Népszabadság, 1961. október (19. évfolyam, 234-259. szám)
1961-10-01 / 234. szám
1981. október 1. vasárnap IV ElŐ SZABADSÁG Maggyar államférfiak ütívöző távirata kínai államfrrfiakraoz MAO CE-TUNG elvtársnak, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága elnökének LIU SAO-CSI elvtársnak, a Kínai Népköztársaság elnökének CSOU EN-LAJ elvtársnak, a Kínai Népköztársaság Államtanácsa elnökének CSU TE elvtársnak, a Kínai Népköztársaság országos népi gyűlése állandó bizottsága elnökének Peking A Kínai Népköztársaság kikiáltásának 12. évfordulója alkalmából a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a forradalmi munkás-paraszt kormány, az egész magyar nép, valamint a magunk nevében forró testvéri üdvözletünket és jókívánságainkat küldjük Önöknek és a kínai népnek. A hős kínai nép dicsőséges forradalmi harcának világraszóló győzelme óta, tapasztalt pártja és kormánya vezetésével, nagyszerű alkotó munkájával hatalmas eredményeket ért el a szocializmus építésében. A Kínai Népköztársaság léte és nagyszerű fejlődése jelentős része a szocialista tábor legyőzhetetlen erejének. A kínai és a magyar nép együtt halad a szocializmus felépítésének ragyogó útján. Népeinket a proletár nemzetköziség és a testvéri barátság széttéphetetlen szálai fűzik szoros egységbe az imperializmus és a háború sötét erői ellen folytatott harcukban. A magyar nép és a forradalmi munkás-paraszt kormány elismeréssel adózik annak a nagy küzdelemnek, amelyet a Kínai Népköztársaság kormánya az elnyomott és szabadságukért harcoló népek függetlensége és a világ békéje biztosításáért folytat. Népünk és kormányunk felemeli tiltakozó szavát minden, a Kínai Népköztársaság ellen irányuló imperialista mesterkedés ellen, és követeli, hogy állítsák helyre a Kínai Népköztársaság törvényes jogait az Egyesült Nemzetek Szervezetében és minden nemzetközi szervezetben. Nagy nemzeti ünnepükön további kiemelkedő sikereket kívánunk önöknek és a kiími népnek a szocializmus győzelmes felépítéséért, a világbéke megőrzéséért folytatott küzdelmükben. őszinte szívből kívánjuk, hogy tovább erősödjék a kínai és a magyar nép örök barátsága, népeink, valamint a szocialista tábor egysége és az egyetemes emberi haladás javára. DOBI ISTVÁN a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, KÁDÁR JÁNOS a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke. A Kínai Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Péter János külügyminiszter Csen Ji külügyminiszterhez; Molnár Erik, a Magyar-Kínai Baráti Társaság elnöke Csü Vuhoz, a Kínai—Magyar Barátság Társasága elnökéhez küldött üdvözlő táviratot. A SZOT elnöksége táviratban üdvözölte a Szakszervezetek összkínai Szövetségét. A táviratot Brutyó János főtitkár írta alá. tisztjei a Bundeswehr élére kerülhettek. Ez a döntés tehát ebből a meggondolásból fakadt, ha ezt akkor, 1946-ban még nem minden amerikai katonai vezető látta is át. Nem látta úgy, mint például az amerikai katonai ügyész, Taylor ezredes, az utolsó tárgyalási napon, 1946. augusztus 30-án, a náci vezérkar és a főparancsnokság ellen tartott vádbeszédében még ezeket mondotta: „Senkiből nem lesz főparancsnok, ha nem akar az lenni. Minden főparancsnok megtalálhatta a módját a visszavonulásnak ... Lehet, hogy sok magasrangú tiszt helytelenítette Hitler belpolitikáját és bizalmatlan volt néhány náci politikussal szemben, de az a tény, hogy a Harmadik Birodalomnak majdnem sikerült a világra rákényszerítenie a maga uralmát és rossz, elvetemült elméleteit, azt bizonyítja, hogy a náci párt és a katonai vezetők között a területi hódítás céljai tekintetében mélységes egyetértés állott fenn." Taylor továbbá megállapította: „Az a feltevés, hogy Himmler kivégző osztagai Oroszországon keresztül ide-oda roboghattak és közben zsidókat és kommunistákat tömegesen legyilkoltak, ez titokban maradhatott a Wehrmacht vezetői előtt, teljesen hamis és kétségbeesett menekülési kísérlete azoknak az embereknek, akik számára nem maradt más hátra, mint az, hogy hazugsággal mentsék magukat... A Keleten alkalmazott metódusokat átvitték a nyugati frontra is, és Herszon és Kovno szörnyűségei megismétlődtek Malmédy és Oradour vérfürdőinél.” Szinte jóslatként hat, mintha előre látta volna napjaink történetét, amikor Taylor a német militarizmus körül terjengő káros legendákról és hazugságokról szólva azt mondotta: ezeket ki kell irtani addig, amíg a bizonyító anyag még friss. Ezután így folytatta: „Ez a mi országaink számára éppen olyan fontos, mint itt Németországban. A militarizmus Németországban sokkal erősebben és makacsabbul burjánzón, mint másutt, azonban ez olyan növény, amely nem ismer nemzeti határokat, amely mindenütt virágzik ... A német militaristák mindenkivel és minden párttal szövetkezni fognak, amely megígéri nekik a német fegyveres hatalom újraélesztését. Gondosan és hidegen fognak kalkulálni, hogy céljukat — a német hatalmat és a német terrort — ismét elérjék!” Taylor ezen megállapításáról persze jobb hallgatni Bonnban és Washingtonban egyaránt. E helyeken általánosságban kétféle álláspont érvényesül a nürnbergi perrel kapcsolatban: vagy egyáltalán tudomást sem vesznek az ott hozott ítélet legfontosabb részeiről, hallgatással kerülik meg, vagy élesen támadják az egész pert. Mert hogyan is ítélik meg ma ezt a pert? Jellemzésül idézzünk három művet. Az ítélet — mint fentebb említettük — támadó cselekménynek minősítette Ausztria 1938 márciusi bekebelezését és Csehszlovákia 1939 márciusi lerohanását, elítélte a Lengyelország, a Norvégia, a Dánia, a Jugoszlávia, a Görögország, a Szovjetunió ellen indított támadó háborút. Hans Speidel, aki Rommelnek, Hitler kedvelt marsalljának vezérkari főnöke volt — ma a NATO középeurópai szárazföldi haderőinek főparancsnoka —, az Invasion 1944 (AZ 1944-es invázió) című 1952-ben kiadott könyvében ezt nem veszi tudomásul, nem ismeri el. Amikor ugyanis ismerteti Rommel és a köréje csoportosult tisztek elgondolását a nyugati szövetségesekkel 1944 tavaszán tervbe vett fegyverszüneti tervezetről, a hitleri Németország háborús hódításai közül mindössze a nyugati területekről való lemondásról van szó, de említést sem tesz Ausztria, Csehszlovákia, valamint a kelet- és délkelet-európai megszállt területek kiürítéséről! Speidel tehát ma is az Anschluss és a Lebensraum híve! A másik álláspontot Walter Görlitz a Der Zweite Weltkrieg (A második világháború) című Stuttgartban 1951-ben kiadott kétkötetes művének utolsó oldalán a következőképpen fogalmazza meg: „Az ellenségeskedések befejezése után sem állt helyre a béke. Feltámadt a bosszú ... Bosszúvágy és megsértett igazságérzet keveredett egymásssal. Ennek a következménye egy nagy nemzetközi bírósági eljárás volt Nürnbergben, egy teljesen új dolog a Nyugat állam- és jogtörténetében... A győzők a legyőzöttek fölött ültek törvényt. Még az angol joghatóság is folytatott eljárásokat magasrangú katonai vezetők ellen, így egyedül az a nyomasztó érzés maradt meg, hogy nemcsak a béke nem jött létre, hanem nem állt helyre, nem támadt fel a jogi tudat sem. A legyőzöttek szuverenitásának teljes kiirtása maguk ellen a győzők ellen fordult.” És hogy a nyugatnémet katonai szerzők nincsenek egyedül ezzel az állásponttal, bizonyítja két amerikai történész, A. Nevins és N. S. Commager, akik Az Egyesült Államok rövid története című munkájukban azt az álláspontot foglalják el, hogy bár a náci háborús főbűnösök bűnössége kétségtelen, de őket német bíróság elé kellett volna állítani... A náci háborús főbűnösök nürnbergi perében elhangzott ítélethirdetés 15. évfordulóján érdemes elgondolkozni ezeken a tényeken. De a nürnbergi per intő tanulságot szolgáltat abban a tekintetben is, hogy ami nem sikerült Hitlernek és a német imperializmusnak a második világháborúban, az ma, amikor a béke erői sokkal kedvezőbb helyzetben vannak, még kevésbé sikerülhet Adenauernak és az újjáéledő német hailitanizmusnak. Dr. Harsai Elek . Amikor ma a barát és harcostárs szeretetével és büszkeségével köszöntjük fennállásának 12. évfordulóján a Kínai Népköztársaságot, önkéntelenül is az a felemelő pillanat jut eszünkbe, amikor 1989. október 1-én, a pekingii Tien Ati Men teret elözönlő, ujjongó tömeg előtt Mao Ce-tung elnök felhúzta az aranycsillagos vörös lobogót és kikiáltotta a népköztársaságot. A burzsoá világ politikusai akkor és még utána jó ideig nem is tudták felfogni, hogy ezzel az ünnepi aktussal megváltozott Ázsia és az egész világ történelmének menete. Egy több mint hatszázmilliós néppel gyarapodott a szocialista országok tábora, olyan csapás volt ez az imperializmus rendszerére, amelyet az már soha többé kiheverni nem tud. S ha ma magabiztosan vallhatjuk, hogy a világban a béke és a szocializmus erői vannak túlsúlyban, akkor ez nem utolsósorban annak köszönhető, hogy tizenkét évvel ezelőtt a hatalmas Kína a világkapitalizmus bázisából és tartalékából a szo- cialista világrendszer egyik erősségévé, távol-keleti pillérévé vált. Mintegy négyezer éves múltra tekint vissza Kína, az emberi civilizáció és kultúra egyik legősibb központja. De a felszabadulás óta eltelt rövid 12 év alatt többel, több gyárral és lakóházzal, több erőművel és víztárolóval gyarapodott a kínai föld, mint előtte akár egy évezred alatt, s többet javult az egyszerű kínai emberek élete, mint előtte történelmének bármely száz esztendeje során. A fiatal népköztársaságnak azonban az évszázados félgyarmati elmaradottság és az imperialista és imperialista zsoldos uralom sokkalta súlyosabb örökségével kellett megbirkóznia, mint a szocialista úton haladó országok legtöbbjének. A felszabadulás óta a népi Kína rohamléptekkel fejlesztette iparát, a Szovjetunió és a többi népi demokratikus ország hatékony segítségével. Különösen az 1958-tól 1960-ig terjedő időszakban — a kommunista párt lelkesítő és mozgósító szavára — értek el nagyszerű eredményeket. Ezekben az években a népgazdaság fejlődési üteme mintegy évi 40 százalék volt. A világ széntermelésében Kína a tizenegyedik helyről Amerika és a Szovjetunió mögé, a harmadik helyre került, acéltermelése pedig, amely 1949-ben körülbelül egyenlő volt Horthy- Magyarországéval, 1960-ban a hatodik helyet foglalta el a világ össztermelésében. A kínai munkások és mérnökök százával gyártanak ma olyan termékeket, amelyek általában a fejlett ipari országok jellemzői: villanymozdonyt és hajót, turbinát és gépkocsit, precíziós műszereket és energetikai berendezéseket, traktorok sok fajtáját és sugárhajtású repülőgépeket. Forradalmi átalakuláson ment át nemcsak a kínai ipar, hanem a mezőgazdaság is. Kína hajdan a rendszeresen visszatérő, tömeges éhínség országa volt. Hogy most már mindenkinek jusson, ha egyelőre még nem is bőségesen — rizsből és olajból, húsból és gyapotból, először növelni kellett a művelhető földet, mindenekelőtt öntözéssel. A felszabadulás óta 30 millió hektár földre terjesztették ki az öntözéses gazdálkodást: ez annyi, amennyit az 1949-et megelőző háromezer év alatt Kínában valaha is öntöztek. A mezőgazdaság szocialista átszervezésével, a paraszti milliók kezemunkájának és leleményességének összefogásával nemcsak öntözőműveket, csatornákat és gátakat építettek, hanem a kezdetleges munkaeszközök tökéletesítésével és a nehéz fizikai munkát megtakarító szerkezetek elterjesztésével igyekeztek pótolni a még nagyon is hiányzó mezőgazdasági gépeket. A kínai népnek azonban nemcsak a századok elmaradottságával kellett megbirkóznia, s nem csupán szüntelen készültségben kellett állnia az amerikai im- perialisták provokációinak vissza- verésére, hanem ősi és még ma is veszedelmes ellenséggel, az aszállyal és az árvízzel is meg kellett küzdenie. S az utóbbi két évben ez az ellenség ugyancsak könyörtelennek bizonyult. Északon óriási kiterjedésű vidékeket régóta nem tapasztalt aszállyal sújtotta, délen pedig tájfunok és árvizek pusztították a termést. A régi időkben az ennél enyhébb természeti csapások is milliószám-ra szedték áldozatukat. De ma már — még a polgári France Observateur cikkírójának tanúsága szerint is — Kína már nem az éhínség országa, hanem az éhínséget leküzdő ország. S amint minden más ellenség fölött, úgy a zord természeten is győzelmet arat a kínai nép forradalmi lendülete. A Kínai Kommunista Párt útmutatása szerint az ipar legsürgetőbb feladatává tették, hogy segítse a mezőgazdaság korszerűsítését, biztonságos termelését. Gyors ütemben növelik a traktorok és minden olyan gép, elsősorban a szivattyúk gyártását, amely a víztárolók és csatornák építését és üzemeltetését segíti. A mezőgazdasági termelés létfontosságú növelése a legközelebbi évek egyik fő feladata és kétségtelenül hatalmas lendülettel viszi majd előre a Kínai Népköztársaság rohamos fejlődését. Ez, a fejlődés már eddig is szin- te felmérhetetlen hatással volt az imperialista elnyomás alól felszabaduló országokra. Népeik Kína példáján látják, miként lehet a legrövidebb idő alatt legyőzni a nyomort és az elmaradottságot, s félgyarmati ínséges országból fejlett iparra támaszkodó független állammá válni. A Kínai Népköztársaság nemzetközi tekintélye évről évre növekszik, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az idei ENSZ-közgyűlésen az Egyesült Államok kormánya is kénytelen volt beismerni: immár nem lehet nyílt sisakkal megakadályozni a Kínai Népköztársaság törvényes jogainak helyreállítását a világszervezetben. Az amerikai küldöttség ezért bonyolult manőverekhez folyamodik, hogy legalább még egy évre elhalasszák a kérdés elkerülhetetlen rendezését. Még az Egyesült Államok saját szövetségeseinek egy része is — nem is beszélve az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országokról — megelégelte azt a képtelen helyzetet, hogy a világ legnépesebb államának képviselőit kirekesszék az Egyesült Nemzetek Szervezetéből, amelynek Kína egyik alapító tagja volt, s helyét csatlgkajsekista múmiák bitorolják, aláásva az ENSZ tekintélyét és hatékonyságát. A mai washingtoni kormányzat mesterkedései persze éppoly átlátszóak és nevetségesek, mint elődjének makacs elzárkózása volt a kérdés napirendre tűzése elől. S természetesen éppúgy kudarcra is vannak ítélve. A Kínai Nép I Köztársaságnak el kell foglalnia az őt megillető helyet a világszervezetben, mint ahogyan előbb- utóbb véget kell érnie a népköztársaság szerves részét alkotó Tajvan-sziget erőszakos amerikai megszállásának is. A gyakorlatban az imperialisták már most is kénytelenek számolni a szocialista Kína létével és hatalmas erejével. Erről tanúskodik például részvétele a laoszi kérdés rendezésére összehívott genfi tanácskozáson és az is, hogy mind több magasraszú nyugati személyiség érkezik hivatalos látogatásra Pekingbe. Mi, magyarok, s velünk együtt valamennyi szocialista ország népei örömmel fogadjuk a híreket a kínai nép minden újabb eredményéről, sikeréről, s büszkék vagyunk, hogy e hős néppel együtt harcolunk a béke megszilárdításáért, a háborús erők visszaszorításáért. Felszabadulásának ünnepén szeretettel üdvözöljük a testvéri kínai népet, nagy barátunkat, harcostársunkat és szövetségesünket. Üdvözöljük a tizenkét esztendős Kínai Népköztársaságot ÚJ VÍZIERŐMŰ A SÁRGAFOLYÓN Szerelik a zsilipkapukat a Sárgafolyó menti Szanmen-szorosban épülő víziemménél.