Népszabadság, 1964. augusztus (22. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-02 / 180. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 20 oldal ■ Ára 1 forint NÉPSZABADSÁG / / 1964. augusztus 2. vasárnap A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XXII. évfolyam, 180. szám Tovább kell lépni Alig 23 nappal azután, hogy Hruscsov miniszterelnök Berlinben javaslatot tett a légköri, a magaslégköri és a víz alatti atomrobbantások nemzetkö­zi eltiltására, a moszkvai Szpiri­­donovka palotában a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy- Britannia képviselői már para­­fálták is az egyezményt, majd pe­dig — e héten lesz az évfordu­lója — 1963. augusztus 5-én sor került az aláírásra. Eb­ből az alkalomból — a tv segítségével valósággal az egész világ színe előtt — ünnepélyes nyilatkozatot tettek a szerződő hatalmak képviselői. Háromféle politika megfontolásai kaptak helyet ezekben a nyilatkozatok­ban, de két azonos szó mindhá­romban ismétlődött: „Első lépés." Ez a megjelölés egyértelműen ar­ra utalt, hogy folytatásának is kö­vetkeznie kell. Egy év a világpo­litikában nem túlságosan nagy idő, de ahhoz elegendő távolsá­got ad, hogy felmérjük: az alá­írók közül melyik kormány mit értett a folytatás alatt, és mennyi­re képes megvalósítani az elgon­dolását? Nem lehet kétségbe vonni, hogy hasznos és fontos lépések követték az atomcsendegyezményt, de a folytatás mindeddig nem elé­gítette ki a békeszerető erők vára­kozásait Ezzel természetesen nem akarjuk kisebbíteni a kozmikus térség atomfegyver-mentesítésé­ről szóló New York-i egyezményt, sem pedig a Szovjetunió, az Egye­sült Államok és Nagy-Britannia egyidejű bejelentését a hadicélo­kat szolgáló hasadóanyagok ter­melésének csökkentéséről. Ezek, s még több más diplomáciai, va­lamint kereskedelmi aktus po­zitív hatást gyakoroltak a nem­zetközi életre. De a lehetőségek, amelyeket a Szovjetunió az akkor kialakult „moszkvai szellem” je­gyében kínált, s amelyeket azóta is szélesít, messze felülmúlják a tényleges eredményeket. A moszkvai egyezmény után az első szovjet javaslat az volt, hogy hívják össze a genfi leszere­lési tárgyalásokon részt vevő 18 ország csúcsértekezletét, moz­dítsák el a leszerelés ügyét a holt­pontról. Az Egyesült Államok — miután az ENSZ-ben óriási támo­gatást kapott a szovjet javaslat — nyíltan nem utasította el, de fokozatosan elszabotálta, s erre az útra léptek Amerika NATO- partnerei is. Hasonló elbánásban részesítették, vagy nyíltan eluta­sították Nyugaton az olyan béke­szerető szovjet javaslatokat is, mint például a váratlan támadá­sok kiküszöbölését szolgáló nem­zetközi egyezmény, vagy a kato­nai költségvetések csökkentésére,­­ a különböző atommentes öveze­tek létrehozására szóló indítvá­nyok. Az a szovjet javaslat pe­dig, hogy kössenek a Varsói Szer­ződés és a NATO országai meg­nemtámadási egyezményt, való­sággal riadalmat váltott ki a nyu­gati táborban. Pedig ezek reális, elfogadható javaslatok és bárme­lyikük megvalósulása a moszkvai f­ első lépés” méltó folytatása len­ne. Ami az egyezmény jelentősé­gét Nyugaton illeti: nagyon fon­tos szerepe volt abban, hogy po­larizálódtak az erők mind a nem­zetközi porondon, mind az egyes imperialista hatalmak belpoli­tikai életében. S bár tudott do­log volt, hogy az Egyesült Álla­mokban mindenre elszánt, vesze­delmes belső ellenzéke van a moszkvai egyezménynek, mégis, ennek az ellenzéknek a nyílt színre lépése, támadásának mére­tei, durvasága és hevessége alig­hanem mindenütt megdöbbentést keltett. Alig néhány héttel azután, hogy Kennedy aláírásával az Egyesült Államokban törvény­erőre emelkedett a részleges atomcsendegyezmény, az elnököt meggyilkolták. Nyílt titok, hogy a gyilkos mögött azok az erők álltak, amelyek Kennedy politi­kájában egyebek között a nem­zetközi feszültség csökkentését szolgáló lépéseket ellenezték. Azóta az Egyesült Államokban a „veszettek” általános támadá­sa bontakozott ki. Az atomcsend­egyezmény évfordulója különösen éles megvilágításba helyezi az amerikai elnökválasztási kampány eseményeit. A kétpártrendszerű Egyesült Államok egyik pártját, a köztársasági pártot alig néhány hét leforgása alatt kisajátította a szélsőjobboldal és Barry Goldwa­­ter személyében olyan elnökjelöl­tet állított a közelgő választások­ra, aki már egy évvel ezelőtt szembeszállt az atomcsenddel. Goldwater alig egy hónapja azt hangoztatta, hogy elnökké válasz­tása esetén „ha az Egyesült Álla­mok katonai fölényének érdekei úgy kívánják”, felmondja e moszkvai atomcsendegyezményt. Goldwater egyelőre elég messze áll attól, hogy az Egyesült Álla­mok elnöke lehessen, s Johnson elnök kormánya a tények tanú­sága szerint nem kívánja korri­gálni az ország szerződéses köte­lezettségeit. De ha egy esztendő­vel ezelőtt jogos volt a népeket éberségre, s a békéért való harc fokozására felszólítani, úgy ez a felszólítás ma is időszerű, sőt még időszerűbb. Nem csupán azért, mert az Egyesült Államok belső problémái jogos aggodalma­­kat keltenek világszerte, hanem elsősorban azért, hogy az a nagy erő, amely tavaly rákényszerítette a vezető imperialista hatalmakat az „első lépés” megtételére, to­vább növekedjék, s kiharcolja — a világ mindenfajta háborús uszí­­tójával szembeszállva — a követ­kező lépéseket az emberiség bé­kéjének biztosítása érdekében. A háborús erők ellentámadása, ha meg is nehezíthette a további kibontakozást, végeredményben nem tudott a lényegen változtat­ni: nem tudta megsemmisíteni a békeszerető népek nagy vívmá­nyát, magát a részleges atom­csendet. A szerződés életben van, törvény a világ legtöbb országá­ban, és létével reprezentálja, hogy megvan a kiindulópont a vitás nemzetközi kérdések békés ren­dezéséhez; megvan a további meg­egyezések alapja. Az egyezménynek ezt a hatal­mas jelentőségét csak az nem lát­ja, aki nem akarja látni. A kínai vezetők dühödt támadásai az atomcsend ellen — ez is nyilván­való az esztendős távlatból — nem tudták megtéveszteni a ha­ladó erőket, hiába burkolták ér­veiket „baloldali” frázisokba. Az atomcsend „baloldali” ellenzői most azzal büszkélkedhetnek, hogy ebben az egész emberiség sorsát érintő kérdésben egy plat­formon állnak Goldwaterral, a birchistákkal és a nemzetközi im­perializmus más szélsőséges, ult­rareakciós képviselőivel. A népek pedig tovább harcolnak — a „moszkvai szellem” jegyében — az eredmények megszilárdításá­ért, s a békét szolgáló újabb nemzetközi egyezmények megszü­letéséért Az atomcsend évfordulója arra emlékeztet, hogy ez a harc nagy győzelmek lehetőségeit kínálja Szabó L. István Szovjet—angol közös közleményt írtak alá Moszkvában Butler brit külügyminiszter elutazott Moszkvából Richard A. Butler angol kül­ügyminiszternek a Szovjetunió­ban tett látogatása befejeztével szombaton Moszkvában­­szovjet— angol közös közleményt írtak alá A közlemény szerint a Szovjet­unió és Nagy-Britannia egyetér­tett abban, hogy a béke érdekeit szolgálná ha megállapodás szü­letne az atomfegyverek terjedé­sének meggátlásáról, és ebből a célból megfelelő nemzetközi egyezmény jönne létre. A felek ismételten kifejezésre juttatták azt a meggyőződésüket, hogy az atomkorban a béke meg­óvása minden ország elsőrendű érdeke, függetlenül poétikai vagy társadalmi berendezkedésétől Azt kell tehát közös célnak tekinteni, hogy a vitás nemzetközi problé­mák békés és kölcsönösen elfogad­ható megoldásának keresésére tü­relmes és építő jellegű tárgyaláso­kat folytassanak. A felek széles körű eszmecserét folytattak nemzetközi kérdések­ről. Megvitatták azt a kérdést, hogy a béke fenntartása érdeké­ben miként kell erősíteni az ENSZ gépezetét. Erről jelenleg véle­ménycsere folyik, s a felek kife­jezték készségüket, hogy hajlan­dók részt venni az e kérdésekkel kapcsolatos további véleménycse­rében. A felek kifejtették nézetüket az európai biztonság kérdéseiről, beleértve a német probléma bé­kés rendezésével összefüggő kér­déseket is. Véleménycserére került sor a laoszi kérdésben. A felek fő vonásokban kicserél­ték véleményüket az angol— szovjet kapcsolatok jelenlegi ál­lapotáról, és megvitatták a to­vábbi haladás elérésére irányuló intézkedéseket. A Szovjetunió és Nagy-Britan­nia egyetértett abban, hogy a megbeszéléseken uralkodó együtt­működési készség és szívélyes légkör lehetővé tette a feleket kölcsönösen érintő kérdések meg­vitatását, és hasznos lenne fenn­tartani az érintkezést, amikor er­re lehetőség nyílik. * Butler és felesége, látogatásuk utolsó napján, szombaton megte­kintették Lenin egykori dolgozó­szobáját és lakását a Kremlben. Az angol külügyminiszter Lenin emlékét méltató bejegyzést írt a látogatási könyvbe, majd részle­tesen megismerkedett a Kreml látnivalóival. Butler hivatalos látogatásának befejeztével szombaton a moszk­vai angol nagykövetségen sajtó­­értekezleten vett részt. A Szov­jetunióban tett látogatását ered­ményesnek mondotta. Hangoztat­ta, hogy ettől a látogatástól nem vá­rt konkrét nemzetközi megálla­podásokat, de reméli, hogy láto­gatása megjavítja a légkört a vi­tás kérdésekkel kapcsolatos tár­gyalásokhoz. „Ezt a célt elértük" — mondotta A szovjet—angol kapcsolatok­ról szólva a külügyminiszter sík­­raszállt a kereskedelmi, a kultu­rális és a tudományos kapcsolatok fejlesztése mellett. Butler és felesége még szomba­ton hazautazott Moszkvából. A vnukovói repülőtéren Andrej Gromiko, több más szovjet hiva­talos személyiség és Humphrey Trevelyan moszkvai angol nagy­követ búcsúztatta. (MTI) Bemutatták a Ranger 7. készítette Hold-fotókat További kísérletsorozatra van szükség a biztonságos Hold-utazás előkészítésére A kaliforniai Pasadenában péntek este­ sajtóértekezleten mutatták be az újságíróknak a Ranger 7. amerikai űrhajó ál­tal készített Hold-fényképek közül az első ötöt. A képeken sík terület látszik, amelyet kisebb-nagyobb kráterek soka­sága borít el. A kráterek át­mérője egy métertől ■30 méterig terjed, peremük tompított. A képeket dr. Gerard Kuiper, az arizonai egyetem Hold-labora­­tóriumának vezetője mutatta be az újságíróknak. Kuiper közölte, hogy a Ranger 7. kamerái 4316 felvételt készítet­tek. Már az első képek elemzésé­ből kitűnik — mondotta —, hogy az űrhajósok számára nem lesz megoldhatatlan probléma a Hol­don való leszállás. A fényképek bebizonyították, hogy a Holdon nincsenek nagy porövezetek, ahogy egyesek feltételezték, s ami rendkívül nehézzé tette volna a Hold-expedíció „kikötését”, mert a por elnyelhette volna az űrha­jót A Ranger 7. becsapódásának helyétől mintegy 320 kilométer­nyire északra van a Hold legna­gyobb krátere, a Kopernikusz­­tölcsér. Az egyik képet kommen­tálva a tudós megjegyezte: „Ezen a területen rendkívül sok arány­lag nagy kráter látható, ezt a te­rületet a jövendő űrhajósoknak gondosan kerülniük kell. A Ranger 7. megoldatlan rejté­lyeket is szolgáltatott — jelentette ki Shoemaker tudós. „Ahogy a kamerák mind közelebb jutottak a Holdhoz — mondotta —, a krá­terek gyorsan szaporodtak a ké­peken. Ezután valami különös tör­tént. Valamilyen okból a képek ismét simákká váltak. Ez rend­kívül érdekes, azonban még nem tudjuk pontosan megmagyarázni” — mondotta. (AP—UPI) (Tudományos hírmagyarázatun­kat a Ranger 7. útjáról és kuta­tási programjáról lapunk 4. olda­lán közölj­ük . Az első közeli felvétel a Hold felszínéről. A pasadénái rakétakísérleti állomás igazgatója a Hold térképén mutatja a Felhők tengere nevű holdsíkságot, ahol a Ranger 1. becsapódott. (MTI telefoto.)

Next