Népszabadság, 1963. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-03 / 1. szám
BARÁTI ORSZÁGOK ÉLETÉBŐL A múlt esztendő a baráti országokban is — csakúgy mint hazánkban — az építőmunka jelentős és szép eredményeivel járt. Olyan eseményekről számolhattunk be, mint a Vosztok 3. és 4. űrrepülése, vagy a Barátság nemzetközi olajvezeték üzembe helyezése. A baráti országokban tett útjainkról írva új iparvidékek kialakulásáról, a mezőgazdasági kultúra emelkedéséről számolhattunk be. S az új, a felemelkedést "jelző megannyi vívmány visszhangot váltott ki nálunk is, akárha Lengyelországban, Romániában vagy bármelyik testvéri országban érték el a kommunizmust, szocializmust építő népek. Útjainkon nem kerülték el figyelmünket apróbb, de az élet változatosságához, szépségéhez mégiscsak hozzá tartozó jelenségek sem. Emitt a kisdiákok könyveinek ízléses kiállítása, amott egy parasztfiú különös vonzódása a technikához, megint másutt a kereskedelem kulturáltsága vonta magára figyelmünket — sokszor csak véletlen élmény eredményeként, nem is keresetten, útközben két gyáróriás vagy két színházi előadás között. Ezeket az élményeinket gyűjtöttük most csokorba, hogy az óesztendő múltán, egy-egy ceruzarajzzal teljesebbé tegyük a barátaink életéről hírekkel, tudósításokkal, cikkeinkkel formált kénét. Elektronikus automata a pult mögött Moszkvában, a városnak szinte mértani középpontjában, a zajos Csehov utca elején nemrégiben sajátságos élelmiszer-áruház nyitotta meg kapuit. Pontosabban ... Bizonyos részlegek akkor is működnek, amikor kapui zárva vannak. Tejet és néhány tejtermékfajtát egész éjjel lehet vásárolni, a tulajdonképpeni nyitvatartási idő alatt, kora reggeltől a késő esti órákiig pedig mintegy 60-féle árucikket vásárolhat meg a háziasszony. Hogy mi különbözteti meg ezt az üzletet, amelynek nyonfoltai mintegy jelképesen a „Prog- Tessz”. Haladás nevet hirdetik, a hagyományos élelmiszer- áruházaktól? Mindenekelőtt: itt nem találkozunk a megszokott elárusító személyzettel. Igazgatója mérnöke, az automatika szakembere. S mind az öt munkatársa magas képzettségű technikus. Nekik azonban közvetlenül semmi dolguk a bevásárlókkal. A vevő csupán az automatával találkozik, amely sohasem udvariatlan, sosem mér kevesebbet és nem is kerekít felfelé ... — Az áruházban alkalmazott automaták — mondja Mazmanov igazgató — a legkorszerűbb elvek alapján készültek el. Nálunk eddig kizárólag olyan automatákat alkalmaztak, amelyekbe csupán meghatározott pénzdarabokat — mondjuk két ötkopejkást — lehetett bedobni. A mi automatáink viszont megkönnyítik a vásárló dolgát. Tegyük fel, hogy az árucikk 30 képekbe kerül. A vásárló az automata megfelelő réseibe bármilyen pénzdarabot bedobhat. Fizethet két 15 kopekessel, ha úgy tetszik, harminc egykopekessel, kettesekkel, hármasokkal, ötösökkel, tízesekkel és így tovább. A felvillanó számlálóberendezés pontosan megmutatja, mennyi pénzt dobott be eddig. Amikor a megfelelő összeget bedobta, kinyílik a kis üvegfalú fiók — a vevő kiveheti a friss üveges tejet, vajat, sajtot... Ha valakinek csupán olyan pénzdarabja van, amely túl nagy az automata számára — például egyrubeles fémpénz, annak is automaták könnyítik meg a dolgát, felváltják megfelelő kisebb értékekre. A bolt vezetőjével körülnézünk a jelképes pult mögött. Az áruk mélyhűtő-berendezésen keresztül jutnak el az automata „szájáig”. Itt tehát nincs állott áru. A „parancsnoki szoba” irányítópultjáról a fehér köpenyes mérnök követni tudja minden automata működését, s felvillanó fények jelzik a legkisebb rendellenességet. Órával a kézben megállunk a sarokban és figyelünk. Egy vevő általában háromféle-négyféle árucikket vásárol. Mindez nem vesz több időt igénybe másfél percnél, vagy ha a pénzváltó automatát is használja — két percnél. Egy ilyen vásárlás hagyományos élelmiszerüzletben hét-nyolc percig, csúcsforgalmi időben tovább is eltarthat. S az új kereskedelmi forma legnagyobb előnye éppen ez: értékes percekkel és negyedórákkal növelik azt az időt, amelyet az ember tanulásra, pihenésre, szórakozásra fordíthat. A Szovjetunióban most új kutatóintézetet hoztak létre, amely kizárólag kereskedelmi automatákkal foglalkozik és munkatársai a helyszínen tanulmányozzák a legkorszerűbb nyugati automata boltokat is. Már elkészültek az új, nagy automata pékségek és kávéházak tervei is. Egy-két éven belül sok száz új automata bolt nyitja meg kapuit a Szovjetunióban. Vajda Péter Megjött a gyerek már derekán a dobrudzsai Topraisarban időztem. Jonas Casalival, a Testvériség Tsz elnökével diskuráltunk a pompás gazdaságról, amikor egy termetes asszony toppant az Irodába, és izgatottan újságoltem Lupomba, jól megnéztem a bányákat. Szerintem minden bányász hős. Onnét Hunyadra kerültem. Ha maga azt látná! Lakásokat építettünk. De mondhatom, az új negyedek nagyobbak, mint a régi város, Hunyadhfs Béla: — Megjött a Stanescu gyerek! — Látni akarom! — mondta Casali a hírhozónak. Negyedóra múlva nyolc-tíz aszszony és férfi tuszkolta be a Stanescu gyereket az elnök szobájának ajtaján. A gyerek, akinek érkezése szemlátomást lázba hozta a falut, nem is volt gyerek, hanem jóképű, barna bőrű, széles vállú fiatalember; magam huszonhat évesnek véltem. Casali és Stanescu egy darabig farkasszemet néztek. Az elnök törte meg a csendet: — Két évig voltál oda. Hát csak beszélj, te regényhős. — A Stanescu gyerek mély lélegzetet vett, s elkezdte a számadást: — Emlékszik még Jonus bácsi? Sofőrtanfolyamra akartam menni, de nem sikerült... Nekem meg a lábamban volt az ördög, annak pedig nagy mehetnékje volt... Talán gyerekes elgondolás volt, de én eltökéltem, megnézem magamnak az egész országot. Az új, nagy építkezéseket, gyárakat. Az újságok is csupa nagyszerűt írtak róluk. Casali szigorúan félbe szakította a fiút: — Te csak ne kend ezt a tekergést az újságokra! Szigorúan mondta ezt Casali, de éreztem: csinált szigor ez, szemernyi harag sincs benne. — Előbb Bukarestbe mentem — mesélte Stanescu. — A Ferentari kerületben dolgozgattam egy építkezésen. Aztán át Craiovába. Gyárat építettünk, sok fiatallal együtt. Mondják, hogy néhány éve alig volt ott valamicske élet, de mi aztán ... — Ne hencegj, Vasile — szólt rá az elnök. — Nem én, Jonus bácsi! Hanem ott sem volt maradásom, elmunkásra hívtak. Utat építettünk az erőmű fölött, a Békás-tenger partján. Csakugyan tenger az, ahol a Bisztricát megszorították. Amint készen lettünk, Moldvában kötöttem ki, Borzesti környékén építkeztünk. Borzestiből Galatiba mentem. Hát ott egy akkora vaskohászati kombinát épül, hogy beleférne egész Toprassal. — Úgy hát kicsi már neked a szülőfalud, te nyavalyás! — korholta szelíd gúnnyal Casali a fiút. — Dehogyis, hiszen hazajöttem. Mert igaz, messzire vetődtem, de Jerzy magyarul tanul,n ezért tanulom magyarul, mert Amerikába akartam menni. Jerzy Midzio varsói földrajzszakos diák lassan, gondolkodva szerkesztette a magyar mondatot. Először arra gyanakodtam, valamit összekavart a fiú a lengyel fülnek oly bonyolult magyar nyelvben, és úgy keveredett ide Amerika. De amikor lengyelül is elismételte, felágaskodott bennem a kíváncsiság. A történet, amelyet Jerzy elmesélt, nem mindennapi. Egy különc amerikai milliomosnak az a különös ötlete támadt, hogy a világ országaiból egy-egy diákot lát vendégül mesebeli kastélya ban, ott majd elcsevegnek a népek közötti megértésről, barátságról. Egyetlen kikötése volt csupán: minden országból olyan diákot küldjenek, aki méltó módon képviseli hazáját, jól beszél angolul, ismeri nemzetének történelmét, kiemelkedő általános műveltsége van. Lengyelországban is meghirdették ezt a pályázatot, és a sok vetélkedő között kis barátunk is jelentkezett. Midmár itthon akarok én hasznos ember lenni. — Kár pedig, hogy akkor elmentél — jelentette ki Casali szinte álmatag közönnyel —, mert éppen sofőrtanfolyamra akartalak küldeni. — Aztán, hogy kivágta a farbát, a hatást leste. Hanem Stanescu egy vadonatúj sofőrigazolványt húzott elő, és az elnök kezébe nyomta: — Egy hete kaptam meg Galatiban. Enélkül haza sem mertem volna jönni, de ezzel talán hasznomat veszik, Jonás bácsi! Casali meglepetten böngészte az az új sofőrigazolványt, végül csak ennyit mondott: — Tehát ez meg a te farbad, Vasile ... Hm ... Ti, mai fiatalok! Horváth József zia egy szegény sorsú varsói szabómester fia, utazásra még sohasem futotta a pénze. Hogyne játszott volna azzal a gondolattal, hogy ő lesz a nyertes. De a mezőny igen erősnek bizonyult Jerzy végig ott volt az esélyesek között keményen harcolt, de szomorú! — csak a második helyet vívta ki. Nos, Jerzy nem jutott el Amerikába. Viszont neki, a második hely nyertesének egy magyarországi utazás jutott osztályrészük Három nap Budapesten és tíz nap a Balatonon! Máig sem tudja, milyen a nagy óceán, milyen az az amerikai csodapalota, de azt igen, hogy e két hét alatt beleszeretett a Balaton kék vizébe, Buda hegyes tornyaiba, sok-sok barátot szerzett, és elhatározta, megtanul magyarul. Elhatározni persze könnyű, de megtartani ilyen fogadalmat annál nehezebb. Be kellett hatolnia a magyar alanyi és tárgyas igeragozás rejtelmeibe. Jerzy Midzio, bár külsejére nézve vékonycsontú, de erős akaratú, kemény jellemű fiatalember, s ha valami iránt egyszer felébred az érdeklődése, akkor nem tágít többé. Alig telt el egy esztendő, és diáktársai között már afféle magyarszakértőnek számított. A múlt év tavaszán a varsói televízió magyar tárgyú gászjátékot rendezett. A 18 éves lengyel fiúnak sikerült elnyerni a közönség szívét, csak a zsűrié volt egy kissé kemény. Ismét csak a második díjat kapta meg. Ez azonban nem kedvetleníti el őt. Jelenleg a varsói magyar intézet egyik legszorgalmasabb látogatója, s az ottani nyelvtanfolyam kiváló hallgatója. Nos, így történt a dolog. Jerzy New Yorkba készült és Budapestre érkezett, az óceánon szeretett volna átkelni, és Badacsony partjaira vitte a kis kirándulómotoros, s egy nagy világnyelv tanulmányozásától egy kis baráti nép nyelve és kultúrája felé fordult. Ügy lett a magyar kultúra szerelmese, hogy egy amerikai milliomos pályázatot hirdetett... Rózsa László A színek, vonalak, formák derűjével Annak a tíz napnak az élményei közül, amelyet az ősszel arra használhattam fel, hogy betekintsek Prága kulturális életébe, a modern képzőművészeti kultúra alkalmazásának tényei maradtak meg bennem a legélénkebben. A színek tarkasága és mozgalmassága, a vonalak könnyedsége és ötletessége, az ízlés korszerűsége tűnt a szemembe a hirdetőoszlopokon, ez ragadott meg a színházak előcsarnokaiban, a könyvkereskedésekben s az újságárusok bódéi előtt. Hogy mennyire nem csupán külsőségről van itt szó, hanem pedagógiáról is, a szó szoros értelmében, az új általános iskolai tankönyvekben mérhető le leginkább. Azokon az új tankönyveken, amelyeknek majdnem ugyanolyan szerepet szánnak a tanításban a színnek és rajznak, mint a szövegnek. Számtankönyveket láttam, amelyekben több a derűs illusztráció és a fénykép (egész oldalas nagy fényképek), mint a képlet, amely a mai élet, sport és technika színes, ötletes ábrázolásaival ad fogalmat a gyerekeknek térről, idomról, sebességről. A történelemkönyveket, amelyekben könnyed, modern rajzok idézik fel a régi idők szellemét mai szellemben. Mai módon, a vonalak leleményes iróniájával érzékeltetve a régi idők szokásaiban és eseményeiben mindazt, amin ma már csak derülni lehet, s kedves humorral idézve fel a múlt nagy emlékezetes pillanatait, vagy azok tárgyi emlékeit. A nagy emberi és népszeti értékek szeretetére tanítanak ezek a könyvek, de minden érzelgősség és hamis fenköltség nélkül, a mai nemzedék szemléletmódjának és törekvéseinek megfelelően. E kiadványoknak — a számtankönyvnek vagy a földrajz és a növénytan könyvének — kitűzött célja, hogy a tananyag ötletes, derűs tálalása mellett hozzájáruljanak a tanulók vizuális kultúrájának fejlesztéséhez. Azok a gyerekek — mondta a pedagógiai kísérleti intézet egyik munkatársa —, akik ezekből a könyvekből tanulnak, már nem fognak értetlenül állni a mai képzőművészet merész komponálású alkotásai előtt. Az iskola ezekkel a könyvekkel — amelyeket egyegy neves művész formál meg teljesen önállóan, a maga művészi és művészetpedagógiai elvei szerint — igényes, értő közönséget nevel a képzőművészetnek. Hozzászoktatja a gyerekeket ahhoz, hogy ne a puszta tárgyi hasonlóságot, hanem a gondolat és az ítélet igazságát és sajátosságait keressék a művészek alkotásaiban. Hogy mi is tanulhatnánk ebből? Talán nincs messze az az idő, amikor a mi tankönyveink is megszabadulnak a rájuk erőszakolt naturalizmustól, s a művészet nálunk is jobban találkozik a pedagógiával, a neveléssel. Héra Zoltán Sokszor egy apró, jelentéktelennek tűnő pillanat jobban megmarad az ember emlékezetében, mint a legszínesebb események, így vagyok Bulgáriával is, melyet keresztül-kasul bejártam. Sok élményben volt részem Dimitrovo kéményei között, a görög határon húzódó petricsi szövetkezet ezerholdas barackosaiban és a pompás fekvésű Plovdiv forgatagában is. S mégis, ha azt kérdik tőlem, mi ragadott meg leginkább a mai Bulgáriában, akaratlanul is egy már-már halálra ítélt városkára, Melnikre gondolok. Melnik egy krétahegyek között húzódó több ezer éves dél-bulgáriai város, római, bizánci, görög, török emlékek nyomaival. Valaha virágzó metropolis volt, harmincezren is lakták, de a Balkánon átzúduló történelmi viharok szinte porrá őrölték a város falait. Ma félezer lakója van, s néhány tucat ház a régi időkből. De ezek az ódon utcácskák minden ékszernél drágább történelmi emlékek. Mi, magyar vendégek is úgy véltük, hogy múzeumba érkeztünk. A helynek kijáró tisztelettel köszöntöttük a városka lakóit, s Eger borával koccintva kívántunk nekik jó egészséget. S akkor a városka párttitkára egy korsó bolgár bort tett az asztalra, rubinpiros tüzesitalt. — Melniki. Ezt is kóstolják meg. A kesernyés, fanyar, olajos sűrűségű, pompás illatú borral telt poharat a parányi városra, Bulgária legszebb múzeumára emeltem. Fiatal bolgár barátom fényes fekete szeme kerekre tárult. — Mi nem múzeum akarunk lenni. — Nem? — Mi azt akarjuk, hogy újra megismerjen bennünket a világ. S elmondta, hogy a melniki bor hajdanán világmárka volt. Levante leggazdagabb görög kereskedői vetélkedtek érte. Aztán a várossal együtt a gazdag szőlőkultúra is elpusztult. Ma alig 300 hektár van belőle, de már újabb 300 hektárt telepítenek, s lesz nemsokára 3000 is. — Kevesen vannak. Ennyi munkával hogyan birkózik meg félezer ember? — Kevesen? — kérdezte ő, és magabiztosan nevetett. Szavaiból szinte sütött a nagyot akaró szenvedély, amikor elmondta, hogy ebben a munkában a párt első titkára és a miniszterelnök is részt vesz, ez minden bolgárnak a szívügye. S néhány hete grúz borral koccintottak, s a szovjet vendégekkel olyan gépekre egyezkedtek, melyek megkönnyítik majd a munkát. S hogy is van Magyarországon? Ő járt Kecskeméten, tudja, hogy a magyar homokon is sok tízezer holdon telepít új szőlőt a nép. Faggatott és faggatott. Minden szót megjegyzett, minden jó tapasztalatot felírt. S a végén megmutatta a jegyzetfüzetét. Tele volt bolgár, szovjet, magyar, csehszlovák szakemberek tanácsaival, ötleteivel. Azután töltött még egy pohár melnikit, és barátságosan megkérdezte: — Ugye, nem mondja többet, hogy kevesen vagyunk? Kékesdi Gyula Nincsenek kevesen