Népszabadság, 1966. október (24. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-01 / 232. szám

ILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Itt oldal — Ara 80 fillér :Népszabadság 66. október 1. szombat A DIAGVAN­ SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XXIV. évfolyam, 232. szára Nürnberg mementója húsz esztendővel ezelőtt Nürn­­egben az igazságügyi palotá­­n befejeződött a per, amelyhez sonlót nem ismer a jogszolgál­­ás története. Első ízben álltak bíróság előtt olyan bűnözők,­­ egy állam egész gépezetét varintották kezükbe, s ezt a kezetet szörnyű terveik meg­­újítására használták fel. ék­­esítették meg a náci Német­­ság 12 esztendeig tartó bar­­éjszakájának iszonyú rémtet­­t, és nekik kellett felelniük e­zekért. A felelősségre vonás­­ egyszerűen joga volt a gyá­rnek, kötelességük is a törté­­emmel, az áldozatokkal, az ivendő nemzedékkel szemben. A városban, ahol Hitler egy­­­ világhódító programját meg­­vette, a vádbeszédek oroszul, holul és franciául hangzottak de az ügyészek mögött ott állt árgyalóteremben az egész em­­iség. Rugyenko szovjet fő­rész mondotta: „Vádolok azok lében, akiknek teste szétpor­­t a gázkamrákban, akik meg­­vmisültek a koncentrációs tá­­gokban. Oroszok, franciák, spa­­rlok, görögök, hollandok és sok­­ nemzet fiainak hullahegyei vak bizonyítékként a vádhatá­­l mögött. Bűnösök önök vala­­m­yien, mert vétettek az em­­b­esség ellen.” A négy nagyhatalom bíróiból­­ nemzetközi katonai törvény­­, messzehangzó, igazságos íté­lt mondott, benyújtva az egész­beriség számláját a vádlottak­­k. Tizenkétszer hangzott el az­let: „halál” — több vádlottat iszan tartó börtönbüntetésre telt. Nü­rnberg jelentőségét inban elsősorban az adja meg, lg ott nemcsak személyeket telt el, hanem megbélyegez­­azokat az intézményeket,­elyek részt vállaltak az em­­telenségekben, s az agresszív borút az emberiség elleni leg­­yosabb bűncselekménynek ilvánították. Húsz esztendő pergett le az- i a történelem homokóráján. A szória mértékével mérve nem gy idő ez. Mégis úgy tűnik, raknak teljesen elegendő volt­hoz, hogy elfeledjék az évszám­i perének tanulságait. Mert jól hihette-e valaki 1946 ok­kerében azt, hogy egy német amban két évtized elmúltával mgtagadják a nácizmus szétve­­rének eredményeként kialakult tárok elismerését? Hogy az El­től nyugatra szabadon szervez­­dhetnek azok, akik nem tu­-­lják: céljuk visszaszerezni L Lngyelországhoz, Csehszlová­khoz és a Szovjetunióhoz tar­­t­ó „keleti területeket”? Gon- thatta-e akkor valaki — bár­ilyen élénk képzelőerővel —e­gy 1966-ra az európai konti­­ns nyugati felének legnagyobb gyveres ereje a nyugatnémet Endeswehr lesz; olyan hadse­­g, amelynek létrehozói épp­­ún, mint jelenlegi parancsnokai, nürnbergi vádlottak cinkostár­­i voltak? Hogy akad német irmány, amely kijelenti, a no­­rmus bűnei is elévülhetnek, intha csak egy zsebmetszőről így egy sikkasztóról lenne szó?! Mindezt nem gondolhatta, nem tudhatta senki. Mert a fordu­­l, amely az események menete­in alig egy-két évvel a náci Né­­etország kapitulációja után el­­fzdődött, ellenkezik a józan ész­­el és annak a korszaknak me­­zével, amelyben a szövetséges talmak együtt harcoltak a fron­ton s együtt ültek törvényt a cizmus felett. Akik a hideghá­­túra építették számításaikat, ők Nyugat-Németországnak a rohamcsapat szerepét szánták Európa szocialista országai ellen. Ezért szövetkeztek újra a nyugat­német militarizmussal, ezért segí­tették tisztára mosni annak leg­­hírhedtebb képviselőit. Mintha nem is az amerikai ügyész mond­ta volna a náci vezérkar ügyében mondott vádbeszédében: „A mi­­litarizmus Németországban sok­kal erősebben és makacsabbul burjánzott, mint másutt, azonban ez olyan növény, amely nem is­mer nemzeti határokat, amely mindenütt virágzik ... A német militaristák mindenkivel és min­den párttal szövetkezni fognak, amely megígéri nekik a német fegyveres hatalom újraélesztését." Aligha lehet tehát csodálkozni azon, hogy nemcsak Bonnban, ha­nem néhány más nyugati főváros­hoz hasonlóan, Washingtonban is azt a benyomást kívánják kelteni, hogy elhatárolják magukat Nürn­­bergtől. Mintha csak a nemzet­közi katonai törvényszék ameri­kai tagját sajnálatos „pillanatnyi gyengeség” vezérelte volna, ami­kor az ítéleteket és az aktákat aláírta. És ez a magatartás tel­jesen érthetővé válik az Egye­sült Államok mai világpolitikai szerepének tükrében. E politika alapja a nyers erő­szak, más államok szuverenitásá­nak, más népek jogainak leple­zetlen semmibe vevése. E politi­ka képviselői jogot formálnak a beavatkozásra a földgolyó min­den pontján, és ezt az Egyesült Államok történelmi küldetésé­nek gyakori hangoztatásával vé­lik alátámasztani. „Érvük” épp­oly gyanúsan emlékeztet a Har­madik Birodalom vezéreinek sa­ját világmegváltó küldetésükről formált elképzeléseire, mint az agresszió általuk alkalmazott módszerei és formái azokra a cse­lekedetekre, amelyeket a nürnber­gi ítélőszék örökre száműzni kí­vánt a nemzetközi kapcsolatok gyakorlatából. Az amerikai hadsereg katonái naponta és legfelsőbb utasításra sértik meg a nemzetközi bíróság alapokmányát. Hadd emlékeztes­sünk az alapokmány hatodik cik­kelyére, amely meghatározta, mi­lyen cselekmények tartoznak a bíróság hatáskörébe. „Bűnök a béke ellen, vagyis egy agresszív, illetve a nemzetközi egyezménye­ket sértő háború előkészítése, ki­robbantása vagy folytatása ... Háborús bűn, vagyis a háborús jogok és szokások megsértése. Ezek körébe tartozik a teljesség igénye nélkül: a gyilkosság, a ke­gyetlenkedés, az elfoglalt terüle­tek polgári lakosságának kény­szermunkára vagy bármilyen más célra történő elhurcolása ...” Vajon nem illik-e ennek min­den egyes meghatározása kr­is­­tálytisztán és félreérthetetlenül a Vietnamban folyó amerikai ag­resszióra is? Hiszen ezt a hábo­rút, amely egyre inkább a nép­irtás jellegét ölti, nemzetközi egyezmények megszegésével ké­szítették elő, folytatják és ter­jesztik ki az eszkaláció megszál­lottát. Hiszen a stratégiai falvak­nak nevezett koncentrációs tábo­rok létesítése, a kínvallatások tömeges alkalmazása — éppen ilyesmi az, amiért Nürnbergben vádoltak. Vagy a nürnbergi bí­róság alapokmányának egy­­­á­­sik pontját, amely a háborús bű­nök körébe sorolja „a városok vagy falvak bombázását, a kato­nai szükségesség által n­em iga­zolt pusztítást”, nem merítik-e ki minduntalan azok, akik személyesen jelölik ki a légitá­madások célpontjait? Békés te­lepüléseket bombáznak, napalm­mal borítják lángra a kunyhó­kat, folyógátakat rombolnak össze, hogy elárasszák a rizsföl­deket, és így az éhség fegyveré­vel kényszerítsék térdre azokat, akikkel szemben más fegyverek hatástalannak bizonyultak. Im­már több mint egy éve tömege­sen alkalmazzák a mérgező vegyszer­eket, olyan anyagokat, amelyek nemcsak a termést pusztítják el, nemcsak az állat­­állományt irtják ki, hanem sok­szor embert is ölnek! Mindezt pártatlan forrásból származó, kétségbevonhatatlan hitelű do­kumentumok vaskos kötetei bi­zonyítják. Hadd idézzük ezek helyett egy amerikainak, David Hildingnek, a Yale Egyetem or­vosprofesszorának sorait, ame­lyek a New York Timesban je­lentek meg: „Hát lehet-e na­gyobb kétségbeesés, mint azoké a szülőké, akik a mi katonai ve­zetőink parancsára terjesztett hánytató gázoktól fuldokló kis gyermekeik agóniáját szemlélik? A leggyöngébbek — fiatalok és öregek egyaránt — nem tudnak ellenállni annak a csapásnak, amellyel ez az állítólag »ember­­séges« fegyver sújt le rájuk. Szörnyű görcsökben fetrengenek, mígnem csekélyke erejük kime­rül, elkékülnek, megfeketülnek és meghalnak.” Akad-e becsületes ember, aki­nek keze nem szorul ökölbe, amikor húsz évvel Nürnberg után ilyen leírást kell olvasnia? Az amerikai imperialisták kiáltóan igazságtalan és ember­telen háborúja érthetővé teszi, hogy az egész haladó közvéle­mény helyesléssel üdvözölte Lord Russell angol filozófus ja­vaslatát: hozzanak létre nem­zetközi bíróságot, kezdjenek új „nürnbergi pert" a Vietnamban elkövetett amerikai háborús bű­nök kivizsgálására. A bíróság munkájában olyan személyisé­gek vesznek részt, akik a világ szellemi életének élvonalába tartoznak: Jean-Paul Sartre francia író és élettársa, Simone de Beauvoir írónő, Lazaro Cár­­denas volt mexikói elnök, Peter Weiss, a híres dr­ámaíró és még sokan mások. És ha a vádlottak padja a jelképes tárgyaláson üresen marad is, mégsem kétsé­ges, hogy igazságosztó határoza­tára minden kontinensen felfi­gyelnek majd. A megemlékezés 1946. október 1-ről — ez nemcsak az emléke­zés aktusa a világtörténelmi je­lentőségű ítélethozatalra. Több ez annál: mementó is. Figyel­mezteti az agresszorokat: télijé­nek észhez, amíg nincs késő, mert a háborús bűnökért az em­beriség mindig benyújtja a szám­lát, mert egyszer mindenért fi­zetni kell. És figyelmezteti mind­azokat, akik még kortársai vol­tak a náci rémtettek áldozatai­nak, és az utánuk következő nemzedéket is: ne felejtsenek, legyenek éberek, egyesítsék erőiket az agresszió, az erőszak és az embertelenség ellen. Vajda Pfettis • A kongresszusi irányelvek és az idei terv teljesítésének tapasztalatai A SZOT ÜLÉSÉNEK NAPIR­ENDJÉN Pénteken a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsa teljes ülést tar­tott az ÉDOSZ székházában. A tanácskozás első napirendi pont­jaként a SZOT Vinizlai Gyula tit­kár előterjesztése alapján megvi­tatta az MSZMP Központi Bi­zottsága kongresszusi irányelveit. A vitában felszólalt Gáspár Sán­dor, a SZOT főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, to­vábbá Vass Imre, a művészszak­szervezet, Tóth Anna, a textile­sek, Simon Antal, a bányászok, dr. Darabos Pál, az orvos-egészség­ügyi dolgozók, Szabó Antal, a vas­utasok, Földvári Aladár, a köz­lekedési dolgozók, dr. Jókai Lóránt, a közalkalmazottak szak­­szervezetének főtitkára, Keszei Károly, a szakszervezetek buda­pesti taná­csának vezető titkára, Molnár Ferenc, a SZOT tagja és Mónus Gábor, a Munka szerkesz­tője. Az elhangzott észrevétele­ket, javaslatokat a SZOT eljuttat­ja a párt Központi Bizottságához. A második napirend Beckl Sándornak, a SZOT titkárának beszámolója volt az 1966. évi népgazdasági terv teljesítésének eddigi tapasztalatairól és a kong­resszusi munkaversenyről. A tervezetnél kedvezőbb eredmények A SZOT titkára megállapította, hogy a kongresszusi munkaver­­senyben a dolgozók a látványos „ki- és felhívásoktól” mentesen, szorgalmas munkával teljesítik vállalásaikat. Az eddig eltelt nyolc hónap kedvező számaiban tükröződik a kongresszusi mun­kaverseny hatása. A népgazdasági célkitűzések a tervezettnél ked­vezőbben valósultak meg, az előző évhez képest gyorsult a fejlődés üteme. Az ipar termelése hat százalékkal nőtt, a többtermelés nagy részét exportálták, s ez nem kis mértékben járult hozzá a fi­zetési mérleg tervezettnél kedve­zőbb alakulásához. A népgazdaság szempontjából kedvező, hogy főként az energia és alapanyagok termelése halad­ta meg a tervezettet, s így némi­képp enyhültek az anyagellátási problémák, ami a feldolgozó iparban is kedvezően hatott, csökkentette a dolgozók veszte­ségidejét, termeléskiesését. Az erőfeszítések ellenére a ter­melésben változatlanul az okozza a legtöbb kiesést, hogy a megfe­lelő választékú, fajtájú anyagok és alkatrészek adott helyen és időben nem mindig állnak ren­delkezésre. Az anyag- és alkat­részhiányban közrejátszik a ka­pacitáshiány és az is, hogy a vál­lalatok között gyakran nem meg­felelő az együttműködés. Részletesen foglalkozott a be­számoló a termékek minőségével. A kongresszusi versenyvállalások­ban gyakran szerepel a minőség javítása, de még korántsem vált általánossá a szocialista brigád­vezetők múlt évi tanácskozásának jelszava, hogy legyen a minőségi munka a brigádok becsületbeli ügye. A minőségi kifogások túl­nyomó része nem bonyolult, elke­rülhetetlen problémákkal magya­rázható, hanem kizárólag ha­nyag, nemtörődöm munkavégzés­sel, figyelmetlenséggel, s ezért könnyen lehetne rajtuk segíteni. A minőségi munkát megbecsülő közszellem kialakításában azon­ban azért sem kielégítő az előre­haladás, mert nem kapnak ki­elégítő anyagi és erkölcsi elisme­rést a lelkiismeretes dolgozók, s a hanyagul dolgozókat sem ma­rasztalják el minden esetben. A Hazafias Népfront országos elnökségének ülése A Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége — a moz­galom budapesti és megyei bi­zottságai elnökeinek részvételé­vel — pénteken ülést tartott, amelyen a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsá­gának a IX. pártkongresszusra kidolgozott irányelveit vitatták meg. Kállai Gyulának, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnö­kének megnyitója után dr. Erdei Ferenc főtitkár mondott beveze­tőt. A vitában felszólalt Balla János, dr. Bodóczky László, dr. Csernik József, Darvas József, dr. Erdey-Grúz Tibor, dr. Földi Mi­hály, dr. Harrer Ferenc, Nagy Antal, Sin Lajos és Z. Nagy Fe­renc. Az ülésen részt vett és a vitá­ban felszólalt Kádár János, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titkára is. Az elnökség beható eszmecse­re után kifejezte helyeslését az irányelvekben megnyilvánuló po­litika alapvető kérdéseivel kap­csolatban. Hangsúlyozta, hogy az irányelvek céljaival egyetért és azokat támogatja. Elhatározta, hogy a vitában elhangzott észre­vételeket és javaslatokat eljut­tatja a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságának. • •Ülést tartott a Budapesti Pártbizottság A Budapesti Pártbizottság pénte­ken kibővített ülésen vitatta meg a pártbizottság budapesti pártér­­tekezleti beszámolóját, melynek előadója Németh Károly, a párt­bizottság első titkára volt. A párt­­bizottság a vita után az előter­jesztést egyhangúlag elfogadta. Ezt követően megvitatták és elfogadták a pártfegyelem és a fegyelmi munka helyzetéről szóló jelentést. Az ülésen részt vett és felszólalt Barinkai Oszkár, a Köz­ponti Ellenőrző Bizottság titkára is. Javuljanak a m­unkakörü­lm­ények is A kongresszusi munkaverseny során sok műszaki, tervező- és ku­tatóintézeti dolgozó kapcsolódott be a versenybe. Még mindig ke­vés azonban a műszaki fejlesztési feladatok végrehajtását eredmé­nyesen segítő komplex brigádok száma. A műszaki fejlesztési fel­adatok segítése a szocialista mun­kaverseny egyik központi felada­ta, a dolgozók aktív, tömeges részvételének módja azonban sok (Folytatás a 2. oldalon.)

Next