Népszabadság, 1965. augusztus (23. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-01 / 180. szám

16 oldal - Ára 80 fillér VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! in65 A!"in NÉPSZABADSÁG 1965. augusztus 1, vasárnap A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XXIII. évfolyam, 180. szám Az idegenforgalom Elég néhány percre megállni az utcán vagy az országutakon, s szembeötlik, mennyi külföldi autó szaladgál! S elég végigsétálni a tihanyi vagy a siófoki mólón, va­sárnap délelőtt felugrani a Cita­dellára vagy a Halászbástyára, a pompásan rendbe hozott Mátyás­templomhoz, egy kicsit fülelni a Szegedi Szabadtéri Színpad néző­terén, vagy az egri borospincék mélyén — mindenütt idegen szó. Egy most elkészült statisztika nagy számokat tartalmaz: tavaly 1 300 000 külföldi volt nálunk (mellesleg: mi meg másfél mil­lióan utaztunk külföldre). Az idei idegenforgalom eredményeit ma csak persze becsülni lehetne. Jó dolog, hogy ennyi idegen jön hozzánk. Mi szívesen fejlesztjük az idegenforgalmat, sokat áldo­zunk is rá, annál inkább, mert ez hasznos befektetés. De létezik egy pénzben ki nem fejezhető hatalmas erkölcsi érték is: a kü­lönböző nációjú emberek barát­­kozása, egymás megismerése, megbecsülése. Különösen becses­nek tartjuk azt a gyakran ta­pasztalható változást, amelyen sok nyugati látogató átesik már néhány nap alatt, amint gyorsan levetkőzi azokat az előítéleteket, célzatos híreszteléseket, rágal­makat, amelyekkel otthon a tőkés sajtó, rádió megszédíteni igyek­szik őket Aki egyszer saját sze­mével győződhetett meg róla, hogyan él, gondolkodik a magyar lakosság, annak aztán már hiába hazudnak majd össze tücskös­­bogarat. Az idegenforgalom nagy nem­zetközi versenyében csak úgy le­het helytállni, ha megteremtőd­nek az ehhez szükséges feltételek, körülmények. Jó érzés visszate­kinteni a legutóbbi évek ilyen munkájára. Az ember, aki régeb­ben, vagy akár csak ritkábban jár a Balatonnál, néha már-már a szemét dörzsöli, jól lát-e. A szí­vünknek oly kedves helyek mind szebbek, mindjobban kivirágoz­nak. S ha csínján ajánlatos is bánni azzal a meghatározással, hogy „már-már világszínvonal”, hirtelen ez jut eszünkbe a tiha­nyi parton vagy a siófoki szállo­dák láttán. És nem is csak a ba­latoni „befutott” üdülőhelyek gyarapodnak a kényelmes, kelle­mes nyaraláshoz hozzá tartozó létesítmények különböző fajtái­val, legyen az strand, étterem, camping. Nagyon-nagyon örven­detes, hogy egyre több megye és város ötletes és áldozatkész he­lyi kezdeményezésének vagyunk tanúi, hogy szülőföldjük és szű­­kebb pátriájuk szeretetétől vezé­relve, az idegenforgalom fontossá­gát felismerve, nem kis sikerrel fejlesztik az erre alkalmas lát­ványosságokat. A mérleg tehát nem rossz, de azt is tudjuk, hogy még sok ten­nivaló van az általános színvonal emelésére. S hogy ezt milyen jól látják azok, akikre tartozik, azt mutatja a fejlődés több adata. Csak egyet említek meg: 1964- ben 41 000 hely állt a vendégek rendelkezésére, az idén pedig 85 000, s ez nagy szám akkor is, ha ebben, természetszerűleg a nemzetközi igényeknek megfele­lően, a camping játssza a fősze­repet. De hát le lehet pontosan mérni, mi is az az „idegenforgal­mi beruházás”. Egy új út, ven­déglő, benzinállomás v­agy új üdülőhelyi sporttelep vagy park, egy új strand nem csupán a ha­zai kirándulók, turisták számára jó, hanem idegenforgalmi célt is szolgál. Ha pedig ez így van, ak­kor örömmel kell elismerni, jó­formán nem múlik el nap, hogy ne jönne hír valamelyik üdülő­helyünk, vendéglátóiparunk gya­rapodásáról. S mert mi még az idegenforga­lom fejlesztésénél tartunk, a szok­ványos kérdésnek, hogy tudni­illik, „hogy tetszik itt, hogy érzi magát közöttünk?”, nálunk még van bizonyos fontossága, oda kell figyelnünk a válaszra. Valóban jól érzik-e magukat nálunk a kül­­földiek? A számok ezt mutatják, különben nem jönnének hozzánk évről évre többen. Beszélgettünk erről nyugati és baráti országok­ból érkező turistákkal, egyéniek­kel is, társas utasokkal is. Mi tet­szik hát nálunk? Mindegyikük a magyar tájakkal, a természeti szépségekkel, a történelmi neve­zetességekkel kezdi, de sor kerül más jelenségekre is. Tetszik pél­dául rögtön a határnál az előzé­keny vámvizsgálat, a halk, sima útlevél-ellenőrzés. Sokan dicsérik az idegenvezetőket, általában ta­pasztaltak, ügyesek, figyelmesek. Gyorsan szedi híveit — vagy „ál­dozatait?” — a magyar bor, a ma­gyar konyha sok ínycsiklandozó specialitása. Emlegetik azt is, hogy itt „nem vágják” meg az idegent (a Palatínus strand étter­mében figyeltem egy kanadai csa­ládfőt, aki mosolyogva, de hitet­lenkedve nézegette a számlát, s magyarázta, mennyivel drágább ez otthon). A nyugati vendégek többsége elmondja, hogy a ma­radandó magyarországi élményei között is a legmaradandóbbak közé sorolja azt a barátságos légkört, azt a könnyed, vidám, optimista hangulatot, amit itt ta­pasztal. S­­ a testvéri országok­ból érkező vendégeknél ez már tulajdonképpen természetes is, de — nem kevés nyugati turista is érdeklődik szocialista vívmá­nyaink, eredményeink iránt, s el­ismeréssel nyilatkozik erről is, arról is. Különösen a hosszú idő után hazalátogató honfitársaink szokták emlegetni és értékelni azokat a hatalmas változásokat, amelyek hazánkban végbementek. A kép természetesen csak ak­kor teljes, őszinte, ha a bíráló észrevételeket sem hagyjuk el­menni a fülünk mellett. Érthető, hogy vannak ilyenek, már csak a szokások, az ízlés különbözősége folytán is, ezért még az idegenfor­galmi paradicsomnak számító Olaszország vagy Svájc vendégei is elég hosszú panaszlistát tudná­nak összeállítani. De van-e kü­lönleges „külföldi kifogás”? Alig. Rendszerint az nem tetszik ne­kik, ami nekünk sem. Kevés, pél­dául, az üdülőhelyeken, az ide­genforgalmi gócpontokon a későn is nyitva tartó, nívós üzlet, szóra­kozóhely. Gyérnek tartják a nyá­ri koncertprogramot, színházi műsort Az idegen az emléktár­gyak vásárlását általában az utol­só napokra vagy órákra hagyja, s ekkor már sokszor kénytelen beérni giccsekkel, mert vagy nem talál a közelben mást, vagy mert a népművészeti bolt zárva van, függetlenül az idegenforgalmi szempontoktól. Továbbá: miért kell egyes környékeken esténként hosszú kilométereket autózni, amíg benzinkútbázishoz ér az ember? Aztán a szállodák. A két­ségtelenül nagyszerű és biztató ja­vulás ellenére sok helyütt kényel­metlenséget, gyakran vitát is okoz, hogy kevés az egyágyas szo­ba, pedig a pluszköltséget szíve­sen vállalná a vendég. Azon is segíteni kell, hogy sok szállodá­ban a portásokon kívül alig tud valaki idegen nyelveket. Meg a vendéglők. Úgy látom, hogy bár helyenként és esetenként van ja­vulás, változatlanul probléma, hogy a vendéglátóhelyek menü­kártyáiról mintha kihúzták volna a figyelmességet, az udvariassá­got. S nem is csupán a Bala­tonnál, ahol sok idénymunkással kell dolgozni, hanem Budapesten, a Nagykörúton, ahol pedig állan­dó elfoglaltságú felszolgálók van­nak, nem egy helyen felháborító a figyelmetlenség, s nemegyszer az ételek, italok minősége is. Jól tudjuk, hogy legjava szállodáink vendégkönyveiben elragadtatott sorok gyűlnek legigényesebb kül­földi vendégeink tollából. De a nem reprezentatív vendéglátóhe­lyeken is emelni kell a kulturált­ságot. Ez sem csupán idegenfor­galmi gond, a hazai turisztika is sürgeti az orvoslást. Ezek a kifogások, mint látható, nem anyagiak, beruházások hiá­nyából adódnak, hanem közöm­bösségből, hanyagságból. Az ál­lam a következő években is meg­hozza a lehetőségekkel és renta­bilitással arányban álló áldoza­tokat az idegenforgalom fejleszté­sére. Növelik a szállodai ágyak számát, kulturált campingeket építenek, új benzinkutakkal lát­ják el az országutakat stb., stb. De az idegenforgalom minőségé­nek javítása szempontjából na­gyon fontossá válhatnak aprósá­gok, kis ötletek, amelyek „kéznél vannak” mindenütt, s együtt igen jól segíthetik, hogy a magyar­­országi utazás még kellemesebb legyen, a külföldiek még jobban érezzék magukat nálunk. Vető József Folytatódtak a magyar-guineai hivatalos tárgyalások Sekon Touré és a guineai küldöttség megkoszorúzta m a Magyar Hősök Emlékművét A guineai párt- és kormány­­küldöttség, amely Sekou­ Tataré­nak, a Guineai Demokrata Párt főtitkárának, a Guineai Köztársa­ság elnökének vezetésével tartóz­kodik hazánkban, szombat dél­előtt a Hősök terén megkoszorúz­ta a Magyar Hősök Emlékművét. A koszorúzásnál jelen volt Kis­házi Ödön, az Elnöki Tanács he­lyettes elnöke, Mód Péter, a kül­ügyminiszter első helyettese, Csé­­mi Károly vezérőrnagy, honvédel­mi miniszterhelyettes, a magyar néphadsereg vezérkari főnöke, Kőmíves István, a Fővárosi Ta­nács végrehajtó bizottságának el­nökhelyettese, továbbá a Külügy­minisztérium és a Honvédelmi Minisztérium több vezető beosz­tású munkatársa. * A koszorúzás után a Parlament­ben folytatódott a magyar és a guineai küldöttség tárgyalása. Sekou Touré megkoszorúzza a Magyar Hősök Emlékművét. A dél-vietnami szabadságharcosok sikeres hadműveletei Saigon közelében Hétfőn amerikai katonai tanácskozás kezdődik Honoluluban a háború kiterjesztését célzó intézkedésekről A dél-vietnami hazafiak foly­tatják felszabadító harci tevé­kenységüket, s támadásaikat fő­ként Saigon közvetlen közelében hajtják végre. Két nagyobb par­tizánkötelék a dél-vietnami fővá­rostól hat-, illetve tízkilométer­nyire őrtornyokat támadott meg, és veszteségeket okozott a kor­mánycsapatoknak. Bien Hoánál ausztráliai kato­nákkal vívtak több órás tűzhar­cot a hazafiak. Az ország északi részén, a fő­várostól 575 kilométernyire a partizánok felrobbantottak egy 600 méter hosszú hidat, és ily módon teljesen elvágták a Cau Lauhoz vezető fontos főútvonalat. Dél-vietnami katonatisztek közöl­ték, hogy legalább két hét szük­séges a híd helyreállításához. Saigontól 100 kilométernyire északra amerikai vadászbombá­zók intéztek támadást a dél-viet­nami hazafiak egyik feltételezett központja ellen. A támadás rész­letei nem ismeretesek, de a légi bevetésről egy amerikai gép nem tért vissza, hanem lezuhant a dzsungelban. Nyugati hírügynökségek jelen­tése szerint szombat délelőtt az amerikai légierő ismét bombázta Hanoitól 120 kilométerre a Thanh Hoa-i villamos erőművet. Ameri­kai hivatalos közlés szerint szom­bat este újabb két támadást in­téztek a VDK területe ellen. A vietnami néphadsereg főpa­rancsnokságának összekötő bi­zottsága a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottsághoz inté­zett üzenetében rámutat: az Egyesült Államok kormánya sú­lyos agressziót követett el azzal, hogy harminc B-52-es bombázót küldött Okinawáról a dél-vietna­mi Ba Ria tartomány bombázá­sára. Ez már a hatodik eset — hang­zik az üzenet —, amikor az ame­rikai imperialisták stratégiai légi­ereje bombázza Dél-Vietnamot. Az összekötő bizottság erélyesen tiltakozik ezek ellen az agresszív cselekmények ellen. A Johnson elnök által meg­hirdetett fokozott katonai intézke­dések megvitatása végett magas rangú amerikai katonatisztek rö­videsen tanácskozásra ülnek ösz­­sze Honoluluban (Hawaii). West­­moreland tábornok, a dél-vietna­mi amerikai csapatok parancsno­ka szintén elutazik Saigonból, s Hongkongon át Honoluluba re­pül. Hongkongban csatlakozik hozzá Taylor, a lemondott nagy­követ is, aki három napot tölt Hawaiiban, majd hazautazik Wa­shingtonba. A honolului megbeszélésen Sharp tengernagy, a csendes­óceáni amerikai csapatok pa­rancsnoka fog elnökölni. Úgy hírlik, hogy a tanácskozás hétfő­től péntekig tart Az AFP jól értesült körökre hi­vatkozva azt írja, hogy valószí­nűleg fontos határozatok szület­nek a hadműveleti övezetek új­rafelosztásáról. Az újabb ötven­ezer amerikai katona partra­szállása Vietnamban azt ered­ményezi, hogy az amerikai kato­nai parancsnokság szerepe és fe­lelőssége lényegesen megnövek­szik a dél-vietnami hadművele­tek irányításában. E jól értesült körök szerint ez megmutatkozik majd abban is, hogy az amerikai csapatok a dél-vietnami hadmű­veleti övezetek közül háromnak az irányítását veszik át, míg a saigoni kormánycsapatok kezé­ben csak a negyedik övezet, még­pedig a Mekong deltavidék ma­rad. Ennek megfelelően átcsopor­tosítják az amerikai csapatokat, és változások várhatók a veze­tésben is. A Nhan Dán, a Vietnami Dol­gozók Pártjának lapja szombaton, utalva Johnson elnöknek arra a szándékára, hogy bevonja az ENSZ-et a vietnami háborúba, a következőket írja: „Az ENSZ-nek nincs joga beavatkozni a vietna­mi kérdésbe. Ehelyett inkább kö­telezze tagállamait az 1954. évi genfi egyezmény betartására.” A lap megállapítja, hogy nem lehet békéről beszélni mindaddig, amíg az Egyesült Államok fel nem adja gyarmatosító törekvéseit.

Next