Népszabadság, 1962. május (20. évfolyam, 101-125. szám)
1962-05-01 / 101. szám
AZ ÚJ NEMZETKÖZI LENIN-BÉKEDÍJASOK A Nemzetközi Lenin-Békedíj Bizottság közleménye Moszkva, május 2. (TASZSZ) A Nemzetközi Lenin-Békedíj Bizottság Dmitrij Szkobelcin akadémikus elnökletével április 19-én és 20-án tartotta ülését. Az 1961. évi díjakat, a béke megőrzéséért és megszilárdításáért folytatott harcban szerzett kimagasló érdemeikért a következőknek ítélte oda: Kwame Nkrumah ghanai államérfinak; Pablo Picasso francia festőművésznek és közéleti személyiségnek ; Ghana elnöke, dr. Kwame Nkrumah, az afrikai nemzeti függetlenségi mozgalom egyik legismertebb vezetője. Tevékenyen harcol Afrika felszabadulásáért és Afrika népeinek összefogásáért. A leszerelést, a békés nemzetközi együttműködést sürgette az ENSZ fórumán is abban a nagy beszédében, amelyben a gyarmatosítás felszámolását követelte. Az el nem kötelezett országok belgrádi értekezletén a kiváló afrikai békeharcos hangsúlyozta: „Amíg a leszerelés kérdése nem oldódik meg, amíg az erre vonatkozó szerződést nem írják alá, idáig nem lehet megteremteni a béke megőrzésének szükséges feltételeit.” Dobi Istvánnak, magyar államférfinak , Faiz Ahmad Faizu Pakisztán költőnek és társadalmi személyiségnek; Olga Poblete de Espinosa chilei közéleti személyiségnek. Szkobelcin akadémikus részletesen méltatta a kitüntetett békeharcosok tevékenységét, majd hangsúlyozta: a szovjet emberek sok sikert kívánnak nekik nemes munkájukhoz. Pakisztán irodalmi és közéletének ismert alakja, Faiz Ahmad Faizu, aki életével és költészetével egyaránt harcra lelkesít a szabadságért, a békéért, a népek testvériségéért, a gyarmatosítás felszámolásáért. Műveiben ostorozza az imperializmust és a haladás pakisztáni ellenségeit. A kiváló békeharcost 1950-ben megválasztották a Pakisztáni Békebizottság főtitkárává. Népének képviseletében felszólalt a stockholmi leszerelési és nemzetközi együttműködési kongresszuson, valamint az ázsiai és afrikai írók taskenti értekezletén. KWAME NKRUMAH FAIZ AHMAD FAIZU PABLO PICASSO A nagy francia festőművész nevét százmilliók ismerik. Mindenekelőtt a fasizmus és a háború ellen lépett fel műveivel. A spanyol származású művész a népfront oldalán áll, amikor a spanyol nép a köztársaság védelmében harcol. Picasso a második világháború éveiben részt vesz a francia ellenállási mozgalomban. 1944 óta a Francia Kommunista Párt tagja. Picassót 1950-ben megválasztották a Béke-világtanács tagjává. Híres rajza, a békegalamb, a nemzetközi békemozgalom jelképe lett. OLGA POBLETE dE ESPINOSA Olga Poblete de Espinosa Chile egyik legismertebb közéleti személyisége, aki a békeharcban és a nők jogaiért vívott küzdelemben szerzett nagy népszerűséget. A santiagói egyetem professzora. 1960-ban megválasztották a Chilei Béketanács elnökévé. Mint Szkobelcin akadémikus a Leninbékedíjak odaítélésekor hangsúlyozta: a latin-amerikai országok haladó közvéleménye a kiváló chilei asszony kitüntetésében, annak az áldozatos munkának az elismerését látja, amelyet a békeharcosok a népek barátságának erősítéséért végeznek. így élet a béke szolgálatában Beszélgetés Dobi István elvtárssal A békéért kifejtett tevékenység legmagasabb nemzetközi elismerését, a Lenin-Békedíjat évente mindössze néhányan kapják meg. A díjakat odaítélő bizottság életműveket jutalmaz ezzel a kitüntetéssel. Olyan életműveket, amelyek a legnemesebb emberi cselekedet, a népek békéjének, nyugalmának megóvásáért folytatott küzdelem jegyében születtek. A nemzetközi bizottság választása — négy másik Lenin-békedíjassal együtt — az idén Elnöki Tanácsunk elnökére, Dobi István elvtársra esett. Eltértünk az ilyenkor szokásos hivatalos interjútól, s inkább időt kértünk Dobi István elvtárstól egy rövid beszélgetésre tapasztalatokban roppant gazdag életéről. Nem az államférfit kerestük ezúttal, hanem a nagy múltú embert, aki egész életét népének szentelte. Amint ezt Szkobelcin akadémikus, a békedíjakat odaítélő bizottság elnöke is kiemelte, Dobi István egész életét a népek boldogságáért vívott harcnak, az emberi haladás ügyének szentelte, s már fiatal éveitől kezdve tevékenyen részt vett a dolgozók felszabadító mozgalmában, bátran harcolt a kizsákmányolás ellen, a szegények védelmében. A második világháború idején is szilárd antifasiszta volt, s Dobi elvtárs egészen napjainkig rendkívül tevékenyen részt vesz a békemozgalomban. Dobi István elvtárs egyszerű dolgozószobája szinte tükörképe a roppant szerény, halk szavú, minden hivalkodástól mentes embernek. Egyórás beszélgetésünkön nem volt szóba került érdem, amelyet el ne hárított volna magától. Mindössze arról beszélt büszkén, hogy nehéz, áldozatos élete elvezetett a kommunisták pártjáig. — Nagyon meghatódtam, amikor értesültem — mondja —, hogy egyike lettem a Lenin-békedíjasoknak. őszintén megvallom, az első órákban kissé aggodalmaskodtam is: jól meggondolták-e azok, akik a díjat odaítélik, hogy engem kitüntessenek? Aztán megnyugtatott az a gondolat, hogy a személyemet ért magas nemzetközi elismerés azoknak is szól, akik velem együtt, sokszor óriási áldozatokkal küzdöttek egy jobb, emberibb életért, ma pedig országunk felemelésével is hozzájárulnak a béke biztosításához. A magyar nép millióit értem ezen, azokat, akik ugyanúgy megjárták a szegényparaszt vagy a munkás sorsának útját, mint én. A nép akaratából ülök ebben az elnöki székben, s most, hogy ilyen vagy kitüntetés ért, nem tudok másra gondolni, mint szocializmust építő dolgozó népünk millióira, akik ugyanúgy szívükön viselte a béke magasztos ügyét, mint én. Dobi elvtárs 63 éves. Arcán, kezén viseli a múlt munkáséletének maradandó vonásait. Tizenhárom éves volt, amikor három lánytestvérével együtt már neki is dolgoznia kellett. Élete során dolgozott,mint gyári munkás fatelepen, lengyárban, tölténygyárban, vasúti pályamunkásként, több évtizeden át volt részesarató és mezőgazdasági napszámos. A nyomorúságos sors tizennyolc éves korában hozta össze először a földmunkásmozgalommal, megjárta az első világháború poklát. Hazajövet vöröskatona lett. — Félig-meddig öntudatlanul — mondja erről Dobi elvtárs. — Hajtott a lelkesedés, hogy másként is lehet életünket berendezni, mint ahogyan addig volt, nem kell majd otthon éheznie a családnak. Bár személye szerint nekem, talán a sors véletlene folytán, mindig volt munkaalkalmam, noha először internált, aztán rendőrfelügyeletes, majd feketelistás voltam. Amikor például elbocsátottak a vasúttól, mert rájöttek arra, hogy továbbra is részt veszek a munkásmozgalmi szervezkedésben, a falumban néhány jóakaratú gazda biztosított munkát. Ezek a gazdák talán a 42 éves korában elhunyt apámra gondoltak, amikor munkaalkalmat ajánlottak, mert ő mindig dolgos ember hírében állt, s úgy tartották, valami rám is ragadhatott apám dolgos életéből. A beszélgetés folyamán Dobi elvtársnak a napokban megjelenő könyvére terelődik a szó. Ez az 1200 oldalas, kétkötetes önéletrajz, egy harcos, munkás élet ezernyi tapasztalatát adja át. Arról, hogy miként született meg e könyv megírásának gondolata, Dobi elvtárs ezt mondja: — Többször szóltak, főleg írók, Veres Péter, Tamási Áron és mások, hogy írjak a múltról, életemről, mert mint mondták, sok az élményanyagom. Rengeteget gondolkodtam rajta, s megvallom: sokáig nem nagyon mertem belevágni. Arra gondoltam, hogy esetleg érdektelen lesz, kérkedésnek hat, s ami a legfőbb, az én életem útját sok ember megjárta hazánkban, tehát mi újat mondhatnék én nekik? Aztán később olvastam a múlt paraszti életéről szóló könyveket, s folyton valami hiányérzetem támadt. Valahogy úgy éreztem, nem voltak beleágyazva ezek a könyvek a múlt korszak teljes valóságába, így vágtam neki a könyvírásnak. S én, aki korábban nagyon erős dohányos voltam, orvosi előírásra, egyetlen cigaretta nélkül írtam meg a több mint ezer oldalt.... Talán ez volt a legnehezebb, hiszen élményeim ma is élénken élnek az emlékezetemben, tehát az írás egyébként nem volt különösebben nehéz... A könyv elkészült, s a lektorok szerint kevés érdekesebb, izgalmasabb önéletrajzi könyv látott napvilágot Magyarországon az elmúlt esztendőkben, mint Dobi elvtársé. Közlöm is vele a lektorok véleményét, de ő ismét szerényen elhárítja magától a dicsérő szavakat. — Úgy írtam meg életemet, ahogy az események velem vagy körülöttem lejátszódtak. Azután a két világháborúról, s főleg a másodikról beszélgetünk. Dobi elvtárs a negyvenes évek elején mint a Paraszt Szövetség szerveződőkára és a munkásszakosztály elnöke, aktívan részt vett a háborúellenes, antifasiszta propagandában. Sok akció fűződik a nevéhez, így például az 1943-as ismert vésztői nagygyűlés, ahol szinte az egész országból részt vettek a szegényparasztság képviselői, s ahol élesen, hangot kapott a háborúellenesség. Az egész háború alatt ez volt az egyetlen földmunkásgyűlés az országban. A gyűlés szónoka Dobi István volt. Aztán újra katonaévek következtek. Dobi elvtárs emlékei a háborúról még mindig igen élesek. — Forgott körülöttem is a világ. Sérült lelkek, vérző szívek százaival találkoztam én is. Akkor, a második világháborúban tanultam meg igazán gyűlölni a háborút, a kapitalizmusnak ezt a legnagyobb vétkét Tudom, hogy velem együtt százmilliók jutottak el ehhez az érzéshez, s ha ma az emberiség többsége elítéli a nemzetközi kérdések megoldásának ezt a bűnös módját, abban az a rengeteg vér, könny, fájdalom is benne foglaltatik, amelyet a második világháború okozott. A roppant erejű pusztító fegyverek korát éljük, s ha az akkori szenvedések sokszorosát el akarjuk hárítani a magunk és gyermekeink feje felől, akkor egyebeken kívül arra is kell gondolni, milyen szívbe markoló látvány például egy síró, árva gyermek. A síró gyermekarc fájdalmának meg kell fognia a jó érzésű emberek szívét. S ha e látvány emlékezete megfogta, akkor hiszem, hogy a békeszerető emberek ereje is megsokszorozódik. A népek már eddig is borzalmas áldozatokat hoztak a háború fekete oltárán. Nem hiszem, hogy lenne épelméjű ember, aki szembe tudna szállni a népek százmillióinak békeakaratával. Optimista vagyok a béke kilátásait illetően, mert látom a szocializmust építő országok és a kapitalista államok békeszerető százmillióinak erejét. Én személy szerint a jövőben is azon leszek, hogy erőmhöz képest hozzájáruljak e magasztos célokért folyó harchoz. Szóba kerül a keddi nagy, május elsejei tömegdemonstráció is. Dobi elvtárs éppen ott, a dísztribünön vette át V. I. Usztyinov elvtárstól, a Szovjetunió magyarországi nagykövetétől Szkobelcin akadémikus hivatalos levelét, amelyben értesíti magas kitüntetéséről. Az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Kádár János elvtárs vezetésével, a helyszínen gratuláltak a magas kitüntetéshez. A beszélgetés során átadtuk a Népszabadság szerkesztőség® őszinte gratulációját is, erőt, egészséget kívánva Dobi István elvtársnak. Végül megkérdeztük Dobi elvtársat: mikor és hol veszi át a kitüntetést? — Szkobelcin akadémikus levelében rám bízta a hely és az idő megjelölését. Szeretném a kitüntetést Moszkvában átvenni. Hogy mikor, azt pillanatnyilag még nem tudom eldönteni — mondja befejezésül Dobi elvtárs. Szabó László