Népszabadság, 1965. szeptember (23. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-12 / 215. szám
A tűzszünetért két ország, India és Pakisztán hadüzenet nélküli háborújáról számolnak be napok óta a lapok címoldalai. Az első érzés, amely a konfliktus kirobbanásának hallatára végighullámzott a világon: a döbbenet és a sajnálkozás érzése. Miért, kellett ennek bekövetkeznie? Nem lehetett ezt elkerülni? — kérdezik egymástól olyan emberek is, akik eddig talán alig valamit tudtak a Hindusztáni-félsziget országairól, s az ellentétekről, amelyek megosztják az ott élő népeket. A sajnálat mellett feltámad persze az aggodalom is. Nem kell hozzá kiművelt stratégának lenni, csak éppen a térképet kell megnézni, hogy lássuk, micsoda veszélyeket rejt magában ez az új fegyveres konfliktus. Hiába választanak el bennünket kilométerek ezrei Ázsia déli részétől, az utóbbi években megtanultuk, hogy bárhol bontsák is meg a békét, joggal nyugtalankodnak miatta a föld minden részén. A most fellobbant háborús tűzfészektől nem is oly messze már esztendők óta lángol egy másik, a vietnami, amely egyre nagyobb nyugtalanságot kelt a világ közvéleményében. Az India és Pakisztán között kirobbant fegyveres konfliktus éppen a vietnami események fényében mutatkozik nemcsak az érintett két ország, hanem Ázsia többinépe és általában a világ számára veszélyesnek. A mi aggodalmunk egyaránt szól a háborúban veszélybe döntött emberi életeknek s a két nép sorsának, jövőjének. Ha ebből a nézőpontból tekintünk az eseményekre, akkor a jelen helyzetben másodrendű kérdéssé válik, hogy a harcokat kirobbantó közvetlen ok, a kasmíri kérdés megítélésében mi a nézeteltérések magva. Ez a jövő megválaszolandó problémája lesz, de most az elsőrendű, a mindennél fontosabb kérdés: a fegyveres harc megszüntetése. Kasmír hovatartozását az elmúlt 17 év során már tizenhárom alkalommal kísérelték meg erőszakos úton elrendezni. Ezek a váltakozó méretű összetűzések — köztük a legnagyobb, az 1948. évi, súlyos emberáldozatokat követelő harc — soha egy lépéssel sem vitték közelebb a két országot a probléma megoldásához. Maga az egész indiai—pakisztáni viszály történelmileg a gyarmati időkben az indiai császárság népeivel szemben alkalmazott politikából ered. A gyarmatosítók a térség népeinek felekezeti és nemzetiségi ellentéteit mindig is kihasználták, és ez fejeződött ki abban is, hogy a földrajzi és gazdasági szükségletek helyett elsősorban a vallási megosztottság szerint alakították ki a függetlenné vált Hindusztáni-félszigeten az új államhatárokat. Ez a történelmi háttér ma is rendkívüli erővel hat, és jelen van a mostani fegyveres konfliktusban. De a kérdést ágyúkkal és bombázó repülőgépekkel nem lehet rendezni. A fegyverek soha nem fogják eldönteni, hogy kinek van igaza. A fegyverek csak pusztulást és szenvedést hozhatnak mindkét nép számára. A szánakozás persze egy tapodtat sem viszi előre a dolgokat: azoknak a tényezőknek, amelyek őszintén óhajtják a kasmíri vérontás megszüntetését, segíteniük is kell ebben. Amikor a konfliktus részvevői között a „párbeszéd” egyetlen formája az ágyútűz, közvetítőkre van szükség. Igaz, amikor most egymást követik a különböző kormányok és testületek tűzszüneti felhívásai, úgy tűnhet, mintha a konfliktus megalapozásában vétkes hatalmak s a helyzet potenciális haszonélvezői is a béke oldalán állnának. Az ő „békefelhívásaikat” azonban nagyon is fenntartással kell fogadni. Azokra az imperialista hatalmakra gondolunk itt, amelyeknek sohasem tetszett, amikor India kiállt a békeszerető politika, az el nem kötelezettség mellett, mint ahogy nem szívelik azt sem, ha Pakisztán egy függetlenebb nemzeti politika kialakítása felé tesz lépéseket. Ők a háborús konfliktustól mindenekelőtt azt várhatják — s nyilván várják is —, hogy Indiában és Pakisztánban azok a politikai irányzatok erősödnek meg, amelyek az ő kezükre dolgoznak. Mindkét országban a kormánypolitikára különböző erők hatnak, s nem nehéz elképzelni, hogy egy háborús kurzus a jobboldalnak, a szélsőségesen nacionalista és militarista erőknek kedvez. Ez persze gyöngíti az antiimperialista erők frontját, kimélyíti a réseket, amelyeket épp hogy elzárni kellene. Ahol a felszított szenvedélyek háttérbe szorítják a közös érdekeket, és a szomszédos, hasonló sorsú ország elleni háborúra vezetnek, ott a helyzet az imperializmusnak kedvez: az ilyen ország könnyű préda lehet, míg a felszabadult országok összefogása, egységes fellépése az imperialista befolyás terjedésének az egyik legfontosabb ellenszere. Az indiai és a pakisztáni nép önzetlen barátai nem utolsósorban ezért a harcok azonnali megszüntetésében érdekeltek, ezt sürgetik, ezért lépnek fel. Eltérően a Kínai Népköztársaságtól, amely egyoldalúan elkötelezte magát az egyik harcoló fél, Pakisztán támogatására — és most azért bírálja a Szovjetuniót, mert az a tűzszünetet, a megbékélés útját keresi —, a szocialista országok nagy többsége a tűzszünet megteremtését támogatja. Hasonlóképpen lépnek fel Ázsia és Afrika fiatal független államainak kormányai, amelyek közül ugyancsak többen felajánlották a pártatlan közvetítő jószolgálatát. Különösen nagy jelentősége van annak, hogy a szovjet kormány az elsők között vállalkozott a közvetítésre. Túl ennek az ajánlatnak a gyakorlati jelentőségén, a Szovjetunió és a többi békeszerető ország egyértelmű magatartása nagy hatással lehet az eseményekre olyan értelemben is, hogy nemzetközileg demonstrálja, milyen nagy erők óhajtják a harcok azonnali megszüntetését. Vannak ugyan olyan kormányok is, amelyek CENTO- és SEATO-elkötelezettségeiknek megfelelően most Pakisztán katonai jellegű támogatásáról tárgyalnak. De ha ezt összevetjük azokkal az erőkkel, amelyek őszintén a tűzszünet mellett vannak, akkor nyilvánvaló, hogy a nemzetközi reagálást ez a törekvés jellemzi. S ez természetes is: a tűzszünet — a harcoló feleknek az 1949-ben megállapított kasmíri tűzszüneti vonalra való azonnali visszavonása — elsőrendű érdeke nemcsak India és Pakisztán népeinek, hanem minden békeszerető népnek. Számunkra sem lehet közömbös, hogy meddig húzódik, s milyen következményeket von maga után a mostani konfliktus. A mi közvéleményünk is egyértelműen azok oldalán áll, akik a mielőbbi megbékélés előmozdításán fáradoznak. Szabó L. István Koszigin tűzszüneti felszólítása Sasztrihoz és Ajub Khanhoz Indiai összefoglaló jelentés az eddigi veszteségekről A Thant ma érkezik Új-Delhibe Új-Delhiben az indiai hadügyminisztérium szombaton közzétette a hadműveletek első veszteséglistáját. Eszerint augusztus 5-től szeptember 8-ig 1472 pakisztáni katona vesztette életét, ezek közül 803 pakisztáni katona holttestét az indiai csapatok szállították el, 198 pakisztánit foglyul ejtettek. Az indiai veszteségekről a szóvivő annyit mondott, hogy 250 katona vesztette életét. Ami a hadifelszerelést illeti, az indiaiak szerint 191 pakisztáni tankot semmisítettek meg, illetve zsákmányoltak, 33 pakisztáni repülőgépet lelőttek. Az indiai hadsereg veszteségei: 35 tank és 23 repülőgép. Közölték, hogy az indiai csapatok tűzharcban megöltek két pakisztáni tábornokot. A PAKISZTÁNI—INDIAI HARCTÉRRŐL érkező, egymásnak sok tekintetben ellentmondó jelentésekből is kiderül, hogy a harci cselekmények a keleti fronton is kiterjedtek. — Kosztcin szovjet miniszterelnök azonos szövegű felhívást intézett Sasztrihoz és Ajub Khanhoz. Az ellenségeskedés beszüntetésére szólítja fel a hadviselő feleket, és ismét felajánlja a Szovjetunió jószolgálatait. A Thant Rawalpindiben folytatott megbeszélései után ma érkezik az indiai fővárosba. A DÉL-VIETNAMI PARTIZÁNOK szombaton támadást indítottak egy tartományi székhely ellen. Amerikai kalózrepülőgépek 27 bevetésben vettek részt a VDR ellen. A légelhárítás több gépet lelőtt. SZOVJET—ROMÁN közös közleményt adtak ki a Ceausescu vezette román párt- és kormányküldöttség moszkvai tanácskozásairól. A közlemény a két ország vezetői nézeteinek azonosságát tükrözi. A nemzetközi munkásmozgalom vitás kérdéseit illetően hangsúlyozza a marxista-leninista szellemű és elvtársias eszmecserék, valamint az egységes állásfoglalás és fellépés megteremtése érdekében kifejtendő erőfeszítések szükségességét. Ellentmondó jelentések a szombati eseményekről A szombati napról adott pakisztáni jelentés szerint a jammursialkoti arcvonalon a pakisztáni fegyveres erők ragadták magukhoz a kezdeményezést, helyi sikereket könyvelhetnek el. Az indiai szóvivő alaptannoknak minősítette ezeket a pakisztáni jelentéseket. Szintén ellentmondó az a pakisztáni tájékoztatás, hogy az északi frontszakaszon „az indiaiakat majdnem teljesen visszaűzték a határon, és Pakisztán a déli körzetekben is ura a helyzetnek”. Mint az AFP francia hírszolgálati iroda beszámol róla, a nevezett térségben nagyszabású páncélosütközet bontakozott ki. A pakisztáni katonai szóvivő azt jelezte, hogy „az indiai egységek harcolva vonulnak vissza a 80 kilométeres frontszakaszon”. Egy Karachiban kibocsátott közlemény azt állítja, hogy az indiai hadsereg a Lahore térségében történt visszavonulás után már csak védelmi harcokat vív. Új-Delhiben ellenben azt közölték, hogy a pakisztáni csapatokat ismét sikerült visszaverni. Ehhez hozzáfűzték, hogy a Lahore körül tomboló harcokban 12 pakisztáni páncélost megsemmisítettek. Az indiai szóvivő szerint szombat reggel 15 Patton típusú üzemképes pakisztáni tankot zsákmányoltak. A legénység állítólag elhagyta a páncélosokat, és elmenekült. Két másik amerikai gyártmányú tank személyzete fehér zászlóval megadta magát. Tüzérségi tűz indiai városok ellen Új-Delhiben közölték, hogy a punjabi Jullundur közelében „nagyszámú pakisztáni ejtőernyőst ejtettek fogságba”. Az ejtőernyősök a jelentés szerint „szabotázscselekmények végrehajtására ereszkedtek le”. Ugyancsak delhi jelentés számol be arról, hogy a pakisztáni tüzérség ágyúzza Gibalda és Samanura helységeket, Kelet-Pakisztán és Assam határán. A karachi rádió azt a közleményt sugározta, hogy a pakisztáni légierő repülőgépei Kelet- Pakisztánban lelőttek két indiai vadászgépet. Ezenkívül bombatámadást intéztek az indiai Halwara légi támaszpont ellen, súlyos anyagi károkat okozva. A közlemény tagadja az indiaiaknak azt az állítását, hogy a múlt éjjel indiai repülők súlyosan megron gálták a sargodhai pakisztáni légi támaszpont berendezéseit. A Reuter tudósítója azt jelenti, hogy a Kelet-Pakisztán térségében folyó hadműveletek eddig csak bombatámadásokra és légi párbajokra korlátozódtak. Az AFP hírügynökség, és a BBC angol rádiótársaság indiai és pakisztáni bejelentéseken alapuló tudósításai viszont már szárazföldi ütközetekről és tüzérségi párbajról is hírt adtak, melyben utóbbi köszönetét nyilvánítja, amiért a Szovjetunió felajánlotta jószolgálatait a két szomszéd állam konfliktusának rendezése érdekében. A Thant Ajub Khannal folytatott tárgyalásairól A Thant ENSZ-főtitkár szombaton Rawalpindiből Bombaybe érkezett, és vasárnap reggel utazik tovább Delhibe. Karachiból érkező Reuter-jelentés szerint a pakisztáni külügyminisztérium szóvivője közölte: Pakisztán három pontból álló tervet terjesztett U Thant elé a konfliktus rendezése céljából. A tervet egyelőre nem részletezték. A Thant Bombay repülőterén kijelentette: Pakisztánban folytatott megbeszélései hasznosak voltak, és hozzásegítik ahhoz, hogy összeállítsa a Biztonsági Tanács elé terjesztendő jelentését. Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke szombaton fogadta Triloki Kault, az Indiai Köztársaság moszkvai nagykövetét A nagykövet átnyújtotta Kosziginnak Sasztri indiai miniszterelnök üzenetét. IÁR 1965 S/rP'1.9' líy S| VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! i ' 1« .Id.l - Ara ll« IIMr NIP SZABADSÁG 1965. szeptember 12. vasárnap A MAGYAR SZOCIALISTA MIJATKÁSPÁNII BÖZPOR I I LAPJA XXIII . évfolyam, 215. szám Az Új-Kína a szovjet nyilatkozatról Az Új-Kína hírügynökség támadja a TASZSZ ismeretes nyilatkozatát, amely az India és Pakisztán között a kasmíri kérdésben kirobbant fegyveres konfliktus békés rendezését sürgeti. Az Új-Kína, a Kínai Népköztársaság kormánya Pakisztánt támogató álláspontjának megfelelően, helyteleníti a szovjet közvetítő ajánlatot, a Szovjetuniónak azt a felhívását, hogy mindkét fél azonnal szüntesse be a hadműveleteket. Az Új-Kína jelentése szerint Hszie Fu-csi kínai miniszterelnökhelyettes Lkaszában egy nagygyűlésen kijelentette: " Az indiai reakciósok mindig terjeszkedő és agresszív becsvágyakat tápláltak Kína tibeti és hszincsiangi területe ellen. Nem tanultak akkor sem, amikor 1962-ban kudarcba fulladt Kína ellen irányuló nagyszabású fegyveres offenzívájuk. A kínai kormány és nép nem engedi meg nekik, hogy megsértsék Kína szuverenitását, aláássák a békét és biztonságot a határövezetben és veszélyeztessék a határvidék lakóinak biztonságát. Koszigin miniszterelnök üzenete Sajtóértekezlet a szovjet küügyminisztériumban (Moszkvai tudósítónk telefonjelentése.) Szombaton a kora délutáni órákban a szovjet külügyminisztérium tanácstermében sajtókonferencián hozták nyilvánosságra azoknak az üzeneteknek teljes szövegét, amelyeket Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök Sasztri indiai miniszterelnökhöz és Ajub Khanhoz, Pakisztán elnökéhez intézett. Az Indiához és Pakisztánhoz intézett azonos tartalmú üzenet hangsúlyozza: a katonai konfliktus további elmélyülése csupán fokozza azt a feszültséget, amelyet az amerikai imperializmus agreszsziója keltett Dél- és Délkelet- Ázsiában. „Az események ilyen alakulása magától értetődően csak azoknak az erőknek kezére játszik, amelyek szét akarják választani és egymással kívánják szembeállítani a gyarmati elnyomás alól felszabadult államokat, azoknak kezére játszik, akik az afroázsiai egység gyengítésében érdekeltek." Koszigin miniszterelnök rámutat, hogy a jelenlegi súlyos helyzetben nincs értelme azt boncolgatni, kit terhel a felelősség és mi a konfliktus oka. Ehelyett minden erőfeszítést a harci cselekmények azonnali megszüntetésére kell fordítani. Koszigin kijelenti, a szovjet kormány szükségesnek tartja, hogy India és Pakisztán megismerkedjen a konfliktus rendezésére vonatkozó konkrét szovjet elképzelésekkel. „A harci cselekmények haladék(Folytatás a 2. oldalon.)