Népszabadság, 1965. október (23. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-01 / 231. szám

1965. október 1. péntek NÉPSZABADSÁG Magyar katonai küldöttség utazott Jugoszláviába Ivan Gosnjak hadseregtábor­noknak, a jugoszláv fegyveres erők helyettes főparancsnokának, nemzetvédelmi miniszternek a meghívására Czinege Lajos ve­zérezredes, honvédelmi miniszter vezetésével csütörtökön hivatalos baráti látogatásra magyar kato­nai küldöttség utazott Jugoszlá­viába. A küldöttség tagjai: Csémi Ká­roly vezérőrnagy, honvédelmi mi­niszterhelyettes, a néphadsereg vezérkari főnöke, Borbándi János vezérőrnagy, honvédelmi minisz­terhelyettes, a néphadsereg poli­tikai főcsoportfőnöke és a nép­hadsereg több más magas rangú tisztje. A delegáció búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnökhelyettese, dr. Korom Mih­i­hály­, az MSZMP Központi Bi­zottságának titkára, Köteles Je­nő altábornagy, a honvédelmi mi­niszter első helyettese, továbbá a néphadsereg tábornoki és pa­rancsnoki karának több tagja, valamint Böjti János külügymi­niszter-helyettes. Jelen volt a búcsúztatásnál dr. Dusán Csalics, a Jugoszláv Szo­cialista Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete, G. V. Szre­gyin vezérőrnaggyal az élen ott voltak az ideiglenesen hazánk­ban állomásozó szovjet csapatok parancsnokságának magas rangú képviselői.­­ A magyar katonai küldöttséget a batajnicai repülőtéren Ivan Gosnjak nemzetvédelmi minisz­ter, Rade Hamovics vezérezredes, a jugoszláv néphadsereg vezér­kari főnöke, Koszta Nagy nem­zetvédelmi miniszterhelyettes és a jugoszláv néphadsereg több más magas rangú, katonatisztje köszöntötte. Jelen volt a repülő­téri fogadtatáson Zágor György hazánk belgrádi nagykövete és Fodor Gyula ezredes, a nagykö­vetség katonai attaséja is. A jugoszláv nemzet védel­mi miniszter tegnap díszebédet adott a magyar katonai küldöttség tisz­teletére; az ebéden Czinege La­jos és Ivan Gosnjak pohárkö­szöntőt mondott. Czinege Lajos délután megko­szorúzta az ismeretlen katona avalai sírját, majd a jugoszláv és a szovjet katonák belgrádi em­­léktemetőjében helyezett el ko­szorút. Ivan Gosnjak este a ju­goszláv néphadsereg székházában rendezett fogadást a magyar kül­döttség tiszteletére. Jegyzőkönyvet írtak alá a magyar-szovjet műszaki-tudományos együttműködésről Moszkva, szeptember 30. Moszkvában eredményes tár­gyalások után befejeződött a ma­gyar-szovjet műszaki-tudomá­nyos együttműködési albizottság negyedik ülésszaka. (Az albizott­ság állandó szerve a magyar— szovjet gazdasági műszaki-tudo­mányos együttműködési kormány­közi bizottságnak.) A tárgyalások befejeztével Mihail Rakovszkij miniszter és dr. Jávor Ervin, az Országos Tervhivatal elnökhelyet­tese, az albizottság szovjet, illet­ve magyar tagozatának elnöke, jegyzőkönyvet írt alá. Jelen volt Szipka József, hazánk moszkva nagykövete. A most aláírt jegyzőkönyv ér­telmében a szovjet és a magyar szakemberek jövőre tapasztalat­cserét folytatnak a gépgyártás, a fémipar, a műszergyártás, a vegy­ipar, az elektrotechnika, a gyógy­szeripar, az olajipar és más ága­zatok kérdéseiről. (TASZSZ) A brit munkáspárti konferencia szakszervezet-ellenes javaslatot fogadott el Tudósítónk jelenti Blackpoolból. A Munkáspárt blackpooli érte­kezletének leghevesebb vitái csü­törtökön zajlottak le a kormány gazdasági és bérpolitikájával kap­csolatban. A szenvedélyeket a pártvezetőségnek az a javaslata szította fel, amelyet a képviselő­­csoporttal, a párt-és szakszerve­zetekkel való előzetes megbeszé­lés nélkül csak néhány napja vet­tek fel a konferencia napirend­jére. A javaslat szerint törvényt hozhatnak, amely kötelezné a szakszervezeteket, hogy bérköve­teléseiket előzetesen jelentsék be a kormány ár- és jövedelemellen­őrző bizottságának. Ilyen bejelen­tés nélkül a bérkövetelés vagy sztrájk törvénysértésnek minősül­het. Brown miniszterelnök-helyet­test megtapsolták ugyan, amikor beszédében­­ arra hivatkozott: Anglia hasonlóan nehéz gazda­sági helyzetében a torykormányok szokásuk szerint már inflációt és munkanélküliséget teremtettek volna, a munkásokra hárítván a nehézségeket. Ezzel szemben a Munkáspárt az életszínvonal lé­nyeges csökkenése nélkül elérte, hogy a font értékét biztosították, s a szociális szolgáltatásokat né­mileg még emelték is. Ám a bér­­követelések elleni törvény kilátás­ba helyezését fagyos csend fogad­ta. A párt balszárnya a pártveze­tőség ezen javaslatának visszavo­nására tett indítványt, s ennek in­­dokolására a képviselők egész so­ra szólalt fel a konferencián. Clive Jenkins képviselő pél­dául kijelentette: nem akar meg­kötözött munkásszakszervezete­ket látni, olyan gazdálkodási rend­szerben, amelyben a tőkés szabad.­­ Ne a munkásoknak mondják hogy az osztályháború véget ért, hanem a monopóliumokat késztessék a munkásosztály elleni osztályharc abbahagyására, ha tudják. Mi lesz, ha egy torykor­mány kerül hatalomra, és az ő kezébe kerül egy ilyen törvény alkalmazása? Michael Foot, a munkáspárti balszárny egyik legtekintélyesebb vezére számon kérte a kormány­tól, hogy az acélipar államosításá­ról egy szót sem szóltak eddig ezen a konferencián. Elvi kérdés a társadalmi tulajdon szerepének növelése az ország gazdaságában — mondotta —, ha szocialista po­litikát akarunk folytatni. — A legnagyobb veszély — jelentette ki a küldöttek óriási tapsa köze­pette — a párt számára nem a toryk, nem a liberálisok s éppen­séggel nem a szakszervezetek, ha­nem az, ha cinikus magatartást tanúsít saját politikájával szem­ben. Callaghan pénzügyminiszter zá­róbeszédében ügyes szónoki for­dulatokkal csillapította a párt­program elárulása miatt háborgó­kat és azokat, akik kijelentették: Egy torykormánynak nem lett volna mersze ilyen szakszervezet­ellenes törvényjavaslattal elő­állni. Hangoztatta, hogy a terme­lékenység megfelelő emelkedése feleslegessé tenne ilyen törvény­hozást, és ha a szakszervezetek önként együttműködnek a kor­mánnyal, akkor nem lenne szük­ség ilyen törvény alkalmazására. Végül is a pártvezetőséggel szembeni indítványt, amely 2 540 000 szavazatot kapott, az ér­tekezlet 3 660 000 szavazattal el­utasította. Ez volt a legcsekélyebb többség, amelyet ez a „kormány­­párti” értekezlet a kormánynak és a pártvezetőségnek megszavazott. Világosan kiderült, hogy itt, a szakszervezeti jogok védelmezésé­­nél van az a határ, amelyen túl a munkáspárti tagságot nem lehet együttműködésre bírni a brit uralkodó osztályokat kiszolgáló jobboldali vezetéssel. P. I. ­ Pártunk és dolgozó népünk' nagy részvéttel búcsúzott Rónai Sándor elvtárstól Csütörtök délután, a Kerepesi temetőben, gyászünnepségen bú­csúztatták a párt és a munkás­osztály nagy halottját: Rónai Sán­dor elvtársat, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Politikai Bizott­ságának tagját, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagját, ország­­gyűlési képviselőt, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa el­nökségének tagját, a Magyar— Szovjet Baráti Társaság elnökét. Az ismerősök, barátok, harcos­társak és tisztelők már jóval a gyászszertartás kezdete előtt gyü­lekeztek a munkásmozgalom nagy halottainak emlékművénél, ahol Rónai Sándor ravatalát is felállí­tották. A ravatalt elborították a kegyelet és a megemlékezés ko­szorúi, virágai. A koporsó előtti díszpárnákra az elhunyt kitünte­téseit tűzték fel. Az emlékműnél és a ravatal körül úttörők és munkásőrök álltak sorfalat, s a temetőben sok ezer főnyi volt a gyászoló tömeg. A családtagokon, hozzátartozó­kon kívül részt vett a gyászszer­tartáson és a ravatalnál díszőrsé­get állt Biszku Béla, Fehér Lajos, Fock Jenő, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán, Nemes Dezső, Somogyi Miklós, Szirmai István, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagjai, Ajtai Miklós, Brutyó János, Cseterki Lajos, Ilku Pál és Nyers Rezső, a Politikai Bizottság póttagjai, Korom Mi­hály és Szurdi István, az MSZMP Központi Bizottságának titkárai, és Kisházi Ödön, az Elnöki Ta­nács helyettes elnöke. Tisztelgett az elhunyt ravatalánál a Központi — A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága és Népköztársaságunk Elnöki Taná­csa nevében mondok búcsút sze­retett elvtársunknak, Rónai Sán­dornak. Koszorúk és gyászdrapé­­riák között állva mondjuk ki a nevét, és bizonyos, hogy a szomo­rúság, a tragikusan hirtelen búcsú ilyenkor mindannyiunk szívét el­szorítja. De mint annyiszor a mi osztályunk, munkásságunk nagy halottai koporsójánál, most is el­fog az a különös, ellentmondó ér­zés, hogy a búcsú gazdag élet számvetése és összefoglalója is, hogy az élet elfut, de az alkotás maradandó, hogy egyénileg el kell köszönnünk szeretteinktől és a vi­lágtól, amelyet segítettünk építe­ni, de fennmarad és megőrzi hű­séges fiai nevét, szellemét, tetteit a közösség. Rónai Sándor életútja a miskol­ci kis parasztháztól a kőművesta­nuló útján át vezetett a munkás­­mozgalomba és vele a szocialista haza legmagasabb posztjaira: az Elnöki Tanács elnöki székébe és az országgyűlés elnökének emel­vényébe. Magasra szökő ív, de en­nek a felfelé ívelő pályának min­den pontján egy szerény, csendes, szíves mosolyú és hűséges szívű, optimista és ugyanakkor legyőz­hetetlenül szilárd akaratú férfi haladt előre, és tette, amit kel­lett. Tizennyolc éves volt, amikor először vonult fel májusi tünteté­sen. Aki a 73. életévét taposó Ró­nai Sándort látta, ezt a csendes, szerény, ősz férfit, talán nehezen tudja maga elé képzelni a miskol­ci május elseje 55 évvel ezelőtti kőműveslegényét, aki az összetar­tozás boldogságától lelkesülve ki­áltotta bele az Avas­alji város le­vegőjébe a szocializmust követelő harci jelszavakat. Mert azok kö­zé tartozott, akik megérték ifjú­kori vágyaik teljesülését, és mun­kásember, szervezett munkás szá­mára ilyen lehetőséget csak a mi társadalmunk tartogat. Végigjárta az antifasiszta poli­tikusok kemény megpróbáltatá­sait ő is; büntetőszázad és inter­náló tábor, illegalitás, földalatti szervező munka „osztályain” és­­tanévein” át jutott el a mind világosabb és tisztább felisme­résig, hogy csak a munkásosztály egysége, csak az egységes forra­dalmi munkáspárt megteremtése Bizottság, az Elnöki Tanács és a kormány több tagja, a munkás­­mozgalom sok veteránja, a társa­dalmi és tömegszervezetek szá­mos képviselője is. Borsod me­gyéből — ahol Rónai Sándor or­szággyűlési képviselő volt — kü­lön küldöttség érkezett a gyász­­szertartásra. Részt vett a búcsúz­tatáson a budapesti diplomáciai képviseletek több vezetője és tagja. Fél 4-kor felcsendültek a mun­­kásgy­ász induló hangjai, majd Gáspár Sándor mondott búcsú­beszédet, lehet az útja a szocialista Ma­gyarország felépítésének, öt és fél évtized hatalmas idő egy ügy szolgálatában. Benne az első világháború előtti forradal­mi fellendülés, a „vérvörös csü­törtök” időszaka, benne az első nagy világégés, majd a Tanács­­köztársaság rövid időre felvillanó fénye, ezután pedig a Horthy­­korszak sötét és nyomasztó éjsza­kája, a második világháború ször­nyű vérözöne. S benne szabadságunk immár két küzdelmes, kemény, sokszor ellentmondásokkal és gondokkal terhelt, de mindenképpen az új életet szolgáló évtizede. Ebben a két évtizedben a kormány tagja­ként és a legmagasabb állami, közjogi méltóságokban mindig a munkásosztály egységéért és fel-Gáspár Sándor szavai után az építőmunkások nevében Reszegi Ferenc, az Építő-, Fa- és Építő­anyagipari Dolgozók Szakszerve­zetének elnöke búcsúzott az el­hunyttól.­­ A szervezett építőmunkások nagy családját is mélyen megren­dítette Rónai elvtárs halálának híre. Halála a szakszervezeti moz­galom számára is nagy veszteség — mondotta, majd méltatta az elhunyt tevékenységét a szak­­szervezeti mozgalomban. Beszé­dét így fejezte be: — Szakszervezetünk valameny­­nyi tagja és központi vezetősége nevében búcsúzom tőled, Rónai Sándor elvtárs. Koporsód előtt megfogadjuk, hogy népünk nagy célját, a szocialista társadalmat, amelyért te is oly fáradhatatla­nul és lelkesen küzdöttél, meg­valósítjuk. A régi harcostársak nevében Mráz Ferenc, a Borsod megyei Pártbizottság tagja, a Szakszer­vezetek Megyei Tanácsának el­nöke köszönt el Rónai Sándortól. — Azoknak a régi harcosoknak fájdalmát, mély megrendülését és kegyeletét hoztam el a nehéz bú­csúzáshoz, akik Rónai elvtárssal együtt tették meg az első lépése­ket a sztrájkharcok, a proletár­szolidaritás, a munkásmozgalom útján — mondotta többek között, majd felidézte a munkásmozga­lomban eddig töltött évek emlé­keit. Beszédet mondott N. R. Seleh,­­ emeléséért, a forradalmi jövőért munkálkodott. Ősz fejjel, amikor olyan sokan már csak a pihenés óráit keresik, teljes energiával, tettrekészen és fáradságot nem ismerve kért helyet az első so­rokban az 1956 őszi ellenforradal­mi zűrzavar eloszlatásáért. Gazdag élete volt, amelynek még utolsó heteit is a munka de­rűje aranyozta be. Hiszen Rónai elvtárs tevékenyen részt vett a párt Politikai Bizottságának munkájában és elnöke volt a Magyar—Szovjet Baráti Társa­ságnak. Búcsúzunk tőled, Rónai Sándor elvtárs. Emléked tisztán ragyog a késői munkásnemzedékek előtt. Azok­nak a nevei között, akik életüket tették fel a szocializmus ügyére, akik fáradhatatlan harckészség­gel és odaadással szolgálták az ügyet, a munkásosztály, a nép ügyét, amelyre ifjú szívvel és töretlen szándékkal felesküdtek. Lobogjanak feletted utoljára a vörös zászlók, mint azon a mis­kolci májuson. Derítsék fel gyá­szunk sötétségét. Hirdessék, hogy a halál legyőzhet, az elmúlás törvénye megváltozhatatlan — de halhatatlan az osztály, amelyért egy hosszú életen át küzdöttél, fáradoztál, harcoltál. Drága barátunk, elvtársunk, harcostársunk, nyugodjál béké­ben! a Szovjetunió budapesti nagykö­vetségének követ-tanácsosa, ideig­lenes ügyvivő is. Méltatta azt a munkásságot, amelyet Rónai Sán­dor a szovjet—magyar barátság erősítésében, a két nép közötti kap­csolat elmélyítésében kifejtett. A búcsúbeszédek elhangzása után a gyászszertartás az Inter- I nacionálé hangjaival ért véget. Rónai Sándor elhunyta alkal­mából sok részvéttávirat érkezett külföldről. Részvétét fejezte ki a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsá­nak Elnöksége, a Bolgár Kommu­nista Párt Központi Bizottsága, a Francia Kommunista Párt Köz­ponti Bizottsága, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének Köz­ponti Bizottsága, a Kubai Szocia­lista Forradalmi Egységpárt Or­szágos Vezetősége, a Mongol Né­pi Forradalmi Párt Központi Bi­zottsága és a nagy népi hurál elnöksége, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága és a Német Demokratikus Köz­társaság Államtanácsa. Ugyan­csak táviratban tolmácsolta őszin­te együttérzését a Szovjet—Ma­gyar Barátság Társasága elnök­sége és az ideiglenesen Magyar­­országon állomásozó szovjet csa­patok déli csoportjának katonai tanácsa. Táviratban fejezte ki részvétét több budapesti diplomáciai kép­viselet, valamint társadalmi és tömegszervezet.­ ­■ásptír Sándor elvtárs beszéde A harcostársak búcsúja A párt vezetői, díszőrségen a ravatalnál.

Next