Népszabadság, 1962. október (20. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-02 / 230. szám
1962. október 2. kedd Fogadás a Kínai Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Csei Ce-min, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövete, a Kínai Népköztársaság kikiáltásának 13. évfordulója alkalmából hétfő este a nagykövetségen fogadást adott. A fogadáson megjelent Biszku Béla, Kállai Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettesei, Nemes Dezső, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Nagy Dániel, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, s az MSZMP Központi Bizottságának, az Elnöki Tanácsnak és a Minisztertanácsnak több tagja, a politikai, a gazdasági és a kulturális élet sok más vezető személyisége. Részt vett a fogadáson a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja is. (MTI) Magyar államférfiak üdvözlő táviratai Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke Guinea függetlenné válásának évfordulója alkalmából táviratban üdvözölte Sekou Tourét, a Guineai Köztársaság elnökét. Somogyi Miklós, a SZOT elnöke, a guineai szakszervezeti szövetség elnökét üdvözölte táviratban.* Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke Kamerun újraegyesítésének évfordulója alkalmából üdvözlő táviratot küldött Amadou Ahidjónak, a Kameruni Szövetségi Köztársaság elnökének * Kádár János, a Minisztertanács elnöke, Nigéria függetlenné válásának évfordulója alkalmából üdvözlő táviratot küldött Alhaji Abubakar Tafawa Balewának, a Nigériai Államszövetség miniszterelnökének. ül magyar parlamenti küldöttség látogatása a Békás-szorosban A Romániában tartózkodó magyar parlamenti küldöttség vasárnap ellátogatott a Bacau tartományban levő Békás-szorosba, majd a savinesti műrost- és műfonalgyárat kereste fel, ahol gyűlésen találkozott a dolgozókkal. A gyűlésen Mihai Béri, az üzem főmérnöke üdvözölte a magyar képviselőket. A főmérnök beszédére Vass Istvánná, az országgyűlés alelnöke, a parlamenti küldöttség vezetője válaszolt. A küldöttség tagjai az üzem meglátogatása után visszatértek a tartomány székhelyére, ahol a tartományi néptanács ebédet adott a delegáció tiszteletére. A szívélyes, baráti hangulatban lezajlott ebéden részt vettek a helyi párt, a közigazgatási szervek vezetői és más munkatársai. A magyar képviselők vasárnap délután repülőgéppel Konstancába, Románia legnagyobb kikötővárosába utaztak. Modibo Keita választávirata Dobi Istvánnak Modibo Keita, a Mali Köztársaság elnöke, táviratban mondott köszönetet Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének, Mali nemzeti ünnepe alkalmából kifejezett jókívánságaiért. (MTI) Komáromi György szakterülete a növénytermesztés és az állattenyésztés. Nem kétséges, hogy nagy és hosszan tartó munkába fogott. Olyan állattenyésztést kell kialakítania, amely jövedelmezőségben is méltó társa lesz a szőlőtermesztésnek, s amellett — ez nem kevésbé fontos — ellátja szerves trágyával a határt uraló szőlőt. Szegényes és elhanyagolt állattartást vett kézbe a főagronómus. A sertésállomány rossz, egészségtelen viszonyok között tengődött. Pedig pár kilométernyire ideális majorhelyet kínált a Mátra. Megtörtént az „átköltözés”. A fiaztatót és a süldőszállást árnyas tölgyesbe telepítették, ahol úgyszólván terítve van a makk. Az első eredmények Gyönyörű a falu határa, s ez elsősorban a Mátrának köszönhető. De Komáromi György nem turistaként érkezett ide, s így folyton azt kutatja, hogy ez a szép táj hogyan „hasznosítható”. A Mátra lankáin óriási legelőt „fedezett fel”. Rögtön arra gondolt: „Miért nem foglalkozik juhtenyésztéssel a szövetkezet?” Tető alá került az első juhhodály, és már épül a második is, mert a 600 jerkebárány tavasszal sok kisbáránnyal ajándékozza meg a tsz-t. A főagronómus úgy gondolja, hogy a tervezett 3000—4000-es juhállomány szép jövedelmet hoz majd a tsz-nek, s azonfelül sok-sok trágyát ad a szőlők alá. S a 600 bárány törlesztése csak öt év múlva esedékes, akkor is természetben, darabszám és súly szerint. Volt, és van teendő a tehenészetben is. A kiöregedett teheneket kiselejtezték, hízóba állították, a helyükre törzskönyvezett üszőket hoztak a Dunántúlról és jó teheneket vásároltak fel a környéken. Ma már csaknem 13 liter a fejési átlag, s a mezőgazdasági kiállításról visszatért tsz-tagok — némi túlzással — azt mondogatták, hogy ott sem mutogattak szebb jószágot. Sajnos, az esetlen hónapok miatt nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket az új vetésű lucerna. A főagronómus széna után lót-fut. Hévízgyörkön sikerült lekötnie hét vagon lucernaszénát. Az átteleltetés bázisa a silótakarmány lesz, s úgy intézkedtek, hogy ne ismétlődhessenek meg a tavalyi gondok A főagronómus persze egyedül nem tesz csodákat. Ilyesmiről szó sincs. Nincs is „egyedül”, az elnökkel, a vezetőséggel együtt töpreng, kalkulál, együtt jutnak megfelelő elhatározásra, együtt fognak munkához. Komáromi György őszintén állítja, hogy sokat köszönhet a tsz elnökének és a párttitkárnak. Elsősorban ők igazították el a szövetkezeti élet bonyolult dolgaiban. S erre szükség volt, mert egyrészt 1949 óta nem gazdálkodott, másrészt korábban is csak cukorgyári célgazdaságokban volt agronómus. De mennyire különbözik a tsz az állami gazdaságtól! Hamar felismerte: meg kell tanulnia, hogyan kell bánni az emberekkel, a szövetkezet gazdáival. Ez a legfontosabb lecke. Komáromi György jó tanulónak bizonyult. Megtanulta, hogy soha nem függetlenítheti magát a tagok véleményétől, csak azok segítségével dönthet, s csak akkor lesz valami az elképzeléseiből, ha képes maga mögé állítani az embereket. Az új módszerek elfogadtatása nem megy meggyőző érvelés, kitartó viták nélkül. Eddig kézzel ültették a paradicsompalántát, kézzel szórták a fészekbe a trágyát, s ez 100—110 holdon igen drága munka. A főagronómus nem egykönnyen tudta megértetni a tagsággal, hogy ésszerűbb leforgatni a trágyát a szükséges mélységbe és géppel palántázni. Így holdanként 60—80 munkaegység a megtakarítás. Hlazatalált Mit mond Komáromi György három hónap után? — Nem bántam meg, hogy viszszatértem az aszfaltról a földhöz. Úgy érzem magam, mint aki hosszas tévelygés után hazatalált. Vannak nehézségek, az igaz, de nem értek készületlenül. Két évre szól a szerződésem, s bízom benne, hogy agronómusként megyek nyugdíjba. Komáromi György hű marad a választott pályához. Ezt a hűséget azzal pecsételi meg végképp, hogy a család is utánajön a fővárosból. Egyelőre hetenként jár haza, s ez a különélés az egyetlen árnyék, amely életének nagy fordulójára vetődik. Komáromi György jókedvű, bizakodó. A kezdeti bizalmatlanság, amellyel fogadták, lassan eloszlott Egykori ellenzői ma talán jobban tisztelik, mint bárki más. Még számára is szokatlan, hogy valami újszerű, eddig nem ismert lelkesedés hatja át. Csak annyi történt, hogy egy ember hazatalált. Bócz Sándor Bezárult a plovdivi vásár Vasárnap este ünnepélyesen zárta kapuit a szeptember 16-án megnyílt XX. jubileumi, nemzetközi plovdivi vásár. Két hét alatt 760 000 látogató tekintette meg a látnivalókat. A különböző országokból érkezett üzletemberek élénk kereskedelmi tárgyalásokat folytattak. NÉPSZABADSÁG Egy rövid válasz A debreceni gyár nyugati társai, a világhírű golyóscsapágygyárak jó fél, háromnegyed évszázados múltra tekinthetnek vissza. Olyan iparvidékeken jöttek létre, ahol a vasiparnak több évszázados hagyományai vannak. Alkalmazottaik között apáról fiúra szálltak azok a fontosabb mesterségek, amelyek együttvéve a csapágyipart képezik. Ennek az iparágnak ugyanis, melyet előszeretettel hasonlítanak az óragyártáshoz, igencsak magas műszaki kultúra a legfontosabb előfeltétele. S mi volt Debrecenben? Bármilyen furcsa is, röviden a válasz: egy huszárlaktanya. Szakmai bázisról, nemhogy a csapágyiparhoz mérve, de még a finommechanikára, vagy akárcsak a vasiparra gondolva, nem is beszélhetünk. Ipari légkörről is alig! A szakmunkások — szerszámlakatosok, műszerészek stb. — hiányoztak. Az üres huszárlaktanya, ahol meg lehetett kezdeni az első átképzős tanfolyamokat, és elhelyezhetők voltak az érkező gépek — ez volt az egyetlen aktívum, amivel Debrecen 1952-ben az indulásnál rendelkezett, amikor a mai új gyár he 3 A KGST - Debrecenből nézve Ha egyszer az IBUSZ az irodalmi országjárás példájára a közgazdasági ismeretterjesztést is programjára kívánná tűzni, a KGST címszóval a szocialista együttműködésre és a kölcsönös segítségre vonatkozó elvek bemutatására indított túra utasait legjobb lesz a Debreceni Gördülőcsapágygyárba vinni. Nemcsak azért, mert ez a gyár idegenforgalmi látványosságnak is beillik. A Debrecenre ma már jellemző virágszőnyeg nem áll meg a gyárkapunál; a széles aszfaltozott utakat formás fénycsőkandeláberek kísérik; a láthatóan a termelés ésszerű rendje szerint felépült monumentális csarnokok ugyancsak magukra vonják az érdeklődő tekintetet. Ezen túl azonban ebben a korszerű nagyüzemben minden amellett érvel, hogy a termelési kooperáció és specializálás útján megvalósított nemzetközi munkamegosztás roppant mértékben serkenti a termelőerők fejlődését, és valóban legfontosabb feltétele a szocialista világgazdaság fejlődésének. Igén még homokbuckákat kergetett a szél. Mi van most Debrecenben? — erre a kérdésre már nehéz lenne az előbbihez hasonló lakonikus rövidséggel válaszolni. Alig egy évtized alatt épült ki teljesen egy új, több mint kétezer fővel dolgozó korszerű csapágygyár, mely európai viszonylatban is az elsők között van. Az üzemet, amelyet eredetileg évi hárommillió csapágy gyártására szántak, idén hatmillió gördülőcsapágy hagyja el, s a második ötéves terv végére az éves termelés az eredetileg tervezett többszörösét, a tízmilliót is eléri. Miután a csapágy világviszonylatban szabványosított cikk, minőségi összehasonlítások alapján egykönnyen megállapítható, hogy a debreceni gyár termékei alig tíz évvel az indulás után, a maguk pontossági osztályában, megfelelnek a világszínvonalnak. A legkülönbözőbb nemzetiségű külföldi szerszámgépek mellett egyre több a saját tervezésű célgép, automatikus mérőberendezés és adagoló. Egyebek között ezek, a saját műszaki szerkesztőgárda alkotásai is bizonyítják, hogy a szükséges szakmai bázis is a szokásosnál lényegesen gyorsabban volt megteremthető. Ma már ez a gyár szakmunkásokat és műszaki kádereket ad az azóta létesült debreceni társainak. Tíz év alatt évtizedek A nemzetközi szocialista összefogás, a segítő szándék, mely a KGST keretében a gyáralapítás első pillanatától kezdve megnyilvánult, olyan tényezőnek bizonyult, amely képes volt az öszszes, a fentiekben csak fő vonásokban érintett hiányokat pótolni, hogy a debreceni gyár rövid tíz év alatt évtizedek útját járhassa végig. A segítség forrása kezdetben az 1-es számú Moszkvai Csapágygyár volt. Itt ismerhették meg és sajátíthatták el a Debrecenben dolgozni kezdő szakemberek a csapágyipart mint szakmát. Innen kapták a gyártáshoz szükséges egész műszaki dokumentációt (gyártmányrajzokat, technológiai előírásokat, a szükséges szerszámok rajzát, minőségi előírásokat stb.). Az 1-es számú csapágygyár szakértői az új gyár műszaki terveinek kialakításában is részt vettek, ahhoz is tanácsot adva, milyen gépeket, s melyikből mennyit ajánlatos beszerezni. A kezdeti nehézségek áthidalására egyikük-másikuk még majd egy évet Debrecenben dolgozott. (A műszaki tudományos problémák megoldására azóta is rendszeresek — most már hol Moszkvában, hol nálunk, hol más KGST-tagállamok fővárosaiban — a tanácskozások.) Következményeiben legalábbis felért mindezzel, hogy a KGST- államok csapágygyártása az elsők között szakosodott. Míg a különböző iparágak együttműködésének összehangolására hivatott úgynevezett szekciók általában csak 1956 őszén alakultak, addig itt már 1952 óta külön munkacsoport tevékenykedett, mely tervezetet dolgozott ki arra, hogy az egyes országok csapágyipara hogyan fejlődjön, mit és hogy gyártson. Ennek előnyei rögtön világosakká válnak, ha elmondjuk, hogy az ország csapágyszükséglete választékban mintegy 1500 típus, ennek 90 százaléka akár mennyiségben, akár értékben mérve azonban mindössze kétszázféle (tízmilliméteres furattól 180 milliméter külső átmérőig terjedő méretű) csapágy. Nos, a szakosítás úgy történt, hogy mi ezt a 200 típust gyártjuk, ellátva így hazai termelésből az országos szükséglet 90 százalékát. A maradék tíz százalékot kitevő, de nem kevesebb, mint 1300- féle csapágyat azokból a KGST- tagállamokból importáljuk, amelyek a saját hazai szükségletüknek megfelelően ezekre szakosodtak. Ugyanakkor a vállalt 200 típusból mi is termelünk exportra. Miután így a gyártás kevesebb típusra koncentrálódott (Debrecen mindössze 140-féle gördülőcsapágyat készít, a maradék hatvan típust, már hazai szakosítás következményeként, kúpgörgős csapágyból Diósdon állítják elő), szembetűnően, és tegyük hozzá, minden szempontból előnyösen megnőtt a sorozatnagyság. Míg a tőkésországok csapágygyáraiban az átlagos szérianagyság, miután a konkurrencia miatt kénytelenek minden típust és méretet gyártani, nem éri el a tízezret, addig — egy ilyen kis országban, mint a mienk — a tervszerű munkameg- ■ osztás hatására, az ötvenezret is meghaladja. Ez azután törvényszerűen magával hozta, hogy érdemessé és szükségszerűvé vált a legkorszerűbb nagy termelékenységű gépeket beállítani, célgépesíteni a termelést, és ma már az automatizálást is megkezdeni. Debrecenben a tőkés partnerek közül a nyugatnémet Kugel Fischerrel szokták összemérni a dolgokat. Ez egy immár 78 éve fennálló csapágygyár, elismert termékekkel. De éppen a fenti okok miatt ma sincs jobban automatizálva, mint a gördülőcsapágygyár, ahol már most megközelítik — és ez hangsúlyozottan szerény fogalmazás — azt a minőséget, amit ott egy háromnegyed évszázad alatt sikerült elérni. Forintban mérve De szolgáljunk bizonyítékokkal a nemzetközi munkamegosztás előnyeiről azok számára is, akik a dolgokat az anyagiakon, forintban ítélik meg. Kezdetben a gyár ráfizetéssel termelt, 80 százalékos ártámogatásban kellett részesíteni. Ahogy az elmondottak nyomán felfejlődött, és a csapágyelőállítás ideje végül egyhetedére csökkent, úgy vált a gördülőcsapágy erősen nyereséges cikké. A debreceni gyár felépítése és felszerelése mintegy 700 millió forintjában van a népgazdaságnak. Az utóbbi évek jövedelméből megtérült ennek majdnem pontosan a fele, és már nem is kell egészen két év, hogy a gyár által befizetett tételekből a hátralevő 350 millió forint is visszakerüljön az államkasszába. Mindehhez még a debreceniek hozzá szokták tenni, hogyan járt volna az ország, ha Nyugatról rendelik a gyárat. Úgy, mint a brazilok, akik a nyugatnémetektől vásároltak csapágygyárat. Azok eladták nekik elavult gépeiket, amelyek számukra már nem voltak megfelelőek, mert sem minőségben, sem gazdaságosságban a mai értelemben vett korszerű gyártást nem biztosítják. A hatalmas befektetés ellenére a tőkés szállító így eleve elmaradottságra kárhoztatta újonnan jelentkező partnerét. A szakosítás még itt, a csapágygyártásban sem érte el csúcspontját. Mégis, innen Debrecenből, azzal a megingathatatlan meggyőződéssel távozik a látogató, hogy a szocialista nemzetközi munkamegosztás gazdasági szükséglet, és gazdasági előny a részvevők számára. Megvalósításán ezért más ágazatokban is hasonlíthatatlanul nagyobb lendülettel érdemes munkálkodni. Márton Miklós Tsz-parasztok találkozója Tápiószelén A Tápió völgyében minden évben nagy találkozóval ünnepük a szüret kezdetét. Az idén Tápiószelén rendezték meg a termelőszövetkezeti parasztság hagyományos ünnepét. A nagykátai járás községeiből feldíszített kocsikon, népviseletben érkeztek a szövetkezeti gazdák a találkozó színhelyére. Az ünnepi esemény nagygyűléssel kezdődött. A gyűlésen ünnepi beszédet mondott Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, aki a nap jó részét Tápiószelén, az ünneplő szövetkezeti parasztok között töltötte. Az Elnöki Tanács elnöke megnézte az ünnepi műsort, majd együtt ebédelt a megyei, a járási és a szövetkezeti vezetőkkel.