Népszabadság, 1964. november (22. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-01 / 257. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 20 oldal — Ára 1 forint NÉPSZABADSÁG 1964. november 1. vasárnap A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XXII. évfolyam, 257. szám Hajrá nélkül Novemberre fordult a naptár, közeledik az év vége és vele sok ütemben ismét kísért az ilyenkor sajnos megszokott hajrá veszélye. Sok iparvállalatnál — és nem is csak ott, ahol elmaradtak a terv­től — arra készülnek, hogy „ke­rül, amibe kerül” alapon az év hátralevő heteiben minél maga­sabb legyen a termelés forint­­összege. Pedig az előző évek ta­pasztalatai mindenkit meggyőz­hettek arról, mennyire kóros az ilyenfajta hajrázás. Kóros a dol­gozók egészségére, rontja a ter­mékek minőségét, szinte megold­hatatlan feladatot jelent a közle­kedés számára,­­ ami a legna­gyobb kár: az év végi hajrát szük­ségképpen év eleji pangás, a ter­melőkapacitás kihasználatlansá­ga, a dolgozók tétlensége követi. Tavaly — mint ismeretes — a de­cemberi csúcshoz képest január­ban 17 százalékkal csökkent az ipar termelése, s ezen belül a gépiparé 28 százalékkal! Még sen­ki nem mérte fel teljességében, mibe is kerül az országban az ilyenfajta tervteljesítés. De köny­­nyű elképzelni, hogy milliós ká­rokról van szó. Ez év első kilenc hónapjában az ipar 9 százalékkal termelt töb­bet, mint tavaly január—szep­temberben, s a termelési tervet mintegy 2 százalékkal túlteljesí­tette. S bár néhány iparág elma­radt terve teljesítésében, s néhány nagyvállalat évi tervének teljesí­tése is eléggé kétséges, általában az évi termelési terv telje­sítése, sőt valamelyes túlteljesí­tése várható. Ebben a helyzetben még inkább indokolt és reális a felszólítás: az év utolsó két hó­napjában jól szervezett munká­val, s ne hajrával biztosítsák az évi terv sikerét és egyben a jövő évi munka jó előkészítését. A terv mennyiségi teljesí­tése különben sem azonos a terv teljesítésével, hiszen az olyan minőségi mutatókat is előír, mint a költségszint és a termelékeny­ség. Márpedig e­ tekintetben nem kielégítő a helyzet. Az első 9 hó­napban az ipar nem teljesítette tervét, az önköltség magasabb, a termelékenység alacsonyabb volt a tervezettnél. Az év végi hajrá pedig tovább növeli a költségeket és biztossá teszi, hogy januárban a költségszint növekedni, a ter­melékenység pedig romlani fog. Bár mindezt éppen egy hónap­ja az illetékes miniszterelnök-he­lyettes elvtárs is felvetette, a mi­nisztériumok, nagyvállalatok és üzemek vezetői korántsem tettek meg mindent, hogy felmérve a helyzetet, hatékony intézkedések szülessenek az évi terv optimális teljesítésére és az év végi hajrá maximális elkerülésére. Annak elrendelése ugyanis, hogy a ne­gyedik negyedévben nem hasz­nálható fel több túlóra, mint a harmadikban, nyilvánvalóan he­lyes volt, de önmagában nem elegendő. Iparáganként és válla­latonként szükség van a helyzet alapos­­ felmérésére, a munkák sorolására, a teendők pontos meg­határozására. Ezt annál is inkább szükséges hangsúlyozni, mert vál­tozatlanul tapasztalható, hogy amikor a feladatok sűrűsödnek, első és egyetlen megoldásként a túlórázást, a vasárnapi munkát ja­vasolják ahelyett, hogy az esetleg halasztható rendelések rovására próbálnák megoldani a halasztást nem tűrő feladatokat és csak ha átcsoportosítással nem tudták tel­jesen fedezni a munkaerőigényt, rendelnek el kiegészítésként túl­órát. Különösen fontos ez — mert kihatásai tovább gyűrűznek — az építőiparban. Az egyes építkezé­sek készültségi fokának számba­vétele, s az erők átcsoportosítása nemcsak a téliesíthető munkahe­lyek biztosítása végett fontos, ha­nem csak ez teszi lehetővé, hogy ahol különösen szükséges a mun­ka meggyorsítása, ott ez valóban be is következzék. A százha­lombattai és a pécsi hőerő­mű beruházásainál például el­sőrendű népgazdasági érdek az elmaradás pótlása. S ma már az is nyilvánvaló, hogy az ott dolgozó építő- és szerelő­vállalatok mérhetetlen túlórázás­sal, vasárnapi munkával is csak részben tudnák azt pótolni. Az építőipar és a gépipar vezetőinek kell tehát intézkedniük az érin­tett vállalatok munkájának soro­lásáról, s ahol lehet és szükséges, más vállalatoktól erők átcsopor­tosításáról. Az építkezések szám­bavétele azért is fontos, mert ahol nyilvánvalóvá vált az elmaradás, ott a gépipar és más szállítók számára is engedélyezni lehet, sőt esetenként el kell rendelni, hogy az év végéig esedékes gépeket, berendezéseket csak a jövő év elején szállítsák. Ezáltal is csök­kenthető az érintett vállalatok év végi csúcsterhelése, javítható a januári munkaellátottságuk, és elejét lehet venni annak, hogy hajrámunkában, túlórázással sze­reljék készre azokat a berendezé­seket, amelyek azután a szabad ég alatt, a tél viszontagságainak kitéve várják majd a tavaszi be­szerelést. (S tegyük hozzá, milyen politikai kárt okoz, amikor a munkások látják, hogy a mérhe­tetlen túlórázással szilveszter éj­félig elkészült gép azután egész januárban ott hever a gyár udva­rán, miközben számukra nem tud­nak munkát biztosítani.) Az építkezéseken és másutt is az előző években sajnos gyakori volt, hogy a forintterv teljesíté­séért a különféle, egyáltalán nem tisztességes — de sajnos megen­gedett vagy legalábbis elnézett — módszerekhez nyúltak. (Az építő­iparban a jól fizető munkák elő­resorolása, a fontosabb, de mun­kaigényesebb feladatok rovására; a feldolgozóiparban az előkészí­tés, a fejlesztés elhanyagolása, ki­eső fontos munkák helyett elő­szállítás könnyebben teljesíthető termékből a következő évre, vagy ami ennél is rosszabb — sőt ez már büntetendő —, készre jelen­tése olyan termékeknek, amelye­ken azután még januárban is dolgoztak.) Az ilyenfajta „tervtel­jesítés” — ha nem látszólagos — csak az erők szétforgácsolását fo­kozza, nem kívánatos módon nö­veli a tervezettnél amúgy is magasabb készletállományt. Aki­ a termelési terv teljesítéséért, a presztízs védelmében ilyesmit el­rendel, nyilvánvalóan súlyos ká­rokat okoz a népgazdaságnak. S az sem mentheti az ilyen gyakor­latot, ha eddig ezt elnézték, sőt nemegyszer jóindulatú kacsintás­sal támogatták. A felettes szervek­nek, a megrendelőknek, s az át­vevőknek egyaránt határozottan ellen kell állniuk az ilyenfajta tö­rekvéseknek, s nem szabad tűr­niük, hogy bárhol is büntetlenül semmibe vegyék a népgazdaság érdekeit. A forintterv fetisizálása gyak­ran onnan is fakad, hogy még mindig a kívántnál nagyobb mér­tékben a mennyiségi tervhez fű­ződik a kollektívák és különösen a vezetők anyagi éredekeltsége. Addig is, amíg ezen változtatnak, s e tekintetben is közelebb hozzák az egyéni, a vállalati és a nép­­gazdasági érdekeket, a felettes szerveknek figyelembe kell ven­niük a szükséges és népgazdasá­gáig hasznos átcsoportosítások következményeit, és nem büntet­ni, de jutalmazniuk kell azokat, akik a népgazdaság számára jobb, gazdaságosabb megoldást választ­ják. Fontos, halaszthatatlan felada­tok megoldása vár az iparra az év utolsó két hónapjában. Telje­síteni kell az exportkötelezettsé­geket, jelentős üzemeket, lakások százait kell átadni, illetve meg­felelő készültségi fokra hozni, ki kell elégíteni a téli növekvő ke­reskedelmi forgalom áruigényét. Mindez az erők megfeszítését kö­veteli meg. De az erők túlfeszíté­­sét mindenütt el kell kerülni. S épp ezért mindenkivel meg kell értetni, hogy a termelési terv egy­két százalékos túlteljesítésénél ál­talában többet ér az önköltség akár tizedszázalékban mért javí­tása, a jövő esztendőre történő fo­lyamatos átmenet biztosítása. Sokat tehetnek épp ez utóbbi te­kintetben — a szemlélet megvál­toztatásáért — a pártszervezetek, a kommunisták is. Ha a népgazda­ság érdekében áldozatot, többlet­­munkát kellett vállalni, mindig is ott voltak a kommunisták, s ez­után is ott lesznek, mindig is moz­gósítottak, lelkesítettek a párt­­szervezetek, s ahol szükséges, nyilvánvalóan ezután­­ készek erre. De most a pártszervezetek­nek elsősorban arra kell ösztönöz­niük, hogy műszaki, gazdasági in­tézkedésekkel, az erők átcsopor­tosításával, s ha ez másutt kárt nem okoz, idei munkák januárra programozásával hajrá nélkül oldják meg a novemberi, decem­beri feladatokat. Mindez a párt­­munkában is nagyobb alaposságot kíván, mint a „mindenki a fedél­zetre!” jelszó kiadása. De nyilván­valóan ezt kívánja a népgazdaság érdeke, s a termelés területén dolgozó pártszervezetek alapvető feladata éppen az, hogy őrködje­nek e magasabb érdek érvényesü­lésén. Földes István Kádár János fogadta dr. Brúnó Kreiskyt Kisházi Ödön, a Magyar Nép­­köztársaság Elnöki Tanácsa elnök­helyettese szombat délelőtt fo­gadta a hazánkban hivatalos láto­gatáson tartózkodó dr. Brúnó Kreisky osztrák külügyminisz­tert Ezt követően Kádár János, a kormány elnöke fogadta dr. Kreis­kyt, majd az osztrák külügymi­niszter látogatást tett Kállai Gyu­lánál, a kormány elnökhelyette­sénél. Magyar részről jelen volt Péter János külügyminiszter, Beck Ist­ván nagykövet, a Külügym­inisz­­térium főosztályvezetője és Sebes István, hazánk bécsi követe, míg osztrák részről dr. Carl H. Bob­­leter külügyi államtitkár, dr. Hans Begi burgenlandi tarto­mányi enök, dr. Erich Bielka- Karstreu, az osztrák külügymi­nisztérium főtitkára, dr. Heinrich Haymerle nagykövet, az osztrák külügyminisztérium osztályveze­tője, dr. Simon Koller, Ausztria budapesti követe, valamint dr. Alfred Weikert, az osztrák okta­tásügyi minisztérium főosztály­­vezetője. A magyar államférfiaknál tett látogatások során a két ország kapcsolatait érintő kérdésekről volt szó. Dr. Kreisky külügyminiszter lá­togatást tett Sarlós Istvánnál, a Budapesti Fővárosi Tanács vb­­elnökénél is. Szombaton dr. Brúnó Kreisky, az Osztrák Köztársaság külügy­minisztere látogatást tett a Du­­na-bizottságban dr. Simon Koller, az Osztrák Köztársaság magyar­­országi követe, a Duna-bizottság helyettes elnöke kíséretében. Kreisky külügyminisztert G. A. Gyenyiszov, a Szovjetunió ma­gyarországi nagykövete, a Duna­­bizottság elnöke, Frantisek Pisek, Csehszlovákia magyarországi nagykövete, a Duna-bizottság tit­kára és dr. Nae Androne, a Du­na-bizottság igazgatója fogadta. Az osztrák külügyminiszter kí­séretében voltak az osztrák dele­gáció tagjai közül: dr. Hans Begi burgenlandi tartományfőnök, dr. Carl H. Bobleter külügyi állam­titkár, dr. Erich Bielka-Karstreu, az osztrák külügyminisztérium főtitkára, H. Haymerle külügy­minisztériumi főosztályvezető és H. Standenat külügyminisztériu­­mi főosztályvezető. A találkozás szívélyes, baráti légkörben folyt le. Kádár János fogadja dr. Kreisky osztrák külügyminisztert. Aláírták a magyar-osztrák egyezményeket A dr. Brúnó Kreisky osztrák külügyminiszter vezette küldött­séggel folytatott tárgyalások után szombat délelőtt aláírták a Ma­gyar Népköztársaság és az Oszt­rák Köztársaság közötti határ- és vagyonjogi kérdéseket szabályozó egyezményeket. Az egyezménye­ket magyar részről Péter János külügyminiszter, osztrák részről dr. Brúnó Kreisky osztrák kül­ügyminiszter írta alá. Az ünnepé­lyes aláíráson jelen volt Timár Mátyás pénzügyminiszter, Benkei András belügyminiszter, Sulyok Béla, a pénzügyminiszter első he­lyettese, Gergely Miklós proto­kollfőnök, Szabó Gusztáv ezredes, a határőrség parancsnoka, a ma­gyar és az osztrák delegáció tag­jai, valamint az osztrák követ­ség diplomatái. Kállai Gyula, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnök­helyettese szombat délben az Or­szágház Vadász-termében ebédet adott dr. Brúnó Kreisky külügy­miniszter tiszteletére. Az ebéden részt vett Péter János külügymi­niszter, Timár Mátyás pénzügy­­miniszter és Benkei András bel­ügyminiszter, valamint a magyar és az osztrák delegáció tagjai. Az ebéden Kállai Gyula és dr. Brú­nó Kreisky mondott pohárköszön­tőt. A magyar—osztrák tárgyalások befejeztével dr. Brúnó Kreisky szombat este a városligeti Gundel Étteremben fogadást adott, ame­lyen megjelent Kállai Gyula mi­niszterelnök-helyettes, Biró Jó­zsef külkereskedelmi miniszter, Tímár Mátyás pénzügyminiszter, Benkei András belügyminiszter, Péter János külügyminiszter ve­zetésével a magyar küldöttség, valamint a magyar gazdasági és társadalmi élet sok képviselője és a fegyveres erők több tagja, valamint a diplomáciai testület vezetői. KÖZÖS KÖZLEMÉNY Péter János, a Magyar Népköz­­társaság külügyminiszterének meghívására dr. Brúnó Kreisky, az Osztrák Köztársaság külügy­minisztere 1964. október 29-től november 1-ig hivatalos látoga­tást tett Magyarországon. Kreisky külügyminisztert elkísérte dr. Carl H. Bobleter külügyi állam­titkár, valamint Hans Bogl, bur­genlandi tartományfőnök és Reinhold Polster, a burgenlandi tartományfőnök helyettese. Az osztrák delegáció tagja volt to­vábbá dr. Erich Bielka-Karstreu, a külügyminisztérium főtitkára, dr. Simon Koller, az Osztrák Köz­társaság budapesti követe, vala­mint az osztrák külügy-, bel­ügy-, oktatási, pénzügyi, kereskedelmi és újjáépítési minisztérium és a kancellári hivatal IV. főosztályá­nak vezető munkatársai. A Péter János külügyminiszter vezette magyar küldöttség tagja volt. Szilágyi Béla külügyminisz­­(Folytatás a 2. oldalon.)

Next