Népszabadság, 1963. május (21. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-23 / 118. szám

1963. május 23. csütörtök A Pardon, egy másodpercre NEGYED TELEFON Vasárnap reggelenként kedvenc olvasmányom a „Pardon, egy percre”, Tabi László mindig szel­lemes és időszerű humoreszkje. Az egyik legutóbbi alkalommal is jól mulattam az ikertelefonok keserveinek leírásán. (Hiszen ezt igazán valamennyien a magunk bőrén érezzük.) És igazat adtam abban is Tahinak, hogy borzasztó még elképzelni is, ha megvaló­sítják a posta egyik szakemberé­nek új talált hiányát: az ikreket to­vább ikresítik, és egy-egy tele­fonállomásnak most már nem­csak két, hanem négy gazdája is lehet, két család helyett immár négy átípozhatja, gyűlölheti, je­le­n­tgethe­ti fel egymást... Ismétlem, mulattam és egyetér­tettem. Egészen a tegnapi napig. Tegnap látogatóban voltunk barátainknál a lágymányosi lakó­telepen, ahol van számos utca, számos ablak, számos gyönyörű, modern ház, üzlet és iskola, de nincs telefon. Az egyik gyönyörű új ház hatodik emeletén laknak barátaink, ők mondták el. A férj vidéki kiküldetésben volt, a feleség munkába indulás előtt kétéves kisfiát öltöztette, amikor gerincsérve kiugrott, és az asz­­szony a fájdalomtól felkiáltva, szinte teljesen megbénulva a földre bukott. Senki más nem volt a lakásban, csak az anya és a még beszélni nem tudó­­kisfiú. Órákig tartott, amíg a szerencsét­len asszony a földön kúszva elju­tott az előszobaajtóig, újabb fél­órák, amíg fel tudott emelkedni úgy, hogy a kulcsra zárt ajtót ki­nyissa, hogy az üres házban, el­hagyott lépcsőházban segítségért kiáltozzon. „Ha csak egy negyed telefonunk lett volna .. Ha a postának az volna a szán­déka a négyesikresítés lehetősé­gével, hogy az önálló vonalak vagy kettős ikrek helyzetén ront­son vele, akkor persze hogy os­tobaság, őrültség volna ez. Nem rontani, hanem javítani kell a már amúgy is rossz, agyonterhelt telefonviszonyokon. De ha a né­gyes ikervonalakat a semmi he­lyett és ideiglenesen akarják lét­rehozni, akkor hódolat, tisztelet, nagyrabecsülés a feltalálónak. De ehhez volna egy szerény ja­vaslatom. Kicsi ország vagyunk, de hosszan telefonálunk. Köves­sük más nemzetek példáját, és legyen a beszélgetés ideje ■ ná­lunk is három perc. Ha Bécs­ben meg tudják oldani a nyil­vános telefonoknál, akkor bizto­san Budapesten is meg lehet ol­dani, hogy a vonal háromperces beszélgetés után automatikusan megszakadjon. Különösen az olyan állomásokon, ahol ikergaz­dák vannak. Nehezebben beszél Mancika a barátnőjével másfél órát, ha az­­nem hatvan fillérbe, hanem tizennyolc forintba kerül. És a telefonálás nemzeti rossz szokás, egymás felesleges zavará­sa, pletyka- és locsogásközvetítő készülék helyett arra szolgál majd elsősorban, amire való: se­gélykérésre, fontos hírek közlésé­re, gyors megbeszélésre. Vagyis térbeni és nem időbeli távbeszé­­ lésre.. Fehér Klára „Napresós“ esernyő — Itt a „napresó”, amely eser­nyőként is használható! — ezzel a mondattal reklámozza egy ja­pán cég könnyű, hordozható „napresóját”. A főzőszerkezet a nap sugarai­nak felhasználásával másfél ki­logramm rizst egy óra alatt főz puhára. Borús időben a resó természe­tesen nem működik, de előnye, hogy ekkor­a esernyőként hasz­nálható. AZ ERDEI ÖSVÉNYRŐL hirte­len robban ki a köves útra a mo­torkerékpár. Egy bőrzekés férfi vezeti. A hátsó ülésen ballon­kabátos, idősebb ember simul hozzá. A motorkerékpár átvágna a köves úton, ám ekkor, az út menti árokból lövések dördülnek. A motor eldől, a ballonkabátos a földön marad, a bőrzekés kétség­­beesetten fut tovább, útközben elveszti a sapkáját... A ballonkabátost őrzik, majd elszállítják, aztán nyomozókutyá­val a bőrzekés felkutatására in­dulnak. Egy tanya padlásán talál­ják meg. Lő, amíg tölténye van, aztán megadja magát. Megmotoz­zák, fegyveres őrizettel vissza­kísérik. Társa ekkor már egy sá­torban ül, idegesen szívja a ciga­rettáját, majd éles hangon fel­kiált: — Nem vallok nektek! Az asztal mögött a nyomozó­tisztnek a szeme se rebben, szinte halkan felel­ . — Mikor ment ki az országból? — Ötvenhatban. — Hol képezték ki a diverzáns­­munkára? — Nem tudom. — Mi volt ma éjjel a feladata? — Nem emlékszem. A ballonkabátos egyre tagad, homlokát kiveri a verejték. So­kan állnak a sátor ajtajában, fe­szülten figyelnek minden szóra. Aztán a sok keresztkérdés, a szí­vósság, a határozottság és­ a sok­szor szinte szívélyesen rábeszélő hang, megteszi hatását, lassan minden kiderül. De nagyon las­san! Éppen egy óra telik el, mire a nyomozótiszt feláll: — Ennyi egyelőre elég. Gon­dolkozzon a részleteken, hogy a további kihallgatásokon azokat is elmondhassa. Magának is jobb lesz, ha könnyít a lelkiismeretén. Egyébként — mosolyogva nyújtja a kezét — gratulálok, elvtárs, a feladatát kiválóan végrehajtotta. Vasárnap hajnal van, s a sán­­dorfalvi erdő mélyén vert sátor­ban felnevetnek, szívből gratulál­nak társuknak­, a kissé sápadt arcú, karikás szemű munkásőrök­ örülnek, mert a munkásőrség szegedi zászlóaljának nagy gya­korlata kitűnően sikerült. És még ott megkérem a pa­rancsnokokat, hogy én is talál­­kozhassam a két „diverzánssal” egy barátságos „kihallgatásra”. * NAGY LA­JOS 27 éves, de már 13 éve dolgozik a Szegedi Sza­lámigyárban. Szakmunkás. Négy éve munkásőr, párttag. — Én voltam a „nehéz fiú” — nevet —, az ejtőernyőn ledobott képzeletbeli diverzánscsoport fő­nöke, aki korábban lelőttem há­tulról az egyik megsebesült tár­samat, s akinek egy itteni össze­kötővel kellett kapcsolatot létesí­tenem. Egész éjszaka bújtunk egy fa tövében, Rózsa elvtárssal meg a motorral. Fáztunk egy kicsit, mert nem mozoghattunk. Meg az­tán az izgalom! Mert azt tudtuk, hogy körülbelül merről jön felénk a kutatócsoport, csak azt nem tudtuk, hogy mikor. — És milyen érzés „diverzáns­­nak” lenni? — Hát, persze, azt nem tudha­tom, de azért ez se volt nagyon kellemes. Ott ülni, és tudni, hogy egyre szorul körülöttünk a hu­rok ... Az országúttól a harmadik tanyán rejtőztem el. A nyomozó­­kutyával megszagoltatták az úton elhagyott sapkámat. Mikor aztán a kutya mászott felfelé a padlás­­létrán, hát melegem volt, nem vitás. Előre megmondták, hogy ne moccanjak, akkor nem bánt. — Mit szólt a felesége, hogy éppen szombat este szólította el a riadó? — ötéves házasság alatt sok mindent meg lehet szokni. Ezt is. Ha nem lett volna riadó, akkor átmentünk volna a nővéremékhez kártyázni, vagy otthon néztük volna a tv-t. Nem mondom, a fe­leségem néha megkérdezi, hogy „miért éppen most”?, de egyéb­ként soha, semmi ellenvetése sem volt a munkásőrség ellen. — És az üzemben? Ha a mun­kából elhívják, nem megy a ke­resete rovására? — Én, a főtt húsok, pácolt hú­sok készítésénél dolgozom. Több mint húsz ember dolgozik a mű­helyben. Ritkán fordul elő, hogy munka közben elhívnak, de azért előfordul. A bérezésünk olyan, hogy néha emiatt keresetkiesésem lehet, néha meg jól járok. Körül­belül kiegyenlítődik a dolog. A nagyobb gond inkább az, hogy társaimnak addig el kell végez­niük az én munkámat is. És eb­ben látom én a munkásőrség lé­nyegét. Hogy ezáltal tulajdonkép­pen nemcsak én vagyok munkás­­őr, hanem ők is, akik jobban rá­vernek, hogy amíg engem elszó­lít a parancs, addig azért a ter­melés is meglegyen. * RÓZSA MIHÁLY elvtárs éppen kétszer olyan idős, mint ifjú tár­sa, aki a gyakorlaton a motort vezette. A Szegedi Cipőgyár kar­bantartási osztályán dolgozik, asz­talos. Az ellenforradalom után az egyik szegedi vállalatnál a pártszervezet újjászervezője volt, a munkásőrségnek is megalakulá­sa óta tagja. Még a számra is emlékszik: sorrendben ő vol a tizenegyedik munkásőr Szege­den. A szégyent — bármennyire nem volt valódi — ő sem visel­te könnyen. — Amikor az árokparton, a fel­adatom szerint „sebesülten” fe­küdtem, és fegyveres őrök­ vi­gyáztak rám, akkor még csak bírtam. Tudtam, mi a dolgom, jó előre megtanultam. De amikor a nyomozótiszt azt mondta, hogy el­árultam a hazámat, a népemet, meg amikor a becsületes hozzá­tartozóimra, apámra, testvéreim­re hivatkozott, hát olyan meleg­ség jött rám, hogy még a háta­mon is éreztem, hogyan csurog a víz. — Mit csinált, amikor hazatért a gyakorlatról? — Akk­or már vasárnap dél volt. Én nappal lefeküdni nem tu­dok. Kimentem a kertbe, ott dol­gozgattam. Csak este hatkor fe­küdtem le. A feleségem orbánc­­cal éppen kórházban fekszik, így hát egyedül voltam. — Nem fárasztó 54 éves korban ez az önként vállalt teher? — A második világháborúban összezúzódott az egyik bokám, emiatt hamar elfáradok. De még bírom. Példát szeretnék mutatni a fiataloknak fegyelemben, kö­telességtudásban, szívósságban, mindabban, amire az én sorsom megtanított. Még egy évet szeret­nék legalább, aztán tartalékba ké­rem magam. — Utoljára azt kérdezném: me­lyik volt Rózsa elvtárs számára a nagygyakorlat legszebb pillanata? — Amikor a nyomozótiszt fel­állt, gratulált és megint elvtárs­nak nevezett. Akkor úgy éreztem, nagy súly esett le rólam ... Cserhalmi Imre NÉPSZABADSÁG A forgalom kerékkötői A gyors és biztonsá­gos közlekedés egyik alapfeltétele, hogy a közutakon zavartalan legyen a forgalom. Ta­pasztalataink szerint a mozgó jár­művek — amennyiben a jármű­vezetők betartják a közlekedési szabályokat — a nagy forgalmú útvonalakon sem akadályozzák a forgalom egyenletes áramlását. A várakozó és rakodó járművek azonban hovatovább állandó ke­rékkötői Budapest közlekedésé­nek. Keskeny utcák — széles járműoszlopok A főváros egyes területein, kü­lönösen a Duna és a Nagykörút által határolt területen, keske­nyek az utcák. Ezekben az utcák­ban szinte minden várakozó jár­mű zavarólag hat más járművek­re. Csakhogy ma már nem egye­sével, hanem tucatjával állnak a járművek, sokszor, sok helyütt a szűk úttestek mindkét oldalán. Komplikálja a helyzetet, hogy a főváros közútjait a személyszállí­tás mellett egyre nagyobb mérték­ben veszik igénybe a teherautók, amelyek különféle árukat hoznak­­visznek az üzletekbe, raktárakba. Érdemes megjegyezni, hogy a Du­na és a Nagykörút által határolt területen például 41 nagyobb rak­tár és 1347 üzlet áruszállítási igé­nyeit elégítik ki a teherautók. S tekintettel arra, hogy a raktárak zömmel országos elosztást is vé­geznek, a szállítási gondok meg­kétszereződnek. Ezt a problémát végérvényesen csak az éjszakai teherszállítással lehet megoldani. Addig azonban a legszűkebb te­rületre kell szorítani azokat a hát­rányokat, amelyeket a teherforga­lom okoz a főváros utcáin. A várakozás és rakodás szabá­lyait a KRESZ 64., 69. és 70. pa­ragrafusa, valamint a főváros sa­játos viszonyainak megfelelően a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjének a „Budapest közúti közlekedésének korlátozásáról” szóló rendelkezése világosan meg­fogalmazza. E szabályok lényege: járművekkel csak ott és akkor szabad várakozni, ahol és amikor a közúti közlekedés forgalmát nem akadályozzák, nem zárják el a biztonságos közlekedéshez szük­séges szabad kilátást. Ugyanakkor a rakodás céljára csak a legszük­ségesebb ideig lehet igénybe ven­ni a közutat. Egy óra alatt — öt ven szabálysértés Ellenőrzéseink tapasztalatai azt mutatják, hogy a járművezetők gyakran megsértik a várakozás és rakodás szabályait. Aztán a felelősségre vonás alkalmával rendszerint kiderül: gépjárműve­zetőink nem értelmezik egysége­sen az ide vonatkozó szabályokat. Általános tapasztalat, hogy a gép­­járművezetők egy része a várako­zóhely megválasztásánál szemé­lyes érdekeit a közlekedés általá­nos érdekei fölé helyezi. Egyesek nem látják vagy nem akarják látni a megváltozott közlekedési viszonyokat, úton-útfélen megáll­nak, várakoznak, rá sem nehezít­­ve, hogy ebből csakhamar forgal­mi dugó, rosszabb esetben végze­tes baj származhat. Sokan meg­szokták, hogy Budapesten néhány évvel ezelőtt még elenyészően ke­vés volt a várakozási tilalom. Ám az utóbbi években ugrásszerűen mintegy háromszorosára nőtt a járművek száma, következéskép­pen a várakozás és rakodás sza­bályai többé nem másodrendű szabályok a közúti közlekedésben. Hogy ez mennyire nem érvénye­sül a gyakorlatban, azt a többi között a közlekedési rendőrség májusi ellenőrzései bizonyítják. Május 10-én például egy óra alatt csak a Belvárosban 50 szabályel­lenesen várakozó jármű vezetőjét figyelmeztették, jelentették fel közúti ellenőreink. Helytelen szemléletre utal, hogy mindenki a közvetlen úti­céljánál akar várakozni jármű­vével. Ilyen jelenséggel rendsze­resen lehet találkozni a Rákóczi úton az Otthon Áruház környé­kén, a Moszkva téren, a Gellért tér környékén és másutt is. Nem sok nagy befogadóképességű vá­rakozóhely van a főváros belső kerületeiben, de azokat csak részben vagy egyáltalán nem használják ki a gépkocsivezetők. Előfordult, hogy a Baross téren szinte napokig parkoltak pony­vákkal letakart teherautók, mind­addig, amíg a forgalom és a vá­roskép igényeinek megfelelően ki nem tiltották őket. Forgalmas út­kereszteződések előtt, ahol jár­műosztályozó — felfestett vagy beépített forgalmi sáv — van, ugyancsak gyakran várakoznak a járművek. A már idézett főkapi­tányi rendelkezés szerint: „Főút­vonalon a tehergépjárművek ré­szére tilos a várakozás.­ Egyelőre többen szegik meg ezt a forgal­mi utasítást, mint amennyien be­tartják. Félre az útból! De nézzük a rakodás szabá­lyait. „A rakodás miatti megállás — hangsúlyozza az egyik elő­írás — kizárólag a rakomány fel- és lerakásához elengedhetet­lenül szükséges ideig tarthat.” Mi az „elengedhetetlenül szükséges idő”? — kérdezik rendőreinktől a járművezetők. Logikus, hogy a le- és felrakodás ideje a rakodás folyamatos végzését jelenti. Te­hát durva szabálysértést követ el az a járművezető, aki főútvona­lon vagy olyan helyen, ahol vá­rakozni tilos, jóval a rakodás megkezdése előtt beáll a rakodási helyre. Hasonlóan jár az a gép­kocsivezető is, aki a rakodás után nyomban nem távozik el a for­galmas helyszínről,­ hanem to­vább várakozik; szállítójegyzéket egyeztet bent a raktárban, eset­leg tereferél, avagy szundít egyet. Más gépjárművezetők ese­tenként azt a „praktikus” megol­dást választják a rakodásra, hogy a gyalogjárdához merőlegesen to­latnak, mondván: a kocsi hátul­ján könnyebb a le- és felrakodás. Ez igaz, csa­k szabályellenes, rendszerint súlyos közlekedési balesetek előidézője. Megint má­sok — főként magánautósok — a raktárak, az üzletek előtt vára­koznak kocsijukkal, s ha jön egy áruval megrakott teherautó, nem engedik a helyükre, csak rendőri beavatkozásra. " ■■­OTOT EGY CSAPÁSRA Az Építőipari KISZÖV pályázatának nyertesei 1. díj: Ingyenes lakás­festés. Nyerte: KOLBE LUJZA. XIV., Amerikai út 75. 2. díj: Egyetemes őrlő­malom. Nyerte: ZÁGONI SÁN­DOR. XX., Soroksár, Aulich utca 16. 3. díj: Villanyvasaló. Nyerte: K. NAGY ELEONÓRA. XII., M. Jakobinusok tere 7. z Artatlan törvény Nem állíthatunk közlekedési rendőrt minden üzlet, minden raktár elé, hogy eldöntse a vitá­kat, rendreutasítsa a felelőtlen kén­yelemszeret­őket. Hatóságaink a durva szabálysértőket szükség esetén magas összegű pénzbírság­gal sújtják, ha „rászolgálnak”, maximálisan háromezer forint megfizetésére kötelezik őket. De a közlekedési rendőrség elsősor­ban nem azért van, hogy bírsá­gokat osztogasson. Legfőbb gon­dunk, hogy a forgalom rendjét ne csupán a paragrafusok diktál­ják, hanem a járművezetők fi­gyelmessége, körültekintése! Ez az íratlan törvény feloldhatja Budapest forgalmának legfőbb akadályát, helyes mederbe terel­heti a várakozást és a rakodást. Dr. Rózsa Géza rendőr őrnagy, a budapesti főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője

Next