Népszabadság, 1963. október (21. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-01 / 229. szám
4 NÉPSZABADSÁG 1963. október 1. kedd Görögországi vendégségben Úgy indultunk el Görögországba, öten, magyar újságírók, hogy egy turisztikai látnivalókban gazdag hetet tölthetünk majd a nyár végi napfényben különösen vonzó Athénban. Már maga az a tény is, hogy egy új MALÉV-járat utasaiként repülünk, valahogy inkább idegenforgalmi jelleget látszott kölcsönözni látogatásunknak. Elutazásunk előtt, szinte az utolsó pillanatban, meglepetésként ért a hír, hogy a görög kormány vendégei leszünk. Görögországban aztán egyetlen napon négy kormányhivatalban is fogadtak bennünket, elvittek Szalonikibe a nemzetközi vásárra, vendégei voltunk Észak-Görögország kormányzójának, díszes fogadást adott tiszteletünkre Vladios miniszterelnökségi államtitkár, és látogatást tettünk két gyárban is. Ez a szívélyes hivatalos fogadtatás leginkább az én számomra volt meglepetés: küldöttségünk többi tagjával ellentétben én már harmadszor jártam Görögországban, s 1958-ban és 1961-ben, amikor a parlamenti választásokról tudósítottam, még gondolni sem mertem volna, hogy néhány év múltán a hivatalos görög kormányszervek részesítenek ennyi figyelmességben és kedvességben. Pedig ez csupán egyik tünete volt a magyar—görög viszony alakulásában végbement kedvező változásnak, így lettünk végül is szemtanúi és részesei egy olyan eseménysorozatnak, amely mintegy sűrítve tükrözte a hazánk és Görögország kapcsolataiban történt örvendetes fejlődést. Ezt a fejlődést jól érzékelteti a következő tények puszta felsorolása is: egy nappal előttünk érkezett Athénba a görög kereskedelemügyi miniszter meghívására Incze Jenő külkereskedelmi miniszter, aki fontos és sikeres tárgyalásokat folytatott ottani partnereivel. Ezt követően csaknem 100 magyar utassal a fedélzetén a Hellenikon repülőtéren leszállt a Budapest—Athén közvetlen MALÉV légi járat „első fecskéje”. Az utasok között hivatalos delegáció is volt, Rónai Rudolf közlekedésügyi miniszterhelyettes vezetésével, és ott voltunk mi is, az öttagú újságíró-küldöttség. Először fordult elő egyébként, hogy a görög kormány vendégeként magyar sajtódelegáció érkezett Hellász földjére. Ha hozzátesszük, hogy külkereskedelmi miniszterünket a legmagasabb szinten is fogadták, és hogy a magyar és görög diplomatáknak, a külkereskedelmi vezetőknek és újságíróknak bőven volt alkalmuk kedélyes poharazgatás vagy komoly beszélgetés közben kicserélni gondolataikat a két ország viszonyáról, valamint azt is, hogy a görög sajtó ezekben a napokban gyakran foglalkozott a magyar személyiségek látogatásaival és tárgyalásaival — akkor joggal élhetünk egyik magas rangú görög külügyi tisztviselő kifejezésével, aki „magyar hétnek” titulálta ezeket a szeptemberi napokat. * görög—magyar viszonynak ** ilyen alakulása természetesen közvetlenül összefügg hazánk nemzetközi tekintélyének növekedésével, s egyik kézzelfogható eredménye nemzetközi kapcsolataink bővülésének. De szervesen beletartozik a világporondon végbemenő enyhülési folyamatba is. Nem választható el a józan és haladó görög erőknek azon követelésétől sem, hogy Athén lehetőleg minél több országgal, köztük szocialista országokkal is rendezze kapcsolatait. Mértékadó körökben nyilván nem térhettek ki annak felismerése elől, hogy ez felel meg Görögország érdekeinek, mind földrajzi fekvése, mind pedig gazdasági helyzete szempontjából. Közvéleményünk tisztában van persze azzal is, hogy az ókori demokrácia szülőföldjén manapság nem tartják túlságosan nagy tiszteletben a „népuralom” antik hagyományait, noha a görög nép széles tömegeiben ma is olthatatlanul él a vágy a szabadságra, és az igazi demokráciára. S ez a vágy nem puszta óhaj — napjainkban is áldozatai, vértanúi vannak a görög nép szabadságszeretetének. Igen, tőlünk idegen társadalmi rend uralkodik Görögországban. De nem vennénk komolyan külpolitikánk alapelvét, a békés egymás mellett élés egyedül járható útját, ha nem törekednénk normális, s minél gyümölcsözőbb kereskedelmi, kulturális és diplomáciai kapcsolatok megteremtésére minden olyan országgal, kapitalista országgal is, amely kész ilyen kapcsolatokat felvenni velünk. Márpedig görög részről ilyen szándékot tapasztalunk. (Görögországi tartózkodásunk folyamán nemegyszer hangsúlyozták magas beosztású kormánytisztviselők, hogy véleményük szerint nincs nagyobb akadálya a két ország közeledésének. Hivatkoztak rá, hogy népeink között emberemlékezet óta nem volt háború, s államközi kapcsolatainkban most már vitás, rendezetlen problémáink sincsenek. Sűrűn emlegették mindazokat az eseteket, amikor a történelem során közelebbi viszonyba került a két ország kezdve a XII. századbeli magyar királyok és a bizánci Komnénoszok családi kapcsolataitól egészen a hódító török hatalom ellen folytatott párhuzamos harcig. Frissebb, élő emlékekkel is találkoztunk: magyarul kiválóan beszélő tekintélyes görög mezőgazdasági szakemberek szívesen emlékeztek vissza a magyar egyetemeken töltött szép diákéveikre, s Athénban is. Szalonikiben is nagy tisztelettel beszéltek a magyar sportról, reklamálták a sportkapcsolatok újjáéledését. Szőkebb körben ugyan, de tudomásuk van az ókori görög dráma valóságos reneszánszáról Magyarországon, s ismerik a görög kultúra kiváló magyar művelőinek nevét. Hamisítatlan mediterrán kedvességgel mondogatták kormánytisztviselők, kereskedők és kisemberek egyaránt, hogy a görögök szeretik a magyarokat, vidám természetüket és jó boraikat, tüzes zenéjüket és táncaikat. Kapcsolataink fejlődése az utóbbi években a kölcsönösen előnyös kereskedelem talajáról indult el. Az embernek eszébe jut, nem véletlenül volt az ókori görögök egyik legkedveltebb istene a furfangos és találékony Hermész, a kereskedők aranysarus pártfogóié Athén és a görög szigetek előnyös fekvése a Földközitenger körül kialakult antik világban, s a hajózást megkönnyítő szigetek sokasága és közelsége az akkori kereskedelem természetes központjává tették Hellászt. A mai Görögország is bizonyos fokig élvezi ezeket az előnyöket. S mert nem bővelkedik sem iparban, sem nyersanyagkincsekben, továbbra is jelentős mértékben behozatalra és kivitelre van utalva. Mint vérbeli kereskedők — mondották a külügyminisztériumban — most is arra törekszünk, hogy minden irányban, lehetőleg minden országgal fejlesszük kereskedelmi kapcsolatainkat. Ezeknek a kapcsolatoknak a kiépítése bizony hosszú ideig elég egyoldalú volt. Görögország a Közös Piachoz társult, exportjának 45 százaléka a „hatok” országaiba megy. Az utóbbi években azonban jelentősen — nyolcról huszonhárom százalékra — nőtt a szocialista országokkal folytatott árucsere-forgalom aránya, s ezen belül is a legnagyobb növekedés a Szovjetunión kívül, a Magyarországgal folytatott kereskedelemben mutatkozott Míg 1958-ban a két ország közötti forgalom mindössze 4,9 millió dollárt tett ki, 1962-ben ez a szám 14,8 millió dollárt, vagyis majdnem háromszorosát érte el. S ami Görögország számára még a volumennél is fontosabb: magyar vonatkozásban az export és az import gyakorlatilag kiegyenlíti egymást. Ez annál is figyelemre méltóbb, mert nyugati partnereinek Görögországba irányuló kivitele messze felülmúlja behozatalukat, s ez azt eredményezi, hogy a kis ország állandó külkereskedelmi deficittel küszködik. Külkereskedelmi miniszterünk görögországi látogatásának utolsó napján közös közleményt hoztak nyilvánosságra. Ebből kiviláglik, hogy az eddig is eredményesen fejlődő kereskedelmi kapcsolatokban most újabb előrehaladást értek el. Tovább emelték az áruforgalom keretszámait, kedvező feltételeket teremtettek a görög hajókon történő magyar áruszállításokra, és megállapodtak bizonyos műszakitudományos együttműködésben is, melynek értelmében Magyarország licenceket, félkészárukat és szakembereket bocsát Görögország rendelkezésére új gyártmányok meghonosításához. Ez kétségkívül hozzájárulást jelent majd a Görögország számára oly életbevágóan fontos iparosításhoz. Egy, már régebben megkötött megállapodás értelmében pedig rendeződtek bizonyos, a háború örökségeként még fennmaradt görög pénzügyi követelések. Ezenkívül légügyi egyezményt írtak alá, és levélváltás formájában megvetették az alapját egy későbbi időpontban megkötendő kulturális csereegyezménynek. Ismeretes, hogy nemrég nagykövetségi szintre emelték mindkét ország diplomáciai képviseletét. A Budapest—Athén közvetlen MALÉV-járat megindításával kétórányira csökkent a menetidő a két főváros között. Vajon nem természetes-e, hogy ezen a „légihídon” gyorsulni és gyarapodni fog az áruk, a turisták, a szakemberek és a művészek áramlása az egyik országból a másikba? A légi összekötőkapocs persze csak egyik eszköze a jó viszony fejlesztésének — a lényeg: a kapcsolatokból származó kölcsönös előnyök. E kapcsolatok egészséges fejlődése mindkét nép javára szolgálhat, s egyik építőköve lehet a délkelet-európai térség nyugalmának, békéjének. Bebrits Anna Egészséges nyugtalanság Sok és sokféle tennivaló szólít embert és gépet az őszi határba. Most nem jut idő megállásra, pihenésre. A legtöbb helyen szükséges, hogy vasárnap is dolgozzanak. A termelőszövetkezeti tagok, az állami gazdaságok dolgozói, a gépállomási traktorosok versenyben állnak az idővel. Most valóban az a legfontosabb: a legmegfelelőbb időben, kifogástalan minőségben végezzenek az időszerű munkákkal. Békés megyéből hírül adták, hogy vasárnap reggeltől estig szorgos munka folyt a földeken: 1200 traktor szántott és vetett. Ezen az egyetlen napon több mint 5000 holddal szaporodott a friss vetés. De a gyalogmunkások sem tétlenkedtek: mintegy 25 000 ember törte a kukoricát, szedte a cukorrépát. Besegítettek a nagy munkába a családtagok, sőt az iparban dolgozó hozzátartozók is. A két füzesgyarmati szövetkezet, az Aranykalász és a Vörös Csillag, elsőnek csatlakozott a tiszaföldvári Lenin Tsz versenyfelhívásához. Ezekben a közös gazdaságokban vasárnap 18 traktor készítette a magágyat és vetette a búzát. Szolnok megyében több mint 1000 traktor és több száz vetőgép használta ki a kedvező, napsütéses időjárást, s a vasárnapi munka eredményeként több ezer holddal nőtt a bevetett terület. Más megyékből is érkezett hasonló jelentés, örvendetes hírek ezek. Az ország sok termelőszövetkezetében, állami gazdaságában és gépállomásán a pihenőnapot is feláldozzák, hogy ilyen módon is meggyorsítsák, elősegítsék az őszi munkák legmegfelelőbb időben való jó elvégzését, befejezését. Nem tudhatjuk, meddig tart a száraz, kedvező időjárás, s mikor tartóztatja fel a munkát az őszi esőzés. Csak akkor érkezik el a pihenés, a megnyugvás ideje, ha fedél alá, biztonságba kerül a termény, és a jól elmunkált földben várja az esőt a vetőmag. Az az egészséges nyugtalanság, ami Békés, Szolnok sok falujában tapasztalható, még nem hatja át mindenütt a szövetkezeti vezetőket, tagokat és a gépállomási traktorosokat. Aki vasárnap nagyobb körutat tett Csongrád megyében, és figyelte, hogy mi történik az utak mentén, annak bizonyára feltűnt, mennyire néptelen, kihalt volt a határ. Nógrád megyében is jóval kevesebben szorgoskodtak a kukorica- és burgonyaföldeken, mint egy héttel előbb. Pedig a betakarítás elhúzódása helyenként már akadályozza, késlelteti a vetőszántás folyamatosságát. A szécsényi, a balassagyarmati és a salgótarjáni járás több szövetkezetében még hozzá sem kezdtek az érett kukorica töréséhez. Vasárnap is értékes órákat hagytak kihasználatlanul, összetorlódtak a tennivalók. Gyakran hallani most olyan panaszt, hogy nincs elegendő ember, nincs elegendő gép. Annál indokoltabb, hogy a meglevő emberi, gépi és állati munkaerőt minél jobban, minél szervezettebben mozgósítsák és minden alkalmas napot, szükség esetén a vasárnapokat is kihasználják. B. S. Új hajók a Danán Több új hajót adtak át hétfőn a megrendelőknek a Magyar Hajó- és Darugyár balatonfüredi gyáregységében. Ezek között volt egy új konstrukció is, az 500 tonnás kavicsszállító uszály prototípusa, amely az eddig sorozatban készült, 360 tonna teljesítményű uszály továbbfejlesztett példánya. A hajó a Dunán teljesít majd szolgálatot, beállításával jelentősen meggyorsul a kavicstermelés. Ugyancsak a Dunán fog közlekedni a 160 tonnás iszapszállító uszály és a huszonkét személy részére berendezett lakóhajó, amely a mederjavító munkásoknak biztosít kényelmes szállást és ellátást. KORMOS SZÁMOK Nem vettem részt azon a vezetőségi ülésen, amelyiken a botrány kitört. Most, utólag már nehéz pontosan kideríteni a vita minden részletét, a felszólalások „szelíd” vagy „kihívó” hangját. Egy azonban bizonyos: a 24 vezetőségi tag és a nyitott ablakok közül a folyosón összegyűlt több tsz-tag füle hallatára Barna István elvtárs, a Paksi Járási Pártbizottság osztályvezetője hazudozással, a tagság becsapásával vádolta a bölcskei Rákóczi Tsz elnökét, Tiringer Sándor elvtársat, és a tsz főkönyvelőjét, Szerdahelyi István elvtársat. Szórta fejükre a vádakat, íme, közülük a legsúlyosabb: „Azok a számok, melyeket a tsz elnöke a három év eredményéről itt felsorolt, nem tükrözik a valóságot — állította Barna elvtárs. — Ezek a számok épp olyan kormosak, mint a legutóbbi zárszámadás adatai. A tsz vezetői a zárszámadási mérleget egymillió forinttal hamisították meg.” Majd Tiringer Sándor elnökhöz intézve a szót, kijelentette: „A drága főkönyvelőddel együtt mindig csak kormoltok és hazudtok. Becsapjátok a becsületes tsz-parasztokat és minket is.” A vádait elhangzottak... Közölte Barna elvtárs azt is, hogy a megyei és a járási szervek Tiringer Sándort nem tartják alkalmasnak a Rákóczi Tsz vezetésére. Ha a tagság mégis mellette foglalna állást, akkor a megyei és a járási szervek a tsz-t kizárják minden kedvezményből. „Levesszük a kezünket róla — mondotta Barna elvtárs —, azzal sem törődünk, ha éhen pusztulnak Bölcskén." Súlyos kijelentések, súlyos vádak ezek. A szövetkezet vezetői sok mindenre fel voltak készülve, de erre nem. A vádak elhangzottak, és másnap már jóformán mindenki tudott róluk a faluban. Kitérni a vádak elől többé nem lehetett, és a tsz vezetői is döntöttek, hogy őszintén, személyre való tekintet nélkül feltárják a súlyos, elmérgesedett helyzet előzményeit... Már a viharos, botrányos vezetőségi ülést követő napon beszéltem a tsz vezetőivel. Még teljesen az események hatása alatt voltak, és nagyon elkeserítőnek érezték mindazt, ami azon az ülésen történt. Különösen a főkönyvelőt viselte meg az egymillió forintos mérlegcsalás vádja, hiszen közvetlenül ő foglalkozott a tsz pénzügyeivel és a zárszámadások elkészítésével. És ő tudta, hogy a mérlegcsalás valóban megtörtént... Csak nem úgy, ahogyan Barna elvtárs állította... Nem a tsz vezetői akarták szépíteni az 1962-es év eredményeit, nem is ők „kozmetikázták ki” az év végi mérleget... Szerdahelyi István, a bölcskei Rákóczi Tsz főkönyvelője 40—45 év körüli, szakmáját értő, megfontolt ember. Bölcskei születésű, és a faluban nagy a tekintélye. A tsz 1960 februárjában alakult meg, és 1960 májusától ő a főkönyvelő. Az egész falu tanú rá, hogy semmiképpen sem akarta elvállalni ezt a tisztséget. Tartott az új élet kialakításával járó kezdeti nagy nehézségektől. Sajnos, amitől félt, bekövetkezett. A szövetkezet akkori vezetői állandóan marták egymást. Igaz, ő ebben nem vett részt és őt senki se bántotta, de ilyen körülmények között nem tudta megakadályozni, hogy ne szenvedjen nagy károkat a szövetkezet. Kérte a felsőbb szervek segítségét is, de a baj mégis bekövetkezett. A rossz vezetés, a gyenge munkafegyelem, a közös vagyon herdálása miatt az első év mintegy kétmillió forintos mérleghiánnyal zárult. Már az sem segített, hogy év közben Tiringer Sándor lett a tsz elnöke. A járási illetékes szervek utasítására a tényleges mérleghiányt végül is „csökkentették” 1 millió 454 ezer forintra. „Elbújtatnak“ 769 ezer forintot A következő évben szinte ugyanez ismétlődött meg. Az illetékes járási szervek akkor is jelentős összegű mérleghiányt „könyveltettek el”. Szerdahelyi István nem mai gyerek a szakmában, és tudta, hogy ezek a „könyveléstechnikai” megoldások teljesen szabálytalanok. Ő tiltakozott is ellenük, hivatkozott arra, hogy ezeket a kozmetikázásokat az első „idegen” ellenőrzés észreveszi. Feltettea kérdést: mi lesz, ha azok, akik most száz- és százezer forint „elbújtatására” utasítják és kioktatják, elkerülnek majd a helyükről, akkor ki hiszi el neki, hogy ő, amit tett, utasításra tette? Az illetékesek azonban mindig megnyugtatták a főkönyvelőt, hogy a mérleghiány eltüntetése csak „ideiglenes megoldás”. Hamarosan általánosan rendezik a tsz pénzügyi helyzetét, és akkor ezek a kellemetlen könyvelési fogások is eltűnnek. Ilyen előzmények után ért el a tsz az 1962-es évhez. Bár a szövetkezet gazdálkodása sokat javult, az előző mérleghiányt nem tudták kigazdálkodni. Megmaradt belőle 769 ezer forint. Viszont ezt