Népszabadság, 1966. október (24. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-19 / 247. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! FIPSZABADSM 1966. októ­ber 1 9. szerda A MAGYAR SZOCIALISTA HI­MNIKÁ­S 30.­ II I KOZI­OXTI LAPJA XXIV. évfolyam, 217. szám Reklám és márka Sok éve olvastam arról, hogy valahol, a világ másik felén, a moziban a játékfilm kockái közé egy bizonyos cukorkafajta hirde­tését csempészték be. Szó szerint véve becsempészték, mert a hir­detés szabályos időközönként csak olyan rövid ideig villant fel, hogy a reklám látszólag el sem hatolhatott a nézők tudatáig. A szünetben mégis valósággal meg­ostromolták a mozi büféjét, és az utolsó csomagig­ elkapkodták azt a cukorkafajtát, amely addig csak alig fogyott. Reklámok között élünk. Hatá­suk alól nem vonhatjuk ki ma­gunkat, néha még akkor sem, ha nem vesszük észre őket. Valljuk meg, a mi reklámaink nem fenye­getnek azzal, hogy úgy ránk tuk­málnak valamilyen árut, mint a fenti példában. Másfajta „ve­széllyel” azonban igen, mégpedig egyebek közt a szürkeség, a jel­­legtelenség és a semmitmondás veszélyével. Az értelmező szótár szerint a reklám „szocialista gazdaságban a közönség, a fogyasztók tájékoz­tatása, nevelése, figyelmüknek új árucikkekre, kereskedelmi vállal­kozásokra vagy művelődési intéz­ményekre való felhívása”. Az itt felsorolt tevékenység széles kört ölel fel. Ha ezen belül a plakát­­művészetet vizsgáljuk, elmond­hatjuk, hogy művészi színvonal tekintetében kétségtelenül meg­felelnek a követelményeknek, s tömegességüknél fogva a jó ízlés fejlesztésében is szere­pet játszanak. Csakhogy a reklám sok eszköze közt a plakát csupán egy, habár most ta­lán a legáltalánosabb. Ha hozzá­vesszük a sajtóban megjelenő, a rádióban és a televízióban el­hangzó, a moziban, neonfényben és prospektusokban látható reklá­mot, már kevésbé dicséretes a reklámhelyzet. Sok tekintetben igazuk van azoknak, akik szürke­séggel és jellegtelenséggel illetik. Az utcákat reklám szempontjából két nagyhatalom, az Országos Ta­karékpénztár és az Állami Bizto­sító uralja. E két szerv új meg új reklámjai között sok ötletes van, jeléül annak, hogy az üzleti tevé­kenység fontos részeként kezel­ve, tapasztalt szakemberekre bíz­­­ták a propagandát, s a bőven visszatérülő befektetést sem saj­nálják tőle. Szép számmal vannak persze egyéb reklámok is, de ezek többsége valóban túl általános („Fogyasszon több édességet”) vagy bőbeszédű és hivatalos („Árusítással egybekötött kávéké­­szítmény-bemutató, helyszíni ká­vépörkölés és árusítás”). A hiva­talos íz pedig idegen a jó reklám­tól, amelyet éppenséggel a benső­séges közvetlenség jellemez. A reklámszakemberek érthetően ki­fogásolják, hogy hirdetést nem a kelendő holmik, hanem a nehe­zen eladhatók kapnak, s egyre gyakrabban emlegetnek egy régi bűvös szót, amely így hangzik: márka. Igazuk van. Emlékszem, gye­rekkoromban, ha anyám leküldött vásárolni, sohasem azt kérte, hogy hozzak egy fekete cipőpasz­tát, mindig így mondta: egy fe­kete Schmollt. És azt mondta: hozzak egy negyedes Franckot, s nem kellett hozzátennie, hogy ci­kária kávét. A mai gyerek meg tudná-e mondani, milyen pasztá­val fényesíti a cipőjét? S a névte­len kávéról is legfeljebb annyit tudni, hogy milyen osztályú. A márka tartós, jó minőséget és állandóan megfelelő választékot feltételez. Másképp a márkának és a márkát feltüntető hirdetés­nek nincs értelme. Jelenleg ebben a tekintetben nem vagyunk elké­nyeztetve. Akadnak kivételek, mint például az Opera vagy újab­ban a Camea illatszermárka, és nem véletlen, hogy a reklám — elsőrangú művész kidolgozásában — éppen ezeknél talált friss öt­letekre, hatásos kivitelre. Ahol azonban nem állandó a jó minő­ség és nincs megfelelő választék, ott a reklám is tehetetlen: az öt­let, ha van, gyakran mesterkélt. Ilyen esetekben kár a pénzért. A jó reklámhoz jó márka kell — ez alapigazság. Ezért lehet egyetérteni a kereskedelemhez és a reklámhoz értő szakemberekkel abban, hogy a gazdaságirányítás új rendszerétől ilyen tekintetben is sokat várnak. Máris tapasztal­ható, hogy több üzem a saját jól felfogott érdekében ki akar törni az iparági névtelenségből, jöven­dő piaci jó híre, versenyképessé­ge, azaz nyeresége érdekében. Az egyik ruhagyár megállapodott a Ruházati Bolttal, hogy termékei számára külön üzletet nyit Buda­pesten, a Szombathelyi Lakás­­texstilgyár szintén külön boltot szorgalmaz a RÖLTEX-nél, s egyes bútorgyárak is törekednek ilyesmire. Ez csak a kezdet, de általános és természetes lesz majd akkor, ha minden ipari vállalat­nak közvetlen érdeke fűződik ah­hoz, hogy termékeit ismerjék, el­ismerjék és név szerint kérjék a fogyasztók. A majdan kialakuló egészséges versenyben bizonyosra vehető, hogy legalábbis a na­gyobb vállalatok önálló reklám­részlegeket szerveznek, és foko­zottabban támaszkodnak majd a hirdetővállalatra. De a fogyasztó­nak is érdeke lesz a jó reklám, amely ízlésesen és megbízhatóan tájékoztatja egyes cikkek tulaj­donságáról, ily módon sajátos eszközeivel elősegíti a kereslet és a kínálat egymásra találását. A szakemberek már készülnek az új helyzetre. Az egyik szak­mai folyóirat októberi számában érdekes eszmecsere indult A rek­lám az új mechanizmusban cím­mel, s más jelek is azzal biztat­nak, hogy a reklámszakma — mert igenis, szakma ez is — fej­lődés előtt áll. Jobban hozzá fog tartozni mindennapi életünkhöz; színesebb, ötletesebb, gyorsabb lesz, megőrizve igazmondó, tisz­tességes jellegét. Ellenkező eset­ben eggyel lejjebb kell nézni a már említett értelmező szótárban, mert ott a reklám szó alatt ez áll: reklamáció. Árkus József Lelőtték az 1500. amerikai gépet Az észak-vietnami Ghe An me­gyében október 14-én a vietnami néphadsereg katonái lelőttek egy F-105-ös típusú amerikai repü­lőgépet. Ez a gép volt a VDK légiterében elpusztított 1500. ame­rikai repülőgép. A New York Times melléklete hosszú cikket közöl arról, hogy az elmúlt időben rohamosan meg­nőtt a VDK légelhárításának ha­tékonysága. Veterán pilóták ta­pasztalata szerint — írja a lap — sem a második világháborúban, sem pedig Koreában nem talál­koztak ilyen jól szervezett és pontos elhárítással. Hanoi — e pi­lóták szerint — a legjobban vé­dett város minden eddigi légi há­ború történetében. A pilóták kü­lön beszámoltak arról, hogy ne­héz kijátszani a szovjet gyártmá­nyú elhárítórakéták tüzét, ehhez alacsonyra kell ereszkedniük, ek­kor pedig a hagyományos ágyúk tüzét vonják magukra. (MTI) A Vietnam elleni amerikai agresszióról a harmadik világ helyzetéről az európai biztoságról az Péter János külügyminiszter felszólalása a közgyűlés politikai vitájában Péter János magyar külügymi­niszter kedd délelőtt — magyar idő szerint a délutáni órákban — felszólalt az ENSZ-közgyű­lés ál­talános politikai vitájában. — A háború és a béke nyo­masztó kérdése foglalkoztat ben­nünket ismét ebben a közgyűlé­si vitában — kezdte felszólalását Péter János. — A háború és a béke kérdése forog kockán a je­lenlegi nemzetközi helyzet növek­vő válsága közepette. A hosszú hetek óta tartó közgyűlési vitá­ban tárgyalt kérdések négy dön­tő fontosságú problémára vezet­hetők vissza. Ezek a következők: a vietnami háború, a harmadik világ perspektívái, az európai biztonság és az Egyesült Nemze­tek Szervezetének szerepe. A háború és a béke tragikus dilemmájával ma nagy remények és súlyos aggodalmak időszaká­­ban nézünk szembe. A hagyomá­nyos gyarmati rendszerek felszá­molását­ követően, és amikor a termonukleáris világégés meg­akadályozása az ös.. '' nagy- és kishatalmak hivatalosan hirdetett programjává vált, biztató remény született arra, hogy a világ kü­lönböző részein felmerülő, összes égető nemzetközi vitás kérdések békésen megoldhatók. Ezekkel a reményekkel szemben a vietnami agresszió fokozása nemcsak a­­Távol-Kelet népeit veszélyezteti, hanem beárnyékolja és gyengíti a világ más részein jelentkező biztató lehetőségeket és konst­ruktív kezdeményezéseket is. Az újonnan függetlenné vált orszá­gok ellen irányuló neokolonialis­­ta beszivárgások, mesterkedések és támadások, valamint a gyar­mati uralom letűnt világának feltámasztását célzó kísérletek kiszámíthatatlan fenyegetéseket és veszélyeket jelentenek nem­csak a harmadik világra, hanem az egész földkerekségre nézve is. Péter János a továbbiakban a vietnami ..kérdésről beszélt. Han­goztatta: " Ma minden jóakara­tú ország legfontosabb feladata, hogy közreműködjék a Vietnam elleni agresszió megállításában és olyan megoldás keresésében,­­ amely egyaránt javát szolgálja a­­ vietnami népnek, Délkelet-Ázsia­­ népeinek, az egész emberiségnek, egész világ békéjének érdekei is az amerikai beavatkozás eszkalá­ciójának megszüntetését és az egész folyamat visszafordítását követelik. A tárgyalások és a bé­ke érdekében megfelelő módon kell szavatolni az Egyesült Álla­mok katonai támaszpontjainak és csapatainak kivonását. Minden olyan javaslat, amely ezt a kivo­nást bizonytalanná teszi, az igazi békeszándékok hiányát mutatja. Dél-Vietnam népének ismét sza­bad kezet kell kapnia, hogy maga alakíthassa saját sorsát,­­a genfi egyezmények szigorú megtartása mellett — szögezte le Péter Já­nos. — Azt is hallottuk a vitában, hogy a Dél-vietnami Nemzeti Fel­­szabadítási Front képviselői rész­vételének kérdését tárgyalás ese­tén meg lehet oldani. Minden olyan javaslat, amely nem veszi kellően figyelembe a Nemzeti Felszabadítási Front programját, Dél-Vietnam népé­nek igazi érdekei ellen irányul —■ folytatta a szónok, majd rámuta­tott: — Amíg az agresszió és az intervenció folyik, addig minden békeszerető népnek kötelessége, hogy támogassa a vietnami nép hősies harcát. Vietnam népe ez­zel a segítséggel biztosan képes lesz arra, hogy visszaverje a tá­madásokat minden eszkaláció el­lenére. Világosan meg kell érte­ni, hogy a hadműveletek és pro­pagandamanőverek eszkalációja sohasem fog a tárgyalóasztalhoz vezetni, viszont kétségtelenül el­vezethet egy nagyobb háborúhoz és csak fokozhatja azokat a ká­rokat, amelyeket már eddig is okozott az általános nemzetközi helyzetben. Ha és amennyiben az Egye­sült Államok javaslatai megköze­lítik a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának és a Dél-vietnami Nemzeti Felszaba­dítási Frontnak javaslatait, és találkoznak azokkal, akkor a bé­két helyre lehet állítani, és Dél­­kelet-Ázsia népei újra kezdhe­tik a genfi egyezmények rendel­kezéseinek végrehajtását »- álla­pította meg. (Folytatás a 2. oldalon.) Péter János a szónoki emelvényen. Mögötte az ülésszak elnöke, Pazhwak és Narasimha indiai főtitkárhelyettes. Az Egyesült Államok eddig nem tett igazi békekezdeményezést A Vietnami Demokratikus Köz­társaság kormánya és a Dél­vietnami Nemzeti Felszabadí­tási Front véleményének teljes és igaz ismeretében és azzal teljes egyetértésben kijelenthetem, hogy az Egyesült Államok részéről mind ez ideig semmilyen valódi, érvényes békeajánlat nem történt — mondta ezután a magyar kül­ügyminiszter. — Más szóval: az úgynevezett békejavaslatok, bele­értve a mostani általános vitában elhangzottakat is, megkerülik a lényeget. Olyan alapvető fogyaté­kosságaik vannak, amelyek a ja­vaslatokat érvénytelenné teszik. Hallottuk a vita során — mondta ezután Péter János —, hogy az Egyesült Államok haj­landó Észak-Vietnam bombázását beszüntetni, ha ez az intézkedés nem marad egyoldalú enged­mény, vagyis, ha megfelelő intéz­kedéssel találkozik a Vietnami Demokratikus Köztársaság kor­mányának részéről. A Vietnami Demokratikus Köz­társaság ellen olyan folyamatos agresszió folyik, amely példa nél­kül áll a nemzetek egész törté­nelmében. Ennek az agressziónak feltétel nélküli megszüntetése nem minősülhet egyoldalú enged­ménynek. Ellenkezőleg, az Észak- Vietnam bombázásának abbaha­gyására tett minden ajánlat, ha az bármiyen feltételhez van köt­ve, az igazi békés szándékok hiá­nyát mutatja. A tárgyalások és a béke érdekében Észak-Vietnam bombázását haladéktalanul és az esetleges felújítással való min­dennemű fenyegetés nélkül be kell szüntetni. Azt is hallottuk a vita során, hogy az Egyesült Államok haj­landó lenne megegyezésre jutni támaszpontjainak és katonai sze­mélyzetének visszavonásában, ugyancsak bizonyos katonai és po­litikai feltételek mellett. Az Egyesült Államok támasz­pontjainak és katonáinak puszta jelenléte Vietnamban a genfi egyezmények súlyos megsértése.­­ Ennek a visszás helyzetnek a megszüntetése nem tekinthető egyoldalú engedménynek. A külügyminiszter rámutatott, hogy az Egyesült Államok dél­­vietnami intervenciója egészen 1954-ig nyúlik vissza, amikor az amerikai hivatalos szervek min­den érvet és eszközt latba vetet­tek arra, hogy rábírják a franciá­kat, ne fogadják el a tűzszüneti egyezményt, hanem folytassák in­dokínai háborújukat. Ezt követően az Egyesült Államok beavatkozása lépésről lépésre fokozódott, meny­­nyiségi és minőségi tekintetben egyaránt intervencióból agresszió­ba csapott át. Az amerikai beavat­kozás kiszélesedése az az alapvető tényező, amely a jelenlegi délke­let-ázsiai helyzetet okozza. Nemcsak a vietnami nép ér­dekei, hanem a többi délkelet­ázsiai nép és általában az

Next