Népszabadság, 1965. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-12 / 9. szám

K'ííjüffjMAsf c.s tecknifia EGY GYAKORI BESZÉDHIBA, a sely­esség okairól és gyógyításának múd­jairól A beszéd a nyilvánosság előtt való szereplés legfontosabb esz­köze. Nyilvánosság alatt ne gondoljunk csupán a rádióra, a televí­zióra vagy éppenséggel az előadótermekre, hanem a munkahelyre is. Sok embernek okozott már pótolhatatlan hátrányt az értelmet és al­kotóképességet egyáltalán nem befolyásoló beszédhiba. B­eszéd­­tanilag megvizsgált 2510 hibás beszédű tanuló közül 1665 küz­dött kiejtésben hibával, pöszeséggel. Mind a be nem iskolázottaknál, mind a tanköteles koron túl levőknél nagy számban vannak hibás kiejtésű fiatalok. Mivel a pöszeség nem elkerülhetetlen szükségszerű­ség, hanem megfelelő kezeléssel, gyakorlással és szoktatással elke­rülhető, úgy gondoljuk, érdemes ezzel a kérdéssel foglalkoznunk. Mi a pöszeség? A beszédhangok különböző ki­ejtéshibáit, az egyes hangok rossz képzését pöszeségnek nevez­zük. A pieszeségnek sok változa­ta van. A bevezetőben említett kiejtési hibában szenvedő 1663 gyermek között az egyes hanghi-­­bak a következőképpen osztottak meg: 919 selypesség (szigmatizmus) 4119 hibás „r” kiejtés, raccsolás (ros­tacizmus) 134 orrhangzás (nazális) 113 hibás „k—g” (kappa-gamma­­cizmus) 30 más okból pösze. A számoszlopból — csakúgy, mint hasonló külföldi vizsgála­tokból — kiderül, hogy a sely­pesség (szaknyelven: szigmatiz­mus) a leggyakoribb (52,2 száza­lék) kiejtésbeli (artikulációs) hanghiba. Szembeszökő a szám­adatokból az is, hogy a selypesség egymagában gyakoribb, mint a többi artikulációs hiba együtt­véve. A kritikus határ: a hatéves kor A beszélni tanuló kisgyermek­nél szinte természetes a kiej­tésbeli eltérés, olyannyira, hogy a 4-6 éves óvodások 50 száza­­lékánál kisebb-nagyobb kiejtés­ben hibákat figyelhetünk meg. Az otthoni, az óvodai és az isko­lai, nem tudatos beszédtanulás következtében azonban az 50 százalék tekintélyes részénél ren­deződik a beszédhiba: ezek elsa­játítják a tökéletes hangképzést, de egy számottevő töredéknél a helytelen hangképzést nem váltja fel a helyes. Gyógy­pedagógusok tapasztalata sze­rint 5—6 éves korig lehet ab­ban bízni, hogy külső segít­ség nélkül egyszerűen a kör­nyezet helyes beszédének hatásá­ra eltűnnek a beszédhibák. Hat­éves koron túl azonban aligha remélhető, hogy tudatos szak­nevelés és oktatás nélkül, ön­magától megjavuljon a hibás hangképzés, a pösze beszéd. Általánosságban le­ kell szö­gezni: ha a gyermek 6 éves koráig nem sajátította el a hangok kifogástalan képzését, ne számítsunk már arra, hogy külső segítség nélkül helyesbíteni tud­ja hibásan képzett hangjait. Ha a sziszegő hangok hibás ízfejtése állandósul, nem kell ugyan félni attól, hogy a kiejtés rosszabbo­dik, de azt sem szabad remélni, hogy magától megjavul. Ettől kezdve az egész életen át a szi­szegő hangok mindannyiszor hi­básan hangzanak, ahányszor csak sor kerül kiejtésükre. És nem szabad elhallgatni azt sem, hogy a hibásan kiejtett sziszegő hang, tehát a selypesség kihat a hibát­lanul képzett hangok minősé­gére is. Ennek eredménye­képpen kiérezhető a hibás kiejtés a selypesek beszédéből akkor is, ha sziszegőket nem tar­talmazó szöveget mondanak, így azután szinte az egész életre szó­lóan hátrányba kerül a pösze be­szédű ember a normális kiejté­sűvel szemben. Közönöm tépen! Ezek után rátérhetünk a volta­képpeni selypesség, a négy szi­szegő mássalhangzó (sz, z, s, zs) egyes helytelen képzési formái­nak ismertetésére. Leggyakoribb a hibás hangképzés az sz-nél és a z-nél, kevésbé gyakori az s-nél és zs-nél. De sok gyermeknél mind a négy sziszegő hangnál hi­bás a hangképzés. A selypítő gye­rek a folyamatos beszéd során vagy torzított formában ejti e hangok egyikét vagy másikát, vagy valamilyen más, már meg­tanult, elsajátított, beszédhanggal pótolja. Így­mond a kisgyermek szép szalag helyett tép­­alagot, és a köszönöm szépen helyett kö­­zönöm tépent. A szaktudomány a selypességnek azt a formá­ját amikor a sziszegő hangot hi­básan ejtik, torz hangképzésnek (diszláliának), a másik formáját pedig, amikor a sziszegő hang helyett póthangot használ a gye­rek, póthangzós képzésnek (para­­láliának) hívják. A selypesség okát viszont ugyancsak két té­nyezőre: szervi (organikus) elvál­tozásokra és működésbeli (funk­ciós) elváltozásokra vezetik visz­­sza. A szervi okok A sely­esség akkor származik szervi okokból, ha a beszédkép­­zésben részt vevő anatómiai té­nyezők (akár vele született, akár szerzett ártalom következtében) feltűnően hibásak, így például, ha a száj belső tere, a szájpadlás alakja, felépítése számottevően eltér a normálistól; ha az egyéb­ként normális alakú és nagyságú nyelv nem tud alkalmazkodni a szájpadlás deformáltságához, ami­nek TM eredményeképpen hibás hangképzés keletkezik. De ép szájpadlásnál a hibás alakú és nagyságú nyelv egymagában is­ a selypesség szervi oka lehet. A nyelven és szájpadláson kívül a kórosan fejlődött alsó vagy felső áll. a fogívek feltűnő aszimmet­riája, a szab­dytalan fognövés, a kisebb-nagyobb foghiány, a ket­tős fogazat, a hézagos fogsor nemcsak a sziszegő hangok hely­telen kiejtéséért lehet felelős, ha­nem az egész beszédet, a hang­­rendszer hangtani minőségét is ronthatja. Az elmondottakból ért­hető, hogy miért jelent szervi nehézséget a szájpadhasadék, a nyulajk és a jóval ritkább nyelv­fejlődési rendellenesség.­­ A funkcionális­ok Az orvostudományban általá­ban akkor neveznek egy megbe­tegedést á­szervivel (organikus­sal) ellentétben, funkcionálisnak, ha a jelenleg rendelkezésre álló vizsgáló módszerekkel kóros el­térést nem tudnnk kimutatni, il­letve, ha a műtéten kimetszett szöveteken vagy a halál után vizsgált szövetekben a legprecí­zebb mikroszkópos vizsgálat sem talál szervi elváltozást. A sely­­ességnek akkor van funkcioná­lis, tehát működésbeli oka, ha a hangképzőrendszer anatómiai­ fel­építése teljesen ép, és ennek el­lenére is sely­esség tapasztalha­tó. Hangsúlyozni kell azonban azt is, hogy bár elvben ésszerű és megengedhető az organikus és funkcionális szétválasztása, a gyakorlatban azonban a kettő gyakran szövődik egymással, sőt a kezelés szempontjából is sok hasonlóság vagy azonosság áll fenn. Tulajdonképpen, szigorú érte­lemben véve, a hangképzés, a be­széd nem önálló funkció, hanem millió szállal kapcsolódik a fül épségéhez, és az idegrendszernek, az agynak azon területeihez, ame­lyek a hallott hang alapján ké­pessé teszik a gyermeket a nyelv­­tanulásra és a beszédre. Ebből érthető, hogy a nagyothallás is járhat beszédhibával. Nem is kell teljes süketségnek fennállnia, csu­pán oly mértékű hallási fogyaté­­kosságnak, amely sem az otthon, sem az iskola figyelmét nem kel­ti fel, csak a fülszakorvos által képzett audiológiai vizsgálat tud­ja megállapítani, hogy a gyerek a magas rezgésül sziszegő hango­kat hibásan hallja, és így a be­szédet tanuló gyermek hibásan reprodukálja azokat. Ha a gyerek füle ép, gelypes­­séget az agy hangfelfogó, hangot felismerő képességének hibás vol­ta is okozhat. De arra is van példa, hogy teljesen ép fülű és teljesen én agyú ember is sely­pít, anélkül, hogy tudatában vol­na hibás hangképzésének. Gyógy­pedagógusok tapasztalata szerint ilyenkor előbb tudatosítani kell a selypesen beszélőben a beszéd­hibát, hogy képes legyen azt fel­ismerni, majd kijavítani. Örökölhető-e ? A széles körű családfakutatá­­sok azt mutatták, hogy a sely­pesség kialakulásában az öröklés­nek is szerepe lehet. A selypes beszédű egyén családjában (a fel- és lemenő, valamint az, oldalági rokonságban) gyakran találni be­szédzavarral (pöszeség selypes­­ség, hadarás, dadogás, hallónéma stb.) küzdő családtagot.­­El kifor­­dult például, hogy egy anya két selypítő gyermekét hozta vizsgá­latra, és kiderült, hogy a férj, a férj testvére és annak gyerme­kei is selypítenek. Lehetséges, hogy itt valódi, tehát a csírasejt útján átvitt genetikus öröklésről van szó, de lehetséges az is, hogy csak átöröklés esete áll fenn. Megtörténhet, hogy a selypítő környezetben, genetikus öröklés nélkül, a gyerek eltanulja a töb­bi családtagtól a selypítést. Ezt a kérdést csak úgy lehet eldön­teni, ha családi környezetben és a családi környezeten kívül fel­nőtt, tehát selypítő és nem sely­pítő környezetben élő ikreket, vagy legalábbis azonos családból származó gyermekeket vizsgálnak meg, beszédhang képzési helyét akar­juk megvizsgálni, a felső szájpad­lást sávokra kell beosztanunk, hogy kijelölhessük rajta a száj­­padon­ képzett mássalhangzók képzési helyét. A sziszegők kép­zése alig két négyzetcentiméter­­nyi területen történik. Ahhoz, hogy tisztán hangzó sziszegőket ejtsünk ki, a nyelvnek pontosan kell illeszkednie e kis felülethez. Ha a nyelvnek viszonya e két négyzetcentiméternyi területhez nem tökéletes, hibás, sziszegő hang, selypesség keletkezik. Komplikálja még a helyzetet az is, hogy a szájpadlásnak e szűk területére esik gyakran még a rokonhangzású c—dz, cs—dzs képzése is. Hibás képzés esetén természetes, hogy e hangok ki­ejtése is hibás lesz. Továbbá úgyszólván ugyanezen a terü­leten képezzük az 1—t—d—n—r hangokat is. Összesítve tehát azt kell mondanunk, hogy a legtöbb mássalhangzónk (szám szerint 13) képződik a sziszegő hangokkal közel azonos helyen, míg a beljebb eső mintegy 5—6- szor nagyobb területen csak öt hang (a ty—gy—ny—k—g) kép­ A kemény szájpad feketére fes­tett részén képezzük a négy szi­­szegőt, a négy rokonhangzású hangot, továbbá a t, d, l, n és az r hangot. A beljebb eső, 5—6-szor nagyobb területen mindössze —öt hangot képezünk. Ez is mutatja, hogy milyen pontosan kell a nyelvnek működnie ahhoz, hogy kifogástalan legyen a kiejtés­ ződik. E területi aránytalan­ságból érthető, hogy milyen tö­kéletesnek kell lennie a hallást­­és a nyelvet mozgató idegrend­szer együttműködésének, hogy tiszta sziszegő hangokat produ­káljon. Ha az együ­ttműködésbe hiba csúszik, létrejön a selypes­ség. Ennek említsük meg a há­rom leggyakoribb megjelenési formáját: 1. A fogak közötti selypesség: a nyelv előreszalad az alsó és felső fogsor foghiányos részei kö­zé. Ha elöl nyitott a fogsor,­­­ nyelv kitölti ezt a hézagot, és ahelyett, hogy a tüdőből jövő, a hangszalagok által kellően befo­lyásolt levegő kerülne a szabad­ba, a metszőfogak élét érintve, széles nyalábban távozik, és hi­bás, sziszegő hang ejtődik. * 2. A fognyomásos selypesség: az alsó és felső metszőfogak ked­vezőtlenül viszonyulnak egymás­hoz, és ezért a nyelv hegye a metszőfogakhoz nyomódik és a levegő a nyelv jobb és bal pere­mén távozik 3. Oldalképzésű selypesség: a nyelv hegye valamilyen foghoz vagy hiányzó fog miatt szabadon ■maradi fogívi területhez nyomó­dik, vagy a szájpadot érinti. A felsoroltakon kívül szokás még szájpadi­ selypességről, az ajkak és a nyelv hibájából eredő selypességről, az orr és gége hi­báival kapcsolatos selypességről, valamint a hallással kapcsolatos selypességről beszélni. * * — A gyógyítás és a megelőzés A beszédhibák gyógyításával foglalkozó szakemberek, a logo­­pédek véleménye szerint a sely­pítés csak ritkán organikus, az esetek döntő többségében funk­cionális eredetű. Hogy a funkcio­nális eredetű selypesség létrejöt­tét megérthessük, vissza kell pil­lantanunk a gyermeki beszéd­fejlődés legfiatalabb korába. Az első életévekben a külvilági han­gokat felfogó és az azok repro­dukálását irányító agysejtek (szak­nyelven: analizátorok) még nincsenek kifejlődve, hanem fo­kozatosan fejlődnek. A hangkép­zés és a beszéd elsajátítása at­tól a tempótól függ, amellyel ezek az agykérgi analizátorok fejlődnek. Általában azt mond­hatjuk, hogy egyetlen ember sem születik tiszta kiejtéssel, hanem a tisztán csengő beszédhang hosz­­szú tanulás, számtalan kiejtési próba eredménye. Ha azonban az analizátorokban (tehát az agysej­tekben) a nyelv illeszkedését irá­nyító bonyolult idegrendszeri szabályozás a beszédtanulás köz­ben pontatlan, akkor ezek a pon­tatlan automatizmusok rögződnek az idegrendszerben, legtöbbször anélkül, hogy fognövési vagy áll­csontfejlődési rendellenesség vagy foghézag lenne tapasztalha­tó. A selypesség gyógyítása te­hát az esetek döntő többségében nem érhető el azzal, ha a hibá­san nőtt fogakat kihúzzák, és azo­kat pótolják, mert a baj eredete nem szervi, volt, hanem funkcio­nális. A logopédek nézete sze­rint helyénvaló ugyan az eset­leges rendellenességek fogászati helyrehozása, de a döntő a hibás agyi automatizmusok kitartó, gon­dos kiküszöbölése gyakorlás és szakkezelés révén. A logopéd szakemberek véleményét a min­dennapos tapasztalat is alátá­masztja, ugyanis igen gyakran ta­lálkozunk a mindennapi életben csengő hangú, tiszta kiejtésű em­berekkel, akiknél egyébként fel­tűnő állrendellenesség, hézagos fogsor és foghiány észlelhető. A logopédiai kezelésnél is hasz­nosabb a beszédhiba megelőzése. Ennek egyik sarkalatos feltétele az, hogy ne siettessük a gyerme­ki beszédfejlődést. Káros, ha túl korán, de az is, ha túl későn avatkozunk a gyermekek beszéd­­tanulásába. Legtöbbször erre egy­általán nincs is szükség. A be­szélni kezdő kisgyermek hangjai nem lehetnek olyan jól képzet­tek, tiszták, mint a felnőtteké. Ha azonban a 3—4. életévben is feltűnő a sely­esség, célszerű­­ gyakorlatok előmozdítják a jó hangképzést és a kritikus szisze­gő hangok pontos kiejtését. Az ilyen gyakorlatokra az életko­rnak megfelelő játékos formában*’ kell a gyereket megtanítani. Pél­dául hasznos, ha szalmaszálon, vékony csövön vagy szipkán ke­resztül gyakoroltatjuk a levegő kifúvását. Hasznos továbbá a for­ró leves, tea vagy kávé fújása, esetleg sziszegő hangokat utánzó játékok gyakoroltatása. Szokás így a szél zúgását, a légy, a méh, a darázs, a dongó zümmögését, a mozdony ,dohogó hangját utá­­noztatni. Hatásos szokott lenni az is, ha vékony, lyukas kulcsot tá­masztunk a gyermek felső met­szőfoga alá, hogy arra erősen ráfújva fütyülő hangot érjen el. Az ilyen játékos foglalkoztatá­sok elősegítik a nyelv helyes fek­vését, meghatározzák a levegő­ ki­áramlásának helyes útját, vissza­tartják a szájpad középtengelyé­től elhajolni kívánkozó nyelvet, és végül is elősegítik a tökéletes automatizmus ,,betáplálását” az agysejtekbe. Ezekkel a gyakor­latokkal előbb-utóbb elérhető, hogy a levegő az ajkak középte­rében alkotott résen át távozzon, ami a helyes sziszegő képzésnek alapvető feltétele. Az ilyen játé­kos gyakorlatok hatására nem­csak a sziszegő hangok helyes kiejtését érjük el, hanem az egész beszédszerkezet tökéletesebbé vá­lik. Fontos, hogy a felsorolt gya­korlatok rendszeresek legyenek, de ne haladják meg a napi 10—10 percet, mert ennél hosszabb ideig ilyen korban nem lehet koncent­rált figyelemre bírni a gyereket, és az erőltetés ellenszenvet és ellenkező eredményt hozhat. Dr. Kanizsai Dezső kandidátus A hangképzés élettana Minden beszédhangunk létre­jötte bizonyos helyi feltételektől, meghatározási, képzési módtól, hangképzési erőtől és időtől függ. Ha e tényezők közül elsőnek a ÚJBON SÁC / N­illSliM.il,­­BAÍÍ GY0M^rU Ft • • kiiilirlSl* Őszibarack '/..-ös 3,— Ft K­itt » ii YWJMOi.VSttVKÉ / Fogyasztásra kész állapotban, a csecsemő J­up Birs (V3-os) 3,— Ft . ... . . Sárgabarack (*/5-ös) 3,— Ft egyszeri étkezésének megfelelő mennyiségben csomagolva kapható, a ___________________

Next