Népszabadság, 1963. október (21. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-01 / 229. szám

4 NÉPSZABADSÁG 1963. október 1. kedd Görögországi vendégségben Úgy indultunk el Görögország­ba, öten, magyar újságírók, hogy egy turisztikai látnivalókban gazdag hetet tölthetünk majd a nyár végi napfényben különösen vonzó Athénban. Már maga az a tény is, hogy egy új MALÉV-já­­rat utasaiként repülünk, valahogy inkább idegenforgalmi jelleget látszott kölcsönözni látogatásunk­nak. Elutazásunk előtt, szinte az utolsó pillanatban, meglepetés­ként ért a hír, hogy a görög kor­mány vendégei leszünk. Görögor­szágban aztán egyetlen napon négy kormányhivatalban is fogad­tak bennünket, elvittek Szaloni­­kibe a nemzetközi vásárra, ven­dégei voltunk Észak-Görögország kormányzójának, díszes fogadást adott tiszteletünkre Vladios mi­niszterelnökségi államtitkár, és látogatást tettünk két gyárban is. Ez a szívélyes hivatalos fogadta­tás leginkább az én számomra volt meglepetés: küldöttségünk többi tagjával ellentétben én már harmadszor jártam Görögor­szágban, s 1958-ban és 1961-ben, amikor a parlamenti választások­ról tudósítottam, még gondolni sem mertem volna, hogy néhány év múltán a hivatalos görög kor­mányszervek részesítenek ennyi figyelmességben és kedvességben. Pedig ez csupán egyik tünete volt a magyar—görög viszony alakulá­sában végbement kedvező válto­zásnak, így lettünk végül is szem­tanúi és részesei egy olyan ese­ménysorozatnak, amely mintegy sűrítve tükrözte a hazánk és Gö­rögország kapcsolataiban történt örvendetes fejlődést. Ezt a fejlődést jól érzékelteti a következő tények puszta felsoro­lása is: egy nappal előttünk ér­kezett Athénba a görög kereske­delemügyi miniszter meghívásá­ra Incze Jenő külkereskedelmi miniszter, aki fontos és sikeres tárgyalásokat folytatott ottani partnereivel. Ezt követően csak­nem 100 magyar utassal a fedél­zetén a Hellenikon repülőtéren leszállt a Budapest—Athén köz­vetlen MALÉV légi járat „első fecskéje”. Az utasok között hiva­talos delegáció is volt, Rónai Ru­dolf közlekedésügyi miniszterhe­lyettes vezetésével, és ott voltunk mi is, az öttagú újságíró-küldött­ség. Először fordult elő egyébként, hogy a görög kormány vendége­ként magyar sajtódelegáció érke­zett Hellász földjére. Ha hozzá­tesszük, hogy külkereskedelmi miniszterünket a legmagasabb szinten is fogadták, és hogy a magyar és görög diplomatáknak, a külkereskedelmi vezetőknek és újságíróknak bőven volt alkal­muk kedélyes poharazgatás vagy komoly beszélgetés közben kicse­rélni gondolataikat a két ország viszonyáról, valamint azt is, hogy a görög sajtó ezekben a napokban gyakran foglalkozott a magyar személyiségek látogatásaival és tárgyalásaival — akkor joggal él­hetünk egyik magas rangú görög külügyi tisztviselő kifejezésével, aki „magyar hétnek” titulálta eze­ket a szeptemberi napokat. * görög—magyar viszonynak ** ilyen alakulása természete­sen közvetlenül összefügg hazánk nemzetközi tekintélyének növe­kedésével, s egyik kézzelfogható eredménye nemzetközi kapcsola­taink bővülésének. De szervesen beletartozik a világporondon vég­bemenő enyhülési folyamatba is. Nem választható el a józan és haladó görög erőknek azon köve­telésétől sem, hogy Athén lehető­leg minél több országgal, köztük szocialista országokkal is rendez­ze kapcsolatait. Mértékadó kö­rökben nyilván nem térhettek ki annak felismerése elől, hogy ez felel meg Görögország érdekei­nek, mind földrajzi fekvése, mind pedig gazdasági helyzete szempontjából. Közvéleményünk tisztában van persze azzal is, hogy az ókori demokrácia szülőföldjén manap­ság nem tartják túlságosan nagy tiszteletben a „népuralom” antik hagyományait, noha a görög nép széles tömegeiben ma is olthatat­­lanul él a vágy a szabadságra, és az igazi demokráciára. S ez a vágy nem puszta óhaj — nap­jainkban is áldozatai, vértanúi vannak a görög nép szabadság­­szeretetének. Igen, tőlünk idegen társadalmi rend uralkodik Gö­rögországban. De nem vennénk komolyan külpolitikánk alapel­­vét, a békés egymás mellett élés egyedül járható útját, ha nem törekednénk normális, s minél gyümölcsözőbb kereskedelmi, kulturális és diplomáciai kapcso­latok megteremtésére minden olyan országgal, kapitalista or­szággal is, amely kész ilyen kap­csolatokat felvenni velünk. Már­pedig görög részről ilyen szándé­kot tapasztalunk. (G­­örögországi tartózkodásunk­­ folyamán nemegyszer hang­súlyozták magas beosztású kor­mánytisztviselők, hogy vélemé­nyük szerint nincs nagyobb aka­dálya a két ország közeledésének. Hivatkoztak rá, hogy népeink kö­zött emberemlékezet óta nem volt háború, s államközi kapcsola­tainkban most már vitás, rendezetlen problémáink sin­csenek. Sűrűn emlegették mindazokat az eseteket, ami­kor a történelem során közeleb­bi viszonyba került a két ország kezdve a XII. századbeli ma­gyar királyok és a bizánci Kom­­nénoszok­­ családi kapcsolataitól egészen a hódító török hatalom ellen folytatott párhuzamos har­cig. Frissebb, élő emlékekkel is találkoztunk: magyarul kiválóan beszélő tekintélyes görög mező­­gazdasági szakemberek szívesen emlékeztek vissza a magyar egye­temeken töltött szép diákéveikre, s Athénban is. Szalonikiben is nagy tisztelettel beszéltek a ma­gyar sportról, reklamálták a sportkapcsolatok újjáéledését. Szőkebb körben ugyan, de tudo­másuk van az ókori görög drá­ma valóságos reneszánszáról Ma­gyarországon, s ismerik a görög kultúra kiváló magyar művelői­nek nevét. Hamisítatlan mediter­rán kedvességgel mondogatták kormánytisztviselők, kereskedők és kisemberek egyaránt, hogy a görögök szeretik a magyarokat, vidám természetüket és jó borai­kat, tüzes zenéjüket és táncaikat. Kapcsolataink fejlődése az utób­bi években a kölcsönösen előnyös kereskedelem talajáról indult el. Az embernek eszébe jut, nem véletlenül volt az ókori görögök egyik legkedveltebb iste­ne a furfangos és találékony Her­mész, a kereskedők aranysarus pártfogóié Athén és a görög szi­getek előnyös fekvése a Földközi­tenger körül kialakult antik vi­lágban, s a hajózást megkönnyítő szigetek sokasága és közelsége az akkori kereskedelem természetes központjává tették Hellászt. A mai Görögország is bizonyos fokig él­vezi ezeket az előnyöket. S mert nem bővelkedik sem iparban, sem nyersanyagkincsekben, to­vábbra is jelentős mértékben be­hozatalra és kivitelre van utalva. Mint vérbeli kereskedők — mon­dották a külügyminisztériumban — most is arra törekszünk, hogy minden irányban, lehetőleg min­den országgal fejlesszük keresk­e­­delmi kapcsolatainkat. Ezeknek a kapcsolatoknak a ki­építése bizony hosszú ideig elég egyoldalú volt. Görögország a Közös Piachoz társult, exportjá­nak 45 százaléka a „hatok” or­szágaiba megy. Az utóbbi évek­ben azonban jelentősen — nyolc­ról huszonhárom százalékra — nőtt a szocialista országokkal folytatott árucsere-forgalom aránya, s ezen belül is a legnagyobb növekedés a Szovjetunión kívül, a Magyaror­szággal folytatott kereskedelem­ben mutatkozott Míg 1958-ban a két ország közötti forgalom mind­össze 4,9 millió dollárt tett ki, 1962-ben ez a szám 14,8 millió dollárt, vagyis majdnem három­szorosát érte el. S ami Görögor­szág számára még a volumennél is fontosabb: magyar vonatkozás­ban az export és az import gya­korlatilag kiegyenlíti egymást. Ez annál is figyelemre méltóbb, mert nyugati partnereinek Gö­rögországba irányuló kivitele messze felülmúlja behozatalukat, s ez azt eredményezi, hogy a kis ország állandó külkereskedelmi deficittel küszködik. Külkereskedelmi miniszterünk görögországi látogatásának utolsó napján közös közle­ményt hoztak nyilvánosságra. Eb­ből kiviláglik, hogy az eddig is eredményesen fejlődő kereskedel­mi kapcsolatokban most újabb előrehaladást értek el. Tovább emelték az áruforgalom keret­számait, kedvező feltételeket te­remtettek a görög hajókon törté­nő magyar áruszállításokra, és megállapodtak bizonyos műszaki­tudományos együttműködésben is, melynek értelmében Magyar­­ország licenceket, félkészárukat és szakembereket bocsát Görög­ország rendelkezésére új gyártmá­nyok meghonosításához. Ez kétség­kívül hozzájárulást jelent majd a Görögország számára oly életbe­vágóan fontos iparosításhoz. Egy, már régebben megkötött megál­lapodás értelmében pedig rende­ződtek bizonyos, a háború örök­ségeként még fennmaradt görög pénzügyi követelések. Ezenkívül légügyi egyezményt írtak alá, és levélváltás formájában megvetet­ték az­ alapját egy későbbi idő­pontban megkötendő kulturális csereegyezménynek. Ismeretes, hogy nemrég nagykövetségi szint­re emelték mindkét ország diplo­máciai képviseletét. A Budapest—Athén közvetlen MALÉV-járat megindításá­val kétórányira csökkent a me­netidő a két főváros között. Vajon nem természetes-e, hogy ezen a „légihídon” gyorsulni és gyara­podni fog az áruk, a turisták, a szakemberek és a művészek áram­lása az egyik országból a másik­ba? A légi összekötőkapocs per­sze csak egyik eszköze a jó vi­szony fejlesztésének — a lényeg: a kapcsolatokból származó köl­csönös előnyök. E kapcsolatok egészséges fejlődése mindkét nép javára szolgálhat, s egyik építő­köve lehet a délkelet-európai tér­ség nyugalmának, békéjének. Bebrits Anna Egészséges nyugtalanság Sok és sokféle tennivaló szó­lít embert és gépet az őszi ha­tárba. Most nem jut idő megál­lásra, pihenésre. A legtöbb he­lyen szükséges, hogy vasárnap is dolgozzanak. A termelőszö­vetkezeti tagok, az állami gaz­daságok dolgozói, a gépállomási traktorosok versenyben állnak az idővel. Most valóban az a legfontosabb: a legmegfelelőbb időben, kifogástalan minőségben végezzenek az időszerű mun­kákkal. Békés megyéből hírül adták, hogy vasárnap reggeltől estig szorgos munka folyt a földeken: 1200 traktor szántott és vetett. Ezen az egyetlen napon több mint 5000 holddal szaporodott a friss vetés. De a gyalogmunká­sok sem tétlenkedtek: mintegy 25 000 ember törte a kukoricát, szedte a cukorrépát. Besegítet­tek a nagy munkába a családta­gok, sőt az iparban dolgozó hoz­zátartozók is. A két füzesgyar­mati szövetkezet, az Aranyka­lász és a Vörös Csillag, elsőnek csatlakozott a tiszaföldvári Le­nin Tsz versenyfelhívásához. Ezekben a közös gazdaságokban vasárnap 18 traktor készítette a magágyat és vetette a búzát. Szolnok megyében több mint 1000 traktor és több száz vető­gép használta ki a kedvező, napsütéses időjárást, s a vasár­napi munka eredményeként több ezer holddal nőtt a beve­tett terület. Más megyékből is érkezett hasonló jelentés, örvendetes hírek ezek. Az or­szág sok termelőszövetkezetében, állami gazdaságában és gépállo­másán a pihenőnapot is fel­áldozzák, hogy ilyen módon is meggyorsítsák, elősegítsék az őszi munkák legmegfelelőbb időben való jó elvégzését, befe­jezését. Nem tudhatjuk, meddig tart a száraz, kedvező időjárás, s mikor tartóztatja fel a mun­kát az őszi esőzés. Csak akkor érkezik el a pihenés, a meg­nyugvás ideje, ha fedél alá, biz­tonságba kerül a termény, és a jól elmunkált földben várja az esőt a vetőmag. Az az egészséges nyugtalan­ság, ami Békés, Szolnok sok fa­lujában tapasztalható, még nem hatja át mindenütt a szövetke­zeti vezetőket, tagokat és a gép­­állomási traktorosokat. Aki va­sárnap nagyobb körutat tett Csongrád megyében, és figyelte, hogy mi történik az utak men­tén, annak bizonyára feltűnt, mennyire néptelen, kihalt volt a határ. Nógrád megyében is jóval ke­vesebben szorgoskodtak a ku­korica- és burgonyaföldeken, mint egy héttel előbb. Pedig a betakarítás elhúzódása helyen­ként már akadályozza, késlelteti a vetőszántás folyamatosságát. A szécsényi, a balassagyarmati és a salgótarjáni járás több szö­vetkezetében még hozzá sem kezdtek az érett kukorica töré­séhez. Vasárnap is értékes órá­kat hagytak kihasználatlanul, összetorlódtak a tennivalók. Gyakran hallani most olyan pa­naszt, hogy nincs elegendő em­ber, nincs elegendő gép. Annál indokoltabb, hogy a meglevő emberi, gépi és állati munkaerőt minél jobban, minél szervezet­tebben mozgósítsák és minden alkalmas napot, szükség esetén a vasárnapokat is kihasználják. B. S. Ú­j hajók a Danán Több új hajót adtak át hétfőn a megrendelőknek a Magyar Ha­jó- és Darugyár balatonfüredi gyáregységében. Ezek között volt egy új konst­rukció is, az 500 tonnás kavics­­szállító uszály prototípusa, amely az eddig sorozatban készült, 360 tonna teljesítményű uszály to­vábbfejlesztett példánya. A hajó a Dunán teljesít majd szolgála­tot, beállításával jelentősen meg­gyorsul a kavicstermelés. Ugyan­csak a Dunán fog közlekedni a 160 tonnás iszapszállító uszály és a huszonkét személy részére be­rendezett lakóhajó, amely a me­derjavító munkásoknak biztosít kényelmes szállást és ellátást. KORMOS SZÁMOK Nem vettem részt azon a ve­zetőségi ülésen, amelyiken a bot­rány kitört. Most, utólag már ne­héz pontosan kideríteni a vita minden részletét, a felszólalások „szelíd” vagy „kihívó” hangját. Egy azonban bizonyos: a 24 ve­zetőségi tag és a nyitott ablakok közül a folyosón összegyűlt több tsz-tag füle hallatára Barna Ist­ván elvtárs, a Paksi Járási Párt­­bizottság osztályvezetője hazudo­­zással, a tagság becsapásával vá­dolta a bölcskei Rákóczi Tsz el­nökét, Tiringer Sándor elvtársat, és a tsz főkönyvelőjét, Szerdahe­lyi István elvtársat. Szórta fejük­re a vádakat, íme, közülük a legsúlyosabb: „Azok a számok, melyeket a tsz elnöke a három év eredményéről itt felsorolt, nem tükrözik a valóságot — ál­lította Barna elvtárs. — Ezek a számok épp olyan kormosak, mint a legutóbbi zárszámadás adatai. A tsz vezetői a zárszámadási mér­leget egymillió forinttal hamisí­tották meg.” Majd Tiringer Sán­dor elnökhöz intézve a szót, ki­jelentette: „A drága főkönyve­lőddel együtt mindig csak kor­­moltok és hazudtok. Becsapjátok a becsületes tsz-parasztokat és minket is.” A vádait elhangzottak... Közölte Barna elvtárs azt is, hogy a megyei és a járási szer­vek Tiringer Sándort nem tart­ják alkalmasnak a Rákóczi Tsz vezetésére. Ha a tagság mégis mellette foglalna állást, akkor a megyei és a járási szervek a tsz-t kizárják minden kedvezményből. „Levesszük a kezünket róla — mondotta Barna elvtárs —, az­zal sem törődünk, ha éhen pusz­tulnak Bölcskén." Súlyos kijelentések, súlyos vá­dak ezek. A szövetkezet vezetői sok mindenre fel voltak készülve, de erre nem. A vádak elhangzot­tak, és másnap már jóformán mindenki tudott róluk a faluban. Kitérni a vádak elől többé nem lehetett, és a tsz vezetői is dön­töttek, hogy őszintén, személyre való tekintet nélkül feltárják a súlyos, elmérgesedett helyzet előzményeit... Már a viharos, botrányos ve­zetőségi ülést követő napon be­széltem a tsz vezetőivel. Még teljesen az események hatása alatt voltak, és nagyon elkeserítőnek érezték mindazt, ami azon az ülé­sen történt. Különösen a főkönyve­lőt viselte meg az egymillió forin­tos mérlegcsalás vádja, hiszen köz­vetlenül ő foglalkozott a tsz pénz­ügyeivel és a zárszámadások el­készítésével. És ő tudta, hogy a mérlegcsalás valóban megtör­tént... Csak nem úgy, ahogyan Barna elvtárs állította... Nem a tsz vezetői akarták szépíteni az 1962-es év eredményeit, nem is ők „kozmetikázták ki” az év végi mérleget... Szerdahelyi István, a bölcskei Rákóczi Tsz főkönyvelője 40—45 év körüli, szakmáját értő, meg­fontolt ember. Bölcskei születé­sű, és a faluban nagy a tekinté­lye. A tsz 1960 februárjában ala­kult meg, és 1960 májusától ő a főkönyvelő. Az egész falu tanú rá, hogy semmiképpen sem akar­ta elvállalni ezt a tisztséget. Tar­tott az új élet kialakításával járó kezdeti nagy nehézségektől. Saj­nos, amitől félt, bekövetkezett. A szövetkezet akkori vezetői ál­landóan marták egymást. Igaz, ő ebben nem vett részt és őt senki se bántotta, de ilyen körülmé­nyek között nem tudta megaka­dályozni, hogy ne szenvedjen nagy károkat a szövetkezet. Kér­te a felsőbb szervek segítségét is, de a baj mégis bekövetkezett. A rossz vezetés, a gyenge mun­kafegyelem, a közös vagyon her­dálása miatt az első év mintegy kétmillió forintos mérleghiánnyal zárult. Már az sem segített, hogy év közben Tiringer Sándor lett a tsz elnöke. A járási illetékes szer­vek utasítására a tényleges mér­leghiányt végül is „csökkentették” 1 millió 454 ezer forintra. „Elbújtatnak“­­ 769 ezer forintot A következő évben szinte ugyanez ismétlődött meg. Az ille­tékes járási szervek akkor is jelentős összegű mérleghiányt „könyveltettek el”. Szerdahelyi István nem mai gyerek a szakmában, és tudta, hogy ezek a „könyveléstechnikai” megoldá­sok teljesen szabálytalanok. Ő tiltakozott is ellenük, hivatkozott arra, hogy ezeket a kozmetiká­zásokat az első „idegen” ellenőr­zés észreveszi. Feltette­­a kérdést: mi lesz, ha azok, akik most száz- és százezer forint „elbújtatására” utasítják és kioktatják, elkerül­nek majd a helyükről, akkor ki hiszi el neki, hogy ő, amit tett, utasításra tette? Az illetékesek azonban mindig megnyugtatták a főkönyvelőt, hogy a mérleg­hiány eltüntetése csak „ideigle­nes megoldás”. Hamarosan álta­lánosan rendezik a tsz pénzügyi helyzetét, és akkor ezek a kelle­metlen könyvelési fogások is el­tűnnek. Ilyen előzmények után ért el a tsz az 1962-es évhez. Bár a szö­vetkezet gazdálkodása sokat ja­vult, az előző mérleghiányt nem tudták kigazdálkodni. Megmaradt belőle 769 ezer forint. Viszont ezt

Next