Népszabadság, 1965. február (23. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-12 / 36. szám
1985. február 12. péntek NÉPSZABADSÁG (Folytatás a 6. oldalról.) Kelettel ellentétes pénzügyi szabályok tiltják a különféle szervek anyagi eszközeinek együttes felhasználását. A képviselőnő a többi között szóvá tette, hogy Romion, a harmincezer lakosú bányászvárosban, ahol szakszervezeti intézmények látják el a népművelés sokrétű feladatát, sem a városi, sem a megyei tanács nem járulhat hozzá a költségekhez, mert ezzel megsértené valamelyik rendelet egyik vagy másik paragrafusát. Rámutatott: a rendelkezésre álló összegek szétforgácsolása gátolja a nagyobb népművelési akciókat, jelentősebb tömegekhez szóló kulturális tevékenység kibontakozását. A bürokratikus megkötöttségek nemegyszer oda vezetnek, hogy elszigetelt helyi érdekek határozzák meg a gazdálkodás módját. — Helyes lenne — javasolta Rameiss Ferencné —, ha egy-egy terület kulturális igényeinek ellátását egyetlen központból irányítanák. A rendelkezésre álló eszközöket valamennyi szerv, esetleg a tanács vagy más közösen támogatott intézmény rendelkezésére bocsátaná, s közös program alapján ellenőrizné a támogatás célszerű felhasználását. Meggyőződésem, hogy a költségvetési előirányzat megváltoztatása nélkül is jelentékenyen megtetézhetnénk népművelési munkánk anyagi fedezetét. A képviselő a törvényjavaslatot elfogadta. Ezután szünet következett. Szünet után dr. Beresztóczy Miklós vette át az elnöki tisztet, és szót adott Veres József munkaügyi miniszternek. Veres József munkaügyi miniszter felszólalássa A munkaügyi miniszter felszólalásában mindenekelőtt a létszámgazdálkodással foglalkozott. Munkaerő-gazdálkodási szakembereink jelentős többségének véleménye szerint — mondotta — a munkaerő-kereslet nagyobbik része nem indokolt, az csak az üzem- és munkaszervezés területén levő fogyatékosságokból adódó alacsony termelékenység következménye. Magyarul mondva, a vélt létszámhiány nagyobb, mint amenynyit iparunk természetes növekedése indokol. Ennek egyik fontos oka az, hogy sok vállalat helytelen gazdálkodást folytatott és folytat még ma is. Erre utal a termelés hullámzása, az, hogy a negyedév elején lemaradnak a terv teljesítésében és ezt a negyedév végén, hajrával akarják behozni. A Ganz Villamossági Gyárban például az elmúlt év IV. negyedév termeléséből októberben 25%-ot, novemberben 30%-ot és decemberben 45%-ot teljesítettek. Ezek az arányok eléggé általánosak. A vállalati gazdálkodás legtöbb helyen a vállalat létszámát nem a normális termeléshez mérten állítja be, hanem a negyedév végi hajrában kívánt magasabb követelményhez. 1964-ben az állami iparban 11 200 fővel léptük túl a létszámtervet, azt a létszámtervet, amelyről megmondhatjuk, hogy viszonylag nem valami nagy szigorral volt megállapítva. Ugyanakkor a legtöbb vállalatnál — a vállalatvezetők által ismert — kimutatott veszteségidők is 15 —20%-ot tesznek ki. Ezek tekintélyes része a rossz munka- és üzemszervezés következtében a vállalatok hibájából adódik. A munkaidő kihasználása az építőiparban az 1963. évről az 1964. évre romlott. Növekedtek a törtnapos és egész napos munkaidő-kiesések is. A kiesett munkaidő mintegy 2000 fővel egyenértékű létszámnak és kb. 130 millió forint termelési értéknek felel meg. Helyesek tehát azok a megállapítások, hogy egyik oldalon egyes vállalataink, üzemeink felesleges létszámot foglalkoztatnak, ugyanakkor másutt létszámhiánnyal küszködnek. Ezért szükséges a felesleges munkaerő felszabadítása, hogy lehetővé tegyük a más területek ellátását munkaerővel. Veres elvtárs ezután az alkalmazotti létszámról szólott. A munkáslétszám 1958—1963 között 27 százalékkal emelkedett. Ez idő alatt az alkalmazotti létszám 24 százalékkal, tehát majdnem azonos módon a fizikaiakéval. De ezen belül az adminisztratív létszám 34 százalékkal nőtt. Ez a kedvezőtlen tendencia, ha valamivel lassúbb ütemben is, de 1964-ben is folytatódott. Veres elvtárs elmondotta, hogy az iparban végrehajtott átszervezés következtében főként az irányító szerveknél, trösztöknél, vállalati központokban a vártnál jelentősen nagyobb mértékben nőtt az apparátus. A vállalati központokban — mondotta — indokolatlanul megnőtt a vezető beosztásúak száma, nemritkán csak az ő kedvükért létesítettek osztályokat, amelyeket aztán a gyáregységek is igyekeztek lemásolni. Van olyan minisztériumi főigazgatóság, ahol a tervezett létszám 200 fő volt, és ma már 335 főnél tartanak. Az összevont vállalatoknál még rosszabb a helyzet. A Remix Rádiótechnikai Vállalatnál például 1962-ben 1000 munkásra 64, 1964- ben már 78 adminisztrátor jutott. 1000 munkásra jutó adminisztratív-létszám alakulása az ipar különböző területein. Sokan az adminisztratív-létszám nagyságát, és az emelkedő tendenciát a gépesítés alacsony fokával magyarázzák. Kétségtelen, a gépesítés jelentőségét, és azt a tényt, hogy nálunk az adminisztratív munka gépesítésének foka viszonylag alacsony — nem szabad lebecsülni. Ennek ellenére a növekedést, a helytelen tendenciákat nem lehet csak a gépesítés színvonalára visszavezetni, hanem sokkal inkább a feleslegesen megnőtt adminisztrációs munkára. Közismert dolog, hogy sok helyen nem eléggé koordinált a vállalatok közötti és az egyes vállalatokon belüli tevékenység, ezért jelentős mértékben megnőtt például a főhatóságok által követelt jelentések száma. Így például az építőipari vállalatoknak 1958-ban 77 000 adattal kellett jelentést küldeniük a minisztériumnak. Ez a szám 1963-ban 560 000 adatra emelkedett. A normatrikízisről A munkaügyi miniszter ezután a munkanormákról szólott. Hazánkban — mondotta — 1960—61- ben volt országos méretű normarendezés. Sok vállalatnál azonban azóta elhanyagolták a normák karbantartását. A vállalatoknál helyenként fellépő opportunizmus, a felügyeleti szervek elégtelen számonkérése és a Munkaügyi Minisztérium nem elég erélyes jelzései következtében a normákban most ismét lazulás következett be. Pedig közben a legtöbb érintett üzemben számottevően fejlődött a technikai apparátus. A normalazulás és más munkaszervezési intézkedések elhanyagolása következtében azonban a termelékenység nem emelkedett úgy, mint ahogy azt a népgazdaság beruházásai indokolták volna. Mindez szükségessé teszi a normarendezést és más munkaszervezési intézkedések megtételét, hogy emelni lehessen a munka hatékonyságát ott, ahol erre érett a helyzet. A normarendezési teendőknél abból kell kiindulni, hogy a rendezést semmiképpen sem szabad mechanikusan végrehajtani. A felmérést mindenütt el kell végezni, de a rendezés mértéke természetesen iparáganként vagy üzemenként differenciált kell hogy legyen, aszerint, hogy az adott terület mennyire foglalkozott a normák folyamatos karbantartásával. Népgazdaságunk érdeke megköveteli, hogy a dolgozók bevonásával, a helyzet nyílt, őszinte megbeszélésével közbelépjünk a normák lazulási folyamatának megszüntetésére. A további normarendezési kampányok megelőzése érdekében pedig állandó feladat, hogy — az 1961-es minisztertanácsi rendelet szerint — a normák szükséges karbantartását a vállalatok központi beavatkozás nélkül maguk végezzék el. A Munka Törvénykönyve módosítása A következőkben Veres ékvtárs a Munka Törvénykönyvének az év elején életbe lépett módosításával foglalkozott. A Munka Törvénykönyve — mondotta — messzemenő jogokat biztosít a dolgozóknak, de a jogok és kötelességek nem mindenben voltak arányban. A Munka Törvénykönyvében eszközölt változtatások azt célozzák, hogy ne egyforma elbírálás alá essen a jól dolgozó a rosszul dolgozóval , a fegyelmezett és a munkahelyéhez hű ember a fegyelmezetlennel és a vándorlóval. Az elrendelt módosítások egy része a szociális juttatásokra terjed ki. A Magyar Népköztársaság állama szociális juttatás tekintetében a világ első államai közé közé tartozik. Nálunk minden kifizetett 100 forint munkabérre, a szociális ráfordítás 78 forintot tesz ki. A módosítással azon az igazságtalan helyzeten kívántunk változtatni, hogy — függetlenül attól, hogy ki mennyire vesz részt a termelésben — a juttatásokból egyformán részesül. A magyar dolgozók döntő többségükben öntudatosak, fegyelme Ugyanilyen tendenciát mutat az Rusznyák István és Major Tamás a folyosón lr. l’Wri (tábor Csongrád megyei képviselő Hangsúlyozta, hogy a mezőgazdaság szocialista átalakulásával kiszélesedett a társadalombiztosítás, s ez mind nagyobb feladatot ró az egészségügyre. A fejlődés szembetűnő: 1957 és 1964 között a kórházi ágyak száma 8457- tel emelkedett, időközben 34 új rendelőintézetet, illetve szakrendelőt is létesítettek. A jelzett időszakban 235 ezerrel több beteget ápoltak a kórházakban, kilencezerrel nőtt a szakorvosi órák és 10 millióval a rendelőintézetekben tartott vizsgálatok száma. Mindezek ellenére kórházaink ma is zsúfoltak. Ennek az okát — a közhiedelemmel ellentétben — a képviselő nem a kórházi ágyak hiányában, hanem a kórházi ápolás iránti túlzott igényben látja. — Az egészségügyi hálózatnak és az államnak közös érdeke — folytatta a képviselő —, hogy fölöslegesen ne utaljanak betegeket a körzetekből a rendelőintézetekbe, illetve a rendelőintézetekből a kórházakba. Az egészségügyi ellátás fejlesztésénél alapvető követelménye, hogy a rendelőintézetek fokozatosan felzárkózzanak a kórházi ápolás színvonalához, ellenkező esetben a rendelőintézetek nem töltik be hivatásukat, az ott végzett vizsgálatokat a kórházakban meg kell ismételni. Ilyen előzmények után elhúzódik a gyógyítás, növekszik a táppénz és a munkából kieső órák száma. A kórházak belső szervezetével kapcsolatban a felszólaló helyeselte azt a törekvést, hogy az intézményekben minél több önálló osztály létesül. Véleménye szerint a jól felszerelt osztályok vezetésével főállású konziliáris orvosokat kell megbízni. Befejezésül a képviselő az ápolónőképzéssel foglalkozott. Megemlítette, hogy napirendre kell tűzni az ápolónőképzést elősegítő kollégiumok létesítését. A képviselő a költségvetési tervezetet elfogadta. Következőnek Bolodár Alajosné szólalt fel. llolodár Altistiné Ifajdu-Bihar megyei képviselő Megyéje kulturális fejlődéséről, a művelődésügy fejlesztésére fordított előirányzatokról beszélt. Örömmel nyugtázta, hogy 1965-ben az e célra rendelkezésre álló összegek biztosítják a kulturális intézmények működését, sőt lehetővé tesznek bizonyos fejlesztést is. A Hajdú-Bihar megyei óvodák és állandó napközi otthonok fenntartására például idén csaknem 20 millió forinttal többet fordítanak a tavalyinál, s az óvodás korú gyermekeknek már 46,7 százalékát el tudják helyezni a gyermekintézményekben. Az előző esztendőkhöz mérten nagyon megnőttek az általános iskolai napközi otthoni ellátás iránti igények is. A nagy összegű ráfordítások ellenére azonban a tanév elején Debrecenben még több mint 800 gyerek maradt ki hely hiányában, s a napközik így is túlzsúfoltak. A képviselő beszámolt a megye középiskolai hálózatának fejlődéséről is. A gimnáziumi, technikumi hallgatók számának gyarapodásával még nem tart lépést a fejlesztés. Debrecenben például 67 terem áll a tanácsi felügyelettel működő középiskolák 113 tanulócsoportjának rendelkezésére, s ezekben az iskolákban egyetlen rendeltetésszerűen használt előadói terem sincs, mert valamennyit tanteremként használják. A városnak egyébként is hat olyan középiskolája van, ahol nemcsak megyei, hanem a Tiszántúl legkülönbözőbb részeiből érkezett diákok tanulnak. Mindez szerepet játszik abban, hogy Hajdú-Biharban az általános iskolát végzett diákoknak az országos átlagnál kisebb százaléka került középiskolába. Bolodár Alajosné ezután az oktatás színvonalának emeléséhez szükséges technikai feltételek biztosításáról szólt, majd a költségvetést elfogadta, és az országgyűlésnek elfogadásra ajánlotta. Ezután Martin János szólalt fel. Alarkis János budapesti képviselő bevezetőben elemezte a költségvetésnek a gépipart érintő rendelkezéseit, majd hangsúlyozta: népgazdaságunk fejlődése megköveteli a minőség és a termelékenység állandó javítását. Ennek elengedhetetlen feltétele a műszaki fejlődés, amelynek elősegítésére az idén is jelentős összegeket költ az ország. E beruházások ésszerű felhasználása érdekében javasolta, hogy a minisztériumok az ipar valamenynyi ágazatában jobban vizsgálják felül: milyen körülmények között készülnek az egyes gyártmányok. E felmérés eredménye alapján döntsék el, hogy a műszaki fejlesztésre igénybe vehető összeget a munkafolyamat mely részén kell gazdaságosan felhasználni. Részletesen szólt az öntödék munkájáról, problémáiról, s hangoztatta, hogy több öntöde üzemen kívül helyezése korai volt. Az elavult üzemeket — véleménye szerint — nem leszerelni, hanem felújítani kell. A továbbiakban foglalkozott a munkafegyelem javításának fontosságával. Szóvá tette, hogy tapasztalatai szerint egyes helyeken nem a felduzzadt adminisztrációs apparátus csökkentésével kívánják a gazdaságosabb termelést, a jobb munkafegyelmet megvalósítani, hanem a fizikai állományú dolgozókkal kezdik meg a létszámcsökkentést. Egyes gazdasági vezetők valóságos harcot vívnak, hogy a hozzájuk beosztott, alkalmazotti állományban dolgozók létszáma a lehetőség szerint ne nagyon csökkenjen, s ha mégis, akkor főleg a kisebb keresetűek létszámát csökkentsék. Hasznos lenne, ha a vállalatok felülvizsgálnák a túlzott adminisztrációs munkát. Befejezésül hangoztatta: " A termelékenység növelése érdekében a munka technológiai és gazdasági fegyelme mellett szükség van a normák karbantartására is. Ez kissé kényes dolog, hiszen anyagiakról van szó, de bízom abban, hogy a dolgozók megértik és helyeselni fogják, ha a normák karbantartását nem gépiesen hajtják végre, hanem ott, ahol az valóban reális és szükséges. A képviselő a költségvetési törvényjavaslatot elfogadta, és azFolytatás a 8. oldalon.) e zettek, helyeslik a társadalom szocialista építését és azt munkájukkal támogatják is. Mindemellett hiba volna azt mondani, hogy ma már Magyarországon mindenki öntudatos és fegyelmezett. Nálunk is vannak olyanok, akik nem szeretnek dolgozni, s hanyagok. Sűrűn kaptunk olyan észrevételeket vállalati törzsgárdatagoktól, igazgatóktól, műszakiaktól, hogy a Munka Törvénykönyve nem teszi lehetővé egyes, fegyelmezetlen dolgozókkal szemben — akik magatartásukkal a közösség érdekeit sértik — rendszabályok alkalmazását Véleményem szerint — e tekintetben is rendet kell teremteni, és ez a helyi vezetés kötelessége. Ehhez a Munka Törvénykönyvének módosítása megadja a törvényes alapot. A beterjesztett költségvetést a magam részéről elfogadom, és elfogadásra ajánlom. Ezután dr. Petri Gábor következett szólásra.