Népszabadság, 1964. április (22. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-03 / 78. szám

1964. április 3. péntek Nádasa József: AZ A REGGEL Akkor reggel nem haraggal ébredt, Már elfeledte, hogy mi történt éjjel. Már eltemette mind a tetemet, Rózsaszín mosoly fénylett türkiz­égen, A vér, a vér már tűnt minden patakból S az égő romok füstje szétszakadt Mikéntha tündér ujja tépné széjjel " A szépet fedő irigy szürke fátylat. Radnóti vére már rég elapadt, Ságvári testét régen bekaparták, Gelléri Andor még ott magyarázott Az árammal telített drót mögött, Szemüvege csillogott vidáman S ő úgy ágált a gázkamrák tövében Mikéntha harminc éve volna még S nem volt annyi napja már, bizony! Egy szovjet járőr a falut kutatta, A hetykesapkás vezető fütyörészett „Nyemecki­nyet” mondták. Es: „Kapuit!’! Mit tudtuk akkor, mit jelent e nap! Gazdag csíra, munka és reménység, Lángzöld tavasz és kemény birkózás, Feltámadás, világnak fordulása, Ország lépése, millió családé! Hány kazán, gyár, otthon bimbóját hozta, Magasba ugrás, forrás buggyanása! Új folyó indul, százezer vitorlás, Büszke gályákon egész ország népe Piros kendővel integet feléd Jövőnek partvidéke, újult emberi élet! Nehézléptű paraszt épp földjére indult, — Zsákban gabona, új vetésre készen — A-1 kalendáriumot csendben fellapozta S vastag plajbásszal aláhúzta a napot. Mondta, ízlelte: szerda, április négy. Al­tistativ hypaümüntsaen­ kiállítás nyílt A Mosak­rában A moszkvai Puskin Múzeum­ban kiállítás nyílt, amely — a budapesti Nemzeti Galéria kol­lekciójából — bemutatja a XIX. és XX. század magyar festészeté­nek legszebb alkotásait, Markó Károlytól Szőnyi Istvánig. Alekszandr Kuznyecov, a szov­jet művelődésügyi miniszter első helyettese nyitotta meg a tárla­tot; a megnyitón a moszkvai ma­gyar nagykövetség képviselői is megjelentek. Májusban avatják fel Mauthausenben a magyar mártírok emlékművét „Szoborpróba“ a Kerepesi temetőben A Képzőművészeti Kivitelező és Iparvállalat szobrászai és kőfara­gói befejezték annak a hatalmas emlékműnek az elkészítését, ame­lyet a mauthauseni koncentrációs tábor helyén állítanak fel a tá­borban kivégzett magyar mártí­rok tiszteletére. Az emlékművet — mielőtt vég­leges helyére, Ausztriába szállít­ják — a napokban próbaképpen, ideiglenesen felállítják a Kere­pesi temetőben. A talapzat, ame­lyet Janáky István építőművész tervezett, haraszti kemény mész­kőből készült. A Kerepesi temetőben csü­törtökön megkezdték az emlékmű Makrisz Agamemnon szobrászmű­vész által készített kilenc bronz­alakjának talapzatra helyezését. (A körülbelül három méter ma­gas szobrok egyenként hét mázsa súlyúak.) A „szoborpróba” után az emlékművet szétszerelik, és négy speciális tehergépkocsival a tervek szerint április 13-án szál­lítják Mauthausenbe. A magyar emlékmű ünnepélyes leleplezésére előreláthatólag május 10-én kerül sor a volt mauthauseni koncent­rációs tábor helyén. Életmentő postás kitüntetése Amikor csütörtök délelőtt a Közlekedés- és Postaügyi Minisz­tériumban átadták az április 4-i kitüntetéseket, a legtöbben Tóth József levélhordónak gratuláltak. A 26 éves dévaványai fiatalember feszengve fogadta az igazgatók, minisztériumi főosztályvezetők elismerő szavait. Itt, a miniszter fogadószobájában nehezen lehe­tett róla elképzelni, hogyan hajt­hatott végre tavaly decemberben olyan hőstettet, amiért a Mun­kaérdemrend ezüst fokozatát nyerte el. 1963.­december 21-én, éppen le­veleket kézbesített a dévaványai tanyavilágban, amikor Balogh Andrások tanyájából segélykiár­­tásokra lett figyelmes. A hangok a kútból jöttek. Amikor odaért, megdöbbenve látta, hogy a jeges kútban k­ét ember küszködik az életért. Először arra gondolt, hogy segítséget hív, de a legközelebbi tanya is olyan messzi volt, hogy addigra a két ember a jeges víz­be fulladhatott volna. Hirtelen el­határozással a kamrába és a fé­szerbe futott, köteleket, kötőféke­ket kerített elő és egyedül kez­dett a mentéshez. A kötőfékekkel kierősítette magát a kúthoz leg­közelebb eső fához és a jeges fa­lú kútba ereszkedett. Először az asszonyt ragadta meg s hosszas küzdelem után a felszínre emel­te, majd visszatért a szerencsét­lenül járt férfiért is. Mint később kiderült, Baloghné vízhúzás közben, a kút körüli je­ges talajon megcsúszott és a kút­ba zuhant. A férje az asszony mentésére sietett, de a kút belső jeges oldalán megcsúszott és fe­leségével együtt ő is beleesett a mélybe. A szerencsétlenül járt család hálásan mondott köszönetet az életét kockáztató postásnak, fő­nökei pedig kormánykitüntetésre javasolták. Miután beszélgettünk vele, fényképet is szerettünk volna készíteni róla, de a hivata­ I­­os formaságok után eltűnt. Sie­tett a szegedi gyorshoz — dél­után szolgálatba kellett lépnie. K. I. NÉPSZABADSÁG Kiosztották az idei művészeti díjakat Csütörtökön a Művelődésügyi Minisztériumban kiosztották a hazánk felszabadulásának 19. év­fordulója alkalmából adományo­zott 1964. évi művészeti díjakat. Az ünnepségen megjelent Szir­mai István, az MSZMP Közpon­ti Bizottságának titkára, a Poli­tikai Bizottság tagja, Ilku Pál művelődésügyi miniszter, a Poli­tikai Bizottság póttagja, Aczél György, a művelődésügyi minisz­ter első helyettese, a Központi Bi­zottság tagja, Lugossy Jenő mű­velődésügyi miniszterhelyettes, valamint kulturális életünk több más vezető személyisége. Nádasdy Kálmán, az Állami Operaház igazgatója üdvözölte, a megjelen­teket, majd Ilku Pál átnyújtotta a díjakat. Ilku elvtárs beszédében a töb­bi között elmondta: a most kiadott kitüntetések új vonása, hogy nemcsak egyes személyeket, hanem művészeti kollektívákat is jutalmaztak. — Fokozott mérték­ben meg akarjuk becsülni azokat a kollektívákat, amelyek újsze­rűen, szocialista módon dolgoznak — mondotta. A kitüntetett művészek: JÓZSEF ATTILA-DÍJ L FOKOZAT Csanádi Imre költő; Kolozsvári-Grandpierre Emil író; Makai Imre műfordító; Szabolcsi Miklós kritikus; Szüdi György költő. II. FOKOZAT Sánta Ferenc író; Szabó István író; Tóth Dezső kritikus. III. FOKOZAT Mezei András költő; Róna Tibor kabarészerző; Somogyi Tóth Sándor író. JÁSZAI MARI-DÍJ I. FOKOZAT A Thália Színház társulata, a mai drámai művek újszerű, bá­tor tolmácsolásáért; Horváth Teri, a Thália Színház művésze; Kazán István, a József Attila Színház rendezője; Simon Tibor artista; Törőcsik Mari, a Nemzeti Szín­ház tagja. II. FOKOZAT Békés Itala, a Madách Színház tagja; Cselényi József, a Vígszínház díszle­t­tervező­j­e; Dr. Cseres Miklós, a Magyar Rádió r­edezője; Hegedűs Ágnes, a szolnoki Szig­ligeti Színház tagja; Iványi József, a pécsi Nemzeti Színház tagja; Lóránd Hanna, a miskolci Nem­zeti Színház tagja; Sallay Kornélia, az Állami Dé­ryné Színház tagja; Vargha Irén, a miskolci Nem­zeti Színház tagja. III. FOKOZAT Csorba István, a Fővárosi Ope­­rettszínház tagja; Dégi István, a debreceni Csoko­nai Színház tagja; Kovács Mária, az egri Gárdonyi Géza Színház tagja; Rimanóczy Y­vonne, az Állami Déryné Színház jelmeztervezője. BALÁZS BÉLA-DÍJ I. FOKOZAT Herskó János filmrendező. II. FOKOZAT Csőke József kisfilmrendező; Szabó Árpád kisfilmoperatőr; Bokor Péter tv-rendező; Kerényi Zoltán filmvágó. MUNKÁCSY MIHÁLY-DÍJ I. FOKOZAT Kőbán György festőművész; Molnár Béla iparművész; Papp Gábor grafikusművész. II. FOKOZAT Gergely István belső­építész; Gorka Lívia iparművész; Segesdy György szobrászmű­vész; Zala Tibor grafikusművész. III. FOKOZAT Csohány Kálmán grafikusmű­vész; Darvas Árpád grafikusművész; Engelsz József ötvösművész; Foky Ottó bábtervező-iparmű­­vész; Orosz János festőművész; Pécsi László textiltervező ipar­művész.­­ LISZT FERENC-DÍJ I. FOKOZAT A Magyar Állami Operaház balettkara, Hazai és külföldi sze­repléséért; Komlóssy Erzsébet, az Állami Operaház magánénekese; Kovács Béla klarinétművész; Palócz László, az Állami Ope­raház magánénekese. II. FOKOZAT Borbély Gyula, az Állami Ope­raház karmestere; Sipeki Levente, az Állami Ope­raház balettmű­vésze; Ugrai Klotild, az Állami Ope­raház balettművésznője; Turján Vilma, a szegedi Nem­zeti Színház operatársulatának magánénekesnője. III. FOKOZAT Bretus Mária és Tóth Sándor, a pécsi balettegyüttes szólótánco­sai; Marsay Magda, a debreceni Csokonai Színház operatársulatá­nak tagja. ERKEL FERENC-DÍJ I. FOKOZAT Fényes Szabolcs zeneszerző; Mihály András zeneszerző. II. FOKOZAT Forray Gábor, az Állami Ope­raház díszlettervezője, Lendvai Kamilló zeneszerző. ­Átadták az idei Ybl-díjakat Az Építésügyi Minisztérium csütörtökön rendezett ünnepségén dr. Trautmann Rezső építésügyi miniszter kiosztotta az 1964. évi Ybl-díjakat. Az idén a díj első fokozatát nem adták ki. Az Ybl Miklós-díj második fokozatát kapta: Brenner János (BUVÁTI) a Lakatos úti lakótelep tervéért és a település­tervezésben végzett munkájáért; Jurcsik Károly (Építőipari és Köz­lekedési Műszaki Egyetem) sok­éves oktató- és nevelőmunkájáért; Molnár Péter és Mühlbacher Ist­ván, több ipari és középület kö­zös tervéért; Sedlmayr János (Or­szágos Műemléki Felügyelőség) műemlékek és várak helyreállí­tási terveiért; Ziegler Endre (VÁ­­TERV) több balatoni szálloda megtervezéséért. A díj harmadik fokozatát kapta: Arnóth Lajos (IPARTERV), Hofer Miklós (KÖZTI), Heckenast Péter (Mis­kolci Tervező Vállalat), Kővári György (MÁVTI) és Mináry Olga (IPARTERV). Ybl-emlékkiállítás az Építőművészek Szövetségében Budapesten és a vidéki váro­sokban az idén megünneplik Ybl Miklós, a nagy magyar építész születésének 150. évfordulóját. Ebből az alkalomból csütörtök délelőtt sajtófogadást tartott a Magyar Építőművészek Szövetsé­ge. Az építőművészek Puskin ut­cai székházában dr. Major Má­té, a szövetség elnöke, Csaba László főtitkár és Kathy Imre, a szövetség propaganda-bizottságá­nak vezetője tájékoztatta a sajtó munkatársait Ybl Miklós mun­kásságáról. Y­bl Miklós életművéről a szö­vetség kamarakiállítást rendezett. A több mint 40 képből és rajzból összeállított kiállítást bemutatták a sajtó képviselőinek. Az anyag érdekessége, hogy a Kiscelli úti Múzeum és az Országos Levél­tár segítségével mintegy húsz eredeti Ybl-tervet és rajzot is bemutatnak. A kiállítást ma dél­előtt nyitják meg a szövetség székházában. ­ A forradalmi munkás-paraszt kormány hazánk felszabadulásá­nak 19. évfordulója alkalmából a szocialista kultúra fejlesztése terén szerzett kimagasló érde­meik elismeréséül, a Magyar Népköztársaság kiváló művésze kitüntető címet adományozta Bernáth Aurél Kossuth-díjas és Munkácsy-díjas érdemes művész festőművésznek, Fodor János Kossuth-díjas érdemes művész­nek, a Magyar Állami Operaház magánénekesének, Hartai Ferenc érdemes művésznek, a Magyar Állami Operaház zenekara szóló­művészének, Kiss Manyi Kos­suth-díjas érdemes művésznek, a Madách Színház tagjának, Si­­mándy József Kossuth-díjas ér­demes művésznek, a Magyar Ál­lami Operaház magánénekesének. A Magyar Népköztársaság ér­demes művésze kitüntető címet adományozta Barcsay Jenő Kos­suth-díjas festőművésznek, Daj­­bukát Ilona színművésznek, a Madách Színház tagjának, Deák Sándor Jászai Mari-díjas szín­művésznek, a Vígszínház tagjá­nak, Fenyő Emil színművésznek, a Nemzeti Színház tagjának, Hermán L­ipót Munkácsy-díjas festőművésznek, Hincz Gyula Kossuth-díjas és Munkácsy-díjas festőművésznek, Holló László Kossuth-díjas és Munkácsy-díjas festőművésznek, Kerényi Jenő Kossuth-díjas és Munkácsy-díjas szobrászművésznek, Kiss Ferenc színművésznek, a szegedi Nem­zeti Színház tagjának, Palánkay Klára operaénekesnőnek, a Ma­gyar Állami Operaház magán­énekesnőjének, Petri Endre Liszt Ferenc-díjas zongoraművésznek, Rátonyi Róbert Jászai Mari-dí­jas színművésznek, a Fővárosi Operettszínház tagjának, Rubá­­nyi Vilmos karmesternek, a deb­receni Csokonai Színház zenei ve­zetőjének és Sándor Böske szín­művésznek, az Állami Déryné Színház tagjának. A kitüntetéseket csütörtök dél­után Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnökhelyettese nyújtot­ta át az Országházban. A kitüntetések átadásánál jelen volt Szirmai István, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság tagja és Ilku Pál művelődésügyi miniszter, a Politikai Bizottság póttagja. Kállai Gyula a kitüntetések át­adásakor beszédet mondott. A többi között hangsúlyozta: Kor­mányunk a néptől kapott meg­bízásának szellemében jár el, amikor erejéhez mérten támogat­ja az irodalmat, a művészeteket, és teret ad minden jóra törekvő, alkotásaival a népet szolgálni kí­vánó művésznek. Ugyancsak a nép hangját és akaratát juttatjuk kifejezésre, amikor azt hirdetjük, hogy az irodalom és a művésze­tek csak akkor fejlődhetnek si­keresen, ha az alkotók, a művé­szek egybeforrnak a néppel, a haladással, a szocializmussal. Együtt örülünk önökkel annak, hogy a magyar kultúra, irodalom­ és művészetek kiválóságai hiva­tásuknak tekintik a nép szolgála­tát. A kitüntetettek nevében Kiss Manyi mondott köszönetet a megtiszteltetésért. Átnyújtották az új kiváló és érdemes művészek kitüntetését

Next