Népszabadság, 1964. április (22. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-03 / 78. szám

1964. április 3. péntek NÉPSZABADSÁG ­­léstt tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hiva­tala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A napirend tárgya­lása előtt Fehér Lajos, a kormány elnökhelyettese megemlékezett dr. Doleschall Frigyes egészségügyi miniszter elhunytéról, s javasla­tára a Minisztertanács úgy hatá­rozott, hogy jegyzőkönyvben meg­örökíti dr. Doleschall Frigyes elévülhetetlen érdemeit. Ezután a földművelésügyi mi­niszter előterjesztette a mező­­gazdaság fejlesztésének további feladatait megjelölő határozat végrehajtására irányuló intézke­dések tervét. A kormány a ter­vezetet megvitatta és elfogadta, majd tudomásul vette a földmű­velésügyi miniszternek a vetések állapotáról és a tavaszi mezőgaz­dasági munkákra történt előké­születekről szóló tájékoztatóját. A Minisztertanács megtárgyalta és jóváhagyta a munkaügyi mi­niszternek a munkaerő-gazdálko­dás helyzetét és feladatait tartal­mazó jelentését. A pénzügyminiszter a földadó­ról intézkedő sok régebbi és több­ször módosított jogszabály helyett új, összefoglaló, egyszerűsített rendelet tervezetét terjesztette elő. A kormány a tervezetet el­fogadta, az új rendelet a földadk­­ezelési kötelezettség mértékét, a fizetés módozatait nem változ­tatja meg. A Minisztertanács ezután folyó ügyeket tárgyalt. Felhívás­ a mezőgazdaság dolgozóihoz A földművelésügyi miniszter­nek a Minisztertanács ülésén el­hangzott tájékoztatója beszámolt arról, hogy az őszi kalászosok számottevő károsodás nélkül, jól teleltek, s a márciusi csapadék elősegítette a növényzet fejlődé­sét. A beszámoló kiemelte, hogy a kései kitavaszodás miatt összetor­lódott tavaszi munkák a mező­­gazdaság dolgozóira a következő napokban és hetekben sok fel­adatot hárítanak. Szükséges, hogy mindenütt a legnagyobb figyelmet fordítsák a kézi, a fogat- és a gépi erő teljes hasznosítására, a termelőszövetkezetekben a csa­ládtagoknak a munkába való be­vonására. Az üzemek vezetőinek elsőrendű kötelezettsége, hogy gondoskodjanak a munkaeszközök körültekintő előkészítéséről, mi­nél több erőgépnek két műszak­ban történő üzemeltetéséről. Most a legfontosabb teendők: az őszi kalászoso­k további ápo­lása, a vegyszeres gyomirtás, a népgazdaság szükséglete szerinti területen cukorrépa termelésére történő szerződéskötésnek és a tavaszi növények vetésének mi­előbbi befejezése, valamint annak biztosítása, hogy a kukoricát a legtöbb helyen már április végéig elvessék.­­ A kormány felkéri, illetve fel­hívja a mezőgazdasági üzemek és a szakigazgatás dolgozóit, hogy erejük teljes latba vetésével, a rendelkezésre álló lehetőségek legjobb felhasználásával, a követ­kező néhány hétben vasárnapi munka szervezésével is, a tavaszi munkák igen gondos elvégzésével tegyenek meg mindent a jó ter­més biztosításáért. (MTI) Hétfőn délután temetik dr. Doleschall Frigyest A dr. Doleschall Frigyes egész­ségügyi miniszter temetésének megrendezésére alakult kormány­­bizottság közli: Dr. Doleschall Frigyest április 6-án, hétfőn 12 órától 13 óráig ra­vatalozzák fel az Orvos-Egészség­ügyi Dolgozók Szakszervezetének Szentkirályi utca 21. szám alatti Semmelweis-termében. Temetése ugyanaznap délután 2 órakor lesz a Kerepesi temetőben, a Fővárosi Tanács által adományozott dísz­sírhelyen. (MTI) Megtartották a fegyveres erők díszszemléjének főpróbáját Népköztársaságunk fegyveres erői — a néphadsereg, a határőr­ség, a belső karhatalom és a mun­kásőrség egységei — csütörtök reggel megtartották az április 4-i díszszemle főpróbáját. A fegyve­res testületek alakulatainak ki­tűnően sikerült felvonulását a főváros dolgozóinak több tízezres tömege nézte végig. 1964 első negyedében 170 ezer tonna szén terven felül (Tudósítónktól.) A szénbányászok első negyed­éves tervüket 102,17 százalékra teljesítették, és ezzel terven felül mintegy 170 ezer tonna szenet adtak az ország üzemeinek és la­kosságának. Külön nagy ered­mény, hogy az év elején tőlük va­sárnapi termeléssel kért 500 ezer tonnából a túlteljesítéssel együtt már 348 ezer tonnát kitermeltek, és az engedélyezett 5 háromhar­mados vasárnapi műszakból csu­pán kettőt használtak fel. A ter­ven felüli 170 ezer tonna jelentős részét hétköznap termelték le. A vasárnapokat a bányák fenntar­tására és karbantartására fordít­hatták, biztosítva ezzel a zavarta­lanabb hétköznapi termelést. Az első negyedévi terv túltelje­sítéséhez legnagyobb mértékben a Közép-dunántúli Szénbányászati Tröszt járult hozzá, mely tervét 5,5 százalékkal, 42 ezer tonnával teljesítette túl, az Ózdi Szénbá­nyászati Tröszt, mely 104,05 szá­zalékos tervteljesítéssel 13 ezer tonnával, a Mecseki Szénbányá­szati Tröszt 103,77 százalékos tervteljesítéssel, 37 ezer tonnával adott többet kötelezettségénél. Ezzel a túlteljesítéssel szinte fennakadás nélkül sikerült kielé­gíteni a nagy télen az ország szénszükségletét, energiakorláto­zásokra nem került sor, és a la­kosság ellátását is időnként csak a szállítási nehézségek nehezítet­ték meg. Nagy feladatok várnak a szén­bányászokra a második negyedév­ben is. Céljuk az, hogy hétköznapi tervükön felül a vasárnapi ter­melésre tervezett 80 ezer tonnát is hétköznap hozzák felszínre. Va­sárnap a fenntartóké és a karban­tartóké lesz a bánya, hogy zavar­talanul termelhessenek hétköz­nap. Az első negyedévben nem teljesített feltárási tervüket is pótolniuk kell, mert a harmadik és negyedik negyedév termelésé­hez másképp nem lesz elegendő termelő munkahelyük. Az angol és a lengyel hősök emlékműve előtt a solymári ka­tonai temetőben díszőrség sora­kozott fel, majd az angol és a lengyel nemzeti himnusz után a Népköztársaság Elnöki Tanácsa képviseletében Mihályfi Ernő és Szakosíts Árpád, a kormány ne­vében Trautmann Rezső építés­ügyi miniszter, Kovács Imre élel­mezésügyi miniszter és Szilágyi Béla külügyminiszter-helyettes helyezte el a megemlékezés ko­szorúját A budapesti angol nagy­­követség részéről Ivar Thomas Magyar filmhetek, barátsági estek a Szovjetunióban A szovjet dolgozók is ország­szerte megemlékeznek hazánk felszabadulásának nemzeti ünne­péről. Esteket, kiállításokat ren­deznek, amelyeken a magyar népnek a szocializmus építésében elért eredményeit mutatják be. Tallinnban, Észtország főváro­sában szovjet—magyar barátsági estet rendeztek, s a részvevők, élükön Arnold Grennel, a köz­társaság minisztertanácsának el­nökhelyettesével innen küldték szívélyes jókívánságaikat magyar barátaiknak. Sok szovjet városban magyar filmhetet tartanak a felszabadu­lási évforduló alkalmából. Frun­­zéban, Kirgizia fővárosában ma­gyar könyv- és plakátkiállítást rendeztek. • • Ünnepi gyűlések Romániában Hazánk felszabadulásának 19. évfordulója alkalmából csütör­tökön délután magyar—román barátsági gyűlést tartottak a bu­karesti Semanatoarea mezőgaz­dasági gépgyárban. A gyűlés elnökségében foglalt helyet Leontin Salajan hadseregtábor­nok, a fegyveres erők miniszte­re, a Román Munkáspárt Poli­tikai Bizottságának póttagja, Gheorghe Pele külügyminiszter­helyettes, Florian Danalache, a bukaresti pártbizottság első tit­kára. Ott volt az elnökségben Kuti Jenő, a Magyar Népköztár­saság bukaresti nagykövete. A gyűlésen Ion Marinascu ko­hóipari miniszter méltatta ha­zánk fejlődését a felszabadulás óta, majd Kuti Jenő nagykövet mondott beszédet. A gyűlést ma­gyar filmbemutató követte. Ugyancsak csütörtökön dél­után gyűlésen emlékeztek meg április 4-ről a birladi golyóscsap­­ágygyárban. A gyűlésen meg­jelentek a bukaresti magyar nagykövetség képviselői. ­ Koszorúzási ünnepségek április 4. alkalmából Hazánk felszabadulásának 19. évfordulója alkalmából csütörtö­kön koszorúzási ünnepség volt a hazánk felszabadulásáért elesett román, bolgár, lengyel, jugoszláv, angol és amerikai hősök emlék­művénél. A román hősök síremlékénél a rákosligeti teme­tőben katonai díszőrség sorako­zott fel. A zenekar eljátszotta a román és a magyar himnuszt, majd megkezdődött a koszorúzás. A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának koszorúját Nagy Dániel és dr. Ortutay Gyula, az Elnöki Tanács tagjai helyezték el. A kormány nevében dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari minisz­ter, dr. Csanádi György közle­kedés- és postaügyi miniszter és Mód Péter, a külügyminiszter el­ső helyettese koszorúzott. A Ro­mán Népköztársaság budapesti nagykövetségének koszorúját Mi­hail Rosianu nagykövet, Romeo Mihail Asteleanu első titkár és Alexandru Macavei alezredes, ka­tonai és légügyi attasé; a buda­pesti diplomáciai képviseletek koszorúját Frantisek Pisek, a Csehszlovák Szocialista Köztársa­ság­ nagykövete, Csej Ce-min, a Kínai Népköztársaság nagyköve­te, valamint e nagykövetségek ka­tonai attaséi helyezték el. A Ha­zafias Népfront Országos Taná­csának képviseletében Szatmári Nagy Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára és Dóra János, a Népfront Országos Tanácsának tagja; a Budapesti Pártbizottság nevében Csikesz Jó­zsef­né és Szépvölgyi Zoltán tit­károk; a magyar néphadsereg részéről Kaszás Ferenc vezérőr­nagy, honvédelmi miniszterhe­lyettes, Kovács Imre vezérőrnagy és Tölgyes Ernő alezredes; a Fő­városi Tanács végrehajtó bizott­sága nevében dr. Gyarmos János és Kelemen Lajos, a végrehajtó bizottság elnökhelyettesei koszo­rúztak. Az emlékművön elhelyezték a kegyelet virágait a XVII. kerület, valamint, a Kohó- és Gépipari Minisztérium dolgozóinak küldöt­tei is. A koszorúzási ünnepségen részt vett a Külügyminisztérium több vezető munkatársa; ott volt a helyi párt-, tanácsi és tömeg­­szervezetek több vezetője, továb­bá a környék lakosságának sok képviselője. A koszorúzás az In­­ternacionálé hangjaival ért vé­get. A bolgár hősök harkányi emlékművénél a nép­hadsereg díszegysége tisztelgett, majd a bolgár és a magyar him­nusz elhangzása után a Népköz­­társaság Elnöki Tanácsa nevében dr. Pongrácz Kálmán és Nánási László, az Elnöki Tanács tagjai, a kormány képviseletében Nagy Józsefné könnyűipari miniszter, Veres József munkaügyi minisz­ter és Böjti János külügyminisz­ter-helyettes koszorúzta meg az emlékművet. A Bolgár Népköz­­társaság budapesti nagykövetsé­ge nevében­­ Jancso Georgiev nagykövet, Sztrasimir Iliev nagy­követségi első titkár és Atanasz Arabadzsiev vezérőrnagy, katonai és légügyi attasé; a Budapesten akkreditált diplomáciai testület képviseletében Zsambalin Ban­­zar, a Mongol Népköztársaság budapesti nagykövete, dr. Dusan Csalics, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete, továbbá Sz. D. Zotov vezérőrnagy, a szovjet nagykö­vetség katonai attaséja és Milan S. Kolarevic ezredes, a jugoszláv nagykövetség katonai és légügyi attaséja koszorúzott. A magyar fegyveres testületek koszorúját Reményi Gyula vezérőrnagy, Ke­rékgyártó Béla őrnagy és Tóth Béla őrnagy helyezte el az em­lékmű talapzatán. Megkoszorúzták továbbá az em­lékművet Baranya megye, vala­mint a siklósi járás állami és társadalmi szerveinek, továbbá a helyi bolgár kolóniának a képvi­selői. Elhelyezték a kegyelet vi­rágait a sírokon a környék la­kosai, úttörői is. Az ünnepség a díszőrség tisz­telgésével és az Internacionálé­­val ért véget. A jugoszláv hősök sírjainál, a pécsi központi teme­tőben, a néphadsereg díszegysé­gének tisztelgése, majd a jugo­szláv és a magyar himnusz el­hangzása után a Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében dr. Pongrácz Kálmán és Nánási László, az Elnöki Tanács tagjai, a kormány képviseletein Nagy Józsefné könnyűipari miniszter, Veres József munkaügyi minisz­ter és Böjti János külügyminisz­­ter-helyettes helyezett koszorút. A Jugoszláv Szocialista Szövetsé­gi Köztársaság budapesti nagy­­követsége nevében dr. Dusán Csalics nagykövet, Milan S. Ko­larevic ezredes, katonai és lég­ügyi attasé, a Budapesten akkre­ditált diplomáciai testület képvi­seletében Zsambalin Banzar, a Mongol Népköztársaság buda­pesti nagykövete, Jailcso Geor­giev, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete, valamint Sz. D. Zotov vezérőrnagy, a szov­jet nagykövetség katonai attaséja és Atanasz Arabadzsiev vezérőr­nagy, a bolgár nagykövetség ka­tonai és légügyi attaséja koszorú­zott. A magyar fegyveres testüle­tek koszorúját Reményi Gyula vezérőrnagy, Kerék­gyártó Béla őrnagy és Tóth Béla őrnagy he­lyezte el a jugoszláv katonasíro­kon. Ugyancsak elhelyezték a ke­gyelet virágait a sírokon Pécs állami és társadalmi vezetői, to­vábbá a város úttörői. Az ünnepség katonai tisztelgés­sel és az Internacionálé hangjai­val ért véget. Montague Pink nagykövet és T. A. Cave ezredes, katonai attasé­ a budapesti lengyel nagykövetség képviseletében Henryk Grochul­­ski nagykövet és Waclaw Jac­­kowski ezredes, katonai és lég­ügyi attasé koszorúzta meg az emlékművet. A Honvédelmi Mi­nisztérium nevében Hersitzky Lajos vezérőrnagy és Erasimus Miklós őrnagy, a Pest megyei Ta­nács képviseletében dr. Varga Péter, a végrehajtó bizottság el­nöke és dr. Lakatos Imre, a vég­rehajtó bizottság elnökhelyettese koszorúzott. Az ünnepség a Himnusz hang­jaival ért véget. Az amerikai hősök emlékművénél az amerikai kato­nák Budaörsi úti temetőjében rendeztek koszorúzási ünnepséget. Díszőrség sorakozott fel, majd az Egyesült Államok himnuszának elhangzása után, a Népköztársa­ság Elnöki Tanácsának képvise­letében Barcs Sándor és dr. Tö­rő Imre, az Elnöki Tanács tag­jai; a kormány nevében dr. Nez­­vál Ferenc igazságügy-miniszter, dr. Tímár Mátyás pénzügymi­niszter és Szilágyi Béla külügy­miniszter-helyettes koszorúzott. A budapesti amerikai követség kép­viseletében Owen T. Jones ideig­lenes ügyvivő, Hugh G. Brown ezredes, katonai attasé és Fre­­derick C. Roberts ezredes, lég­ügy attasé koszorúzta meg az emlékművet. Simonyi Gyula ve­zérőrnagy és Tölgyes Ernő alez­redes, a Honvédelmi Miniszté­rium, Bondor József és Kovács Pál, a Fővárosi Tanács végrehaj­tó bizottságának elnökhelyettesei a Fővárosi Tanács koszorúját helyezték el az emlékművön. A koszorúzási ünnepség a Himnusz hangjaival ért véget. Megkoszorúzták Steinm­etz kapitány emlékművét Csütörtökön koszorúzási ünnep­séget rendeztek a mártírhalált halt szovjet parlamenter, Stein­­metz kapitány emlékművénél. A szovjet és a magyar himnusz el­hangzása után a XVIII. kerület több száz lakójának jelenlétében a kerületi pártbizottság, a tanács, a Hazafias Népfront, a KISZ, az üzemek küldöttei, a Steinmeti Gimnázium növendékei és a kü­lönböző intézmények képviselői helyezték el az emlékművön a kegyelet és a megemlékezés vi­rágait. Megkoszorúzták a hős parla­menter emlékművét Steinmetz kapitány családjának tagjai­ra. (MTI)

Next