Népszabadság, 1966. július (24. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-01 / 154. szám
Dokumentumok IV. A nyilasuralom még szörnyűbb szenvedéseket okozott a magyar népnek. A fasiszta Nemzeti Számonkérő Szék bárkit minden bizonyíték nélkül halálra ítélhetett, és az áldozattól megtagadták még a védekezés lehetőségét is. Nyílt utcán bárkit lelőhettek a nyilasok anélkül, hogy indokolniuk kellett volna gyilkosságaikat. Felkoncolni, kiirtani, tarkón lőni! — ezek mindennapos szavak lettek. Csupán sorokat idézünk fel a nyilasok rémtettei közül: Rozsnyó közelében, a Szoroskő-erdőben 70 embert meggyilkoltak. A Csermely-völgyben 1945. január 1-én agyonlőttek 36 személyt. A gyilkosok jutalmul 150 liter bort és 12 ezer cigarettát kaptak. A Hernád partján, a Franck-gyárnál 14 embert lőttek tarkón. A Lajos-forrásnál 10 személyt gyilkoltak meg a nyilasok. Széplakon három embert lőttek agyon. A legtöbb gyilkosságukat azonban Pesten követték el. Ugyanebben az időben már a németek is leplezetlenül gyilkoltak, fosztogattak. Egy Ácsteszér községben készült jelentés így írja le a község kiürítését: „1945. január 9-én az erőszakos kiürítést végző német SS-csapatok parancsnoka Schandl János községi bírót, mert a magyar lakosság elszállítása ellen tiltakozott, pisztollyal lelőtte. Szink Jánosné ideiglenes hadiözvegyet, mert a kiürítés ellen a közjegyzői irodába menekült, hajának fogva kiráncigálta, a teherautóra feldobta, Weidinger József idős gazdát, mert a kitelepítésnek ellenszegült, puskával megütötte, s nevezett meghalt. A bútorok és gazdasági felszerelések nagy részét a németek feltüzelték, az állatállományt, körülbelül 800 darabot lábon elhajtották, az apróállatokat, baromfit, sertést helyben leöldösték.” Elvittek minden elmozdítható értéket A németek különösen sok kárt okoztak az ország fővárosának, Budapestnek. Mielőtt a fővároshoz érkeztek a harcok, és bezárult volna a szovjet gyűrű Budapest körül, elvittek minden mozdítható jelentősebb értéket. Leszerelték és elhurcolták az üzemek felszerelésének nagy részét. Most csupán csak néhányat közlünk ezekből. Leszerelték és elhurcolták a Budapesti Szerszámáru Gyár Rt., a Budapesti Zsolnai Porcelán- Fajansz Gyár Rt., a Budapestvidéki és Újpesti Gyapjúfonó és Szövőgyár Rt., a Chinoin Gyógyszer- és Vegyitermék Rt., Csonka János Gépgyára, a Dunai Repülőgépgyár Rt., az Egyesült Izzó, a Gamma Finommechanikai és Optikai Művek Rt., a Ganz és Társa Villamossági Gép-, Vagon- és Hajógyár Rt., a Gizella Gőzmalom, a Goldberger Sámuel és Fiat Rt., a Kispesti Lenszövőgyár, a Kispesti Textilgyár Rt., a Kőbányai Polgári Serfőző, a MÁVAG Rt., a Weiss Manfréd Első Magyar Konzervgyár és Ércárugyár felszerelését részben vagy egészében. 59 422 kiló színaranyat raboltak el Elvitték a kis- és nagykereskedelmi vállalatok áruraktárkészletét. Az Állami Pénzverdéből elraboltak 59 422 kilogramm színaranyat, 78 953 802 kg ezüstöt, 12 láda éremgyűjteményt, kifosztották az egyetemi klinikákat, elraboltak a Szépművészeti Múzeumból 50 ládányi képet, a Széchényi Könyvtárból 26 középkori kéziratot és az Apponyi Hungarica kéziratot. Magukkal vitték a TMagyar Nemzeti Bank értékeit, rúdaranyat, az aranyérméket, az ügyfelek tulajdonát képező aranyértékeket, a fővárosi Árvaszéknél letétbe helyezett minden ékszert és pénzt. A Magyar Folyam- és Tengerhajózási Rt. 15 személyszállító gőzösét, 12 átkelési gőzhajóját, 9 motorcsónakját, 19 vontató gőzhajóját, 6 vontató motorhajóját is Németországba hurcolták. Ezeken kívül elvittek még 8 motorhajót, 156 uszályhajót, 75 tartályhajót és 60 kikötőhajót. Az itt maradt hajókat a visszavonulásuk alkalmával elsüllyesztették. A magyar gyáripar (1938-as árfolyamon) 2 milliárd 41 millió pengő értékű háborús kárt szenvedett, vagyis károsodás érte gyáriparunk 90 százalékát. Teljesen megbénult a közlekedés: a 3000 mozdonyból 900, az 56 800 tehervagonból 15 500 maradt meg mindössze. Több mint 200 ezer lakóház pusztult el vagy sérült meg súlyosan az országban. A vasúti hidak közül 869 kisebb és 109 tizenöt méternél nagyobb nyílású híd pusztult el. A főváros épületkára 130 millió aranypengő A németek hadszíntérré tették az ország fővárosát és a szovjet csapatoknak minden méter térnyerésért rendkívüli erőfeszítéseket, súlyos áldozatokat kellett hozniuk. Mindez azonban hatalmas veszteségeket okozott Budapest lakosságának és magának a városnak is. Ezekről a veszteségekről a felszabadulás utáni első jelentés így ad számot: „A harcok által okozott kár a főváros tulajdonában levő épületeknél közel 130 millió aranypengőre rúg (1938- as értékviszonylatok alapján számol. — A szerk.), s az épületek közül 260 teljesen elpusztult, 76 életveszélyes állapotba jutott, 1134 pedig komolyabb helyreállítást igényel. A városi bérházakban levő 19 ezer lakásból csak 5291 maradt épen, eltekintve az üveg- és vakolatkároktól. A 209 iskolaépület közül egy sem maradt sértetlenül, 27 teljesen elpusztult. A tantermeknek mindössze 7 százaléka maradt megközelítőleg használható állapotban. Különösen szomorú helyzetbe került a betegellátás a főváros kórházépületeiben keletkezett károk folytán. A 45 épületből álló kórházi állományunkból csak egytized rész maradt sértetlenül, 5 teljesen megsemmisült, de a többi épület is súlyos károkat szenvedett. Különösen a berendezésekben keletkeztek nagy károk: a 860 kórteremben elhelyezett 7567 ágyból az ostrom után egy sem maradt használható állapotban. A 86 kórházi műtő és 87 laboratórium felszereléséből alig maradt meg valami. A szociális intézmények 3510 helyiségéből 2529 megsérült, 497 megsemmisült. A közélelmezési intézmények közül súlyos veszteséget jelent, hogy a vágóhidak nagy része rommá lett.” A hidak A fővárosnak a Budát és Pestet összekötő öt közúti és 2 vasúti hídjának felrobbantásaokozta talán a legsúlyosabb veszteséget. Budapest felszabadítása után a nácik haláltánca a Dunántúlon folytatódott. A Nyugat-Dunántúlra szorult nyilasfővezérség, az SS-alakulatokkal karöltve tobzódott: már nemcsak katonaszökevényeket, zsidókat lőttek agyon úton-útféléi, hanem azokat is, akik megpróbáltak ellenállni annak, hogy Németországba tereljék őket. Ezekről a gyilkosságokról vallotta 1946. január 18-án a Magyar Államrendőrség Győr városi Főkapitányságán Strallendorf Gyula: „1945. évi február 2-án Weinhoffer Jenő, a Nemzeti Számonkérő Széke Győr megyei vezetője vett fel engem. Emlékezetem szerint február 15 és 20 között lettem először kivégzéshez kirendelve. A front mögötti területek biztosítása, megtisztítása, állandó ellenőrzése, az emberek lefogása és kiszállítása Németországba, ez volt a feladatunk. Az iparcsatornánál mutatták meg nekünk, újoncoknak, hogyan kell szakszerűen tarkón lőni embereket. Erre a célra elfogtak a győri utcán két személyt, akiket azután ki is végeztünk. A kivégzéseknél rendszeresen jelen volt Szénási József, a Geheime Feldpolizei magyar megbízottja, aki nekem elmondta, hogy Győrött 780 zsidót és mást nyírt ki. Szénási minden egyes kivégzésnél duplázott lövést adott le. Március 20-án a vármegyeházáról kísértem 15 férfit és 3 nőt a Dunához. Likócspuszta magasságában végeztük ki őket.” Szomorú évfordulóra emlékeztünk, hiszen 25 évvel ezelőtt, ezekben a napokban kötötte Horthy Hitler szekeréhez az ország sorsát. A háború négy esztendeje tengernyi szenvedést, gyógyíthatatlan sebeket, óriási károkat okozott a magyar népnek. Olyan pusztulásba sodorta hazánkat, amelyből föltámadni csak felszabadulva lehetett. Felszabadultunk. De azért emlékeznünk kell! (Vége.) NÉPSZABADIÁD. MIBE KERÜLT NEKÜNK EZ A HÁBORÚ? 1966. július 1. péntek A Béke és Szocializmus legújabb száma A kommunista és munkáspártok elméleti és tájékoztató folyóiratának új számában a vezető írás Fontos hozzájárulás az egységért, a békéért és a kommunizmusért folyó harchoz címmel öszszefoglalja az SZKP XXIII. kongresszusának legfőbb tanulságait. Közli a folyóirat a testvérpártok képviselőinek a kongresszus munkáját, jelentőségét méltató írásait is. A szocializmus építésének elmélete és gyakorlata című rovatban ismerteti a lap Komócsin Zoltánnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának Hazafiság — nemzeti érdek — nemzetköziség című, az MSZMP Politikai Akadémiáján elhangzott előadás alapján készült tanulmányát. Ugyancsak ebben a rovatban kapott helyet S. Tomaszewski Az elvtársias viszony a szocializmus törvénye című írása. A szerző a többi között hangsúlyozza: a szocialista társadalmi viszonyok tökéletesítéséért vívott harc bonyolult, komplex folyamat, amely kiterjed az ember anyagi életfeltételeinek, gondolkodásmódjának, tudatának, erkölcsi arculatának átformálására is. Ebből viszont sok feladat adódik, így a szocialista demokrácia és törvényesség megszilárdítása, a társadalmi együttélés szabályainak megtartása, a munkáskollektíváknak és az üzemen belüli elvtársias viszonynak a megszilárdítása, a hazafiasság és az internacionalizmus erősítése a dolgozókban. G. Kohlmey német közgazdász Világgazdasági struktúrák és a szocialista nemzetközi munkamegosztás címmel írt figyelemre méltó tanulmányt, amelyben ismerteti a gazdasági élet internacionalizálódási folyamatát, az ipari termelés fejlődésének egyenlőtlenségét, majd részletesen megvizsgálja a társadalmigazdasági tényezők hatását a világkereskedelem fejlődésére. Tanulmányában vázlatosan áttekinti a szocialista nemzetközi munkamegosztás legfontosabb problémáit, s rámutat: a progresszív termelési ágazatokra és termékfajtákra való orientálódás megköveteli a népgazdasági tervezés, valamint irányítás egész rendszerének állandó tökéletesítését. Nem véletlen tehát, hogy a szocialista országok zöme napirendre tűzte mind a strukturális politika, mind az egész gazdasági tervezés és irányítás tökéletesítését. Ü. L. Rendelkezés a közlekedésrendészeti ismeretek általános iskolai oktatásáról A Művelődésügyi Minisztérium rendelkezése értelmében a következő tanévben fokozott gondot kell fordítani arra, hogy az általános iskolák tanulói megismerjék a közúti forgalom legfontosabb szabályait, elsősorban a gyalogosok, a kerékpárosok, valamint a közhasználatú személyszállító járművek — autóbusz, villamos — közlekedési rendjét. Ezért ősztől kezdve az általános iskolák VI—VII. osztályaiban évi hat-hat órát kell az órarendben biztosítani közlekedésrendészeti ismeretek oktatására. Az intézményes oktatást általában azokban a városokban és nagy forgalmú településeken szervezik meg, ahol a tanulók részvétele a közúti forgalomban ezt különösen indokolja. Újabb közös községi tanácsok Szabolcsban Szabolcs-Szatmár megye szatmári részén is sok az egymáshoz közeli, kis területű és kevés lakosú község. A termelőszövetkezetek megszilárdulása és a lakosság ügyeinek megfelelő intézése indokolja a közös községi tanácsok létrehozását. Ily módon a rendelkezésre álló anyagi erőforrásokat gazdaságosabban tudják felhasználni, ezért az év elején már 14 kis községi tanácsból hét közös községi tanács alakult a megyében. Az Elnöki Tanács határozata alapján június 30-ával újabb tíz községi tanácsot — Nagyszekeres —Zsarolván, Géberjén—Fülpösdaróc, Jármi—Papos, ököritófülpös—Rápolt, Lánya—Mátyus — öt közös községi tanáccsá vontak össze. Az új közös tanácsok csütörtökön tartották alap0ló üléseket, újraválasztották a végrehajtó bizottságokat, azok tisztségviselőit és az állandó bizottságokat. VÁLASZLEVÉL EGY FIATALEMBERNEK, akit nem vettek fel az egyetemre KEDVES D. J. Megértem és teljesítem kérését, csak monogramját közlöm. Mi mást tehetnék, ha attól tart, hogy őszinte vallomása nyomán esetleg elveszti íróasztalát. Hiszen — mint írja — olyan munkát végez, „amire a vállalatnak semmi szüksége”, s ezért úgy érzi magát, mint egy here, és egy kicsit szégyenkezik is. Egy felesleges íróasztalt kapott tehát 24 éves korára, érettségivel a tarsolyában, több évi fizikai munka után. Pedig az volt a vágya, hogy bekerüljön az egyetemre és bíró lehessen, s erről még most, a sorozatos kudarcok után sem mondott le. Tragédia ez — írja —, mint ahogyan tragikus a sorsa mindenkinek, aki nem jut be az egyetemre vagy nem az óhajtott szakon kap helyet. Azt hiszem, hiábavaló lenne most elismételni a szokásos ellenérveket. Sokkal mélyebb a keserűsége, mintsem hogy bármit is használni tudnék ezzel. Inkább lépjünk vissza néhány évvel, kövessük végig életútját, mert tanulságos az nemcsak önmagának, hanem azoknak is, akiknek ezekben a napokban hasonlóképpen meghiúsulhatnak a középiskola padjaiban megálmodott tervei. Ám legyünk tárgyilagosak, kritikusak, és pontosan válasszuk el a társadalmi okokat a személyes hibáktól, tévedésektől, mert enélkül nem jutunk előbbre. „A Magyar Népköztársaság minden dolgozójának joga és kötelessége a tanulás” — hivatkozik keserű iróniával az alkotmány szavaira,amelyek — mint írja — ott függtek annak idején a gimnáziumi tanteremben. De most úgy érzi hamisak ezek a szavak, mert nincs lehetősége ahhoz, hogy továbbtanuljon a jogi egyetemen, sohasem öltheti magára a bírói tanárt MINDENEKELŐTT el kell mondanom: az alkotmányból vett idézet pontatlan. „A Magyar Népköztársaság biztosítja a dolgozóknak a művelődéshez való jogát” — így szól az alkotmány. S pontosan meghatározza azt is, hogy államunk mily módon valósítja meg ezt a jogot. S ennek csak egyik eszköze a felsőfokú oktatás. Közismert, mi mindent tesz ezenkívül is államunk a dolgozók kulturális felemeléséért. Az alkotmányban azonban nem található egyetlen szó sem arról, mintha államunk mindenki számára azon az egyetemen, főiskolán biztosítaná a továbbtanulás jogát, melyhez vágyai kötik. Ilyen alkotmánya nincs és nem is lehet egyetlen országnak sem. Más dolog, hogy a lehetőség mindenki számára adva van. Mert, kedves D. J. leveléből kiderül, nemcsak adva volt a lehetőség a továbbtanulására a jogi egyetemen, hanem próbált élni is vele. Háromszor jelentkezett a jogi egyetemre. Lám, üzemében nem emeltek kifogást az ellen, hogy nappali tagozaton tanuljon. Sajnos, alulmaradt az erős versengésben, a felvételin szerzett 18 pont sem volt elég a bejutáshoz. Ezután már az esti, illetve levelező szakra akart jelentkezni. A javaslat elől azonban elzárkóztak munkahelyén. Többször is idézi és nagybetűkkel írja le: VÁLLALATI ÉRDEKBŐL. S erről olyan ironikusan ír, mintha nem ismerné el, hogy van ilyen érdek, mintha cseppet sem értené meg az üzem vezetőit, akik azt mondják: nem dobálózhatnak felelőtlenül az ajánlásokkal, nekik nincs szükségük vállalati jogászra, nekik technikusok, mérnökök kellenek. S hogy az utóbbi lehessen, ehhez minden segítséget készek voltak megadni. IGAZAT KELL ADNUNK az üzem vezetőinek. Bizonyára ön is olvasta a lapokban, hogy Budapesten az idén a jogi egyetemre mindössze 44 ,első éves hallgatót vesznek fel, s a jelentkezők száma — csak a nappali tagozatra — majdnem kilencszáz! Mit kezdene a népgazdaság a futószalagon kiképzett sok ezer jogi diplomással? Adjon talán nekik egy olyan íróasztalt, ahol — levelének keserű szavai ezek — felesleges munkát végeznek, s még szégyenkezniük is kell? Vállalhatja ezt felelősséggel a szocialista társadalom, az a társadalom tehát, melynek alapja a munka? Tékozolhatja-e az ifjúi lelkesedést, megteheti-e, hogy nem vet számot a jövővel egy olyan társadalom, amely az emberek, a nemzet holnapját is szívén viseli? S még valamit: ha tragédiának érzi.