Népszabadság, 1966. április (24. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-01 / 77. szám

1961­. április 1. péntek NÉPSZABADSÁG (Folytatás a 2. oldalról.) állam következetes szilárdítását. A XXIII. pártkongresszuson ki­dolgozott politikai irányvonal a párt és az állam munkájának leg­fontosabb magvát, a dolgozókat képviselő tanácsok tevékenységé­nek alapját képezi. (Taps.) Elvtársak! A központi bizottság állandóan figyelemmel kíséri a külpolitika kérdéseit. Feladatát abban látja, hogy sokrétű tevé­kenységének ebben a szférájában is következetesen folytassa a leni­ni fő irányvonalat. A párt és a szovjet állam aktí­van küzd azért, hogy nemzetközi színtéren is megteremtse azokat a feltételeket, amelyek a legked­vezőbbek országunk fejlődése, az egész szocialista rendszer erősödé­se szempontjából, az antiimperia­­lista harc további sikere szem­pontjából. A szovjet külpolitika egyik fő iránya az, hogy következetesen fejlesszék a baráti együttműkö­dést a szocialista országokkal, po­litikailag és gazdaságilag tovább erősítsék a szocialista világrend­­szert. Ebben a vonatkozásban, mint azt a beszámoló hangsú­lyozta, lényeges eredményeket ér­tünk el. A nemzetközi szolidaritás alap­ján határozottan és sokoldalúan támogatjuk a Vietnami Demok­ratikus Köztársaságot, amely bát­ran védelmezi szabadságát és füg­getlenségét. (Taps.) Vietnami test­véreinknek gazdasági segítséget nyújtunk, fegyvert szállítunk. Se­gítséget nyújtunk politikai síkon is, támogatjuk a Vietnami De­mokratikus Köztársaság kormá­nya és a DNFF álláspontját mint a vietnami probléma rendezésé­nek alapját. A központi bizottság beszámo­lója határozottan leszögezte, hogy a Szovjetunió továbbra is növek­vő segítséget nyújt a vietnami népnek igazságos, hősies harcá­ban. Ez a kijelentés kétségtelenül a párt, az egész szovjet nép teljes támogatására talál. (Taps.) Le Duan elvtársnak a kongresz­­szusunkon elhangzott nagy hatá­sú felszólalása, a küldöttek köré­ben tapasztalt meleg fogadtatása szemléltetően kifejezte azt az igazi testvéri barátságot, amely erős szálakkal fűzi össze a szov­jet és a vietnami népet az impe­rializmus ellen, a szocializmusért és a kommunizmusért vívott kö­zös harcban. (Taps.) Elvtársak! Az utóbbi években tovább növekedtek és gyarapod­tak a szocializmus, a nemzeti fel­szabadító mozgalom és a világot átfogó munkásmozgalom erői, az imperializmus állásai pedig to­vább gyengültek. Ez megváltoz­tathatatlan történelmi folyamat. Túlzott leegyszerűsítés lenne azonban úgy feltüntetni a dolgot, mintha a történelem teljesen egyenes úton haladna előre, mint­ha az imperialista reakció erői el­len vívott harc nem járna nehéz megpróbáltatásokkal. Az impe­rializmus önként nem adja fel állásait, elkeseredetten ragaszko­dik hozzájuk, minden eszközzel igyekszik fékezni a világ meg­újulásának folyamatát. Erről tanúskodnak a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni amerikai agresszió, a Kuba ellen elkövetett ellenséges cselekmé­nyek, a Dominikai Köztársaság belügyeibe való fegyveres be­avatkozás. Az Afrika és Ázsia néhány térségében bekövetkezett legutóbbi események azt bizonyít­ják, hogy a gyarmatosítók, meg­próbálják helyreállítani koráb­ban elvesztett pozícióikat. Mindezek az események egyet­len láncsor szemei. Nem lehet le­becsülni azt a veszélyt, amely a békét és a népek szabadságát fe­nyegeti. E veszélyt a még lénye­ges erőforrásokkal rendelkező im­perializmus ilyenfajta akciói idézik fel. Ezért olyan fontos min­den antiimperialista erő egyesí­tése. Az antiimperialista erők ösz­­szefogását akadályozó cselekmé­nyek csak a reakció kezére ját­szanak. A nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységének és összefogásának kérdései ,állan­dóan a központi bizottság figyel­mének homlokterében álltak. A beszámolóban szó volt azokról az erőfeszítésekről, amelyeket pár­tunk központi bizottsága tett nagy­­ kitartással, tapintattal és szívós­sággal ebben az irányban. E fon­tos feladat sikeres megvalósítása megköveteli a központi bizottság­tól, hogy folytassa az ilyen erő­feszítéseket. A békési elju­t­ás milyen élés eltérik hel­yes értelm­­ezéséért Elvtársak! A nemzetközi küzdőtéren az osztály-erőviszonyok tekintetében végbement változások elemzése megerősíti pártunk és a szovjet állam külpolitikai irányvonalá­nak helyességét. Ennek az irány­vonalnak elválaszthatatlanul szer­ves része a különböző társadalmi rendszerű államok békés együtt­élése elvének valóra váltásáért folytatott harc. Mi abból indulunk ki, hogy a hamis értelmezésekkel szemben a békés együttélés elve a külön­böző társadalmi rendszerű álla­mok közötti kapcsolatok alapelve. Ez az elv azonban egyáltalán nem alkalmazható a kizsákmányolók és a kizsákmányoltak közötti osz­tályharcban, a gyarmatosítók és az elnyomott népek közötti harc­ban, a szocialista és a burzsoá ideológia harcában. Korunk viszonyai között ennek az elvnek a valóra váltása a szo­cializmus győzelmét segíti elő a kapitalizmussal folyó gazdasági versengésben, szolgálja a világ munkás- és nemzeti felszabadító mozgalma valamennyi részének sikeres harcát. (Taps.) Miután a gyarmati országok népei kivívják politikai függet­lenségüket, harcuk a kapitaliz­mus ellen mindinkább gazdasági síkra terelődik. A Szovjetunió és más szocialista országok segítsége e fiatal államoknak mindenek­előtt azt célozza, hogy előmozdít­sa nemzetgazdaságuk fejlődését, amely az igazi függetlenség alap­ja. Politikai szemszögből a fejlő­dő országokkal való gazdasági együttműködésünk bővülése a né­pek közös érdekét, az imperializ­mus hadállásainak gyengítését szolgálja. A Szovjetunió a többi szocia­lista országgal, minden néppel együtt következetesen és állhata­tosan harcol a békéért, az új vi­lágháború veszélye ellen. Ebben fontos szerep jut államunk béke­politikája aktív megvilágításának. E célt szolgálja az is, hogy kö­vetkezetesen fejlődnek a szovjet emberek kapcsolatai a külföldi közvéleménnyel a szakszerveze­tek, az ifjúsági és nőszervezetek és más szervezetek vonalán. Egy politika hatékonyságát az eredmények alapján ítélik meg. A Szovjetunió és a többi szocia­lista ország konstruktív belpoliti­kája és aktív külpolitikája követ­keztében a szocializmus egyre több új hívet szerez minden vi­lágrészben. A központi bizottság ismertet­te a kongresszus előtt azokat az intézkedéseket, amelyek megva­lósítása fontos lenne a nem­zetközi helyzet megjavításáért, a népek közötti békés együttműkö­dés fejlesztéséért vívott harc­ban. Nem kétséges, hogy ezek az intézkedések támogatásra ta­lálnak majd a párt, az egész szovjet nép körében. (Taps.) A kommunista párt és a szov­jet állam, a XXIII. kongresszus határozatai által vezérelve, a jövőben is kitartóan megvaló­sítja majd azt a békeszerető kül­politikát, amely a szocialista rend természetéből ered, vissza fogja verni az agresszorok mesterke­déseit, a nemzetközi porondon fel fog használni minden lehető­séget a szocializmus, a haladás és a béke ügyének érdekében. (Taps.) Elvtársak! A párt mozgósítja minden erejét és energiáját, fel­használja minden tapasztalatát, működésbe hoz minden emelőt avégett, hogy megvalósuljanak a kongresszus határozatai. A siker végső fokon a szovjet emberek millióinak alkotó mun­kájától függ. Ez a döntő feltétele kongresszusunk határozatai, a kongresszus által kitűzött tervek teljesítésének. (Hosszan tartó taps.) A meglevő vetésterületen kell a hozamokat növelni A gabonatermesztés növelésé­nek feladatairól szólva Mackevics elvtárs elmondotta: már nincs lehetőség tovább szélesíteni a ga­bona vetésterületét. Ez amúgy sem mindig vált be, mert a szűzföldek egy részén a termőtalaj nem bi­zonyult megfelelőnek, és hamar kimerült. Most tehát az a teen­dő, hogy a meglevő termőterü­letek hozamát növeljék. Ennek leglényegesebb eszközei: a ve­tésforgó bevezetése, a legjobb vetőmagvak biztosítása, a gépe­sítés szintjének fokozása és a (Folytatni ! a 4. oldalon­) 3 A következetesség kongresszusa R­endkívüli várakozás előzte meg világszerte az SZKP XXIII. kongresszusát. Ez a párt a Szovjetunió vezető ereje; a kongresszusain születő elhatá­rozások rendkívül fontosak a nemzetközi kommunista mozga­lomnak, az egész világnak, figyel rájuk valamennyi ország, barát és ellenség egyaránt. Érthető tehát a nagy várakozás, s érthető az is, hogy a kongresszust a burzsoá világban nyugtalanság, ideges számítgatások és zavarkeltő célzatú propaganda is megelőzte. Most, hogy ismerjük a köz­ponti bizottság beszámolóját, és már kibontakozott a vita, sőt fon­tos külföldi állásfoglalások is elhangzottak, feltehetjük a kér­dést: mit igazol eddig a várako­zásokból, milyen újdonságokkal lépett a világ elé XXIII. kong­resszusán a Szovjetunió Kommu­nista Pártja? Most persze még lehetetlen a kongresszus egész munkájának értékelése, de „menet közben” annyit már megállapíthatunk, hogy a Nyugat szenzációhajhász találgatásai alaposan megbuk­tak. Természetesen a kongresszus­nak vannak igen fontos, újszerű tartalmi elemei. Csakhogy ezek éppen ellenkező előjelűek, mint amit a politikai front túlsó oldalán vártak. A beszámoló, az eddigi fel­szólalások azokat igazolták, akik az SZKP eddig követett és nem­zetközileg elismert, célraveze­tőnek és helyesnek bizonyult, az egész haladó emberiség számá­ra megnyugtató és előremutató politikai vonalának a megerősí­tését várták. A „szenzáció” — ha ez a szó egyáltalán illik ide — elsősorban az, hogy a legutóbbi évek fejleményei mennyire min­den részletében igazolták a XX. és a XXII. pártkongresszuson ki­dolgozott fő irányvonalat, s h­ogy ez a politika mennyire megszi­lárdult, kikristályosodott, és az SZKP életének, a Szovjetunió harmonikus fejlődésének termé­szetes alapjává lett. A kongresszus munkáját rea­lizmus jellemzi. A beszá­moló is, az eddigi felszólalások is tartózkodnak az eredményeket és a célkitűzéseket felértékelő kife­jezésektől. Mindent a valóságos lehetőségek szempontjából ellen­őriznek. Munkakongresszusnak vagyunk tanúi, amelyen a rész­vevők az ügy komolyságához méltóan, tehát kritikusan — és ami különösen meggyőző — ön­kritikusan tárgyalnak eredmé­nyekről, jelenségekről, felada­tokról. Szilárd, megbízható alapokra, jól átgondolva, téglánként is mér­legelve építeni tovább a kom­munizmus épületét — ez a gon­dolat jellemzi az SZKP politiká­ját. Megbízható, szívós munka, tudományosan megalapozott, megvalósítható, célravezető ter­vezés — így jellemezhetjük a kö­vetkező tervidőszakra megjelölt feladatokat. A központi bizottság beszámolója sorra vette a népgaz­daság minden ágában, a párt egész munkájában a fogyatékos­ságokat is, amelyekkel meg kell küzdeni, s amelyeket le is fognak győzni, mert számolnak velük, mert szembenéznek a nehézsé­gekkel. Egyebek közt ez a szemlélet is sokat elmond arról, mennyire át­hatják az SZKP-t a pártélet leni­ni normái, mennyire összeforrott ez a párt a szovjet néppel; való­ban az élcsapat, a népi érdekeket kifejező, vezető erő szerepét tölti be. A beszámolóból kitűnik, hogy a kongresszus a szívós és lendü­letes munka újabb szakaszát ké­szíti elő, de az SZKP egyáltalán nem úgy képzeli el ezt a szakaszt, mint szüntelen áldozathozatal idejét, amelyben csakis a végzett munka öröme s a későbbi jobb élet reménye élteti az embereket. A jobb munka és vele együtt a jobb élet harmonikus kölcsönha­tására építenek az SZKP kong­resszusán. Célul tűzik ki az ipar korszerűsítését, fejlesztését, a mezőgazdasági termelés felzár­kóztatását, a jobb gazdasági ve­zetés megvalósítását, és ebbe ágyazzák be a dolgozók anyagi ösztönzésének fokozását. A dol­gozó emberért, a dolgozó ember­rel! — ezt olvashatjuk ki a be­számolóból. A lakásépítési program bővíté­se, az élelmicikkek nagyobb bősé­ge és választéka, általában a fo­gyasztási cikkeik minőségének ja­vítása, a kolhozparasztság havi garantált munkadíjának beveze­tése, a nyugdíjellátás javítása, s az áttérés a munkások és alkal­mazottak 41 órás, ötnapos mun­kahetére — ezek a célkitűzések közvetlenül szolgálják a szovjet nép életszínvonalának emelését, öt év alatt 30 százalékkal terve­zik növelni a dolgozók reáljöve­delmét. Ezek a tervek összessé­gükben nagyon számottevő fejlő­dést ígérnek, s megvalósulásukra éppen a kongresszus realizmusa a legjobb garancia. Elvi következetességgel talál­kozunk a nemzetközi helyzet kongresszusi megítélésében is. Az SZKP-t áthatja a világ forradal­mi erőivel érzett szolidaritás ér­zése, ebből indul ki a szovjet ál­lam külpolitikai feladatainak meghatározásakor is. Küzd a szo­cialista világrendszer egységéért, a kommunista világmozgalom összefogásáért, támogatásáról biz­tosítja a népek nemzeti felszaba­dító harcát; erélyesen szembe­száll az imperialista hatalmak ag­resszív politikájával, védelmezve a békét és a nemzetközi biztonsá­got. Megállapítja, hogy a nemzet­közi feszültség növekedéséért az imperialista hatalmak — első­sorban az Egyesült Államok — a felelősek. A más országok és né­pek ügyeibe való arcátlan be­avatkozásaikkal háborús veszélyt idéznek fel. Ezeket az agresszív cselekedeteket a béke védelmé­ben megfelelő visszautasításban kell részesíteni. Azok a kemény szavak, amelyek­kel a kongresszus szószékéről az Egyesült Államok militarista, hó­dító, rabló törekvéseit, minde­nekelőtt a vietnami nép ellen viselt népirtó, gyalázatos hábo­rúját megbélyegezték, el kell, hogy gondolkoztassa Amerika vezetőit. „Határozottan kijelent­jük: ha az agresszorok mégis kiterjesztik a vietnami nép el­len viselt aljas hadjáratukat, szemben találják magukat azzal az állandóan növekvő támoga­tással, amelyet a Szovjetunió és más szocialista országok nyújta­nak Vietnamnak.” Ez világos, nyílt beszéd — kifejezi a Szov­jetunió és barátainak vélemé­nyét, a mi véleményünket is! A vietnami nép védelme és az amerikai imperializmus meg­fékezése szempontjából is nagy hangsúlyt kap a kongresz­­szuson az SZKP-nak a nemzet­közi kommunista mozgalom és minden haladó erő egységére és összefogására való törekvése. Az egész forradalmi világfolyamat szempontjából döntő jelentő­sége van a nemzetközi, antiim­perialista front megszilárdítá­sának. Nagyon sajnálatos, hogy a Kínai Kommunista Párt veze­tői visszautasították a XXIII. kongresszusra szóló meghívást: távol tartják magukat egy olyan fórumtól, ahol több mint nyolc­van testvérpárt nyilvánít véle­ményt, s ahol jelen lenni már önmagában véve is kiállás Viet­nam népe mellett, az imperializ­mus ellen. Így most még na­gyobb a kontraszt egyfelől az SZKP és a többi testvérpárt tü­relmes egységtörekvése, másfe­lől a KKP és egy-két követője egységbontó magatartása között. Értelmetlennek és céltalannak bizonyul minden olyan spe­kuláció, hogy akár hangos, rágal­mazó propagandával, akár denun­­ciáló politikai lépésekkel meg le­het ingatni az SZKP-nak a nem­zetközi munkásmozgalom alapve­tő kérdéseiben követett elvhű magatartását. A XXIII. kongresz­­szus ismét megerősítette, hogy „a kommunista mozgalom fő vona­la, amelyet a testvérpártok 1957- ben és 1960-ban tartott tanácsko­zásaikon dolgoztak ki, a béke, a demokrácia, a nemzeti független­ség és a szocializmus győzelemre juttatásá­nak vonala”. Szovjet elv­társaink most ismételten kifejez­ték, hogy ettől a helyes irányvo­naltól nem engedik sem jobbra, sem­„balra"feh­éríteni pártjukat, és továbbra is következetesen küz­denek mind az álbaloldali kalan­­dorság, a dogmatizmus, mind a revizionizmus minden megnyil­vánulása ellen. Ismételten fel­ajánlották az SZKP vezetői, hogy készek találkozni a KKP vezető­ségével, készek együttesen meg­vizsgálni az ellentéteket, azzal a céllal, hogy megtalálják marxista -leninista elveken alapuló leküz­désük módjait. A­z SZKP kongresszusa első há­romnapi munkájából ragad­tuk ki ezt a néhány fontos gondolatot és jellemvonást. Együtt az egész világ haladó moz­galmaival a mi pártunk is nagy figyelemmel kíséri a szovjet test­vérpárt további tanácskozását. Meggyőződésünk, hogy ez a kong­resszus is, akárcsak a megelőzőek, az SZKP, a szovjet nép és az egész nemzetközi kommunista mozgalom újabb sikereinek kiin­dulópontja lesz. A mi pártunk is a legőszintébb egyetértéssel fo­gadta az SZKP XXIII. kongresz­­szusán elhangzott beszámolót. Tiszteletet kelt bennünk szovjet elvtársaink elvhűsége, következe­tessége és a nemzetközi kommu­nista mozgalom egysége érdeké­ben tanúsított mértéktartása. Egész pártunk, minden magyar kommunista szívből jövő érzé­seit fejezte ki Kádár János elv­társ a kongresszus szószékéről, amikor ismételten kifejezésre jut­tatta, hogy teljes mértékben és fenntartás nélkül szolidárisak va­gyunk szovjet elvtársainkkal. A jövőben is töretlenül ezt az utat járjuk! i­ csütörtöki ülés vitájaa­ A csütörtöki ülésen is nagy fi­­­­gyelmet fordítottak a felszólalók a szovjet gazdaság fejlesztésének­­ feladataira. Mackevics földmű­velésügyi miniszter hozzászólá­sa hangsúlyozta azt a fontos gondolatot — amelyet a központi bizottság beszámolója is érintett —, hogy a mezőgazdaság fellen­dítése a következő időszak egyik kulcskérdése. A mezőgazdaság elmaradásá­nak megszüntetése a legfonto­sabb feltétele a szovjet nép élet-­­ színvonala emelésének — mon­­­­dotta a miniszter. A fejlődés­­ meggyorsításában nagy szerepet­­ játszott, hogy a mezőgazdaság­­ irányításában megszüntették a szakszerűtlen beavatkozást, létre­hozták a fejlődés helyes ará­nyait, kiküszöbölték az anyagi ér­dekeltség megsértésének gya­korlatát. Mackevics elvtárs ez­után arról beszélt, hogy a rossz időjárás ellenére is a mezőgaz­dasági termelés kielégítő volt a múlt esztendőben.

Next