Népszabadság, 1965. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-25 / 121. szám

2 NÉPSZABADSÁG Feszültség, letartóztatások Brasiliában A Reuter jelentése szerint a brazil fővárosba vezető utakat katonaság őrzi, s az elmúlt órák­ban „a kormány megdöntésére szervezett” állítólagos összeeskü­vés miatt a rendőrség sok köz­­alkalmazottat és diákot őrizetbe vett. A biztonsági rendőrség előzőleg kiderítette, hogy Brasilia külvá­rosaiban megjelent egy sokszoro­sított kiáltvány. A manifesztum, amelynek szerzői után folyik a nyomozás, állítólag arra szólítja fel az ország népét, döntse meg Castello Branco katonai kormá­nyát, s tiltakozik amiatt, hogy Brazília az Egyesült Államok uszályában csapatokat küldött a dominikai AÁSZ-erőkbe. Miguel Arraes, Pernambuco ál­lam volt kormányzója csütörtö­kön az illegalitásból nyilatkozó­Szombaton Bogotában a rend­őrség ismét összeütközött a tün­tető diákokkal. Az összetűzés előtt a diákok megtámadták és felgyújtották David Wade száza­dosnak, az Egyesült Államok kö­­­tőt tett közzé. Ebben arra figyel- l meztetett, hogy a hadsereg tiszt- s­­einek egy szűk csoportja bizo­nyos szélsőséges jobboldali politi­kai irányzatokkal működik együtt, s céljuk­ a brazil kongresszus szétkergetése,­lumbiai katonai kirendeltsége egyik beosztottjának kocsiját. A diákok az Egyesült Államok dominikai beavatkozása elleni tüntetéseiken most már a rendőri beavatkozástól mentes tüntetés jogáért is harcolnak. (MTI) Diáktüntetések Kolumbiában Londoni tudósítónk telefonjelentése: Wilson az EFTA és a Közös Piac közeledését sürgeti Az Európai Szabadkereskedel­mi Társulás (EFTA) kétnapos mi­niszteri tanácsa Bécsben megtár­gyalta az angol kormány terveit az európai gazdasági szervezetek közti viszony javítására. Wilson miniszterelnök már elutazása előtt úgy nyilatkozott, a Közös Piac hat országa „nincs abban a hangulatban, hogy új tagorszá­gok belépését elfogadja", ám szükség van arra, hogy hidat építsenek az EFTA és a Közös Piac között, hogy elkerüljék Európa növekvő gazdasági meg­osztottságát. Bécsben aztán ki­tűnt, hogy az angol hídterv mind­össze abból áll: létesítsenek két bizottságot, amelyek évente meg­tárgyalnák a két gazdasági szer­vezet­­ együttműködésének lehe­tőségeit, s mindkét szervezet ne­vezzen ki egy nagykövetet, akik állandó kapcsolatban állnak egy­mással. Wilson arra számítva, hogy még ez az általánosságokban mozgó, szerény terv sem arat osztatlan sikert, Bécsben kijelen­tette: „Ha nem sikerül hidat épí­teni, akkor építsünk alagutat" a két európai gazdasági szervezet között Azok a francia—angol kétoldali megállapodásokra cél­zott, amelyek alapján közös re­pülőgép-építési programot dol­goztak ki, és a La Manche-csa­torna alatt húzódó alagút megépí­tését is ilyen kétoldali együttmű­ködéssel akarják megvalósítani. A „hetek” nem fogadták lelke­sedéssel az angol terveket. Gya­nakszanak, hogy Anglia az első adandó alkalommal „eladja” az EFTÁ-t, hogy ezzel belépőjegyet biztosítson saját magának a „ha­tok” Közös Piacára. Különösen a skandináv országok tiltakoztak az ellen, hogy az EFTA belső megerősítése és fejlesztése helyett a Közös Piachoz való közeledés Anglia fő gondja. Állítólag ha­sonló okok rejlenek az EFTA fő­titkárának, Mr. Figguresnek hir­telen nyilvánosságra került le­mondása mögött is. Az EFTA-or­­szágokat elégedetlenséggel tölti el, hogy a 10 százalékos angol behozatali felár eltörlésére még ígéretet sem kaptak, holott ez nemcsak a szabad kereskedelem eszméjét, hanem az EFTA-orszá­­gok Angliába irányuló exportját is sérti. Mindehhez járul, hogy a ven­déglátó Ausztriában a kormány­­koalíción belül harcok folynak akörül, belépjen-e az ország a Közös Piacba. Gromiko szovjet külügyminiszter legutóbbi bécsi látogatása során óvott ettől a lé­péstől, amely Ausztria semleges­ségét veszélyeztetné. Most Svéd­ország és Norvégia hasonló ér­vekkel lépett fel az angol terv ellen: a skandináv semlegességet látják veszélyeztetve a Közös Piachoz való csatlakozással. Az angol baloldal a bécsi tár­gyalásokkal egy időben felveti azt is, hogy Európa nemcsak a Közös Piac és az EFTA országai­ból áll, s az angol kormány kö­telessége lenne, hogy igyekezzék „hidat építeni” Európa szocialis­ta felé, a Szovjetunió és a szo­cialista országok felé is. P. I. Negyvenöt éves az Indonéz KP A djakartai stadionban több mint százezer ember részvételé­vel vasárnap nagygyűlést tartot­tak az Indonéz Kommunista Párt megalakulásának 45. évfordulója alkalmából. A nagygyűlésen meg­jelentek Sukarno indonéz állam­elnök, a kormány tagjai, a leg­nagyobb indonéz politikai pártok vezetői, parlamenti képviselők, a diplomáciai testület tagjai. D. N. Aidit, az Indonéz KP Központi Bizottságának elnöke ünnepi beszédében hangoztatta, hogy az Indonéz KP 45 éves te­vékenysége az indonéz nép sza­badságáért és függetlenségéért, a nemzeti demokratikus forrada­lom győzelméért és az ország va­lamennyi hazafias erejének egy­ségéért folytatott harc jegyében folyt. A párt tagjainak száma je­lenleg meghaladja a hárommil­liót. Az Indonéz KP az évfordulót az antifeudális és antiimperialis­­ta forradalom demokratikus fel­adatainak teljesítéséért, a mun­kások és parasztok szövetségén alapuló nemzeti demokratikus front további erősítéséért, Indo­nézia politikai és gazdasági füg­getlenségének megszilárdításáért folytatott harcban ünnepli meg. Beszéde végén Aidit az indo­néz kommunisták nevében együttérzéséről biztosította Viet­nam, Kuba, Kongó, valamint az imperializmus és a kolonializmus ellen, a nemzeti függetlenségért harcoló minden más ország né­pét. (MTI) „Családi" látogatás — bonyodalmakkal Az angol királyi pár a hét vé­gét Salem nyugatnémet városká­ban, a badeni hercegek reziden­ciájában töltötte. Ez afféle csalá­di látogatás volt, Fülöp herceg nővérével találkozott, meglátogat­ta az iskolát, ahol valaha tanult s ahová állítólag a kis ivaresi herceget szeretnék most elkülde­ni egy esztendőre. A brit uralkodói pár látogatásá­nak nagyobbik felén már túlju­tott, az angol lapok arról számol­nak be, hogy II. Erzsébet jól érzi magát, a németek pedig valóság­gal el vannak ragadtatva tőle. A látogatás kevésbé épületes mel­­lékzöngéje, hogy a hivatalos Fran­ciaország megsértődött a királynő egyik beszéde miatt, őfelsége ugyanis arra utalt: az utóbbi 50 esztendőben „túl sokat emleget­ték’’ a német—angol ellenséges­kedéseket, s ideje emlékezni a két ország szövetségének olyan dicső­séges napjaira, mint a Waterlooi győzelem, amikor is együtt verték meg a franciákat... Hétfőn megérkezett a francia külügyminiszter nyugatnémet kol­légájához, hogy De Gaulle júniusi utazásáról tárgyaljon vele. Erhard két hét múlva utazik Washing­tonba. E látogatások előtt a nyu­gatnémeteknek nagyon is jól jött a királyi vizit, mint figyelmezte­tés a franciákhoz: Németország Európában nincs kizárólag rájuk szorulva. A németeket nyugtalaní­totta a gyorsan javuló szovjet— francia viszony, és nagyon is ka­póra jött nekik az angolok „ki­rályi gesztusa’’. Erhard dicséret­tel jelentette ki, hogy „Anglia a németek lojális szövetségese”, s miután Anglia, mint köztudomá­sú, az amerikaiaknak még lojáli­sabb szövetségese, a franciák és az őszi választások előtt a nyugat­német közvélemény előtt is meg­csillogtathatták egy angolszász­­nyugatnémet szorosabb együttmű­ködés kilátásait. A brit sajtó egy része igyekszik ellensúlyozni a vegyes érzelmeket, amelyeket a királyi látogatás az angol közvéleményben keltett. A vasárnapi lapok mellékletei pél­dául beszámolnak a második vi­lágháború idején London ellen in­tézett náci bombatámadásról. Em­lékeztetnek továbbá arra, hogy a királynő mosolya legfeljebb meg­édesítheti azt az elkerülhetetlen operációt, amelyet az angol pénz­ügyi mérleg egyensúlya érdekében a Rajnánál állomásozó brit had­sereg költségeinek csökkentése ér­dekében előbb-utóbb végre kell hajtani. Patkó Imre Számok az SZKP fejlődéséről A Partyijnaja Zsizny, az SZKP Központi Bizottságának folyóira­ta, most megjelent 10. számában összegezi azokat a mennyiségi és minőségi változásokat, ame­lyek a XXII. pártkongresszus óta az SZKP tagságában végbemen­tek. Az SZKP taglétszáma azóta több mint kétmillióval növeke­dett, és 1965. január 1-re megkö­zelítette a 12 milliót. Az újonnan felvettek 60,4 százaléka munkás és paraszt. Jelenleg az egész párttagság 37,3 százaléka mun­kás, 16,5 százaléka paraszt, 46,2 százaléka alkalmazott és egyéb. A kommunisták 15 százaléka rendelkezik főiskolai végzettség­gel. A párttagok több mint fele 10—30 éve tagja az SZKP-nak 42,8 százalékának párttagsági, ideje rövidebb 10 évnél. (MTI) OAS-terroristák csoportját leplezte le a francia rendőrség A francia rendőrség vasárnap közölte, hogy az ország nyugati területén felgöngyölítették az al­gériai háború idején alakult szél­sőjobboldali terrorszervezetet, az OAS egyik titkos csoportját. A csoport őrizetbe vett 12 tagja azon a vidéken fejtett ki tevé­kenységet, ahol De Gaulle a hét végén körutazást tett. A rendőrség közlése szerint a most felgöngyölített csoport „tá­jékoztató és hírszerző” tevékeny­séget folytatott. A letartóztatot­tak között van a francia titkos­­rendőrség két magas rangú tiszt­je. A szervezet vezetője egy Bi­­gorre nevű őrnagy, az állambiz­tonsági szervezet északnyugat­franciaországi főnöke volt. A tit­kos szervezethez tartozott egy má­sik rendőrtiszt is és egy magas rangú katonatiszt lánya, aki több fogházban „szociális nővérként” működött, és az összeköttetést biztosította a szabadlábon levő és az őrizetben tartott összeeskü­vők között. (MTI) 1965. május 25. kedd FRANZ JÓNÁS SZEMÉLYÉBEN negyedszer is szocialista párti elnököt választott Ausztria Bécs. május 24. Bécs munkáskerületeinek népe vasárnap este ezrével özönlött a belvárosba, hogy ünnepelje Franz Jónásnak, a szocialisták köztár­sasági elnökjelöltjének győzel­mét. Jónás, aki tizennégy éven át volt Bécs polgármestere, mind­össze 63 500-zal kapott több sza­vazatot, mint riválisa, a néppárti dr. Gorbach hajdani kancellár és pártelnök. A győzelmi arány: 50,69 százalék, szemben a 49,31 százalékkal. Bár Jónás 1945 óta a negyedik szocialista államel­nök, a baloldal egy jelöltje sem kapott még ilyen kis többséget a szocialista „hitbizománynak” számító poszton. Nem sok híja volt tehát Gorbach győzelmének sem, amire a néppárt legtöbb ve­zetője számított is. Nehéz lenne azonban megmondani, hogy táv­latában vizsgálva a választás ki­hatásait, mit is nyert tulajdon­képpen a győztes, s mit vesztett, aki alulmaradt. A szocialista párt kétségtelenül megvédhette a múlt év belpoliti­kai csatározásaiban ugyancsak megtépázott presztízsét. A válasz­tási vereség előreláthatóan takti­kai és személyi következmények levonásához vezetett volna a párt néhány hét múlva megnyí­ló kongresszusán. Az osztrák választók hagyomá­nyos politikai egyensúlyérzéke viszont, amely szerint a két nagy párt között megosztva kívánja látni a két legmagasabb funkciót, a köztársasági elnökét és a kan­cellárét, természetesen fordítva is érvényes. A szocialisták biztosak lehetnek benne, hogy a június közepén hivatalba lépő Jónás to­vábbi hat, sőt (újraválasztása ese­tén) valószínűleg tizenkét évre költözhet be a Hofburg Lipót­­szárnyába. De nem kevésbé biz­tosra vehetik, hogy a jövőre ese­dékes s talán már idén megren­dezendő parlamenti választásokon sem sikerül elhódítaniuk a kor­mányelnöki tisztet a néppárttól. Bár az alkotmány Nyugat-Euró­­pában ritkaság­számba menő jog­körrel ruházza fel az Osztrák Köz­társaság elnökét, két évtized ta­pasztalatai szerint az elnökök te­vékenysége csaknem éppen úgy a reprezentációra korlátozódott, mint néhány más országban. A politikai erőviszonyok tehát nem változtak, s előreláthatólag egyhamar nem is változnak Ausztriában. Az osztrák kommu­nisták, akik a párt felhívására ugyancsak Jonasra szavaztak, en­nek ellenére Ausztria többi dol­gozó emberével együtt örömmel vették tudomásul: a Habsburgok hajdani palotájába ezúttal is következetes antifasiszta, volt munkásember költözik be. Heltai András * * A második Osztrák Köztársaság negyedik elnöke ismét szociálde­mokrata politikus: Renner, Kör­­ner és Scharf után most Franz Jónás vonul be a Habsburgok palotá- ~ jába, tizennégy esz­tendős bécsi polgár­mesterség után. A hat évre meg­választott elnök hatvanhat évvel ez­előtt egy bécsi se­gédmunkás nyolc gyermekének egyi­keként indult el, s első nagy életél­ménye a világhábo­rú volt, amelybe jó­formán gyerekfejjel került be. Kato­nai szolgálata után nyomdászinasnak ment, s ekkor is­merkedett meg a szocialista moz­galommal is, amelynek azután hamarosan aktív részvevőjévé vált. Jónás már a két világháború között funkcionáriusa lett párt­jának, ekkor azonban még koránt­sem tartozott a szocialista párt vezetői közé. A náci uralmat en­nek következtében különösebb üldöztetések nélkül vészelte át. A felszabadulás után azonnal a demokratikus politikai újjáépítés szolgálatába állt, s kommunálpo­­litikusk­ént kezdett dolgozni szülő­városa egyik munkáskerületében, amelynek elöljárói tisztét is be­töltötte egészen 1951-ig. Ebben az évben választották először Bécs polgármesterévé, s azóta minden alkalommal újjává- awmsmmm­lasztották a rivalda­fényt egyébként nem kedvelő politikust. A szocialisták már Scharf elnök életé­ben majdani utódul szemelték ki Jónást, Scharf korai halála azonban meglehető­sen nehéz feladat elé állította a jelöl­tet is, pártját is: el­lenfele, Gorbach ugyanis országos hí­rű és népszerűsége politikus volt, Jónás azonban csak Bécs­­nek volt igazán is­mert, viszont nagyon sokra be­csült vezetője. Néhány nappal ezelőtt egyik vá­lasztási beszédében Jónás azt mondta, hogy elnökként két nagy politikai célt szeretne elérni: az osztrák semlegesség biztosítását és a szomszédos országokhoz fű­ződő jó kapcsolatok ápolását. A magyar közvélemény őszintén kí­vánja, hogy az új köztársasági el­nök az osztrák alkotmányban biz­tosított lehetőségeivel sikeresen tudjon élni céljai eléréséhez. Közlemény a Svájci Munkapárt küldöttségének moszkvai látogatásáról Május 14-től 23-ig Moszkvában tartózkodott a Svájci Munkapárt küldöttsége Edgar Woognak, a párt főtitkárának vezetésével. A látogatásról kiadott hivata­los közlemény megállapítja, hogy az SZKP és­­ a Svájci Munka­párt képviselői szolidaritásukat nyilvánították a vietnami nép­pel, támogatták azt a követelést, hogy haladéktalanul szűnjék meg az imperialista agresszió Délke­­let-Ázsiában. Hangsúlyozták, hogy elengedhetetlenül szükséges a közép-európai helyzet megja­­vulása, mert „a nyugatnémet re­­vansisták nem akarják tudomá­sul venni a jelenlegi határokat, s a nukleáris fegyverek birtoklásá­ra törnek”. A két párt képviselői megálla­pították, hogy az imperialista agresszív erők egyre fokozódó megmozdulása még fontosabbá teszi az összes kommunista és munkáspártok, az összes haladó erők összefogását az újabb világ­háború megakadályozásáért, a bé­ke és a szocializmus megvédé­séért. A Svájci Munkapárt küldöttsé­ge kijelentette, hogy a párt tá­mogatja a 19 kommunista és munkáspárt képviselőinek moszk­vai konzultatív találkozója után kiadott közleményt. (TASZSZ)

Next