin Tsz-ben, ahol Bódi Imre tszelnök arról számolt be, hogy rövid időn belül végeznek a betakarítással. Például — s ez még egy évben sem fordult elő! — már egy hete kiszedték a cukorrépát a földből. De úgyszeretnék, hogy a szolnoki járás szövetkezetei legyenek az elsők az őszi versenyben ... Jól kell tehát igyekeznie annak a járásnak, amelynek szövetkezetei igényt tartanak az elsőségre. Lakos György ! |^\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^ APRÓHIRDETÉSEK DÍJSZABÁSA hétköznap 2,— Ft szavanként vasárnap 3,— Ft szavanként Az első szó két szónak számít* Pesti-vidéki apróhirdetés: hétköznap 3,— Ft szavanként vasárnap 4,50 Ft szavanként A Bércei Állami Mezőgazdasági Gépállomás egy fő Üzemgiszdászt felvesz a hosszabb ideig betegszabadságon levő Üzemgazdásza helyére. Egy fő brigádvezetőt kb. egyéves időtartamra és egy fő speciál diesel és nuttó villamosság szakembert, akinek brigád-mállást és ebédet térítés ellenében biztosít. — Az üzemgazdásznak és a brigádvezetőinek erkölcsi bizonyítvány szükséges. Felvétel esetén útiköltség térítés. A Nyíregyházi Dohánybeváltó és Fermentáló Vállalat, Nyíregyháza, felvételre keres szakképzett felvonószerelőt azonnali belépésre. — Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat munaügyi osztályán._______ Agronómust keres állami gazdaság egyetemi végzettséggel és hosszabb nagy üzemi gyakorlattal. — Fizetés megállapodás szerint. — Ajánlatokat ,, Kiváló növénytermésztő 1584” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe, Budapest. Zagyvapálfalvi Üveggyár keres gépész-, vegyész- és elektormérnököt. Lakást biztosítunk. 2 éves gyakorlattal rendelkező gépészmérnök (gépgyártástechnológus) állást vállal. — ,,Lakás szükséges 55 616” jeligére Felszabadulás téri hirdetőbe. A Fonyód Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága pályázatot hirdet az ipari és műszaki csoportnál betöltendő műszaki főelőadói munkakörbe. Feltétel: építészmérnöki vagy általános mérnöki oklevél. Jelentkezés írásiban, önéletrajzzal. A Pázmándi Földművesszövetkezet többszemélyes vegyesboltjába több éves gyakorlattal rendelkező boltvezetőt felvesz. Erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. — Jelentkezés az írisz irodában. A Budapesti Hajtóműgyár egri telepe esztergényes szakmunkásokat ,alkalmi az azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet: Eger, Kistályai u. 2. 88. Vidéki munkahelyelufére festő-mázoló, üveges, burkoló és műianyagburkoló szakmunkásokat azonnal alkalmazunk. Jelentkezés: ÉM Általános Szakipari V. munkaügyi oszt. Bp. V., Vadász u. 29. Tatabányai 67. sz. Autóközlekedési Vállalat, Tata, Agostyáni u. 56, felvételre keres 2 éves gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket, továbbá RB—1 bágeros gépkezelőket, vlam rakodómunkásokat váltakozó telephelyre. Felvétel a fenti címnél kedd és pénteki napokon. — Szállásit biztosítani nem tudunk. Nyelvtudással állásszer- ----- |-- — j_.i . ■■■_____________________________ zés könnyebb, kereset ■ i " ' • .T. .. , . . . magasabb, kérjen díjba- I « ab mm ■ pt ■ ■■ ^ lan ismertetést: Nyelvok- |\ * AP$$PÍrÍHPEj£7^S'a ‘Itatóktól. Bp. Böszörmé- f ** . ."".**.* ■ & ^ nyi 3/b. Levelezőokta- B . ---------------------------— - — ■ ■■ ■- ■' B tás. „ IBSSSH flBMH EüFATt "W Vidékieknek! Angolul, Harmonikájával fordul- venegy. IWA ilsH%« németül, franciául, pro- ján bizalommal Cser --------------------------------------szan, olaszrul, spanyolul, hangszerkészítő mester- Eladó a Szajol Községi • ■ eszperantóuL, La/t Araul, le- het! Precíz hangolás, Tanács tulajdonát képe-TlB/ülfT vele aédbell, telefonetikus javítás, garanciával. — ző HO 3/V búvárszlnyelvtanfolyamok! — Postamunkát vállalok, hattyú teljesen új áila-Farkas, Bixfapest, Tá- Vétel, csere, eladás, pótban. 300 perc. Megbojnok huszonegy. Rákóczi út 61. Telefon: tekinthető immikana pofelre^as IIIHBllWS 33'-308' , ' ^ 8'1 K ” ^ ————, sLarss? SHyS -bss»! " * •* tas . TSIPIJI HO megvételre 59. Luther U. 2._______ Személygépkocsi eladó, vagy használt M ^Nehéz sötét dió háló asz- Pannóniát bevessek. Bp. balosnál, bébféle fazon- xi., Eszék 8/b. Kentper.r bán, tízezerötszázént el- -------------------------------------- g|jltJl adó. Rákospalota Kiap- Skoda Spartak eladó. — nm.Miiuiuim/4 IIIWlllMRWl *5________________ 342—968. LéW-__ _ kőabeveső tagot Sötét dió halló, ÚJ, fi- K._„et r,htaCt P 70-es “ MCU 7X11 • Marásét esi könnyítéssel eladó. bu kazánokhoz. Cíieres a UJta-H». Használt bitorit beve-i/’h mut*. Miskolc. Jeaigi A. Q. Ftortfe artafcftom. Újpest, JSasor Attila u. 62. T.: mesKW’ezés szerint. Rózsa 47. }?-&■.^ 14-058. Arán*. Jetentkenés roemé- .... ■ z.zizirrrr talidol.Ka-__ ,p' Címünk Budapest®!, '’SS.IE Moszkvics 40a-«a eladó. VI. Majakov^l) u. t££5S?7*F». «? s**'*- K“su*h t^_i«^-i«. Egy- és kétszemélyes r*3” *x’__1____________1 rekamiék, fotelágy, gaz- Jóllapotban ]**.« GAZ ------------------------------------— -t----- ni túrák, készen, fizetési S1 teheraaokocekkal Könyvjóvaírással átve-Boltvezetőt testünk a könnyítéssel kaphatók, könyv Jóváírásal IFA hete 1 db 1078 méter bu£i^01 Ve_ Weisz kárpitosnál, Köz- Furgonért elcseréln érik, hosszú acéllszerkezetű áll. 'Vsas4* ,tíz,H1,3' v*g - vin^kkal készült jobb-p06 besegítő csajadag Adam utcai oldalon. 7, 1 f M rendis®erü grravidációs szükséges. Alkalmazás-------------------------------------------------------------------------------Bodronykötélpálya, teljes esetén lakást biztosi- Fizetési kedvezménnyel 16.és Vaulharl-Velox felszereléssel. Csille, artunk. Jelentkezés: Per rekamiét, fotelt. Zá- gépkocsi príma állapot- tartalom 0,6 m3, Pohag bál, Városhadsereg utvodszki kárpitostól, Bp. PolG50d eladó. Érrendszerű kapcsolószerke-29______________________ VII. Dohány u. 5.deklődni vasárnap egész tettel. Könyv jóváírással Állattenyésztés minden Hálószobák. kombinál Pff: “• «• Alrágiábam komoly gyakor- berendezések. több fa- kör- “ sz, lattal rendelkező okto-zonban, kivitelben készen ------------------------------------- ^ , s b.ws isF mám m&sm ra a kaposvári hirdetőbevezménnyel is. Csordás A Lajta-Hansági A. G. kerek. kisiparos, Bp. VI, Rukes-es megvétel* 1 db -------------------------------------- das László u. 9. Nyuga- negy-teljesítnényü gépi 1 ^. cl£aI2i‘ Gyermekszeretö hár*a,rtlnál. saalmr.prést. PtzetAs **w*; lásd alkalmazottat kere- -------------------------------------- könyvjóváirással. Cím:ra Kőbánya Vállalat sek. Dévai, Bp. V., Fel- Világítás, virmes reka- Lajta-Hansági A. G. Mov2* * szabadulás • tér 1. miék, garnitúrák, főbe-sonmagyaróvár. címére bérítik Telefon: ------------------------------------- lek, székek, több havi -- ■ ■ ■■ '--------------- Tapolca 76. Műszaki osz-Több éves magasépítő- részletre. Szilágyi kár- Áramfejlesztő 15 kW zsály: Gemes. ipari gyakorlattal ren- párosnál, Bp. Majakov- dieselandor meghajtásde.-kező normaelszámolót szkica 39. jelejadó. Bizományin ■HHl'JWVf Wlur • 1 felveszünk. Jelentkezés--------------------------—zsSm keresztül is. 202—826. RHHEAjJjJííW'l1 személyesen az Épület- Eladó szép dió hálóru- -------------------------------------- S«*J karbantartó Vállalat gósdayi betéttel. Érdek- Enyvezőbak 125x500, 36 Rózsatövek, újdonságok munkaügyi osztályán, lődwi délutáni 5 órától, orsóval, 2 garnitúra el- nagy vállasztékban, Bal- Bp. V. ker. Guenev u. Vasárnap egész nap. —adó. Mózes, Bp. XIII., la, Bp. VI., Majakov 16. sz. alatt. Angyal u. 41, fiat. 2. Pannónia 41. Iskál u. 40. Kárpitozott garnitúrákat modern kivitelben, sezlont, fotelágyat, ágybetétet, fizetési könnyítéssel vállalok. Bp. VIII. ker. Festetich u. 11. Keletinél. A Lajta-Hansági A. G. keres megvételre 4 db Heating 9000 kail. kályhát. Fizetés könyv jóváírással. Cím: Lajta-Hansági A. G. Mosonmagyaróvár. Hirdetéseket felvesznek, a szövegszerkesztésben segítséget nyújtanak a Magyar Hirdető kirendeltségei. • Ezeket minden városban és a legtöbb járási székhelyen megtalálja. Nyugodtan dolgozhat, szórakozhat, üdülhet, ha általános háztartási biztosítást köt. A biztosítás tűz, betöréses lopás, üveg stb. károk esetére védi otthonát. A havi díj a lakószobák számától függően 10—25 forint. Általános háztartási biztosítást köthet az Állami Biztosító fiókjainál és körzetfelügyeletnél. Csillárt Vogel csillárkészítőnél vásároljon, stíl és modern csillárok. — Részlet, vétel, csere, javítás. Baross u. 48. T.: 139—853. ROSTALATLAN BANYAKAVICS, osztályozás és válogatás nélkül m*-ként Ft 17.30 KVARCOS HOMOK, külső-belső vakoláshoz, fröcsköléshez ms-ként Ft 37.40 ROSTALT KAVICS, 10 mm-ig mozaiklap, betoncserép, finom betonáru készítéshez és simításhoz m3-kért Ft 56.— GYÖNGYKAVICS, parkokba, utakra, preskis fedéshez mλ-ként Ft 172.— VAGONBARAKAST mátyásföldi bányánkból az Állami Fuvarozási és Kordélyozási Vállalat Cinkota vasútállomáson végzi m‰ként Ft 43,50. A Cinkota, Ilona -telepi bányánkból: ROSTALT KAVICS, 10—30 mm-es vöröses sárga színben, útépítéshez, parkírozáshoz, szűréshez (drénezés) m3-ként Ft 48,50 ÖNTÖDEI HOMOK, vasöntéshez, illetve parkdíszítés céljára 10 mm-ig, rostálva, tonnánként J . 47.— Vagonba rakás iparvágányon, vagononként Ft 79.— tolatási díj. Budapest, XVI., ker. Tanács VB Kavicsbányája Budapest, XVI., Mátyásföld, Postafiók 10. Telefon: 290—857. Melegágyú ablakokat veszünk 300fb-ig. Értesítést kérjük: Mohácsi Községgazdálkodási Váll. Mohács, Dózsa György út 31. címre küldeni. Villanytűzhely kitűnő állapotban eladó. Heráén u. 6. (Hsöváza parknál.) Házmesternél. Disznóperzselő (lakike.és, golyótengely ), Kutasar kisiparosnál, Bp. Rákóczi Út 6. Felhívjuk t. üzletfeleink szíves figyelmét! 1962. évre kedvező szállítási feltételekkel gyártjuk: 700 kg-os vibródöngölőt, Loró-Parasini 3 síkú vibrórostát. A vonatkozó megrendelési lapjukat 1961. szeptember 30- ig kérjük megküldeni. Szolnoki Vasipari Vállalat, Szolnok, Hunyadi János u. 4. Santoon Földiművessző vet knnet FELKÍNÁL nagyobb mennyiségű kocsikerékküllőt, vasbetongerendát (4,90 m), nagypréb menolyteégtoem.kazánfát. A vasbetongerendát állami vállalatinak termelői áron adjuk. Belga tükröt, velenceit., ,,Guri-Gurd ’ ’ -t hatvan forinttól, fürdősszobaszektérr.it, üveg bútorfogantyút, képkeretet Szószibek, vesask. VT., Landler Jenő u. 16. Santoualet. 422—210. Azonnal bekültön belö phildhoras.j£írii5d ház (2 »oba, kanokká) eladó. »•rdeküődés: 424—909. 11 A BORSODI EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT Az ország legnagyobb és legkorszerűbb egészségügyi intézményévé fejlődik az ötéves tervben Miskolcon a Borsod megyei egészségügyi központ. A kórházvárosban több intézmény, köztük egy 1500 ágyas kórház, egy 500 személyes egészségügyi szakiskola, korszerű rendelőintézet létesült. Az intézmény főépületének, a napi 800 járóbeteget ellátó rendelőintézetnek homlokzati képe. Elsőéves hallgatók az egészségügyi szakiskola nagy előadótermében. (Fényes Tamás felvételei / MTI Fotó.)