Népszabadság, 1965. március (23. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-26 / 72. szám

KÖVETÉSRE MÉLTÓ PÉLDA! Szélesre tárta kapuit a pasaréti sporttelep Hétfőn és szombaton a „tömegsport napja“■ — Nem rózsás a helyzetünk, hiszen nincs egyetlenegy atléti­kai pályánk, s futballpálya is csak kettő van a kerületünkben — kesergett nemrégen Horváth Fe­renc, a II. kerületi TS elnöke. Eközben a kerületben — külö­nösen ilyenkor, tavasszal — egy­re növekszik a sport népszerűsé­ge. Tizenháromezren jelentkeztek a Kilián-versenyekre, s 6000-en már jelvényt is szereztek. A ke­rület 34 sportkörében 7000-en rendszeresen sportolnak. E nehéz helyzetben a TS el­nöksége végül is megtalálta a ki­utat: megkérték a Vasast, legyen segítségükre, és adja át egy-egy napra a Pasaréti úti sporttelepet. A piros-kék egyesület nem zár­kózott el a kérés elől, megtörtént a megállapodás, s most már min­den hétfő délután szabad a pá­lya a Kilián-versenyekre. Az első lépést követte a töb­bi. A kerület és az egyesület sportiskolái is összefogtak, az előző szervezi a versenyeket, az utóbbi mozgósítja a fiatalokat. A szakemberek noteszébe bekerült már néhány tehetséges atlétapa­lánta neve. Sőt a hétfő délután már kevésnek bizonyult, s így al­kalmakkor a szombat is a tömeg­versenyeké. Holnap délután pél­dául mezei futóversenyt rendez­nek, s a TS 400—500 általános is­kolást toborzott a viadalra. Az atlétikán túl, kerékpáros csillagtúrákat is terveznek a ke­rület iskolásai számára. A Medve utcai iskolában pedig megnyílt az első mozgókép-kiállítás, amely bemutatja a Vasas-sportolók éle­tét, megörökíti egy-egy nagy ver­seny izgalmas jeleneteit, s a Ki­­lián-próbák örömteli pillanatait. — Számunkra is gyümölcsöző ez a kapcsolat — mondják a Va­sas vezetői. — Nagyon jó lehe­tőség az utánpótlás biztosítására. Íme egy jó ötlet, amely pályá­hoz juttatta a II. kerületi fiata­lokat... Követésre méltó példa! Az 1964. évi Ezüstgerely-pályázat díjait Csanádi Árpád, az MTI elnökhelyettese adta át a nyerteseknek. Ezüstgerely-díjat kapott dr. Trubek Frigyes grafikusművész, a legjobb televíziós sport­­filmért Szőnyi János és Bárány György. Az 1861. év legjobb sport­fotójáért az Ezüstgerely-díjat fenti képével Petrovits László nyerte el. A felvétel a tavalyi magyar—francia mérkőzésen készült. Világszerte nagy érdeklődés a budapesti Universiade iránt A napokban készült el és a Nemzetközi Főiskolás Sportszö­vetség 91 tagállamának címére már úton is van a budapesti Uni­versiade 1. sz. bulletinje. A két nyelven, franciául és angolul megjelent s több fényképfelvétel­lel illusztrált kiadvány a verse­nyek műsoráról, színhelyéről, az elszállásolásról ad tájékoztatást. A május 20-i végleges jelentke­zési határidő előtt két hónappal már 25-re emelkedett a jelentke­zett országok száma. A sportszervezetekhez hason­lóan a külföldi sajtó is élénk ér­deklődést tanúsít, az augusztusi Universiade iránt. A londoni na­pilapok közül eddig már a Times, a Daily Telegraph, a Daily Mir­­ror, a Daily Express, a Daily Sketch, az Evening News és a Guardian közölte, hogy elküldi tudósítóját. A legnépesebb sportágnak az atlétika ígérkezik: mind a 25 or­szág indítani kívánja sportolóit a jövő évi atlétikai EB színhelyén, a budapesti Népstadionban. Az atlétika után a tenisz (21 ország), az úszás (20 ország), a vívás (19 ország) és a kosárlabda (17 or­szág) következik. Tornában 14, röplabdában 13, műugrásban 11, vízilabdában 10 ország tervezi versenyzőinek indítását. A magyar versenyzők az Uni­versiade műsorán szereplő vala­mennyi sportágban indulnak, lét­számuk előreláthatólag 135—140 lesz. Here és lik­ór/,ki a s­ rpstadion vasárnapi bírói A labdarúgó-bajnokság 3. for­dulójában a következőik bíráskod­nak: Bálla: Csepel—Vasas, Gere: MTK—Győr, Biróczki: Ferencvá­ros—Pécs, Vadas: Szeged—Bp. Honvéd, Kaposi: Komló—V. Dó­zsa, Müncz: Salgótarján—Dorog, Soós B.: Tatabánya—Ózd. Ami van­./.n a nézők és a 4—2—4 Párizsban mindössze 25 000 né­ző előtt játszott szerdán az oszt­rák és a francia labdarúgó-válo­gatott. Mindkét csapat a 4—2—4- es rendszert játszotta, ez nem na­gyon vonzza a nézőket. Az oszt­rákok nyertek egyébként 2:1-re, míg a B csapatok mérkőzésén Salzburgban a franciák győztek 2:0-ra. népszabadság A Magyar Szocialista Munkáspárt központi lapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Komócsin Zoltán Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Előfizetési díj egy hóra 15.— Ft Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vill., Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343—100, 142—220. Terjeszti a Posta Központi Hírlap Iroda, Bp., V., József nádor tér 1. Telefon: 180—850. Szikra Lapnyomda. — Index: 25 001. Jólesik a pihenő edzés közben... A képen bolgár és lengyel ke­rékpárosok láthatók, akik Plovdiv környékén együtt készülnek az idei Prága—Varsó—Berlin kerékpáros békeversenyre. Búcsú a női röplabda EK-tól A Sportcsarnokban csütörtök este mérsékelt érdeklődés mellett játszották az I. Dózsa—Bukaresti Dinamó női röplabda Európa Ku­pa visszavágó mérkőzést. A román bajnokcsapat 11:6-ra — 25 perc alatt — nyerte az első játszmát. A második játszmában végig a románok vezettek, és 15:11 lett az eredmény. A harma­dik és negyedik játszmában a ro­mánok lefékeztek, könnyedén vet­ték a küzdelmet. Előbb 4:1-es, majd 5:2-es vezetésük után a ma­gyar együttes 7:5-re, 10:7-re „el­húzott” és 15:12-re, majd 15:10-re nyert. Az ötödik, a döntő játsz­mában azután újra a románok­ ragadták magukhoz az irányítást és végig vezetve győztek 15:6-ra. A románok tehát a bukaresti (3:0) és a budapesti mérkőzést (3:2) is megnyerték és 6:2-es összjátszma­­aránnyal kerültek az Eb közép­­döntőjébe. Az előmérkőzésen: V. Dózsa— Bp. Honvéd férfi 3:1. ZÁGRÁB: Április 9 és 28 között a sakkozók nemzetközi versennyel em­lékeznek meg Jugoszlávia felszabadu­lásának 20. évfordulójáról. A magyar sakksportot Portisch Lajos nemzet­közi nagymester képviseli. A legjobb jugoszláv és szovjet versenyzők mel­lett valószínűleg az amerikai Fischer is indul. LIVORNO: A szovjet labdarúgó vá­logatott keret 10 003 néző előtt az olasz Livorno ellen játszott edzőmérkőzést és a találkozó gól nélküli döntetlen­nel ért véget. DUBLIN: Belgium válogatottja ba­rátságos mérkőzésen 2:0 (1:0) arányú győzelmet aratott Írország ellen. ROMA: Ha az Európa Kupa döntője május 26-án nem hoz döntést, az újabb labdarúgó-mérkőzést, a ,,máso­dik döntőt” Brüsszelben bonyolítják le. BUENOS AIRES: Százezer néző előtt az Independiente 2:0 (2:0) arányban győzött a Boca Juniors ellen. Vasár­nap kerül sor a visszavágóra s a to­vábbjutó együttes játssza majd a ku­pa döntőjét a Penarol—Santos ta­lálkozó győztesével. A döntőben jobbnak bizonyuló csapat mérkőzik az EK győztesével a Világ Kupáért. BYTOM: Rappan Kupa visszavágó mérkőzésen a Polonia Bytom 4:1 (1:0) arányban győzött az SC Karl- Marx-Stadt ellen. Az első találkozót az NDK-együttes csak 2:0-ra nyerte, és így a lengyelek jutottak tovább. LENTIK­off MALMÖ: Rappan Kupa-visszavágó: Malmö—SC Leipzig 1:1 (0:0). Az SC Leipzig az elődöntőbe jutott, miután az első mérkőzésen 4:1-re győzött. HAGA: a holland lapok részletes tudósításban számolnak be a Liver­pool—FC Köln Európa Kupa harma­dik mérkőzéséről (2:2). Az Algemen Dagblad megállapítja, hogy a drámai küzdelem rosszul fejeződött be, ugyanis a nyugatnémetek érdemelték volna meg a továbbjutást. A lap bí­­rálja a belga játékvezető működését is. A Telegraf szerint igazságtalanul végződött a két csapat 300 perces, maratoni küzdelme. A rokonszenv ez­úttal a vesztes csapat mellett állt és a mérkőzés egyetlen szépséghibája, h­ogy a sorsolással nem a kölniek ju­tottak tovább. MOSZKVA: A szovjet ökölvívóbaj­nokság elődöntőjében a legváratla­nabb eredmény az volt, hogy nehéz­súlyban az olimpiai bronzérmes Je­­meljanov vereséget szenvedett Csepu­­lisztól és így nem került a döntőbe. Ezzel Jemeljanov a berlini EB-n sem indulhat, mivel a Szovjet Ökölvívó Szövetség döntése szerint az EB-n az idei szovjet bajnokok vesznek részt. MADRID: A CSZKA és a Real Mad­rid megállapodott a férfi kosárlabda Eb-döntők időpontjában. Eszerint a két együttes április 8-án Moszkvában s 6 nappal később, április 14-én Mad­ridban játszik egymás ellen. SZERELVÉNY ÉRTÉKESÍTŐ VÁLLALAT a 114/1965. (PK. 8.) PM—OT együttes utasítása kapcsán felajánlja közreműködését térítésmentesen a vállalatok készletrendezési munkáihoz. MŰSZAKI VEVŐSZOLGÁLATOT létesítünk és folyamatosan segítjük az elfekvő készletek értékesítését. E célból minden pénteken 8—12 óra között ELADÁSI NAPOKAT szervezünk Bp. VI., Bajcsy-Zsilinszky út 31. sz. alatt levő központi tanácstermünkben, első ízben 1965. III. 26-án Csavarárutermékek eladására. 1965. IV. 2. Épület- és ipari szerelvények, egészségügyi beren­dezések, szivattyú, fittingtermékek eladására. 1965. IV. 9. A vállalat profiljába tartozó valamennyi termék (csavar, szerelvény, szivattyú stb.) eladására. Kérjük ügyfeleinket, hogy értékesítés és vásárlás céljából keressék fel vállalatunkat. Ezen felül is rendelkezésükre áll műszaki vevőszolgálatunk. Telefon: 120—775, Bognár István Szerelvényértékesítő V. Bp. VI., Bajcsy-Zs. út 331. félemelet 12. Ljubljana várja az aszta­l­i trn­­­szt­­ökrt Még húsz nap választja el a világ legjobb asztaliteniszezőit az április 15 és 25 között Ljubljanában sorra kerü­lő 28. asztalitenisz-világbajnokság rajt­jától, de a versenybíróság már elké­szítette a sorsolást, s az egyes ver­senyszámok táblázatát mind a 48 rész­vevő ország szövetségének megküldte. * A férfi egyesben 272, a női egyes­ben 145, a férfi párosban 120, a női párosban 68, a vegyes párosban 137 indulója lesz a világbajnokságnak. * A rendező bizottság messzemenően kíván gondoskodni a külföldi részve­vők szórakoztatásáról. Tizenegy nap alatt kilenc hangversenyt rendeznek Ljubljanában. Előadásokat tartanak a legjobb jugoszláv népi tánccsoportok is. Szurkolók versenye Már folyik és értékelik az első osztályú labdarúgócsapatok szur­kolóinak sportszerűségi verse­nyét. Amíg a pályán elért ered­mények alapján a Bp. Honvéd csapata vezet, addig az együttes szurkolói egyelőre az utolsó he­lyen állnak az újszerű verseny­ben. Két forduló alapján a sor­rend: 5 pontos: Dorog, MTK, Pécs, Salgótarján, Szeged, Tata­bánya, 4,8 pontos: Komló, 4,6 pontos: Ózd, 4 pontos: Csepel, Ferencváros, Győr, VI. Dózsa, Va­sas, 3 pontos: Bp. Honvéd. SPORTHÍREK CSEPELEN LÉPTEK PÁLYÁRA csütörtökön a­­­agyarországon ven­dégszereplő kubai férfi és női kosár­labdacsapatok: Magyar ifjúsági válo­gatott—Kubai utánpótlás (női) 74:57 (33:21), Csepel—Kubai utánpótlás (fér­fi) 83:67 (40:35)). FÜGGŐ JÁTSZMÁKAT FEJEZTEK BE, majd a 7. forduló mérkőzéseit játszották le a baráti hadseregek nem­zetközi férfi egyéni sakkversenyén. Az 5. fordulóból: dr. Liptay—Tóth döntetlen, a 6. fordulóból: Kadrev— Hóra 1:0. A 7. forduló játszmái: Au­­gustin—Hóra, Popov—Kadrev és dr. Liptay—Szavon döntetlen, Vaszjukov —Filipowicz 1:0, Meleghegyi—Csőm. 0:1, Tóth—Marsalek függő. Az élcso­port állása: Szavon és Vaszjuk­ov 5—5,­­Augustin és Kadrev 4,5—4,5 pont. BUDAPESTEN április 30 és május 2 között lesz a Magyarország—Brazí­lia Davis Kupa teniszmérkőzés. A ma­gyar versenyzők: Gulyás, Szikszai, Korpás és Varga a jövő héttől rivié­­rai versenyeken készülnek a rájuk váró nagy feladatra. KOPPENHÁGÁBAN jövő szerdán játssza az Európa Kupa döntőjébe ju­tott Bp. Spartacus női kézilabdacsa­pata első mérkőzését a dán bajnok ellen A magyar együttes szombaton utazik el Budapestről. NÉGY ÉVE írták ki a súlyemelő Duna Kupa küzdelmeit és München, Bukarest, Szófia és Ljubljana után az idén a Magyar Súlyemelő Szövetség rendezi meg a versenyt. A részvevők, hét ország legjobbjai április 10—11-én a Sportcsarnokban találkoznak. ZSÁGOT IRÉNT, a volt sokszoros válogatott versenyzőt nevezték ki a műugrók szövetségi edzőjének. IZOMMŰKÖDÉS ÉS SPORT címmel a Magyar Biofizikai Társaság, a Ma­gyar Testnevelési és Sport Szövetség, valamint az Országos Testnevelési és Sportegészségügyi Intézet csütörtökön tudományos tanácskozást rendezett a Magyar Tudományos Akadémián. Ernst Jenő akadémikus, dr. Nemessuri Mihály és dr. Abád József előadásait sok hozzászólás követte.

Next