Népszabadság, 1963. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
1963-02-01 / 26. szám
193? fet-ma-r 1, pír.* U Ülést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége Elfogadta az elnökség a választókerületi lajstromokat A Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége csütörtökön a mozgalom székházában ülést tartott. Kállai Gyula elnöki megnyitója után az elnökség meghallgatta Harmati Sándornak, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkárának tájékoztatóját a választási előkészületek eddigi szakaszáról és a jelölő gyűlések tapasztalatairól, majd megtárgyalta a fővárosi és a 19 megyei választókerület képviselő- és pótképviselő-jelöltjeinek az illetékes népfrontbizottságok által elfogadott és felterjesztett lajstromát. A vitában felszólalt: Danovits Lajos, Darvas József, Dobi István, Göncz Ilona, Kádár János, Ortutay Gyula és Szakasits Árpád. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége a választókerületi lajstromokat elfogadta és a választási törvénynek megfelelően megküldte az Országos Választási Elnökségnek. (MTI) A KÖZÉLET HÍREI Magyar küldöttség utazott Genfbe Dr. Bognár Józsefnek, a Kulturális Kapcsolatok Intézete elnökének vezetésével magyar küldöttség utazott Genfbe, ahol részt vesz . A tudomány és a technika felhasználása a gazdaságilag kevésbé fejlett területek érdekében címmel február 4-től 20-ig rendezendő ENSZ-konferencián. A delegációbúcsúztatásán ott volt Mód Péter, a külügyminiszter első helyettese és Rosta Endre, a KKI ügyvezető elnöke. Az új magyar nagykövet fogadása Vientiane-ban Gogolyák Gusztáv, a Magyar Népköztársaság laoszi nagykövete fogadást adott a laoszi kormány tagjai és a Vientiane-ban akkreditált diplomáciai képviseletek vezetői részére. A fogadáson laoszi részről megjelent Souvanna Phouma miniszterelnök, Szufanuvong miniszterelnök-helyettes és Quinim Pholsena külügyminiszter, továbbá a kormány sok más tagja. Poroszlón a 490 személyt befogadó művelődési otthon a falu legmodernebb épülete. teljesítették, s ők a túlteljesítésért nem kapnak prémiumot. A készre jelentés azért történt meg, mert a Csepel Fémművek hajlandó volt így is átvenni, annál is inkább, mert a kemencét is a VK szereli be, s ekkor a kisebb simításokat is el tudják végezni. Ebben az esetben és az említett készenléti fokon a teljesítés jelenthető. Tervcsalás tehát nem történt. Krausz Tibin ennek ellenére ma is azt állítja, hogy a vezetők saját prémiumuk érdekében csaltak, s Beregh Jenő ehhez hozzáfűzi, hogy a minisztériumban Kandráék barátai elkenték az ügyet. A taggyűlés Szerencsére a gyárban a kommunisták többsége nemígy gondolkodik. A legutóbbi taggyűlésen KákonyiFerenc párttitkár és sokan mások felléptek az intrikusok ellen. De a bírálók, sajnos, nem voltak elég szókimondók és következetesek. A párttitkár és a többi felszólaló is csak általában beszélt a hibák ellen, személy szerint nem nevezték meg a felelősöket. Pedig ezeknek az elvtársaknak tudniuk kell, hogy magatartásukkal ártanak az ügynek, melyre egyébként oly nagy előszeretettel hivatkoznak. Az dolgozik a párt politikájának szellemében — akár párttag, akár pártonkívüli —, aki fellép a munkafegyelem megsértői ellen. A párton kívüli vezetők büntetik a kommunistákat? Már a kérdés felvetése is abszurd. Először is a vezetők, még ha pártonkívüliek is, a párt bizalmából töltik be tisztségüket. Másodszor: a kommunistáknak kell példát mutatniuk mindenkinek munkamorálból, fegyelmezettségből, az állami tulajdon védelméből stb. És ha ennek ellenére kommunista követ el mulasztást, magatartásával sérti a közérdeket, cselekedetét szigorúbban kell elbírálni. A jogosan büntető párton kívüli vezető tehát a párt szellemében cselekszik, a fegyelmezetlen párttag pedig éppen hogy nem. Az pedig teljesen tarthatatlan, hogy a kommunisták háttérbe szorításáról beszélnek, és ennek igazolására kicsinyes, vélt sérelmeiket hozták elő. Beniczki elvtárs nagyon jól tudja, hogy ő parádéskocsisból lett átképzéssel lakatos, és most csaknem a maximális órabért kapja. Krausz Tibor egyetemet végez munkája mellett, ez egyébként dicséretes, de éppen emiatt kellett könnyebb, kisebb elfoglaltságot jelentő munkakörbe osztani őt. És sorolhatnánk tovább. De ha a sérelmek valódiak volnának is , szabad elmenni a rágalmazásig? Képzeljék magukat e párton kívüli vezetők helyébe. Milyen kínos lehet ott az életük, ahol a kommunisták egy része támogatás helyett gáncsot vet nekik, sőt a becsületükbe gázol. Már régen, de legalább most a taggyűlésen el kellett volna mondani, hogy ezek az emberek álradikális magatartásukkal nem egy dologban megkötik a vezetők kezét, s erre az sem lehet mentség, ha a vezetők is küszködnek a maguk hibáival! Gyűlölködés helyett kommunista becsülettel a vezetés, a munka mellé állni, mint ahogyan a többiek is teszik, ez volna a kivezető út ebből az állapotból, melyért szerintünk elsősorban a gyártelep kommunistái a felelősek. Suha Andor NÉPSZABADSÁG 3 Az öntözés továbbfejlesztésének útja írta: DEGEN IMRE, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője Tavaly az öntözött terület elérte a felszabadulás előtti terület tizenhatszorosát. A fejlődés ütemét tekintve az öntözés a mezőgazdaság leggyorsabban fejlődő ága lett. Az idén mintegy 180 000 hold új öntözőtelepet létesítünk. Csaknem olyan méretű a fejlődés, mint amennyi 1961-ben az összes öntözött terület volt. 1965- re már 620 ezer, 1970-re több mint egymillió, 1980-ig 2 millió holdra juttatjuk el a folyók, a tárolók, a felszín alatti rétegek vizét. Az öntözés jövedelmezőségét mutatja, hogy az öntözés tavalyi 700—800 millió forintra becsült tiszta jövedelme alapján, négy-öt év alatt megtérül az ötéves terv 3,2 milliárd forintos öntözési beruházása. Az öntözéses termelésben — amelynek előnyei eléggé közismertek — fordulóponthoz érkeztünk. A mennyiségi fejlődést ugyanis jobban össze kell kapcsolni az öntözés belterjességének növelésével. Az öntözés további fejlesztésénél elsődleges cél a legkedvezőbb gazdasági eredményt adó, takarékos munka- és eszközráfordításokkal az egységnyi öntözött területen a lehető legnagyobb terméshozamok és termelési érték elérése. A gyors fejlődéssel együtt járó útkeresés, az öntözés egyes termelési, műszaki, közgazdasági kérdéseivel kapcsolatos bizonytalanság és egyoldalú szemlélet szükségessé teszi, hogy az öntözés fejlesztésének néhány fontos kérdését ,— mint például azt, hogy hol, milyen módszerrel, mit öntözzünk — mélyreható elemzés alapján tisztázzuk. Kívánatos, hogy műszaki-tudományos fórumokon, szakmai folyóiratokban alkotó vita bontakozzék ki a fejlődés még nem kellően tisztázott irányelveinek kialakítására. Nagy terméseket a víztől egyedül nem várhatunk Az állami gazdaságok holdanként állóeszköz-ellátottsága átlagosan 9000, míg a termelőszövetkezeteké 2800 forint. A korszerűen felszerelt öntözőüzemhez holdanként 6-7 ezer forint állóeszköz-ellátottság szükséges. Az öntözés további kiterjesztésével nem lehet és nem is szükséges addig várni, míg mezőgazdasági nagyüzemeink az állóeszköz-ellátottságnak ezt a mértékét elérik. Ennek ellenére arra kell törekedni, hogy a meglevő telepek jó kihasználása érdekében mennél hamarabb, mennél jobban valósuljanak meg a járulékos beruházások. Nagy terméseket a víztől egyedül nem várhatunk, ahhoz a vízpótlással együtt meg kell oldani a nagyobb talajerőpótlást, a munkák fokozottabb gépesítését, a kemizálás bevezetését is. Az öntözött területeken a tápanyagellátás megjavítása különösen fontos. Jelenleg a tápanyagvisszapótlás műtrágyákkal átlagosan 18—20 százalékos. A pótlás mértékét legalább 50 százalékra kell emelni. 1970-re már holdanként 400 kilogramm műtrágya jut a szántóföldi területeken. Figyelemmel az öntözött területek 50 százalékkal növelt műtrágya-felhasználási előirányzatára, ez már a tápanyag-ellátottság magas színvonalát biztosítja. Az öntözés anyagi-műszaki feltételeinek létrehozása és a szakemberellátásról való gondoskodás is nagyon fontos. Az öntözött területre 1000 holdanként egy mérnök, 500 holdanként egy technikus és 50 holdanként egy szakmunkás szükséges. Ezért öntözési terveink a következő évekre az ideinél kisebb mértékű területi fejlesztést tartalmaznak. Most már elsősorban a belterjes, korszerű nagyüzemi öntözéses gazdálkodás feltételeit kell megteremteni. Korábban az öntözés helykijelölése, telepítése sok esetben tervszerűtlenül, nem eléggé gondos agronómiai, vízügyi, közgazdasági vizsgálat alapján történt. A helyes út a három alapvető tényező — a gazdaságos víznyerési lehetőség, a talaj termőképessége és az öntözéssel pótlandó csapadék — együttes mérlegelése. Új öntözőrendszerek A növekvő vízigények kielégítésére minden rendelkezésre álló vízkészletet hasznosítani kell. A felszín alatti vízkészletek jelentőségét lebecsülő nézetek éppen úgy helytelenek, mint azok, amelyeket kizárólag a felszín alatti vizekre alapoztak. Hamarosan elérkezünk a megépült öntözőrendszerek, a többi között a tiszalöki öntözőrendszer hasznosításának felső határáig. A gazdaságos helyi víznyerési lehetőségek is fogynak. Ezért a helyi öntözési lehetőségek további hasznosítása mellett mind sürgetőbb új öntöző főművek, öntözőrendszerek létesítése. Az idén megkezdődik a Tisza és a Hortobágy közötti aszályos területen a 60 000—70 000 hold öntözéséhez vizet adó Nyugati-főcsatorna, továbbá a kiskunsági öntözőrendszer építése, mely a Bács megyei csapadékszegény, homokos területeken 80 000 hold öntözővíz-ellátását biztosítja. A tervtörvény előírja a második tiszai vízlépcső építésének megkezdését. A Tisza természetes vízhozamaiból júliusban és augusztusban az aszályos években már jelenleg sem mindenütt kielégítő az öntözött területek biztonságos vízellátása. 1970-ig a Tisza völgyében a tervezett 520 000 hold öntözéses vízellátását leggazdaságosabban a Kiskörénél tervezett vízlépcső duzzasztó hatásával és az árvédelmi töltések közötti hullámtéren mintegy 250 millió köbméter víz tárolásával lehet megoldani. Ez az egész Tisza-völgy vízgazdálkodása szempontjából kulcsfontosságú létesítmény lehetővé teszi a Nagykunság és a Jászság vidékén 500 000 hold öntözését, továbbá a tiszalöki rendszerben az öntözés további kiterjesztését 100 ezer holddal. Járulékos haszna évi 110 millió kilowattóra villamos energia és a duzzasztó feletti 120 kilométeres Tisza-szakaszon biztonságos hajóút létesítése. A Tisza-menti ipartelepítés szempontjából is kiemelkedő a vízlépcső jelentősége. Öntözzünk gazdaságosan Az újabb öntözőrendszerek telepítésénél és építésének előkészítésénél alapos vizsgálatokat kell végezni a vízbeszerzés leggazdaságosabb megoldására. Rá kell azonban mutatni arra is, hogy az öntözővíz összes költségeinek túlnyomó része az öntözőtelepen belüli vízelosztás költségeiből adódik. Az öntözőrendszerekben a víznek az öntözőtelepig való vezetésével járó összes költségek köbméterenként 10—20 fillérre tehetők, míg az öntözőtelepen belüli vízelosztás költsége felületi öntözésesetén 40—50 fillér, permetező öntözés esetén 1—1,80 forint. Nem elégedhetünk meg azzal a gyakran joggal hangoztatott megállapítással, hogy a víz kincset ér. Tudnunk kell azt is, hogy ennek a „kincsnek” elhódítása a természettől jelentős munkát és anyagi eszközöket igényel. Nem kétséges, hogy ahol az öntözést helyesen alkalmazzák, a ráfordított anyagi eszközök meghozzák a kívánt eredményt. E kérdés jelentőségét érzékelteti, hogy minden milliméter holdankénti mesterséges vízpótlás költsége esőszerű öntözéssel 6—7 forint, gravitációs, felületi öntözéssel pedig 2—2,5 forint. Márpedig intenzív öntözőgazdálkodáshoz esőszerű öntözésnél 180 milliméter, felületi, szántóföldi öntözésnél pedig általában 300 milliméter öntözővíz kell a természetes csapadék és a növények vízigénye közötti különbség pótlására. Ez is mutatja, hogy az öntözési módok helyes kiválasztása az öntözés gazdaságosságának egyik alapvető kérdése. A talaj termőképessége is döntő feltétele az öntözés gazdaságosságának. Az öntözéssel előállítható terméstöbblet értéke a legjobb talajokon holdanként 5000— 6000, a legrosszabbakon pedig csak 500—1000 forintot tesz ki. Ezért a jobb minőségű talajok öntözésére kell törekednünk. A jó vagy rossz talajok közötti választást azonban általában csak szűkebb körzeten belül lehet figyelembe venni, mert egyidejűleg mérlegelni kell a vízbeszerzés, odavezetés és felhasználás költségeit is. Az öntözés legcélszerűbb területi elhelyezésének vizsgálata alapján folyik az öntözés távlati fejlesztési tervének kidolgozása. Az öntözött területeknek a jövőben — a jelenlegi 16 százalékkal szemben — 25 százaléka jut a Dunántúlra. Az Alföld részesedése viszont a korábbi 80 százalékról mintegy 67 százalékra csökken, bár az öntözött területek zöme a jövőben is az alföldi tájakon lesz. Milyen módon? Az öntözésfejlesztéssel kapcsolatban sokat vitatott kérdés a helyes öntözési módok megválasztása. Az utóbbi években rohamosan növekedett az esőszerű öntözés aránya. 1957-ben még csak 5200 holdon, 1962-ben 205 ezer holdon, az öntözött terület több mint 53 százalékán folyt esőszerű öntözés. Az előnyökkel szemben nagy a permetező öntözés beruházás- és anyagigényessége. A felületi öntözésnél jóval nagyobb üzemelési költsége is arra int, hogy ne becsüljük le a felületi öntözést. Az iparilag fejlett, nagy öntözési kultúrájú országokban — például Olaszországban — a permetező öntözés aránya mindössze 15 százalék, jóval kisebb, mint nálunk. Mindkét öntözési módnak vannak előnyei és hátrányai. Ahol víz bővebben áll rendelkezésre és a domborzati viszonyok is megfelelőek, a kevesebb beruházást igénylő, és főleg olcsó üzemű felületi öntözés alkalmazása indokolt. Továbbra is jelentős viszont az esőszerű öntözés szerepe mindenütt, ahol csak kisebb vízmennyiségek felhasználásávallehet öntözni, ahol a domborzat egyenetlen, és csak költséges tereprendezéssel lehetne felületi öntözést alkalmazni. Az esőszerű öntözés továbbfejlesztését azonban nem célszerű a kis- és középüzemek méreteinek megfelelő, gyorsan elhasználódó, igen munkaigényes, hordozható berendezésekre alapítani. Helyette a fejlődés a nagyüzem igényeihez jobban igazodó, földbe épített csőhálózati rendszerrel ellátott, egy szivattyúteleppel táplált, több ezer holdra kiterjedő esőztető rendszerek kialakulása felé mutat. Ezek fajlagos beruházási költsége nagyobb ugyan, mint a hordozható berendezéseké, élettartamuk viszont — szemben a hordozható berendezések nyolc év körüli élettartamával — 20— 30 év. Üzemköltségük is jóval kisebb. A kisebb öntözőművek, csatornák építését, a berendezések üzemeltetését a vízgazdálkodási társulatok — melyek termelőszövetkezetek és állami gazdaságok összefogásai — a még helyenként fékező bürokratikus akadályok elhárítása után gyorsan és gazdaságosan oldhatják meg. Az öntözés nagyüzemi fejlesztéséhez még sohasem voltak ilyen kedvező feltételeink, de nagyok az előttünk álló feladatok is. Ha az öntözés egyoldalú mennyiségi fejlesztéséből származó hibák elkerülésével a megalapozott, tervszerű területi előrehaladást összekapcsoljuk az öntözés belterjességének, gazdasági hatékonyságának egyidejű növelésével, bontakozhat ki teljes mértékben az öntözés termésfokozó hatása, mutatkozhat meg a szocialista mezőgazdaság fölénye a mezőgazdaságnak ebben az ágában is, ahol különösen kedvező lehetőségeink vannak a világszínvonal mielőbbi elérésére.