Népszabadság, 1963. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-01 / 26. szám

193? fet-ma-r 1, pír.* U Ülést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége Elfogadta az elnökség a választókerületi lajstromokat A Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége csütörtökön a mozgalom székházában ülést tartott. Kállai Gyula elnöki megnyitója után az elnökség meghallgatta Harmati Sándornak, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titká­rának tájékoztatóját a választási előkészületek eddigi szakaszáról és a jelölő gyűlések tapasztalatai­ról, majd megtárgyalta a fővárosi és a 19 megyei választókerület­­ képviselő- és pótképviselő-jelölt­­jeinek az illetékes népfront­bizottságok által elfogadott és felterjesztett lajstromát. A vitá­ban felszólalt: Danovits Lajos, Darvas József, Dobi István, Göncz Ilona, Kádár János, Ortutay Gyula és Szakasits Árpád. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége a választó­­kerületi lajstromokat elfogadta és a választási törvénynek megfele­lően megküldte az Országos Vá­lasztási Elnökségnek. (MTI) A KÖZÉLET HÍREI Magyar küldöttség utazott Genfbe Dr. Bognár Józsefnek, a Kultu­rális­ Kapcsolatok Intézete elnöké­nek vezetésével magyar küldött­ség utazott Genfbe, ahol részt vesz . A tudomány és a technika felhasználása a gazdaságilag ke­vésbé fejlett területek érdekében címmel február 4-től 20-ig rende­zendő ENSZ-konferencián. A delegáció­­búcsúztatásán ott volt Mód Péter, a külügyminisz­ter első helyettese és Rosta End­re, a KKI ügyvezető elnöke. Az új magyar nagykövet fogadása Vientiane-ban Gogolyák Gusztáv, a Magyar Népköztársaság laoszi nagykövete fogadást adott a laoszi kormány tagjai és a Vientiane-ban akkre­ditált diplomáciai képviseletek vezetői részére. A fogadáson laoszi részről meg­jelent Souvanna Phouma minisz­terelnök, Szufanuvong miniszter­elnök-helyettes és Quinim Phol­­sena külügyminiszter, továbbá a kormány sok más tagja. Poroszlón a 490 személyt befogadó művelődési otthon a falu leg­modernebb épülete. teljesítették, s ők a túl­teljesítésért nem kapnak pré­miumot. A készre jelentés azért történt meg, mert a Csepel Fém­művek hajlandó volt így is át­venni, annál is inkább, mert a kemencét is a VK szereli be, s ekkor a kisebb simításokat is el tudják végezni. Ebben az esetben és az említett készenléti fokon a teljesítés jelenthető. Tervcsalás tehát nem történt. Krausz Tibin ennek ellenére ma is azt állítja, hogy a vezetők saját prémiumuk érdekében csaltak, s Beregh Jenő ehhez hozzáfűzi, hogy a minisz­tériumban Kandráék barátai el­kenték az ügyet. A taggyűlés Szerencsére a gyárban a kom­munisták többsége nem­­így gon­dolkodik. A legutóbbi taggyűlé­sen Kákonyi­­Ferenc párttitkár és sokan mások felléptek az intri­­kusok ellen. De a bírálók, sajnos, nem voltak elég szókimondók és következetesek. A­ párttitkár és a többi felszólaló is csak általában beszélt a hibák ellen, személy szerint nem nevezték meg a fele­lősöket. Pedig ezeknek az elvtár­saknak tudniuk kell, hogy maga­tartásukkal ártanak az ügynek, melyre egyébként oly nagy elő­szeretettel hivatkoznak. Az dol­gozik a párt politikájának szelle­mében — akár párttag, akár pár­­tonkívüli —, aki fellép a mun­kafegyelem megsértői ellen. A párton kívüli vezetők büntetik a kommunistákat? Már a kérdés felvetése is abszurd. Először is a vezetők, még ha pártonkívüliek is, a párt bizalmából töltik be tisztségüket. Másodszor: a kom­munistáknak kell példát mutat­niuk mindenkinek munkamorál­ból, fegyelmezettségből, az állami tulajdon védelméből st­b. És ha ennek ellenére kommunista követ el mulasztást, magatartásával sér­ti a közérdeket, cselekedetét szi­gorúbban kell elbírálni. A jogo­san büntető párton kívüli vezető tehát a párt szellemében cselek­szik, a fegyelmezetlen párttag pe­dig éppen hogy nem. Az pedig teljesen tarthatatlan, hogy a kommunisták háttérbe szo­rításáról beszélnek, és ennek iga­zolására kicsinyes, vélt sérelmei­ket hozták elő. Beniczki elvtárs nagyon jól tudja, hogy ő parádés­kocsisból lett átképzéssel lakatos, és most csaknem a maximális órabért kapja. Krausz Tibor egye­temet végez munkája mellett, ez egyébként dicséretes, de éppen emiatt kellett könnyebb, kisebb elfoglaltságot jelentő munkakörbe osztani őt. És sorolhatnánk to­vább. De ha a sérelmek valódiak volnának is , szabad elmenni a rágalmazásig? Képzeljék magu­kat e párton kívüli vezetők helyé­be. Milyen kínos lehet ott az éle­tük, ahol a kommunisták egy ré­sze támogatás helyett gáncsot vet nekik, sőt a becsületükbe gázol. Már régen, de legalább most a taggyűlésen el kellett volna mon­dani, hogy ezek az emberek álra­dikális magatartásukkal nem egy dologban megkötik a vezetők ke­zét, s erre az sem lehet mentség,­­ ha a vezetők is küszködnek a maguk hibáival! Gyűlölködés helyett kommunis­ta becsülettel a vezetés, a mun­ka mellé állni, mint ahogyan a többiek is teszik, ez volna a ki­vezető út ebből az állapotból, melyért szerintünk elsősorban a gyártelep kommunistái a felelő­sek. Suha Andor NÉPSZABADSÁG 3 Az öntözés továbbfejlesztésének útja írta: DEGEN IMRE, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője Tavaly az öntözött terület el­érte a felszabadulás előtti terület tizenhatszorosát. A fejlődés üte­mét tekintve az öntözés a mező­­gazdaság leggyorsabban fejlődő ága lett. Az idén mintegy 180 000 hold új öntözőtelepet létesítünk. Csaknem olyan méretű a fejlő­dés, mint amennyi 1961-ben az összes öntözött terület volt. 1965- re már 620 ezer, 1970-re több mint egymillió, 1980-ig 2 millió holdra juttatjuk el a folyók, a tárolók, a felszín alatti rétegek vizét. Az öntözés jövedelmezősé­gét mutatja, hogy az öntözés ta­valyi 700—800 millió forintra be­csült tiszta jövedelme alapján, négy-öt év alatt megtérül az öt­éves terv 3,2 milliárd forintos öntözési beruházása. Az öntözéses termelésben — amelynek előnyei eléggé közis­mertek — fordulóponthoz érkez­tünk. A mennyiségi fejlődést ugyanis jobban össze kell kap­csolni az öntözés belterjességé­nek növelésével. Az öntözés to­vábbi fejlesztésénél elsődleges cél a legkedvezőbb gazdasági eredményt adó, takarékos mun­ka- és eszközráfordításokkal az egységnyi öntözött területen a le­hető legnagyobb terméshozamok és termelési érték elérése. A gyors fejlődéssel együtt járó útkeresés, az öntözés egyes ter­melési, műszaki, közgazdasági kérdéseivel kapcsolatos bizonyta­lanság és egyoldalú szemlélet szükségessé teszi, hogy az öntö­zés fejlesztésének néhány fontos kérdését ,— mint például azt, hogy hol, milyen módszerrel, mit öntözzünk — mélyreható elem­zés alapján tisztázzuk. Kívánatos, hogy műszaki-tudományos fóru­mokon, szakmai folyóiratokban alkotó vita bontakozzék ki a fej­lődés még nem kellően tisztázott irányelveinek kialakítására. Nagy terméseket a víztől egyedül nem várhatunk Az állami gazdaságok holdan­ként­ állóeszköz-ellátottsága átla­gosan 9000, míg a termelőszövet­kezeteké 2800 forint. A korsze­rűen felszerelt öntözőüzemhez holdanként 6-7 ezer forint álló­eszköz-ellátottság szükséges. Az öntözés további kiterjesztésével nem lehet és nem is szükséges addig várni, míg mezőgazdasági nagyüzemeink az állóeszköz-ellá­tottságnak ezt a mértékét elérik. Ennek ellenére arra kell töreked­ni, hogy a meglevő telepek jó ki­­­­használása érdekében mennél hamarabb, mennél jobban való­suljanak meg a járulékos beru­házások. Nagy terméseket a víz­től egyedül nem várhatunk, ah­hoz a vízpótlással együtt meg kell oldani a nagyobb talajerőpótlást, a munkák fokozottabb gépesíté­sét, a kemizálás bevezetését is. Az öntözött területeken a táp­­anyagellátás megjavítása külö­nösen fontos. Jelenleg a tápanyag­visszapótlás műtrágyákkal átla­gosan 18—20 százalékos. A pótlás mértékét legalább 50 százalékra kell emelni. 1970-re már holdan­ként 400 kilogramm műtrágya jut a szántóföldi területeken. Figye­lemmel az öntözött területek 50 százalékkal növelt műtrágya-fel­használási előirányzatára, ez már a tápanyag-ellátottság magas színvonalát biztosítja. Az öntözés anyagi-műszaki fel­tételeinek létrehozása és a szak­emberellátásról való gondosko­dás is nagyon fontos. Az öntözött területre 1000 holdanként egy mérnök, 500 holdanként egy tech­nikus és 50 holdanként egy szak­munkás szükséges. Ezért öntözési terveink a kö­vetkező évekre az ideinél kisebb mértékű területi fejlesztést tar­talmaznak. Most már elsősorban a belterjes, korszerű nagyüzemi öntözéses gazdálkodás feltételeit kell megteremteni. Korábban az öntözés helykijelölése, telepítése sok esetben tervszerűtlenül, nem eléggé gondos agronómiai, víz­ügyi, közgazdasági vizsgálat alap­ján történt. A helyes út a három alapvető tényező — a gazdaságos víznyerési lehetőség, a talaj ter­mőképessége és az öntözéssel pót­landó csapadék — együttes mér­legelése. Új öntözőrendszerek A növekvő vízigények kielégí­tésére minden rendelkezésre álló vízkészletet hasznosítani kell. A felszín alatti vízkészletek jelen­tőségét lebecsülő nézetek éppen úgy helytelenek, mint azok, ame­lyeket kizárólag a felszín alatti vi­zekre alapoztak. Hamarosan elér­kezünk a megépült öntözőrend­szerek, a többi között a tiszalöki öntözőrendszer hasznosításának felső határáig. A gazdaságos he­lyi víznyerési lehetőségek is fogy­nak. Ezért a helyi öntözési lehe­tőségek további hasznosítása mel­lett mind sürgetőbb új öntöző főművek, öntözőrendszerek léte­sítése. Az idén megkezdődik a Tisza és a Hortobágy közötti aszályos területen a 60 000—70 000 hold ön­tözéséhez vizet adó Nyugati-fő­csatorna, továbbá a kiskunsági öntözőrendszer építése, mely a Bács megyei csapadékszegény, homokos területeken 80 000 hold öntözővíz-ellátását biztosítja. A tervtörvény előírja a második tiszai vízlépcső építésének meg­kezdését. A Tisza természetes vízhozamaiból júliusban és augusztusban az aszályos évek­ben már jelenleg sem mindenütt kielégítő az öntözött területek biztonságos vízellátása. 1970-ig a Tisza völgyében a tervezett 520 000 hold öntözéses vízellátását leggazdaságosabban a Kisköré­nél tervezett vízlépcső duzzasztó hatásával és az árvédelmi tölté­sek közötti hullámtéren mintegy 250 millió köbméter víz tárolásá­val lehet megoldani. Ez az egész Tisza-völgy vízgazdálkodása szem­pontjából kulcsfontosságú létesít­mény lehetővé teszi a Nagykun­ság és a Jászság vidékén 500 000 hold öntözését, továbbá a tiszalö­ki rendszerben az öntözés további kiterjesztését 100 ezer holddal. Járulékos haszna évi 110 millió kilowattóra villamos energia és a duzzasztó feletti 120 kilométeres Tisza-szakaszon biztonságos hajó­út létesítése. A Tisza-menti ipar­­telepítés szempontjából is kiemel­kedő a vízlépcső jelentősége. Öntözzünk gazdaságosan Az újabb öntözőrendszerek te­lepítésénél és építésének előké­szítésénél alapos vizsgálatokat kell végezni a vízbeszerzés leg­gazdaságosabb megoldására. Rá kell azonban mutatni arra is, hogy az öntözővíz összes költsé­geinek túlnyomó része az öntöző­telepen belüli vízelosztás költsé­geiből adódik. Az öntözőrendsze­rekben a víznek az öntözőtelepig való vezetésével járó összes költ­ségek köbméterenként 10—20 fil­lérre tehetők, míg az öntözőtele­pen belüli vízelosztás költsége felületi öntözés­­esetén 40—50 fil­lér, permetező öntözés esetén 1—1,80 forint. Nem elégedhetünk meg azzal a gyakran joggal hangoztatott meg­állapítással, hogy a víz kincset ér. Tudnunk kell azt is, hogy ennek a „kincsnek” elhódítása a termé­szettől jelentős munkát és anyagi eszközöket igényel. Nem kétsé­ges, hogy ahol az öntözést helye­sen alkalmazzák, a ráfordított anyagi eszközök meghozzák a kí­vánt eredményt. E kérdés jelen­tőségét érzékelteti, hogy minden milliméter holdankénti mestersé­ges vízpótlás költsége esőszerű öntözéssel 6—7 forint, gravitációs, felületi öntözéssel pedig 2—2,5 fo­rint. Márpedig intenzív öntöző­gazdálkodáshoz esőszerű öntözés­nél 180 milliméter, felületi, szán­tóföldi öntözésnél pedig általában 300 milliméter öntözővíz kell a természetes csapadék és a növé­nyek vízigénye közötti különbség pótlására. Ez is mutatja, hogy az öntözési módok helyes kiválasz­tása az öntözés gazdaságosságá­nak egyik alapvető kérdése. A talaj termőképessége is dön­tő feltétele az öntözés gazdaságos­ságának. Az öntözéssel előállít­ható terméstöbblet értéke a leg­jobb talajokon holdanként 5000— 6000, a legrosszabbakon pedig csak 500—1000 forintot tesz ki. Ezért a jobb minőségű talajok öntözésére kell törekednünk. A jó vagy rossz talajok közötti vá­lasztást azonban általában csak szűkebb körzeten belül lehet figyelembe venni, mert egyidejű­leg mérlegelni kell a vízbeszerzés, odavezetés és felhasználás költ­ségeit is. Az öntözés legcélszerűbb terü­leti elhelyezésének vizsgálata alapján folyik az öntözés távlati fejlesztési tervének kidolgozása. Az öntözött területeknek a jövő­ben — a jelenlegi 16 százalékkal szemben — 25 százaléka jut a Dunántúlra. Az Alföld részesedé­se viszont a korábbi 80 százalék­ról mintegy 67 százalékra csök­ken, bár az öntözött területek zö­me a jövőben is az alföldi tája­kon lesz. Milyen módon? Az öntözésfejlesztéssel kapcso­latban sokat vitatott kérdés a he­lyes öntözési módok megválasztá­sa. Az utóbbi években rohamosan növekedett az esőszerű öntözés aránya. 1957-ben még csak 5200 holdon, 1962-ben 205 ezer holdon, az öntözött terület több mint 53 százalékán folyt esőszerű öntözés. Az előnyökkel szemben nagy a permetező öntözés beruházás- és anyagigényessége. A felületi ön­tözésnél jóval nagyobb üzemelési költsége is arra int, hogy ne be­csüljük le a felületi öntözést. Az iparilag fejlett, nagy öntözési kultúrájú országokban — például Olaszországban — a permetező öntözés aránya mindössze 15 szá­zalék, jóval kisebb, mint nálunk. Mindkét öntözési módnak van­nak előnyei és hátrányai. Ahol víz bővebben áll rendelkezésre és a domborzati viszonyok is megfelelőek, a kevesebb beruhá­zást igénylő, és főleg olcsó üzemű felületi öntözés alkalmazása in­dokolt. Továbbra is jelentős vi­szont az esőszerű öntözés szerepe mindenütt, ahol csak kisebb víz­­mennyiségek felhasználásával­­le­het öntözni, ahol a domborzat egyenetlen, és csak költséges te­reprendezéssel lehetne felületi öntözést alkalmazni. Az esőszerű öntözés továbbfej­lesztését azonban nem célszerű a kis- és középüzemek méreteinek megfelelő, gyorsan elhasználódó, igen munkaigényes, hordozható berendezésekre alapítani. Helyet­te a fejlődés a nagyüzem igé­nyeihez jobban igazodó, földbe épített csőhálózati rendszerrel el­látott, egy szivattyúteleppel táp­lált, több ezer holdra kiterjedő esőztető rendszerek kialakulása felé mutat. Ezek fajlagos beruhá­zási költsége nagyobb ugyan, mint a hordozható berendezéseké, élet­tartamuk viszont — szemben a hordozható berendezések nyolc év körüli élettartamával — 20— 30 év. Üzemköltségük is jóval ki­sebb. A kisebb öntözőművek, csa­tornák építését, a berendezések üzemeltetését a vízgazdálkodási társulatok — melyek termelőszö­vetkezetek és állami gazdaságok összefogásai — a még helyenként fékező bürokratikus akadályok elhárítása után gyorsan és gaz­daságosan oldhatják meg. Az öntözés nagyüzemi fejleszté­séhez még sohasem voltak ilyen kedvező feltételeink, de nagyok az előttünk álló feladatok is. Ha az öntözés egyoldalú mennyiségi fej­lesztéséből származó hibák elke­rülésével a megalapozott, terv­szerű területi előrehaladást össze­kapcsoljuk az öntözés belterjessé­gének, gazdasági hatékonyságá­nak egyidejű növelésével, bonta­kozhat ki teljes mértékben az ön­tözés termésfo­kozó hatása, mu­tatkozhat meg a szocialista mező­­gazdaság fölénye a mezőgazdaság­nak ebben az ágában is, ahol kü­lönösen kedvező lehetőségeink vannak a világszínvonal mielőbbi elérésére.

Next