Népszabadság, 1965. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-25 / 121. szám
2 NÉPSZABADSÁG Feszültség, letartóztatások Brasiliában A Reuter jelentése szerint a brazil fővárosba vezető utakat katonaság őrzi, s az elmúlt órákban „a kormány megdöntésére szervezett” állítólagos összeesküvés miatt a rendőrség sok közalkalmazottat és diákot őrizetbe vett. A biztonsági rendőrség előzőleg kiderítette, hogy Brasilia külvárosaiban megjelent egy sokszorosított kiáltvány. A manifesztum, amelynek szerzői után folyik a nyomozás, állítólag arra szólítja fel az ország népét, döntse meg Castello Branco katonai kormányát, s tiltakozik amiatt, hogy Brazília az Egyesült Államok uszályában csapatokat küldött a dominikai AÁSZ-erőkbe. Miguel Arraes, Pernambuco állam volt kormányzója csütörtökön az illegalitásból nyilatkozóSzombaton Bogotában a rendőrség ismét összeütközött a tüntető diákokkal. Az összetűzés előtt a diákok megtámadták és felgyújtották David Wade századosnak, az Egyesült Államok kötőt tett közzé. Ebben arra figyel- l meztetett, hogy a hadsereg tiszt- seinek egy szűk csoportja bizonyos szélsőséges jobboldali politikai irányzatokkal működik együtt, s céljuk a brazil kongresszus szétkergetése,lumbiai katonai kirendeltsége egyik beosztottjának kocsiját. A diákok az Egyesült Államok dominikai beavatkozása elleni tüntetéseiken most már a rendőri beavatkozástól mentes tüntetés jogáért is harcolnak. (MTI) Diáktüntetések Kolumbiában Londoni tudósítónk telefonjelentése: Wilson az EFTA és a Közös Piac közeledését sürgeti Az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) kétnapos miniszteri tanácsa Bécsben megtárgyalta az angol kormány terveit az európai gazdasági szervezetek közti viszony javítására. Wilson miniszterelnök már elutazása előtt úgy nyilatkozott, a Közös Piac hat országa „nincs abban a hangulatban, hogy új tagországok belépését elfogadja", ám szükség van arra, hogy hidat építsenek az EFTA és a Közös Piac között, hogy elkerüljék Európa növekvő gazdasági megosztottságát. Bécsben aztán kitűnt, hogy az angol hídterv mindössze abból áll: létesítsenek két bizottságot, amelyek évente megtárgyalnák a két gazdasági szervezet együttműködésének lehetőségeit, s mindkét szervezet nevezzen ki egy nagykövetet, akik állandó kapcsolatban állnak egymással. Wilson arra számítva, hogy még ez az általánosságokban mozgó, szerény terv sem arat osztatlan sikert, Bécsben kijelentette: „Ha nem sikerül hidat építeni, akkor építsünk alagutat" a két európai gazdasági szervezet között Azok a francia—angol kétoldali megállapodásokra célzott, amelyek alapján közös repülőgép-építési programot dolgoztak ki, és a La Manche-csatorna alatt húzódó alagút megépítését is ilyen kétoldali együttműködéssel akarják megvalósítani. A „hetek” nem fogadták lelkesedéssel az angol terveket. Gyanakszanak, hogy Anglia az első adandó alkalommal „eladja” az EFTÁ-t, hogy ezzel belépőjegyet biztosítson saját magának a „hatok” Közös Piacára. Különösen a skandináv országok tiltakoztak az ellen, hogy az EFTA belső megerősítése és fejlesztése helyett a Közös Piachoz való közeledés Anglia fő gondja. Állítólag hasonló okok rejlenek az EFTA főtitkárának, Mr. Figguresnek hirtelen nyilvánosságra került lemondása mögött is. Az EFTA-országokat elégedetlenséggel tölti el, hogy a 10 százalékos angol behozatali felár eltörlésére még ígéretet sem kaptak, holott ez nemcsak a szabad kereskedelem eszméjét, hanem az EFTA-országok Angliába irányuló exportját is sérti. Mindehhez járul, hogy a vendéglátó Ausztriában a kormánykoalíción belül harcok folynak akörül, belépjen-e az ország a Közös Piacba. Gromiko szovjet külügyminiszter legutóbbi bécsi látogatása során óvott ettől a lépéstől, amely Ausztria semlegességét veszélyeztetné. Most Svédország és Norvégia hasonló érvekkel lépett fel az angol terv ellen: a skandináv semlegességet látják veszélyeztetve a Közös Piachoz való csatlakozással. Az angol baloldal a bécsi tárgyalásokkal egy időben felveti azt is, hogy Európa nemcsak a Közös Piac és az EFTA országaiból áll, s az angol kormány kötelessége lenne, hogy igyekezzék „hidat építeni” Európa szocialista felé, a Szovjetunió és a szocialista országok felé is. P. I. Negyvenöt éves az Indonéz KP A djakartai stadionban több mint százezer ember részvételével vasárnap nagygyűlést tartottak az Indonéz Kommunista Párt megalakulásának 45. évfordulója alkalmából. A nagygyűlésen megjelentek Sukarno indonéz államelnök, a kormány tagjai, a legnagyobb indonéz politikai pártok vezetői, parlamenti képviselők, a diplomáciai testület tagjai. D. N. Aidit, az Indonéz KP Központi Bizottságának elnöke ünnepi beszédében hangoztatta, hogy az Indonéz KP 45 éves tevékenysége az indonéz nép szabadságáért és függetlenségéért, a nemzeti demokratikus forradalom győzelméért és az ország valamennyi hazafias erejének egységéért folytatott harc jegyében folyt. A párt tagjainak száma jelenleg meghaladja a hárommilliót. Az Indonéz KP az évfordulót az antifeudális és antiimperialista forradalom demokratikus feladatainak teljesítéséért, a munkások és parasztok szövetségén alapuló nemzeti demokratikus front további erősítéséért, Indonézia politikai és gazdasági függetlenségének megszilárdításáért folytatott harcban ünnepli meg. Beszéde végén Aidit az indonéz kommunisták nevében együttérzéséről biztosította Vietnam, Kuba, Kongó, valamint az imperializmus és a kolonializmus ellen, a nemzeti függetlenségért harcoló minden más ország népét. (MTI) „Családi" látogatás — bonyodalmakkal Az angol királyi pár a hét végét Salem nyugatnémet városkában, a badeni hercegek rezidenciájában töltötte. Ez afféle családi látogatás volt, Fülöp herceg nővérével találkozott, meglátogatta az iskolát, ahol valaha tanult s ahová állítólag a kis ivaresi herceget szeretnék most elküldeni egy esztendőre. A brit uralkodói pár látogatásának nagyobbik felén már túljutott, az angol lapok arról számolnak be, hogy II. Erzsébet jól érzi magát, a németek pedig valósággal el vannak ragadtatva tőle. A látogatás kevésbé épületes mellékzöngéje, hogy a hivatalos Franciaország megsértődött a királynő egyik beszéde miatt, őfelsége ugyanis arra utalt: az utóbbi 50 esztendőben „túl sokat emlegették’’ a német—angol ellenségeskedéseket, s ideje emlékezni a két ország szövetségének olyan dicsőséges napjaira, mint a Waterlooi győzelem, amikor is együtt verték meg a franciákat... Hétfőn megérkezett a francia külügyminiszter nyugatnémet kollégájához, hogy De Gaulle júniusi utazásáról tárgyaljon vele. Erhard két hét múlva utazik Washingtonba. E látogatások előtt a nyugatnémeteknek nagyon is jól jött a királyi vizit, mint figyelmeztetés a franciákhoz: Németország Európában nincs kizárólag rájuk szorulva. A németeket nyugtalanította a gyorsan javuló szovjet— francia viszony, és nagyon is kapóra jött nekik az angolok „királyi gesztusa’’. Erhard dicsérettel jelentette ki, hogy „Anglia a németek lojális szövetségese”, s miután Anglia, mint köztudomású, az amerikaiaknak még lojálisabb szövetségese, a franciák és az őszi választások előtt a nyugatnémet közvélemény előtt is megcsillogtathatták egy angolszásznyugatnémet szorosabb együttműködés kilátásait. A brit sajtó egy része igyekszik ellensúlyozni a vegyes érzelmeket, amelyeket a királyi látogatás az angol közvéleményben keltett. A vasárnapi lapok mellékletei például beszámolnak a második világháború idején London ellen intézett náci bombatámadásról. Emlékeztetnek továbbá arra, hogy a királynő mosolya legfeljebb megédesítheti azt az elkerülhetetlen operációt, amelyet az angol pénzügyi mérleg egyensúlya érdekében a Rajnánál állomásozó brit hadsereg költségeinek csökkentése érdekében előbb-utóbb végre kell hajtani. Patkó Imre Számok az SZKP fejlődéséről A Partyijnaja Zsizny, az SZKP Központi Bizottságának folyóirata, most megjelent 10. számában összegezi azokat a mennyiségi és minőségi változásokat, amelyek a XXII. pártkongresszus óta az SZKP tagságában végbementek. Az SZKP taglétszáma azóta több mint kétmillióval növekedett, és 1965. január 1-re megközelítette a 12 milliót. Az újonnan felvettek 60,4 százaléka munkás és paraszt. Jelenleg az egész párttagság 37,3 százaléka munkás, 16,5 százaléka paraszt, 46,2 százaléka alkalmazott és egyéb. A kommunisták 15 százaléka rendelkezik főiskolai végzettséggel. A párttagok több mint fele 10—30 éve tagja az SZKP-nak 42,8 százalékának párttagsági, ideje rövidebb 10 évnél. (MTI) OAS-terroristák csoportját leplezte le a francia rendőrség A francia rendőrség vasárnap közölte, hogy az ország nyugati területén felgöngyölítették az algériai háború idején alakult szélsőjobboldali terrorszervezetet, az OAS egyik titkos csoportját. A csoport őrizetbe vett 12 tagja azon a vidéken fejtett ki tevékenységet, ahol De Gaulle a hét végén körutazást tett. A rendőrség közlése szerint a most felgöngyölített csoport „tájékoztató és hírszerző” tevékenységet folytatott. A letartóztatottak között van a francia titkosrendőrség két magas rangú tisztje. A szervezet vezetője egy Bigorre nevű őrnagy, az állambiztonsági szervezet északnyugatfranciaországi főnöke volt. A titkos szervezethez tartozott egy másik rendőrtiszt is és egy magas rangú katonatiszt lánya, aki több fogházban „szociális nővérként” működött, és az összeköttetést biztosította a szabadlábon levő és az őrizetben tartott összeesküvők között. (MTI) 1965. május 25. kedd FRANZ JÓNÁS SZEMÉLYÉBEN negyedszer is szocialista párti elnököt választott Ausztria Bécs. május 24. Bécs munkáskerületeinek népe vasárnap este ezrével özönlött a belvárosba, hogy ünnepelje Franz Jónásnak, a szocialisták köztársasági elnökjelöltjének győzelmét. Jónás, aki tizennégy éven át volt Bécs polgármestere, mindössze 63 500-zal kapott több szavazatot, mint riválisa, a néppárti dr. Gorbach hajdani kancellár és pártelnök. A győzelmi arány: 50,69 százalék, szemben a 49,31 százalékkal. Bár Jónás 1945 óta a negyedik szocialista államelnök, a baloldal egy jelöltje sem kapott még ilyen kis többséget a szocialista „hitbizománynak” számító poszton. Nem sok híja volt tehát Gorbach győzelmének sem, amire a néppárt legtöbb vezetője számított is. Nehéz lenne azonban megmondani, hogy távlatában vizsgálva a választás kihatásait, mit is nyert tulajdonképpen a győztes, s mit vesztett, aki alulmaradt. A szocialista párt kétségtelenül megvédhette a múlt év belpolitikai csatározásaiban ugyancsak megtépázott presztízsét. A választási vereség előreláthatóan taktikai és személyi következmények levonásához vezetett volna a párt néhány hét múlva megnyíló kongresszusán. Az osztrák választók hagyományos politikai egyensúlyérzéke viszont, amely szerint a két nagy párt között megosztva kívánja látni a két legmagasabb funkciót, a köztársasági elnökét és a kancellárét, természetesen fordítva is érvényes. A szocialisták biztosak lehetnek benne, hogy a június közepén hivatalba lépő Jónás további hat, sőt (újraválasztása esetén) valószínűleg tizenkét évre költözhet be a Hofburg Lipótszárnyába. De nem kevésbé biztosra vehetik, hogy a jövőre esedékes s talán már idén megrendezendő parlamenti választásokon sem sikerül elhódítaniuk a kormányelnöki tisztet a néppárttól. Bár az alkotmány Nyugat-Európában ritkaságszámba menő jogkörrel ruházza fel az Osztrák Köztársaság elnökét, két évtized tapasztalatai szerint az elnökök tevékenysége csaknem éppen úgy a reprezentációra korlátozódott, mint néhány más országban. A politikai erőviszonyok tehát nem változtak, s előreláthatólag egyhamar nem is változnak Ausztriában. Az osztrák kommunisták, akik a párt felhívására ugyancsak Jonasra szavaztak, ennek ellenére Ausztria többi dolgozó emberével együtt örömmel vették tudomásul: a Habsburgok hajdani palotájába ezúttal is következetes antifasiszta, volt munkásember költözik be. Heltai András * * A második Osztrák Köztársaság negyedik elnöke ismét szociáldemokrata politikus: Renner, Körner és Scharf után most Franz Jónás vonul be a Habsburgok palotá- ~ jába, tizennégy esztendős bécsi polgármesterség után. A hat évre megválasztott elnök hatvanhat évvel ezelőtt egy bécsi segédmunkás nyolc gyermekének egyikeként indult el, s első nagy életélménye a világháború volt, amelybe jóformán gyerekfejjel került be. Katonai szolgálata után nyomdászinasnak ment, s ekkor ismerkedett meg a szocialista mozgalommal is, amelynek azután hamarosan aktív részvevőjévé vált. Jónás már a két világháború között funkcionáriusa lett pártjának, ekkor azonban még korántsem tartozott a szocialista párt vezetői közé. A náci uralmat ennek következtében különösebb üldöztetések nélkül vészelte át. A felszabadulás után azonnal a demokratikus politikai újjáépítés szolgálatába állt, s kommunálpolitikusként kezdett dolgozni szülővárosa egyik munkáskerületében, amelynek elöljárói tisztét is betöltötte egészen 1951-ig. Ebben az évben választották először Bécs polgármesterévé, s azóta minden alkalommal újjává- awmsmmmlasztották a rivaldafényt egyébként nem kedvelő politikust. A szocialisták már Scharf elnök életében majdani utódul szemelték ki Jónást, Scharf korai halála azonban meglehetősen nehéz feladat elé állította a jelöltet is, pártját is: ellenfele, Gorbach ugyanis országos hírű és népszerűsége politikus volt, Jónás azonban csak Bécsnek volt igazán ismert, viszont nagyon sokra becsült vezetője. Néhány nappal ezelőtt egyik választási beszédében Jónás azt mondta, hogy elnökként két nagy politikai célt szeretne elérni: az osztrák semlegesség biztosítását és a szomszédos országokhoz fűződő jó kapcsolatok ápolását. A magyar közvélemény őszintén kívánja, hogy az új köztársasági elnök az osztrák alkotmányban biztosított lehetőségeivel sikeresen tudjon élni céljai eléréséhez. Közlemény a Svájci Munkapárt küldöttségének moszkvai látogatásáról Május 14-től 23-ig Moszkvában tartózkodott a Svájci Munkapárt küldöttsége Edgar Woognak, a párt főtitkárának vezetésével. A látogatásról kiadott hivatalos közlemény megállapítja, hogy az SZKP és a Svájci Munkapárt képviselői szolidaritásukat nyilvánították a vietnami néppel, támogatták azt a követelést, hogy haladéktalanul szűnjék meg az imperialista agresszió Délkelet-Ázsiában. Hangsúlyozták, hogy elengedhetetlenül szükséges a közép-európai helyzet megjavulása, mert „a nyugatnémet revansisták nem akarják tudomásul venni a jelenlegi határokat, s a nukleáris fegyverek birtoklására törnek”. A két párt képviselői megállapították, hogy az imperialista agresszív erők egyre fokozódó megmozdulása még fontosabbá teszi az összes kommunista és munkáspártok, az összes haladó erők összefogását az újabb világháború megakadályozásáért, a béke és a szocializmus megvédéséért. A Svájci Munkapárt küldöttsége kijelentette, hogy a párt támogatja a 19 kommunista és munkáspárt képviselőinek moszkvai konzultatív találkozója után kiadott közleményt. (TASZSZ)