Népszabadság, 1965. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-12 / 36. szám

1985. február 12. péntek NÉPSZABADSÁG (Folytatás a 6. oldalról.) Kelettel ellentétes pénzügyi sza­bályok tiltják a különféle szervek anyagi eszközeinek együttes fel­­használását. A képviselőnő a többi között szóvá tette, hogy Romion, a har­mincezer lakosú bányászváros­ban, ahol szakszervezeti intézmé­nyek látják el a népművelés sok­rétű feladatát, sem a városi, sem a megyei tanács nem járulhat hozzá a költségekhez, mert ezzel megsértené valamelyik rendelet egyik vagy másik paragrafusát. Rámutatott: a rendelkezésre álló összegek szétforgácsolása gátolja a nagyobb népművelési akció­kat, jelentősebb tömegekhez szó­ló kulturális tevékenység kibon­takozását. A bürokratikus meg­kötöttségek nemegyszer oda ve­zetnek, hogy elszigetelt helyi ér­dekek határozzák meg a gazdál­kodás módját. — Helyes lenne — javasolta Rameiss Ferencné —, ha egy-egy terület kulturális igényeinek el­látását egyetlen központból irá­nyítanák. A rendelkezésre álló eszközöket valamennyi szerv, esetleg a tanács vagy más közö­sen támogatott intézmény rendel­kezésére bocsátaná, s közös prog­ram alapján ellenőrizné a támo­gatás célszerű felhasználását. Meggyőződésem, hogy a költség­­vetési előirányzat megváltoztatá­sa nélkül is jelentékenyen meg­tetézhetnénk népművelési mun­kánk anyagi fedezetét. A képviselő a törvényjavasla­tot elfogadta. Ezután szünet következett. Szü­net után dr. Beresztóczy Miklós vette át az elnöki tisztet, és szót adott Veres József munkaügyi miniszternek. Veres József munkaügyi miniszter f­elszó­l­a­l­ássa A munkaügyi miniszter felszó­lalásában mindenekelőtt a lét­számgazdálkodással foglalkozott. Munkaerő-gazdálkodási szak­embereink jelentős többségének véleménye szerint — mondotta — a munkaerő-kereslet nagyob­bik része nem indokolt, az csak az üzem- és munkaszervezés terüle­tén levő fogyatékosságokból adó­dó alacsony termelékenység kö­vetkezménye. Magyarul mondva, a vélt lét­számhiány nagyobb, mint ameny­­nyit iparunk természetes növe­kedése indokol. Ennek egyik fon­tos oka az, hogy sok vállalat helytelen gazdálkodást folytatott és folytat még ma is. Erre utal a termelés hullámzása, az, hogy a negyedév elején lemaradnak a terv teljesítésében és ezt a ne­gyedév végén, hajrával akarják behozni. A Ganz Villamossági Gyárban például az elmúlt év IV. negyedév termeléséből október­ben 25%-ot, novemberben 30%-ot és decemberben 45%-ot teljesítet­tek. Ezek az arányok eléggé álta­lánosak. A vállalati gazdálkodás legtöbb helyen a vállalat létszá­mát nem a normális termeléshez mérten állítja be, hanem a ne­gyedév végi hajrában kívánt ma­gasabb követelményhez. 1964-ben az állami iparban 11 200 fővel léptük túl a létszám­tervet, azt a létszámtervet, amelyről megmondhatjuk, hogy viszonylag nem valami nagy szi­gorral volt megállapítva. Ugyan­akkor a legtöbb vállalatnál — a vállalatvezetők által ismert — ki­mutatott veszteségidők is 15 —20%-ot tesznek ki. Ezek tekin­télyes része a rossz munka- és üzemszervezés következtében a vállalatok hibájából adódik. A munkaidő kihasználása az építőiparban az 1963. évről az 1964. évre romlott. Növekedtek a törtna­pos és egész napos munkaidő-ki­esések is. A kiesett munkaidő mintegy 2000 fővel egyenértékű létszámnak és kb. 130 millió fo­rint termelési értéknek felel meg. Helyesek tehát azok a megállapí­tások, hogy egyik oldalon egyes vállalataink, üzemeink felesleges létszámot foglalkoztatnak, ugyan­akkor másutt létszámhiánnyal küszködnek. Ezért szükséges a felesleges munkaerő felszabadí­tása, hogy lehetővé tegyük a más területek ellátását munkaerővel. Veres elvtárs ezután az alkal­mazotti létszámról szólott. A munkáslétszám 1958—1963 között 27 százalékkal emelkedett. Ez idő alatt az alkalmazotti létszám 24 százalékkal, tehát majdnem azo­nos módon a fizikaiakéval. De ezen belül az adminisztratív lét­szám 34 százalékkal nőtt. Ez a kedvezőtlen tendencia, ha vala­mivel lassúbb ütemben is, de 1964-ben is folytatódott. Veres elvtárs elmondotta, hogy az iparban végrehajtott átszerve­zés következtében főként az irá­nyító szerveknél, trösztöknél, vál­lalati központokban a vártnál je­lentősen nagyobb mértékben nőtt az apparátus. A vállalati közpon­tokban — mondotta — indokolat­lanul megnőtt a vezető beosztá­súak száma, nemritkán csak az ő kedvükért létesítettek osztályo­kat, amelyeket aztán a gyáregysé­gek is igyekeztek lemásolni. Van olyan minisztériumi főigazgató­ság, ahol a tervezett létszám 200 fő volt, és ma már 335 főnél tar­tanak. Az összevont vállalatoknál még rosszabb a helyzet. A Remix Rá­diótechnikai Vállalatnál például 1962-ben 1000 munkásra 64, 1964- ben már 78 adminisztrátor jutott. 1000 munkásra jutó adminisztra­tív-létszám alakulása az ipar kü­lönböző területein. Sokan az ad­minisztratív-létszám nagyságát, és az emelkedő tendenciát a gé­pesítés alacsony fokával magya­rázzák. Kétségtelen, a gépesítés jelentőségét, és azt a tényt, hogy nálunk az adminisztratív munka gépesítésének foka viszonylag alacsony — nem szabad lebecsül­ni. Ennek ellenére a növekedést, a helytelen tendenciákat nem le­het csak a gépesítés színvonalára visszavezetni, hanem sokkal in­kább a feleslegesen megnőtt ad­minisztrációs munkára. Közismert dolog, hogy sok helyen nem elég­gé koordinált a vállalatok közötti és az egyes vállalatokon belüli tevékenység, ezért jelentős mér­tékben megnőtt például a főható­ságok által követelt jelentések száma. Így például az építőipari vállalatoknak 1958-ban 77 000 adattal kellett jelentést küldeniük a minisztériumnak. Ez a szám 1963-ban 560 000 adatra emelke­dett. A norm­atrikízisről A munkaügyi miniszter ezután a munkanormákról szólott. Ha­zánkban — mondotta — 1960—61- ben volt országos méretű norma­rendezés. Sok vállalatnál azonban azóta elhanyagolták a normák karbantartását. A vállalatoknál helyenként fellépő opportuniz­mus, a felügyeleti szervek elégte­len számonkérése és a Munka­ügyi Minisztérium nem elég eré­lyes jelzései következtében a nor­mákban most ismét lazulás kö­vetkezett be. Pedig közben a leg­több érintett üzemben számotte­vően fejlődött a technikai appa­rátus. A normalazulás és más munkaszervezési intézkedések el­hanyagolása következtében azon­ban a termelékenység nem emel­kedett úgy, mint ahogy azt a nép­gazdaság beruházásai indokolták volna. Mindez szükségessé teszi a nor­marendezést és más munkaszer­vezési intézkedések megtételét, hogy emelni lehessen a munka hatékonyságát ott, ahol erre érett a helyzet. A normarendezési teendőknél abból kell kiindulni, hogy a ren­dezést semmiképpen sem szabad mechanikusan végrehajtani. A felmérést mindenütt el kell vé­gezni, de a rendezés mértéke ter­mészetesen iparáganként vagy üzemenként differenciált kell hogy legyen, aszerint, hogy az adott terület mennyire foglalko­zott a normák folyamatos kar­bantartásával. Népgazdaságunk érdeke meg­követeli, hogy a dolgozók bevo­násával, a helyzet nyílt, őszinte megbeszélésével közbelépjünk a normák lazulási folyamatának megszüntetésére. A további nor­marendezési kampányok megelő­zése érdekében pedig állandó fel­adat, hogy — az 1961-es minisz­tertanácsi rendelet szerint — a normák szükséges karbantartását a vállalatok központi beavatko­zás nélkül maguk végezzék el. A Munka Törvénykönyve­­ módosítása A következőkben Veres ékvtárs­­ a Munka Törvénykönyvének az év elején életbe lépett módosításá­val foglalkozott. A Munka Törvénykönyve — mondotta — messzemenő jogokat biztosít a dolgozóknak, de a jogok és kötelességek nem mindenben voltak arányban. A Munka Tör­vénykönyvében eszközölt változ­tatások azt célozzák, hogy ne egy­forma elbírálás alá essen a jól dolgozó a rosszul dolgozóval , a fegyelmezett és a munkahelyéhez hű ember a fegyelmezetlennel és a vándorlóval. Az elrendelt módosítások egy része a szociális juttatásokra ter­jed ki. A Magyar­ Népköztársaság állama szociális juttatás tekinte­tében a világ első államai közé közé tartozik. Nálunk minden ki­fizetett 100 forint munkabérre, a szociális ráfordítás 78 forintot tesz ki. A módosítással azon az igazságtalan helyzeten kívántunk változtatni, hogy — függetlenül attól, hogy ki mennyire vesz részt a termelésben — a juttatásokból egyformán részesül. A magyar dolgozók döntő több­ségükben öntudatosak, fegyelme­ Ugyanilyen tendenciát mutat az Rusznyák István és Major Tamás a folyosón l­r. l’Wri (tábor Csongrád megyei képviselő Hangsúlyozta, hogy a mezőgaz­daság szocialista átalakulásával kiszélesedett a társadalombizto­sítás, s ez mind nagyobb felada­tot ró az egészségügyre. A fejlő­dés szembetűnő: 1957 és 1964 kö­zött a kórházi ágyak száma 8457- tel emelkedett, időközben 34 új rendelőintézetet, illetve szakrende­lőt is létesítettek. A jelzett idő­szakban 235 ezerrel több beteget ápoltak a kórházakban, kilenc­ezerrel nőtt a szakorvosi órák és 10 millióval a rendelőintézetek­ben tartott vizsgálatok száma. Mindezek ellenére kórházaink ma is zsúfoltak. Ennek az okát — a közhiedelemmel ellentétben — a képviselő nem a kórházi ágyak hiányában, hanem a kórházi ápo­lás iránti túlzott igényben látja. — Az egészségügyi hálózatnak­­ és az államnak közös érdeke — folytatta a képviselő —, hogy fö­löslegesen ne utaljanak betegeket a körzetekből a rendelőintézetek­be, illetve a rendelőintézetekből a kórházakba. Az egészségügyi ellátás fejlesztésénél­ alapvető kö­vetelménye, hogy a rendelőinté­zetek fokozatosan felzárkózzanak a kórházi ápolás színvonalához, ellenkező esetben a rendelőinté­zetek nem töltik be hivatásukat, az ott végzett vizsgálatokat a kórházakban meg kell ismételni. Ilyen előzmények után elhúzódik a gyógyítás, növekszik a táppénz és a munkából kieső órák száma. A kórházak belső szervezetével kapcsolatban a felszólaló helye­selte azt a törekvést, hogy az in­tézményekben minél több önálló osztály létesül. Véleménye szerint a jól felszerelt osztályok vezeté­sével főállású konziliáris orvoso­kat kell megbízni. Befejezésül a képviselő az ápolónőképzéssel foglalkozott. Megemlítette, hogy napirendre kell tűzni az ápolónő­képzést elősegítő kollégiumok lé­tesítését. A képviselő a költségvetési ter­vezetet elfogadta. Következőnek Bolodár Alajosné szólalt fel. llolodár Altistiné Ifajdu­-Bihar megyei képviselő Megyéje kulturális fejlődésé­ről, a művelődésügy fejlesztésé­re fordított előirányzatokról be­szélt. Örömmel nyugtázta, hogy 1965-ben az e célra rendelkezés­re álló összegek biztosítják a kul­turális intézmények működését, sőt lehetővé tesznek bizonyos fejlesztést is. A Hajdú-Bihar me­gyei óvodák és állandó napközi otthonok fenntartására például idén csaknem 20 millió forinttal többet fordítanak a tavalyinál, s az óvodás korú gyermekeknek már 46,7 százalékát el tudják helyezni a gyermekintézmények­ben. Az előző esztendőkhöz mér­ten nagyon megnőttek az álta­lános iskolai napközi otthoni el­látás iránti igények is. A nagy összegű ráfordítások ellenére azonban a tanév elején Debre­cenben még több mint 800 gye­rek maradt ki hely hiányában, s a napközik így is túlzsúfoltak. A képviselő beszámolt a me­gye középiskolai hálózatának fej­lődéséről is. A gimnáziumi, tech­nikumi hallgatók számának gya­rapodásával még nem tart lépést a fejlesztés. Debrecenben pél­dául 67 terem áll a tanácsi fel­ügyelettel működő középiskolák 113 tanulócsoportjának rendelke­zésére, s ezekben az iskolákban egyetlen rendeltetésszerűen hasz­nált előadói terem sincs, mert valamennyit tanteremként hasz­nálják. A városnak egyébként is hat olyan középiskolája van, ahol nemcsak megyei, hanem a Tiszántúl legkülönbözőbb ré­szeiből érkezett diákok tanulnak. Mindez szerepet játszik abban, hogy Hajdú-Biharban az általá­nos iskolát végzett diákoknak az országos átlagnál kisebb száza­léka került középiskolába. Bolodár Alajosné ezután az ok­tatás színvonalának emeléséhez szükséges technikai feltételek biztosításáról szólt, majd a költ­ségvetést elfogadta, és az ország­­gyűlésnek elfogadásra ajánlotta. Ezután Martin János szólalt fel. Alark­is János budapesti képviselő bevezetőben elemezte a költ­ségvetésnek a gépipart érintő rendelkezéseit, majd hangsúlyoz­ta: népgazdaságunk fejlődése megköveteli a minőség és­ a ter­melékenység állandó javítását. Ennek elengedhetetlen feltétele a műszaki fejlődés, amelynek elősegítésére az idén is jelentős összegeket költ az ország. E be­ruházások ésszerű felhasználása­­ érdekében javasolta, hogy a mi­nisztériumok az ipar valameny­­nyi ágazatában jobban vizsgálják felül: milyen körülmények között készülnek az egyes gyártmányok. E felmérés eredménye alapján döntsék el, hogy a műszaki fej­lesztésre igénybe vehető összeget a munkafolyamat mely részén kell gazdaságosan felhasználni. Részletesen szólt az öntödék munkájáról, problémáiról, s han­goztatta, hogy több öntöde üze­men kívül helyezése korai volt. Az elavult üzemeket — vélemé­nye szerint — nem leszerelni, ha­nem felújítani kell. A továbbiak­ban foglalkozott a munkafegye­lem javításának fontosságával. Szóvá tette, hogy tapasztalatai szerint egyes helyeken nem a fel­­duzzadt adminisztrációs appará­tus csökkentésével kívánják a gazdaságosabb termelést, a jobb munkafegyelmet megvalósítani, hanem a fizikai állományú dol­gozókkal kezdik meg a létszám­­csökkentést. Egyes gazdasági ve­zetők valóságos harcot vívnak, hogy a hozzájuk beosztott, alkal­mazotti állományban dolgozók létszáma a lehetőség szerint ne nagyon csökkenjen, s ha mégis, akkor főleg a kisebb keresetűek létszámát csökkentsék. Hasznos lenne, ha a vállalatok felülvizs­gálnák a túlzott adminisztrációs munkát. Befejezésül hangoztatta: " A termelékenység növelése érdeké­ben a munka technológiai és gaz­dasági fegyelme mellett szükség van a normák karbantartására is. Ez kissé kényes dolog, hiszen anyagiakról van szó, de bízom abban, hogy a dolgozók megértik és helyeselni fogják, ha a nor­mák karbantartását nem gépiesen hajtják végre, hanem ott, ahol az valóban reális és szükséges. A képviselő a költségvetési tör­vényjavaslatot elfogadta, és az­­Folytatás a 8. oldalon.) e­ zettek, helyeslik a társadalom szocialista építését és azt munká­jukkal támogatják is. Mindemel­lett hiba volna azt mondani, hogy ma már Magyarországon min­denki öntudatos és fegyelmezett. Nálunk is vannak olyanok, akik nem szeretnek dolgozni, s ha­nyagok. Sűrűn kaptunk olyan észrevételeket vállalati törzsgár­­datagoktól, igazgatóktól, műsza­kiaktól, hogy a Munka Törvény­­könyve nem teszi lehetővé egyes, fegyelmezetlen dolgozókkal szem­ben — akik magatartásukkal a közösség érdekeit sértik — rend­szabályok alkalmazását Véleményem szerint — e tekin­tetben is rendet kell teremteni, és ez a helyi vezetés kötelessége. Ehhez a Munka Törvénykönyvé­nek módosítása megadja a tör­vényes alapot. A beterjesztett költségvetést a magam részéről elfogadom, és el­fogadásra ajánlom. Ezután dr. Petri Gábor követ­kezett szólásra.

Next