Népszabadság, 1967. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-24 / 20. szám
HALÁLOZÁS Közöljük mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy dr. Schöck Gyula ny. főállatorvos Faddon, január 17-én rövid szenvedés után elhunyt. Gyászoló rokonság. Benke József hejőpapi ref. lelkész 1967. január 21-én elhunyt. Temetése január 26-án 1á 10 órakor lesz Hejőpapia. Mélységes nagy bánatomban értesítem mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy drága jó feleségem Irmikém dr. Vadnai Tiborné született Frankó Irma 59 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Drága halottunkat f. hó 26-án 13 órakor kísérjük el utolsó útjára a farkasréti temető halottasházából. A gyászoló család. Drága feleségem dr. Padányi Alajosné szül. Asztalos Erika f. hó 19-én elhunyt. Búcsúztatása 26-án csütörtökön fél 12 órakor lesz a farkasréti temetőben. Szomorúan tudatjuk, hogy Pór Ernőné szül. Kármán Gizi operaénekesnő, ny. énektanárnő f. hó 16-án váratlanul elhunyt. Búcsúztatásáról később történik intézkedés. A gyászoló család és a barátok, köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett feleségem, édesanyám, leányunk Sugár Andorné temetésén részt vettek, személyesen, levélben együttérzésüket fejezték ki és fájdalmunkban osztoztak. Férje, fia, szülei, I.cm nála gyáregység, Budapest XIII., Mautner S. u. 60., azonnali belépésre keresünk legalább 10 éves gyakorlattal rendelkező — a tömegcikkgyártásban jártas — gyártásvezetőt műszaki fejlesztői munkakörbe. Célgépszerkesztői képességgel rendelkezők előnyben, továbbá nagy gyakorlattal rendelkező lemezalakító szerszámok tervezésében jártas, valamint közepes gyakorlattal rendelkező szerszámszerkesztői lemezalakítási munkaterületre, továbbá nagy gyakorlattal rendelkező festő és mázoló, valamint jól képzett villanyszerelő szakmunkást, varrógép-műszerészet, speciális munkaterületre._________________ Középgépipari Készletező és Kereskedelmi Vállalat magán kereseti lehetőséggel felvesz óbudai telepére (Budapest III., Keled utca 4. sz.) Diesel üzemi (Béta) villástargoncához vezetőt és rakodó segédmunkásokat. Jelentkezés: Skrován telepvezetőnél. Központi telepére (Budapest XIII., Visegrádi u. 47 /a-b.) felvesz kocsikísérőket és raktári munkásokat. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél. Nyírség áruszállító motorkerékpárhoz állandó budapesti lakással rendelkező vezetőt azonnal felveszünk, órások Ktsz. VI , Lenin krt. 61. Személyzeti osztály.________ Magyar Pamutipar, Budapest IV., Erkel u. 30. felvesz 16 évet betöltött lányokat gépen betanított dolgozóknak. Felvétel azonnal. Finomposztó Vállalat, IV., Berni u. 1. alkalmaz női betanított dolgozókat 16 évtől, elektroműszerészt legalább 5 éves gyakorlattal._______ A MÁV Gépjavító üzem Vállalat személyzeti és munkaügyi osztálya, azonnali belépésre felvess: esztergályos, villanyszerelő és hegesztő szakmunkásokat. MÁV utazási kedvezmény és üzemi étkezés van. Cím: Budapest XIV., Tahy u. 97—101. Bejárat: Tatay n. és Fáy u. sarokról. Gyár- és Gépszerelő Vállalat keres XIII. ker. Kell! utca 34. sz. alatti üzemébe, továbbá vidéki szerelési területeire Lakatos, csőszerelő, hegesztő, kovács szakmunkásokat és betanított munkásokat. Jelentkezés személyesen vagy írásban (Bp. VI., Paulay Ede utca 52. Személyzeti osztály.) Kőművest, segédmunkást, állandó munkára felveszünk. Munkásszállás van. Bp. I., Roham u __1. Budai Építő Ktsz. Portást felveszünk állandóan délutánra — Vasért, VIII. ker. Üllői út 32., személyzeti osztály.______________________ Ipari érv felvesz figuránsokat. részbeni kiszállás. Jelentkezés: VII., Dob u. 18. Talajmechanika. Nemzeti Színház keres női fodrászt. Csak férfi Jelentkezzék. Felvégel Bp. VII., Hevesi Sándor téri porta._______________ Felveszünk hidegburkoló, kőműves, asztalos, lakatos, vízszerelő szakmunkásokat, valamint kőművesek mellé segédmunkásokat. VII., Peterdy u. 36. Épület- és Lakáskarbantartó Ktsz. Élelmiszerszakmában gyakorlott raktárkezelőt, személygépkocsi vezetőt, éjjeliőrt, és kocsikísérőket kerestünk azonnali belépésre. — Jelentkezés: Élelmiszer és Vegyicikkeket Csomagoló Vállalat munkaügyi osztály, Bp. VII., Landler Jenő u. 33—35. Kemény sajtok gyártásában gyakorlattal rendelkező művezetőt keres felvételre a Veszprém megyei Tejipari Vállalat, Veszprém, Felszabadulás u. 2. Jelentkezés személyesen vagy írásban a vállalat munkaügyi osztályán. Akalmozás esetén szolgálati lakást biztosítunk. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. A Komárom megyei Állami Építőipari V. állandó munkára keres ács és érzületlen dögös szakmunkásokat. Bérezés teljesítmény alapján, szállást, étkezést, különélést a törvényes keretek között biztosítunk. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, Tatabánya, V., Komárom u 6. (Vasútállomás: Tatabánya-alsó.) Ipari tanulókat: vízvezetékszerelő, villanyszerelő, ács-állványozó, épületburkoló, kőműves, szobafestő-mázoló, épületbádogos, épületlakatos, parkettás és tetőfedő szakmákra felveszünk. A vidékről felvett kőműves, ács-állványozó, épületburkoló, épületbádogos és tetőfedők részére iparitanuló-otthoni ellátást biztosítunk. Jelentkezés: Főv. 4. sz. Építőipari V. Budapest V. ker. Bástya út 35. Felveszünk Kiskunfélegyházi üzemünkbe ruhaipari technikumot végzett, minimum 2 éves gyakorlattal rendelkező szalagvezetőt férfitkonfekció gyártásához. Ugyancsak felvételre keresünk kerek egyházi üzemünkbe ruhaipari technikumot végzett, minimum 5 éves nagyüzemi gyakorlattal rendelkező konfekcióipari művezetőt. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezni kell személyesen vagy írásban, önéletrajzzal kiskunfélegyházi központunkban, munkaügyi osztályon. Bács-Kiskun megyei Kézműipari Vállalat, Kiskunfélegyháza. A Vác és Környéke Körzeti Földművesszövetkezet azonnali felvételre alkalmaz gyakorlattal rendelkező műszaki ellenőrt. Jelentkezni lehet: Vác, Beloiannisz utca 3. szám. ____________ Magtárost-raktárost több évi állami gazdasági gyakorlattal keres Pest környéki gazdaság. ,,Jó munkaerő 349” jeligére Felszabadulás téri hird. Kutatóintézet felvételre keres 2—3 éves gyakorlattal rendelkező villamosmérnököt, illetve matematikust analóg számológép üzemeltetéséhez. Jelentkezés részletes önéletrajzzal ,,AKI 76” jeligére Felszabadulás téri hird.___________ Kohászati Alapanyagellátó V. keret több éves gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót. Jelentkezés: Bp. VI., Benczúr u. 11., személyzeti osztály. ____________ A Fővárosi Autóbuszüzem felvesz gépkocsivezetőket 2 éves 3,5 tonnás tehergépkocsi vezetési gyakorlattal, teherszemély jogosítvánnyal. A felvételhez budapesti lakás szükséges. Jelentkezés: 8—12 óráig (szombat, vasárnap kivételével). Cím: Budapest V., Curia u. I. m. Felvételi Iroda.__________ Vizsgázott kazánfűtőt keres azonnali felvételre 12 att. nyomású kazánhoz a BOV Kiskunhalasi Gyáregysége, Kiskunhalas, Állomás utca 7. Kutatóintézet keres gyakorlott fotoszfzkmunkást sokrétű laboratóriumi munkára. — Jelentkezés: VETKI, Bp. XV., Cservenica M. u. 99—101. — Nagy feszültség a laboratórium. Fűtőgépénzt felveszünk. XVIII—XIX. ker. Vendéglátóipar Húsüzeme, XIX., Traktor u. 33. Varrónőket felveszünk, kézimunkára betanítunk. Jelentkezés: hétfő, szerda, péntek 9—14 óráig Női Fehérneműkészítő Kft. Bp. XIII., Szegedi út 14—16.______ Felveszünk kazánlakatos, vasszerkezeti lakatos, géplakatos szakmunkásokat és vizsgázott fűtőt. Vaskohászati Kemenceépítő Vállalat, Budapest XIII., Révész utca 9. Nagy gyakorlattal rendelkező revolverpadi, automata, excenter, gépbeállitót, továbbá bakelitpréselő műhelybe férfi munkaerőt felveszünk. Bp. xm., Szegedi út 57—63.___________________ A XIV .ker. KÖZÉRT É. ÉV. felvételre keres, szakképzett, valamint gyakorlattal rendelkező eladókat. Jelentkezés: Bp. VII., Damjanich u. 51. Munkanapokon: de: 8—12 óra 1r________________ Az Aszífikútrépitó Válazat felvesz motorszerelőt, géplakatost, autógéphegesztő és segédmunkásokat. Jelentkezés: Bp. IX., Illatos út nyolc. Vidéki üzemrész irányítására adminisztrációs készségű hosszabb gyakorlattal rendelkező ejektro- vagy gépésztechnikust keresünk. Részletes életrajzot eddigi működés megjelölésére referenciákkal. ,, Szolgálóts lakást biztosítunk 113 637” jeligére, Felszabadulás téri hirdetőire. ________ Országos kereskedelmi vállalat keres több szakmában járatos elméleti és gyakorlati felkészültséggel rendelkező művezetőnek alkalmas elektrotechnikust. „Sokoldalú 113 631” jeligére, Felszabadulás téri hird. Felvételre keresünk mechanikus diszpécsert és segédmunkásokat. Híradástechnika Ktsz. Bp. V0., Csengery u. 28. Telefon: 223 —645. Varga. _ VII. ker. Házkezelési Igazgatóság művezetői munkakörbe azonnali belépéssel felvesz építőipari technikumi végzettséggel és nagy kivitelezői gyakorlattal rendelkező munkaerőket. Jelentkezés: naponta 8— 13 óráig az Igazgatóság munkaügyi osztályán, VII., Dob U. 63,________ a TEBKM 8. sz. Világítástechnikai Gyára, Bp. XIV., Francia út 11. sz., keret sürgősen felvételre, elektroműszerészeket és férfi segédmunkásokat._____________ Gyakorlott géplakatos és szerszámlakatos szakmunkásokat, valamint női és férfi segédmunkásokat felveszünk. Budafoki Papírgyár, Budafok, Gyár u. 15. Munkaügyi osztály. Telefon: 389-824. Műszaki osztályvezetői munkakörbe keresünk 5 —10 éves gyakorlattal rendelkező gyártástechnológiai szakon végzett gépészmérnököt. Részletes életrajzot és működési leírást az újpesti hirdetőbe. „Sürgő* 200” jeligére kérjük. ______ Férfi raktári segédmunkásokat azonnal felveszünk. Műszer- és Irodagépértékesítő Vállalat, Bp. VI., Népköztársaság útja 2. n. em. személyzeti vezetőnél.___ Kereskedelmi vállalat keres híradástechnikai szakmában legalább 5— 10 éves gyakorlattal rendelkező, mérnöki vagy esetleg technikumi végzettséggel rendelkező szakembert, műszaki vevőszolgálat feladatkörének ellátására. Híradástechnikai alkatrészek terén gyakorlattal rendelkezők előnyben. A jelentkezést ..Vevőszolgálat 309” jeligére Felszabadulás téri hirdetőbe kérjük_______________________ Ácsokat, állványozókat, kőműveseket, építőipari gépkezelőket, vasbetonszerelőket, segédmunkásokat felveszünk. Munkásszállás van. Bp. XIV., Thököly út 171. Budapesti Falemezművek (Budapest XXII., Budafok-Háros, Háros u. 7. sz.) felvesz beruházási osztályra épületgépészmérnököt vagy technikust legalább 5 éves gyakorlattal. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a személyzeti osztályon. Felvételre keresünk gyakorlott szerszám szerkesztőt és szerszámlakatost. Jelentkezés: Elzett FSIM Zár- és Lakatgyár munkaügyi osztálya, Bp. XIII., Bence u. 1—5. Több éves építőipari gyakorlattal rendelkező teljesítményelszámolókat keresünk budapesti, székesfehérvári, pétfürdői, almásfüzitői munkahelyeinkre. Jelentkezés: ÉM 32. sz. Állami Építőipari Váll. munkaügyi osztályán, Bp. V., Irányi u. 17. sz.______~ könnyűipari Alkatrészgyártó és Ellátó Vállalat 2. sz. Gyára (Budapest m., Bécsi út 250), felvételre keres revolveresztergagép-beállító, esztergályos, marós, lakatos szakmunkásokat, betanított férfi és női gépmunkásokat, férfi segédmunkásokat, továbbá fiatalkorú kisegítőket 6 órai munkára. Jelentkezni lehet: a gyár munkaügyi osztályán, reggel,28 órától, du. 4 óráig. Sórakodókat (kőbányai telepünkre), anyagmozgató segédmunkásokat, autógénhegesztőt keresünk azonnali belépésre. Jelentkezés: Élelmiszer és Vegyicikkeket Csomagoló V. munkaügyi osztály, Bp. VII., Landler Jenő u. 23—25.________________ Budapesti P#8MT_ 68 Édességnagykereskedelmi Vállalat felvesz férfi, női dolgozókat fizikai munkára, portást, udvari munkást és Diesel-targoncára vezetőt. Jelentkezés: Budapest VII., Dohány u. 40. A Katona József Színház (V., Petőfi Sándor u. 6.) Manachan. kokszos kazánhoz felőt keres. Felvétel a Nemzeti Színház (VII., Hevesi Sándor tér) portáján reggel 7 és du. 17 óra között. 4______________ Gépalkatrészismerettel rendelkező raktári anyagkiadókat, valamint férfi segédmunkásokat keres Kohászati Alapanyagellátó Váll. Jelentkezés: Bp. XIV. ker. Gizella út 14.___________ Asztalosokat, lakatosokat, hegesztőt, dukkózót, ács-állványozókat, kövezőt és kőműves szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat felveszünk, írásbeli jelentkezést nem fogadunk el. Jelentkezés: Bp. Építő és Elemgyártó Kist. XVIII., Hengersor 0. 73. A 42-es villamos kispesti végállomásánál. Kőműves, vasbetonszerelő, szobafestő, víz- és villanyszerelő szakmunkásokat, valamint szállítómunkásokat és szakmunkások mellé segédmunkásokat felveszünk. V. ker. Építő Ktsz, Bp. V., Kálmán u. 22. Kivitelezői gyakorlattal rendelkező építésvezetőt és számlázót felveszünk. Jelentkezést iskolai végzettség, eddigi gyakorlat és. Jelenlegi fizetésmegjelöléssel kispesti hirdetőbe ..Szövetkezet” jeligére kérjük.__________ 27 éves megbízható fiatalember bármilyen munkát vállal. „Du. 1- től 112 042” jeligére, Felszabadult téri hird. A Budapesti Konzervgyár, Bp. X., Maglód út 47, húsipari szakmunkásokat keres felvételre marha- kén sertéscsontozáshoz, valamint előkészítő munkákhoz. Nyugdíjasok is jelentkezhetnek. Export munkára azonnali belépésre felveszünk lakatos szakmunkásokat. Jelentkezés: öntödei Vállalat 1. sz. Gyár, Bp. X. ker. Fertő u. 14. Munkaügyi osztály. Felvételre keresünk nagy gyakorlattal rendelkező villamos szakembereket, fizikai munkakörbe, villamos gépek szerelésében jártas lakatosokat, képesítéssel rendelkező daru- és liftszerelő szakmunkásokat. A bérezés a szakmai tudás figyelembevételével történik. Jelentkezni lehet Papíripari V. Erőmű. Bp. XXI., Duna u 42. Marós, esztergályos, lemezlakatos, fasonkössörfis, élező szakmunkásokat, présöntő és revolveresztergályos bet. munkásokat, továbbá segédmunkások.-t felvessünk. Finommechanikai Vállalat, X., Fehér u. 10. Telepőröket, portásokat keres Kohászati Alapanyagellátó V. Jelentkezés: Bp. X. ker. Jászberényi út 18—22, de 8—10-ig.________________ Erősáramú villanyszerelőket és segédmunkásokat keres Kohászati Alapanyagellátó V. Jelentkezés: Bp. XVi. ker. Váci út 41.______________ VII. ker. Házkezelési Igazgatóság azonnali belépéssel alkalmaz gyakorlattal rendelkező fiatal építőipari technikumi végzettséggel rendelkező munkaerőket műszaki beosztásba, valamint raktárosokat, adminisztratív munkakörbe, több éves gyakorlattal. Jelentkezés: az Igazgatóság személyzeti osztályán, naponta 8— 13 óráig, Lenin krt. 6. 1. em. VII. ker. Házkezelési Igazgatóság azonnali belépéssel felvesz asztalos szakmunkásokat, valamint kőműves és tetőfedő szakma mellé segédmunkásokat. Jelentkezés: naponta 8—13 óráig az igazgatóság munkaügyi osztályán, VII. ker. Dob u. 63. ÉBGV budapesti gyára felvételre keres közgazdasági technikumot vagy egyetemet végzett, legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező, műszakigazdasági elemzésben jártas utókalkulátort. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán: Bp. VIII., Asztalos 8. utca 9.___________________ Figyelem! Fonó- és szövőipari tanulókat alkalmaz a Pamutnyomóipari Vállalat Kispesti Textilgyára. Bp. XVIII., Fáy u. 2. szám, 1967. február 1-je. A tanulási idő 1 év. Jelentkezhetnek azok a 15—17 év közötti fiatalok, akik a 8 általános iskolát eredményesen elvégezték és Budapesten lakással rendelkeznek. A tanulási idő befejezése után 1200 —1500 Ft keresetet biztosítunk. Személyes jelentkezés naponta 8—12 óra között a személyzeti és oktatási osztályon, írásbeli ajánlkozásra nem válaszolunk. Felveszünk szerszámgépjavító TMK lakatosokat, valamint kemencekőműves, kőműves szakmunkásokat, női és férfi segédmunkásokat. Vaskohászati Kemenceépítő V. munkaügyi főosztály, Bp. XIII. , Révész u. 9. A MÁV Gépjavító Üzemi Vállalat felvételre keres 5—10 éves gyakorlattal rendelkező, géptervezésben jártas gépészmérnököt, továbbá gépésztechnikusokat. Jelentkezés személyesen: Budapest XIV. , Tahy u. 97—101, vagy telefonon: 204— 216/114 mellék.____ Épületgépész technikumot végzett szakmunkás munkahelyet változtatna „Lakás szükséges” jel. a szarvasi hirdetőbe. Gyermekszerető, leinformálható bentlakó mindenest keresek. Tpl.1 380—054. V., Régiposta u. 5. Bajzáty.___________ Építőanyagipari technikus négyéves művezetői gyakorlattal állást változtatna vidékre ia. „Betonárugyár 113 369” jeligére Felszabadulás téri hird.________________ Gödöllői Gépgyár keres felvételre esztergályos, marós szakmunkásokat, valamint férfi és női betanított munkásokat azonnali belépéssel. Jelentkezés személyesen a Gödöllői Gépgyár személyzeti főosztályán.___ A MAHART Hajójavító üzemigazgatóság Dunaharaszti Üzemegysége felvesz ívhegesztő, szerkezeti lakatos, hajókovács, tüzikovács, géplakatos szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: Dunaharaszti, Dunasor 2. szám alatt, a személyzeti és munkaügyi csoportnál, naponta 8—14 óráig, szombaton 8—12 óráig. A felvételt nyert dolgozóink és közvetlen családtagjaik részére személyzeti jegy váltására jogosító arcképes vasúti igazolványt biztosítunk. Erősáramú elektromérnököt és technikust (időelemzői munkára), valamint megfelelő gyakorlattal rendelkező gyors gépírót keresünk felvételre. Jelentkezés: Kispesti Elektromos Ktsz központi irodájában XIX. ker. Kossuth tér 1—3. sz. A MAHART Hajójavító Üzemigazgatóság felvesz Budapest IV. ker. üzemegységébe Diesel-motorszerelő, géplakatos, ívhegesztő, *■ szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. jelentkezni a fenti címen a személyzeti és munkaügyi osztályon naponta 8—15 óráig, szombaton 8—12 óráig lehet. A felvételt nyert dolgozóink és közvetlen családtagjaik részére személyzeti jegy váltására jogosító arcképes vasúti igazolványt biztosítunk. Bútorasztalost és faipari szalagcsiszolót azonnalra felveszünk. Modern Lakásbútor Ktsz, VOT., Kőris utca 7. Azonnal felveszünk szerszámgép javításban jártas TMK lakatosokat, motortekercselőket és segédmunkásokat. Jelentkezés: KREV 5. sz. gyáregység, Bp. IV., Nyár u. 198. sz. alatt a munkaügyi osztályon. Fekete, barnafoltos doberman január 16-án eltűnt XV., Lehel u. 38 szám alól. Megináló magas jutalom ellenében fenti címre hozza vissza. Telefon: 293—393._______ Onody Lajosné tözv.) szül. Sas Rozália örököse azonnal jelentkezzen a budapesti I. kerületi bíróságon 53 786/1966. ügyben.___________________ A veszprémi Vegyipari és Színesfémipari Technikum igazgatósága kéri az iskola valamennyi végzett tanulóját, hogy évkönyv kiadásához lakáscímüket közöljék az iskolával. Siófok legszebb helyén, Batthyány utcában, háromszobás, összkomfortos ház vállalatnak üdülésre kiadó. Érdeklődni: a siófoki Magyar Hirdetőből. OKTATÁS Angol anyanyelvű tanárnő angolszakos középvagy főiskolásoknak órát ad. Csak erős haladóknak. 3*36—146.___________ Gépírás gyakorlása, gyors módszerrel tanulása, kereskedelmi levelek, ügyiratok begyakorlása rövid idő alatt. — Spáczayné Bp. IX. ker. Tagló u. 10. füz. , Tel.: 143—408. Boráros tértől autóbusszal negyedik megálló. Angolórák eredményes módszerrel, előnyös feltételekkel. 115—540. 15 éves korú, • általánost végzett fiatalokat felvess 1 éves fonó-, szövőipari tanulónak 1967. II. 1-1 beiskolázással a Magyar Pamutipar. Jelentkezni: Bp. IV , Erkel u. 38. Szakoktatási Iroda. Lakást biztosítani nem tudunk Német és angol magánórák. Telefon: 387—078. Matematikát, fizikát, ábrázolót, mechanikát, középiskolásokkal, levelezőkkel korrepetál gépészmérnök. 386—724. Kis Megvásárolom lakásában felesleges ruhaneműjét, régiségeket, ágytollat, lakásfeloszlatást, hagyatékot, készpénzért. 113— 824._______________________ Használt ruhákat, szőnyeget, régiséget, ágytollat, limlomot veszek. Telefon: 210—138, 212 —211.__________________________ Érdemes telefonálni! Megvásárolom lakásában feleslegessé vált ruhaneműjét, hagyatékot, szőnyeget, ágytollat, vitrintárgyakat. 114—358. Veszek férfi, női ruhát, fehérneműt, tollat, bútort, hagyatékot, limlomot 135—677._________ Kalaptisztitás, formázás, VIII., N -Inház u. 45. Készpénzért vásárolunk női, férfi ruhaneműt, ágytollat, hagyatékot, limlomot. 121—614 vagy 131—553._________________ Hívjon! Férfi, női ruhaneműt, hálót, kombináltál, tollat veszek. 333—530._________________ Különleges esküvői ruhák kölcsönzése. Bástya u. 27. Kálvin térnél. — 185—132._________________ Ne gyűjtse használt, női, férfi ruhaneműit, szőrmeféléket, dísztárgyakat, lakásfeloszlatást, hagyatékot, ágytollat, limlomot, telefonhívásra készpénzért megvásárolom. 134—038, 161 —603. ISSHSi Tízhavi részletre rekamiék, fotelek, székek, fotelágyak, heverők. Javítást vállalok. Bujtás kárpitos. BarooS u. kilencvenkettő._____________ Lakásfeloszlatásból készpénzért veszek típusbútort, hálót, kombináltad hibás rekamiét, garnitúrákat, háromajtóst, ágytollat, hagyatékot. — 143—117.__________________ Veszek készpénzért hálószobát, kombináltad rekamiét, háromajtóst, hagyatékot, ruhaneműt, ágytollat. 137—318. Hagyatékot, típusbútort, hálót, kombináltat, háromajtóst, hibás rekamiét, garnitúrákat, tollat, varrógépet készpénzért veszek. 130—755. Bútorvétel! Hagyatékot, háromajtóst, rekamiét, kombináltad hálószobát, ruhaneműt, ágytollat. — 335—285. _________ Bútorvásárlás! Hálószobabútorokat, kombinált berendezéseket, háromajtós szekrényeket, rekamiékat, lakásfeloszlatást, hagyatékot. 369— 478__ _________________ Több havi részletre fotelágyak, rekamiék, heverők Ábrahám kárpitosnál, Nagymező u. 58. Javítást vállalok._______ Bútorvétel! Hálószobabútort, kombinált szekrényt, rekamiét, háromajtós szekrényt, varrógépet, konyhabútort, ágynemfi tollat, feladatott háztartásból hagyatékot. 835—466._________ Veszek! Hagyatékot, hálót, kombináltad rekamiét, hibásat lan ágytollat, ruhaneműt, szőnyeget, varrógépet, könyvet, limlomot. 336—986. Kétszemélyes heverék 1700-tól, rekamiék, fotelek, fotelágyak, réssietre kárpitosnál. VIII. kér József u. 33. Kárpitozott bútor, fotel, szék eladó, részletfizetésre, kárpitosnál. Baross u. 77. Veszek hálószobát, kombináltad háromajtóst, rekamiéd szőnyeget, porcelánt, ruhaneműt, tollat, hagyatékod limiomot. 134—869._________ Vásárolunk hálószobabútort, kombináltad háromajtóst, szekrényeket, rekamiét, hagyatékot, ágytollat, konyhát, varró gépet. 336—027.________ Veszek hagyatékot, hálószobát, kombináltat, ágytollat, Tekamiét, feloszlatott háztartást, férfiruhát, limlomot. — 336—599._________________ Kárpitos háznál is munkát vállal. *33—639. _ Veszek hagyatékot, mindennemű bútort, kályhát, férfi és női ruhát, ágytollat, szőnyeget, limlomot, porcelánt. 117— 472.______________________ Bútorvétel, hálószobabútort, kombinált szekrényt, rekamiét, háromajtós szekrényt, konyhabútort, varrógépet, ágyneműtollat, feloszlatott háztartásból hagyatékot. Vidékre is. 332—213. Érdemes telefonálni! Készpénzért vásárolok hagyatékot, bútort, ruhaneműt, tollad limlomot. 331—834._________ 180-as kombinált szekrény részletfizetésre eladó. Rákospalota, XV., Bocskai 18.______________ Hagyatékod hálót, kombinálta!, rekamiét, ruhaneműt, tollat, mindent veszek. 340—889. Rekamiék, fotelek, székek részletfizetésre kárpitosnál. Bp. Barose u. 77.________________________ Konyha berendezés 2880 forinttól, 500 forintos részletre. VHI., Futó u. 3. 131—930. Rekamiék, fotelágy, szekrényágy, heverők ezer forint előleggel, garnitúrák kevés előleggel elvihetők. Bp. Dohány u. huszonkilenc. Veszek hálószobát, kombináltál, rekn.miét, típusbútort. 334—190. Kétszemélyes modern epedás heverő jótállással 1700 forint. Háromhavi részletre. Garnitúrák, fotel ágyak, fizetési könnyítéssel kaphatók. Jelinek kárpitosnál, Lenin körút 73, Népköztársaság útjánál._______ Háromajtós és kombinált szekrény, rekamié garnitúra, asztalok, fotelok, székek, toalett, sublót részletre. VT., Weiner u. 12, Jókai utcánál______________________ Veszek hálószobabútort, kombináltat, konyhabútort, szekrényeket, rekamiét, ágyakat, hagyatékot. 315—060 Televíziójának márka szerint speciális javítása. Belterületen, helyszínen, jótállással. — 126—158._________________ Uhlik Béla Igazságügyi hangszerszakértőnél zongorák, pianinófé, tangóharmonikák vételénél, eladásánál megbízható értékbecslés, szaktanács. Javítás, eladás szakgaranciával, Rákóczi út negyvenöt. 138—773. írógépét, számológépét megjavítja vagy megveszi Nádorfalvi műszerész, VI., Rózsa Ferenc u. 52. Telefon: 225—156. Angol mechanikás kitűnő hangú zongora, világmárkás törpe pianínó eladó. Fenyőné, Lenin körút huszonhat. Javítás, szakbecslés._________ Zongorahangolás, Javítás, szakbecslés, bérlet Grim mestertől. Aranyéremmel kitüntetve. XII. ker. Csörsz u. 25. — 369—334._________________ Zongora, pianínó eladás, javítás, hangolás. Lipovniczky ezüstkoszorús zongorakészítőnél. Rákóczi út 34. — Telefon: 429—636._________________ Televíziójavítás háznál, jótállással, azonnal. — Perjés: 831—934, vagy 407—069._________________ Rösler pianino. 8 prdálos, Piccoló zongora, olcsón, részletre 8trokbál. hangolás, javítás, szakbecslés, Dózsa Gy. út 9. fssz. 1. Keletihez 5 perc. Mosskvica 407-en jó állapotban eladó. Munkaidőben 8-tól 17-ig: 208 —488.____________________ Simca 1000-es igényesnek eladó. Telefon: 139-964, 8-tól S-ig.______________ Fagyott, repedt motorblokkok speciális hegesztése elektromos eljárással, deformálódásmentesen összeszerelt állapotban. Wolf Mátyás okt. gépészmérnök, XIII. ker. Csongor 24, 203— 097.____________________________________ Panorámás Opel Rekord kitűnő állapotban eladó. Megtekinthető: f. hó 29-én, vasárnap de. 19—12 óra között Bp. Nagyvárad tér (István Kórház bejáratánál). BMW Isetta 300-ast vennék. Cím: Káli József, Jászkisér, Kossuth L. út 33.____________________________________ Vennék 0 km-es Skoda Furgon személygépkocsit. Pável Béla, Vecsés, Vöröshadsereg u. 94.___ Akkumulátor, savmérő és különféle fokolók kaphatók a készítőnél. Horváth István üvegműves, Bp. Vm., Lujza u. 8.__________________ Kifogástalan állapotban lévő 3. Rába speciál tehergépkocsinkat és Szabolcs típusú triciklinket elcserélnénk 0,5 vagy 0,75 tonnás IFAFRAMO, vagy BARKASZ, vagy egyéb futó típusú zárt kistehergépkocsiért. Bács-Kiskun megyei Kézműipari Vállalat, Kiskunfélegyháza, ügyintéző: Czirle Sándor. Telefon: 5—25 Ne fázzon ! Autóhűtővédő minden típusra. Bardot, üllői út 16/a. Warszawa kitűnő állapotban eladó. Kemény Lajos, Soltvadkert, Dózsa 13._______________ Főtengelykössörülést, hengerfúrást, mindennemű motorok javítását, csapágyazását rövid határidőre vállalom. — Beke autójavító. XIII., Hegedűs Gyula u. 95. Telefon: 204—572._______ Autó és motorkerékpár hengerfúrás, dugattyúkészítés, Wartburg, Trabant stb. görgőzés, főtengelyköszörülés, fehérfém és ólombronz csapágyazás garanciával VI. ker. Csengery 66. gépműhely. Fmnix-ünk vásárolna bizományin keresztül jó állapotban lévő papíripari gépeket: 1 db lemezolló, 1 db 70-es vágó, 1 db háromfejes főzőgép, 1 db kisebbfajta présgépet. 209—095. — Balogh.___________________ Mosógép, háztartási gépek javítása lakásán, gyors pontos, megbízható. 141—066. KÖZLEMÉNYEK A Tudományos Minősítő Vikfcal közli, hogy Földes Károly. ..Az ár V9 című kandidátusi értekezésének nyilvános vitája január 25-én de. 10 órakor lesz az Akadémia kistermében (Budapest V., Roosevelt tér 9). Az Országos Filharmónia közli, hogy Dávid Ojsztrah betegsége miatt az Erkel Színházban február 6-ára hirdetett Téli Bérlet B. sorozat hangversenye elmarad. Helyette ugyancsak az Erkel Színházban február 2-án 19:30 órás kezdettel hangversenyt adunk Leopold Stokowsky vezényletével. Dávid Ojsztrah zenekari estjének jegyei a Stokowsky hangversenyre érvényesek. Ugyancsak Dávid Ojsztrah betegsége miatt a Zeneakadémia nagytermében február 1-re hirdetett „Évszázadok muzsikája” bérlet 4. előadása elmarad. A jegyek beválthatók Anda Géza május 10-én az Erkel Színházban tartandó zongoraestjére. A jegyeket március 31-ig lehet kicserélni az Országos Filharmónia Kossuth Lajos utca 20. sz. alatti központi pénztárában, naponta 11 és 18 óra között. Megvételre keres 1 db 109 literes villamos betonkeverőgépet a Pápa és Vidéke Földművesszövetkezet, Pápa, Fő tér 4. Fenyvesi-villa. Vasvázas parkettastuccol,a gép 3 db motorral felszerelve fürgően eladó. Bp. XTV., Bencő u. 19. Székely asztalos. IBBXBBf Dunyhát, párnát értékesíthet. — Telefonhívó: 113—549._________________ Napos- és előnevelt csibék állandóan kaphatók, garantáltan tífuszmentes, vérvizsgált Hampshire tojó, valamint húshibrid fajtákból. Telkes, X., Gránátos u. 12, 28-as villamos végállomásánál. T.: 149—894. Naposcsibék: fehér Leghorn (tojóhibrid), Rhode Island, New Hampshire fajtatiszta, vérvizsgált állományból megrendelhetők. Dr. Virág baromfitenyérzet, Dunakeszi. Kisfaludy 47. Zsák, felújított, tizenhat, húsz és huszonnégy forint. Kis méret 10 és 12 forint. Szalmazsák 79 és 80 forint. Utánvéttel la. Zsákmfl . hely Bp. VI., Csengery u. 72.____________________ Rózsaszükségletét rendelje meg. 150 fajta nemzetközi újdonságaimból. Bokor-, futó-, babarózsa különlegességek. Kérjen díjtalan árjegyzéket. Szálkái rózsakertészet, Pusztasanboka. Pénaszekrényt, hibásat is, hagyatékot, ruhaneműt, limlomot veszek. 494—839._________________ Naposcsibe Hampshire. Leghorn G. 33. fajok rendelhetők. Va69, Bp. XXII. Baross telep. , Dózsa 82_________________ Naposcsibe szükségletét február végétől, darabonként hatforintos árban, postán vidékre is leszállítja Varga István, Rákoshegy, Katlan u. 16._____________ A Bábolnai Állami Gazdaság könyv jóváírással társgazdaságoknak és állami vállalatoknak, valamint termelőszövetkezeteknek (készpénzfizetés ellenében) átad 22 egységes, 600 férőhelyes, vasvázas tojóbatériát üzemképes állapotban 707 000.— Ft nettó értékben.__________ Azonnali szállítással: rostált kavics, szürke, külső-belső vakoláshoz, fröcsköléshez, finomabb betonáruhoz, m3-ként 38.— Ft, vörösessárga színű rostált kavics 15— 40 mm 0 (kulé, urén kavics) m*-ként 35.— Ft, vörösessárga rostált parkanyag 10 mm (71-11 m3 * *-ként 40.— Ft, rostálatlan bányakavics osztályozás válogatás nélkül miként 17,30 Ft. Vagonba rakást18 a cinkotai vasútállomáson a 21-es AKÖV végzi mázsánként 2,82 Ft plusz szállítmányozási költség 0,58 Ft. Megrendelhető: Aranykalász Mg Tsz Kavicsbányájánál, Budapest XVI., Mátyásföldalsó, Sarju u. levélcím: Mátyásföld Pf. 10. Telefon: 299—857. (Kérésre mintát küldünk.) Mosógép, centrifuga javítása lakásán, garanciával, azonnal. Márton, 122—922.____________ Vérvizsgált, nemesített New Hampshire állományból származó naposcsibék előjegyeztethetők. Varga. Bp. XVIII., Huba u. 9. Erzsébettelep, 95-ös busszal Almos utcáig. Fogsorjavítás leggyorsabban Majakovszkij 95- ben! 224—106 , 79—78-as trolimegálló a kapu előtt.__ __ Naposcsibe, kitűnő, vérvíz.?gát Hampshire állományiból kapható. Előjegyezhető: Kispest, Traktor u. harminckilenc, 42-es villamos végálomásánál._____________ Magyar vizslakutyák, növendékek, olcsón eladók. Rátkai, Bp. H/a., Kond vezér u. 16._______ Fogsorjavítás megvárható. Lenin Körút 51. Rovat Szálónál_________ Épületanyag! Ajtó, bejárati ajtó, hallajtó, ablak, zsalusablak, verandaablak, deszka, tetőléc, II., ürömi utca negyven évben. SzÁRnásAr úti templomnál. Tyúkszem, bőrkeményedés, farokrepedés, szemölcs, lábizzadás, hónaljizzadás, hajhullás, hajtörés, fejbőrzsírosodás, korpásodás elleni hatásos készítmények. Szeplő, májfolt, arcfehérítő, arcránctalanító, bőrtápláló krémek feljavítására méhpempő. — Postán is megrendelhető. Méhész. Vegyi kisiparos. Budapest XIV., Ilka utca 58. Poloskairtis kiköltözés nélkül 2 óra alatt, diszkréten, garanciával. — Kandikó. Telefon: egyszáznegyvenegy, háromkilencvennyolc. 8—18 óráig Mosógép, háztartási gépek javítása lakásán garanciával. motorosszolgálat: 368—762, 326— 145. 'ÜLÜti*'] V Két és félszobás, távfűtéses, melegvizes lakásért kérek két kisebbet a Harmat -utcai, vagy József Attila lakótelepen. X . Harmat utcai lakótelep, 12. épület. IIL lépcső. III. emelet 9. (Kada utcában.) 30 000 Ft plusz havi részletre keresek szabadrendelkezésű — lakrészt, építésre alkalmas telket, eltartás is érdekel. Tel.: 319—021. Szövetkezeti vagy szabadrendelkezésü garzont vennék. 40 000 kp. plusz törlesztés. ..Idei beköltözés 113 974” jeligére Felszabadulás téri hird. Fiatal, diplomás gyermektelen házaspár albérleti szobát keres lakásuk felépüléséig. (Kb. 1 év.) Telefon: 191—317. Fiatal házaspár albérleti szobát vagy házrészt keres novemberig. „Pontosan fizet 113605” jeligére Felszabadulás téri hirdetőbe. Elcserélném Váci utcai (üzlethálózatban lévő), egymásba nyíló 2 szoba félkomfortos (fürdőszoba kialakítható), telefonos lakásomat 2 szoba, küstöttbejáratú összkomfortosra . Lehetőleg Budapest belterületén. Telefon: 381—940, este 18.30 órától 19.30 óráig. Orvosi tásaspár keres külön bejáratú szobát a xI. kerületben befogadási nyilatkozattal. — ,,Angyalföld” jeligére a kiadóba. Azonnal beköltözhető 3 szoba, konyhás, mellékhelyiséges ház eladó. — Pest m., ócsa. Érdeklődni lehet: Ócsa, Marx Károly u. 55. 67.________ Három szoba konyhás családi ház beköltözhetően eladó. Tószeg, Vöröshadsereg u. 4. — Molnár. Eladó beköltözhető családi ház, Békásmegyer, Ádám u. 13. sz. alatt. Telefon: 887—992, 19 óra után. Ujlipótviros! kettő szoba komfortos, távfűtéses OTP öröklakást cserélnek csepeli vagy csillagtelepi hasonló bérlakásra. megegyezéssel: 8—10-ig: 209—636._______ Sashegy déli oldalán építendő 2x3 szoba hall plusz garázs, emeletes házhoz építtető társai keresek (Jó közlekedés.) Telefon: 337—679, 16 óra után. 150 n.Öles monori telkemet olcsón eladnám. Érdeklődni: reggel 8—8 között, telefon: 156—836. Rózsadombon 1967-ben épülő négylakásos társasházban háromszobás lakás átadó igényesnek. 155—661. Tavaszi kezdéssel gellérthegyi társasházban kétszobás, központi fűtésű lakás átadó. Érdeklődni: 122—619/3 mellék, du. 4—5-ig. Szoba konyhái? házrész Kispest központjában albérleti vagy társbérleti cserével beköltözhetően eladó. „Jó vétel 113 706” jeligére Pelsőtidulán túli hirdetőbe