Népszabadság, 1965. október (23. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-01 / 231. szám
1965. október 1. péntek NÉPSZABADSÁG Magyar katonai küldöttség utazott Jugoszláviába Ivan Gosnjak hadseregtábornoknak, a jugoszláv fegyveres erők helyettes főparancsnokának, nemzetvédelmi miniszternek a meghívására Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter vezetésével csütörtökön hivatalos baráti látogatásra magyar katonai küldöttség utazott Jugoszláviába. A küldöttség tagjai: Csémi Károly vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes, a néphadsereg vezérkari főnöke, Borbándi János vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes, a néphadsereg politikai főcsoportfőnöke és a néphadsereg több más magas rangú tisztje. A delegáció búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnökhelyettese, dr. Korom Mihihály, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Köteles Jenő altábornagy, a honvédelmi miniszter első helyettese, továbbá a néphadsereg tábornoki és parancsnoki karának több tagja, valamint Böjti János külügyminiszter-helyettes. Jelen volt a búcsúztatásnál dr. Dusán Csalics, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete, G. V. Szregyin vezérőrnaggyal az élen ott voltak az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatok parancsnokságának magas rangú képviselői. A magyar katonai küldöttséget a batajnicai repülőtéren Ivan Gosnjak nemzetvédelmi miniszter, Rade Hamovics vezérezredes, a jugoszláv néphadsereg vezérkari főnöke, Koszta Nagy nemzetvédelmi miniszterhelyettes és a jugoszláv néphadsereg több más magas rangú, katonatisztje köszöntötte. Jelen volt a repülőtéri fogadtatáson Zágor György hazánk belgrádi nagykövete és Fodor Gyula ezredes, a nagykövetség katonai attaséja is. A jugoszláv nemzet védelmi miniszter tegnap díszebédet adott a magyar katonai küldöttség tiszteletére; az ebéden Czinege Lajos és Ivan Gosnjak pohárköszöntőt mondott. Czinege Lajos délután megkoszorúzta az ismeretlen katona avalai sírját, majd a jugoszláv és a szovjet katonák belgrádi emléktemetőjében helyezett el koszorút. Ivan Gosnjak este a jugoszláv néphadsereg székházában rendezett fogadást a magyar küldöttség tiszteletére. Jegyzőkönyvet írtak alá a magyar-szovjet műszaki-tudományos együttműködésről Moszkva, szeptember 30. Moszkvában eredményes tárgyalások után befejeződött a magyar-szovjet műszaki-tudományos együttműködési albizottság negyedik ülésszaka. (Az albizottság állandó szerve a magyar— szovjet gazdasági műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottságnak.) A tárgyalások befejeztével Mihail Rakovszkij miniszter és dr. Jávor Ervin, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, az albizottság szovjet, illetve magyar tagozatának elnöke, jegyzőkönyvet írt alá. Jelen volt Szipka József, hazánk moszkva nagykövete. A most aláírt jegyzőkönyv értelmében a szovjet és a magyar szakemberek jövőre tapasztalatcserét folytatnak a gépgyártás, a fémipar, a műszergyártás, a vegyipar, az elektrotechnika, a gyógyszeripar, az olajipar és más ágazatok kérdéseiről. (TASZSZ) A brit munkáspárti konferencia szakszervezet-ellenes javaslatot fogadott el Tudósítónk jelenti Blackpoolból. A Munkáspárt blackpooli értekezletének leghevesebb vitái csütörtökön zajlottak le a kormány gazdasági és bérpolitikájával kapcsolatban. A szenvedélyeket a pártvezetőségnek az a javaslata szította fel, amelyet a képviselőcsoporttal, a párt-és szakszervezetekkel való előzetes megbeszélés nélkül csak néhány napja vettek fel a konferencia napirendjére. A javaslat szerint törvényt hozhatnak, amely kötelezné a szakszervezeteket, hogy bérköveteléseiket előzetesen jelentsék be a kormány ár- és jövedelemellenőrző bizottságának. Ilyen bejelentés nélkül a bérkövetelés vagy sztrájk törvénysértésnek minősülhet. Brown miniszterelnök-helyettest megtapsolták ugyan, amikor beszédében arra hivatkozott: Anglia hasonlóan nehéz gazdasági helyzetében a torykormányok szokásuk szerint már inflációt és munkanélküliséget teremtettek volna, a munkásokra hárítván a nehézségeket. Ezzel szemben a Munkáspárt az életszínvonal lényeges csökkenése nélkül elérte, hogy a font értékét biztosították, s a szociális szolgáltatásokat némileg még emelték is. Ám a bérkövetelések elleni törvény kilátásba helyezését fagyos csend fogadta. A párt balszárnya a pártvezetőség ezen javaslatának visszavonására tett indítványt, s ennek indokolására a képviselők egész sora szólalt fel a konferencián. Clive Jenkins képviselő például kijelentette: nem akar megkötözött munkásszakszervezeteket látni, olyan gazdálkodási rendszerben, amelyben a tőkés szabad. Ne a munkásoknak mondják hogy az osztályháború véget ért, hanem a monopóliumokat késztessék a munkásosztály elleni osztályharc abbahagyására, ha tudják. Mi lesz, ha egy torykormány kerül hatalomra, és az ő kezébe kerül egy ilyen törvény alkalmazása? Michael Foot, a munkáspárti balszárny egyik legtekintélyesebb vezére számon kérte a kormánytól, hogy az acélipar államosításáról egy szót sem szóltak eddig ezen a konferencián. Elvi kérdés a társadalmi tulajdon szerepének növelése az ország gazdaságában — mondotta —, ha szocialista politikát akarunk folytatni. — A legnagyobb veszély — jelentette ki a küldöttek óriási tapsa közepette — a párt számára nem a toryk, nem a liberálisok s éppenséggel nem a szakszervezetek, hanem az, ha cinikus magatartást tanúsít saját politikájával szemben. Callaghan pénzügyminiszter záróbeszédében ügyes szónoki fordulatokkal csillapította a pártprogram elárulása miatt háborgókat és azokat, akik kijelentették: Egy torykormánynak nem lett volna mersze ilyen szakszervezetellenes törvényjavaslattal előállni. Hangoztatta, hogy a termelékenység megfelelő emelkedése feleslegessé tenne ilyen törvényhozást, és ha a szakszervezetek önként együttműködnek a kormánnyal, akkor nem lenne szükség ilyen törvény alkalmazására. Végül is a pártvezetőséggel szembeni indítványt, amely 2 540 000 szavazatot kapott, az értekezlet 3 660 000 szavazattal elutasította. Ez volt a legcsekélyebb többség, amelyet ez a „kormánypárti” értekezlet a kormánynak és a pártvezetőségnek megszavazott. Világosan kiderült, hogy itt, a szakszervezeti jogok védelmezésénél van az a határ, amelyen túl a munkáspárti tagságot nem lehet együttműködésre bírni a brit uralkodó osztályokat kiszolgáló jobboldali vezetéssel. P. I. Pártunk és dolgozó népünk' nagy részvéttel búcsúzott Rónai Sándor elvtárstól Csütörtök délután, a Kerepesi temetőben, gyászünnepségen búcsúztatták a párt és a munkásosztály nagy halottját: Rónai Sándor elvtársat, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagját, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagját, országgyűlési képviselőt, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségének tagját, a Magyar— Szovjet Baráti Társaság elnökét. Az ismerősök, barátok, harcostársak és tisztelők már jóval a gyászszertartás kezdete előtt gyülekeztek a munkásmozgalom nagy halottainak emlékművénél, ahol Rónai Sándor ravatalát is felállították. A ravatalt elborították a kegyelet és a megemlékezés koszorúi, virágai. A koporsó előtti díszpárnákra az elhunyt kitüntetéseit tűzték fel. Az emlékműnél és a ravatal körül úttörők és munkásőrök álltak sorfalat, s a temetőben sok ezer főnyi volt a gyászoló tömeg. A családtagokon, hozzátartozókon kívül részt vett a gyászszertartáson és a ravatalnál díszőrséget állt Biszku Béla, Fehér Lajos, Fock Jenő, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán, Nemes Dezső, Somogyi Miklós, Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Ajtai Miklós, Brutyó János, Cseterki Lajos, Ilku Pál és Nyers Rezső, a Politikai Bizottság póttagjai, Korom Mihály és Szurdi István, az MSZMP Központi Bizottságának titkárai, és Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke. Tisztelgett az elhunyt ravatalánál a Központi — A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és Népköztársaságunk Elnöki Tanácsa nevében mondok búcsút szeretett elvtársunknak, Rónai Sándornak. Koszorúk és gyászdrapériák között állva mondjuk ki a nevét, és bizonyos, hogy a szomorúság, a tragikusan hirtelen búcsú ilyenkor mindannyiunk szívét elszorítja. De mint annyiszor a mi osztályunk, munkásságunk nagy halottai koporsójánál, most is elfog az a különös, ellentmondó érzés, hogy a búcsú gazdag élet számvetése és összefoglalója is, hogy az élet elfut, de az alkotás maradandó, hogy egyénileg el kell köszönnünk szeretteinktől és a világtól, amelyet segítettünk építeni, de fennmarad és megőrzi hűséges fiai nevét, szellemét, tetteit a közösség. Rónai Sándor életútja a miskolci kis parasztháztól a kőművestanuló útján át vezetett a munkásmozgalomba és vele a szocialista haza legmagasabb posztjaira: az Elnöki Tanács elnöki székébe és az országgyűlés elnökének emelvényébe. Magasra szökő ív, de ennek a felfelé ívelő pályának minden pontján egy szerény, csendes, szíves mosolyú és hűséges szívű, optimista és ugyanakkor legyőzhetetlenül szilárd akaratú férfi haladt előre, és tette, amit kellett. Tizennyolc éves volt, amikor először vonult fel májusi tüntetésen. Aki a 73. életévét taposó Rónai Sándort látta, ezt a csendes, szerény, ősz férfit, talán nehezen tudja maga elé képzelni a miskolci május elseje 55 évvel ezelőtti kőműveslegényét, aki az összetartozás boldogságától lelkesülve kiáltotta bele az Avasalji város levegőjébe a szocializmust követelő harci jelszavakat. Mert azok közé tartozott, akik megérték ifjúkori vágyaik teljesülését, és munkásember, szervezett munkás számára ilyen lehetőséget csak a mi társadalmunk tartogat. Végigjárta az antifasiszta politikusok kemény megpróbáltatásait ő is; büntetőszázad és internáló tábor, illegalitás, földalatti szervező munka „osztályain” éstanévein” át jutott el a mind világosabb és tisztább felismerésig, hogy csak a munkásosztály egysége, csak az egységes forradalmi munkáspárt megteremtése Bizottság, az Elnöki Tanács és a kormány több tagja, a munkásmozgalom sok veteránja, a társadalmi és tömegszervezetek számos képviselője is. Borsod megyéből — ahol Rónai Sándor országgyűlési képviselő volt — külön küldöttség érkezett a gyászszertartásra. Részt vett a búcsúztatáson a budapesti diplomáciai képviseletek több vezetője és tagja. Fél 4-kor felcsendültek a munkásgyász induló hangjai, majd Gáspár Sándor mondott búcsúbeszédet, lehet az útja a szocialista Magyarország felépítésének, öt és fél évtized hatalmas idő egy ügy szolgálatában. Benne az első világháború előtti forradalmi fellendülés, a „vérvörös csütörtök” időszaka, benne az első nagy világégés, majd a Tanácsköztársaság rövid időre felvillanó fénye, ezután pedig a Horthykorszak sötét és nyomasztó éjszakája, a második világháború szörnyű vérözöne. S benne szabadságunk immár két küzdelmes, kemény, sokszor ellentmondásokkal és gondokkal terhelt, de mindenképpen az új életet szolgáló évtizede. Ebben a két évtizedben a kormány tagjaként és a legmagasabb állami, közjogi méltóságokban mindig a munkásosztály egységéért és fel-Gáspár Sándor szavai után az építőmunkások nevében Reszegi Ferenc, az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke búcsúzott az elhunyttól. A szervezett építőmunkások nagy családját is mélyen megrendítette Rónai elvtárs halálának híre. Halála a szakszervezeti mozgalom számára is nagy veszteség — mondotta, majd méltatta az elhunyt tevékenységét a szakszervezeti mozgalomban. Beszédét így fejezte be: — Szakszervezetünk valamenynyi tagja és központi vezetősége nevében búcsúzom tőled, Rónai Sándor elvtárs. Koporsód előtt megfogadjuk, hogy népünk nagy célját, a szocialista társadalmat, amelyért te is oly fáradhatatlanul és lelkesen küzdöttél, megvalósítjuk. A régi harcostársak nevében Mráz Ferenc, a Borsod megyei Pártbizottság tagja, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnöke köszönt el Rónai Sándortól. — Azoknak a régi harcosoknak fájdalmát, mély megrendülését és kegyeletét hoztam el a nehéz búcsúzáshoz, akik Rónai elvtárssal együtt tették meg az első lépéseket a sztrájkharcok, a proletárszolidaritás, a munkásmozgalom útján — mondotta többek között, majd felidézte a munkásmozgalomban eddig töltött évek emlékeit. Beszédet mondott N. R. Seleh, emeléséért, a forradalmi jövőért munkálkodott. Ősz fejjel, amikor olyan sokan már csak a pihenés óráit keresik, teljes energiával, tettrekészen és fáradságot nem ismerve kért helyet az első sorokban az 1956 őszi ellenforradalmi zűrzavar eloszlatásáért. Gazdag élete volt, amelynek még utolsó heteit is a munka derűje aranyozta be. Hiszen Rónai elvtárs tevékenyen részt vett a párt Politikai Bizottságának munkájában és elnöke volt a Magyar—Szovjet Baráti Társaságnak. Búcsúzunk tőled, Rónai Sándor elvtárs. Emléked tisztán ragyog a késői munkásnemzedékek előtt. Azoknak a nevei között, akik életüket tették fel a szocializmus ügyére, akik fáradhatatlan harckészséggel és odaadással szolgálták az ügyet, a munkásosztály, a nép ügyét, amelyre ifjú szívvel és töretlen szándékkal felesküdtek. Lobogjanak feletted utoljára a vörös zászlók, mint azon a miskolci májuson. Derítsék fel gyászunk sötétségét. Hirdessék, hogy a halál legyőzhet, az elmúlás törvénye megváltozhatatlan — de halhatatlan az osztály, amelyért egy hosszú életen át küzdöttél, fáradoztál, harcoltál. Drága barátunk, elvtársunk, harcostársunk, nyugodjál békében! a Szovjetunió budapesti nagykövetségének követ-tanácsosa, ideiglenes ügyvivő is. Méltatta azt a munkásságot, amelyet Rónai Sándor a szovjet—magyar barátság erősítésében, a két nép közötti kapcsolat elmélyítésében kifejtett. A búcsúbeszédek elhangzása után a gyászszertartás az Inter- I nacionálé hangjaival ért véget. Rónai Sándor elhunyta alkalmából sok részvéttávirat érkezett külföldről. Részvétét fejezte ki a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének Központi Bizottsága, a Kubai Szocialista Forradalmi Egységpárt Országos Vezetősége, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága és a nagy népi hurál elnöksége, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága és a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsa. Ugyancsak táviratban tolmácsolta őszinte együttérzését a Szovjet—Magyar Barátság Társasága elnöksége és az ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet csapatok déli csoportjának katonai tanácsa. Táviratban fejezte ki részvétét több budapesti diplomáciai képviselet, valamint társadalmi és tömegszervezet. ■ásptír Sándor elvtárs beszéde A harcostársak búcsúja A párt vezetői, díszőrségen a ravatalnál.