Népszabadság, 1964. február (22. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-14 / 37. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ATM 60 fillér NÉPSZABADSÁG 1961. február 14. péntek A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XXII. évfolyam, 37. szám Zárszámadási tanulságok Körülbelül egy hónapja, hogy megtartották az idei első terme­lőszövetkezeti zárszámadást. Az­óta minden napra több tucat zár­számadó közgyűlés jut, de né­hány száz nagyüzemi társas gaz­daságban még csak ezután kerül rá sor. A gazdasági eredmények­re vonatkozó olyan adatok tehát, amelyek a termelőszövetkezetek múlt év végi helyzetét országos összesítésben megmutatnák, még nem állnak rendelkezésre. Az ed­digi közgyűlések is bőségesen szolgáltak azonban általános érvényű tapasztalatokkal. Érde­mes sorra venni közülük legalább a legfontosabbakat, annál is in­kább, mert a hátralevő zárszám­adások nagy része nem a példa­mutatóan gazdálkodó, hanem a gyengébbek körébe tartozó tsz­­ekben zajlik le. Nekik pedig kü­lönösen nagy szükségük van ar­ra, hogy megismerjék a jól hasz­nosítható tanulságokat. A legelső helyre az kívánkozik, hogy a zárszámadó közgyűlés ak­kor tölti be hivatását, akkor visz előbbre, ha a vezetőség beszámo­lója őszintén, közérthetően fog­lalkozik a szövetkezeti élet és munka minden lényeges kérdé­sével. Ennek viszont feltétele, hogy a vezetők, a szakemberek, akik a beszámolót összeállítják és elmondják, legyenek figyelemmel a tagság véleményére, a tagokat foglalkoztató problémákra. Az a helyes, ha erről az oldalról kö­zelítik meg a szövetkezeti közös­ség és a népgazdaság szempont­jából fontos feladatokat is, így értik meg legkönnyebben a szö­vetkezeti gazdák az összefüggést egyéni boldogulásuk, a tsz erősö­dése és az országos érdekek kö­zött. Voltunk olyan közgyűléseken, ahol az elnök, a főmezőgazdász és a főkönyvelő alapos gazdasági elemzésekkel és sok adattal meg­tűzdelve adták elő szakmailag ki­fogástalan mondanivalójukat, még­sem támadt visszhangja a beszá­molónak. A gyűlés után ellenben egymás közt igen részletesen megvitatták a tagok a szövetke­zet dolgait. S nem azért történt így, mert a tagság bizalmatlan volt a vezetőkkel szemben, hanem azért, mert a beszámolók módja, hangvétele, érvelése nem keltet­te fel az érdeklődést. Tanúi vol­tunk egy alkalommal annak is, hogy az elnök ilyenféleképpen „buzdította” a tagokat: „Kérem, mindenki mondja el a vélemé­nyét, javaslatait, de egyéni prob­lémákkal ne hozakodjanak elő." A hatás nem is maradt el, hoz­zászólások nélkül ért véget a köz­gyűlés. Elgondolkoztató egyébként, hogy elég sok tsz vezetői pa­naszkodnak az olyan felszólalá­sok miatt, amelyek nem a közös gazdálkodás helyzetével, lehetősé­geivel foglalkoznak a zárszám­adási közgyűlésen, hanem szemé­lyes természetűek. Ebből arra a következtetésre jutnak, hogy a tagokat csak a saját gondjaik ér­deklik. Enyhén szólva, furcsa ez az észjárás. Végeredményben azt a tarthatatlan felfogást juttatja kifejezésre, amely szerint a szö­vetkezeti parasztság nem képes áttörni a régi világból súlyos örökségként megmaradt gondol­kodásbeli, szemléleti korlátain. Ha így volna, akkor hogyan le­hetséges mégis, hogy néhány év alatt tízezrével fejlődtek hozzáér­tő, széles látókörű szövetkezeti vezetőkké hajdani nincstelenek, gazdaemberek? S milyen alapon állíthatná valaki, hogy a többiek, akik még nem jutottak el idáig, végérvényesen megrekedtek? Nincs abban semmi meglepő, hogy a szövetkezeti tagokat fog­lalkoztatják az őket, családjukat közvetlenül érintő ügyek, ame­lyek a nagyüzem, s még inkább az ország dolgaihoz képest eset­leg kis jelentőségűeknek tűnnek. Az viszont igen figyelemreméltó, hogy elég sok helyen úgy akar­ják „kifogni a szelet a vitorlá­ból”, mint az előbb említett el­nök. Nem nehéz pedig belátni, hogy az az egyetlen célravezető és emberséges megoldás, ha elejét veszik a közgyűlés panasznappá válásának. Példák százai igazol­ják, hogy van erre mód. Ahol egész éven át kellőképpen törőd­nek a tagok ügyes-bajos dolgai­nak elintézésével, s erről szerve­zetileg is gondoskodnak, ott nem kell tartani attól, hogy a zárszám­adás alkalmával túlnyomórészt személyes természetű felszólalá­sok hangzanak el. S ha már ezt elérték — ami legfőképpen a ve­zetőségen, a pártszervezeten mú­lik —, ak­kor sokkal könnyebb a tagság figyelmét a közös gazdaság helyzetére, lehetőségeire, terveire fordítani. A már ismert zárszámadások­ arról tanúskodnak, hogy a múlt évben számottevően gyarapodott a tsz-ek közös vagyona, és növe­kedett a tagok átlagos évi jöve­delme is. Sok helyen kiderült azonban, hogy az átlagjövedelem nagy aránytalanságokat takar, ami feszültséget idéz elő a külön­böző munkaterületeken dolgozó tagok között. Ennek rendszerint az az oka, hogy a jövedelemelosztás, a munkadíjazás, a premizálás va­lamelyik formáját nem eléggé át­gondoltan alkalmazták. Megsér­tették azt az alapelvet, hogy ki­­nek-kinek aszerint alakuljon a jövedelme, amennyi és amilyen munkát végez. Vannak olyan ter­melőszövetkezetek is, ahol azért támadtak nehézségek, mert rosz­­szul határozták meg a közös gaz­daság fejlesztéséhez nélkülözhe­tetlen és a munkadíjként adha­tó jövedelemrész arányát. Ahol ilyen gondok vannak, ott a zár­számadó közgyűlésen feltétlenül beszéljenek róluk, s arról is, hogy a visszásságok megszüntetésére kidolgozott javaslatokat mikor vitathatja meg a tagság. Legké­sőbb a tervet jóváhagyó közgyű­lésen határozatot kell hozni a jö­vedelemelosztás, az anyagi ösz­tönzés módszereiről is. A vázoltakon kívül is bősége­sen adtak megszívlelendő tapasz­talatokat az eddig megtartott zárszámadó közgyűlések. A tava­lyi kedvezőtlen időjárás ellenére örvendetesen nőtt azoknak a tsz-eknek a száma, ahol szép eredménnyel zárták az esztendőt, s a tagok jó gazdák módjára, te­vékenyen, értékes javaslatokkal vettek részt az év végi számve­tésben. Nem ment ritkaság szám­ba az sem, hogy üzem- és mun­kaszervezési, lényeges termelés­­technikai kérdéseket feszegettek a felszólalók. Mindnyájunk érdeke, hogy mi­nél előbb olyan gazdálk­odás, a közösség ügyeivel való olyan tö­rődés legyen valamennyi terme­lőszövetkezetben, mint most a legjobbakban van. Az ehhez ve­zető utat azonban meg kell sza­badítanunk azoktól az akadályok­tól is, amelyeket a felsorolt prob­lémák jeleznek. S ez sem lebecsülendő tanulság. Gulyás Pál Johnson és Home nem tudott megegyezni több alapvető politikai kérdésben Johnson és Home befejezte tanácskozásait, és amint az a kiadott közös közleményből, valamint az első washingtoni kommentárokból kiderül, nem jutottak közös nevezőre több alapvető jelentőségű kérdésben. Anglia továbbra sem támogatja Wa­shington kubai embargópolitikáját, és a szocialista országokhoz fűződő gazdasági kapcsolatok kérdé­sében is az amerikainál hajlékonyabb álláspontot foglal el. A genfi leszerelési értekezleten Brazília a kato­nai költségvetések csökkentésére terjesztett elő ja­vaslatot. A szovjet küldött támogatta a brazil kez­deményezést. Az Egyesült Államok delegátusa a hasadóanyagok gyártásának ellenőrzött megszün­tetésére tett indítványt. A Szomáliai—etiópiai határon viszonylagos nyuga­lom van; az Afrikai Egységszervezet zárt ajtók mögött tanácskozik; a TASZSZ két szovjet állás­­foglalást hozott nyilvánosságra a kelet-afrikai helyzetről. Cipruson ismét véres összetűzésekre került sor a görög és a török lakosság között Li­­masszol városában; a szigeten a helyzet nagyon feszült. Véget ért a washingtoni angolszász csúcstalálkozó A washingtoni angolszász csúcs­találkozó csütörtökön véget ért. A nap folyamán tanácskozott But­­ler és Bush külügyminiszter is, majd csatlakozott hozzájuk Mc­­Namara hadügyminiszter és Her­­ter amerikai kereskedelmi szak­értő. A kiadott közös nyilatkozat egyebek között hangoztatja, hogy Anglia támogatja az Egyesült Ál­lamok dél-vietnami politikáját, Washington viszont az angol kor­mány Malaysiával kapcsolatos tá­vol-keleti politikáját bátorította. A közlemény kitér a tavaly Moszkvában megkötött részleges atomcsendegyezményre is, s er­ről megállapítja, hogy a szerződés „a Keletet és Nyugatot megosztó problémák békés megoldásának útján haladást jelez”. Johnson és Hume hangoztatta, hogy szükség van a további lépésekre, meg kell találni a feszültség enyhítésének más útjait is. Ezzel kapcsolatban mindkét vezető a leszerelési érte­kezleten és más fórumokon elő­terjesztett angolszász javaslatokat említette meg. A közös közlemény nem tesz említést Ciprusról, amely pedig­­ Johnson és Home tárgyalásainak­­ alighanem legfontosabb témája volt. Mindössze azt mondja, hogy a tárgyaló felek áttekintették a világ több részén támadt feszült­séget­­ okozó legutóbbi eseménye­ket. A közös közlemény nem szól a kubai kereskedelem kérdéséről sem, amelyben a két kormány vé­leménye erősen eltér. A közle­mény egyoldalúan említi meg Johnson aggodalmát a jelenlegi karibi helyzet miatt. Az MTI washingtoni tudósítója, Polgár Dénes írja: Johnson elnök és Hume miniszterei­ne­k csütör­tökön befejeződött kétnapos tár­gyalásainak fő tanulsága: talán minden eddiginél világosabban bebizonyosodott, hogy az Egyesült Államokat még legközelebbi szö­vetségesei sem hajlandók követni egész sor politikai kérdésben. Bár a brit-amerikai tárgyalá­sokról kiadott közös közlemény természetesen elsősorban a két kormány szoros barátságát és kö­zös érdekeit húzza alá, Washing­tonban egyáltalában nem titkol­ják csalódásukat. Az angol mi­niszterelnök kerek és határozott nemet mondott két olyan ameri­kai kérésre, amely a Johnson­­kormányzatnak — elsősorban bel­politikai okokból — nagyon fon­tos. Nagy-Britannia továbbra is hajlandó kereskedelmi ügyleteket kötni Kubával és kész adott eset­ben hosszú lejáratú kereskedel­mi hitelt nyújtani a Szovjetunió­nak és a népi demokratikus or­szágoknak. A két nyugati nagyha­talom minden jel szerint komoly nehézségekbe ütközött a ciprusi kérdésben is. Természetesen nem szabad ab­ba a hamis illúzióba esni, mintha az Egyesült Államok és Nagy- Britannia között szakadék kelet­kezett volna, de Johnson és Hume tárgyalásai élesen felvetették Washingtonban azt a kérdést mi­ért néz szembe az amerikai kül­politika jelenleg annyi nehézség­gel. A republikánus elnök­jelölés­re pályázók természetesen vad támadásba lendültek az amerikai külpolitika gyengeségei láttán. A nagynevű amerikai publicisták is sorra írnak olyan cikkeket, amelyekben választ keresnek az amerikai külpolitikai kudarcokra. De Gaulle és Erhard tanácskozásainak programja Von Hase államtitkár, a bonni kormány szóvivője közölte, hogy Erhard kancellár és De Gaulle elnök pénteki és szombati tárgya­lásain a következő kérdések sze­repelnek majd: A kelet-nyugati kapcsolatok kérdései, és ezzel összefüggésben délkelet-ázsiai problémák; a Kö­zös Piac mezőgazdasági politiká­ja; a nyugat-európai politikai együttműködés problémái; a fran­cia—nyugatnémet katonai együtt­működés; a francia—nyugatnémet ifjúsági csereakció; az úgyneve­zett fejlesztési segély kérdései, és ezzel kapcsolatban a francia és a nyugatnémet tevékenység össze­egyeztetése, különösen Afrikában és Latin-Amerikában. A kormányszóvivő egy kérdésre válaszolva közölte, hogy Erhard még Párizsba indulása előtt meg­beszélést folytat az Egyesült Ál­lamok bonni nagykövetével. A kormánykoalícióban részt vevő Szabad Demokrata Párt saj­tószolgálata Erhard párizsi láto­gatásának küszöbén éles támadást intézett De Gaulle ellen. A saj­tószolgálat cikke hangsúlyozza, hogy Erhard igen nehéz feladat előtt áll, mert párizsi látogatásá­ra olyan időpontban kerül sor, „amikor De Gaulle Franciaországa Peking elismerésével kihívó mó­don kesztyűt dobott az NSZK fő szövetségese, az Egyesült Államok elé, s kétségtelenné tette, hogy teljes erejével a NATO felszámo­lására törekszik, annak jelenlegi formájában”. A helyzet az, hogy egy év óta jelentősen csökkent az olyan együttműködés lehetősége Fran­ciaországgal, amely nem ütköznék össze az NSZK más szövetségesei­nek érdekeivel. (MTI) Brazil javaslat a leszerelési értekezleten a katonai költségvetések csökkentésére A genfi leszerelési értekezlet csütörtöki ülésén Brazília küldöt­te munkaokmányt terjesztett az értekezlet elé, amely felhív minden kormányt, kövesse a Szovjetunió és az Egyesült Álla­mok példáját a katonai költség­vetés csökkentésében. A felszabaduló összeg 20 száza­léka olyan gazdaságfejlesztési, il­letve ipari célokat szolgáló alapot alkothat — hangsúlyozza a ja­vaslat —, amely a gazdaságilag elmaradott országok fejlesztési terveinek finanszírozására szol­gál. A brazíliai küldött indítvá­nyozta, hogy az értekezlet jelöl­jön ki munkacsoportot olyan ál­lamok képviselőiből, amelyek már csökkentették katonai költ­ségvetésüket. Az olasz küldöttség vezetője felszólalásában támogatta a stra­tégiai atomfegyver-hordozók „be­fagyasztására” vonatkozó ameri­kai javaslatot. X William Foster, az Egyesült Ál­lamok küldötte felszólalásában ja­vaslatát két pontban foglalta ösz­­sze: a hasadóanyagok gyártásá­nak megszüntetése; azok átalakí­tásai, illetőleg felhasználása békés célokra. Foster azt mondotta, hogy az Egyesült Államok kész a ha­sadóanyagok gyártásának teljes leállítására is, de arra is, hogy az ilyen anyagokat gyártó üzemeket kölcsönösségi alapon fokozatosan állítsák le egy bizonyos kitűzött időn belül. Az amerikai küldött ezzel tulajdonképpen csak koráb­bi javaslatait ismételte meg Carapkin, a Szovjetunió képvi­selője felszólalásában a katonai költségvetések csökkentésének kérdésével foglalkozott Kiemelte a brazil megbízott részéről előter­jesztett javaslat jelentőségét, rá­mutatott arra, hogy a katonai költségvetések lefaragásának és az így felszabaduló eszközök bé­kés célokra való felhasználásának gondolatát a Szovjetunió mindig támogatta.­­ A szovjet kormánynak az a javaslata — fűzte hozzá —, hogy tíz—tizenöt százalékkal csökkent­sék a katonai költségvetéseket, évi tizenkét—tizennyolc milliárd dol­lár megtakarítást jelentene a vi­lág számára. (MTI)

Next