Népszabadság, 1966. március (24. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-15 / 62. szám
1966. március 15. kedd NÉPSZABADSÁG valamely esemény történeti értékét nem utolsósorban azon lehet lemérni, hogyan keresett és adott választ kora nagy kérdéseire. De az értékítéletben nagy szerepe van annak is, milyen hatást gyakorolt a későbbi korok politikai gondolkodására, hogyan befolyásolta eredményeivel és hibáival együtt az utókor eszméit. Nem kétséges, hogy az 1848—49-es polgári forradalom és szabadságharc ebből a szempontból is történelmünk egyik korszakos eseménye. Az azóta eltelt csaknem százhúsz esztendőben nem volt országunkban olyan rangos, a progresszió igényével jelentkező szellemi mozgalom, ideológiai áramlat, a valóság átalakításának célkitűzésével fellépő osztály és politikai párt, amely ne foglalt volna állást 1848—49 kérdésében, ne alakította volna ki szellemi alapállását ehhez a népünk emlékezetében csakúgy, mint a historikusok kutatásaiban egyaránt tovább élő eseményhez. Az idők folyamán az úri Magyarország képviselői nem csekély szellemi energiával és apparátus felsorakoztatásával iparkodtak bizonygatni, hogy ők tartják magasan azt a zászlót, amelyet a fiatal Magyarország 1848. március 15-én kibontott. A tettek azonban ellenkeztek a hazafiaskodó szólamokkal, amelyekben az elnyomó osztályok negyvennyolcat, igazi tartalmától megfosztva, saját nacionalista céljaik szolgálatába próbálták állítani. A népi Magyarország hívei viszont jogosan tartják magukat történelmünk haladó hagyományai, köztük március 15-e örököseinek, minthogy nemcsak teljesítették 48 egykori céljait, hanem továbblendítették hazánkat a későn megvívott polgári átalakulás betetőzésén túl a legkorszerűbb társadalomba, a szocializmusba. Az 1848—1849-es forradalom és szabadságharc elbukott, nem volt lehetősége művét beteljesíteni, s hátrahagyott feladatai még sokáig megoldatlanok maradtak.Jelentősége azonban mindenekelőtt abban volt, hogy az ország minden lényeges kérdésére a kor színvonalán, a haladó Európa eszményeitől vezetve, keresték a választ. Így kapcsolódtak össze erőltetettség nélkül a haladás európai eszméi a megoldandó hazai feladatokkal, s váltak negyvennyolc fő mondanivalójává. 1848 a maga ellentmondásaival és felemásságával együtt, ha nem volt is képes a feudalizmus következetes szétzúzásának programjával föllépni, polgári rendet akart, rendi Magyarország helyett népképviseletet, cenzúra helyett sajtószabadságot, röghöz kötöttség helyett jobbágyfelszabadítást, újat, haladót. A modern politikai követelmények megvalósításával tervbe vette az ország gazdasági elmaradottságának felszámolását is. Ezek a feszültséget kiváltó kérdések — éppen megoldatlanságuk következtében — negyvennyolc leverése után, évtizedeken át fellelhetők voltak az úri Magyarország hivatalos politikai felfogásának sterilizált felszíne alatt. Sok mindenben befolyásolták a későbbi korok haladó harcosainak politikai gondolkodását, arra sarkallva őket: nézzenek bátran szembe a minduntalan változó hazai valósággal. A kor és a követelmények változása jelentette, hogy negyvennyolchoz visszanyúlni, eszméihez hűnek lenni nem a szabadságharc és a forradalom megismétlését jelenti. A Petőfihez, Táncsicshoz visszanyúló Ady, az 1848—49-et felidéző kommunisták saját korukra, annak nagy kérdéseire keresték magasabb szinten a választ, mikor negyvennyolcra emlékeztek. Voltak idők, amikor ezt csak lopva, vagy a visszapillantás következményeit vállalva tehették, de fáradozásaik még ekkor sem voltak hiábavalók. Igazukban s meggyőződésükben megerősödve, szavuk, ha korlátozva is, de felerősödve szólt azokhoz, akik 1849 óta az ország számkivetettjei voltak. Belőlük formálódott azután az a történeti erő, amely 1848 hagyományaihoz való ragaszkodását nem ünnepélyes fogadalmakkal, hanem a történeti pillanatok kedvező lehetőségeivel élve, a hazai valóság átalakításával bizonyította. Szemelvénygyűjteményünkben azt kívánjuk — mégoly töredékesen is — érzékeltetni, hogyan haladt 1848 egykor elbukott történeti programja az utána következő korok követelményei között kiérlelődött felismeréseken keresztül, az igazi örökösök vállalása nyomán a beteljesedés felé, jelezve az utat, amelynek végkövetkeztetése félreérthetetlen: negyvennyolc örökösei mi vagyunk. 1848 emléke sok emberben érthetően összefonódott a koránál messzebbre látó, harcos forradalmár Petőfi Sándor nevével, minden kor haladó ifjúsága nagy példaképével. Ő így beszélt és írt a forradalmi napokban: „Óh szabadságunk, édes kedves újszülött, légy hosszú életű e földön, élj addig, míg csak él egy magyar: ha nemzetünk utósó fia meghal, borulj rá szemfedő gyanánt... s ha előbb jön rád a halál, rántsd magaddal sírodba az egész nemzetet, mert tovább élnie nélküled gyalázat lesz, veled halnia pedig dicsőség! Ezzel köszöntelek, ez legyen útravalód az életben. Élj boldogul!... Nem kívánom, hogy ne találkozzál vészekkel pályádon, mert az örökké nyugodt élet félhalál, de legyen mindig férfierőd a vészeken diadalmaskodni!...’' (1848. március 15.) Petőfi Sándor fogalmazta az Egyenlőségi Társulat proklamációját „Magyarország lakosaihoz, testvéreihez, rokoninkhoz, szíves üdvözletek Ebből idézünk: . ...De feljött az 1818-ik esztendő, tiev jött fel, mint egy új haragos csillag, a népek haragának csillaga. A francia trónuson egy elvetemedett gaz király ült. Franciaország elkiáltotta magát, 9 e kiáltásra megrendült és összeroskadt a trón, s a hitszegő király rémülve szökött el, 9 most fején korona helyett átok van. Követte Franciaország példáját Európa minden népe, felkiáltott, és fegyvert ragadott szabadságáért. Fölkeltünk mi is, magyarok, fölemeltük a szabadság eltiport zászlaját: Pozsonyban Kossuth, Pesten az ifjúság. Mint a mennydörgés, úgy harsogott be Bécsbe a magyar nép szava: ,,Mi szabadok akarunk lenni, s akár szépszerével, akár véres küzdéssel, de visszavívjuk elrabolt ősi szabadságunkat!” 1848 áprilisában, amikor a kormány Pestre megérkezett, a hajóállomáson a budapesti nép nevében Vasvári Pál üdvözölte a minisztereket. Többek közt így beszélt: „...Mi a hatalmat akartuk a nemzet számára megragadni, s a bécsi bürokrácia bérleti szolgáit s engedelmes gépeit komoly figyelemre sem méltattuk... Veszni legyőzetve, veszni küzdelem által még nem szégyen; de veszni el mellőzve, kigúnyolva, megvetve; ez a halál legkínosabb, legnyomorúságosabb nemes — ők így vesztek el Azt hisszük, e károsban a hatalom szót ezentúl csak az említse, ki a nép nevében beszél, és csak akkor említse, midőn magáról a népről beszél. Mi előkészítők az utat, hogy ti, polgártársaink, tisztelt miniszter urak, e romok felett építtessétek föl a szabadság dicső csarnokait. Forradalmi mozgalmaink éppen egy hónapig tartottak, de a nép úgy tudja magát mérsékelni, miszerint ezen éjen egészen lecsendesül, s holnap már visszatérend a polgári élet magányába. E nép most kezeitekbe teszi e forradalmi hatalmát, s felelősségiekre bízza e nemzet sorsát. Ti egy újjászületett, egy hatalmas nemzet előtt fogtok számolni eljárásaitokról. S azért a haza szent ügyét figyelmetekbe ajánljuk.” * Ady Endre szinte minden március 15-én visszatért arra az elsőre, amely a nagy példát adta. íme néhány szemelvény: „Csodálatos egy kor volt az. A grande nation világfelforgató eszméi ennek a kornak lángkohójában tisztultak meg. A nemzeti idealizmus ebben a korban ragyogta be legintenzívebb fénnyel a világot. Csakis ez az istenült kor adhatta nekünk az ezernyolcszáznegyvennyolcadik év március idusát!. . . Az eszmék világa mindig és mindeneknek felséges ezernyi, misztikus mélységével, de az eszmék ezerjet megüti a valóság, melynek polypkarjai csak az ezredévek viharaiban érlelt és megedzett eszméket nem tudják agyon fojtani! .. . ... És el fog jönni ismét a nagy szívek korszaka és be fogunk telni ismét a haza és egymás szeretetétől e* eldobjuk a nyakunkban hordott nagy kosarat, melyet tele tölteni volt egyetlen vágyunk, ha mindjárt ezer éhező kifosztott szorította ököl*be ránk a kezét! . . Ti apotheozisban tündöklő nagy elődök, szánjatok vissza e napon. Siettessétek a raj nyomorékságunk meggyógyitását, adjatok egy szívdobbanatnyit abból a mámorból* mely titeket oly szentekké tett* hogy még mi sem tudjuk a ti ünnepléseket elmulasztani»»» (1900) „A márciusi nagy nap minden eredményét egy rövid félszázad lecáfolta. Ahogy dolgoztunk, fáradtunk az új Magyarország kiépítésén, valamit nem vettünk észre. Nem vettük észre, hogy nem mindenki dolgozik. Nem vettük észre, hogy a nagylelkűségből életben hagyott here-testületek nemcsak, hogy nem dolgoznak, de ellenünk szervezkednek és vissza akarnak mindent csinálni, amit mi csinálunk ... Ma, hogy röviden szóljunk, a helyzet ez: Magyarországon két tábor áll egymással szemben: a munkás társadalom s a herék társadalma. A herék tábora ma az erősebb, s ezt apró vezércikkekben s egyebütt a reakció előnyomulásának szoktuk nevezni. ... Valósággal olyan napokat él a világ, mint a szent szövetség idején. Ha olyik embernek van egy merészebb gondolata, éjszakára beköti a száját, nehogy álmában kibeszélje. A haladás törvényei szerint már túl kellene messze lennünk az 1848-ik év márciusának a vívmányain is. Mi ellenben tűrjük, hogy ez az ország állandóan 1847-nél tartson. Ki mer beszélni a márciusi eszmék továbbfejlesztéséről? Az embert megfojtják egy szabad szó miatt...” (1902) „Csak először hangzik őrültül és furcsán, de igaz: a Petőfi Sándor Magyarországa valóságosabb ország volt a mainál. Ördögbe is, a kapitalista civilizáció nem a non-plus-ultra s egy társadalmat nem az tesz lelkessé és megállapodottá, hogy például a mai Franciaország vagy Németország nyomában jár-e ... A Petőfi Magyarországában volt lélek, alap és szilárdság, hagyománya, rendje volt Petőfi Magyarországának . . . Petőfi is csak úgy születhetett és lehetett e társadalom kifogyhatatlan erejű mennykövévé, mert őA ez a mégiscsak níltas és rendezett társadalom teremtette. Az 1818-as félmunka keservesen megbosszulta magát e földrajzilag is és különben is elátkozott nemzeten. Ha akkor egészen megcsináljuk azt, amit akkor harmadrészben csináltak s amiből azóta is vissza-visszacsnpegettek, nem itt tartanánk. Bizonyos dolgokat, históriaian nagyokat csak egyetlenegyszer s egyetlen egy időben lehet megcsinálni. Ha Kossuth akkor nem kívánt volna kedves barátságban maradni a Habsburgokkal, a kortárs Csák Mátékkal, a cifraruhás nagypapokkal, ma nem itt tartanánk bizony. Az a lekicsinyelt ifjú ember, az a Petőfi Sándor, az a zenebona* népköltő tízmillió embernél tisztábban látott, jobban látott ... Petőfi nem alkudott, Petőfi nem alkuszik * Petőfi a fonadatomé volt. Nem szabadság kell nekünk, romantikus, szilaj, pusztai szabadság, de az a szabadság, amelyet Petőfi csak sejtett. Ütni, vágni, fiatalságot teremteni, ez öregségével dicsekvő országban: »az én kardom nem fűzfa . . .44, »a lobogómmal még találkoztok*' — ezt mondta Petőfi.” (1910) * 1942-ben a KMP vezetésével létrejött Történelmi Emlékbizottság a független, demokratikus Magyarországért való harcában nem véletlenül nyúlt vissza 1848- hoz, és választotta könyvének a Petőfi útján címet. A kiadványban kommunisták és a magyar nép más haladó alakjai, vezetői foglaltak állást 1848 eszméi és az akkori feladatok következetes végrehajtása mellett: Kállai Gyula, Szekfű Gyula, Szakasits Árpád, Darvas József, Illyés Gyula és mások. Az alábbi részlet Kállai Gyula akkori írásából való: „Nagy történelmi évfordulók felé közeledünk! Az elkövetkezendő napok, hetek, hónapok és évek mindmegannyi százéves évforduló — mondja a Magyar Történelmi Emlékbizottság felhívása. És valóban. Napjaink a magyar nemzeti függetlenségért és szabadságért, a szociális jogokért és haladásért, a magyar társadalom átalakulásáért vívott nehéz harcok évfordulói. Száz évvel ezelőtt már égett az ország a függetlenség vágyától, és visszhangzott az emberi jogok és szociális követelések kikerülhetetlen parancsaitól. Százhúsz, százharminc éves tespedésből ébredt fel a nemzet akkor, és két hatalmas feladatot kellett egyszerre megoldania: megszüntetni az ország gyarmati helyzetét, és rálépni a polgárosodás, a szociális haladás útjára. Ezek a kérdések önmagukban is nagy feladatok voltak, s különös jellegzetességük, hogy elválaszthatatlanok egymástól: egyiket sem lehetett megoldani a másik nélkül. ...Mint 1848-ban a magyar néptömegek, az ipari munkássággal az élükön, ma is felismerték, hogy a magyarság létkérdése a mai Európában a függetlenség és a szabadság kérdése. A magyar munkásság legelsőnek ismerte fel ezeket a történelmi feladatokat, s döntő módon hallatta szavát a magyar önállóság kérdésében, és rövid fél év alatt a függetlenség és szabadság jelszava az egész magyar társadalmat áthatotta. De ugyanakkor, amikor a munkásság a függetlenségért harcol, nem szűnik meg hangoztatni, hogy az önálló, minden kérdésben független, határozóképességgel rendelkező Magyarország csak úgy valósítható meg, ha a széles néptömegek megkapják mindazokat a gazdasági és politikai jogokat, amelyekre számuknál, nemzetgazdasági, társadalmi és kulturális jelentőségüknél fogva történelmi jussuk van. A munkásság és a parasztság csak úgy harcolhat a nemzeti függetlenségért, ha a nemzet egyenjogú tagjának érzi magát.”* A felszabadult Magyarország is méltán emlékezett a száz év előtti hősökre. Már 1947-ben megkezdődtek az előkészületek a forradalom és szabadságharc centenáriumának megünneplésére. Az e célból alakult Történelmi Emlékbizottság irányelveket dolgozott ki a megemlékezés tartalmára. „Mi volt 1848? A magyar nép harca a feudalizmus belső blrmeseinek lerázására és a 400 éves idegen uralom megdöntésével, az ország függő gyarmati helyzetéből való felszabadulására. Nemzeti függetlenség és jobbágyfelszabadítás: ez volt 48 két fő célja. A magyar nép fő ellenségei tehát 48-ban: a Habsburg-dinasztia és a magyar főnemesi nagybirtokos osztály voltak . .. Hangsúlyozni kell, hogy az európai forradalmi mozgalom (a párizsi és bécsi) győzelmei teremtették meg a feltételeit a március 15-i pesti forradalom győzelmének, a pesti forradalom nélkül pedig nem történt volna meg sem az első önálló nemzeti kormány, a felelős magyar minisztérium, sem a jobbágyfelszabadítás kimondása a pozsonyi országgyűlésen . .. Ugyanakkor hangsúlyozni kell a pesti népnek, a márciusi ifjúságnak és vezetőinek (Petőfi, Vasvári* Irányi stb.), a pesti népre támaszkodó radikálisoknak (Madarász* Perczel Mór stb.), a parasztság vezetőjének, Táncsicsnak szerepét a forradalom és szabadságharc megvívásában anélkül, hogy a legkisebb mértékben is lekicsinyelnék azoknak a vezetőknek szerepét, akik nem a forradalmi népmozgalomból, hanem a nemesi reformmozgalomból nőttek ugyan ki, vele forrtak össze, de a döntő pillanatban a nép ügye mellé, a nemzet élére álltak (Szemem Bertalan* Csányi Lázsáél.’* Petőfi Sándor rajza Bem József tábornokról. Antifasiszta tüntetés 1942. március 15-én a Petőfi-szobornál. s