Népszabadság, 1965. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-01 / 1. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 16 oldal — Ara SA fillér­­SZABADSÁG 1965. január 17 péntek A M­­AGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XXIII. évfolyam, 1. szám Dolgos, békés új évet! Lejárt hát 1964 ideje, letéptük az utolsó lapot is a falinaptár­ról, s már kéznél van az új, az 1965-ös. Ennek a váltásnak meg­van a szertartása, s lám, most is, amikor a szilveszteri forgatagban összecsendültek a poharak, és az ünnepélyes csendben elütötte a tizenkettőt az óra, egy pillanat­ra megálltunk. Így volt ez már nagyapáink korában s így van ma is. Hiába, az ember az eltűnő és a ránk köszöntő esztendők határán mindig hajlamos arra, hogy a nagy vigasság közepette azért ko­molyan elgondolkozzék. Mit ho­zott a régi? Mit várhatunk az új­tól? Valóra váltak-e reményeink, s egyáltalában, megérdemli-e a friss év, hogy olyan türelmetle­nül lestük az éjfélt? Milyennek láttuk 1964-et? Nem volt könnyű esztendő. Mégis, ha leglényegesebb jellemzőjét tekint­jük, akkor azért jólesően vehe­tünk búcsút tőle. Mert igaz, hogy sokszor még nagyon a terhünkre voltak a haladás útjában elő-elő­­tolakodó nehézségek, hibák, fo­gyatékosságok, s az örömökkel gondok, bajok is jártak, de azért tavaly is békében, biztonságban, egyetértésben éltünk és dolgoz­tunk, s a szorgos munkának sok gyümölcse volt. Ezt senki sem tudná megcáfolni. Nézzünk csak körül az országban vagy akár a magunk táján, a családban; fel­tétlenül előbbre jutottunk, tovább gyarapodtunk. Fáradozásaink nem voltak hiábavalóak! S most erőnk, nem kis tartalé­kaink tudatában vágunk neki az új feladatoknak. 1965 különleges esztendő hazáink, népünk életé­ben. Az ország felszabadulásának 20. évfordulójára készülünk, s ez az ünnepi hangulat, a felemelő érzés nyilván átlengi majd az év minden hónapját. Az ünneplés ugyan sohasem vihet előre, az emlékezés azonban, hogy honnan indultunk és hova igyekszünk, újabb lendületet adhat a mun­káshétköznapoknak. Karácsonykor került nyilvánosságra az 1965. évi népgazdasági terv, amely világo­san összefoglalja a tennivalókat, amely széles körű érdeklődésre talált. A tárgyilagos egyszerűség­gel felsorakoztatott számok na­gyon sokat mondanak nekünk, mert tudjuk: a terv valóra váltása országunk gazdagodását, népünk jólétének növekedését eredmé­nyezi. Talán felesleges is megemlíte­ni, hogy nálunk az emberek már túl vannak azon, hogy a népgaz­dasági feladatokat csupán állami tervnek tekintsék, amellyel baj­lódjanak csak az illetékesek vagy az igazgató, a főmérnök, „bont­sák le”, ahogyan a legjobbnak látják ... Réges-régi magyar mon­dás, hogy „mindenki a maga sze­rencséjének a kovácsa’’. De talán még találóbb, ha egy kicsit át­alakítjuk. Tulajdonképpen min­denki a maga és a közösség sze­rencséjének a kovácsa. Nem mind­egy, hogy a „közösség” hogyan kovácsol, hogyan végzi el a felada­tokat, mert ettől függ sokban az „egyéni” szerencse is. Ma jófor­mán nincs család, amelyben a hosszú téli estéken ne esnék szó a kisebb, amolyan háztáji tervek­ről is, s aligha akad ember, aki ne tűzne maga elé valami hasz­nosat — „ezt feltétlenül elérem, megteszem 1965-ben”, legyen az a házi leltár gazdagítása, esti ta­nulás, nyári utazás vagy más dé­delgetett kívánság. Ezek az egyé­ni tervek nem „lógnak a levegő­ben”. Nemcsak hogy nagyon kö­zel állnak az állami tervekhez, hanem sok tekintetben benne is vannak, együtt valósulnak meg a gyárban, a hivatalban, a bányák mélyén, a tervezőasztalnál, min­denütt, ahol a dolgozó ember ke­ze munkájával, szíve akaratával, mindig előretörő eszével alkot szépet, újat, értékeset a közösség és az egyén javára. Az emberek munkájától és odaadásától függ, hogy 1965 az ország további gya­rapodásának az éve legyen, s az általános célokkal együtt, termé­szetesen a lehetséges tempóban, teljesüljenek majd a „magánóha­jok” is. Senki sem merné állítani, hogy ezentúl nem lesznek nehézségeink, gondjaink, de rendkívül sokat nyom a lat­ban a kemény elhatározás, hogy megbirkózunk ezekkel. 1965 — ne felejtsük el — az ötéves terv utolsó éve, a teljes erőfeszítés, a finis éve is! Az emberiség már megtanulta, hogy a tudás, az akarat kibonta­kozásához úgy kell a béke, a biz­tonság, a nyugalom, mint egy fa­lat kenyér, mint az éltető levegő. 1965, amely a második világháború befejezésének kerek évfordulója is, különösen figyelmeztet erre. Saj­nos, ha a történelem legújabb krónikájában lapozgatunk, még elég sok lapja okoz szomorúságot és keserűséget. Milyen képtelen anakronizmus, hogy amíg az em­beriség egyfelől a Voszhod-kor­­szakát éli, s valósággal óriássá vá­lik a társadalmi és tudományos haladás, a technika, a kultúra vív­mányai által, másfelől­ megtűr­je, hogy roskatag rendszerek gúzsba kössenek százmilliókat, s minden­re elszánt kalandorok újra és új­ra égő gyufával settenkedjenek a teljes pusztításra képes modern háború már nem is lőporos, ha­nem atombombás „hordója” köze­lébe. Mennyi vér és könny hullott, vagy hull még ma is Kongóban, Dél-Vietnamban, Laoszban, s a politikai és militarista bajkeverés, az átkos fajüldözés oly sok más területen! De jogos a bizakodás, hiszen sok minden arra vall, hogy a világ népei 1965-ben is meg akarják őrizni a békét; a nyugodt, békés élet nem utópia. És büszkék vagyunk rá, hogy a magyar nép is egységesen, meg­győződéssel ott áll a békeharco­sok sorában, szilárd oszlopa e mind hatalmasabb tábornak. Ar­ra törekszünk 1965-ben is, hogy tovább erősödjenek testvéri kap­csolataink barátainkkal, a Szov­jetunióval és a népi demokrati­kus országokkal. A következő esztendőben is azon leszünk, hogy a KGST-ben megvalósuló, gazdasági összefogásban helytáll­jon országunk. Akárcsak az utób­bi években, 1965-ben is reméljük, hogy újabb szálakkal erősödnek kapcsolataink valamennyi más or­szággal is, amelynek a szándékai a mienkéhez hasonlóan békések. Mától már 1965-öt kell írni. A tavalyiról, még emlékszünk rá, azt mondták a tudósok, hogy „a Nyugodt Nap Éve”. Tartsa meg ezt a jó szokást az új esztendő is! Sokat várunk ettől az évtől, tehát sokat kell tennünk ebben az évben. Kellemes év végi pi­henőnapok, a hármas meg kettős ünnepnapok után látunk neki az új feladatoknak. Kezünk tele lesz munkával — mert elvégezni­­való van, nem is kevés. Az év fordulóján ezért mi mást is kí­vánhatnánk, mint erőt, egészsé­get, boldogságot a nagy munká­hoz! Boldog új évet minden bé­keszerető embernek a világon! Drága barátaink, szocialista test­véreink, boldog új évet! S boldog új évet magunknak, minden ma­gyarnak! Legyen 1955 is nyugodt, munkás, sikerekben gazdag új esztendőnk! Vető József Január 18-ig elnapolta ülését az ENSZ közgyűlése A Biztonsági Tanács tíz Afrikai Egység Szervezetére bízta a kongói kérdés rendezését Az ENSZ-közgyűlés ülésszaka szerdán úgy döntött, hogy ülése­zését 1965. január 18-ig elnapolja. A plenáris záróülésen a köz­gyűlés egyhangúlag jóváhagyta azt a határozati javaslatot, amely­nek értelmében a közgyűlés szer­vének nyilvánítja az ENSZ ke­reskedelmi és fejlesztési kérdé­sekkel foglalkozó értekezletét. A közgyűlés felhatalmazta U Thant főtitkárt, hogy a világszervezet rendes költségvetésének a jövő évben történő elfogadásáig az ENSZ kiadásait január 1-től kezdve az 1964. évi költségvetés szintjén tartsa. Ezzel kapcsolatban Fedorenko, a Szovjetunió képviselője kijelen­tette, hogy a Szovjetunió 1965- ben sem járul hozzá anyagilag az ENSZ közép-keleti és kongói mű­veleteinek fedezéséhez. Hangoz­tatta, hogy a szovjet küldöttség nem ellenzi az U Thant főtitkár­nak ideiglenes intézkedésként adandó felhatalmazást, amelynek értelmében a világszervezet ki­adásait az 1964. évi szinten tartják. A szovjet küldöttség ezzel kap­csolatban megismétli a közgyűlés 18. ülésszakán kifejtett elvi állás­pontját, és felhívja a tagállamo­kat mindazon kiad­ásérte csökken­tésére, amelyek nem a világszer­vezet egyetemes érdekeit, hanem csupán az államok bizonyos cso­portjának érdekeit szolgálják. Quaison-Lackey, a közgyűlés el­nöke közölte, minthogy a „tájéko­zódás” során sem Mali, sem Jor­dánia nem kapta meg a Bizton­sági Tanács Marokkó mandátu­mának lejártával megüresedett egyik nem állandó tagsági helyé­nek betöltéséhez szükséges két­harmados szótöbbséget, a köz­gyűlésen részt vevő delegációk megállapodása értelmében a man­dátumot megosztják olyan mó­don, hogy Jordánia képviselője 1965-ben, a Mali Köztársaság kép­viselője pedig 1966-ban vesz részt a tanács munkájában. A Biztonsági Tanács egyébként szerdán 10 szavazattal, Franciaor­szág tartózkodása mellett, elfo­gadta Elefántcsontpart és Marok­kó közös határozati javaslatát a kongói kérdésben. A javaslatot csupán azután fogadta el a ta­nács, hogy annak benyújtói hoz­zájárultak a 18 afrikai állam ne­vében Guinea képviselője által előterjesztett módosításokhoz. Az elfogadott határozat értel­mében a Biztonsági Tanács felhív minden államot a kongói bel­­ügyekbe történő beavatkozástól való tartózkodásra, illetve a be­avatkozás megszüntetésére, továb­bá megállapítja, hogy az Afrikai Egység Szervezete szeptember 10-i határozatainak megfelelően az idegen zsoldosoknak haladéktala­nul el kell hagyniuk Kongót. A határozat felkéri az Afrikai Egy­ség Szervezetét, folytassa erőfe­szítéseit a kongói nemzeti megbé­kélés érdekében. A 18 afrikai állam követelésére a határozatban beiktatott pont ér­telmében a Biztonsági Tanács az ENSZ alapokmányának 54. cikke­lye értelmében felkéri az Afrikai Egység Szervezetét, tájékoztassa a tanácsot a kongói kérdésben tett lépéseiről. A határozati javaslat­ból elhagyták azt a mondatot, amely felhívja a világszervezet főtitkárát, kísérje figyelemmel az elfogadott határozat megvalósítá­sát. A szavazás után a Csombe-kor­­mány képviselője kijelentette, hogy kormánya „fenntartja magá­nak a jogot külföldi segítségre”, amennyiben azt a helyzet megkí­vánja. A delegátus igazolni pró­bálta a külföldi zsoldosok beveté­sét, ugyanakkor Szudánt, Algériát és az EAK-ot „a Kongó belügyei­­be való indokolatlan beavatkozás­sal” vádolta Stevenson amerikai küldött fel­szólalásában megelégedéssel be­szélt az elfogadott határozatról. Fedorenko, a szovjet küldöttség vezetője felszólalásában emlékez­tetett arra, hogy a tanács 22 állam — köztük 18 afrikai állam — ké­résére ült össze, hogy megvitassa az amerikai—belga intervenció következtében Kongóban kiala­kult helyzetet. Bizonyos hatalmak­­ próbálkozásai ellenére a Bizton­sági Tanács a kongói kérdés ren­dezését az Afrikai Egység Szerve­zetére bízta. A Biztonsági Tanács ülését ez­után meghatározatlan időre elna­polták. (MTI) Binh Ghia körül a négyéves háború legnagyobb ütközete dúl Befejeződött a tábornokok titkos értekezlete • A helyzet továbbra is zavaros Saigonban A csütörtöki hírügynökségi je­lentések szerint még mindig he­ves harcok folynak Binh Ghia város közelében, Saigontól 64 ki­lométernyire keletre. Az év utol­só nagyobb méretű összetűzése egyben a négy éve tartó dél-viet­nami háború leghosszabb ütkö­zetévé fejlődött. Noha az ameri­kaiak vezette kormánycsapatok szerdán óriási áldozatok árán visszafoglalták Binh Ghiát — a partizánakciónak egyébként nyil­vánvalóan nem az volt a célja, hogy tartsa a várost­­, az éjsza­kai órákban még kemény küzde­lem dúlt a térségben. Az AP jelentése szerint a hazafiak újabb amerikai helikoptert lőttek le: a gép négyfőnyi amerikai személy­zete szörnyethalt. Ezzel az amerikaiak veszteség­­listája a nyugati jelentések sze­rint is négy halottra, hat sebe­sültre és két elfogott amerikai katonára emelkedett. A kor­mánycsapatok vesztesége több mint háromszáz fő. A saigoni kor­mány egységei kedden szenved­ték el a legnagyobb veszteséget, amikor 175 dél-vietnami ejtő­ernyős és két amerikai tanács­adó szállt le egy tisztásra. A sza­badságharcosok egységei a kör­nyező bokros területről tüzet nyitottak, és az egész egységet megsemmisítették vagy foglyul ejtették; itt esett fogságba a két amerikai is. Csütörtök délután a kormány­csapatok egyik alakulata megpró­bálta megközelíteni azt a helyet, ahol az éjszaka a szabadsághar­cosok lelőttek egy amerikai heli­koptert, de heves ellenállásba üt­között és nem tudott eljutni a he­likopter roncsáig. Az AP jelen­tése szerint a helikopteren tartóz­kodó négy amerikaival együtt 245-re emelkedett a Dél-Vietnam­ban 1961 decembere óta életüket vesztett amerikai katonák száma. A hanoi rádió a dél-vietnami felszabadítási front hírügynöksé­gének jelentését ismertette. Esze­rint ez év első 11 hónapjában a felszabadító hadsereg 2700 dél­vietnami kormánykatonát tett harcképtelenné. A halottak között van 28 amerikai katona és 31 dél­vietnami tiszt. Ez idő alatt a kor­mánycsapatok több mint három­ezer katonája állt át a felszabadí­tó hadsereg oldalára, vagy adta meg magát a harcokban. A politikai helyzet Saigonban továbbra is tisztázatlan. Nyugati hírügynökségek értesülése szerint, a főváros közelében levő Vang Tau tengerparti üdülőhelyen vé­get ért a puccsista tábornokok há­romnapos titkos tanácskozása. A megbeszélések után Nguyen Khanh tábornok, hadsereg-főpa­rancsnok visszatért a fővárosba. A Reuter értesülése szerint a tábor­nokok kompromisszumos javasla­tot dolgoztak ki a politikai válság megoldására, de a javaslat rész­letei még nem ismeretesek. Állító­lag támogatásukról biztosították Nguyen Khanh tábornokot, de egyben hangsúlyozták annak szükségességét is, hogy „fel kell oldani a saigoni amerikai hatósá­gokkal támadt feszültséget”. Mint ismeretes, a puccs óta Khanh tá­bornok és Taylor amerikai nagy­követ között súlyos nézeteltérések állnak fenn. Az AFP jelenti, hogy a fővá­rosba érkezett hírek szerint, de­cember 29-én Danang közép-viet­nami városban a buddhisták bé­kés kormányellenes tüntetéseket rendeztek. A tüntetések a város egész életét megbénították. Válság •7­ az Olasz Kereszténydemokrata Párt vivhj Az elnökválasztáson elszenve­dett vereség után a keresztényde­mokrata párt belső ellentétei az év utolsó napján a nyílt válság elemi erejével robbantak ki. Rumor, a párt főtitkára, a ke­reszténydemokraták vezető szer­vében, az országos tanácsban el­vesztette a többséget. Pastore, a párt úgynevezett szakszervezeti csoportjának (gyakorlatilag a bal­szárny — A szerk.) vezetője ugyanis Rumorhoz intézett leve­lében — amelyet 30 más vezető­ségi tag is aláírt — megvonta a bizalmat a párt főtitkárától. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a balszárnyhoz közel álló Fanfani csoportja az országos tanács leg­utóbbi ülésén Rumor „dorottyás” téziseinek ismertetését követően tartózkodott a szavazástól, továb­bá, hogy Scelba jobboldali hívei is csak részben támogatták eze­ket a téziseket, akkor méltán el­mondhatjuk, hogy a főtitkár az országos tanács tagjainak csupán 46 százalékát tudhatja maga mö­gött.

Next