Népszabadság, 1967. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-22 / 45. szám
A népgazdasági tervezés és a reform A gazdasági mechanizmus reformjának fő vonása a népgazdaság központi irányításának öss szekapcsolása a piaci és áruviszonyokkal. A tudatos, tervszerű irányítás továbbra is jellemzője marad népgazdaságunknak. A gazdálkodás formáinak és módszereinek jelentős változása nem érinti a tervgazdálkodást. A népgazdasági tervezés továbbra is a gazdasági fejlődés meggyorsításának, a hatékony és reális fejlődési irányok kijelölésének alapvető eszköze lesz. Ugyanakkor a gazdasági mechanizmus egészével változni fog a népgazdasági tervezés módszere, rendszere is. Ha a tervezés állandó és változó vonásait jellemezni akarjuk, akkor célszerű fogalmilag megkülönböztetni a tervezés rendszerén belül a népgazdasági terv, tehát a jóváhagyott tervdokumentum, továbbá az új tervutasítás, tehát a végrehajtás eszközei és végül a szűkebb értelemben vett tervezés, tehát a tervkészítés fogalmát. Ezek mindegyike változik, és az egyik változása kölcsönösen kihat a másikra. A tervkészítés Az új mechanizmusról szóló irányelvek megállapítják, hogy a leglényegesebb változás az ún. tervutasítások alkalmazásában, illetvee rendszer megszüntetésében lesz. A jövőben a tervek megvalósulásáról nem a minisztériumokra, vállalatokra bontott széles körű — részben vállalaton belüli folyamatokat is megszabó — utasítások rendszerével gondoskodunk. A terv megvalósításának eszköze és biztosítéka a jövőben egyrészt az állami bevételek összegyűjtésének központi szabályozása (adórendszer stb.) és az így összegyűjtött pénzeszközök (költségvetési kiadások) közvetlen elosztása, másrészt a piacra ható gazdasági eszközök (például hitel, ár) útján a vállalatok befolyásolása lesz. Állami utasítást — a közérdek biztosítására — csak meghatározott esetekben alkalmaznak. A vállalati terveket a vállalatok készítik saját használatukra, azokat az állam nem hagyja jóvá. A népgazdasági terv A tervutasítások megszűnése nem jelenti, hogy nem lesz terv. Továbbra is a népgazdasági tervekben testesülnek meg a társadalom vezető szerveinek gazdaságpolitikai elgondolásai, elhatározásai. A terv egységes keretbe, egységes rendszerbe foglalja a gazdaságfejlesztési elgondolásokat, összehangolja a fejlesztési célokat a rendelkezésre álló erőforrásokkal, meghatározza a gazdaság arányait. Ezzel megadja az egységes alapot a különböző területekkel, szektorokkal foglalkozó állami szervek összehangolt cselekvéséhez A piaci és értékviszonyok növekvő szerepe és a megnövekedett vállalati önállóság körülményei között változni fog a terv tartalma és formája. A vállalatok önálló gazdálkodása mellett a népgazdasági terv csak a valóban központi, a népgazdaság fontosabb vonásaira (az ún. makroökonómiai folyamatokra) irányuló akaratot fejezi ki, és nem lesz szükség arra, hogy magában foglalja a vállalati gazdálkodást szabályozó részletes utasítások tömegét. Részben ezzel, részben a piaci és áruviszonyok nagyobb szerepével függ össze, hogy a népgazdasági tervekben a jövőben nagyobb szerep jut az értékfolyamatok tervezésének a naturális mutatók terhére. A népgazdasági terv — szélesebb értelemben — nemcsak egy össztársadalmi akarat kinyilvánítása, hanem elemzése, leírása is azoknak a feltételeknek, adottságoknak, amelyekkel a jövőben számolunk. Nem tagadható ugyanis hogy bár a terv egésze, lényege végrehajtásra szánt elhavrozás, mégis egyes részletei, egyes előirányzatai előrejelzés jellegűek. Számolnunk kell azzal, hogy pontosságuk korlátozott (tényhatárokkal jelölhető) és különböző hatásokra változhat. Az ilyen jellegű előirányzatok tervbe foglalása szintén célszerűnek látszik, mert ezzel a terv információs szerepet tölt be a gazdasági szervek számára. Gondot kell fordítanunk a terv tájékoztató jellegére azért is, mert a közvélemény számára is csak így érthetők a tervben foglalt célok. Továbbra is különböző időtartamú terveket fogunk kidolgozni. Célszerűnek látszik kb. 15 évre szóló hosszú távlatú, ötéves középtávlatú és ezenkívül egy-két éves operatív tervek készítése. A különböző távlatú tervek rendszerének objektív alapja, hogy a gazdasági feladatok megoldásának időigénye, „átfutási ideje" különböző. A gazdaságpolitika stratégiai feladatait, például egy ország iparosításának útját, a város- és faluhálózat fejlesztését stb. hosz,szú időre szólóan kell megszabni. Ezzel szemben a fontosabb iparágak fejlesztési programja, egyes főbb gazdasági arányok, mint például a fogyasztás és felhalmozás aránya, 40 éves perspektívában alakítható ki a legjobban. Ennek alapján őrizzük, meg az ötéves tervek rendszerét, amely elég hosszú időszak a vállalati fejlesztési politika orientálására, másrészt elég rövid ahhoz, hogy a feladatok konkretizálhatók és a végrehajtásukhoz szükséges eszközök és szabályozók (árpolitika, adópolitika stb.) megállapíthatók legyenek. Továbbra is szükség lesz operatív (évi) tervekre, amelyekben az ötéves terv megvalósítása, a gazdaság folyamatos egyensúlya érdekében szükséges összehangolt intézkedéseket irányozzák elő. Operatív intézkedést indokolnak előre nem látható események (például változó terméseredmények), az ötéves terv kisebb pontatlanságai, a gazdasági szabályozóeszközök előre nem látott hatásai. A különböző időtartamú tervek egységes rendszeréről csak akkor beszélhetünk, ha azok tartalma, a bennük szabályozott folyamatok köre megfelel a tervidőszak hosszából adódó feltételeknek. Minden terv csak az időszak hosszának megfelelő kérdéseket szabályozhat eredményesen. Ami a tervek jóváhagyását illeti: a hosszú távú népgazdasági terv leíró jellegű dokumentum legyen. Jóváhagyásának módja fejezze ki irányelvszerepét. Közvetlen végrehajtási intézkedések általában nem kapcsolódnak hozzá, realizálása az ötéves és az operatív tervek útján történjék. Az ötéves terv tartalmazza a tervidőszak fő gazdasági feladatait, a megvalósításukhoz előirányzott fő arányokat, ismertesse az egyes ágazatok, területek és az életszínvonal fejlesztésének feladatait és a terv megvalósításához szükséges gazdasági szabályozók alkalmazásának irányelveit. A terv fő kérdéseit továbbra is célszerű törvénybe iktatni. Az operatív terv évenként felméri a gazdaság menetét, egybeveti azt a távlati terv céljaival, és szükség esetén intézkedéseket tartalmaz a szabályozási rendszer módosítására, pénzügyi, hitel- és árpolitikai stb. intézkedésekre. Jóváhagyása a kormány feladata, a lényegesebb intézkedések az állami költségvetés szokásos országgyűlési tárgyalásán vitatandók meg. (Az operatív szabályozás eszközeinek legtöbbje kapcsolódik az állami költségvetés bevételi vagy kiadási előirányzataihoz.) A módszer Fejlesztenünk kell a tervkészítés módszerét is. A tervezés tökéletesítése eddig is állandó feladat volt, de az új mechanizmus viszonyai között a továbbfejlesztésnek részben új útjai, részben új lehetőségei nyíltak meg. A megváltozott lehetőségek közül ki kell emelni azt, hogy a tervezés a jövőben mentesül sok, korábban a vállalati gazdálkodás irányítására kidolgozott tervmutató kimunkálása és a minisztériumokkal való egyenkénti megtárgyalása alól. A címzett minisztériumi tervek megszüntetése lehetővé teszi, hogy a tervezés fő erejét ne ezek egymással való utólagos egyeztetése kösse le, hanem a tervezés valóban a központi irányítás alapvető eszközeként működő, egységes koncepción alapuló központi funkcióvá váljék. A különböző szervek közti aprólékos egyeztetés megszűnése nem gyengíti a tervek belső összhangja iránti követelményt. Ellenkezőleg, a fontosabb összefüggések tekintetében a koordinációt erősíteni kell, és ehhez fel kell használni a tervezés olyan újabb keletű módszertani eszközeit, mint például az ágazati kapcsolatok mérlege, a pénzügyi mérlegek összehangolt rendszere stb. Hosszabb idő óta hangoztatott, de csak az új mechanizmus feltételei között — a tervlebontás rendszerének megszüntetésével — reális követelmény a tervezőkkel szemben, hogy ne csak egy tervvariánst, hanem több variánst terjesszenek a vezető szervek elé, amelyek közt politikai mérlegeléssel lehet kiválasztani a társadalmi-gazdasági cél figyelembevételével a legmegfelelőbbet. A gazdaságfejlesztésnek sok változata képzelhető el. Hogy a variánsok valóban mérlegelhetők és áttekinthetők legyenek, a tervkészítéskor meg kell különböztetni a jövőre vonatkozó adottságokat a valóban variálható tényezőktől. Atervezés olyan módszereit kell alkalmazni, amelyek segítségével a szakértő tervezők maguk kiválaszthatják a technikai, gazdasági változatok közül a legkedvezőbbeket, és elő tudják terjeszteni a gazdaságpolitikai döntésre érett változatokat. Ilyenek például a fogyasztás és felhalmozás különböző arányai stb. Ebben nagy szerepet szánunk a fejlett matematikai módszerekkel és a nagy teljesítményű számológépekkel végzendő munkáknak. Közgazdasági elemzés Megnövekszik a közgazdasági elemzőmunka iránti igény. Alapjában véve ez sem új követelmény, de még inkább sürgető, mint eddig volt. Az eddig is szokásos elemzéseken felül például a tervkészítéskor gondosan kell elemezni a gazdasági szabályozók jövendő várható hatását a gazdaság arányaira. A terv arányainak kialakításakor szem előtt kell tartani például, hogy milyen gazdasági eszközökkel, azok milyen kombinációjával érhetők el a célok. És megfordítva: számolni kell azzal, hogy a szabályozóeszközök visszahatnak a terv arányaira. Mindezek új feladatokat jelentenek a tervezőknek. Megnövekedett igény az elemzőmunkával szemben a gyorsaság, az új tényezőkre, jelenségekre való reagálás, főként azért, mivel a gazdasági szabályozóeszközök lassabban hatnak, mint korábban az utasítások, és általában nem teszik lehetővé a hirtelen változtatásokat. A változásokra tehát gyorsan kell reagálni, amikor még kisebb irányváltoztatás is elég. Látható, hogy az új gazdasági mechanizmus körülményei között a tervezés és a tervezők feladatai nem csökkennek, sőt csak az eddiginél igényesebb munkájuk révén lehet a gazdaságfejlesztés jobb, hatékonyabb útjait biztosítani. Mint sok más területen, itt is érvényes az, hogy a mechanizmus nem helyettünk dolgozik, hanem nekünk kell és lehet jobban dolgozni a megváltozott viszonyok között. Dr. Hetényi István az Országos Tervhivatal elnökhelyettese GAZDASÁGI JELZŐTÁBLA 1987 január hónapról(Az előző év azonos időszaka 1 100) 1967 januárjában — a tavalyi első hónaphoz képest — csaknem minden ágazatban növekedtek a teljesítmények, bár decemberhez viszonyítva — a korábbi évekhez hasonlóan — az idén is számottevő volt a visszaesés. Az állami ipar napi átlagos termelése (az idényjellegű élelmiszeripar nélkül számítva) 1967 januárjában 500-kal haladta meg az egy évvel azelőttit és 10%-kal volt kevesebb, mint az előző év decemberében. Az év eleji termelés-visszaesés idén nagyobb mértékű volt a tavalyinál. Vágómarhából, baromfiból, tejből és tojásból többet, vágósertésből lényegesen kevesebbet vásároltak fel 1967 januárjában, mint egy évvel azelőtt. Decemberhez képest valamennyi fontosabb vágóállat felvásárlása csökkent, a visszaesés nagyobb volt, mint a korábbi években. 1967 januárjában a behozatal és a kivitel egyaránt 11%-kal volt több, mint egy évvel azelőtt. Decemberhez képest a behozatal a tavalyinál nagyobb, a kivitel a szokásos mértékben esett vissza. A januári kiskereskedelmi forgalom — folyó árakon számítva — 16%-kal volt több, mint egy évvel korábban. A lakosság jövedelmei januárban kb. hasonló arányban emelkedtek, elsősorban azért, mert a tavalyi kedvezőbb termés folytán jobb eredménnyel zártak a termelőszövetkezetek. Ugyanakkor a szövetkezetek előbb is készítették el zárszámadásaikat, és korábban kezdték meg a munkaegységek kifizetését, mint az előző években. A parasztság növekvő vásárlásait tükrözi a földművesszövetkezeti boltok januári forgalmának 20%-os emelkedése. Az élelmiszerek januári eladása — folyó árakon számítva — 8%kal, az 1966 februári árrendezés hatását is figyelembe véve — azaz összehasonlítható árakon számítva — kb 4%-kal haladta meg az egy évvel azelőttit. A szokásosnál jóval magasabb januári ruházati forgalom részben a parasztság fokozódó vásárlásaiból, részben abból adódott, hogy a lakosság, számítva a februári árcsökkentésre, tavaly januárban igen nagy mértékben korlátozta vásárlásait. (1966 januárjában a ruházati vásárlások színvonala 13%-kal kevesebb volt, mint 1985 januárjában.) Számottevően nőtt januárban a vegyes iparcikkek, ezen belül különösen a tartós fogyasztási cikkek forgalma is. Ebben — a növekvő pénzjövedelmeken kívül — szerepe volt a hitelakció további bővítésének és annak, hogy idén januárban 70%/o-kal több személyautót hoztak forgalomba, mint egy évvel azelőtt. 1967. január IPARI TERMELÉS (élelmiszeripar nélkül) 105 Élelmiszeripar 101 Ipari termelés összesen 104 Ezen belül: Gépipar 105 Vegyipar 110 Könnyűipar 103 Valamosenergia-termelés 105 Létszám 101 Termelékenység 103 ÉPÍTŐIPARI TERMELÉS 113 Átadott lakások száma 115 Építőipari munkáslétszám 99 FELVÁSÁRLÁS 86 Ezen belül: Vágóállatok 72 Állati termékek 122 KÜLKERESKEDELEM Behozatal 111 Kivitel 111 KISKERESKEDELMI FORGALOM 116 Ezen belül: Élelmiszerek 108 Ruházati cikkek 132 Vegyes iparcikkek 121 KÖZLEKEDÉS Áruszállítás (tonnakm) 110 Távolsági utasszállítás (utaskm) 102 munkás Átlagkeresetek Az iparban 103 Az építőiparban 107 FOGYASZTÓI ÁRINDEX (csak Budapesten) 101 Tanulmányok a borsodi iskola anyagából Az utóbbi időben világszerte napirendre került a vezetési-igazgatási tevékenység tudományos megalapozásának problémája. Nyilvánvalóvá vált egyrészt, hogy a vezetés színvonalának, hatékonyságának javítása végett tudományos alapossággal fel kell dolgozni a vezetési funkció tartalmát, módszereit, a vezetői munka szervezését, másrészt, hogy a gazdasági vezetőket széles körben fel kell vértezni a korszerű vezetési elvekkel, módszerekkel, a közgazdaságtudomány legújabb eredményeivel. A vezető-továbbképzés megindításában, módszereinek kialakításában hazánkban úttörő szerepet játszott és jelentős érdemeket szerzett a borsodi vezetőtovábbképző. Ezért is külön érdeklődésre tarthat számot a Vezetési ismeretek címmel most megjelent könyv, amely a „borsodi iskola” anyagából ad közre tanulmányokat A kötet — amelyet dr. Susánszky János, a borsodi vezetőtovábbképző vezetője szerkesztett — 12 tanulmányt tartalmaz. A könyvet Kiss Árpád igen figyelemreméltó előszava vezeti be. A szerzők — egyebek között — behatóan tárgyalják a vezetés általános módszertani kérdéseit, a vezetői terhelés és a szervezet tagoltságának összefüggéseit, az információs rendszert, a vezetés szociológiai és pszichológiai kérdéseit, a politikai munka szerepét a termelés irányításában, a gazdaságossági vizsgálatok, a matematikai és a hálódiagramos módszerek alkalmazásának lehetőségeit, az értekezletek szervezésének kérdéseit. Az egyes témaköröket a tanulmánykötet a vezető-továbbképzés igényeinek, követelményeinek megfelelően tárgyalja. A szerzők a meglevő ismeretanyag rendszerezése mellett jelentős új kutatási eredményekről adnak számot. A színvonalas könyv számottevően gazdagítja a hazai vezetési szakirodalmat, még akkor is, ha egykét tartalmi, tudományrendszerezési kérdésben a szerzők álláspontja vitatható. A Vezetési ismereteket haszonnal forgathatják — a gazdasági mechanizmus reformjára való felkészülés jegyében — a vállalatoknál a gazdasági vezetők, a pártés a szakszervezeti funkcionáriusok egyaránt. V. S. az emópai szocialista országokt acéltermelése 1966-ban első ízben haladta túl az USA acéltermelését. Termelésük 126 millió 500 ezer tonnát tett ki, az USA 124 millió 700 ezer és a Montánunió 85 100 000 tonnás termelésével szemben. A Szovjetunió 1966- ban 97 millió tonna acélt gyártott. Több mint 8000 görög munkás érkezett haza az NSZK-ból az ottani gazdasági recesszió miatt. A közeljövőben további 30 000 görög munkás hazatérésére számítanak.Aívagy-Britannia 1966-ban 1 mil- IVlió 603 700 személy- és 438 700 kereskedelmi gépjárművet állított elő, 7%-kal, illetve 3,5%kal kevesebbet az 1965. évinél. A gépkocsiexport ugyanez idő alatt 10%-kal csökkent. A Tuwait 114 040 000 tonnás tér- termeléssel a második helyre került a közép-keleti országok nyersolajtermelésében. Az első hely 119 380 000 tonnával Szaúd- Arábiáé.