Népszabadság, 1965. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-20 / 16. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 1965. január 20, szerda A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XXIII. évfolyam, 16. szám Ára 60 fillér Falvaink nagy eseménye „Zárszámadás! Ne zavarj!" Ilyen és ehhez hasonló figyelmez­tetések tanácsolják el az alkal­matlankodó ügyfeleket a tsz-iro­­dák tájékáról. Az ajtók mögött elmélyült munka folyik. Egy esz­tendő sikereit, kudarcait összege­zik. Hozzáértő szakemberek, könyvelők, agronómusok hajol­nak a kiterített papírok fölé. S vajon mit csinálnak ezalatt a tsz-tagok, a szövetkezet gazdái? Erre a jogos kérdésre nem min­dig és nem mindenütt kapunk megnyugtató választ. Szép szám­mal akadnak olyan tsz-ek, ahol néma csend és titokzatosság ve­szi körül a zárszámadást: „ami a tagságra tartozik, az benne lesz a beszámolóban, az elhangzik a zárszámadó közgyűlésen”. Ilyen előzmények után rendsze­rint nem úgy sikerül a közgyű­lés, ahogy a vezetőség szeretné. Nincs vita, elmaradnak a bíráló észrevételek és a segítő szándékú javaslatok. A hallgatás okait kutatva, hamar eljutunk a szövetkezeti demokrá­cia lebecsüléséhez, nemegyszer durva megsértéséhez. A zárszám­adás a szövetkezeti falu nagy ese­ménye. De csak akkor az igazán, ha a tsz-tagok gazdaként tekint­hetnek vissza a múst esztendő­re, s vehetik számba a közös munka jó és rossz tapasztalatait, előremutató tanulságait. Ellenke­ző esetben a közgyűlés csupán a szavazógép formális szerepét töl­ti be. A gazdasági vezetők hajlamo­sak arra, hogy beérjék az év vé­gi mérleg irodai elemzésével, mondván, hogy a tsz-tagok úgy­sem tudnak érdemben hozzászól­ni a gazdálkodás alapvető kérdé­seihez. A közgyűlés ünnepélyes­sége és szokatlanul nagy nyilvá­nossága, valamint az először hal­lott beszámoló általánosító gon­dolatmenete, fárasztó adathalma­za nem ad ösztönzést bátor, őszin­te véleménynyilvánításra. Az élet sok szövetkezeti veze­tőt megtanított már arra, hogy a tagok véleménye, javaslata, ki­apadhatatlan erőforrása a fejlő­désnek, a közös boldogulásnak. S aki igényt tart a mindennapos bírálatra, útbaigazításra, az nem nyugszik, amíg nem találja meg a beszélgetés leggyümölcsözőbb útját, módját. A zárszámadás nagy alkalom a tsz-tagokkal foly­tatott őszinte beszélgetésre. Az­zá teszi az a természetes tény, hogy az év végi visszatekintés egyben előretekintés is az új esz­tendő küszöbén. A zárszámadás nemcsak formá­lis gazdasági aktus, hanem igen jelentős politikai esemény is, amely mozgásba hozza és heteken át izgalomban tartja a falut. Ez a lehetőség minden szövetkezetben nagy feladatot ró a pártszervezet­re, a kommunistákra. A pártszer­vezetek kezdeményezőkészségétől, állhatatosságától nagymértékben függ, hogy a zárszámadás a köz­ügy rangjára emelkedik-e vagy pedig érdektelenségbe fullad. Most nem nehéz felkelteni az ér­deklődést, hiszen így vagy úgy minden gazdában ott szunnyad az igény, hogy megkérdezzék és meghallgassák a véleményét, ta­nácsot kérjenek tőle, és választ kapjon az őt nyugtalanító kérdé­sekre. S akkor, amikor a párt­­szervezet magára vállalja a nagy beszélgetés kezdeményezését és szervezését, tulajdonképpen nem tesz mást, mint hogy őrködik a szövetkezeti demokrácia írott és íratlan törvényeinek megtartásán. Ez azonban nem csekélység, ez politizálás, a szó legnemesebb ér­telmében. Nincs olyan párttitkár, aki ne értene egyet ezzel a jogos igény­nyel. Csakhogy az egyetértés még nem azonos a cselekvéssel. Néha azon bukik meg a dolog, hogy nem ismerik a beszélgetés bevált formáit, módszereit. Pedig eze­ket a formákat és módszereket már régen „feltalálták”, és évek óta alkalmazzák a legjobb tsz-ve­­zetőségek, pártszervezetek. A ki­indulópont általában az a felis­merés, hogy a zárszámadó köz­gyűlés csupán hivatalos és ünne­pélyes befejezése egy több hetes beszélgetésnek. A dunavecsei Új Élet Tsz-ben például brigádonként afféle „kis” zárszámadó közgyűléseket tarta­nak a tsz-vezetőség és a pártszer­vezet közös rendezésében. Ennek a szűk körű összejövetelnek az az előnye, hogy az emberek itt maguk között, vannak, bátran és őszintén elmondják, ami a szí­vükön fekszik, s mivel egész éven át együtt dolgoztak, közösek a gondolataik, a problémáik. A gazdálkodás nagy kérdéseitől az apró panaszos ügyekig minden szóba kerülhet a brigádgyűlése­ken. Bebizonyosodott, hogy ezek a beszélgetések pótolhatatlanok. A tsz pártszervezete és a pár­ton kívüli aktívacsoport már jó­val előbb megismerkedett a zár­számadás legfontosabb adataival, tényeivel, hogy felkészülten kap­csolódhassanak be a brigádgyűlé­sek vitáiba. Azonban ez a be­szélgetés nem ér véget a zárszám­adó közgyűléssel. A közgyűlés után — már a tervezés a köz­ponti kérdés — nyomba és meg­kezdődnek a családlátogatások. Tavaly mintegy hatvan családhoz jutottak el a tsz vezetői. Azt ta­pasztalták, hogy a beszélgetés­nek ez a módja a legőszintébb és a legbátrabb, ez adja a legtöbb segítséget ahhoz, hogy a vezető­ség eligazodjék a szövetkezeti élet bonyolultságában. Ilyenkor hangzik el a legtöbb személyre szóló bírálat, észrevétel. A vezetőség és a pártszerve­zet szűknek érzi a vélemény­nyilvánítás körét. Az idén már többen járnak házról házra, és több családhoz jutnak el, mint tavaly. A tsz-tagság egyharma­­dával beszélgetnek a családláto­gatások során. Tavaly csak a leg­jobban dolgozó tagokat keresték fel, az idén azokhoz is elmennek, akik távolmaradoznak a közös munkától. Szokássá vált, hogy a zárszám­adó közgyűlés beszámolóját előbb párttaggyűlésen ismertetik, vitat­ják meg és hagyják jóvá. Ez a gyakorlat helyes, szükséges. Ott kezdődik a baj, hogy ezzel na­gyon sok pártszervezetben elin­­tézettnek vélik a zárszámadásból adódó politikai­­ tennivalókat. A Dunavecsei Járási Pártbizottsá­gon úgy igazították el a tsz-párt­­titkárokat, hogy a szövetkezetek­ben dolgozó kommunisták tevé­kenyen vegyenek részt a zárszám­adási közvélemény-kutatásban, segítsenek feltárni a múlt év hi­báit, tanulságait, s a helyzet ala­pos ismeretére támaszkodjék a zárszámadási beszámoló. Ez elen­gedhetetlen feltétele az idei terv elkészítésének, az ez évi sikeres munka megalapozásának. A tél nem a tétlenség idősza­ka. A tsz-pártszervezetek is bő­velkednek munkában, tenni­valóban. Éppen ezértziZ­­Tfol­tos, hogy ne tévesszék szem elől a szövetkezeti falu legjelentősebb, legközérdekűbb problémáit, ame­lyek újra és újra reflektorfény­be kerülnek zárszámadás ide­jén. Bócz Sándor Megkezdődtek a varsói tanácskozások (Varsói tudósítónktól.) Kedd délelőtt tíz órakor a lengyel minisztertanács palotá­jában megkezdte tárgyalásait a Varsói Szerződés tagállamainak politikai tanácskozó testülete. Először Wladyslaw Gomulka elvtárs, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizott­ságának első titkára szívélye­sen üdvözölte a Varsóba érke­zett küldöttségeket, az értekez­let részvevőit. Ebédszünet meg­szakítással a megbeszélések egész nap tartottak. A lengyel sajtó nagy teret szen­tel a Varsóban folyó magas szin­tű tárgyalásoknak. A szerkesztő­ségi cikkek, kommentárok vissza­tekintenek Európa tíz év előtti politikai és katonai helyzetére, arra az időszakra, amikor a Var­sói Szerződés létrejött. Rámutat­nak: a nyugati hatalmak erősödő katonai fenyegetése, s nem utol­sósorban Nyugat-Németország be­vonása az agresszív Atlanti Szö­vetségbe késztette a szerződő ál­lamokat arra, hogy biztonságuk érdekében, határaik, védelmére egyesítsék erőiket, és létrehozzák fegyveres erőik egyesített pa­rancsnokságát. Az eltelt tíz esztendő — álla­pítják meg a lapok — csak iga­zolta e lépés szükségességét. A Szovjetunió és a többi szocialis­ta ország szüntelen a háborús feszültség enyhítésén fáradozott. Javasolták a fegyverkezési haj­sza csökkentését, atommentes övezetek létrehozását, valamint azt, hogy a két európai katonai tömb, a Varsói Szerződés és a NATO kössön megnemtámadási egyezményt. E javaslatokat a nyugati hatalmak minden esetben visszautasították. S közben a Bundeswehrt fenyegető katonai erővé fejlesztették, Hitler volt tá­bornokainak a NATO-ban fontos beosztásokat juttattak, megnyi­tották Nyugat-Németország útját az atomfelfegyverkezéshez, és szervezik a többoldalú atomhad­erőt. Mindez újabb fenyegetés Európa és az egész világ béké­jére. A lapok egyöntetűen kifejezik azt a nézetüket, hogy a Varsói Szerződésben részt vevő országok vezetőinek mostani tárgyalásai erősíteni fogják országaik bizton­ságát, összefogását, és hasznosan szolgálják majd egész Európa bé­kéjét. Kedd este Edward Ochab, a Lengyel Államtanács elnöke fo­gadást adott a tárgyalásokon részt vevő államférfiak tisztele­tére. A tanácskozásokat ma reg­gel folytatják. Fábián Ferenc * A Varsói Szerződés tagállamai­nak honvédelmi miniszterei hét­főn találkoztak Marian Spychals­­ki lengyel nemzetvédelmi minisz­terrel. A találkozón Grecsko marsall, a Varsói Szerződés egye­sített fegyveres erőinek főpa­rancsnoka is részt vett. Spychalski marsall átnyújtotta a találkozó részvevőinek a Fegy­­verbarátságért emlékérmet, amely a szocialista országok katonai együttműködését jelképezi a szo­cializmusért és a békéért vívott közös harcukban. (MTI) Józef Cyrankiewicz lengyel miniszterelnök üdvözli Kádár János elvtársat a politikai tanácskozó testület ülésén. (MTI — külföldi képszolgálat.) Képünkön a szovjet küldöttség. Balról jobbra: A. Arisztov varsói nagykövet, R. Malinovszkij hon­védelmi miniszter, A. Koszigin miniszterelnök, L. Brezsnyev, az SZKP KB első titkára, J. Andro­­pov, az SZKP KB titkára és A. Gromiko külügyminiszter. U Thant beszámolt a közgyűlésnek az ENSZ pénzügyi helyzetéről Az ENSZ-közgyűlés hétfő esti ülésén — amellyel az ülésszak a szünet után folytatódott — U Th­ant főtitkár a világszervezet pénzügyi nehézségeire hívta fel a figyelmet, Quaison-Lackey, a köz­gyűlés elnöke pedig január 25-ét szabta meg a pénzügyi vita ren­dezésének határidejeként. U Thant előterjesztette jelen­tését az ENSZ pénzügyi helyzeté­ről, amelyet nagyon súlyosnak minősített. Közölte, hogy az ENSZ tőkealapja lényegében kimerült, abból a 40 millió dollárból, ame­lyet az alap hitelnyújtásokból kapott, már csak 300 ezer dollár van. Ezzel szemben az ENSZ adósságainak összege körülbelül 150 millió dollár. A főtitkár biz­tos anyagi bázist kért a tagálla­moktól a világszervezet számára, s hangoztatta, hogy az eddigi „rögtönzési politika" helyére „a kollektív felelősség politikáját” kell állítani. Mint mondotta, egyik tagállamot sem akarja rávenni, hogy megváltoztassa elvi állás­pontját vagy lemondjon arról, de meggyőződése, hogy lehet ésszerű megoldást találni, ha erre meg­van a készség. Végül felszólította a küldöttségeket, sürgősen mű­ködjenek együtt azoknak a mó­doknak a megkeresésében, ame­lyek lehetővé teszik a helyzet megoldását. (Folytatás a 2. oldalon.)

Next