Népszabadság, 1967. március (25. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-07 / 56. szám

VIL­ÁG­PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 1967 1­­ ; Xra Go ti&fr m r h SZABADSAG 196­7. március 7. kedd A MAGI­AR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁN­T KÖZPONTI LAPJA XXV. évfolyam, 56. szám Meghalt Kodály Március 6-án, hétfőn, életének 85. évében elhunyt Kodály Zoltán, a magyar kultúra kimagasló személyisége, a világ zeneművészetének nagy alkotója, háromszoros Kossuth-díjas kiváló művész, akadé­mikus. Haláláról a Művelődésügyi Minisztérium, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia és a Zeneművész Szövetség adott ki gyászjelentést, amelyet lapunk 5. oldalán közlünk. Temetése szombat délelőtt tizen­egy órakor a Farkasréti temetőben lesz. Jelzések Egy Bakony vidéki járásban történt. Két-három alapszervezet taggyűlésén is szóba került, hogy a környék földművesszövetkezeti kiskocsmáiban, italméréseiben túlságosan lábra kapott a „hasz­nossági” szemlélet, mégpedig nem az erkölcsösen szerzett üzleti ha­szon, hanem a dolgozók kárára történő jövedelmezőség hajhá­­szása. Az italmérések a tél folya­mán még a nyitva tartási időt is gyakran módosították: a bányá­szok, az erdőmunkások műszak­kezdéséhez igazították, úgy, hogy a napnak egyetlen órája se le­gyen, amikor nem mérnek sze­szes italt. Még mozgóboltokat is szerveztek, divatba hozták a „hi­telkönyvet”, egyszóval minden eszközt megragadtak, hogy fokoz­zák az alkoholfogyasztást. Az ak­ciónak, sajnos, meg is lett az eredménye: sok részeg, sok eladó­sodófélben levő ember. A Pápai Állami Erdőgazdaság és néhány bakonyi falu kommu­nistái elhatározták, hogy nem né­zik tétlenül ezt a fejleményt. Megbíztak három elvtársat, hogy a környék kommunistáinak nevé­ben járjanak el a felettes szer­veknél, keressék meg a körzeti földművesszövetkezet s ha szük­séges, a megyei központ kommu­nistáit. Az fmsz illetékes egy­ségének kommunistái utánanéz­tek az ügynek, beszámoltatták a­ boltvezetőket, és leállíttatták ezt az enyhén szólva fura kam­pányt. Ha a kommunisták, akik felfi­gyeltek erre a jelenségre, meg­elégszenek azzal, hogy taggyűlé­sen szóvá teszik, esetleg a felettes szerveknek csak jelzik a dolgot, s nem cselekszenek gyorsan, ha­tározottan, talán hónapok múlva kezd megindulni valamilyen vizs­gálat. S közben ez a beteges kam­pány tovább folyik. Így viszont idejekorán meglett az eredmény. Az alapszervezetek munkáját tanulmányozva, mostanában mind több ehhez hasonló örvendetes jelenséget tapasztalhatunk. Az önállóságnak, a dolgok jobb meg­ítélésének és a gyors közbeavat­kozásoknak példáit. Tapasztalhat­juk azt is, hogy már nem elég­szenek meg a puszta helyzetis­merettel, mind több kérdést igye­keznek ők maguk tisztázni és megoldani, anélkül, hogy ehhez felsőbb pártfórumoktól várnának külön biztatást. Világosabban kezdik látni: mi az, amiről jel­zést kell adniuk, s mi az, amit saját erejükkel maguk is megoldhatnak. Korántsem arról van szó, hogy a felsőbb pártszerveknek adott jelzéseket — lényeges kérdések­ben — ki kell küszöbölni. S van­nak olyan kérdések, amelyeket a kommunisták a helyszínen nem is tudnak felsőbb állásfoglalás nélkül megoldani. Hiszen vannak esetek, amikor az intézkedéshez, a problémák eredményes megol­dásához megfelelő jogkör, átte­kintés kell, különben hozzá sem lehet kezdeni. S azt se feledjük el, hogy nagyon sokszor maga a jelzés is tett, mert politikai felké­szültség, biztonság, emberismeret, konkrét helyzetismeret kell a je­lenségek közül kiválasztani azo­kat, amelyekről a felsőbb párt­vagy vállalati szerveknek feltét­lenül tudomást kell szerezniük. Ezekkel a jelzésekkel az alapszer­vezetek igen sok esetben befolyá­solják a megoldást, a dolgozók érdekében hozott intézkedések előkészítéséhez járulnak hozzá. Nem szabad tehát a jelzésekről, a helyzetelemzésről lemondani. De egész sereg olyan helyi kérdés adódik, aminek a megoldásával nem kell várni, amit találéko­nyan, ügyesen azonnal el lehet intézni. Ha figyelmesebben szemügyre vesszük azokat az eseteket, ame­lyek — talán mondhatjuk így — alapszervezeti szinten intéződ­tek el, megállapíthatjuk, hogy el­sősorban gazdasági természetűe­k, a mindennapi gyakorlati munká­val s a dolgozók ügyes-bajos dol­gaival kapcsolatosak. Ez arra mu­tat, hogy a legtöbb alapszervezet­ben jól megértették, milyen fel­adatokat állít a kommunisták elé az új gazdasági mechanizmus elő­készítése és bevezetése, mit kö­vetel a reform szelleme: gyakor­latias szemléletet, gyors reagálást, hatékony, körültekintő intézke­dést. Mindezt a maguk területén máris igyekeznek érvényesíteni az alapszervezetek, a pártbizottsá­gok. Olyan dolgokért harcolnak, amelyekkel egyetértenek a mun­kások, amelyek a jobb munka­­szervezést, a termelést segítik, a többi között azáltal is, hogy fel­számolnak egyes egészségtelen jelenségeket, gócokat. Tért hódít az a szemlélet, hogy minden je­lenséget felelősen és önállóan kell értékelni, a megoldáshoz pedig nem kell minden esetben a fel­sőbb szervek „ámenjére” várni, hanem ha mód van rá, önállóan szükséges cselekedni. Nyilvánvaló, a kommunisták­nak ez a harca mindjobban akti­vizálja a munkásokat, mert vilá­gosabbá teszi a pártszervezet által meghirdetett célokat, és tettekre, gyakorlatiasságra serkent. Senki sem kívánhatja, hogy egy-egy alapszervezet tagjai országos problémákat oldjanak meg. De azt joggal kívánják meg a mun­kások és joggal kívánja meg a párt, hogy a kommunisták — ahol csak mód nyílik rá — ön­álló cselekvéssel, határozott fel­lépéssel küzdjenek a jobb mód­szerek elterjesztéséért, a káros helyi jelenségek megakadályozá­sáért. Amint a Bakony vidékiek példája mutatja: ha felelősséggel elemzik a jelenségeket, erre bő­ven kínálkozik alkalom. Jelzések és tettek — ugyanazon tennivaló két oldalát jelentik. Az a pártszervezet, amely semmit sem mulaszt el abból, amit helyi­leg ténylegesen megoldhat, és esetleg már éppen azt jelzi, hogy mit tett a megoldásért — ebben feltétlenül megsokszorozhatja ere­jét és munkája hatékonyságát. Tamás István AZ 1962-ES EREDMÉNYEKKEL ÖSSZEVETVE egymillióval több kém a francia választás első fordulójában A baloldal együttesen több szavazatot szerzett, mint a gaulleisták A francia választások első fordulóját a baloldal jelenté­keny előretörése, a gaulleis­ták viszonylagos stabilitása, a jobboldal súlyos vesztesége jel­lemezte. A 28 milliót meghaladó szava­zópolgárnak mintegy 80 százalé­ka, több mint 22 millió ember ad­ta le szavazatát. Az 1962-es vá­lasztásokon 32 százalékos volt a V. köztársaságiak (gaulleisták) Francia Kommunista Párt Demokrata—Szocialista Szövet­ség (Mitterrand) Demokratikus Centrum (Lecarnet) Egyesült Szocialista Párt Szélsőjobb (Tixier—Vignan­­court) Egyéb A táblázatból kitűnik, hogy a francia baloldali erők legerősebb pártja a Francia Kommunista Párt maradt, amely az előző, 1962-es választások első forduló­jához képest-több mint egymillió szavazatot nyert. Az F­KP már megválasztott nyolc­­ képviselője között van Waldeck Rochet, a párt főtitkára is. A Demokrata­ Szocialista Szö­vetség egyetlen megválasztott képviselője Francois Mitterrand. A szövetség azonban, amely ma­gában foglalja a szocialista és a radikális pártot, valamint a klu­bokat, lényegesen több szavazatot kapott, mint a felsorolt pártok együttvéve az előző választáso­kon. Ami a jövő szempontjából rendkívül fontos, az az, hogy az FKP és a baloldali szövetség együttvéve több szavazatot kapott, mint az V. köztársaságiak. Ez azt jelenti, hogy az egyfordulós, ará­nyos képviseleti választási rend­szer esetén a gaulleisták már el­vesztették volna a parlamenti többségüket. A baloldal eredményéhez hoz­zátartozik az Egyesült Szocialista tartózkodók arányszáma. A mos­tani választásokon öt szavazókör­­zettel és csaknem 4 millió szava­zóval van több, mint 1962-ben. A szavazatok szám és százalék szerinti megoszlása és az első fordulóban megválasztott képvi­selők száma — nem hivatalos és nem végleges adatok szerint — a következőképpen alakult (záró­jelben az 1962-höz viszonyított nyereség vagy veszteség): Pártra leadott több, mint 2 szá­zaléknyi szavazat, amellyel együtt a baloldali erők a szavazatok mintegy 44 százalékát szerezték meg, szemben az elnökválasztá­sokon Mitterrand-ra leadott 32 százalékkal. Az első forduló nagy vesztesei a Lecarnet-féle centristák, akik mint ismeretes, az 1965-ös elnök­­választások előtt verbuválódtak egy új többségi csoportosulás ki­alakítására. A centristák az el­nökválasztásokhoz képest mint­egy egymillió szavazatot, szava­zataik több mint egynegyedét vesztették el. A második nagy vesztes a szél­sőjobboldal, a fasiszták, akik az elnökválasztásokhoz képest több mint egymillió szavazatot vesz­tettek és a leadott szavazatoknak még egy százalékát sem sikerült megszerezniük. A­ kis pártok és az úgynevezett disszidensek szinte megsemmisítő vereséget szenvedtek.­­A gaulleisták vagy V. köztár­saságiak eredménye százalékos arányban lényegében megfelel az 1962-es nemzetgyűlési választá­sok eredményének, de 6 százalék­kal alatta marad az elnökválasz­tások első fordulójában De Gaulle-ra leadott szavazatoknak. Az előző nemzetgyűlési választá­sokhoz képest a gaulleisták hely­zete a centristáktól és az új vá­lasztóktól kapott szavazatokkal, valamint a szombat esti második elnöki beavatkozással viszonylag stabil maradt. A választási ered­ményt befolyásoló elnöki beszé­det egyébként a televízió közvet­lenül éjfél előtt megismételte. Az első fordulóban csak 73 kép­viselőt választottak meg a 486-ból (ha a Szomáliparton rövidesen megtartandó népszavazáson nem a függetlenség, hanem a Francia­­országhoz való tartozás mellett döntenek, akkor utólagosan ott is választanak egy képviselőt, a 487-iket.­ így a második forduló­ban március 12-én dől el végér­vényesen a nemzetgyűlés összeté­tele. Párizsban például egyetlen képviselőt sem választottak meg az első fordulóban. A második fordulóban a párizsi választó­­körzetekben szinte minden he­lyen gaulleista és kommunista je­lölt maradt egymással szemben. A kormány 26 tagja közül eddig csak tizet választottak meg. A második fordulóban csak azok a jelöltek vehetnek részt, akik választókörzetükben meg­szerezték a listára feliratkozott szavazók legalább tíz százaléká­nak szavazatát. A jelöltek létszá­ma ezért erősen megcsappan. A pártok között létrejött megálla­podások a kölcsönös visszalépé­sekről a legjobb eredményt elért jelöltek javára ugyancsak tovább csökkentik a jelöltek számát. Is­meretes, hogy a Francia Kommu­nista Párt ilyen egyezményt kö­tött a baloldali szövetséggel és a PSU-val, a baloldali szövetség pedig még külön a PSU-val is. Félhivatalos jelentés alapján minden előzetes megállapodás nélkül, de a kényszertől hajtva tárgyalások kezdődnek a gaulleis­ták és a centristák között is. Kovács István 8 453 512 37,75% (+1 508 420) 5 029 868 22,46 „ (+1 026 255) 4 207 166 18,79 „ (+ 547 788) 2 864 272 12,79 „­­—205 600­ 506 592 2,26 „ (+ 79 125) 194 776 0,87­— 1 136 191 5,08 „— Az agressziót fokozó amerikai lépések határozott ellenintézkedésekbe ütköznek Alekszej Koszigin választási beszéde Alekszej Koszigin, a Szovjet­unió Minisztertanácsának elnöke hétfőn beszédet mondott a moszk­vai Nagy Színházban tartott vá­lasztási gyűlésen. A szovjet kormányfő szólt azok­ról a nagy sikerekről, amelyeket az utóbbi években a Szovjetunió a gazdasági építésben elért. Han­goztatta, hogy a mezőgazdasági és az ipari termelésben, a köz­szükségleti cikkek és a termelő­­eszközök gyártásában a növeke­dési ütem egyre közelebb kerül egymáshoz. Mindez nélkülözhe­tetlenül fontos ahhoz, hogy gyor­sabban emelhessük a szovjet em­berek jólétét. Négy év alatt több mint 20 százalékkal nőtt az egy főre számított reáljövedelem. Az idén rekordmennyiségű lakás ké­szül el. Fokozatosan áttérnek az ötnapos munkahétre. A népgazda­ság sikeres fejlődésének kedvez az országban most megvalósuló gazdasági reform. A miniszterelnök ezután külpo­litikai kérdésekről szólt. Hangoz­tatta, hogy a Szovjetuniónak meglehetősen nehéz körülmények között kell megvalósítania béke­szerető külpolitikáját. Az Ameri­kai Egyesült Államok továbbra is az agresszió és az imperialista terjeszkedés politikáját folytatja. A Kínában végbemenő esemé­nyek szintén a feszültség forrá­sául szolgálnak. Ilyen körülmé­nyek között a Szovjetunió kényte­len volt növelni katonai célokra fordítandó előirányzatait. Ugyan­akkor a Szovjetunió az elmúlt időszakban nemcsak, hogy nem csökkentette a nemzetközi enyhü­l­lést célzó erőfeszítéseit, hanem tovább bővítette a békeharc frontját. A Varsói Szerződéshez tartozó államok az európai politikai élet­ben konkrét programot terjesz­tettek elő, amely szerte Európá­ban egyre szélesebb körű támo­gatásra talál. Egyre többen meg­értik, hogy Európa biztonsága és az európai problémák megoldása a legjobban a Nyugat és a Kelet (Folytatás a 2. oldalon.)

Next