Népszabadság, 1964. február (22. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-14 / 37. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ATM 60 fillér NÉPSZABADSÁG 1961. február 14. péntek A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XXII. évfolyam, 37. szám Zárszámadási tanulságok Körülbelül egy hónapja, hogy megtartották az idei első termelőszövetkezeti zárszámadást. Azóta minden napra több tucat zárszámadó közgyűlés jut, de néhány száz nagyüzemi társas gazdaságban még csak ezután kerül rá sor. A gazdasági eredményekre vonatkozó olyan adatok tehát, amelyek a termelőszövetkezetek múlt év végi helyzetét országos összesítésben megmutatnák, még nem állnak rendelkezésre. Az eddigi közgyűlések is bőségesen szolgáltak azonban általános érvényű tapasztalatokkal. Érdemes sorra venni közülük legalább a legfontosabbakat, annál is inkább, mert a hátralevő zárszámadások nagy része nem a példamutatóan gazdálkodó, hanem a gyengébbek körébe tartozó tszekben zajlik le. Nekik pedig különösen nagy szükségük van arra, hogy megismerjék a jól hasznosítható tanulságokat. A legelső helyre az kívánkozik, hogy a zárszámadó közgyűlés akkor tölti be hivatását, akkor visz előbbre, ha a vezetőség beszámolója őszintén, közérthetően foglalkozik a szövetkezeti élet és munka minden lényeges kérdésével. Ennek viszont feltétele, hogy a vezetők, a szakemberek, akik a beszámolót összeállítják és elmondják, legyenek figyelemmel a tagság véleményére, a tagokat foglalkoztató problémákra. Az a helyes, ha erről az oldalról közelítik meg a szövetkezeti közösség és a népgazdaság szempontjából fontos feladatokat is, így értik meg legkönnyebben a szövetkezeti gazdák az összefüggést egyéni boldogulásuk, a tsz erősödése és az országos érdekek között. Voltunk olyan közgyűléseken, ahol az elnök, a főmezőgazdász és a főkönyvelő alapos gazdasági elemzésekkel és sok adattal megtűzdelve adták elő szakmailag kifogástalan mondanivalójukat, mégsem támadt visszhangja a beszámolónak. A gyűlés után ellenben egymás közt igen részletesen megvitatták a tagok a szövetkezet dolgait. S nem azért történt így, mert a tagság bizalmatlan volt a vezetőkkel szemben, hanem azért, mert a beszámolók módja, hangvétele, érvelése nem keltette fel az érdeklődést. Tanúi voltunk egy alkalommal annak is, hogy az elnök ilyenféleképpen „buzdította” a tagokat: „Kérem, mindenki mondja el a véleményét, javaslatait, de egyéni problémákkal ne hozakodjanak elő." A hatás nem is maradt el, hozzászólások nélkül ért véget a közgyűlés. Elgondolkoztató egyébként, hogy elég sok tsz vezetői panaszkodnak az olyan felszólalások miatt, amelyek nem a közös gazdálkodás helyzetével, lehetőségeivel foglalkoznak a zárszámadási közgyűlésen, hanem személyes természetűek. Ebből arra a következtetésre jutnak, hogy a tagokat csak a saját gondjaik érdeklik. Enyhén szólva, furcsa ez az észjárás. Végeredményben azt a tarthatatlan felfogást juttatja kifejezésre, amely szerint a szövetkezeti parasztság nem képes áttörni a régi világból súlyos örökségként megmaradt gondolkodásbeli, szemléleti korlátain. Ha így volna, akkor hogyan lehetséges mégis, hogy néhány év alatt tízezrével fejlődtek hozzáértő, széles látókörű szövetkezeti vezetőkké hajdani nincstelenek, gazdaemberek? S milyen alapon állíthatná valaki, hogy a többiek, akik még nem jutottak el idáig, végérvényesen megrekedtek? Nincs abban semmi meglepő, hogy a szövetkezeti tagokat foglalkoztatják az őket, családjukat közvetlenül érintő ügyek, amelyek a nagyüzem, s még inkább az ország dolgaihoz képest esetleg kis jelentőségűeknek tűnnek. Az viszont igen figyelemreméltó, hogy elég sok helyen úgy akarják „kifogni a szelet a vitorlából”, mint az előbb említett elnök. Nem nehéz pedig belátni, hogy az az egyetlen célravezető és emberséges megoldás, ha elejét veszik a közgyűlés panasznappá válásának. Példák százai igazolják, hogy van erre mód. Ahol egész éven át kellőképpen törődnek a tagok ügyes-bajos dolgainak elintézésével, s erről szervezetileg is gondoskodnak, ott nem kell tartani attól, hogy a zárszámadás alkalmával túlnyomórészt személyes természetű felszólalások hangzanak el. S ha már ezt elérték — ami legfőképpen a vezetőségen, a pártszervezeten múlik —, akkor sokkal könnyebb a tagság figyelmét a közös gazdaság helyzetére, lehetőségeire, terveire fordítani. A már ismert zárszámadások arról tanúskodnak, hogy a múlt évben számottevően gyarapodott a tsz-ek közös vagyona, és növekedett a tagok átlagos évi jövedelme is. Sok helyen kiderült azonban, hogy az átlagjövedelem nagy aránytalanságokat takar, ami feszültséget idéz elő a különböző munkaterületeken dolgozó tagok között. Ennek rendszerint az az oka, hogy a jövedelemelosztás, a munkadíjazás, a premizálás valamelyik formáját nem eléggé átgondoltan alkalmazták. Megsértették azt az alapelvet, hogy kinek-kinek aszerint alakuljon a jövedelme, amennyi és amilyen munkát végez. Vannak olyan termelőszövetkezetek is, ahol azért támadtak nehézségek, mert roszszul határozták meg a közös gazdaság fejlesztéséhez nélkülözhetetlen és a munkadíjként adható jövedelemrész arányát. Ahol ilyen gondok vannak, ott a zárszámadó közgyűlésen feltétlenül beszéljenek róluk, s arról is, hogy a visszásságok megszüntetésére kidolgozott javaslatokat mikor vitathatja meg a tagság. Legkésőbb a tervet jóváhagyó közgyűlésen határozatot kell hozni a jövedelemelosztás, az anyagi ösztönzés módszereiről is. A vázoltakon kívül is bőségesen adtak megszívlelendő tapasztalatokat az eddig megtartott zárszámadó közgyűlések. A tavalyi kedvezőtlen időjárás ellenére örvendetesen nőtt azoknak a tsz-eknek a száma, ahol szép eredménnyel zárták az esztendőt, s a tagok jó gazdák módjára, tevékenyen, értékes javaslatokkal vettek részt az év végi számvetésben. Nem ment ritkaság számba az sem, hogy üzem- és munkaszervezési, lényeges termeléstechnikai kérdéseket feszegettek a felszólalók. Mindnyájunk érdeke, hogy minél előbb olyan gazdálkodás, a közösség ügyeivel való olyan törődés legyen valamennyi termelőszövetkezetben, mint most a legjobbakban van. Az ehhez vezető utat azonban meg kell szabadítanunk azoktól az akadályoktól is, amelyeket a felsorolt problémák jeleznek. S ez sem lebecsülendő tanulság. Gulyás Pál Johnson és Home nem tudott megegyezni több alapvető politikai kérdésben Johnson és Home befejezte tanácskozásait, és amint az a kiadott közös közleményből, valamint az első washingtoni kommentárokból kiderül, nem jutottak közös nevezőre több alapvető jelentőségű kérdésben. Anglia továbbra sem támogatja Washington kubai embargópolitikáját, és a szocialista országokhoz fűződő gazdasági kapcsolatok kérdésében is az amerikainál hajlékonyabb álláspontot foglal el. A genfi leszerelési értekezleten Brazília a katonai költségvetések csökkentésére terjesztett elő javaslatot. A szovjet küldött támogatta a brazil kezdeményezést. Az Egyesült Államok delegátusa a hasadóanyagok gyártásának ellenőrzött megszüntetésére tett indítványt. A Szomáliai—etiópiai határon viszonylagos nyugalom van; az Afrikai Egységszervezet zárt ajtók mögött tanácskozik; a TASZSZ két szovjet állásfoglalást hozott nyilvánosságra a kelet-afrikai helyzetről. Cipruson ismét véres összetűzésekre került sor a görög és a török lakosság között Limasszol városában; a szigeten a helyzet nagyon feszült. Véget ért a washingtoni angolszász csúcstalálkozó A washingtoni angolszász csúcstalálkozó csütörtökön véget ért. A nap folyamán tanácskozott Butler és Bush külügyminiszter is, majd csatlakozott hozzájuk McNamara hadügyminiszter és Herter amerikai kereskedelmi szakértő. A kiadott közös nyilatkozat egyebek között hangoztatja, hogy Anglia támogatja az Egyesült Államok dél-vietnami politikáját, Washington viszont az angol kormány Malaysiával kapcsolatos távol-keleti politikáját bátorította. A közlemény kitér a tavaly Moszkvában megkötött részleges atomcsendegyezményre is, s erről megállapítja, hogy a szerződés „a Keletet és Nyugatot megosztó problémák békés megoldásának útján haladást jelez”. Johnson és Hume hangoztatta, hogy szükség van a további lépésekre, meg kell találni a feszültség enyhítésének más útjait is. Ezzel kapcsolatban mindkét vezető a leszerelési értekezleten és más fórumokon előterjesztett angolszász javaslatokat említette meg. A közös közlemény nem tesz említést Ciprusról, amely pedig Johnson és Home tárgyalásainak alighanem legfontosabb témája volt. Mindössze azt mondja, hogy a tárgyaló felek áttekintették a világ több részén támadt feszültséget okozó legutóbbi eseményeket. A közös közlemény nem szól a kubai kereskedelem kérdéséről sem, amelyben a két kormány véleménye erősen eltér. A közlemény egyoldalúan említi meg Johnson aggodalmát a jelenlegi karibi helyzet miatt. Az MTI washingtoni tudósítója, Polgár Dénes írja: Johnson elnök és Hume minisztereinek csütörtökön befejeződött kétnapos tárgyalásainak fő tanulsága: talán minden eddiginél világosabban bebizonyosodott, hogy az Egyesült Államokat még legközelebbi szövetségesei sem hajlandók követni egész sor politikai kérdésben. Bár a brit-amerikai tárgyalásokról kiadott közös közlemény természetesen elsősorban a két kormány szoros barátságát és közös érdekeit húzza alá, Washingtonban egyáltalában nem titkolják csalódásukat. Az angol miniszterelnök kerek és határozott nemet mondott két olyan amerikai kérésre, amely a Johnsonkormányzatnak — elsősorban belpolitikai okokból — nagyon fontos. Nagy-Britannia továbbra is hajlandó kereskedelmi ügyleteket kötni Kubával és kész adott esetben hosszú lejáratú kereskedelmi hitelt nyújtani a Szovjetuniónak és a népi demokratikus országoknak. A két nyugati nagyhatalom minden jel szerint komoly nehézségekbe ütközött a ciprusi kérdésben is. Természetesen nem szabad abba a hamis illúzióba esni, mintha az Egyesült Államok és Nagy- Britannia között szakadék keletkezett volna, de Johnson és Hume tárgyalásai élesen felvetették Washingtonban azt a kérdést miért néz szembe az amerikai külpolitika jelenleg annyi nehézséggel. A republikánus elnökjelölésre pályázók természetesen vad támadásba lendültek az amerikai külpolitika gyengeségei láttán. A nagynevű amerikai publicisták is sorra írnak olyan cikkeket, amelyekben választ keresnek az amerikai külpolitikai kudarcokra. De Gaulle és Erhard tanácskozásainak programja Von Hase államtitkár, a bonni kormány szóvivője közölte, hogy Erhard kancellár és De Gaulle elnök pénteki és szombati tárgyalásain a következő kérdések szerepelnek majd: A kelet-nyugati kapcsolatok kérdései, és ezzel összefüggésben délkelet-ázsiai problémák; a Közös Piac mezőgazdasági politikája; a nyugat-európai politikai együttműködés problémái; a francia—nyugatnémet katonai együttműködés; a francia—nyugatnémet ifjúsági csereakció; az úgynevezett fejlesztési segély kérdései, és ezzel kapcsolatban a francia és a nyugatnémet tevékenység összeegyeztetése, különösen Afrikában és Latin-Amerikában. A kormányszóvivő egy kérdésre válaszolva közölte, hogy Erhard még Párizsba indulása előtt megbeszélést folytat az Egyesült Államok bonni nagykövetével. A kormánykoalícióban részt vevő Szabad Demokrata Párt sajtószolgálata Erhard párizsi látogatásának küszöbén éles támadást intézett De Gaulle ellen. A sajtószolgálat cikke hangsúlyozza, hogy Erhard igen nehéz feladat előtt áll, mert párizsi látogatására olyan időpontban kerül sor, „amikor De Gaulle Franciaországa Peking elismerésével kihívó módon kesztyűt dobott az NSZK fő szövetségese, az Egyesült Államok elé, s kétségtelenné tette, hogy teljes erejével a NATO felszámolására törekszik, annak jelenlegi formájában”. A helyzet az, hogy egy év óta jelentősen csökkent az olyan együttműködés lehetősége Franciaországgal, amely nem ütköznék össze az NSZK más szövetségeseinek érdekeivel. (MTI) Brazil javaslat a leszerelési értekezleten a katonai költségvetések csökkentésére A genfi leszerelési értekezlet csütörtöki ülésén Brazília küldötte munkaokmányt terjesztett az értekezlet elé, amely felhív minden kormányt, kövesse a Szovjetunió és az Egyesült Államok példáját a katonai költségvetés csökkentésében. A felszabaduló összeg 20 százaléka olyan gazdaságfejlesztési, illetve ipari célokat szolgáló alapot alkothat — hangsúlyozza a javaslat —, amely a gazdaságilag elmaradott országok fejlesztési terveinek finanszírozására szolgál. A brazíliai küldött indítványozta, hogy az értekezlet jelöljön ki munkacsoportot olyan államok képviselőiből, amelyek már csökkentették katonai költségvetésüket. Az olasz küldöttség vezetője felszólalásában támogatta a stratégiai atomfegyver-hordozók „befagyasztására” vonatkozó amerikai javaslatot. X William Foster, az Egyesült Államok küldötte felszólalásában javaslatát két pontban foglalta öszsze: a hasadóanyagok gyártásának megszüntetése; azok átalakításai, illetőleg felhasználása békés célokra. Foster azt mondotta, hogy az Egyesült Államok kész a hasadóanyagok gyártásának teljes leállítására is, de arra is, hogy az ilyen anyagokat gyártó üzemeket kölcsönösségi alapon fokozatosan állítsák le egy bizonyos kitűzött időn belül. Az amerikai küldött ezzel tulajdonképpen csak korábbi javaslatait ismételte meg Carapkin, a Szovjetunió képviselője felszólalásában a katonai költségvetések csökkentésének kérdésével foglalkozott Kiemelte a brazil megbízott részéről előterjesztett javaslat jelentőségét, rámutatott arra, hogy a katonai költségvetések lefaragásának és az így felszabaduló eszközök békés célokra való felhasználásának gondolatát a Szovjetunió mindig támogatta. A szovjet kormánynak az a javaslata — fűzte hozzá —, hogy tíz—tizenöt százalékkal csökkentsék a katonai költségvetéseket, évi tizenkét—tizennyolc milliárd dollár megtakarítást jelentene a világ számára. (MTI)