Népszabadság, 1965. szeptember (23. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-12 / 215. szám

A tűzszünetért két ország, India és Pakisztán hadüzenet nélküli háborújáról számolnak be napok óta a lapok címoldalai. Az első érzés, amely a konfliktus kirobbanásának hal­latára végighullámzott a vilá­gon: a döbbenet és a sajnálkozás érzése. Miért, kellett ennek bekö­vetkeznie? Nem lehetett ezt elke­rülni? — kérdezik egymástól olyan emberek is, akik eddig ta­lán alig valamit tudtak a Hin­­dusztáni-félsziget országairól, s az ellen­tétekről, amelyek meg­osztják az ott élő népeket. A sajnálat mellett feltámad persze az aggodalom is. Nem kell hozzá kiművelt stratégának lenni, csak éppen a térképet kell meg­nézni, hogy lássuk, micsoda ve­szélyeket rejt magában ez az új fegyveres konfliktus. Hiába vá­lasztanak el bennünket kilométe­rek ezrei Ázsia déli részétől, az utóbbi években megtanultuk, hogy bárhol bontsák is meg a békét, joggal nyugtalankodnak miatta a föld minden részén. A most fellobbant háborús tűzfé­szektől nem is oly messze már esztendők óta lángol egy másik, a vietnami, amely egyre nagyobb nyugtalanságot kelt a világ köz­véleményében. Az India és Pa­kisztán között kirobbant fegyve­res konfliktus éppen a vietnami események fényében mutatkozik nemcsak az érintett két ország, hanem Ázsia többi­­népe és álta­lában a világ számára veszélyes­nek. A mi aggodalmunk egyaránt szól a háborúban veszélybe dön­tött emberi életeknek s a két nép sorsának, jövőjének. Ha ebből a nézőpontból tekintünk az esemé­nyekre, akkor a jelen helyzetben másodrendű kérdéssé válik, hogy a harcokat kirobbantó közvetlen ok, a kasmíri kérdés megítélésé­ben mi a nézeteltérések magva. Ez a jövő megválaszolandó prob­lémája lesz, de most az elsőren­dű, a mindennél fontosabb kér­dés: a fegyveres harc megszünte­tése. Kasmír hovatartozását az el­múlt 17 év során már tizenhá­­rom alkalommal kísérelték meg erőszakos úton elrendezni. Ezek a váltakozó méretű összetűzések — köztük a legnagyobb, az 1948. évi, súlyos emberáldozatokat kö­vetelő harc — soha egy lépéssel sem vitték közelebb a két orszá­got a probléma megoldásához. Maga az egész indiai—pakisztá­ni viszály történelmileg a gyar­mati időkben az indiai császár­ság népeivel szemben alkalma­zott politikából ered. A gyarma­tosítók a térség népeinek feleke­zeti és nemzetiségi ellentéteit mindig is kihasználták, és ez fe­jeződött ki abban is, hogy a föld­rajzi és gazdasági szükségletek helyett elsősorban a vallási meg­osztottság szerint alakították ki a függetlenné vált Hindusztáni-fél­­szigeten az új államhatárokat. Ez a történelmi háttér ma is rendkívüli erővel hat, és jelen van a mostani fegyveres konflik­tusban. De a kérdést ágyúkkal és bombázó repülőgépekkel nem le­het rendezni. A fegyverek soha nem fogják eldönteni, hogy ki­nek van igaza. A fegyverek csak pusztulást és szenvedést hozhat­nak mindkét nép számára. A szánakozás persze egy tapod­tat sem viszi előre a dolgokat: azoknak a tényezőknek, amelyek őszintén óhajtják a kasmíri vér­ontás megszüntetését, segíteniük is kell ebben. Amikor a konfliktus részvevői között a „párbeszéd” egyetlen formája az ágyútűz, köz­vetítőkre van szükség. Igaz, amikor most egymást kö­vetik a különböző kormányok és testületek tűzszüneti felhívásai, úgy tűnhet, mintha a konfliktus megalapozásában vétkes hatal­mak s a helyzet potenciális ha­szonélvezői is a béke oldalán áll­nának. Az ő „békefelhívásaikat” azonban nagyon is fenntartással kell fogadni. Azokra az imperia­lista hatalmakra gondolunk itt, amelyeknek sohasem tetszett, amikor India kiállt a békeszerető politika, az el nem kötelezettség mellett, mint ahogy nem szívelik azt sem, ha Pakisztán egy függet­lenebb nemzeti politika kialakí­tása felé tesz lépéseket. Ők a háborús konfliktustól mindenekelőtt azt várhatják — s nyilván várják is —, hogy In­diában és Pakisztánban azok a politikai irányzatok erősödnek meg, amelyek az ő kezükre dol­goznak. Mindkét országban a kor­mánypolitikára különböző erők hatnak, s nem nehéz elképzelni, hogy egy háborús kurzus a jobb­oldalnak, a szélsőségesen nacio­nalista és militarista erőknek kedvez. Ez persze gyöngíti az antiimperialista erők frontját, ki­mélyíti a réseket, amelyeket épp hogy elzárni kellene. Ahol a fel­szított szenvedélyek háttérbe szo­rítják a közös érdekeket, és a szomszédos, hasonló sorsú ország elleni háborúra vezetnek, ott a helyzet az imperializmusnak ked­vez: az ilyen ország könnyű pré­da lehet, míg a felszabadult or­szágok összefogása, egységes fel­lépése az imperialista befolyás terjedésének az egyik legfonto­sabb ellenszere. Az indiai és a pakisztáni nép önzetlen barátai nem utolsósor­ban ezért a harcok azonnali meg­szüntetésében érdekeltek, ezt sür­getik, ezért lépnek fel. Eltérően a Kínai Népköztársaságtól, amely egyoldalúan elkötelezte magát az egyik harcoló fél, Pakisztán tá­mogatására — és most azért bí­rálja a Szovjetuniót, mert az a tűz­szünetet, a megbékélés útját ke­resi —, a szocialista országok nagy többsége a tűzszünet meg­teremtését támogatja. Hasonló­képpen lépnek fel Ázsia és Afri­ka fiatal független államainak kormányai, amelyek közül ugyan­csak többen felajánlották a pár­tatlan közvetítő jószolgálatát. Kü­lönösen nagy jelentősége van an­nak, hogy a szovjet kormány az elsők között vállalkozott a közve­títésre. Túl ennek az ajánlat­nak a gyakorlati jelentőségén, a Szovjetunió és a többi békesze­rető ország egyértelmű magatar­tása nagy hatással lehet az esemé­nyekre olyan értelemben is, hogy nemzetközileg demonstrálja, mi­lyen nagy erők óhajtják a harcok azonnali megszüntetését. Vannak ugyan olyan kormá­nyok is, amelyek CENTO- és SEA­­TO-elkötelezettségeiknek meg­felelően most Pakisztán katonai jellegű támogatásáról tárgyalnak. De ha ezt összevetjük azokkal az erőkkel, amelyek őszintén a tűz­szünet mellett vannak, akkor nyilvánvaló, hogy a nemzetközi reagálást ez a törekvés jellemzi. S ez természetes is: a tűzszünet — a harcoló feleknek az 1949-ben megállapított kasmíri tűzszüneti vonalra való azonnali visszavoná­sa — elsőrendű érdeke nemcsak India és Pakisztán népeinek, ha­nem minden békeszerető népnek. Számunkra sem lehet közömbös, hogy meddig húzódik, s milyen következményeket von maga után a mostani konfliktus. A mi köz­véleményünk is egyértelműen azok oldalán áll, akik a mielőbbi megbékélés előmozdításán fára­doznak. Szabó L. István Koszigin tűzszüneti felszólítása Sasztrihoz és Ajub Khanhoz Indiai összefoglaló jelentés az eddigi veszteségekről A Thant ma érkezik Új-Delhibe Új-Delhiben az indiai hadügy­minisztérium szombaton közzé­tette a hadműveletek első vesz­teséglistáját. Eszerint augusztus 5-től szep­tember 8-ig 1472 pakisztáni kato­na vesztette életét, ezek közül 803 pakisztáni katona holttestét az in­diai csapatok szállították el, 198 pakisztánit foglyul ejtettek. Az indiai veszteségekről a szó­vivő annyit mondott, hogy 250 katona vesztette életét. Ami a hadifelszerelést illeti­, az indiaiak szerint 191 pakisztáni tankot sem­misítettek meg, illetve zsákmá­nyoltak, 33 pakisztáni repülőgépet lelőttek. Az indiai hadsereg vesz­teségei: 35 tank és 23 repülőgép. Közölték, hogy az indiai csapa­tok tűzharcban megöltek két pa­kisztáni tábornokot. A PAKISZTÁNI—INDIAI HARCTÉRRŐL érkező, egymásnak sok tekintetben ellentmondó jelentésekből is kiderül, hogy a harci cselekmények a keleti fronton is kiterjedtek. — Kosztcin szovjet miniszterelnök azonos szövegű felhívást intézett Sasztri­­hoz és Ajub Khanhoz. Az ellenségeskedés beszüntetésére szólítja fel a hadviselő feleket, és ismét felajánlja a Szovjetunió jószol­gálatait.­­ A Thant Rawalpindiben folytatott megbeszélései után ma érkezik az indiai fővárosba. A DÉL-VIETNAMI PARTIZÁNOK szombaton támadást indítot­tak egy tartományi székhely ellen. Amerikai kalóz­repülőgépek 27 bevetésben vettek részt a VDR ellen. A légelhárítás több gé­pet lelőtt. SZOV­JET—ROMÁN közös közleményt adtak ki a Ceausescu ve­zette román párt- és kormányküldöttség moszkvai tanácskozásai­ról. A közlemény a két ország vezetői nézeteinek azonosságát tükrözi. A nemzetközi munkásmozgalom vitás kérdéseit illetően hangsúlyozza a marxista-leninista szellemű és elvtársias esz­mecserék, valamint az egységes állásfoglalás és fellépés megte­remtése érdekében kifejtendő erőfeszítések szükségességét. Ellentmondó jelentések a szombati eseményekről A szombati napról adott pa­kisztáni jelentés szerint a jam­­mursialkoti arcvonalon a pa­kisztáni fegyveres erők ragadták magukhoz a kezdeményezést, he­lyi sikereket könyvelhetnek el. Az indiai szóvivő alaptannoknak mi­nősítette ezeket a pakisztáni je­lentéseket. Szintén ellentmondó az a pakisztáni tájékoztatás,­ hogy az északi frontszakaszon „az indiaia­kat majdnem teljesen visszaűzték a határon, és Pakisztán a déli körzetekben is ura a helyzetnek”. Mint az AFP francia hírszol­gálati iroda beszámol róla, a ne­vezett térségben nagyszabású pán­célosütközet bontakozott ki. A pakisztáni katonai szóvivő azt jelezte, hogy „az indiai egy­ségek harcolva vonulnak vissza a 80 kilométeres frontszakaszon”. Egy Karachiban kibocsátott közlemény azt állítja, hogy az in­diai hadsereg a Lahore térségé­ben történt visszavonulás után már csak védelmi harcokat vív. Új-Delhiben ellenben azt közöl­ték, hogy a pakisztáni csapatokat ismét sikerült visszaverni. Ehhez hozzáfűzték, hogy a Lahore körül tomboló harcokban 12 pakisztáni páncélost megsemmisítettek. Az indiai szóvivő szerint szom­bat reggel 15 Patton típusú üzem­képes pakisztáni tankot zsákmá­nyoltak. A legénység állítólag el­hagyta a páncélosokat, és elmene­kült. Két másik amerikai gyárt­mányú tank személyzete fehér zászlóval megadta magát. Tüzérségi tűz indiai városok ellen Új-Delhiben közölték, hogy a punjabi Jullundur közelében „nagyszámú pakisztáni ejtőer­nyőst ejtettek fogságba”. Az ejtő­ernyősök a jelentés szerint „sza­botázscselekmények végrehajtásá­ra ereszkedtek le”. Ugyancsak delhi jelentés számol be arról, hogy a pakisztáni tüzérség ágyúzza Gib­alda és Samanura helységeket, Kelet-Pakisztán és Assam határán. A karachi rádió azt a közle­ményt sugározta, hogy a pakisz­táni légierő repülőgépei Kelet- Pakisztánban lelőttek két indiai vadászgépet. Ezenkívül bombatá­madást intéztek az indiai Hal­­wara légi támaszpont ellen, súlyos anyagi károkat okozva. A közle­mény tagadja az indiaiaknak azt az állítását, hogy a múlt éjjel indiai repülők súlyosan megron­ gálták a sargodhai pakisztáni légi támaszpont berendezéseit. A Reuter tudósítója azt jelenti, hogy a Kelet-Pakisztán térségé­ben folyó hadműveletek eddig csak bombatámadásokra és légi párbajokra korlátozódtak. Az AFP hírügynökség, és a BBC an­gol rádiótársaság indiai és pa­kisztáni bejelentéseken alapuló tudósításai viszont már szárazföl­di ütközetekről és tüzérségi pár­bajról is hírt adtak, melyben utóbbi köszönetét nyil­vánítja, amiért a Szovjetunió fel­ajánlotta jószolgálatait a két szomszéd állam konfliktusának rendezése érdekében. A Thant Ajub Khannal folytatott tárgyalásairól A Thant ENSZ-főtitkár szom­baton Rawalpindiből Bombaybe érkezett, és vasárnap reggel uta­zik tovább Delhibe. Karachiból érkező Reuter-je­­lentés szerint a pakisztáni kül­ügyminisztérium szóvivője közöl­te: Pakisztán három pontból álló tervet terjesztett U Thant elé a konfliktus rendezése céljából. A tervet egyelőre nem részletezték. A Thant Bombay repülőterén kijelentette: Pakisztánban folyta­tott megbeszélései hasznosak vol­tak, és hozzásegítik ahhoz, hogy összeállítsa a Biztonsági Tanács elé terjesztendő jelentését. Alekszej Koszigin, a Szovjet­unió Minisztertanácsának elnöke szombaton fogadta Triloki Kault, az Indiai Köztársaság moszkvai nagykövetét A nagykövet át­nyújtotta Kosziginnak Sasztri in­diai miniszterelnök üzenetét. I­Á­R 1965 S/rP'1.9' líy S| VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! i ' 1« .Id.l - Ara ll« II­Mr NIP SZABADSÁG 1965. szeptember 12. vasárnap A MAGYAR SZOCIALISTA MIJATKÁSPÁNII B­ÖZPOR I I LAPJA XXIII . évfolyam, 215. szám Az Új-Kína a szovjet nyilatkozatról Az Új-Kína hírügynökség tá­madja a TASZSZ ismeretes nyi­latkozatát, amely az India és Pa­kisztán között a kasmíri kérdés­ben kirobbant fegyveres konflik­tus békés rendezését sürgeti. Az Új-Kína, a Kínai Népköztársaság kormánya Pakisztánt támoga­tó álláspontjának megfelelően, helyteleníti a szovjet közvetítő ajánlatot, a Szovjetuniónak azt a felhívását, hogy mindkét fél azonnal szüntesse be a hadműve­leteket. Az Új-Kína jelentése szerint Hszie Fu-csi kínai miniszterelnök­helyettes Lkaszában egy nagy­gyűlésen kijelentette: " Az in­diai reakciósok mindig terjeszke­dő és agresszív becsvágyakat táp­láltak Kína tibeti és hszincsiangi területe ellen. Nem tanultak ak­kor sem, amikor 1962-ban ku­darcba fulladt Kína ellen irá­nyuló nagyszabású fegyveres of­­fenzívájuk. A kínai kormány és nép nem engedi meg nekik, hogy megsértsék Kína szuverenitását, aláássák a békét és biztonságot a határövezetben és veszélyeztessék a határvidék lakóinak biztonsá­gát. Koszigin miniszterelnök üzenete Sajtóértekezlet a szovjet kü­ügyminisztériumban (Moszkvai tudósítónk telefon­jelentése.) Szombaton a kora délutáni órákban a szovjet külügyminisz­térium tanácstermében sajtókon­ferencián hozták nyilvánosságra azoknak az üzeneteknek teljes szövegét, amelyeket Alekszej Ko­szigin szovjet miniszterelnök Sasztri indiai miniszterelnökhöz és Ajub Khanhoz, Pakisztán elnö­kéhez intézett. Az Indiához és Pakisztánhoz intézett azonos tartalmú üzenet hangsúlyozza: a katonai konflik­tus további elmélyülése csupán fokozza azt a feszültséget, amelyet az amerikai imperializmus agresz­­sziója keltett Dél- és Délkelet- Ázsiában. „Az események ilyen alakulása magától értetődően csak azoknak az erőknek kezére ját­szik, amelyek szét akarják válasz­tani és egymással kívánják szem­beállítani a gyarmati elnyomás alól felszabadult államokat, azok­nak kezére játszik, akik az afro­ázsiai egység gyengítésében érde­keltek." Koszigin miniszterelnök rámu­tat, hogy a jelenlegi súlyos hely­zetben nincs értelme azt boncol­gatni, kit terhel a felelősség és mi a konfliktus oka. Ehelyett minden erőfeszítést a harci cse­lekmények azonnali megszünteté­sére kell fordítani. Koszigin ki­jelenti, a szovjet kormány szük­ségesnek tartja, hogy India és Pakisztán megismerkedjen a konf­liktus rendezésére vonatkozó konkrét szovjet elképzelésekkel. „A harci cselekmények haladék­­(Folytatás a 2. oldalon.)

Next