Népszabadság, 1963. szeptember (21. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-01 / 204. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 16 oldal - Ara no fi­­g* NÉPSZABADSÁG 1963. szeptember 1. vasárnap A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁN­T KÖZPONTI LAPJA XXL évfolyam, 204. szám Összefogással gyermekeinkért Vége a vakációnak. Már elő­kerültek az iskolatáskák s kiva­salták az ünneplő ruhákat is a holnapi évnyitókra. A gyerekek izgalommal gondolnak az iskolá­ra, s mi tagadás, a szülőkben és a nevelőkben is ott motoszkál a kérdés: milyen lesz az új tanév? Nos, bármilyen furcsán is hang­zik, a most kezdődő iskolaév leg­szembetűnőbb sajátossága, hogy mentesnek ígérkezik a látványos újdonságoktól, a szenzációs vál­toztatásoktól. Ám annál több lesz a hangyaszorgalmat igénylő csen­des hétköznapi munka. Az álta­lános iskolákban érvénybe lép a reformtanterv és a nevelési terv, a gimnáziumokban pedig megtesz­­szük az első lépéseket az egysé­ges gimnázium kialakításában. Mind eszközeiben, mind módsze­reiben fejleszteni kell a munkára nevelést és ezután is fáradozni kell az osztály- és az iskolakö­zösségek kialakításán. Egyik fel­adat sem gyökeresen új, vala­mennyi az eddigi munkák foly­tatása, viszont megoldásuk nagy szakmai felkészültséget igényel. Bármennyire is hangsúlyozzuk a pedagógusok felelősségét, a fel­­adatok szakmai jellegét, mégis tudnunk kell, hogy a szülők, az ifjúsági szervezetek, az egész tár­sadalom összefogása nélkül alig­ha lehetne megvalósítani a fiata­lok korszerű műveltségét, szo­cialista nevelését szolgáló is­kolareformot. S most, amikor a szokástól eltérően nem részletez­zük tovább az oktató-nevelő munka feladatait, hanem minde­nekelőtt erről az összefogásról szólunk, tesszük azért, hogy a szülő is, az ifjúsági vezető is s az ifjúság nevelésével foglalkozó társadalmi szervek is érezzék a maguk felelősségét ebben az ösz­­szefogásban. A tanév elején kimondva vagy kimondatlanul minden szülő elhatározza, hogy ezentúl más­ként, jobban segíti gyermekét. Megfogadják, eljárnak a szülői értekezletekre, mindennap meg­nézik az ellenőrzőt, és számon kérik a tanultakat. Tiszta lappal akarnak kezdeni, mégpedig úgy, hogy nem felejtik a tavalyi ta­pasztalatokat, azokon okulva ter­vezgetnek. Elhatározás marad-e csupán mindez, alábbhagy-e a kezdeti nekibuzdulás vagy év vé­géig futja a szülő türelméből — jórészt ezen fordul meg a gyerek előrehaladása. S mennyivel köny­­nyebben és eredményesebben ne­vel, tanít a pedagógus, ha az év minden napján érzi: mellette, he­lyesebben gyermeke mellett áll a szülő. A szülők — s a pedagógusok is — a gyerekek nevelésében nagy segítőtársra lelhetnek az út­tör­őszervezetben és a KISZ-ben. Mindkét ifjúsági szer­vezet tágra nyitotta a ka­pukat, s most minden erejével azon fáradozik, hogy szinte az egész ifjúságot magához vonva megtalálja a legjobb eszközöket és módszereket a tanulás, az ön­művelés és az önnevelés hatéko­nyabbá tételéhez. A megszokott sablonok helyett új formákat ke­resnek a tanulás és a munka megszerettetésére, az ifjúság egészséges, romantikus vágyai­nak kielégítésére. S a gyereke­ken kívül elsősorban a szülők és a nevelők látják hasznát az ifjú­sági szervezetek jó munkájának, hiszen az ő dolgukat könnyíti, ha nevelő jellegű, az érzelemre és az értelemre egészségesen ható elfoglaltságot találnak fiaik és leányaik az úttörőszervezetben és a KISZ-ben. Érthető hát, miért került a Művelődésügyi Mi­niszté­­rium által kiadott tanévnyitó uta­sításba oly nagy nyomatékkal: segítsék a pedagógusok az úttörő­őrsökben, -rajokban és KISZ-cso­­portokban a foglalkozások színes­sé, vonzóvá tételét. A szülőkre rendkívül nagy fe­lelősség hárul nemcsak saját gyermekeik, hanem az egész if­júság nevelésében. Meg kell ra­gadnunk minden alkalmat — le­gyen az az úttörők vagy a KISZ segítése, a szülői munkaközössé­gekben való tevékenykedés, vagy éppenséggel egy utcai intés, fi­gyelmeztetés a magukról megfe­ledkezett fiataloknak —, hogy gyermekeink szocialista emberré válását segítsük. Erre éppúgy tö­rekednie kell a szüleinek, mint a gyermektelen felnőttnek, a diáko­kat munkára tanító fizikai mun­kásnak — minden felnőttnek. Alig néhány éve kezdtük el — akkor még kísérletként — a gya­korlati foglalkozások szervezését, de tavaly már az általános iskola felső tagozatos tanulóinak 66, a gimnazistáknak pedig csaknem 84 százaléka vett benne részt. A gyárakban, a termelőszövetkeze­tekben és az állami gazdaságok­ban szívesen foglalkoznak a diá­kokkal a dolgozók. Nemcsak a szakmai fogásokra tanítják meg őket, hanem a szó legnemesebb értelmében az életre. S ha van még hiba, az elsősorban abból adódik, hogy az üzemek és az is­kolák együttműködéséről a szak­minisztériumokkal közösen ki­adott rendelet intézkedéseit még sok helyütt nemcsak nem kérik számon, de sűrűn előfordul az is, hogy egyáltalán nem is ismerik. Pedig, ha valahol kifejezésre jut­hat az iskola és a társadalom összefogása, akkor az iskolák és az üzemek kapcsolatának javulá­sában igazán lehetőség adódik erre. Régi igazság, hogy mennél több tagú a zenekar, s minél több hangszeren játszik, annál inkább szükség van a karmesterre. Nos, az oktatás és a nevelés sokrétű feladatait tekintve a pedagógu­soké ez a szerep. Nekik kell ösz­­szefogniuk a szülői ház, az ifjú­sági szervezetek, az egész társa­dalom segítőkészségét, mindenek­előtt nekik kell megszervezniük, hogy egy irányba hassanak a jó szándékú törekvések. Ezért külö­nösen szükség van most arra, hogy a dirigensek gárdája, a ne­velők egységesek legyenek, még­pedig a marxista-leninista peda­gógia talaján. Tudjuk, nehéz munka vár rájuk, főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy átme­netileg az egy tanárra eső heti órák száma növekszik, s a közép­iskolákban — beleszámítva a fel­nőttoktatást is — a heti 30—35 óra fölé emelkedik. S mégis azt mondjuk, hogy a siker megala­pozott reményében lehet megkez­deni az új tanévet, ha az iskola összefog a szülőkkel, az ifjúsági szervezetekkel, az üzemek dolgo­zóival, az egész társadalommal. Mert a nevelésben e nagyon fon­tos tényezők erősíthetik, támo­gathatják egymás munkáját, de rombolhatják is. Mindenekelőtt kölcsönös biza­lomra és egymás megértésére van szükség, mert csak ilyen légkörben lehet jól nevelni, őszinte szóval, hasznos tanácsok­kal segítsék egymást a pedagógu­sok, a szülők, az ifjúsági szerve­zetek, az egész társadalom. A hi­bákat menet közben bátran kor­rigáló együttműködéssel lehet csak elkerülni, hogy az esetleges bajoknál egymásra hárítsák a felelősséget. Gyermekeinkért mindannyian felelősek vagyunk, fogjunk tehát össze értük. Tóth László A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának külügyi bizottságai jóváhagyták az atomcsendegyezményt A dél-vietnami kormány kétségbeesett manőverei Harold Wilson a közép-európai rendezés szükségességéről A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Szövetségi Tanácsának és a Nemzetiségi Tanácsnak külügyi bizottságai szombaton a Kremlben együttes ülésen vitatták meg az atomfegyver-kísérletek részleges eltiltásáról szóló moszkvai szerződés ratifikálására vonatkozó javaslatot. A külügyi bizottság másfél órás tárgyalás után, melynek során felszólalt Gro­­miko külügyminiszter is, egyhangúlag jóváhagyás­ra javasolta a Legfelsőbb Tanács Elnökségének az atomcsendegyezményt. Újabb országok csatlakoztak a moszkvai szerző­déshez. Legutóbb az amerikai fővárosban Dél- Korea, Nepál és Felső-Volta, Londonban Marokkó és Dél-Korea képviselője írta alá az egyezményt. Ezzel a washingtoni aláírók száma már 86-ra, a londoniaké 84-re emelkedett. Az amerikai lapok, azzal foglalkozva, hogy a szenátus külügyi bizottsága nagy többséggel jóvá­hagyta a moszkvai szerződést, kifejtik, hogy az amerikaiak túlnyomó többsége a szerződés szená­tusi ratifikálása mellett foglal állást. A dél-vietnami kormány, miközben lázasan pró­bál tömegtámogatást szerezni magának, a jelenté­sek szerint titokban megkezdte az ország bankjai­ban őrzött aranyrudak és külföldi valuta összehor­dását Diem palotájába, amiből az esetleges mene­külésre lehet következtetni. Az amerikai kormány a kulisszák mögött tovább folytatja akcióit a dél­vietnami helyzet rendezésére. Eközben Washing­ton mind feltűnőbben a dél-vietnami hadseregre számít. Az amerikai fővárosban egyébként, noha hivatalosan nem kommentálták, a magánbeszélge­tésekből és a sajtóvéleményekből kiderül, hogy Washington rossz néven vette De Gaulle beavat­­kozását a dél-vietnami kérdésbe. Hamburgban, a Német Szociáldemokrata Párt centenáriuma alkalmából rendezett nagygyűlésen Harold Wilson, a brit Munkáspárt vezére síkra­­szállt a további nemzetközi enyhülés mellett. A német szociáldemokrata vezetők viszont továbbra is felemás álláspontot foglalnak el a külpolitikai kérdésekben. Az izraeli—szíriai határkonfliktus ügyét a Biz­tonsági Tanácsban valószínűleg kedden bocsátják szavazásra. A tanács tagjai addig a marokkói kül­döttség módosító indítványát tanulmányozzák. Gromiko felszólalása a Legfelsőbb Tanács külügyi bizottságainak ülésén A Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Szövetségi Tanácsának és Nemzetiségi Tanácsának külügyi bizottságai szombat délelőtti együttes ülésén megjelent Mali­­novszkij marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere és I. Moro­­hov, a szovjet állami atomener­gia-bizottság első elnökhelyettese. A másfél órás vita során a kép­viselők egyhangúlag megállapítot­ták, hogy a szerződés az első, rendkívül fontos lépés a nemzet­közi feszültség enyhítése és a le­szerelés útján. Andrej Gromiko külügyminisz­ter a bizottságok tagjai előtt rá­mutatott, hogy a moszkvai szer­ződést világszerte pozitívan ítélik meg. Helyesen értékelik a szer­­­ződés emberbaráti vonatkozásait és politikai jelentőségét is. Gro­miko közölte, hogy eddig a föld országainak több mint kétharma­da írta alá a szerződést. A nagy­hatalmak közül csupán a Kínai Népköztársaság és Franciaország nem írta alá a szerződést. Gromiko hangoztatta, hogy a kínai vezetők nem akarnak szá­molni a tényekkel és a logikával. — Kötelességünknek tartjuk, hogy a közvélemény előtt tovább­ra is rávilágítsunk a valóságos helyzetre, és rámutassunk a­­­ínai Népköztársaság vezetőinek mély­ségesen hibás álláspontjára — mondotta Gromiko. Úgy védem — folytatta —, a két bizottság tagjai egyetérte­­­nek abban, hogy az SZKP Közö s­ponti Bizottsága és a szovjet kor­mány igen helyesen járt el, ami­kor előterjesztette javaslatát a szerződés megkötésére. A szerző­dés ratifikálása a Legfelsőbb Ta­nács Elnökségének részéről nagy jelentőségű lesz a szovjet külpoli­tika, a béke és a békés együttélés politikája szempontjából. A Gromiko után felszólaló kép­viselők valamennyien a szerződés ratifikálása mellett foglaltak ál­lást. Petrovszkij akadémikus javas­latára a két bizottság tagjai egy­hangú határozatot hoztak, amely­ben javasolják a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének a szerződés ratifikálását. Rohamosan csökken Diem tábora A nyugati hírügynökségek hét végi jelentéseiből elsősorban az tűnik ki, hogy a dél-vietnami fő­városban csak látszólagos a nyu­galom, és a kulisszáik mögött vál­tozatlanul ige­n feszült a helyzet. Mindinkább nyilvánvaló, hogy az amerikaiak a dél-vietnami haza­fiak ellen vívott harc folytatása és fokozása végett szabadulni szeretnének az utóbbi hetek buddhistaellenes terrorja miatt a népszerűség utolsó foszlányait is elveszített Diem családtól, és — jobb híján — a hadsereg veze­tőitől várják egy szilárdabb kor­mányzat létrehozását. A Diem-kormány viszont min­dent elkövet, hogy elhitesse a vi­lág közvéleményével: országában ezután már minden a legnagyobb rendben lesz, az élet csaknem normális mederben folyik tovább, és a lakosság széles rétegei támo­gatják a kormány által „agitáto­roknak” bélyegzett buddhisták el­leni elnyomó intézkedéseket. E kampány keretében a kormány hívei szombat délelőtt nagygyű­lést rendeztek Saigonban. Jellem­ző, hogy a „spontánnak” szánt gyűlésre a részvevők nagy több­ségét katonai teherautókon szál­lították, és maguk a részvevők részben a kormánytisztviselők soraiból, részben pedig az elnök fivére, Ngo Dinh Hun által irá­nyított úgynevezett ifjúsági szer­vezetek tagjai közül kerültek ki. A várt kétszázezer helyett azon­ban így is csak mintegy har­mincezer embert sikerült össze­terelni. A kormánypárti szónokok „po­litikai spekulánsoknak” nevez­ték a buddhisták vezetőit, viszont dicsőítették a kormányt a válság állítólagos megoldásáért. A Reu­ter és a UPI tudósítója megje­gyezi, hogy a nagygyűlés rész­vevői „közömbös magatartást ta­núsítottak”. Saigonban az utóbbi napokban a legkülönbözőbb híresztelések terjedtek el a dél-vietnami vál­ság elsimítását célzó amerikai készülődésekről. Mint az AFP tu­dósítója rámutat, a Kennedy­­kormány valamilyen módon igyekszik „elhatárolni magát” Diem klikkjétől. A hírek szerint a washingtoni diplomácia ugyanak­kor a dél-vietnami katonai veze­tőket is megpróbálja „elidegení­teni” a Diem családtól. Az ame­rikai kormány, új saigoni nagy­követének, Cabot-Lodge-nak Wa­shingtonba küldött jelentései alapján állítólag arra a következ­tetésre jutott, hogy „gyökeres változtatásra van szükség a dél­vietnami kormány összetételé­ben”. Felháborodás Washingtonban De Gaulle kijelentései miatt Polgár Dénes, az MTI wa­shingtoni tudósítója jelenti: Az Egyesült Államok hivatalos köreiben nem hajlandók kom­mentálni De Gaulle Dél-Vietnam­­mal kapcsolatos kijelentéseit. Franciaország washingtoni nagykövete péntek délután meg­látogatta Bush külügyminisztert. Bár a látogatást már korábban kitűzték, az amerikai külügymi­niszter most feltehetően szóba hozta De Gaulle kijelentéseit és tárgyalt róluk a francia nagykö­vettel. Bár hiányoznak a hivatalos kommentárok, a magánbeszélgeté­sekből és az újságcikkekből az világlik ki, hogy az Egyesült Államokban rendkívül nagy a felháborodás — mint mondják — (Folytatás a 2. oldalon.)

Next