Népszabadság, 1967. március (25. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-18 / 66. szám

1967. március 18. szombat NÉPSZABADSÁG Hat év után végre vádat emeltek a Contergan-ügyben Ezeroldalas vádirat, 700000 oldalnyi tanúvallomás öt évig tartó nyomozási eljá­rás után vádat emelt az aacheni államügyészség a Stolbergben székelő Chemie Grünenthal ki­lenc vezetője ellen a hírhedt Contergan-ügyben. A vádirat a Grünenthal-cég tudományos és kereskedelmi vezetői, a Conter­­gan gyártásáért és forgalmazá­sáért felelős szakemberei, a ve­­gyészmilliomos Hermann Wirtz és nyolc munkatársa ellen irá­nyul, s lényegében két pontban nyilvánítja bűnösnek a szóban forgó személyeket. Először: gon­datlanságból okozott gyermek­halálért, valamint szándékosan elkövetett testi sértésért; másod­szor: az akkor érvényben levő gyógyszertörvények elleni kihá­gásért. A Contergan 1957 októberében történt forgalmazása után nem sokkal a tablettákat szedő pá­cienseknél különleges idegrend­szeri zavarok léptek fel, amelyek viszketegségben, fájdalmakban és nagyothallásban nyilvánultak meg. Mind sűrűbbé váltak az or­vosok figyelmeztetései is ezzel kapcsolatban. De a Chemie Grü­­nenthal, mintha mi sem történt volna, folytatta a Contergan gyártását­ folytatta még akkor is, amikor sorra — élve vagy halva — fantasztikus torzszülöttek jöt­tek a világra. Négy évnek kel­lett eltelnie a végzetes szer ke­reskedelemből való kivonásáig, 1961. november 26-ig. A csaknem ezeroldalas vádirat és a hozzá tartozó 700 ezer ol­dalnyi tanúvallomás és szakértői vélemény szerint legalább tíz­ezer ember károsult csupán az NSZK-ban a Thaliomid-gyógy­­szer szedése következtében; ezek mintegy fele torzszülött gyermek. Közülük — a kar és láb nélkül születettek közül — 1965 és 1970 között több mint 2100-an vál­nak iskolakötelessé. Mindehhez hozzátartozik még néhány ezer, az NSZK határain kívül élő esete is. A vádirat 50 konkrét példa ismertetésén alapul. A vádemelés azonban még nem jelenti a per kezdetét. Erre a leg­optimistább számítások szerint is csak egy év múlva kerülhet sor, hiszen a bíróságnak át kell rágnia magát az iszonyú papír­halmazon. A per pedig —amely­ben 400 sérült mellékvádlóként, továbbá 29 szakértő és 352 tanú fellépését várják — minimálisan további egy esztendeig tart. De hogy igazán teljes legyen a kép: bizonyos körökben máris ko­moly aggályokat nyilvánítottak a per egész sorsát illetően. A Con­­tergan-ügy tárgyalására ugyan­is az NSZK ama tartományában kerülne sor, amelynek igazság­­ügy-minisztere eddig­i jogi kép­viselője volt Herman­n Wirtznek, a Contergan-per rövi­dlottjának­. Ter­ényi Éva NEM CSODA -TUDOMÁNY Szovjet-I­stvánia fővá­rosából, Vil­­niusból érkezett ez a kép. Orvos és páciense a szokás­os vizit köz­ben. De Aldona Luko­sevicsute or­vosnő, az orvosi tudo­mányok kan­didátusa összehason­líthatat­lanul többet­­tett betegéért I. Dzsudla­­szért, mint a gyógyít­ás történeté­ben eddig bárki. Ha­rminchárom­­szor hozta őt vissza a klinikai ha­lál állapotából, minden esetben elektromos impulzus­okkal indít­va meg újból a leállt szívet. A beteg már gyógyul. Maria Nordwall asszony 101 éves. A kép a svédországi­­Starlstad kórházában készült a korát szem­látomást meghazudtoló matróná­ról. Pedig az ok, ami miatt kór­házban van, az, hogy sikeres vak­bélműtéten esett át. Az orvostu­domány története erre sem ismert eddig példát, hogy valaki ilyen magas korban ekkora műtétet ki­bírjon. Igaz, ez nemcsak a tudo­mány csodája, hanem az emberé is, akinek ilyen szíve és ekkora életereje van. Magyar képzőművészek a bécsi Collesiiu­m Ili u­garitum­ban Március 23-án, csüt­örtökön kép­zőművészeti kiállítás nyílik a bé­csi Collegium Hungaricum kiál­lítótermében Kondo­r Béla fest­ményeiből és grafiká­ból, Wilt Ti­bor szobraiból és C­ádor István kerámiáiból. Ez alkalommal a há­rom művész több mi­nt száz alko­tásával ismerkedhet meg a bécsi közönség. (S&itatAatni&Vái Példátlan eset tör­tént egy öreg budai bérházban: megha­misították a kapu alá kifüggesztett válasz­tási névjegyzéket. A listára beírták egy szavazati joggal nem rendelkező személy nevét. A jegyzék ere­detileg a 832-es sor­számmal végződött, így: „Farkas László­vá — V. em. 4. — könyvelő.” Az isme­retlen hamisító ez alá kék golyóstollat és kusza nagy betűkkel még egy nevet írt. A bűncselekményt a házfelügyelő fedez­te fel. Szeles, napos kora délutáni idő volt, amikor a csen­des lakóház nyugal­mát egyszerre lárma verte fel. Az idős eig­­­ber kiment, hogy megtudja a rendkí­vüli zaj okát és egy csapat gyereket látott a kapualjban; a Vá­lasztói névjegyzék körül tolongtak és kiabáltak. Közelebb lépett, feltette szem­üvegét és megdöb­benve olvasta a 833-as sorszám alatt: „ifj. K. István — III. em. 2. — 111. oszt. ta­nuló”. A nyomban meg­indult vizsgálat során a gyanú ifj. K. István III. emeleten lakó 9 éves egyénre terelő­dött, akire­ illett a megjelölt foglalkozás, lévén az általános is­kola 111. osztályának tanulója és a bűncse­lekmény felfedezése­kor ott állt a többi gyerek között, csak fülei piroslottak a félhomályos kapualj­ban. A fiatalkorú ál­lampolgár eleinte ko­nokul tagadott. Több keresztkérdés után a házfelügyelő íráspró­bának vetette alá, s noha nem volt jelen hites írásszakértő, a golyóstoll tintájának egyező színéből, vala­mint a jellegze­tes ákombákomok­­ból perrendszerűen bebizonyosodott K. István bűnössége. A további tagadásnak nem volt értelme. A házfelügyelő konyhájában megtar­tott zárt tárgyaláson a most már teljesen magába roskadt K. István f­érfiatlan sí­rás köz­e­pette beval­lotta, ho­gy az okirat­­hamisítá­st előre meg­fontolt szándékkal követte el, mégpedig a regge­li órákban, iskolába menet. Célja az volt, hogy osztály­társai szemében ked­vezőbb színben tűn­jön fel, ezért adta ki magát választójo­­gosultna­k. A házfel­ügyelő é­bersége azon­ban meg­­hiúsította a fondorla­tsan kigon­dolt tervet. A ten­yelmes beis­merő vallomást és K. István­­ regbánó ma­gatartásit tekintetbe véve, a házfelügyelő úgy döntött, hogy az esetet n­em jelenti a választá­si elnökség­nek, s a vádlottat to­vábbi kílvizsgálás és büntetés céljából át­adta a szülőknek. Lapzá­rrakor a bű­nös 12 órára terjedő szobafos­ságát tölti, jóízűen alszik ágyá­ban. A. J. Nyolc tsz áruértékesítési vállalkozása Nagykanizsa jobb közellátásáért A nagykanizsai és a marcali járás 4­4 termelőszövetkezete elhatározta, hogy mezőgazda­­sági terményeik és termékeik ér­tékesítése céljából közös vállal­kozást hoz létre. A vállalkozás székhelye Nagykanizsa, irányító testülete a tsz-közgyűléseken megválasztott küldöttek igazgató tanácsa. A közvetlen áruértékesí­tés egyfelől előnyösen hat az ér­dekelt szövetkezetek gazdálkodá­sára, másfelől viszont kedvezően befolyásolja a 38 ezer lakosú Nagykanizsa közellátását. A közös vállalkozás áruértéke­sítő tevékenysége sokoldalú lesz. Árusítanak zöldséget, gyümölcsöt, baromfit, tojást, tejet, tejtermé­keket, húsárut. Ezenkívül pecse­nyesütőt és termelői borkimérést is nyitnak, sőt virágárusításra és virágkötészetre is berendezked­nek. Az alapító szövetkezetek (a ko­­márvárosi Petőfi, a nagyradai Thury György, a zalaszentbalá­­zsi Petőfi, a nagyrécsei Vörös Ok­tóber, a böhönyei Szabadság, a vései Új Élet, a somogysámsoni November 7. és a kéthelyi Arany­kalász) egyenként 70—70 ezer forinttal járultak hozzá az alapí­tási költségekhez. A kezdeménye­zés érdekessége, hogy ez a vállal­kozás nemcsak két járást, hanem egyúttal két megyét is (Zalát és Somogyot) érint. A Zala megyei Tanács végrehajtó bizottsága szerdai ülésén megadta az enge­délyt a közös értékesítő vállalko­zás létrehozásához és működésé­hez. Bócz Sándor Újjáélesztik a beregi háziipart Szabolcs-Szatmár megye beregi tá­ján, ahol több évszázados hagyomá­nya van a rostfeldolgozás, a hímzés, a varrás, a kosárfonás mesterségének, fél évtizede megtorpant a népművé­szeti kézműipar. A kender és a len kiszorult ugyanis a nagyüzemi táb­lákról, a Tisza-parti füzesek pedig „elöregedtek”, gazdátlanul maradtak és kipusztultak. Most újraélesztik a beregi háziipart. Az idén már több mint ezer holdon termelnek kendert a beregi közös gazdaságok. Varró- és hímzőcsopor­tokat alakítanak és a házi rokkákkal szőtt vászonra ismét rákerülnek az ismert beregi hímzés farkasfogas, makkos, galambos motívumai. A ko­sárfonás mesterségét a mezőgazdasági nagyüzemek a földművesszövetkeze­­tekkel közösen élesztik újjá. Előze­tes becslés szerint a termelőszövet­kezetek hárommillió forinttal gyara­­píthatják évi jövedelmüket az újra felkarolt háziipari révén. •• Üveg — A hosszú nyakú, hétdecis pa­lackot nem vesszük vissza! — közli a pénztárosnő, amikor a vásárlás vé­gén, az otthon hetekig őrzött üve­gektől szeretnék megszabadulni. Nem hagyom annyiban a dolgot: az üvegeket, borral együtt, korábban Itt vettem, s ha már pénzt nem ka­pok értük, legalább magyarázatot kérek. Az üzlet vezetőnője elnézést kér, majd felvilágosít arról, hogy ő is utasításra intézkedik, márpedig a legutóbbi igazgatói körlevél szerint a hosszú nyakú palackot nem vált­hatja vissza . .. Nem, a körlevelet nem tudja megmutatni, azt csak alá­írni hozzák a központból, s mind­járt el is viszik. Hazafelé nemcsak a feleslegesen utaztatott üvegek csörömpölnek a szatyorban, magamban dohogok a teljesen érthetetlen intézkedés miatt. Másnap hívom is a kerületi KÖZÉRT-központ igazgatóját. Mon­dom, hogy a Visegrádi utca 12. szám alatti üzletben történt az eset, s már éppen a furcsa üvegügynek, a mi kereskedelmünkhöz nem méltó voltát ecsetelném, amikor az igaz­gató udvariasan félbeszakít. — Kérem, nem értem, miről be­szél. Semmiféle ilyen utasítást nem adtam s nem adok a jövőben sem. Hétdecis palackban adjuk el a leg­több bort, hogy ne vennénk vissza az üvegeket. Majd utána nézek en­nek az ügynek. Újabb telefon, ezúttal az üzletve­zetőnek, aki nyugodtan végighall­gatja a számára nem egészen ked­vező igazságot, és megjegyzi: — Rengeteg üveg van a raktár­ban, s a Borforgalmi Vállalat nem akarja elszállítani ... És most mi történhet? Legfeljebb kapok egy fegyelmit! Legfeljebb! Ez a baj. (M.) 13 A HÉT VÉGI KULTURÁLIS PROGRAMBÓL SZOMBAT TIT-előadások: A társulat budapes­ti székházának (Vill. Múzeum u. 7.) előadótermében du. 4 órakor: Nap­jaink különféle dzsesszirányzatai II. dzsessz Európában. A dzsessztörténet című sorozat keretében. Előadó: Per­nye András; az előadást hanglemez­bemutatása kíséri. du. 6 órakor. Az életmű summája. A Richard Wagner­­előadássorozat keretében. Előadó: Só­lyom György. Az előadást hanglemez­bemutatása kíséri. Látogatás a Néphadsereg Művészeti Stúdiójában, Gyimesi Lajos festőmű­vésznél. du. 3 órakor. Jegyek a TIT jegyirodájában válthatók (VI., Lenin­­ körút 96.). A Zeneakadémián este fél 8 órakor. A Magyar Állami Hangversenyzenekar műsora. Vezényel: Breitner Tamás. Közreműködik: Sepsei József és Antal Imre, műsorismertető: Lukin László. Mozart-est. — A Zeneakadémia Kis­termében este fél 8 órakor: A Bar­­tók-vonósnégyes (Komlós Péter, De­­vich Sándor, Németh Géza, Botvay Károly) hangversenye. Műsoron: Beethoven-, Bartók- és Debussy-mű­­vek. A művelődési házak programjából: A Fővárosi Művelődési Házban du. 3 órakor: A magnósok és lemezbarátok klubösszejövetele; 4 órakor: Ifjú ze­nebarátok klubja; fél 6 órakor: Az Idegen Nyelvű Társalgási Klub orosz, angol, francia és német tagozatainak összejövetele filmvetítéssel, illetve vi­dám klubdélutánnal; 6 órakor: A Táncosok Bemutató Színpada kereté­ben a földművesszövetkezeti népi együttesek és a népművészet meste­reinek bemutatója. — A József Attila Művelődési Házban du. 5-től este 9-ig: Angol, francia és német nyelvű elő­adás filmbemutatóval. Utána Vidám szombat este, zenével, tánccal (szabad belépés). — Az Ikarus Művelődési Házban este fél 8 órakor: Abay—Csa­­nak—Harsányi: A szerelem mellékes. Zenés vígjáték, három felvonásban. Szereplők: Vay Ilus, Gozmány György, Kéri Edit, Darvas Magda, Balogh Győző, Szentesi Zoltán. Tó­vári Pál, karnagy: Csathó Andor. — A Gutenberg Művelődési Otthonban du. 5 és este negyed 8 órakor: Mona Lisa tolvaja. (Színes francia—olasz film.) VASÁRNAP TIT-előadások: Az Operaház Klub­jában (VI., Dalszínház u. 8.) de. 11 órakor: Mennyei bosszúság. Sehuber­t szimfóniái. Mendelssohn: A szimfónia története című előadássorozat kereté­ben. Előadó: Várnai Péter, hanglemez­­bemutatással. — A Szépművészeti Múzeumban (XIV., Dózsa György út 41.) de­­ll-kor: Rembrandt, az Öreg rabbinus. Előadó: dr. Urbach Zsuzsa művészettörténész. Az előadást vetí­tett képek bemutatása kíséri. Látogatások: A Magyar Tudomá­nyos Akadémia könyvtárában he­ 11 órakor. Vezető: Gergely Pál, közre­működik: Szentpál Mónika. Találko­zás az Akadémia bejárata előtt. — Metszési bemutató, de. 11 órai kez­dettel. Találkozás a Sasad Termelő­­szövetkezet irodájánál. (Megközelíthe­tő a Körtértől a 40-es autóbusz­­sz­al.) Tárlatvezetések: A Nemzeti Galé­riában de. 10 órakor: Reform­kori festészetünk. Vez­ető: dr. Bod­nár Éva művészettörténész: Munkácsy Mihály. Vezető: N. Pénzes Éva művé­szettörténész: Rippl-Rónai József. Ve­zető: Csengeryné Nagy Zsuzsa dr. művészettörténész. — A Szépművésze­ti Múzeumban de. 9 órakor: Műhely­titkok, hamisítványok. Vezető: Szi­­gethi Ágnes művészettörténész.­­ Az Iparművészeti Múzeumban de. 10-kor: Magyarországi fajansz- és kemény­­cserép-művészet. Vezető: Cserey Éva. 11 órakor: Évszázadok művészi terí­tékei. Vezető: Somogyi Ágnes. Barlangséta a Várban de. 10 és du. 4 óra között, barlang vezetővel. Bejá­rat az I. kerület, Úri utca 9. szám alatt, a barlang utcai ruhában járha­tó. (Részvételi díj: 4 forint.) Az Építők Irodalmi Presszójában es­te 8 órakor: Amazon-színpad. Kedve­sen kesernyés és komikusan könnyes kaleidoszkóp két részben, kizárólag nőkről, nőkről és nők szereplésével, összeállította és rendezte: Szécsi La­jos. A Zeneakadémia Kistermében este fél 8 órakor: Sopronyi Mária zongora­estje. Műsoron: Haydn-, Schubert- és Schumann-művek. A művelődési házak programjából: A Fővárosi Művelődési Házban de. 10 órakor: A tizedes, meg a többiek (magyar film). du. fél 3, háromne­gyed 5 és este 7 órakor: Az új kapi­tány (szovjet film). — Az Ikarus Mű­velődési Házban du. 4 és este fél 7 órakor: Légió (szélesvásznú lengyel film). — A József Attila Művelődési Ház rendezésében. Nyelvgyakorló sé­ta a Ságvári-ligetben. Találkozás de. 10-kor a Moszkva téri 22-es autóbusz megállójánál. Ötórai tea. 5—9-ig a Berlin Étteremben. Weller Klausdieter előadásával. Minden nyelvbarátot szí­vesen lát a művelődési ház. — A Vil­lamosgép Művelődési Házban du. há­romnegyed 5 és este 7 órakor: Arany­­sárkány (színes, szélesvásznú magyar film). — A MOM Szakasits Árpád Művelődési Házban du. fél 3. három­negyed 5 és este 7 órakor: Betyárok (szélesvásznú román film). — A Gu­tenberg Művelődési Otthonban du. 5 és este negyed 8 órakor: Mona Lisa tolvaja (színes francia—olasz film). MÚZEUMOK KMP Emlékmúzeum: A Kommunis­ták Magyarországi Pártja megalakulá­sával kapcsolatos emlékek, dokumen­tumok. — Petőfi Irodalmi Múzeum: A magyar költészet és a világirodalom. Károlyi Mihály emlékszoba. (A Ma­gyar Munkásmozgalmi Múzeum ren­dezésében.) — Néprajzi Múzeum: Né­pek hangszere­. — Műcsarnok: Szám­án grúz festőművész kiállítása. — Szép­művészeti Múzeum: Műhelytitkok, ha­misítványok: Bruegheltól Rembrandtig (rajzkiállítás). — Nemzeti Múzeum: Vértesszöllösi űstelep. — Színháztör­téneti Múzeum: Hatvan éves a ma­gyar kabaré. Változékony, szeles idő A nyugati, északnyu­gati irányból előre­törő hideg levegő két hullámban halad át Európa térségén. Mind­kettő havazásokat, kis kiterjedésű hózáporo­kat okoz. Péntek reg­gel az első a Szovjet­unió európai területé­nek középső részén, Moszkva vonalán túl he­lyezkedett el; fekvése észak-déli irányú volt. A második 800—1000 ki­lométerrel nyugatra volt az elsőtől, átnyúlva a Kárpát-medencén is, azonban nálunk egy-két kisebb záporesőn kívül mást nem okozott. A hideg levegő átvonulása gyors, erős szél alakjá­ban történik, így Euró­­pa-szerte vározékony maradt pénteken is az idő. A hőmérséklet nappali és éjszakai ér­tékei között a szél kiegyenlítő hatása miatt, alig néhány fok különbség van, számottevő fagyok csak Ész­ak- Európa egy-két helyén alakultak ki. Országunk északkeleti megyéiben is mínusz 4—6 fok közötti értékeket mér­tek reggel, máshol azonban mínusz 2—plusz 3 foknál hidegebbre nem hűlt le a levegő. A szél a nap folyamán erős maradt. Sok helyről jelentettek óránként 40—60 kilométer sebességű széllökéseket. Az óceán felől újabb enyhe légtö­megek érkeztek Európa nyugati part­vidékére. Ezek és a mögöttük jövő hűvösebb levegő fenntartják majd ha­zánk időjárásának változékony jelle­gét. Várható időjárás ma estig: Felhőátvonulások, helyenként eső­vel, esetleg hózáporral. Élénk, időn­ként erős északnyugati szél. Várható legmagasabb hőmérséklet: 6—11 fok között A Duna vízállása pénteken Buda­pestnél: 506 centiméter, a mára vár­ható vízállás 485 centiméter.

Next