Népszabadság, 1961. október (19. évfolyam, 234-259. szám)

1961-10-01 / 234. szám

1981. október 1. vasárnap IV ElŐ SZABADSÁG Maggyar államférfiak ütívöz­ő távirata kínai államfrrfiakraoz MAO CE-TUNG elvtársnak, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága elnökének LIU SAO-CSI elvtársnak, a Kínai Népköztársaság elnökének CSOU EN-LAJ elvtársnak, a Kínai Népköztársaság Államtanácsa elnökének CSU TE elvtársnak, a Kínai Népköztársaság országos népi gyűlése állandó bizottsága elnökének Peking A Kínai Népköztársaság kikiáltásának 12. évfordulója alkalmá­ból a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a forradalmi munkás-paraszt kor­mány, az egész magyar nép, valamint a magunk nevében forró test­véri üdvözletünket és jókívánságainkat küldjük Önöknek és a kínai népnek. A hős kínai nép dicsőséges forradalmi harcának világraszóló győ­zelme óta, tapasztalt pártja és kormánya vezetésével, nagyszerű al­kotó munkájával hatalmas eredményeket ért el a szocializmus építé­sében. A Kínai Népköztársaság léte és nagyszerű fejlődése jelentős része a szocialista tábor legyőzhetetlen erejének. A kínai és a magyar nép együtt halad a szocializmus felépítésé­nek ragyogó útján. Népeinket a proletár nemzetköziség és a testvéri barátság széttéphetetlen szálai fűzik szoros egységbe az imperializ­mus és a háború sötét erői ellen folytatott harcukban. A magyar nép és a forradalmi munkás-paraszt kormány elisme­réssel adózik annak a nagy küzdelemnek, amelyet a Kínai Népköz­­társaság kormánya az elnyomott és szabadságukért harcoló népek függetlensége és a világ békéje biztosításáért folytat. Népünk és kor­mányunk felemeli tiltakozó szavát minden, a Kínai Népköztársaság ellen irányuló imperialista mesterkedés ellen, és követeli, hogy állít­sák helyre a Kínai Népköztársaság törvényes jogait az Egyesült Nemzetek Szervezetében és minden nemzetközi szervezetben. Nagy nemzeti ünnepükön további kiemelkedő sikereket kívánunk önöknek és a kiím­i népnek a szocializmus győzelmes felépítéséért, a világbéke megőrzéséért folytatott küzdelmükben. őszinte szívből kívánjuk, hogy tovább erősödjék a kínai és a ma­gyar nép örök barátsága, népeink, valamint a szocialista tábor egy­sége és az egyetemes emberi haladás javára. DOBI ISTVÁN a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, KÁDÁR JÁNOS a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságá­nak első titkára, a forradalmi munkás-paraszt kor­mány elnöke. A Kínai Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Péter János külügyminiszter Csen Ji külügyminiszterhez; Molnár Erik, a Ma­gyar-Kínai Baráti Társaság elnöke Csü Vuhoz, a Kínai—Magyar Barátság Társasága elnökéhez küldött üdvözlő táviratot. A SZOT elnöksége táviratban üdvözölte a Szakszervezetek összkínai Szövet­ségét. A táviratot Brutyó János főtitkár írta alá. tisztjei a Bundeswehr élére ke­rülhettek. Ez a döntés tehát ebből a meg­gondolásból fakadt, ha ezt ak­kor, 1946-ban még nem minden amerikai katonai vezető látta is át. Nem látta úgy, mint például az amerikai katonai ügyész, Tay­­lor ezredes, az utolsó tárgyalási napon, 1946. augusztus 30-án, a náci vezérkar és a főparancsnok­ság ellen tartott vádbeszédében még ezeket mondotta: „Senkiből nem lesz főparancs­nok, ha nem akar az lenni. Min­den főparancsnok megtalálhatta a módját a visszavonulásnak ... Lehet, hogy sok magasrangú tiszt helytelenítette Hitler belpolitiká­ját és bizalmatlan volt néhány náci politikussal szemben, de az a tény, hogy a Harmadik Biro­dalomnak majdnem sikerült a vi­lágra rákényszerítenie a maga uralmát és rossz, elvetemült el­méleteit, azt bizonyítja, hogy a náci párt és a katonai vezetők kö­zött a területi hódítás céljai te­kintetében mélységes egyetértés állott fenn." Taylor továbbá megállapította: „Az a feltevés, hogy Himmler kivégző osztagai Oroszországon keresztül ide-oda roboghattak és közben zsidókat és kommunistá­kat tömegesen legyilkoltak, ez titokban maradhatott a Wehr­­macht vezetői előtt, teljesen ha­mis és kétségbeesett menekülési kísérlete azoknak az embereknek, akik számára nem maradt más hátra, mint az, hogy hazugsággal mentsék magukat... A Keleten alkalmazott metódusokat átvitték a nyugati frontra is, és Herszon és Kovno szörnyűségei megis­métlődtek Malmédy és Oradour vérfürdőinél.” Szinte jóslatként hat, mintha előre látta volna napjaink történe­tét, amikor Taylor a német milita­­rizmus körül terjengő káros le­gendákról és hazugságokról szól­va azt mondotta: ezeket ki kell irtani addig, amíg a­ bizonyító anyag még friss. Ezután így foly­tatta: „Ez a mi országaink szá­mára éppen olyan fontos, mint itt Németországban. A militariz­­mus Németországban sokkal erő­sebben és makacsabbul burján­zón, mint másutt, azonban ez olyan növény, amely nem ismer nemzeti határokat, amely minde­nütt virágzik ... A német milita­risták mindenkivel és minden párttal szövetkezni fognak, amely megígéri nekik a német fegyveres hatalom újraélesztését. Gondosan és hidegen fognak kalkulálni, hogy céljukat — a német hatal­mat és a német terrort — ismét elérjék!” T­aylor ezen megállapításáról persze jobb hallgatni Bonn­ban és Washingtonban egyaránt. E helyeken általánosságban kétfé­le álláspont érvényesül a nürn­bergi perrel kapcsolatban: vagy egyáltalán tudomást sem vesznek az ott hozott ítélet legfontosabb részeiről, hallgatással kerülik meg, vagy élesen támadják az egész pert. Mert hogyan is ítélik meg ma ezt a pert? Jellemzésül idézzünk három­ művet. Az ítélet — mint fentebb emlí­tettük — támadó cselekménynek minősítette Ausztria 1938 márciu­si bekebelezését és Csehszlovákia 1939 márciusi lerohanását, elítélte a Lengyelország, a Norvégia, a Dánia, a Jugoszlávia, a Görög­ország, a Szovjetunió ellen indí­tott támadó háborút. Hans Spei­­del, aki Rommelnek, Hitler ked­velt marsalljának vezérkari főnö­ke volt — ma a NATO közép­európai szárazföldi haderőinek főparancsnoka­ —, az Invasion 1944 (AZ 1944-es invázió) című 1952-ben kiadott könyvében ezt nem veszi tudomásul, nem ismeri el. Amikor ugyan­is ismerteti Rommel és a köréje csoportosult tisztek elgon­dolását a nyugati szövetségesek­kel 1944 tavaszán tervbe vett fegyverszüneti tervezetről, a hit­leri Németország háborús hódítá­sai közül mindössze a nyugati te­rületekről való lemondásról van szó, de említést sem tesz Auszt­ria, Csehszlovákia, valamint a ke­let- és délkelet-európai megszállt területek kiürítéséről! Speidel te­hát ma is az Anschluss és a Le­­bensraum híve! A másik álláspontot Walter Görlitz a Der Zweite Weltkrieg (A második világháború) című Stuttgartban 1951-ben kiadott két­kötetes művének utolsó oldalán a következőképpen fogalmazza meg: „Az ellenségeskedések befejezése után sem állt helyre a béke. Fel­támadt a bosszú ... Bosszúvágy és megsértett igazságérzet keveredett egymásssal. Ennek a következmé­nye egy nagy nemzetközi bírósági eljárás volt Nürnbergben, egy tel­jesen új dolog a Nyugat állam- és jogtörténetében... A győzők a legyő­zöttek fölött ültek törvényt. Még az angol joghatóság is folytatott el­járásokat magasrangú katonai ve­zetők ellen, így egyedül az a nyo­masztó érzés maradt meg, hogy nemcsak a béke nem jött létre, ha­nem nem állt helyre, nem támadt fel a jogi tudat sem. A legyőzöt­tek szuverenitásának teljes kiir­tása maguk ellen a győzők ellen fordult.” És hogy a nyugatnémet katonai szerzők nincsenek egyedül ezzel az állásponttal, bizonyítja két amerikai történész, A. Nevins és N­. S. Commager, akik Az Egyesült Államok rövid története című munkájukban azt az álláspontot foglalják el, hogy bár a náci há­borús főbűnösök bűnössége kétség­telen, de­ őket német bíróság elé kellett volna állítani... A náci háborús főbűnösök nürnbergi perében elhangzott ítélethirdetés 15. évfordulóján ér­demes elgondolkozni ezeken a té­nyeken. De a nürnbergi per intő tanulságot szolgáltat abban a te­kintetben is, hogy ami nem sike­rült Hitlernek és a német impe­rializmusnak a második világhá­borúban, az ma, amikor a béke erői sokkal kedvezőbb helyzetben vannak, még kevésbé sikerülhet Adenauernak és az újjáéledő né­met hailitanizmusnak. Dr. Harsai Elek . Amikor ma a barát és harcos­társ szeretetével és büszke­ségével köszöntjük fennállásának 12. évfordulóján a Kínai Népköz­­társaságot, önkéntelenül is az a felemelő pillanat jut eszünkbe, amikor 19­89. október 1-én, a pe­k­i­ngii Tien Ati Men teret el­özönlő, ujjongó tömeg előtt Mao Ce-tung elnök felhúzta az arany­csillagos vörös lobogót és kikiál­totta a népköztársaságot. A bur­­zsoá világ politikusai akkor és még utána jó ideig nem is tudták felfogni, hogy ezzel az ünnepi ak­tussal megváltozott Ázsia és az egész világ történelmének mene­te. Egy több mint hatszázmilliós néppel gyarapodott a szocialista országok tábora, olyan csapás volt ez az imperializmus rendszerére, amelyet az már soha többé kihe­verni nem tud. S ha ma magabiz­tosan vallhatjuk, hogy a világ­ban a béke és a szocializmus erői vannak túlsúlyban, akkor ez nem utolsósorban annak köszönhető, hogy tizenkét évvel ezelőtt a ha­talmas Kína a világkapitalizmus­­ bázisából és tartalékából a szo-­­ cialista világrendszer egyik erős­ségévé, távol-keleti pillérévé vált.­­ Mintegy négyezer éves múltra­­ tekint vissza Kína, az emberi ci­­­­vilizáció és kultúra egyik legősibb központja. De a felszabadulás óta eltelt rövid 12 év alatt többel, több gyárral és lakóházzal, több erőművel és víztárolóval gyara­podott a kínai föld, mint előtte akár egy évezred alatt, s többet javult az egyszerű kínai emberek élete, mint előtte történelmének bármely száz esztendeje során. A fiatal népköztársaságnak azonban az évszázados félgyarmati elma­radottság és az imperialista és imperialista zsoldos uralom sok­kalta súlyosabb örökségével kel­lett megbirkóznia, mint a szo­cialista úton haladó országok legtöbbjének. A felszabadulás óta a népi Kína rohamlép­tekkel fejlesztette iparát, a Szov­jetunió és a többi népi de­mokratikus ország hatékony se­gítségével. Különösen az 1958-tól 1960-ig terjedő időszakban — a kommunista párt lelkesítő és mozgósító szavára — értek el nagyszerű eredményeket. Ezekben az években a népgazdaság fejlő­dési üteme mintegy évi 40 szá­zalék volt. A világ széntermelésé­ben Kína a tizenegyedik helyről Amerika és a Szovjetunió mögé, a harmadik helyre került, acél­­termelése pedig, amely 1949-ben körülbelül egyenlő volt Horthy- Magyarországéval, 1960-ban a ha­todik helyet foglalta el a világ össztermelésében. A kínai mun­kások és mérnökök százával gyár­tanak ma olyan termékeket, ame­lyek általában a fejlett ipari or­szágok jellemzői: villanymoz­donyt és hajót, turbinát és gépko­csit, precíziós műszereket és ener­getikai berendezéseket, traktorok sok fajtáját és sugárhajtású repü­lőgépeket. Forradalmi átalakuláson ment át nemcsak a kínai ipar, ha­nem a mezőgazdaság is. Kína hajdan a rendszeresen visszatérő, tömeges éhínség országa volt. Hogy most már mindenkinek jus­son­­, ha egyelőre még nem is bőségesen — rizsből és olajból, húsból és gyapotból, először nö­velni kellett a művelhető földet, mindenekelőtt öntözéssel. A fel­­szabadulás óta 30 millió hektár földre terjesztették ki az öntözé­ses gazdálkodást: ez annyi, amennyit az 1949-et megelőző há­romezer év alatt Kínában valaha is öntöztek. A mezőgazdaság szo­cialista átszervezésével, a pa­raszti milliók kezemunkájának és leleményességének összefogásával nemcsak öntözőműveket, csator­nákat és gátakat építettek, hanem a kezdetleges munkaeszközök tö­kéletesítésével és a nehéz fizikai munkát megtakarító szerkezetek elterjesztésével igyekeztek pótol­ni a még nagyon is hiányzó me­zőgazdasági gépeket. A kínai népnek azonban nem­csak a századok elmaradott­ságával kellett megbirkóznia, s nem csupán szüntelen készültség­ben kellett állnia az amerikai im-­­ perialisták provokációinak vissza-­­ verésére, hanem ősi és még ma­­ is veszedelmes ellenséggel, az­­ aszállyal és az árvízzel is meg kellett küzdenie. S az utóbbi két évben ez az ellenség ugyancsak könyörtelennek bizonyult. Észa­kon óriási kiterjedésű vidékeket régóta nem tapasztalt aszállyal sújtotta, délen pedig tájfunok és árvizek pusztították a termést. A­­ régi időkben az ennél enyhébb­­ természeti csapások is milliószám-­­­ra szedték áldozatukat. De ma­­ már — még a polgári France Ob­­servateur cikkírójának tanúsága szerint is — Kína már nem az éhínség országa, hanem az éhín­séget leküzdő ország. S amint minden más ellenség fölött, úgy a zord természeten is győzelmet arat a kínai nép forradalmi len­dülete. A Kínai Kommunista Párt útmutatása szerint az ipar leg­sürgetőbb feladatává tették, hogy segítse a mezőgazdaság korszerű­sítését, biztonságos termelését. Gyors ütemben növelik a trakto­rok és minden olyan gép, elsősor­ban a szivattyúk gyártását, amely a víztárolók és csatornák építését és üzemeltetését segíti. A mező­­gazdasági termelés létfontosságú növelése a legközelebbi évek egyik fő feladata és kétségtelenül hatalmas lendülettel viszi majd előre a Kínai Népköztársaság ro­hamos fejlődését. E­z, a fejlődés már eddig is szin-­­ te felmérhetetlen hatással volt az imperialista elnyomás alól felszabaduló országokra. Népeik Kína példáján látják, miként le­het a legrövidebb idő alatt legyőz­ni a nyomort és az elmaradottsá­got, s félgyarmati ínséges ország­ból fejlett iparra támaszkodó füg­getlen állammá válni. A Kínai Népköztársaság nemzetközi tekin­télye évről évre növekszik, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az idei ENSZ-közgyűlésen az Egyesült Államok k­ormánya is kénytelen volt beismerni: immár nem lehet nyílt sisakk­al megak­a­­dályozni a Kínai Népköztársaság törvényes jogainak helyreállítását a világszervezetben. Az amerikai küldöttség ezért bonyolult manő­verekhez folyamodik, hogy leg­alább még egy évre elhalasszák a kérdés elkerülhetetlen rendezését. Még az Egyesült Államok saját szövetségeseinek egy része is — nem is beszélve az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országokról — megelégelte azt a képtelen helyze­tet, hogy a világ legnépesebb ál­lamának képviselőit kirekesszék az Egyesült Nemzetek Szervezeté­ből, amelynek Kína egyik alapító tagja volt, s helyét csatlgkajsekis­­ta múmiák bitorolják, aláásva az ENSZ tekintélyét és hatékonysá­gát. A mai washingtoni kormány­zat mesterkedései persze éppoly átlátszóak és nevetségesek, mint elődjének makacs elzárkózása volt a kérdés napirendre tűzése elől. S természetesen éppúgy kudarcra­­ is vannak ítélve. A Kínai Nép­ I Köztársaságnak el kell foglalnia­­ az őt megillető helyet a világszer­­­­vezet­ben, mint ahogyan előbb-­­ utóbb véget kell érnie a népköz­­­­társaság szerves részét alkotó Taj­­­­van-sziget erőszakos amerikai megszállásának is. A gyakorlat­ban az imperialisták már most is kénytelenek számolni a szocialista Kína létével és hatalmas erejével. Erről tanúskodik például részvé­tele a laoszi kérdés rendezésére összehívott genfi tanácskozáson és az is, hogy mind több magasra­­­s­zú nyugati személyiség érkezik­­ hivatalos látogatásra Pekingbe. Mi, magyarok, s velünk együtt valamennyi szocialista ország népei örömmel fogadjuk a híreket a kínai nép minden újabb ered­ményéről, sikeréről, s büszkék va­gyunk, hogy e hős néppel együtt harcolunk a béke megszilárdítá­sáért, a háborús erők visszaszorí­tásáért. Felszabadulásának ünne­pén szeretettel üdvözöljük a test­véri kínai népet, nagy barátunkat, harcostársunkat és szövetségesün­ket. Üdvözöljük a tizenkét esztendős Kínai Népköztársaságot ÚJ VÍZIERŐMŰ A SÁRGAFOLYÓN Szerelik a zsilipkapukat a Sárgafol­yó menti Szanmen-szorosban épülő víziem­m­én­él.

Next