Népszabadság, 1966. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-12 / 9. szám

Korszerű termelésszervezés a lakásépítkezéseken A folyamatos termelésszerve­zési módszer először 1962-ben, egy budapesti és egy vidéki lakás­­építkezésen került bevezetésre. A kísérleti jellegű szervezéssel már az első évben számottevő eredményeket értek el. A folyamatos termelésszervezés olyan szervezési módszer, amely­nek keretében az azonos épít­ményeken — például a lakásokon — dolgozó munkabrigádok egy­­egy meghatározott munkára — betonozásra, falazásra, vakolásra — szakosítva végzik munkájukat. A hagyományos, sokszor kisipari módszerekkel szervezett építkezé­seken az egyes munkákat szétap­rózva, tervszerűtlenül végezték, pontosan meghatározott program nélkül. Megalapozott előkészítés A szakosított brigádok munká­ját a kiviteli tervek alapján ki­dolgozott szervezési dokumentá­ció határozza meg. A létesítmé­nyekre készített szervezési doku­mentáció — általában egyéves programot feldolgozva — hosz­­szabb időre előre meghatározza az egyes szakosított brigádok felada­tát, létszámát, szakmai összetéte­lét, munkahelyét, a munkaterület nagyságát, az elvégzendő munkák volumenét, a munkák kezdési és befejezési határidejét, a termelé­kenységet, a haladási irányt, a je­lentési kötelezettségek módját stb. Az Építőipari Főigazgatóság az Építésgazdasági és Szervezési In­tézettel együttműködve végezte a termelésszervezéssel kapcsolatos tervezési és előkészítési munká­kat. Az előkészítés során megha­tározták a szervezésbe bevonható budapesti és vidéki építéshelyek számát, építési, illetve lakását­adási programját lakásszámban kifejezve. A közösen kialakított lakásprogram alapján a vállalatok elkészítették a munka szervezett­ségét biztosító szervezési doku­mentációt. A feladatok sikeres végrehaj­tása végett mind a fővállalkozó, mind az alvállalkozói szervezetek dolgozóinak ösztönző prémiumot tűztek ki. Rendezték az építés­helyek szerinti adatszolgáltatás módját, megszervezték az együtt­működést a folyamatos anyagel­látásra, a gépek kihasználására. A vállalatok és az építéshelyek ve­zetői kéthetes tanfolyamon vet­tek részt az új szervezési módszer elméleti kérdéseinek és gyakorlati tennivalóinak megismerésére. A lakásépítésre szakosított ÉM- vállalatok tevékenysége 1965-ben tovább fejlődött. 1962-ben kettő, 1963-ban tíz, 1964-ben 24 és 1965- ben már csaknem 30 lakásépítés­re szakosított építéshely volt. Eze­ken az építéshelyeken 1963-ban 2438, 1964-ben 6673 lakást adtak át, 1965-ben pedig összesen 7600 lakás átadását irányozták elő. A lakások többségét már fejlett módszerekkel — blokkpanel­, ön­tött falas technológia — építették. Ezen belül a blokkos — közép­­nagyságú épületelemekből épített — lakások csaknem 5000-es nagy­ságrendben szerepeltek. S a múlt évben már az összes állami la­kásépítkezések mintegy 30 száza­lékát az új, korszerű, folyamatos termelésszervezéssel építették. Egyenletes tervteljesítés 1965-ben a lehetőségeket és a szervezési kapacitást figyelembe véve a lakásépítkezéseken kívül több mezőgazdasági, ipari, vala­mint kommunális jellegű építke­zés — csatorna, út, gázvezeték — kísérleti jellegű szervezése is megkezdődött. Ezek a munkála­tok 26 létesítményt, illetve mun­kahelyet érintettek. Az új szervezési módszer bebi­zonyította, hogy érdemes volt kí­sérletezni! Ezzel a módszerrel le­rövidült az építési idő, nőtt a ter­melékenység, a gépkihasználás, javult a minőség. 1964-ben a la­kásépítésre szakosított szerveze­tek által átadott lakások — 6673 darab — átlagosan 9,6 hónap alatt készültek el, szemben az országo­san átlagos 11,4 hónapos építési idővel. Az időnyereség csaknem két hónap! 1965 első 9 hónapjá­ban 5121 lakást adtak át. Az épí­tési idő átlagban 9,2 hónap volt, tehát jóval rövidebb az előző évek átlagánál. A szervezésbe bevont építés­helyek dolgozói negyedéves lakás­átadási terveiket kivétel nélkül mindig határidőre teljesítették, és munkájukat általában az előírt program szerint végezték. Az épü­letenként számított építési idő kedvező alakulása csak részben magyarázható a korszerű szerke­zetek szélesebb körű alkalmazá­sával, az eredmények nagyobb részben a szervezés előnyéből származtak. A gyorsabb építés következtében csökkent az építés­­helyek rezsiköltsége, meggyorsult az építési anyagok felhasználása, javult te gepkihasználás, és végső soron csökkent az anyagi és pénz­ügyi eszközök lekötésének ide­je is. A szakosított szervezetekben dolgozó munkabrigádok személyi és szakmai összetétele állandó, következésképpen a munkafegye­lem, a szakmai begyakorlottság is kedvezőbb, mint a „hagyományo­san” szervezett brigádokban. Job­ban betartják a technológiai fe­gyelmet, a műszaki előírásokat, ugyanakkor — az állandóan is­métlődő, azonos jellegű munkák miatt — termelékenyebben is dol­goznak. 15—30 százalékkal nagyobb termelékenység A hagyományos és a korszerű szervezéssel dolgozó építéshelyek termelékenységét összevetve, egy­értelműen bizonyíthatók az ered­mények. A pécsi új-mecsekalji hagyományos szervezésű lakás­­építkezésen például a termelé­kenység — 1964-ben — évi 150 000 Ft/fő, a korszerű szerve­zéssel végzett lakásépítkezésen viszont 260 000 Ft/fő, vagyis 70 százalékkal magasabb, mint a másik munkahelyen. A szakosí­tott építéshelyeken — átlagosan — az alkalmazott technológiától függően, 15—30 százalékkal ma­gasabb a termelékenység, mint a hagyományos szervezetekkel dol­gozó építéshelyeken. A szakosított szervezetek által épített lakások átadása után mi­nimális a panasz, és a lakások mennyiségi hiányának és minő­ségi hibáinak összege épületen­ként számítva, átlagban alig ha­ladja meg az építési költség 5 ez­relékét. Például a debreceni Új Élet lakótelepen 1964-ben a fo­lyamatos szervezéssel átadott la­kóépületeken a kivitelezés évi összege 61,3 millió forint volt, az átadásnál kimutatott minőségi hiányok együttes értéke pedig mindössze 3,8 ezrelék. Az építők 1965-ben is tanácsi dicséretet ér­demeltek ki a lakásátadások al­kalmával. A tárgyilagosság kedvéért meg kell említeni azokat az akadályo­kat is, amelyek az új szervezési módszer széles körű elterjesztését gátolják. A legtöbb munkahelyen leállást, megtorpanást okoz, hogy a beruházások előkészítésében, il­letve lebonyolításában részt vevő szervek — a helyi tanácsok, a ter­vezők — nem ismerik eléggé a folyamatos termelésszervezési módszer előnyeit. Ezért nem gon­doskodnak a korszerűbb szervezés szükséges feltételéről. A beruházások is segítenek Gyakori hiba a késve vagy vontatottan, sokszor tervszerűtle­nül végzett szanálás, az elavult vagy építkezést zavaró épületek lebontása. A szervezési progra­mok nélkül kialakított beépítési tervek, az építési sorrendtervek nem ritkán megbontják a szerve­zetek program szerinti munkáját, a gazdaságos haladási irányt, a toronydaruk és más gépek meg­felelő kihasználását stb. A budapesti lakásépítésre sza­­a­kosodott szervezetek általában nem vertikálisan szervezettek, vagyis a szak- és szerelőipari munkák nagy részét csak alvál­lalkozókkal tudják elvégeztetni. A különböző szakmai alvállalko­zók azonban nem kooperálnak megfelelően a fővállalkozókkal, és gyakran eltérnek az előírt ütem­től. Gyakori a panasz a műszaki tervek minőségére is. A tervek sokszor pontatlan, mérethiányos anyagkimunkálással készülnek. Korrigálásuk sok műszaki vitára, felesleges egyeztetésekre vezet, ugyanakkor a hiányos költségek alapján kialakított szervezési do­kumentációk sok bonyodalmat, a programtól, a meghatározott lét­számtól való eltérést okoznak. Fékezi az eredményes munkát a lakásépítkezésre előirányzott összegek nem megfelelő évi üte­mezése is. A szervezés a tömeg­szerűségre épül. Megfelelő pénz­ügyi fedezet hiányában viszont nem lehet a tömegszerűséget, a koncentráltságot biztosítani. A nagy lakásépítkezések elaprózása lehetetlenné teszi a korszerű szervezést. Ezt az akadályt ta­valy sem sikerült az építőiparnak leküzdeni. A korszerű termelésszervezés további fejlődése nagymértékben az említett hiányosságok meg­szüntetésétől függ, és feltétele annak is, hogy a határozatoknak megfelelően, a lakások kilencven százalékát korszerű építésszerve­zési módszerrel tudják felépí­teni. Az új szervezési módszer elő­nyeit ma már általában elisme­rik, azonban még nagy erőfeszí­tések szükségesek ahhoz, hogy al­kalmazásuk általánossá váljon elsősorban a lakásépítkezéseken, de más területeken is. Dr. Grózsy József Építésügyi Minisztérium KÜLFÖLDI LAPOKBAN OLVASTUK ■■ - ■■ ■■ ■ Az Arab Gazda­sági Közösségre vonatkozó megálla­podást az EAK, Szíria, Jordánia, Irak és Kuvait kötötte, s az 1965. január elsején lépett életbe. Célja az említett öt állam közötti vámfalak teljes le­bontása, a valutaforgalom szabaddá tétele, a szakemberek, szakmunkások szabad vándorlásának lehetővé tétele, és a szállítási eszközök és berendezé­sek (kikötők, repülőterek) közös hasz­nálata. Az öt állam között az ipari termékek vámjait 10 év alatt, a mező­­gazdasági termékekét és egyéb nyers­anyagokét pedig 5 év alatt teljesen megszüntetik, a vámtételeket éven­ként 10%-kal, illetve 20%-kal csökken­tik. Néhány termék esetében a teljes vámmentesség már 1970. július 1-én érvénybe lép. Az öt ország közül csupán kettő rendelkezik a mezőgazdaságon kívül jelentősebb erőforrásokkal, ez Irak és Kuvait, amelyekben igen jelentős olaj-előfordulások vannak. A többi három ország nemzetgazdaságában a mezőgazdaság a döntő tényező. Jelentősebb élelmiszer-feleslegeik­kel többnyire csak Irak és Szíria ren­delkezik. Ezeknek az országoknak még sok lehetőségük van agrárterme­lésük növelésére — egyrészt mező­­gazdaságuk korszerűsítése, másrészt új területeknek a termelésbe történő bekapcsolása útján. Az EAK, Jordá­nia és Kuvait, amelyeknek lakossága együttvéve eléri a 30 milliót, fel tudja venni Szíria és Irak feleslegeit, míg Szíria átveheti az EAK rizsfeleslegeit és citruskivitelének egy részét. Az Arab Közös Piac működésének ered­ményessége az Arab Liga egyéb or­szágait is arra készteti, hogy csatla­kozzanak az egyezményhez. (Auslandsinformationen.) □ Az USA vízszük­séglete napi 1,5 billió liter (1 500 OO0 000 000) a lakosság szaporodá­sával az igény 1980-ban 2,5 billió lesz, s a század végén 5 billió. Minthogy a tartalékok már ma sem elegendőek, és szárazabb időjárás mellett hóna­pokig tartó válság következhet be, az­zal a tervvel foglalkoznak, hogy hasz­nosítani fogják Kanada hatalmas víz­készletét. Amennyiben a százmil­­liárd dolláros beruházási terv meg­valósulna, úgy a csatornákon „expor­tált” kanadai víz, húszévi építési pe­riódust véve számításba. 33 USA-álla­­mot és Mexikó egy részét látná el 11,5 milliárd köbméter vízzel, ami 40 millió acre farmterület öntözését is lehetővé tenné, és 40 millió kilowattra emelné az elektromosenergia-terme­­lést, s így a nemzeti jövedelmet évi 30 milliárd dollárral növelné. Kanada viszont évi 2 milliárd dollárt, venne be a víz ellenében. (Frankfurter Allgemeine Zei­tung.)* □ Lenin­gr­ádban 245 méter hosszú, 100 ezer tonnás olaj­­tankhajókat építenek. Nemrégiben belvízi hajózásban első ízben alkal­maztak műanyagokból épített 65 sze­mélyes vízi járműveket. (Blick durch die Wirtschaft.) # □ 300—500 millióra tehető azoknak a száma, akik nem jutnak elegendő táplálékhoz a világon — és a világ lakosságának fele a szük­ségesnél kevesebb fehérjét fogyaszt. Ázsia, Afrika és Latin-Amerika egy részén él az „első csoport” — ezek napi 2150 kalóriát kapnak, tehát 150 kalóriás hiányuk van. A világ többi részén élő „második csoport” élelme­zése fejenként átlagos 450 kalória többletet szolgáltat. Az iparosodott országok lakos­ságának nagy része azért beteg, mert helytelenül — bár bőségesen — táplálkozik. A fertőző betegségek, a rák és a balesetek együtt nem okoz­nak olyan károkat az egészségben, mint a helytelen evési szokások és az elhízás. (Le Monde.) Papír vagy műanyag? A KÖZELMÚLTBAN két je­lentős nemzetközi konferencia is foglalkozott a papírcsomagolás világszerte napirendre tűzött problémáival. Mindkét konferen­cián különös figyelmet szenteltek a műanyag csomagolás elterjedé­sének, és e két legfontosabb cso­magolóanyag kombinációjának is. A világkereskedelem fejlődése nemcsak esztétikai, hanem érték­őrző szerepénél fogva is mind fontosabb szerepet juttat a cso­magolásnak. Hogy képet alkot­hassunk ez utóbbi fontosságáról, idézzük Grundke professzort, a lipcsei Karl Marx Egyetem ta­nárát, aki szerint az NDK-ban csak a belkereskedelemben évi 385 millió márka (mintegy két­milliárd forint) veszteséget okoz a hiányos csomagolás. Nálunk is — bár erre vonatkozóan nem rendelkezünk a fent idézetthez hasonló statisztikával — nagy erőfeszítéseket igényel a csoma­golásból eredő veszteségek csök­kentése. A legfőbb teendők: az áruk jellegének megfelelő, leg­gazdaságosabb csomagolóanyag alkalmazása, s e területen még bőségesen van tennivalónk. Hazánkban az 1962-ben végzett felmérés szerint mintegy 3 mil­liárd forint értékű csomagoló­anyagot használtak fel — ebből a papír értékrészesedése csupán 30 százalék volt. (A világátlag 50—60 százalék.) Túlságosan nagy szerep jut nálunk a deszkaládá­ba való csomagolásnak (a külföl­di négy—hat százalékkal szem­ben mintegy 22—23 százalék). Ez az arány egyáltalán nem felel meg a korszerű követelmények­nek, hiszen azonos mennyiségű fa felhasználásával gyártott cel­lulózból mintegy tízszer annyi hullámpapír láda készíthető, mint faláda. A PAPÍRFOGYASZTÁS növe­kedésének világszerte legfonto­sabb tényezője a hullámpapír ládák növekvő felhasználása. Amíg 1950-től 1960-ig a csoma­golásra szolgáló fafűrészáru-fel­­használás Európában 29 száza­lékkal növekedett, addig a papír­felhasználás 109 százalékkal nőtt. A műanyagok felhasználása sem szorítja ki a papírt, sőt egy­némely előnyös tulajdonsága miatt jól kiegészítheti azt. A vi­lág műanyagtermelése 1959-től 1962-ig 6,1 millió tonnáról 8,5 millió tonnára, vagyis több mint háromszorosával nőtt (ennek azonban csak kisebb hányada szolgált csomagolásra), ugyaneb­ben az időben az úgynevezett ipari felhasználásra kerülő papír (amelynek 80 százaléka szolgál csomagolásra) termelése 8 millió tonnával nőtt. A világ legna­gyobb papírfogyasztó országaiban — s ezek az országok a legna­gyobb műanyagfogyasztók is — a fejenkénti papírfogyasztás ma már 100—230 kilogramm évente, a műanyagfogyasztás egytizede a papírénak. Bár a műanyag cso­magolás részaránya ezekben az országokban néhány év alatt há­­romszorosára-négyszeresére nőtt, a papír és a karton részaránya nem csökkent az említett 50—60 százalék alá. A műanyag tehát a papírnak nem veszélyes konkurrense, ha­nem segítőtársa abban a szük­ségben, amelyet a világszerte sú­lyos nyersanyaggondok idéznek elő. Mind nagyobb szerephez jut­nak a papír és a műanyag kom­binációi is, amelyek egyesítik e két csomagolóanyag előnyeit. A papírra ragasztott műanyag fó­liák vagy ráöntött műanyag réte­gek, továbbá a viaszolt, celofán és alumíniumfólia-papír kombi­nációk különösen az élelmi­szer-, a háztartási, a kozmetikai és a vegyi cikkek csomagolásá­ban mind gyorsabb ütemben ter­jednek. Mindezek alapján nyugodtan állíthatjuk, hogy a papír elsődle­ges szerepe a csomagolásban ol­csósága, jó megmunkálhatósága, jó szilárdsági tulajdonságai, köny­­nyű nyomhatósága és esztétikai­lag tetszetős külseje miatt sok területen még hosszú ideig meg­marad. Arra a kérdésre tehát, hogy a papíré avagy a műanyagé-e a jö­vő a csomagolásban, csak azt vá­laszolhatjuk, hogy az igények nö­vekedése és differenciálódása a papír és a műanyag iránt is mind nagyobb keresletet támaszt. A papír technológiai adottságaiból folyó kisebb ára következtében azonban — s ezt igazolják a vi­lág minden táján végzett gazda­sági vizsgálatok is — továbbra is megtartja vezető helyét a fel­­használás volumene tekintetében, s emellett, vele párhuzamosan terjednek a műanyagok, valamint a különböző papír-műanyag kom­binációk is. MAGYARORSZÁGON az 1962. évi egy főre jutó 296 forintnyi csomagolóanyag-felhasználás a tervek szerint 1970-re mintegy 600 forintra növekszik. Ezen be­lül a papírfelhasználás mintegy háromszorosára (összesen több mint 6 milliárd forintra nő), részaránya 38 százalékra, a mű­anyag cso­magolószer pedig — minthogy nálunk ebben még a papírénál is nagyobb az elmaradás — mintegy hétszere­­sére-nyolcszorosára, részará­nya körülbelül 12 százalékra nő, így tehát a harmadik ötéves terv végére csomagolóanyag-felhasz­nálásunk arányai meg fogják kö­zelíteni a világszínvonalat. Ez a jelenleginél jobban biztosítja majd a belföldi szükségletek ki­elégítését, s exporttermékeink olyan csomagolását is, amely le­hetővé teszi, hogy termékeink a hosszú szállítás és raktározás alatt se veszítsenek értékükből, s esztétikailag is versenyképesek legyenek a világpiacon. Dr. Vámos György a Papíripari Kutató Intézet igazgatója KÖZÜL­ETEK A FIGYELEM • Felújított irodabútorok állandóan kaphatók a HASZNÁLTCIKK KTSZ Nagykőrösi úti telepén Telefon: 271—484

Next