Népszabadság, 1964. november (22. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-01 / 257. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 20 oldal — Ára 1 forint NÉPSZABADSÁG 1964. november 1. vasárnap A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XXII. évfolyam, 257. szám Hajrá nélkül Novemberre fordult a naptár, közeledik az év vége és vele sok ütemben ismét kísért az ilyenkor sajnos megszokott hajrá veszélye. Sok iparvállalatnál — és nem is csak ott, ahol elmaradtak a tervtől — arra készülnek, hogy „kerül, amibe kerül” alapon az év hátralevő heteiben minél magasabb legyen a termelés forintösszege. Pedig az előző évek tapasztalatai mindenkit meggyőzhettek arról, mennyire kóros az ilyenfajta hajrázás. Kóros a dolgozók egészségére, rontja a termékek minőségét, szinte megoldhatatlan feladatot jelent a közlekedés számára, ami a legnagyobb kár: az év végi hajrát szükségképpen év eleji pangás, a termelőkapacitás kihasználatlansága, a dolgozók tétlensége követi. Tavaly — mint ismeretes — a decemberi csúcshoz képest januárban 17 százalékkal csökkent az ipar termelése, s ezen belül a gépiparé 28 százalékkal! Még senki nem mérte fel teljességében, mibe is kerül az országban az ilyenfajta tervteljesítés. De könynyű elképzelni, hogy milliós károkról van szó. Ez év első kilenc hónapjában az ipar 9 százalékkal termelt többet, mint tavaly január—szeptemberben, s a termelési tervet mintegy 2 százalékkal túlteljesítette. S bár néhány iparág elmaradt terve teljesítésében, s néhány nagyvállalat évi tervének teljesítése is eléggé kétséges, általában az évi termelési terv teljesítése, sőt valamelyes túlteljesítése várható. Ebben a helyzetben még inkább indokolt és reális a felszólítás: az év utolsó két hónapjában jól szervezett munkával, s ne hajrával biztosítsák az évi terv sikerét és egyben a jövő évi munka jó előkészítését. A terv mennyiségi teljesítése különben sem azonos a terv teljesítésével, hiszen az olyan minőségi mutatókat is előír, mint a költségszint és a termelékenység. Márpedig e tekintetben nem kielégítő a helyzet. Az első 9 hónapban az ipar nem teljesítette tervét, az önköltség magasabb, a termelékenység alacsonyabb volt a tervezettnél. Az év végi hajrá pedig tovább növeli a költségeket és biztossá teszi, hogy januárban a költségszint növekedni, a termelékenység pedig romlani fog. Bár mindezt éppen egy hónapja az illetékes miniszterelnök-helyettes elvtárs is felvetette, a minisztériumok, nagyvállalatok és üzemek vezetői korántsem tettek meg mindent, hogy felmérve a helyzetet, hatékony intézkedések szülessenek az évi terv optimális teljesítésére és az év végi hajrá maximális elkerülésére. Annak elrendelése ugyanis, hogy a negyedik negyedévben nem használható fel több túlóra, mint a harmadikban, nyilvánvalóan helyes volt, de önmagában nem elegendő. Iparáganként és vállalatonként szükség van a helyzet alapos felmérésére, a munkák sorolására, a teendők pontos meghatározására. Ezt annál is inkább szükséges hangsúlyozni, mert változatlanul tapasztalható, hogy amikor a feladatok sűrűsödnek, első és egyetlen megoldásként a túlórázást, a vasárnapi munkát javasolják ahelyett, hogy az esetleg halasztható rendelések rovására próbálnák megoldani a halasztást nem tűrő feladatokat és csak ha átcsoportosítással nem tudták teljesen fedezni a munkaerőigényt, rendelnek el kiegészítésként túlórát. Különösen fontos ez — mert kihatásai tovább gyűrűznek — az építőiparban. Az egyes építkezések készültségi fokának számbavétele, s az erők átcsoportosítása nemcsak a téliesíthető munkahelyek biztosítása végett fontos, hanem csak ez teszi lehetővé, hogy ahol különösen szükséges a munka meggyorsítása, ott ez valóban be is következzék. A százhalombattai és a pécsi hőerőmű beruházásainál például elsőrendű népgazdasági érdek az elmaradás pótlása. S ma már az is nyilvánvaló, hogy az ott dolgozó építő- és szerelővállalatok mérhetetlen túlórázással, vasárnapi munkával is csak részben tudnák azt pótolni. Az építőipar és a gépipar vezetőinek kell tehát intézkedniük az érintett vállalatok munkájának sorolásáról, s ahol lehet és szükséges, más vállalatoktól erők átcsoportosításáról. Az építkezések számbavétele azért is fontos, mert ahol nyilvánvalóvá vált az elmaradás, ott a gépipar és más szállítók számára is engedélyezni lehet, sőt esetenként el kell rendelni, hogy az év végéig esedékes gépeket, berendezéseket csak a jövő év elején szállítsák. Ezáltal is csökkenthető az érintett vállalatok év végi csúcsterhelése, javítható a januári munkaellátottságuk, és elejét lehet venni annak, hogy hajrámunkában, túlórázással szereljék készre azokat a berendezéseket, amelyek azután a szabad ég alatt, a tél viszontagságainak kitéve várják majd a tavaszi beszerelést. (S tegyük hozzá, milyen politikai kárt okoz, amikor a munkások látják, hogy a mérhetetlen túlórázással szilveszter éjfélig elkészült gép azután egész januárban ott hever a gyár udvarán, miközben számukra nem tudnak munkát biztosítani.) Az építkezéseken és másutt is az előző években sajnos gyakori volt, hogy a forintterv teljesítéséért a különféle, egyáltalán nem tisztességes — de sajnos megengedett vagy legalábbis elnézett — módszerekhez nyúltak. (Az építőiparban a jól fizető munkák előresorolása, a fontosabb, de munkaigényesebb feladatok rovására; a feldolgozóiparban az előkészítés, a fejlesztés elhanyagolása, kieső fontos munkák helyett előszállítás könnyebben teljesíthető termékből a következő évre, vagy ami ennél is rosszabb — sőt ez már büntetendő —, készre jelentése olyan termékeknek, amelyeken azután még januárban is dolgoztak.) Az ilyenfajta „tervteljesítés” — ha nem látszólagos — csak az erők szétforgácsolását fokozza, nem kívánatos módon növeli a tervezettnél amúgy is magasabb készletállományt. Aki a termelési terv teljesítéséért, a presztízs védelmében ilyesmit elrendel, nyilvánvalóan súlyos károkat okoz a népgazdaságnak. S az sem mentheti az ilyen gyakorlatot, ha eddig ezt elnézték, sőt nemegyszer jóindulatú kacsintással támogatták. A felettes szerveknek, a megrendelőknek, s az átvevőknek egyaránt határozottan ellen kell állniuk az ilyenfajta törekvéseknek, s nem szabad tűrniük, hogy bárhol is büntetlenül semmibe vegyék a népgazdaság érdekeit. A forintterv fetisizálása gyakran onnan is fakad, hogy még mindig a kívántnál nagyobb mértékben a mennyiségi tervhez fűződik a kollektívák és különösen a vezetők anyagi éredekeltsége. Addig is, amíg ezen változtatnak, s e tekintetben is közelebb hozzák az egyéni, a vállalati és a népgazdasági érdekeket, a felettes szerveknek figyelembe kell venniük a szükséges és népgazdaságáig hasznos átcsoportosítások következményeit, és nem büntetni, de jutalmazniuk kell azokat, akik a népgazdaság számára jobb, gazdaságosabb megoldást választják. Fontos, halaszthatatlan feladatok megoldása vár az iparra az év utolsó két hónapjában. Teljesíteni kell az exportkötelezettségeket, jelentős üzemeket, lakások százait kell átadni, illetve megfelelő készültségi fokra hozni, ki kell elégíteni a téli növekvő kereskedelmi forgalom áruigényét. Mindez az erők megfeszítését követeli meg. De az erők túlfeszítését mindenütt el kell kerülni. S épp ezért mindenkivel meg kell értetni, hogy a termelési terv egykét százalékos túlteljesítésénél általában többet ér az önköltség akár tizedszázalékban mért javítása, a jövő esztendőre történő folyamatos átmenet biztosítása. Sokat tehetnek épp ez utóbbi tekintetben — a szemlélet megváltoztatásáért — a pártszervezetek, a kommunisták is. Ha a népgazdaság érdekében áldozatot, többletmunkát kellett vállalni, mindig is ott voltak a kommunisták, s ezután is ott lesznek, mindig is mozgósítottak, lelkesítettek a pártszervezetek, s ahol szükséges, nyilvánvalóan ezután készek erre. De most a pártszervezeteknek elsősorban arra kell ösztönözniük, hogy műszaki, gazdasági intézkedésekkel, az erők átcsoportosításával, s ha ez másutt kárt nem okoz, idei munkák januárra programozásával hajrá nélkül oldják meg a novemberi, decemberi feladatokat. Mindez a pártmunkában is nagyobb alaposságot kíván, mint a „mindenki a fedélzetre!” jelszó kiadása. De nyilvánvalóan ezt kívánja a népgazdaság érdeke, s a termelés területén dolgozó pártszervezetek alapvető feladata éppen az, hogy őrködjenek e magasabb érdek érvényesülésén. Földes István Kádár János fogadta dr. Brúnó Kreiskyt Kisházi Ödön, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökhelyettese szombat délelőtt fogadta a hazánkban hivatalos látogatáson tartózkodó dr. Brúnó Kreisky osztrák külügyminisztert Ezt követően Kádár János, a kormány elnöke fogadta dr. Kreiskyt, majd az osztrák külügyminiszter látogatást tett Kállai Gyulánál, a kormány elnökhelyettesénél. Magyar részről jelen volt Péter János külügyminiszter, Beck István nagykövet, a Külügyminisztérium főosztályvezetője és Sebes István, hazánk bécsi követe, míg osztrák részről dr. Carl H. Bobleter külügyi államtitkár, dr. Hans Begi burgenlandi tartományi enök, dr. Erich Bielka- Karstreu, az osztrák külügyminisztérium főtitkára, dr. Heinrich Haymerle nagykövet, az osztrák külügyminisztérium osztályvezetője, dr. Simon Koller, Ausztria budapesti követe, valamint dr. Alfred Weikert, az osztrák oktatásügyi minisztérium főosztályvezetője. A magyar államférfiaknál tett látogatások során a két ország kapcsolatait érintő kérdésekről volt szó. Dr. Kreisky külügyminiszter látogatást tett Sarlós Istvánnál, a Budapesti Fővárosi Tanács vbelnökénél is. Szombaton dr. Brúnó Kreisky, az Osztrák Köztársaság külügyminisztere látogatást tett a Duna-bizottságban dr. Simon Koller, az Osztrák Köztársaság magyarországi követe, a Duna-bizottság helyettes elnöke kíséretében. Kreisky külügyminisztert G. A. Gyenyiszov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete, a Dunabizottság elnöke, Frantisek Pisek, Csehszlovákia magyarországi nagykövete, a Duna-bizottság titkára és dr. Nae Androne, a Duna-bizottság igazgatója fogadta. Az osztrák külügyminiszter kíséretében voltak az osztrák delegáció tagjai közül: dr. Hans Begi burgenlandi tartományfőnök, dr. Carl H. Bobleter külügyi államtitkár, dr. Erich Bielka-Karstreu, az osztrák külügyminisztérium főtitkára, H. Haymerle külügyminisztériumi főosztályvezető és H. Standenat külügyminisztériumi főosztályvezető. A találkozás szívélyes, baráti légkörben folyt le. Kádár János fogadja dr. Kreisky osztrák külügyminisztert. Aláírták a magyar-osztrák egyezményeket A dr. Brúnó Kreisky osztrák külügyminiszter vezette küldöttséggel folytatott tárgyalások után szombat délelőtt aláírták a Magyar Népköztársaság és az Osztrák Köztársaság közötti határ- és vagyonjogi kérdéseket szabályozó egyezményeket. Az egyezményeket magyar részről Péter János külügyminiszter, osztrák részről dr. Brúnó Kreisky osztrák külügyminiszter írta alá. Az ünnepélyes aláíráson jelen volt Timár Mátyás pénzügyminiszter, Benkei András belügyminiszter, Sulyok Béla, a pénzügyminiszter első helyettese, Gergely Miklós protokollfőnök, Szabó Gusztáv ezredes, a határőrség parancsnoka, a magyar és az osztrák delegáció tagjai, valamint az osztrák követség diplomatái. Kállai Gyula, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökhelyettese szombat délben az Országház Vadász-termében ebédet adott dr. Brúnó Kreisky külügyminiszter tiszteletére. Az ebéden részt vett Péter János külügyminiszter, Timár Mátyás pénzügyminiszter és Benkei András belügyminiszter, valamint a magyar és az osztrák delegáció tagjai. Az ebéden Kállai Gyula és dr. Brúnó Kreisky mondott pohárköszöntőt. A magyar—osztrák tárgyalások befejeztével dr. Brúnó Kreisky szombat este a városligeti Gundel Étteremben fogadást adott, amelyen megjelent Kállai Gyula miniszterelnök-helyettes, Biró József külkereskedelmi miniszter, Tímár Mátyás pénzügyminiszter, Benkei András belügyminiszter, Péter János külügyminiszter vezetésével a magyar küldöttség, valamint a magyar gazdasági és társadalmi élet sok képviselője és a fegyveres erők több tagja, valamint a diplomáciai testület vezetői. KÖZÖS KÖZLEMÉNY Péter János, a Magyar Népköztársaság külügyminiszterének meghívására dr. Brúnó Kreisky, az Osztrák Köztársaság külügyminisztere 1964. október 29-től november 1-ig hivatalos látogatást tett Magyarországon. Kreisky külügyminisztert elkísérte dr. Carl H. Bobleter külügyi államtitkár, valamint Hans Bogl, burgenlandi tartományfőnök és Reinhold Polster, a burgenlandi tartományfőnök helyettese. Az osztrák delegáció tagja volt továbbá dr. Erich Bielka-Karstreu, a külügyminisztérium főtitkára, dr. Simon Koller, az Osztrák Köztársaság budapesti követe, valamint az osztrák külügy-, belügy-, oktatási, pénzügyi, kereskedelmi és újjáépítési minisztérium és a kancellári hivatal IV. főosztályának vezető munkatársai. A Péter János külügyminiszter vezette magyar küldöttség tagja volt. Szilágyi Béla külügyminisz(Folytatás a 2. oldalon.)