Népszabadság, 1966. április (24. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-01 / 77. szám
1961. április 1. péntek NÉPSZABADSÁG (Folytatás a 2. oldalról.) állam következetes szilárdítását. A XXIII. pártkongresszuson kidolgozott politikai irányvonal a párt és az állam munkájának legfontosabb magvát, a dolgozókat képviselő tanácsok tevékenységének alapját képezi. (Taps.) Elvtársak! A központi bizottság állandóan figyelemmel kíséri a külpolitika kérdéseit. Feladatát abban látja, hogy sokrétű tevékenységének ebben a szférájában is következetesen folytassa a lenini fő irányvonalat. A párt és a szovjet állam aktívan küzd azért, hogy nemzetközi színtéren is megteremtse azokat a feltételeket, amelyek a legkedvezőbbek országunk fejlődése, az egész szocialista rendszer erősödése szempontjából, az antiimperialista harc további sikere szempontjából. A szovjet külpolitika egyik fő iránya az, hogy következetesen fejlesszék a baráti együttműködést a szocialista országokkal, politikailag és gazdaságilag tovább erősítsék a szocialista világrendszert. Ebben a vonatkozásban, mint azt a beszámoló hangsúlyozta, lényeges eredményeket értünk el. A nemzetközi szolidaritás alapján határozottan és sokoldalúan támogatjuk a Vietnami Demokratikus Köztársaságot, amely bátran védelmezi szabadságát és függetlenségét. (Taps.) Vietnami testvéreinknek gazdasági segítséget nyújtunk, fegyvert szállítunk. Segítséget nyújtunk politikai síkon is, támogatjuk a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya és a DNFF álláspontját mint a vietnami probléma rendezésének alapját. A központi bizottság beszámolója határozottan leszögezte, hogy a Szovjetunió továbbra is növekvő segítséget nyújt a vietnami népnek igazságos, hősies harcában. Ez a kijelentés kétségtelenül a párt, az egész szovjet nép teljes támogatására talál. (Taps.) Le Duan elvtársnak a kongreszszusunkon elhangzott nagy hatású felszólalása, a küldöttek körében tapasztalt meleg fogadtatása szemléltetően kifejezte azt az igazi testvéri barátságot, amely erős szálakkal fűzi össze a szovjet és a vietnami népet az imperializmus ellen, a szocializmusért és a kommunizmusért vívott közös harcban. (Taps.) Elvtársak! Az utóbbi években tovább növekedtek és gyarapodtak a szocializmus, a nemzeti felszabadító mozgalom és a világot átfogó munkásmozgalom erői, az imperializmus állásai pedig tovább gyengültek. Ez megváltoztathatatlan történelmi folyamat. Túlzott leegyszerűsítés lenne azonban úgy feltüntetni a dolgot, mintha a történelem teljesen egyenes úton haladna előre, mintha az imperialista reakció erői ellen vívott harc nem járna nehéz megpróbáltatásokkal. Az imperializmus önként nem adja fel állásait, elkeseredetten ragaszkodik hozzájuk, minden eszközzel igyekszik fékezni a világ megújulásának folyamatát. Erről tanúskodnak a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni amerikai agresszió, a Kuba ellen elkövetett ellenséges cselekmények, a Dominikai Köztársaság belügyeibe való fegyveres beavatkozás. Az Afrika és Ázsia néhány térségében bekövetkezett legutóbbi események azt bizonyítják, hogy a gyarmatosítók, megpróbálják helyreállítani korábban elvesztett pozícióikat. Mindezek az események egyetlen láncsor szemei. Nem lehet lebecsülni azt a veszélyt, amely a békét és a népek szabadságát fenyegeti. E veszélyt a még lényeges erőforrásokkal rendelkező imperializmus ilyenfajta akciói idézik fel. Ezért olyan fontos minden antiimperialista erő egyesítése. Az antiimperialista erők öszszefogását akadályozó cselekmények csak a reakció kezére játszanak. A nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységének és összefogásának kérdései ,állandóan a központi bizottság figyelmének homlokterében álltak. A beszámolóban szó volt azokról az erőfeszítésekről, amelyeket pártunk központi bizottsága tett nagy kitartással, tapintattal és szívóssággal ebben az irányban. E fontos feladat sikeres megvalósítása megköveteli a központi bizottságtól, hogy folytassa az ilyen erőfeszítéseket. A békési eljutás milyen élés eltérik helyes értelmezéséért Elvtársak! A nemzetközi küzdőtéren az osztály-erőviszonyok tekintetében végbement változások elemzése megerősíti pártunk és a szovjet állam külpolitikai irányvonalának helyességét. Ennek az irányvonalnak elválaszthatatlanul szerves része a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélése elvének valóra váltásáért folytatott harc. Mi abból indulunk ki, hogy a hamis értelmezésekkel szemben a békés együttélés elve a különböző társadalmi rendszerű államok közötti kapcsolatok alapelve. Ez az elv azonban egyáltalán nem alkalmazható a kizsákmányolók és a kizsákmányoltak közötti osztályharcban, a gyarmatosítók és az elnyomott népek közötti harcban, a szocialista és a burzsoá ideológia harcában. Korunk viszonyai között ennek az elvnek a valóra váltása a szocializmus győzelmét segíti elő a kapitalizmussal folyó gazdasági versengésben, szolgálja a világ munkás- és nemzeti felszabadító mozgalma valamennyi részének sikeres harcát. (Taps.) Miután a gyarmati országok népei kivívják politikai függetlenségüket, harcuk a kapitalizmus ellen mindinkább gazdasági síkra terelődik. A Szovjetunió és más szocialista országok segítsége e fiatal államoknak mindenekelőtt azt célozza, hogy előmozdítsa nemzetgazdaságuk fejlődését, amely az igazi függetlenség alapja. Politikai szemszögből a fejlődő országokkal való gazdasági együttműködésünk bővülése a népek közös érdekét, az imperializmus hadállásainak gyengítését szolgálja. A Szovjetunió a többi szocialista országgal, minden néppel együtt következetesen és állhatatosan harcol a békéért, az új világháború veszélye ellen. Ebben fontos szerep jut államunk békepolitikája aktív megvilágításának. E célt szolgálja az is, hogy következetesen fejlődnek a szovjet emberek kapcsolatai a külföldi közvéleménnyel a szakszervezetek, az ifjúsági és nőszervezetek és más szervezetek vonalán. Egy politika hatékonyságát az eredmények alapján ítélik meg. A Szovjetunió és a többi szocialista ország konstruktív belpolitikája és aktív külpolitikája következtében a szocializmus egyre több új hívet szerez minden világrészben. A központi bizottság ismertette a kongresszus előtt azokat az intézkedéseket, amelyek megvalósítása fontos lenne a nemzetközi helyzet megjavításáért, a népek közötti békés együttműködés fejlesztéséért vívott harcban. Nem kétséges, hogy ezek az intézkedések támogatásra találnak majd a párt, az egész szovjet nép körében. (Taps.) A kommunista párt és a szovjet állam, a XXIII. kongresszus határozatai által vezérelve, a jövőben is kitartóan megvalósítja majd azt a békeszerető külpolitikát, amely a szocialista rend természetéből ered, vissza fogja verni az agresszorok mesterkedéseit, a nemzetközi porondon fel fog használni minden lehetőséget a szocializmus, a haladás és a béke ügyének érdekében. (Taps.) Elvtársak! A párt mozgósítja minden erejét és energiáját, felhasználja minden tapasztalatát, működésbe hoz minden emelőt avégett, hogy megvalósuljanak a kongresszus határozatai. A siker végső fokon a szovjet emberek millióinak alkotó munkájától függ. Ez a döntő feltétele kongresszusunk határozatai, a kongresszus által kitűzött tervek teljesítésének. (Hosszan tartó taps.) A meglevő vetésterületen kell a hozamokat növelni A gabonatermesztés növelésének feladatairól szólva Mackevics elvtárs elmondotta: már nincs lehetőség tovább szélesíteni a gabona vetésterületét. Ez amúgy sem mindig vált be, mert a szűzföldek egy részén a termőtalaj nem bizonyult megfelelőnek, és hamar kimerült. Most tehát az a teendő, hogy a meglevő termőterületek hozamát növeljék. Ennek leglényegesebb eszközei: a vetésforgó bevezetése, a legjobb vetőmagvak biztosítása, a gépesítés szintjének fokozása és a (Folytatni ! a 4. oldalon) 3 A következetesség kongresszusa Rendkívüli várakozás előzte meg világszerte az SZKP XXIII. kongresszusát. Ez a párt a Szovjetunió vezető ereje; a kongresszusain születő elhatározások rendkívül fontosak a nemzetközi kommunista mozgalomnak, az egész világnak, figyel rájuk valamennyi ország, barát és ellenség egyaránt. Érthető tehát a nagy várakozás, s érthető az is, hogy a kongresszust a burzsoá világban nyugtalanság, ideges számítgatások és zavarkeltő célzatú propaganda is megelőzte. Most, hogy ismerjük a központi bizottság beszámolóját, és már kibontakozott a vita, sőt fontos külföldi állásfoglalások is elhangzottak, feltehetjük a kérdést: mit igazol eddig a várakozásokból, milyen újdonságokkal lépett a világ elé XXIII. kongresszusán a Szovjetunió Kommunista Pártja? Most persze még lehetetlen a kongresszus egész munkájának értékelése, de „menet közben” annyit már megállapíthatunk, hogy a Nyugat szenzációhajhász találgatásai alaposan megbuktak. Természetesen a kongresszusnak vannak igen fontos, újszerű tartalmi elemei. Csakhogy ezek éppen ellenkező előjelűek, mint amit a politikai front túlsó oldalán vártak. A beszámoló, az eddigi felszólalások azokat igazolták, akik az SZKP eddig követett és nemzetközileg elismert, célravezetőnek és helyesnek bizonyult, az egész haladó emberiség számára megnyugtató és előremutató politikai vonalának a megerősítését várták. A „szenzáció” — ha ez a szó egyáltalán illik ide — elsősorban az, hogy a legutóbbi évek fejleményei mennyire minden részletében igazolták a XX. és a XXII. pártkongresszuson kidolgozott fő irányvonalat, s hogy ez a politika mennyire megszilárdult, kikristályosodott, és az SZKP életének, a Szovjetunió harmonikus fejlődésének természetes alapjává lett. A kongresszus munkáját realizmus jellemzi. A beszámoló is, az eddigi felszólalások is tartózkodnak az eredményeket és a célkitűzéseket felértékelő kifejezésektől. Mindent a valóságos lehetőségek szempontjából ellenőriznek. Munkakongresszusnak vagyunk tanúi, amelyen a részvevők az ügy komolyságához méltóan, tehát kritikusan — és ami különösen meggyőző — önkritikusan tárgyalnak eredményekről, jelenségekről, feladatokról. Szilárd, megbízható alapokra, jól átgondolva, téglánként is mérlegelve építeni tovább a kommunizmus épületét — ez a gondolat jellemzi az SZKP politikáját. Megbízható, szívós munka, tudományosan megalapozott, megvalósítható, célravezető tervezés — így jellemezhetjük a következő tervidőszakra megjelölt feladatokat. A központi bizottság beszámolója sorra vette a népgazdaság minden ágában, a párt egész munkájában a fogyatékosságokat is, amelyekkel meg kell küzdeni, s amelyeket le is fognak győzni, mert számolnak velük, mert szembenéznek a nehézségekkel. Egyebek közt ez a szemlélet is sokat elmond arról, mennyire áthatják az SZKP-t a pártélet lenini normái, mennyire összeforrott ez a párt a szovjet néppel; valóban az élcsapat, a népi érdekeket kifejező, vezető erő szerepét tölti be. A beszámolóból kitűnik, hogy a kongresszus a szívós és lendületes munka újabb szakaszát készíti elő, de az SZKP egyáltalán nem úgy képzeli el ezt a szakaszt, mint szüntelen áldozathozatal idejét, amelyben csakis a végzett munka öröme s a későbbi jobb élet reménye élteti az embereket. A jobb munka és vele együtt a jobb élet harmonikus kölcsönhatására építenek az SZKP kongresszusán. Célul tűzik ki az ipar korszerűsítését, fejlesztését, a mezőgazdasági termelés felzárkóztatását, a jobb gazdasági vezetés megvalósítását, és ebbe ágyazzák be a dolgozók anyagi ösztönzésének fokozását. A dolgozó emberért, a dolgozó emberrel! — ezt olvashatjuk ki a beszámolóból. A lakásépítési program bővítése, az élelmicikkek nagyobb bősége és választéka, általában a fogyasztási cikkeik minőségének javítása, a kolhozparasztság havi garantált munkadíjának bevezetése, a nyugdíjellátás javítása, s az áttérés a munkások és alkalmazottak 41 órás, ötnapos munkahetére — ezek a célkitűzések közvetlenül szolgálják a szovjet nép életszínvonalának emelését, öt év alatt 30 százalékkal tervezik növelni a dolgozók reáljövedelmét. Ezek a tervek összességükben nagyon számottevő fejlődést ígérnek, s megvalósulásukra éppen a kongresszus realizmusa a legjobb garancia. Elvi következetességgel találkozunk a nemzetközi helyzet kongresszusi megítélésében is. Az SZKP-t áthatja a világ forradalmi erőivel érzett szolidaritás érzése, ebből indul ki a szovjet állam külpolitikai feladatainak meghatározásakor is. Küzd a szocialista világrendszer egységéért, a kommunista világmozgalom összefogásáért, támogatásáról biztosítja a népek nemzeti felszabadító harcát; erélyesen szembeszáll az imperialista hatalmak agresszív politikájával, védelmezve a békét és a nemzetközi biztonságot. Megállapítja, hogy a nemzetközi feszültség növekedéséért az imperialista hatalmak — elsősorban az Egyesült Államok — a felelősek. A más országok és népek ügyeibe való arcátlan beavatkozásaikkal háborús veszélyt idéznek fel. Ezeket az agresszív cselekedeteket a béke védelmében megfelelő visszautasításban kell részesíteni. Azok a kemény szavak, amelyekkel a kongresszus szószékéről az Egyesült Államok militarista, hódító, rabló törekvéseit, mindenekelőtt a vietnami nép ellen viselt népirtó, gyalázatos háborúját megbélyegezték, el kell, hogy gondolkoztassa Amerika vezetőit. „Határozottan kijelentjük: ha az agresszorok mégis kiterjesztik a vietnami nép ellen viselt aljas hadjáratukat, szemben találják magukat azzal az állandóan növekvő támogatással, amelyet a Szovjetunió és más szocialista országok nyújtanak Vietnamnak.” Ez világos, nyílt beszéd — kifejezi a Szovjetunió és barátainak véleményét, a mi véleményünket is! A vietnami nép védelme és az amerikai imperializmus megfékezése szempontjából is nagy hangsúlyt kap a kongreszszuson az SZKP-nak a nemzetközi kommunista mozgalom és minden haladó erő egységére és összefogására való törekvése. Az egész forradalmi világfolyamat szempontjából döntő jelentősége van a nemzetközi, antiimperialista front megszilárdításának. Nagyon sajnálatos, hogy a Kínai Kommunista Párt vezetői visszautasították a XXIII. kongresszusra szóló meghívást: távol tartják magukat egy olyan fórumtól, ahol több mint nyolcvan testvérpárt nyilvánít véleményt, s ahol jelen lenni már önmagában véve is kiállás Vietnam népe mellett, az imperializmus ellen. Így most még nagyobb a kontraszt egyfelől az SZKP és a többi testvérpárt türelmes egységtörekvése, másfelől a KKP és egy-két követője egységbontó magatartása között. Értelmetlennek és céltalannak bizonyul minden olyan spekuláció, hogy akár hangos, rágalmazó propagandával, akár denunciáló politikai lépésekkel meg lehet ingatni az SZKP-nak a nemzetközi munkásmozgalom alapvető kérdéseiben követett elvhű magatartását. A XXIII. kongreszszus ismét megerősítette, hogy „a kommunista mozgalom fő vonala, amelyet a testvérpártok 1957- ben és 1960-ban tartott tanácskozásaikon dolgoztak ki, a béke, a demokrácia, a nemzeti függetlenség és a szocializmus győzelemre juttatásának vonala”. Szovjet elvtársaink most ismételten kifejezték, hogy ettől a helyes irányvonaltól nem engedik sem jobbra, sem„balra"fehéríteni pártjukat, és továbbra is következetesen küzdenek mind az álbaloldali kalandorság, a dogmatizmus, mind a revizionizmus minden megnyilvánulása ellen. Ismételten felajánlották az SZKP vezetői, hogy készek találkozni a KKP vezetőségével, készek együttesen megvizsgálni az ellentéteket, azzal a céllal, hogy megtalálják marxista -leninista elveken alapuló leküzdésük módjait. Az SZKP kongresszusa első háromnapi munkájából ragadtuk ki ezt a néhány fontos gondolatot és jellemvonást. Együtt az egész világ haladó mozgalmaival a mi pártunk is nagy figyelemmel kíséri a szovjet testvérpárt további tanácskozását. Meggyőződésünk, hogy ez a kongresszus is, akárcsak a megelőzőek, az SZKP, a szovjet nép és az egész nemzetközi kommunista mozgalom újabb sikereinek kiindulópontja lesz. A mi pártunk is a legőszintébb egyetértéssel fogadta az SZKP XXIII. kongreszszusán elhangzott beszámolót. Tiszteletet kelt bennünk szovjet elvtársaink elvhűsége, következetessége és a nemzetközi kommunista mozgalom egysége érdekében tanúsított mértéktartása. Egész pártunk, minden magyar kommunista szívből jövő érzéseit fejezte ki Kádár János elvtárs a kongresszus szószékéről, amikor ismételten kifejezésre juttatta, hogy teljes mértékben és fenntartás nélkül szolidárisak vagyunk szovjet elvtársainkkal. A jövőben is töretlenül ezt az utat járjuk! i csütörtöki ülés vitájaa A csütörtöki ülésen is nagy figyelmet fordítottak a felszólalók a szovjet gazdaság fejlesztésének feladataira. Mackevics földművelésügyi miniszter hozzászólása hangsúlyozta azt a fontos gondolatot — amelyet a központi bizottság beszámolója is érintett —, hogy a mezőgazdaság fellendítése a következő időszak egyik kulcskérdése. A mezőgazdaság elmaradásának megszüntetése a legfontosabb feltétele a szovjet nép élet- színvonala emelésének — mondotta a miniszter. A fejlődés meggyorsításában nagy szerepet játszott, hogy a mezőgazdaság irányításában megszüntették a szakszerűtlen beavatkozást, létrehozták a fejlődés helyes arányait, kiküszöbölték az anyagi érdekeltség megsértésének gyakorlatát. Mackevics elvtárs ezután arról beszélt, hogy a rossz időjárás ellenére is a mezőgazdasági termelés kielégítő volt a múlt esztendőben.