Népszabadság, 1966. szeptember (24. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-20 / 222. szám

■›» -— --------------------------------------------------------------------------------------— Sokak óhatatlanul arra gon­dolnak: vajon mi a célja a Hold meghódításának? Pusztán csak elvi jellegű, tudományos célok le­begnek a holdűrhajókat szer­kesztő tudósok, mérnökök szemei előtt, vagy pedig lesznek-e a Hold birtokbavételének olyan eredményei is, amelyek gyakor­lati fontosságúak az emberiség számára? Mivel indokolható a sok űrkísérlet, amely köztudomásúan hatalmas összegeket emészt fel? Nos, a Hold meghódítására irányuló erő­feszítések ko­rántsem öncé­lúak. Gondol­junk csak arra, mennyire ne­vetséges lett volna a nagy ••földrajzi felfe­dezések idején megkérdezni a távoli tenge­rekre induló kutatókat: mi indokolja az expedíciók — akkori érte­lemben vett — óriási költsé­geit, mi haszna lesz az emberi­ségnek, mond­juk, Ausztrália felfedezéséből? S ugyanilyen furcsán hatott volna például azon töprenge­ni, hogy a nemzetközi geofizikai év vagy az antarktiszi kutatások költségei „amortizálódnak-e” va­laha is számunkra? Az emberi szellemet ősidőktől kezdve áthatja a világ m­egisme­­résének vágya. Ez a vágy ma már nem korlátozódik csak Földünkre, hanem kiterjed kozmikus kör­nyezetünkre, a naprendszerre, s a világmindenség távolabbi tájaira is. Évszázadokig úgy tetszhetett, hogy a csillagászatnak az időszá­mításban és a hajózásban (navi­gációban) játszott óriási szerepén kívül aligha van valamilyen más, konkrét haszna az emberiség szá­mára, de a fejlett országok mégis egyre nagyobb és bonyolultabb kutatóeszközöket létesítettek, mil­­liárdokat költöttek a csillagászat Ki­zeljük el, hogy néhány év­tized múlva a Holdra történő uta­zás , az ottani tartózkodás már nem az olyan különlegesen költ­séges és bonyolult dolog, te­hát a Hold valamely pontján meteoro­lógiai megfigyelőállomás is léte­sülhet. Természetesen ennek az állomásnak feladata nem a Hold „időjárásának” vizsgálata lesz (már csak azért sem, mert a lég­kör gyakorlati hiánya folytán ott ilyesmiről nem is lehet szó), hanem a Föld időjárásának megfigyelése. A Holdról nézve csillagászati távcsövekkel ki­tűnően észlelni lehet a Föld egyik félgömbjének meteoroló­giai eseményeit. Látható lesz például, hogy hol alakult ki vas­tag felhőtakaró, mekkora kiter­jedésű az, és merrefelé mozog (te­hát egyúttal az uralkodó szelek irányát és sebességét is fel lehet becsülni). Nyomon követhetők a nagy hurrikáncentrumok­ kiala­fejlesztésére. Ma már köztudott, hogy ezek a kiadások megtérül­tek, hiszen a csillagászati eszkö­zök teremtették meg azt a lehető­séget, hogy a „kozmikus labora­tóriumokat” — a csillagokat — minden vonatkozásban tanulmá­nyozhassuk, és ezáltal az anyag szerkezetét is jobban megismer­hessük. Azt pedig senki sem von­ja kétségbe, hogy az anyag szer­kezetének megismerése milyen óriási jelentőségű dolog, hiszen ezen alapul például az atomtech­nika és az atomtechnológia. A Hold és a bolygók meghódí­tása tehát az emberiség egyete­mes ügye, s így a feladat gyakor­lati megoldása az emberi szellem diadala lesz. Különös fontosságú itt az a tény, hogy a nagyhatal­mak között megállapodás szüle­tett: a Holdat, a bolygókat, a koz­mikus térséget nem használják fel katonai célokra; a kutatások ered­ményeit közkinccsé teszik és a békés tudomány további fejlesz­tésére használják fel. *Lássunk ezek után néhány olyan tényezőt (csak néhányat, nem pedig valamennyit!), amely rávilágít arra, milyen konkrét eredményeket remélhetünk a Hold meghódításától. hatásuk és haladásuk törvénysze­rűségei jól megfigyelhetők. Lát­hatják majd a nagy sivatagok porviharait és így tovább. A kutatók mindezeket a meg­figyeléseket igen értékes módon kiegészíthetik a Nap észlelésével. A Nap légkörének legkülső ré­szét (az 1 millió fok hőmérsékletű koronát) Földünkről — a légkör­ben végbemenő fényszóródás miatt — általában nem figyelhet­jük meg közvetlenül. A korona észlelésére csak teljes napfogyat­kozások alkalmával nyílik lehető­ség, vagy pedig a koronográf nevű igen drága és finom műszerre van szükség (ez azonban csak ke­vés obszervatóriumban van). Ez­zel szemben — minthogy a Hold­nak nincs számottevő légköre — onnan bármikor megfigyelhető a Nap koronája és a benne végbe­menő jelenségek. A korona hirtelen kifényesedé­seit hatalmas robbanások okoz­zák, amelyek a mélyebb rétegek­ben következnek be. Egy-egy ilyen robbanás alkalmával óriási mennyiségű elemi részecske sza­badul el a Napból, és indul el a világűrbe. A részecskék egy-egy árama mintegy 18—30 óra eltel­tével érkezik el Földünkhöz, s ott különféle rendellenességeket idéz elő. Nemcsak sarkifény-jelensége­­ket okoz, hanem mágneses „vi­harokat” is, megzavarja a rádió­vételt (főként a rövidhullámú tartományban), s erősen befolyá­solja az időjárás alakulását. A napkitörések és a velük kap­csolatos kedvezőtlen földi jelen­ségek előrejelzésében tehát a Holdra telepített obszervatórium óriási jelentőségű lesz. Az ilyen észleléseknek a geofizikai és a meteorológiai jelentőségen kívül orvosi vonatkozása is van. Az or­vosmeteorológia azzal a kérdés­sel foglalkozik, miként befolyá­­solják a meteorológiai események — és a kozmikus térségekből, el­sősorban a Napról érkező hatá­sok — az egyes betegek állapo­tát. Erős naptevékenység (s fő­ként a fentebb említett „napki­törések”) rontják a betegek köz­érzetét. Ezért amikor a Napból származó részecskék elérik a Földet, csak múlhatatlanul szük­séges esetben ajánlatos nagyobb műtétet végezni, s ha egy mód van rá, akkor tanácsosabb meg­várni, amíg a zavaró jelenségek megszűnnek. Ilyenformán tehát a Holdon működő obszervatórium, amely közvetlen megfigyelések alapján észleli a napkitöréseket, igen hasznos segítséget nyújthat majd az orvostudománynak. Földünk felszínén tulajdon­képpen vastag kiterjedésű gázbu­rok — a levegőtenger — mélyén élünk. A légkörben mindig jelen van bizonyos szennyezettség, víz­pára stb., ezenkívül a légkör so­hasem nyugodt. A csillagászok munkáját tehát sok zavaró ténye­ző befolyásolja. A Holdon mű­ködő csillagvizsgálók azonban — a légkör hiánya miatt — zavar­talanul dolgozhatnak majd. A Holdon elhelyezett közepes mé­retű távcsővel jobb megfigyelé­sekre nyílik lehetőség, mint a földi levegőtenger mélyén elhe­lyezkedő legnagyobb teleszkó­pokkal, a felszínt évmilliós munkával megváltoztatnák. Csak a nagy­mérvű hőmérsékleti különbségek következtében fellépő aprózódás, valamint a Nap ibolyántúli su­gárzása és a kozmikus sugárzás rombolja a kőzeteket.­­Ettől elte­kintve azonban szinte minden úgy maradt meg, amint az ős­időkben volt. (Igaz ugyan, hogy a Holdra állandóan hullanak különféle kozmikus eredetű anyagrészecskék — a parányi szemcséktől kezdve a hegynagy­ságú meteorokig —, hatásuk azon­ban rendszerint csak helyi jel­legű, és végeredményben nem akadályozza meg, hogy a Holdon dolgozó geológusok a Hold múlt­ját kifürkészhessék.) Földünk szilárd kérge legalább négymilliárd esztendős. A sokfé­le pusztító tényező azonban már elmosta azoknak a legősibb kép­ződményeknek a nyomait, ame­lyek a szilárd kéreg kialakulása­kor a felszín jellegét megadták. A Föld és a Hold kettős bolygó­­rendszernek tekinthető, ami any­­nyit is jelent, hogy a két égitest feltehetően körülbelül egy idő­ben és azonos módon keletke­zett. A Hold fejlődése azonban gyorsabb volt, belső energiája hamarabb kimerült, mint a Föl­dé. Ha előfordulnak is felszínén napjainkban is olyan jelenségek, amelyeket tűzhányókitöréseknek tarthatunk, ezek mérete és elő­fordulási száma sokkal kisebb, mint a Földön, ahol a vulkánok kitörése szintó napirenden van. Mindebből az következik te­hát, hogy ha valaki a Föld múlt­jára kíváncsi, akkor igen sok ér­tékes adatot tudhat meg erről, ha a Holdat tanulmányozza, és tec­hi­ni­sa A Hold az ember szolgálatában Luna, Orbiter, Surveyor, Ranger. A legutóbbi években mind gyakrabban találkozunk ezekkel az új elnevezésekkel, amelyek egy-egy, különböző feladatok megoldására alkalmas holdrakétát je­lölnek. A Hold ostroma mind erősödik, és valóban nincs már messze az a nap, amikor az első emberek megérkeznek égi kísérőnk felszí­nére. A megismerés vágya Időjárás, orvosmeteorológia, csillagászat Néhány eredmény abból, amit a fluid meghódításától remélhetünk. (Az égites­tek méretei és egymáshoz viszonyított távolsága erősen torzított.) A Hold és a Föld őskora A Holdra utazó geológusokat és geofizikusokat olyan világ várja, amely feltehetően a Föld ősko­rára emlékeztet. Égi kísérőnkön nincs szél, nincs eső, nincsenek folyók vagy gleccserek, amelyek A Hold körül ma már három mesterséges égitest kering: a szovjet Luna 1X­. és Luna IX., valamint az amerikai Lunar Or­­biter X. Első pillanatban az em­ber arra gondolna, hogy a Hold „szputnyikjai” időtlen időkig ke­ringhetnek, hiszen nem hat rájuk légköri fékezés. (A Föld körül keringő mesterséges égitestek pá­lyáját a földi légkör hatása gyors ütemben módosítja.) A valóságban azonban a Hold körüli pályák korántsem örökéle­­tűek. A Nap, a Föld és a nagy bolygók — elsősorban a Jupiter — vonzóereje nagymértékben za­varja a Hold körül keringő tes­tek pályáját. Másrészt, ha légkö­ri fékeződés nincs is, azért ap­ró kozmikus testecskékkel, mik­­rometeorokkal gyakran előfor­dulhatnak találkozások, amelyek az ütközés erősségétől és az üt­közés keltette lökés irányától füg­gően szintén módosítják a Hold „mesterséges holdjainak” pá­lyáját. Mindezeken kívül még egy fon­tos tényezőt említhetünk meg. A tudósok igen sokat remélnek a Luna 10. és Luna 11., valamint a Lunar Orbiter 1. megfigyelé­sétől. A Hold körüli pályát ugyanis a Hold gravitációs tere szabja meg, ez viszont az égitest alakjától és belső anyageloszlá­sának módjától függ. A Hold alakja nem gömb. El­sősorban, mivel a Hold is forog saját tengelye körül, pólusainál éppúgy belapult kissé, mint Föl­dünk. Másrészt a Földet a Holddal összekötő egyenes men­tén a Hold kissé megnyúlt, még­pedig mindkét irányban, azaz a Föld felé is, és azzal ellentétesen is. A különféle mérések szerint ez a két kidudorodás alig egy­egy kilométernyi, ami meglehető­sen kicsiny ugyan a Hold 3476 kilométernyi átmérőjéhez viszo­nyítva, de mégsem hanyagolható el. Hogyan keletkeztek ezek a különös „dudorok” a Holddsal? Erre a kérdésre a csillagászok a következő magyarázattal szol­gálnak: Sok százmillió évvel ezelőtt a Hold sokkal közelebb volt a Földhöz, mint jelenleg. A Föld a Hold-rendszer közös gravitációs terében végzett keringés miatt (kevésbé pontos, de érthetőbb meghatározással: a Föld hatásá­ra) a Holdon hatalmas dagály­hegyek alakultak ki, ugyanúgy, mint ahogy a földi tengerekben és óceánokban is létrejön a dra­­gályjelenség. A Hold ekkoriban még sokkal gyorsabban is forgott a tengelye körül. Az egyik dra­­gályhegy mindig a Föld irányá­ban állt, a másik ezzel ellentéte­sen. A Hold mintegy „elforgott” e dagályhegyek alatt. Ez a jelen­ség erősen fékezte a Hold forgá­sát, a forgássebesség végül is any­­nyira lecsökkent, hogy a Hold ma már mindig ugyanazt a fél­gömbjét fordítja felénk. Időköz­ben azonban a két égitest közötti távolság alaposan megnőtt. A da­gályhegyek anyaga eredetileg iz­zón folyós kőzetolvadék (láva) volt, az eltelt évmilliók folyamán azonban ez az anyag megszilár­dult, a dagályhegyek megmere­vedtek. Így jöttek létre a Hold sajátságos kidudorodásai, ezért tér el a Hold alakja a gömbétől. A Hold körül keringő mester­séges égitestek mozgásának rendellenességei alapján tehát pontosabban megismerhetjük e dagályhegyek természetét, és így újabb adatokat kapunk a Föld— Hold-rendszer múltját illetően. ITT A LEHETŐSÉG 1­500 FT OS ELŐLEGGEL VÁSÁROLHAT nagyképcsöves HORIZONT televíziót 18 havi, SZ­ARAT­OV hűtőszekrényt 12 havi OTP hitelre Egyéb televízióra és hűtőszekrényre is nagy kedvezmény A mágnesség eredete A geofizikusok számára ugyan­csak érdekes a Hold kutatása. Hozzásegíthet például egy, még sok szempontból vitatott problé­ma megoldásához. A bolygók mágnességének eredetére gon­dolunk. Jelenlegi ismereteink szerint a Föld mágnessége a nagy mélységben levő, sűrű földmag­ból, annak is a legbelső részé­ből származik. A földmágneses térnek csupán mintegy 6 száza­léka származtatható külső hatá­sokból (a légkörben és a föld­kéregben folyó elektromos ára­mokból és a földkéregben levő mágneses hatású ércekből). A számítások szerint a Hold belse­jében túlságosan kicsiny a nyo­más ahhoz, hogy ott a földmag­­hoz hasonló, sűrű rész kialakul­hasson, ezért a Holdnak nem le­het számottevő mágneses tere sem. A mágneses térrel kapcso­latban néhány , holdrakéta már végzett méréseket, és valóban azt találták, hogy ha van is a Hold­nak valamilyen mágnessége, az mindenképpen rendkívül gyenge, és össze sem hasonlítható a Föl­dével. Azt azonban csak helyszí­ni vizsgálatokkal lehet majd el­­dönteni, hogy a Holdnak valóban hiányzik-e a magja? Ha igen, a számítások helyesek voltak, s bizonyos, hogy az égitestek mág­nessége a belső magból ered. Végezetül néhány szót a fizi­kusok munkalehetőségeiről is. A földi jégtenger mélyén elhelye­zett műszerek nem a világűrből közvetlenül érkező, úgynevezett elsődleges kozmikus sugárzást vizsgálják, hanem azt a másod­lagos sugárzást, amely ennek ha­tására a légkörben létrejön. A Holdon dolgozó fizikusokat csep­pet sem zavarja majd a légkör hatása, és ezért közvetlenül ta­nulmányozhatják a világűrből ér­kező elsődleges kozmikus sugár­zást. Mindezek a lehetőségek világo­san igazolják, hogy a Hold meg­hódításából igenis, gyakorlatilag is hasznosítható eredmények születnek majd, s ezek az ered­mények az egész emberiséget gazdagítják. Hédervári Péter

Next