Népszabadság, 1962. január (20. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-12 / 9. szám
6 LÁNGBAN ÁLLÓ DÉL-VIETNAM A KÉT ÖREG TO BARAT AZT MONDJÁK, az ördög irtózik a szenteltvíztől. Ez azonban kismiska ahhoz képest, ahogy az amerikaiak és a diemisták Dák Mák falutól félnek. A Dél-Vietnamot sanyargató amerikaiak és diemisták vitathatatlanul teljes joggal tartanak Dák Máktól, de elsősorban az ott élő öreg Do Van Hienitől és Vu Dinh Khangtól. Mindkettő jóval túl van a hatvanon, ők ketten jó barátok. Egymás mellett nőttek fel a Mekomg-delta mocsarai között. Jókedvű, bölcs ember mind a kettő. Nem fogynak ki a tréfából, különösen egymást pécézik ki szívesen. Amikor múlt év elején — úgy márciusban lehetett — megkezdődött a járásban az új toborzás a chemista hadseregbe. Khang bekopogtatott Istén házába, amely óvodának is beillenék, annyi benne az unoka: — Drága barátom, készülj, búcsúzkodjál a gyerekektől. A hazának van most szüksége rád. Állj be pajtás katonának. Éppen ilyen erős és bátor embereket kívánok az amerikaiaknak, mint amilyen te vagy. Hien válaszul úgy hátbavágta barátját, hogy az hirtelenében nem tudta folytatni az élcelődést. Ki nézne ki ebből a csontos karból ekkora csapást? A FELSZABADÍTÁSI FRONT Dák Moki szervezete azonban nem fogta fel ilyen kedélyesen a dolgot. Az asszonyok nekiálltak a sütésnek-főzésnek, ötven elemózsiacsomag készült sebtiben, mert annyi katonaköteles ifjú van a faluban. Az ötven fiúnak azonnal indulnia kellett, mert a chemista toborzóegység már a szomszéd faluba érkezett. — Te miért nem menekülsz velük az erdőbe, híres? — ezt kérdezte ekkor De Van Hien. — Abban bízol, hogy az első erősebb gyakorlatnál úgyis kiszuperáltat a Diem, nem igaz? — Hát vedd tudomásul, bírom még úgy, mint a fiatalok — ezt válaszolta Khang, félig tréfásan, félig mérgesen — egyébként sem szoktam megfutamodni, ha baj van, mint egyesek, például te. Másnap azonban már hívta magához nagy titokban Hient: — Gyere, olyan hőstettet kell végrehajtanunk, amely talán még neked sem esik majd nehezedre. Egy disznót kellet ledöfni. Hien bácsi értett a feldolgozáséhoz, valaha még Huéban is szolgált egy hentesnél. De azér munka közben megkérdezte: — Jó ízűre csináljam, vagy rontsam el? — Jóra csináld, amennyire már te tudod — mondta Khang. — Bár én mindig elrontom a gyomromat attól a kolbásztól, amelyet te töltesz. Amikor azonban kész volt a disznótoros, már régen tudta Hien is, miről van szó. Munka után megfenték újra a nagy böllérkéseket, egészen hajnalig dolgoztak. Akkor érkezett a harminc diemista katona, öt tiszttel Dákokba. Véres kezű, elaljasodott alakok, akik a szomszéd falut is gyászba borították. Ott egy sokgyermekes házaspárt öltek meg, mert az megtagadta az élelmezésüket. Felgyújtottak sok házat, hajléktalanná tettek családokat. Dákokban azonban nem volt ilyen rossz a helyzet. — Drága fiaim — mondta nekik Vu Dinh Khang —, ha váratlanul is jöttetek és mi szegények is vagyunk, azért nem fogtok köztünk éhenhalni. Ha nálunk meg is hal valaki, sose az éhségtől pusztul el. A DSEMISTÁK NEM TUDTAK hová lenni a csodálkozástól. Megszokták az ellenséges fogadtatást. Itt meg ennyi kedvesség!? El is pucolták gyorsan a disznó földi maradványait, leöblítették az anynyira kedvelt, tüzes rizspálinkával. Észre sem vették, hogy csupa öreg és asszonyféle szolgálja ki őket. Reggel felé pucéran futottak a katonák a csörgedező forráshoz, hogy annak vizével frissítsék fel kóválygó fejüket. Egynek sem jutott eszébe, hogy ilyen jámbor faluban fegyvert vigyen magával. Erre számítottak az erdőben leselkedő fiatalok. Mindegyik katonára ketten-ketten ugrottak. Néhány perc és néma volt újra a vidék. Csak a patakot szennyezte be a harminc halott ellenség vére. A tisztek egy idő múlva nyugtalankodni kezdtek. Hol maradnak az embereik? — Miért élesíted folyton a késedet, te öreg? — kérdezte idegesen egyikük Vu Dinh Khangtól. — Annyi itt a tigris, hogy győzzük csak ölni — mondta helyette Do Van Hien, és már vágta is bele a maga kiélesített tőrét a tiszt hátába. A többiek is megtették a magukét. Az ellenség elpusztult. Két géppuska, 19 géppisztoly és sok lövedék került a Dák Mok-iak kezébe. De jött a büntetőexpedíció. A fiatalok újra csak elrejtőztek az erdőben De ezúttal a nők, a gyerekek is elbújtak. Egy amerikai őrmester vezetésével jó két századnyi chemista érkezett Dákokba. — Hol vannak a fiatalok? — kérdezte tolmács útján az amerikai. — Nem tudom — mondta egy ember. Kapott is menten egy pofont. — Megmondod, vagy sem? — így folytatták a faggatást. — — Mind meghaltok és felgyújtják a viskóitokat. — Az öregek mégis a fejüket rázták. Akkor mindet a falhoz állították, kezüket magasban kellett tartaniuk, és amelyik hátra nézett, puskatussal kapott az arcába. Úgy látszott, legéppuskázzák valamennyit. De Van Hoen ekkor jelentkezett: — Én tudom, hol vannak. Elvezetem oda magukat. — Én tudom jobban — így kiáltott a felbátorodott Vu Dinh Khang is. — Vigyenek csak magukkal. — Hien elismerően sandított felé. A KÉT ÖREG vitte magával az erdőbe a két századnyi katonát. A ciemisták csak szakasznyi őrséget hagytak a faluban, közte az erdőtől reszkető amerikait. Nehezen törtek maguknak utat a göndörödő indák vad világában. A diemisták kígyótól féltek, holott nagyobb veszély lesett rájuk. — Várjatok itt — mondta egy idő múlva Khang — megnézzük, nem tévedtünk-e el. — Hiennel együtt eltűnt a sűrűben. A diemisták csak egy furcsa dallamú füttyjelet hallottak — a tréfás öregek nekem is elfütyülték —, aztán zúdult rájuk mindenhonnan az áldás. Nem nyílvessző, se mérgezett dárda, de finom, éles, zsákmányolt amerikai lövedék. Az egész társaság ott veszett. — Gyerünk most vissza, a faluba — mondták a fiatalok. — Megsemmisítjük őrség az őrséget és azt az amerikait is. Kiléptek. Dákokban azonban már nem volt ellenség. Az öregek elintézték őket, hosszú késeikkel. Máté György (Folytatjuk.) És mégis mozog a föld... Régen, a mi időnkben is kötelező olvasmány volt Jókai Mórnak a címben idézett regénye ... Most is az. De hogy a föld valóban mozog, s rajta minden változik, fejlődik az idők során, azt éppen ezzel a regénnyel kapcsolatban a minap tapasztaltam. Annak idején hogy is volt? Vagy nem volt elég pénzünk a könyv megszerzésére, vagy pedig a rongylabda rugdosásával járó nagy elfoglaltság miatt, nem jutott idő az elolvasására. No de azért mindig akadt néhány önkéntes felajánlkozó, aki hajlandó volt áttanulmányozni a regényt, majd tartalmát Indigó segítségével lesokszorosítani. Ma persze a helyzet — legalábbis ami a dolog technikáját illeti — tökéletesen más... Igaz, a technika tökéletesítésére, kényszerítő ok is hatott: a könyv ugyanis nem kapható. Ám a gordiuszi csomó mégiscsak megoldódott, legalábbis egy általam ismert helyen. A dolog úgy kezdődött, hogy a rádió igen humánusan előadást tartott az „És mégis mozog a föld"-ről. Hát ez sem volt még a mi időnkben. A detektoros rádió még nem volt ilyen humánus. De hogy mégis mozog a föld, ez nemcsak ebből következik. Abba az iskolába is, ahová történetünk egyik hőse, Laci is jár, lányok is járnak. Laci jóképű, eszes fiú, elolvasta volna szívesen a Jókai-regényt, de ő sem tudta megszerezni, a szülei sem, a mozgósított rokonság sem, sőt, még a szomszédok sem. Talán Évának — az osztály legcsinosabb kislányának — megvan ... Neki sem volt meg. „De majd én segítek rajtad - mondta Éva reményt keltően Lacinak, és rögtön el is árulta, hogyan: — Van nekünk magnetofonkészülékünk, felveszem magnószalagra a rádióelőadást, azután leírom neked. Neked és magamnak!" — és mosolyogva nyugtázta Laci örvendő pillantását. Es Éva valóban beváltotta, amit ígért: magnófelvétel, írás... átadás ... minden ment a maga rendjén. Következett a karácsonyi szünet utáni első tanítási nap. És ekkor ... ekkor minden fiú (és tegyük hozzá: minden kislány) padján ott lapult az „És mégis mozog a föld” tartalmi kivonatának azonos szövege, amelyen ezek után csak némi szórendi változtatást kellett végrehajtani, egyénenként. Éva ugyanis sokszorosította az előadást, de nem ám indigóval, hanem az édesapja hivatalában, sokszorosító gépen. (Sokszorosító gép sem volt a mi időnkben, legalábbis ilyen nemes célra nem.) Jóleső nyugalom szállta meg az osztályt. Lám, nemcsak a koedukáció, hanem a kooperáció is teljes sikert aratott! Csak Laci ült csalódottan. Ez volt életének első szerelmi csalódása. Mert hiába, akárhogy is mozog a föld, az Évák ma is Évák ... György István NÉPSZABADSÁG 1962. január 12. péntek Napi kommentárunk AZ ALKOHOL! A kormány tegnap tárgyalta az Egészségügyi Minisztérium jelentését az alkoholizmus visszaszorításával kapcsolatos eddigi intézkedésekről és feladatokról. Aligha kell bővebben ecsetelni az alkoholizmus roppant káros hatását az emberek egészségére, az egész társadalomra. Családok ezreinek nyugalmát dúlja fel az iszákosság. Bűncselekmények sokaságánál mutatható ki e káros szenvedély, balesetek tömegét okozza az ital! A túlzott alkoholfogyasztás elleni küzdelem az utóbbi években sikereket ért el. Annak a társadalmi követelésnek az eredményeképpen, amely különösen a múlt évben kapott erőteljesebb hangot , javult az alkoholmentes italok minősége, bővült a választéka, nőtt a forgalomba hozott mennyiség. Ez pedig nem jelentéktelen tényező a megelőzés szempontjából, különösen a fiataloknál, akik a korábbi években a szórakozóhelyeken még akkor is kénytelenek voltak alkoholt fogyasztani, fia történetesen „alkoholmentesen akartak” szórakozni. Másfél esztendeje körsétát tettem a szórakozóhelyeken, s arra a kérdésemre, miért isznak sört, bort, tucatnyi esetben kaptam a választ: itt még Bambit sem lehet kapni. S tényleg nem lehetett. Ma már miniszteri rendelet kötelezi a vendéglátóipart az alkoholmentes italok beszerzésére és árusítására! A Belkereskedelmi Minisztérium sok italboltból, „talponállóból” alakított ki kulturált éttermet, szórakozóhelyiséget. Egészségügyi területen is történtek kezdeményezések: az utóbbi három esztendőben a fővárosban ötezer alkoholista jelentkezett önként elvonókúrára. Az ilyen alkoholisták ötven százaléka végleg leszokott az italról. Vidéken is bővítették az alkoholelvonó rendeléseket. Eddig Ózdon, Gyulán és Tatabányán működött ilyen ambuláns rendelés, most szervezik Pécsett, Győrött, Komlón, Salgótarjánban, Dunaújvárosban és Szombathelyen. A tbc-s alkoholisták számára külön osztályt létesítettek a Korányi fürdőszanatóriumban. Fokozódott az alkoholizmus igen káros kihatásait propagáló felvilágosító munka is. A kormány által megtárgyalt jelentés az említett szerény eredmények ellenére sem ad rózsaszín képet. Néhány statisztikai adat is mutatja, hogy az eddigieknél sokkal szívósabb küzdelmet kell folytatni az alkoholizmus ellen: 1961 első kilenc hónapjában a rum- és a pálinkafogyasztás jelentősen magasabb volt, mint az előző esztendő hasonló időszakában. Igaz, a borfogyasztás — a gyengébb szőlőtermés miatt— alacsonyabb volt. A rendőri szervek vizsgálatai két dologra hívják fel a figyelmet: az utóbbi időben elszaporodtak a titkos pálinkafőzdék, s amíg 1958-ban a bűncselekmények elkövetésének 17 százaléka volt összefüggésben az alkoholizmussal, 1960-ban már 20 százaléka. A 18—22 éves bűntetteseknél ez a szám szintén emelkedett és lényegesen magasabb, mint az idősebbeknél. Az alkoholizmussal kapcsolatos üzemi és közlekedési balesetek, valamint az italból származó szervi megbetegedések száma sem csökkent. Az alkoholizmus tehát továbbra is társadalmi probléma, s a kormány éppen ezért különböző rendelkezéseket hozott. A közeljövőben valamennyi megyeszékhelyen létrehozzák az alkoholelvonó rendelőket, később még tovább bővítik ezt az egészségügyi hálózatot. Sokkal fokozottabban fogják a jövőben ellenőrizni a vendéglátóiparban a fiatalok szeszesital-kiszolgálását. Megoldandó lenne a kötelező alkoholelvonó kúra. De hozzávetőlegesen is több száz kórházi ágyra lenne szükség ahhoz, hogy az alkoholelvonó kúra kötelezhető legyen. Ilyen nagy beruházásra a közeli években nincs lehetőség. Ellenben az elvonókúra ambulánsrendszerének országos kiépítése — amely persze ugyancsak tetemes költségbe kerül — önmagában is elő fogja segíteni az alkoholizmus csökkentését. Tévedés lenne azt hinni, hogy állami intézkedések elégségesek a túlzott alkoholfogyasztás elleni küzdelemhez. Elég csak arra utalni, hogy például azok, akik az elvonókúrát igénybe vették, a kúra után is segítségre szorulnak: vigyázni kell rájuk, nehogy visszaessenek! S ez már társadalmi feladat. Mint ahogy társadalmi feladat az alkoholizmus elleni fokozottabb propaganda is. Az alkoholellenes küzdelem több állami szerv együttes feladata lesz. De e szervek aligha tudnak komoly eredményeket elérni, ha nem kapnak erőteljes és széles körű támogatást a társadalomtól. Ezért a Minisztertanács ülésén különösen hangsúlyozták a társadalom szerepét az alkoholizmus visszaszorításában! Szabó László Budapesti özvegyasszony nyerte a lottó teljesen berendezett kétszobás öröklakását A decemberi, 51. játékhét lottószelvényei között — a lottó fennállása óta először — sorsoltak olyan lakást, amelyet teljesen berendezve adnak át a szerencsés nyertesnek. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság ugyanis a budapesti Egyetem utca 14 b. számú társasház egyik kétszoba-hallos összkomfortos öröklakását hatvanezer forint értékben modern bútorokkal, szőnyegekkel, festményekkel, függönyökkel stb. rendezte be. Csütörtökön jelentkezett a lottóigazgatóságon a szerencsés nyertes, özvegy László Imréné budapesti nyugdíjas könyvelőnő. Megkezdődött az áramlási gépek szakembereinek háromnapos tanácskozása Csütörtök reggel a Technika Házában megkezdődött a Gépipari Tudományos Egyesület rendezésében az áramlási gépek szakembereinek konferenciája. A háromnapos tanácskozáson, amelynek mintegy 250 hazai és 12 külföldi — csehszlovák, NDK-beli, román és francia — részvevője van, 25 előadás hangzik el; ezek közül tizet külföldi szakemberek tartanak. A konferenciát dr. Varga József egyetemi tanár, a műszaki tudományok doktora, a rendező egyesület elnöke nyitotta meg. Értesítjük a t. vevőket, hogy a Gáz- és Szénsavértékesítő Vállalat 1962. január 1-én megszűnt. Ettől az időponttól kezdve a szikvizes palackokat és az összes tartozékait vállalatunk hozza forgalomba Kérjük, hogy megrendeléseiket a jövőben Budapest, X., Fertő utca 7/c. szám alatti telepünk címére szíveskedjenek feladni. A kiszállításokat leltározási munkák miatt január 20-a után kezdjük meg. BUDAPESTI ÜVEG- ÉS PORCELÁNÉRTÉKESÍTŐ VÁLLALAT