Népszabadság, 1965. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-20 / 16. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 1965. január 20, szerda A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XXIII. évfolyam, 16. szám Ára 60 fillér Falvaink nagy eseménye „Zárszámadás! Ne zavarj!" Ilyen és ehhez hasonló figyelmeztetések tanácsolják el az alkalmatlankodó ügyfeleket a tsz-irodák tájékáról. Az ajtók mögött elmélyült munka folyik. Egy esztendő sikereit, kudarcait összegezik. Hozzáértő szakemberek, könyvelők, agronómusok hajolnak a kiterített papírok fölé. S vajon mit csinálnak ezalatt a tsz-tagok, a szövetkezet gazdái? Erre a jogos kérdésre nem mindig és nem mindenütt kapunk megnyugtató választ. Szép számmal akadnak olyan tsz-ek, ahol néma csend és titokzatosság veszi körül a zárszámadást: „ami a tagságra tartozik, az benne lesz a beszámolóban, az elhangzik a zárszámadó közgyűlésen”. Ilyen előzmények után rendszerint nem úgy sikerül a közgyűlés, ahogy a vezetőség szeretné. Nincs vita, elmaradnak a bíráló észrevételek és a segítő szándékú javaslatok. A hallgatás okait kutatva, hamar eljutunk a szövetkezeti demokrácia lebecsüléséhez, nemegyszer durva megsértéséhez. A zárszámadás a szövetkezeti falu nagy eseménye. De csak akkor az igazán, ha a tsz-tagok gazdaként tekinthetnek vissza a múst esztendőre, s vehetik számba a közös munka jó és rossz tapasztalatait, előremutató tanulságait. Ellenkező esetben a közgyűlés csupán a szavazógép formális szerepét tölti be. A gazdasági vezetők hajlamosak arra, hogy beérjék az év végi mérleg irodai elemzésével, mondván, hogy a tsz-tagok úgysem tudnak érdemben hozzászólni a gazdálkodás alapvető kérdéseihez. A közgyűlés ünnepélyessége és szokatlanul nagy nyilvánossága, valamint az először hallott beszámoló általánosító gondolatmenete, fárasztó adathalmaza nem ad ösztönzést bátor, őszinte véleménynyilvánításra. Az élet sok szövetkezeti vezetőt megtanított már arra, hogy a tagok véleménye, javaslata, kiapadhatatlan erőforrása a fejlődésnek, a közös boldogulásnak. S aki igényt tart a mindennapos bírálatra, útbaigazításra, az nem nyugszik, amíg nem találja meg a beszélgetés leggyümölcsözőbb útját, módját. A zárszámadás nagy alkalom a tsz-tagokkal folytatott őszinte beszélgetésre. Azzá teszi az a természetes tény, hogy az év végi visszatekintés egyben előretekintés is az új esztendő küszöbén. A zárszámadás nemcsak formális gazdasági aktus, hanem igen jelentős politikai esemény is, amely mozgásba hozza és heteken át izgalomban tartja a falut. Ez a lehetőség minden szövetkezetben nagy feladatot ró a pártszervezetre, a kommunistákra. A pártszervezetek kezdeményezőkészségétől, állhatatosságától nagymértékben függ, hogy a zárszámadás a közügy rangjára emelkedik-e vagy pedig érdektelenségbe fullad. Most nem nehéz felkelteni az érdeklődést, hiszen így vagy úgy minden gazdában ott szunnyad az igény, hogy megkérdezzék és meghallgassák a véleményét, tanácsot kérjenek tőle, és választ kapjon az őt nyugtalanító kérdésekre. S akkor, amikor a pártszervezet magára vállalja a nagy beszélgetés kezdeményezését és szervezését, tulajdonképpen nem tesz mást, mint hogy őrködik a szövetkezeti demokrácia írott és íratlan törvényeinek megtartásán. Ez azonban nem csekélység, ez politizálás, a szó legnemesebb értelmében. Nincs olyan párttitkár, aki ne értene egyet ezzel a jogos igénynyel. Csakhogy az egyetértés még nem azonos a cselekvéssel. Néha azon bukik meg a dolog, hogy nem ismerik a beszélgetés bevált formáit, módszereit. Pedig ezeket a formákat és módszereket már régen „feltalálták”, és évek óta alkalmazzák a legjobb tsz-vezetőségek, pártszervezetek. A kiindulópont általában az a felismerés, hogy a zárszámadó közgyűlés csupán hivatalos és ünnepélyes befejezése egy több hetes beszélgetésnek. A dunavecsei Új Élet Tsz-ben például brigádonként afféle „kis” zárszámadó közgyűléseket tartanak a tsz-vezetőség és a pártszervezet közös rendezésében. Ennek a szűk körű összejövetelnek az az előnye, hogy az emberek itt maguk között, vannak, bátran és őszintén elmondják, ami a szívükön fekszik, s mivel egész éven át együtt dolgoztak, közösek a gondolataik, a problémáik. A gazdálkodás nagy kérdéseitől az apró panaszos ügyekig minden szóba kerülhet a brigádgyűléseken. Bebizonyosodott, hogy ezek a beszélgetések pótolhatatlanok. A tsz pártszervezete és a párton kívüli aktívacsoport már jóval előbb megismerkedett a zárszámadás legfontosabb adataival, tényeivel, hogy felkészülten kapcsolódhassanak be a brigádgyűlések vitáiba. Azonban ez a beszélgetés nem ér véget a zárszámadó közgyűléssel. A közgyűlés után — már a tervezés a központi kérdés — nyomba és megkezdődnek a családlátogatások. Tavaly mintegy hatvan családhoz jutottak el a tsz vezetői. Azt tapasztalták, hogy a beszélgetésnek ez a módja a legőszintébb és a legbátrabb, ez adja a legtöbb segítséget ahhoz, hogy a vezetőség eligazodjék a szövetkezeti élet bonyolultságában. Ilyenkor hangzik el a legtöbb személyre szóló bírálat, észrevétel. A vezetőség és a pártszervezet szűknek érzi a véleménynyilvánítás körét. Az idén már többen járnak házról házra, és több családhoz jutnak el, mint tavaly. A tsz-tagság egyharmadával beszélgetnek a családlátogatások során. Tavaly csak a legjobban dolgozó tagokat keresték fel, az idén azokhoz is elmennek, akik távolmaradoznak a közös munkától. Szokássá vált, hogy a zárszámadó közgyűlés beszámolóját előbb párttaggyűlésen ismertetik, vitatják meg és hagyják jóvá. Ez a gyakorlat helyes, szükséges. Ott kezdődik a baj, hogy ezzel nagyon sok pártszervezetben elintézettnek vélik a zárszámadásból adódó politikai tennivalókat. A Dunavecsei Járási Pártbizottságon úgy igazították el a tsz-párttitkárokat, hogy a szövetkezetekben dolgozó kommunisták tevékenyen vegyenek részt a zárszámadási közvélemény-kutatásban, segítsenek feltárni a múlt év hibáit, tanulságait, s a helyzet alapos ismeretére támaszkodjék a zárszámadási beszámoló. Ez elengedhetetlen feltétele az idei terv elkészítésének, az ez évi sikeres munka megalapozásának. A tél nem a tétlenség időszaka. A tsz-pártszervezetek is bővelkednek munkában, tennivalóban. Éppen ezértziZTfoltos, hogy ne tévesszék szem elől a szövetkezeti falu legjelentősebb, legközérdekűbb problémáit, amelyek újra és újra reflektorfénybe kerülnek zárszámadás idején. Bócz Sándor Megkezdődtek a varsói tanácskozások (Varsói tudósítónktól.) Kedd délelőtt tíz órakor a lengyel minisztertanács palotájában megkezdte tárgyalásait a Varsói Szerződés tagállamainak politikai tanácskozó testülete. Először Wladyslaw Gomulka elvtárs, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szívélyesen üdvözölte a Varsóba érkezett küldöttségeket, az értekezlet részvevőit. Ebédszünet megszakítással a megbeszélések egész nap tartottak. A lengyel sajtó nagy teret szentel a Varsóban folyó magas szintű tárgyalásoknak. A szerkesztőségi cikkek, kommentárok visszatekintenek Európa tíz év előtti politikai és katonai helyzetére, arra az időszakra, amikor a Varsói Szerződés létrejött. Rámutatnak: a nyugati hatalmak erősödő katonai fenyegetése, s nem utolsósorban Nyugat-Németország bevonása az agresszív Atlanti Szövetségbe késztette a szerződő államokat arra, hogy biztonságuk érdekében, határaik, védelmére egyesítsék erőiket, és létrehozzák fegyveres erőik egyesített parancsnokságát. Az eltelt tíz esztendő — állapítják meg a lapok — csak igazolta e lépés szükségességét. A Szovjetunió és a többi szocialista ország szüntelen a háborús feszültség enyhítésén fáradozott. Javasolták a fegyverkezési hajsza csökkentését, atommentes övezetek létrehozását, valamint azt, hogy a két európai katonai tömb, a Varsói Szerződés és a NATO kössön megnemtámadási egyezményt. E javaslatokat a nyugati hatalmak minden esetben visszautasították. S közben a Bundeswehrt fenyegető katonai erővé fejlesztették, Hitler volt tábornokainak a NATO-ban fontos beosztásokat juttattak, megnyitották Nyugat-Németország útját az atomfelfegyverkezéshez, és szervezik a többoldalú atomhaderőt. Mindez újabb fenyegetés Európa és az egész világ békéjére. A lapok egyöntetűen kifejezik azt a nézetüket, hogy a Varsói Szerződésben részt vevő országok vezetőinek mostani tárgyalásai erősíteni fogják országaik biztonságát, összefogását, és hasznosan szolgálják majd egész Európa békéjét. Kedd este Edward Ochab, a Lengyel Államtanács elnöke fogadást adott a tárgyalásokon részt vevő államférfiak tiszteletére. A tanácskozásokat ma reggel folytatják. Fábián Ferenc * A Varsói Szerződés tagállamainak honvédelmi miniszterei hétfőn találkoztak Marian Spychalski lengyel nemzetvédelmi miniszterrel. A találkozón Grecsko marsall, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka is részt vett. Spychalski marsall átnyújtotta a találkozó részvevőinek a Fegyverbarátságért emlékérmet, amely a szocialista országok katonai együttműködését jelképezi a szocializmusért és a békéért vívott közös harcukban. (MTI) Józef Cyrankiewicz lengyel miniszterelnök üdvözli Kádár János elvtársat a politikai tanácskozó testület ülésén. (MTI — külföldi képszolgálat.) Képünkön a szovjet küldöttség. Balról jobbra: A. Arisztov varsói nagykövet, R. Malinovszkij honvédelmi miniszter, A. Koszigin miniszterelnök, L. Brezsnyev, az SZKP KB első titkára, J. Andropov, az SZKP KB titkára és A. Gromiko külügyminiszter. U Thant beszámolt a közgyűlésnek az ENSZ pénzügyi helyzetéről Az ENSZ-közgyűlés hétfő esti ülésén — amellyel az ülésszak a szünet után folytatódott — U Thant főtitkár a világszervezet pénzügyi nehézségeire hívta fel a figyelmet, Quaison-Lackey, a közgyűlés elnöke pedig január 25-ét szabta meg a pénzügyi vita rendezésének határidejeként. U Thant előterjesztette jelentését az ENSZ pénzügyi helyzetéről, amelyet nagyon súlyosnak minősített. Közölte, hogy az ENSZ tőkealapja lényegében kimerült, abból a 40 millió dollárból, amelyet az alap hitelnyújtásokból kapott, már csak 300 ezer dollár van. Ezzel szemben az ENSZ adósságainak összege körülbelül 150 millió dollár. A főtitkár biztos anyagi bázist kért a tagállamoktól a világszervezet számára, s hangoztatta, hogy az eddigi „rögtönzési politika" helyére „a kollektív felelősség politikáját” kell állítani. Mint mondotta, egyik tagállamot sem akarja rávenni, hogy megváltoztassa elvi álláspontját vagy lemondjon arról, de meggyőződése, hogy lehet ésszerű megoldást találni, ha erre megvan a készség. Végül felszólította a küldöttségeket, sürgősen működjenek együtt azoknak a módoknak a megkeresésében, amelyek lehetővé teszik a helyzet megoldását. (Folytatás a 2. oldalon.)