Népszabadság, 1963. május (21. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-01 / 100. szám
4 Májusban Varsóban ülésezik a KGST végrehajtó bizottsága Visszaérkezett Varsóba Piotr Jaraszewicz lengyel miniszterelnök-helyettes, aki a KGST-ben meghonosodott sorrend alapján, átvette a végrehajtó bizottság elnöki tisztségét. A lengyel miniszterelnök-helyettes a repülőtéren bejelentette, hogy a KGST végrehajtó bizottsága már május első felében ismét összeül, ezúttal Varsóban. (MTI) A KGST fémkohászati állandó bizottságának tanácskozása Április 26 és 29 között tartotta meg Budapesten 14. ülését a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának fémkohászati állandó bizottsága. Az ülésen a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság a Magyar Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Népköztársaság és a Szovjetunió küldöttsége vett részt. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és a Vietnami Demokratikus Köztársaság képviselői megfigyelőkként jelentek meg. A tanácskozást dr. Lévárdi Ferenc, a Magyar Népköztársaság nehézipari minisztere, a bizottság elnöke vezette. Megvitatták a bizottság 1962. évi munkájának eredményeit és további tevékenységének irányvonalait. Megvizsgálták a KGST- tagországok fémkohászatának fejlesztésével kapcsolatos fontos kérdéseket, s azokra vonatkozó ajánlásokat fogadtak el. Megvitatta a bizottság munkacsoportjainak javaslatait és módosította 1963. évi munkatervét. (MTI) Felavatták Szolnokon a munkásmozgalmi hősök emlékművét Szolnokon kedd délután avatták fel a város főterén felsállított munkásmozgalmi emlékművet, Kovács Ferenc szobrászművész alkotását. Az avató ünnepségen Czinege Lajos vezérezredes, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, honvédelmi miniszter mondott ünnepi beszédet. Az emlékmű leleplezésénél jelen volt Kun Béla özvegye és /. Körösi György belügyminisz- ter-helyettes, Csáki István, a megyei pártbizottság első titkára, a megye politikai és gazdasági életének sok vezető személyisége, a város dolgozóinak ezrei. Az emlékmű leleplezését megelőzően a munkásmozgalom régi harcosai baráti találkozón vettek részt. Este a Kossuth téren felállított szabadtéri színpadon a Belügyminisztérium Duna Művészegyüttese adott nagy sikerű műsort. A magyar televízió ünnepi közvetítései A televízió ma helyszíni közvetítésekben és hírösszefoglalókban számol be a nemzetközi munkásünnep eseményeiről. Reggel 6 órakor a moszkvai, ezt követően a leningrádi dolgozók felvonulásáról kapunk képeket. A budapesti, Dózsa György úti közvetítés előtt, 9.55 órakor Somogyi Miklósnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága tagjának, a Szakszervezetek Országos Tanácsa elnökének üdvözlő beszédét sugározza a televízió. Az idén első ízben jelenik meg a képernyőn a szófiai, a bukaresti felvonulás, és sor kerül, mint az elmúlt években, a prágai, a varsói és a berlini ünnepségek átvételére is. A lábatlani Eternit Művekben A labataai Eternit Művek új csarnokában. (Mező Sándor felvétele — MTI Fotó.) NÉPSZABADSAG 1943. május 1. merci* 1964. JANUÁR 1-ÉN 0 ÓRAKOR üzemelni kezd a KGST-kocsiközösség Kilencvenezres vasúti teherkocsipark — Négyszázrailliós fuvardíj-megtakarítás (Tudósítónktól) Mint arról a Népszabadság részletesen beszámolt, a magyar kormány közös vasúti teherkocsipark létesítését javasolta a KGST-ben részt vevő államoknak. Hírt adtunk arról is, hogy a javaslatot a KGST végrehajtó bizottságának harmadik, bukaresti ülése a múlt év decemberében jóváhagyta, és hat, egyaránt 1435 milliméter nyeri távú vasútvonallal rendelkező KGST-állam: Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK és Románia részvételével létrejön a kocsiközösség. Jelenleg arról számolhatunk be, hogy a közben eltelt néhány hónap alatt a határozat végrehajtása jócskán előrehaladt. Jelenleg a nemzetközi forgalomban a teherkocsik tekintélyes hányadát a vasutak kénytelenek üresen, kihasználatlanul továbbítani. Az árufuvarozási szerződések ugyanis kimondják, hogy a teherkocsikat kiürítésük után azonnal — üresen vagy áruval rakottan — vissza kell juttatni a tulajdonos országba. Minden nap késedelemért tetemes kocsihasználati díjat kell fizetni a kocsi tulajdonosának. A vasutak emiatt egyetlen célt követnek: a valutában fizetendő használati díj csökkentését, és a külföldi teherkocsikat ezért legtöbbször üresen indítják útnak. Az előkészítés alatt álló kocsiközösség létrehozásával a kölcsönt® kocsihasználatra vonatkozó szerződés igen költséges hatása megszűnik. A hat ország — a javaslat szerint — a nemzetközi forgalomban részt vevő teherkocsijainak megfelelő arányban vagonokat bocsát a közösség rendelkezésére. Az egyes vasutak megőrzik a kocsik tulajdonjogát és valamennyi közösségi vagont úgy használhatják, mint sajátjukat. Visszatarthatják őket a belföldi forgalomban, kivárhatják, míg a kívánt irányban fuvar jelentkezik, felhasználhatják a részvevő országok bármely vonalán, sőt szükség esetén — bizonyos korlátozásokkal — a nyugateurópai forgalomban is. Általában használati díjat sem kell a kocsikért fizetniük, csak akkor, ha az illető vasút vonalhálózatán levő közösségi kocsik száma meghaladja az általa a közösség rendelkezésére bocsátott mennyiséget. Mindezek nyomán az üres futások lényegesen csökkennek. A KGST végrehajtó bizottságának határozatát követve, kidolgozták a tervezeteket a kocsiközösség működési elveiről, részletes feltételeiről és körülményeiről. Elkészült a kocsiközösség szabályzattervezete, s meghatározták a vagonparkra vonatkozó műszaki követelményeket és előírásokat. Megfogalmazták a szükséges távközlési hálózatra, valamint a beadandó kocsik számára vonatkozó előterjesztéseket. A szervezet legfelsőbb irányító szervének, a tanácsnak ügyrendjére és üzemeltető irodájának működési szabályzatára, továbbá a kocsi közösség státusára és költségvetésére vonatkozó javaslatot is papírra vetették. A teendőket az egyes országok egymás között felosztották. A szabályzattervezet például magyar, a műszaki követelményekre vonatkozó javaslat lengyel vasúti szakértők munkája. A tervezeteket a részvevő országok képviselői ismételt szakértői értekezleteken és szekcióüléseken is megvitatták. A még nyitott kérdéseket, a többi között a közösségi kocsik jelölését, a szervezet valutaelszámolási módszereit a közlekedési állandó bizottság legközelebbi ülésén zárják le. Ez alkalommal határozzák meg a kocsiközösség létrehozására vonatkozó egyezmény aláírásának helyét és időpontját. Az egyezményt még az év első felében aláírják. A határozat szerint a szervezet központja Prágában lesz. Itt állítják fel a közösség üzemeltető irodáját, mely az egyes vasutak jelentései alapján naponta regisztrálja a hálózaton levő közösségi kocsik számát és elosztását. Az iroda intézkedik a kocsik mozgatásáról. Az iroda műszaki, forgalmi és pénzügyi szakértőit a részvevő vasutak egyenlő arányban delegálják. Azonos mértékben képviseltetik magukat a részvevő országok a szervezet legfelsőbb szervében, a tanácsban is. Az év hátralevő része már a gyakorlati előkészületeké. A kívánt távközlési hálózat létrehozásáé, a szükséges forgalmi és ügyviteli nyomtatványok elkészítéséé, a beadandó kocsik kiválogatásáé, műszaki felülvizsgálatáé és felkészítéséé. Az egyes vasúttársaságok a legutóbbi prágai tanácskozás alkalmával a helyszínen mutatták be azokat a kocsi típusokat, amelyeket a közösség rendelkezésére kívánnak bocsátani. A kocsiközösség — előreláthatólag 90— 100 ezer nyitott és zárt teherkocsival — 1964. január 1-én nulla órakor megkezdi működését. Előzetes számítások szerint a kocsiközösség a következő évtől kezdve jelentős megtakarításokat eredményeza részvevő államoknak. Az üres futások mindössze 20 százalékos csökkenése egy év alatt 400 millió forint fuvardíj megtakarítását teszi lehetővé. Ebből az összegből 2600 új vasúti tehervagon szerezhető be. A kocsipark későbbi egységesítésével a karbantartás is egyszerűbbé válik, emellett a tehervagonok gyártása is előnyösen szakosítható lesz. A helyes sorrend Walter Lippmann, az ismert amerikai publicista, a New York Herald Tribüne egyik nemrégi számában Reform és forradalom címmel érdekes cikket írt. A cikk a következőképpen hangzik: „Az argentínai, perui és guatemalai forradalmakat, a chilei választásokat, a venezuelai feszültséget, valamint Brazília óriási problémáit vizsgálva, nagyon nyugtalanító kérdéssel kell szembenéznünk. Képesek-e kitartani az ésszerűen haladó kormányok abban a hosszú szakaszban, amelynek el kell telnie addig, amíg a Szövetség a haladásért program (a Kennedykormányzat nagy hangon beharangozottsegélyakciója, amely a szociális feszültségek levezetését és főleg az amerikai tőke térhódítását szolgálja. — A szerk.) ígéretei gyümölcsöket érlelnek? A szövetség radikális reformokra kötelezte el magát Latin-Amerika társadalmi rendjében. Nem szabad lebecsülnünk ennek a kötelezettségvállalásnak nehézségeit és rendkívüliségét. A latin-amerikai kormányok e nehézségek közepette tevékenykednek. Amennyiben túl lassan növelik az életszínvonalat, akkor baloldalról fenyegeti veszély őket, de ha gyorsan haladnak, akkor jobboldali veszélyekkel kell szembenézniük. Ha azt akarjuk, hogy sikeres legyen a radikális reform, akkor mindegyik országban olyan Kormánynak kell uralmon lennie, amely bírja a baloldali tömegek bizalmát, és nem váltja ki a jobboldali felső körök megbékíthetetlen ellenzését. A probléma lényege, hogy a progresszív reform jellegénél fogva hoszszadalmas és lassú folyamat, évekig eltart és kezdetben csak nagyon gyenge eredményeket mutat fel. A Castro-típusú forradalmárok legfőbb kiindulópontja a reformok kiábrándítóan és elkedvetlenítően lassú fokozatossága. Ugyanakkor a nagy földbirtokosok, a gazdag konzervatívok és a nyugtalankodó jobboldal katonai diktátorai azt állítják, hogy a reformerek végül is a forradalmárok hálójába esnek. Egyébként is a legkorlátoltabbak közülük úgy vélik, hogy minden reformer forradalmár. Amellett, hogy valamivel meggyorsíthatók a reformok, mégis elkerülhetetlenül lassú és prózai folyamatot jelentenek. Több mint tíz évig tart, amíg sikerül szakképzett ■ vezetésre alkalmas osztályt kinevelni, kiképezni. Több évig■ eltart, amíg a mezőgazdaságot annyira megreformálják, hogy az ország megszabadulhat egy-két termékfajtától való függőségétől. Az iparosítás nemcsak speciális gyárakban történő tőkeberuházást igényel, de beruházásokat kell eszközölni az ország úthálózatába és energiaellátásába is. Ezen túlmenően, Latin-Amerika fejlesztéséhez tárgyalásokat kell folytatni világméretű áruegyezményekről és kereskedelmi lehetőségekről. Szükség lesz továbbá nagyszabású intézkedésekre, hogy enyhítsük a világ pénztartalékaira gyakorolt nyomást, amely jelenleg a nem kommunista világ stabilitása hiányának egyik fő oka. Nyersen szólva, Latin-Amerikában az igazi problémát a reformok lassú megvalósítása és a teendők bonyolultsága jelenti. Nem Castro teremtette a problémát, és a probléma továbbra is fennállna, s mint tényező továbbra is szerepet játszana Kubában is, még ha Castro Oroszországba is költözne. Nem létezhetne viszont Castro, ha Castro elődei megoldották volna a reformok problémáját. Sőt nem létezne Castro akkor sem, ha elődei megpróbálták volna a reformprobléma megoldását. A megoldandó probléma az, hogy miként nyerhetik meg a rendezett, haladó kormányok a tömegek türelmét azzal, hogy lefektetik a szükségessé vált reformok alapjait, és ugyanakkor a reakciósok ne vádolják őket kommunista érzelmekkel, és ne döntsék meg uralmukat.*’ Egyértelműen dicsérni lehetne a kiváló amerikai újságíró elemzését, erőteljes fogalmazását, bátor megállapításait, ha ... Ha a tények ragyogó és tömör csoportosítása után nem lenne bizony gyengébb a következtetések levonásában. Mert ugyan ki látott már fából vaskarikát, olyan kormányt, amely egyszerre eleget tud tenni a dolgozó tömegek követeléseinek, és egyszersmind kiváltja az ezeknek a tömegeknek elégedetlenségét okozó kizsákmányolok legmagasabb elismerését is? Ha valaki elismeri, hogy osztályharc folyik köztük is Walter Lippmann, magának e szónak említése nélkül, erről ír —, az nem gondolhatja komolyan, hogy a szemben álló osztályerők valamiféle (hozzá még soha nem volt!) „pártatlan” kormány intésére szépen egymás nyakába borulnak. Ilyen testvériesülésre még Kennedy szép szeméért sem lesznek hajlandók ... Az is igaz, hogy a latin-amerikai országok dolgozóit — enyhén szólva — kiábrándítja és elkedvetleníti a reformok „lassú fokozatossága”. De Uncle Samnek, akinek állítólag most majd meghasad a szíve a dél-amerikai népekért, ha jól utánaszámolunk, jó fél évszázadnyi ideje volt ahhoz, hogy jótéteményeiből részesítse a latin-amerikaiakat. Hát részesítette is őket, hogy attól koldultak. Így aztán — megint csak enyhén szólva — ne vegyék zokon tőlük, hogy elvesztették a türelmüket és arra a következtetésre jutottak: nem reformmorzsákért kell könyörögni, hanem harcolni kel jogaik kivívásáért. Hogy azután is nehéz lesz a sorsuk, s bizony hosszú évekbe telik, míg a szakképzettséget megszerzik, a mezőgazdaságot megreformálják, iparosítanak, úthálózatot építenek, az energiaellátást biztosítják — ezt egyebek között Kuba példájából jól tudják Walter Lippmann nélkül is. Csak éppen annyival többet is tudnak a kiváló amerikai publicistánál, hogy felismerik: meg kell fordítani a sorrendet. Először jöjjön a nép uralma, azután jöhet az a bizonyos „elkerülhetetlenül lassú és prózai folyamat”, amely mellesleg, ha ezt a helyes sorrendet megtartják, talán nem is lesz olyan roppant lassú és prózai — mint ahogy Walter Lippmann ábrázolja... A legfőbb azonban az, hogy Walter Lippmann az ősi — de keresztülvihetetlen — tanáccsal szolgál: úgy csináljátok, hogy a kecske is jóllakjék s a káposzta is megmaradjon. A latin-amerikai népek meg erre azt felelik: ebből a káposztából nem kérünk! N. J.