Népszabadság, 1964. február (22. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-05 / 29. szám

10 Pályázat tiszti iskolára A honvédelmi miniszter — a belügy- és a művelődésügyi mi­niszterrel, valamint a KISZ köz­ponti bizottságával egyetértésben — pályázati felhívást adott ki. Eszerint mindazok a 21 évnél nem idősebb fiatalok, akik élethivatá­suknak választják a katonai szol­gálatot, s a néphadsereg, a határ­őrség vagy a karhatalom tisztjei akarnak lenni, jelentkezhetnek tiszti iskolára. A jelentkezés felté­tele: középiskolai érettségi és ma­gyar állampolgárság. Felvételüket csak olyan nőtlen fiatalok kérhe­tik, akik erkölcsi, politikai és fizi­kai szempontból egyaránt megfe­lelnek a követelményeknek, s legkésőbb az idén megszerzik az érettségi bizonyítványt. A felvételi feltételeknek meg­­fel­­­ő fiatalok az Egyesített Tisz­­tiiskolán, illetve a Kilián György Repülőtiszti Iskolán folytatják ta­nulmányaikat, ahol a katonai is­meretek elsajátításával egyidejű­leg egyszakos tanári, illetve felső­fokú szaktechnikusi oklevelet sze­rezhetnek. A tanulmányi idő négy év, ez idő alatt az iskola növen­dékei teljes ellátást és zsebpénzt kapnak. A tiszti iskolára pályázók a fel­vétel részletes feltételeiről a kö­zépiskola igazgatójától, az elmúlt években érettségizettek a kiegé­szítő parancsnokságoktól kérhet­nek tájékoztatást, illetve felvételi lapot. Áprilisban a jelentkezők felvételi vizsgát tesznek matema­tikából, fizikából, magyarból és orosz nyelvből, s képességvizsgá­laton vesznek részt. A pályázatot az illetékes kiegé­szítő parancsnokságnál kell be­nyújtani. (MTI) Minisztériumi kitüntetés életmentésért A földművelésügyi miniszter Szikszay Pált, a minisztérium ter­melési felügyelőjét, életmentő munkásságának elismeréséül ki­váló dolgozó címmel és jelvénnyel tüntette ki, valamint ezer forint pénzjutalomban részesítette. Szikszay Pál a múlt év decem­berében hivatalos kiküldetésben járt Szabolcsban. 22-én, a késő esti órákban Kállósemjén és Nagy­­kálló között egy hóval félig be­temetett mentőkocsit talált, amelynek utasa, Bogdán Ilona, nyírgyulaji leány életveszélyes állapotban volt. A nyíregyházi kórházba szerették volna szállí­tani, de elakadtak a hóban. Szik­szay a Kállósemjéni Növényvédő Gépállomástól elkért egy traktort, s mivel traktorost már nem ta­­i­­átt az állomáson, maga ült fel az erőgépre. A mentőkocsit a gép után kötötte, s a viharos éjsza­kában húsz kilométeren át von­tatta. Hajnali fél öt órára érke­zett Nyíregyházára, s a beteg még idejében kórházba került. Károkat okoz a balatoni jég feszítőereje A Balaton egybefüggő, 30 centi­méter vastag jégmezőjének feszí­tő hatása a parton sem maradt nyomtalanul. A part mellett fel­töredező, egymásra csúszó, össze­torlódó jégtáblák sok helyen ve­szélyeztetik a parti építményeket. A jég az első nagyobb rombolást a keszthelyi Sziget strandon vé­gezte, ahol kisodorta a strand kis szigetére vezető betonhíd támpil­léreit.A jég veszélyezteti a nem­rég épített kabinsort is. A strand­­ csúszdájának és napozójának be­­tonoszlopai szintén megrongálód­tak. A Balaton néhol valóságos jég-­­ hegyeket emel a parton, nagy tö­­­­megben tolja egymásra a vastag­­ jégtáblákat. A partra csúszó jég­­ sok helyen kárt tett az erős part­védőműben is. A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 8.10: Napirenden. - 8.15: Könnyűze­ne. - 8.55: "Nyugati félte­kén.. Timár Máté írása. - 9.20: Zenekari muzsika. - 10.10: A Gyermekrádió­­ műsora. -10.30: Népi zene. - 11.10: Sebestyén János csembalózik. - 11.25: A Szabó család. - 12.15: Tánczenei koktél. - 13.00: Válaszolunk a hallgatóknak. - 13.15: Kodály daljátékaiból. - 14.10: Teleman: Az iskolamester. Komikus kantáta. - 14.30: Lányok, asszonyok ... 15.00: Tánczene. - 15.30: Rózsa Sándor: Folytatásos rádiójáték, X. rész. - 16.10: Könnyűzene. - 17.05: Horizont. Gazda­sági híradó. - 17.20: Operarészletek. - 18.09: Sorsdöntő mozzanat: az első légzés. - 18.20: Népi zene. - 18.45: A szentgotthárdi incidens. Karsai Elek dr. írása. - 19.00: Könnyűzenei híradó. - 20.20: Vidám félóra Bilicsi Tivadar­ral.. - 20.50: Szimfonikus hangverseny. - A szünetben: kb. 21.32: Mindenkié A szívem. Rabindranath Tagore verse. - 22.10: Időszerű nemzetközi kérdé­sek. - 22.23: Örökszép operettmelódiák. - 23.13: Bach: Musikansehes Opfer. - 0.10: Verbunkos muzsika. PETŐFI RÁDIÓ 14.00: Filmdalok. - 14.25: Zenés séta a Mátrában. - 15.05: Franyó Zoltán műfordításaiból. - 15.25: Délutáni hangverseny. - Közben: 16.10: Fiata­lok a tanácsban. Az Ifjúsági Rádió műsora. - 17.05: Tánczene. - 17.40: Or­vosi tanácsok. Betegségek a szem tük­rében. - 18.00: Új kórusfelvételeink­ből. - 18.20: Kozmosz. Tallózás tudo­mányos folyóiratokban. - 18.45: Köny­­nyű fúvósátiratok. - 19.00: Mi történt a nagyvilágban? - 19.15: Hangverseny a stúdióban. - 19.45: Gazdaszemmel hazánk mezőgazdaságáról. - 20.00: Muzsikáló könyvek... v­. rész. - 20.50: Magyarországi útiképek. Csapó György riportsorozata. - 21.05: Zenés portré Bágya Andrásról. - 21.55: Ver­sek. - 22.00: Otokár Zici: Festői ötlet. Egyfelvonásos vígopera. - 22.45: Miért szép? URH ' 18.30: Hírek. - 18.40: Zenekari muzsi­ka. - 19.50: Schubert-dalok. - 20.15: Magyar szórakoztató muzsika. - 20.50: Dorottya, vagyis a dámák diadalma a fársangon. Furcsa vitézi versezet. - 21.55: Tánczene. - 22.30: Hírek. TELEVÍZIÓ 8.00—8.23: Iskola-tv. Orosz nyelv az általános iskola VI. osztályának. Ab­­roszinov úttörő. - 9.03—9.25: Iskola-tv. Környezetismeret az általános iskola I. osztályának. A test részei és azok tisztán tartása. - 9.30: Mezőgazdasági filmműsor. Előzzük meg az állatbe­tegségeket! (ismétlés). - 10.00: TV Hír­adó (ismétlés). - 10.15: Három idegen Rómában (magyarul beszélő olasz film, ismétlés). - 15.28—15.50: Iskola­­tv. Környezetismeret (ismétlés). - 16.28 —16.50: Iskola-tv. Orosz nyelv (ismét­lés). - 17.08—17.35: Iskola-tv. Fizika az általános gimnáziumok esti és leve­lező tagozatának II. osztálya részére. - 18.15: Hírek. - 18.25: Úttörő-expedíció a jövőbe. - 18.45: A tábor kedvencei (magyar kisfilm). - 18.05: A súrlódás (angol ipari kisfilm). - 19.20: Esti me­se. - 19.30: TV Híradó. - 19.45: Téli olimpia (filmösszefoglaló). - 20.05: A­­ kisfilmek kedvelőinek. - 20.25: Téli olimpia. Csehszlovákia—USA jégko­rongmérkőzés. - 22.30: Hírek. - 22.35: A téli olimpia hírei. - 22.40: A TV Híradó ismétlése. A budapesti színházat mai műsora Operaház: Bánk bán (Takács-bérlet, 6. előadás, 7). - Erkel Színház: Tra­­viata (7). - Nemzeti Színház: Macbeth (7). 1 Ódry Színpad: Rendetlen bűnbá­nat (7). - Madách Színház: Danton halála (7). - Madách Kamaraszínház: A szerető (7). - Vígszínház: Mélyek a gyökerek (C-bérlet, 4. előadás, 7). - Thália Színház: Rozsdatemető (7). -­­ Fővárosi Operettszínház: Hókirálynő (a Bartók Gyermekszínház előadása, du. 3). - A mosoly országa (7). - Pe­tőfi Színház: Espresso Bongo (7). - Jó­zsef Attila Színház: A hozomány nél­küli menyasszony (7). - Zeneakadémia: Ferenczi György zongoraestje (fél 8). - Jégszínház: Egész évben szerelem (7). - Szakszervezetek Művelődési Há­za (XI.): A beszélő köntös (de. 10). - Kamara Varieté: A varieté csillagai (6, fél 9). - Vidám Színpad: Nem poli­tizálunk (Szerdai bérlet, 3. sorozat, fél 8). - Kis Színpad: Fogad 3-tól 5-ig (Szerdai bérlet, 7. sorozat, 7). - Állami Bábszínház: A bűvös tűzszerszám (de. 10). - A császár új ruhája (du. 3). I NÉPSZABADSÁG 1964. február 5. szerda Meghalt Ion Sadoveanu Hosszú és súlyos betegség után 71 éves korában elhunyt Ion Ma­rin Sadoveanu, a kiváló román író és közéleti személyiség. Bem­utaták a legújabb mezőgazdasági szakf­ilmeket A Földművelésügyi Miniszté­rium propagandaosztálya kedden a Magyar Sajtó Házában bemu­tatta a mezőgazdasági szakfilmek 1963. évi termésének javát az új­ságíróknak. A vetítés után a fil­mek készítőivel, a szakértőkkel megvitatták a mezőgazdasági filmgyártás eddigi eredményét és időszerű feladatait. A legutóbbi 15 évben több ,­int 200 mezőgazdasági szakfilmet gyártottak hazánkban — s kellő szelekció után — jelenleg évente 70—90 filmet több mint 10 000 ve­títésen mutatnak be rendszeresen. Ezenkívül a minisztérium filmes kocsija évente 400—450 vetítést rendez az ország különböző vidé­kein, elsősorban a filmszínházzal nem rendelkező kisebb falvak­ban, tanyaközpontokban. Elítélték a vasvillás támadókat Tíz-tíz évi szabadságvesztés emberölésért A Fővárosi Bíróság kedden hir­detett ítéletet id. Lakatos Miklós budapesti lakos és két fia, ifj. La­katos Miklós és Lakatos Ferenc emberölési bűnügyében. A Lehel utcai piacon egy napon többen összeverekedtek. A vere­kedésbe bekapcsolódott Lakatos Ferenc és­ Horvát Károly is, s többször megütötték egymást. Az összetűzésnél ott volt Horvát fél­karú rokona, Dudás József, aki­nek családjára Lakatosék hara­gudtak. A verekedésnek a rend­őrség vetett véget, s több sze­mélyt előállított. Lakatos Ferenc, miután a kapitányságról elenged­ték, elhatározta, hogy bosszút áll Horvát Károlyon vagy Dudás Jó­zsefen. Több kocsmában is italo­zott, majd hazatérve, fadorongot vett magához, s azzal Horváték­­hoz ment. Horvát Károlyt azon­ban nem találta otthon, ezért dü­hében betörte a lakás ablakát, majd Dudás keresésére indult, ő sem tartózkodott otthon. Lakatos hazament, vasvillát ra­gadott, s most már azzal várako­zott Dudás Józsefre. Később csat­lakozott hozzá apja és testvére. Amikor a késő esti órákban Du­dás ittas állapotban hazatért, hárman támadtak rá, s ütötték, verték. Id. Lakatos Miklós vas- Villával nyakon szúrta a földről felkelni és menekülni igyekvő Dudást. A szúrás olyan súlyos sé­rülést okozott, hogy a szerencsét­len ember a kórházba szállítás után meghalt. A bíróság id. Lakatos Miklóst emberölésben mondotta ki bűnös­nek, s tízévi szabadságvesztésre ítélte. Mint társtetteseket, Lakatos Ferencet szintén tízévi, ifj. Laka­tos Miklóst öt év és hathónapi szabadságvesztésre ítélte a bíró­ság. Halálos közlekedési baleset a Lenin körúton Halálos közlekedési baleset tör­tént a VII. kerületben, a Lenin körút 4. számú ház előtti busz­megállónál. A 12-es csuklós autóbuszról le­szálltak az utasok, amikor az autóbuszt a kalauz elindította, s az éppen leszállni készülő Bachó Ervinné, 38 éves adminisztrátor a kocsi alá esett. Az asszony a men­tőautóban meghalt. A rendőrség Farkas Gyuláné kalauzt és Kor­mányos Károlyt, az autóbusz ve­zetőjét őrizetbe vette. I — Kisházi Ödönnek, az Elnöki Tanács helyettes elnökének je­lenlétében tartották kedden zár­számadó közgyűlésüket a Vas megyei Andrásfa község Jó Meg­értés Termelőszövetkezetének tagjai. — Rózsa Irén oslói magyar ügy­vivő fogadást adott abból az al­kalomból, hogy magyar kereske­delmi és hajógyártó szakemberek norvég megrendelésre készült magyar hajókat adtak át. A fo­gadáson megjelent Erik Himle kereskedelemügyi miniszter, és a norvég kereskedelmi élet több vezetője. Barna Ló Szovjet Üzbegisztán keleti ré­szében hétfőn barna hó esett. A szokatlan természeti jelensé­get a Kizil-Kum sivatagban dühöngő homokvihar okozta, amely a finom port felkavarva, a hófelhőket megfestette. — A múlt heti marokkói felhősza­kadás 76 ember halálát okozta, s a hivatalos tájékoztatás szerint az anyagi kár értéke meghaladja a 30 millió dirhamot. — Új területeken kutatnak olaj és földgáz után a Dunántúlon. Répcelak, Vaszar, Ikervár és Szentgotthárd környékét öt nagy teljesítményű fúróberendezéssel kutatják át; a másik fő kutatási terület a Dráva-medence. — Újabb szovjet jégtörő hajót ál­lítanak munkába a Tisza felső szakaszán, Tokaj és Tiszalök kö­zött, ahol a duzzasztás következ­tében lassúbb a víz folyása, így a jégzajlás megindulásakor már két szovjet jégtörő hajó fogja aprítani a jeget. 1. Száz taggal megalakult a sza­­nyi népi együttes, amelynek mű­sorát a még fellelhető szájhagyo­mányokból dr. Volly István állít­ja össze. A táncok, rigmusok, népi mondák felhasználásával készülő, egész estét betöltő, négy képből álló műsort május 1-én mutatja be az együttes. — Agyonnyomta a dömper. A Lenin Kohászati Művek salak­­hányóján dolgozott Fábián Béla 25 éves dömpervezető. A dömper kedd délután eddig ismeretlen okból felborult, s vezetőjét ma­ga alá temette. A halálos baleset okának megállapítására vizsgálat indult. — Halálos gázmérgezés. Sza­­niszló Józsefné 61 éves nyugdíjas VII. kerületi Rumbach Sebes­tyén utcai lakásán gázfőzővel fűtötte a konyháját Miután a gáz az oxigént elhasználta, az égés megszűnt, s a gázömlés megölte a szerencsétlen asszonyt.­­ Őrizetbe vették Fodor József tehergépkocsi-vezetőt, aki ittas állapotban vezetett járművével a III. kerületi Szentendrei úton halálra gázolta Csapó József 76 éves asztalost. — Leégett egy nagy halásztelep Rangoontól, Burma fővárosától északnyugatra. Két gyermek meghalt, több mint ötezren haj­léktalanná váltak. A kár egymil­lió dollár. — Most jelent meg: Csáki—Szító: Magyarország mezőgazdasági ki­vitele (Közgazdasági). — Tamás: Költői világképek fejlődése Arany Jánostól József Attiláig. — Tanulmányok a magyar nyelv életrajza köréből. — Kínai filo­zófia: ókor 2. (Akadémiai). — Bolondfalva (Móra). — Kosárlab­dázás (Medicina). — Meghalt Rejtő Rezső, az or­szággyűlés irodájának osztályve­zetője. Rejtő Rezsőt az ország­gyűlés irodája saját halottjának tekinti; temetéséről később in­tézkednek. — Ifjúsági küldöttség utazott kedden Csehszlovákiába, Nagy Richárdnak, a KISZ budapesti bizottsága első titkárának ve­zetésével. — Dr. Herbert Kroger jogászpro­fesszor, aki az NDK budapesti kulturális és tájékoztató irodá­jának vendégeként tartózkodik Budapesten, kedden Nyílt né­met beszéd a két Németország között címmel előadást tartott az iroda Népköztársaság úti he­lyiségében.­­ Nagyüzemi öntözőberendezés épül az idén Zalaváron az Új Idők Termelőszövetkezet földjei­nek ellátására. A korszerű beren­dezés a Zala folyóból 1700 hold­­nyi területet öntöz majd.­­ A szolnoki kulturális hetek megrendezésére első ízben az idén áprilisban kerül sor. Or­szágos régészeti konferenciát tar­tanak, s itt ülésezik majd az MTA Tisza-kutató bizottsága. — Színes poliészterrel bevont bú­torlapokból virágállványokat gyártanak a Tisza Bútoripari Vállalatnál. Ugyancsak új gyárt­mányként praktikus íróasztal­típusokat is készítenek. — A rákbetegség ellen küzdő nemzetközi unió kongresszusa Mexikóban megkezdődött. A tu­dományos tanácskozást Mateos mexikói elnök nyitotta meg. — Megkezdődött a tanítás ked­den a salgótarjáni új, 10 tanter­mes iparitanuló-iskolában. — Együttes ülést tartott kedden Szombathelyen a Vas megyei párt-végrehajtó bizottság és a megyei tanács végrehajtó bizott­sága; a tavaszi mezőgazdasági munkák intézkedési tervét vitat­ták meg.­­ Óriási közlekedési torlódás ke­letkezett Tokióban két magasfe­szültségű kábel üzemzavara kö­vetkeztében. Az áramszünet más­fél millió embert érintett. Csak­nem 2000 rendőrt mozgósítottak, hogy a pánikot megakadályoz­zák. A nagy tolongásban így is többen életveszélyesen megsérül­tek.­­ A Fővárosi Autóbusz üzem közli, hogy a Thököly út 40.­­ szám alatti bérletpénztárát és talál­t tárgy­­kezelőség helyiségét, belső átalakítás miatt 3 hónapra bezárja. A bérlet­árusítás és a talált tárgyak kiadása a Thököly út 31. szám alatt törté­nik. A költözködés ideje alatt — feb­ruár 6-án, 7-én és 8-án —­ a bérletek és talált tárgyak kiadása szünetel. Az új helyiség telefonszáma: 497—543. — Trópusi virágok címmel Kubában készült eredeti szenes dia fel­vételeit vetítésével tart előadást csütörtök es­te, 6 órai kezdettel dr. Komlódi Magda egyetemi tanársegéd, az Or­vostudományi Egyetem ásványtani előadótermében (VIII., Múzeum körút 4/a). Világos — sötét A faji problémából akarnak busás hasznot húzni amerikai és angol, kozmetikai szereket gyártó vállalatok, amelyek nagy reklámhadjárattal hir­detik „bőrvilágosító’’ szereiket. Szeles, enyhe idő A Meteorológiai Intézet jelenti: vár­ható időjárás ma estig: felőátvonu­­lások, néhány helyen futó eső. Élénk, helyenként erős északnyugati, északi szél. Várható legmagasabb hőmérsék­let: 6—10 fok között. A Duna vízállása kedden Budapest­nél: 184 centiméter. Öntsünk tiszta gyümölcslevet a pohárba! A nyárt gyüm­olsuk izét, aromáját a valódi GYÜMÖLCSLEVEK megőrzik! Étvágytalanság, levertség, fáradtság ellen igyon reggel egy pohár GYÜMÖLCSLEVET.

Next