Népszabadság, 1967. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-01 / 127. szám
2 Londoni tudósítónk telefonjelentése: Közel-keleti vita a brit alsóházban Szerda délután a brit alsóházban rendkívüli vita kezdődött a közel-keleti válságról. A kormány álláspontját Brown külügyminiszter, majd Wilson miniszterelnök fejtette ki, a konzervatív ellenzék részéről is a párt „nagyágyúi”, Heath és Hume szólaltak meg. A vitának különös jelentőséget adott az a tény, hogy Wilson csütörtökön utazik Kanadába, majd Washingtonba, ahol Johnson elnökkel tárgyal a közel-keleti helyzetről. Míg az angol sajtó és a tv egészen a legutóbbi napokig meglehetősen hisztérikus hangnemben tálalta az eseményeket és kevés kivétellel félreérthetetlenül Izrael és az Egyesült Államok mellett foglalt állást, addig Brown szerdai nyiatkozata valamelyest mérsékeltebb, óvatosabb álláspont látszatát keltette. Mindamellett a külügyminiszter élesen bírálta az ENSZ-békefenntartó erők kivonását és személy szerint Thant főtitkárt. A külügyminiszter hangsúlyozta Nagy-Britannia különleges érdekeltségét az Akabai-öböl nyitva tartásában. Mint a múlt héten Wilson, ő is megismételte, hogy a Tiran-szorost nemzetközi vízi útnak kell minősíteni, annak lezárása „agresszív cselekedetnek” tekintendő, s bejelentette, hogy Anglia más tengeri hatalmakkal együtt tanácskozásokat folytat a szabad hajózás biztosításának lehetőségeiről. — A brit kormány — mondotta Brown — nem szándékszik különleges szerepet vállalni a jelenlegi válságban, noha természetesen védelmezi a közel-keleti brit érdekeket. Az Egyesült Nemzetekre hárul az elsőrendű felelősség a térség békéjének fenntartásáért — mondotta. Nyomatékosan hangsúlyozta Izrael létjogosultságát, kifejtve azokban, hogy Anglia nem kíván az arab országok viszályába belebonyolódni. „Nem szabad a mostani konfliktust úgy tekinteni, mint alkalmat a Nasszerral való leszámolásra” — mondotta, hozzátéve, hogy személyesen ismeri és tiszteli az EAK elnökét. Igyekezve Nagy-Britannia álláspontját, mint „pártatlant” feltüntetni, Brown hangsúlyozta, hogy kormánya a békés megoldásokat keresi, s e célból főleg az ENSZ keretében különböző intézkedéseket szándékszik javasolni, mint például az egyiptomi—izraeli határ mentén összpontosított csapatok kölcsönös csökkentését, valamiféle új ENSZ-haderő kiküldését a határ mindkét oldalára, valamint azt, hogy U Thant küldje el személyes képviselőjét a térségbe. Heath, a konzervatív ellenzék vezérszónoka a helyzet súlyosságát hangsúlyozta, bár alapjában nem bírálta a kormány politikáját, sőt helyeselte Wilson múlt heti nyilatkozatát, miszerint az angol kormány „ellenséges cselekedetnek” tekintené a Titan-szoros lezárását. A tory vezér a munkáspárti külügyminiszternél jóval élesebben fogalmazott, figyelmeztetett Nasszer tekintélyének megerősödésére. Felvetette ugyanakkor a nagyhatalmi tárgyalások kívánatosságát, méghozzá oly módon, hogy azok ne csupán a közelkeleti, hanem szélesebb problémakört is felöleljenek. A közel-keleti vita zárszónoka Wilson miniszterelnök volt, aki megismételte a külügyminiszteri expozé lényeges pontjait. Bebrits Anna Tanácskozások a Fehér Házban Washington külpolitikai nehézségeiről „Közös nyugati flottát" terveznek... (Tudósítónktól.) Johnson elnök, aki az „emlékezés napja” amerikai ünnepet arra használta ki, hogy a hét végétől kezdve több napos pihenésre texasi birtokára utazzon, viszszaérkezett Washingtonba, s szerdán több tanácskozásra hívta öszsze kormányának tagjait. Először minisztertanácsot tartottak a Fehér Házban, majd a teljes kormány megbeszélését követte a szűkebb kabinet, az úgynevezett „ötösfogat” , amelynek tagjai az elnökön kívül Bush külügyminiszter, McNamara hadügyminiszter, Rostom, Johnson különleges tanácsadója és Christian sajtótitkár tárgyalásai. A kiszivárgott hírek szerint mindkét tanácskozáson a vietnami háború problémái mellett a jelenlegi közel-keleti helyzet volt az előtérben. Az amerikai fővárosban elterjedt hírek szerint Johnson és kormányát elégedetlenséggel tölti el, hogy „diplomáciai fronton” az Egyesült Államok beavatkozási kísérletei a közel-keleti arab államok belügyeibe nem járnak sikerrel. Hitelt érdemlő források szerint a kormányzat különösen azzal elégedetlen, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában az amerikai álláspont milyen gyenge támogatásra talál. Ezért Washington azt tervezi, hogy az eredeti elgondolásoknál jóval kisebb mértékben alkalmaz diplomáciai előkészítést, s „más utakon” kísérli meg az amerikai álláspont érvényesítését. Hogy mit értenek e „más utak” alatt, az sem titok az amerikai fővárosban: változatlanul tartanak az erőfeszítések, hogy valamilyen közös nyugati flottát hozzanak létre elsősorban amerikai és angol hadihajókból, s ezek azután „kíséretül” szolgálnának kereskedelmi hajók részére az Akabai-öböl elleni EAK- blokád áttörésére. A 6. amerikai flotta egységei, amelyek Kréta szigetétől délre éppen most „hadgyakorlatoznak”, a hírek szerint már csupán a Fehér Házból bármelyik pillanatban elhangzandó „jeladásra” várnak, hogy megkezdjék akciójukat. Washingtonban azonban nem hiszik, hogy addig, amíg a „közös nyugati hadiflotta” utolsó simításait nem teszik meg, sorra kerülhetne bármiféle katonai akció a blokád áttörésére az Egyesült Államok részéről. Washington ugyanis változatlanul arra törekszik, hogy esetleg sorra kerülő közel-keleti intervenciójának a közös nyugati fellépés színezetét adja. A. I. A közel-keleti válság a francia parlamentben (Tudósítónk telefonjelentése.) A francia nemzetgyűlésben ■zerda délután a centrista képviselők kormánynyilatkozatot és parlamenti vitát követeltek a feszültté vált közel-keleti helyzetről. Hangsúlyozzák: ha a kormány olyan álláspontot foglal el, amelyet nem akar nyilvános vitán tárgyalni, a házszabályok értelmében tartsanak zárt ülést minden nyilvánosság szigorú kizárásával. A centristák követelésének elfogadásáról vagy elvetéséről rövidesen döntenek. A francia kormány álláspontját éppen egy hete a De Gaulle elnöklete alatt megtartott minisztertanács ülésén a béke keresésében határozta meg, és sem egyik fél mellett, sem ellene nem foglalt állást. Ez megfelel a jelenlegi francia külpolitika irányvonalának, valamint az Izraellel fenntartott jó és a legutóbbi években az arab világgal lényegesen megjavult kapcsolatok stabilizálásának. Azóta semmiféle új tényt nem hoztak nyilvánosságra, amely jelezné e politika megváltozását. A hivatalos vonalon kívül két figyelemre méltó tény is magára vonja a külföldi újságírók figyelmét. Az egyik, hogy a baloldal — elsősorban a Francia Kommunista Párt — sajtója kivételével, amely a válság tárgyalásos megoldása mellett foglal állást, a francia jobboldali és reakciós propaganda egyaránt Izrael melletti szimpátiával tárgyalja — nemritkán meghamisítva vagy elhallgatva — a tényeket. Az ügy ilyen jellegű egyoldalú szemléletében furcsa módon — az amerikai vonal támogatása következtében — egyetértés alakult ki a centristáktól kezdve a De Gaulle elleni összeesküvés miatt körözött és politikai száműzetésben élő volt OAS-vezéren, Soustelle-en át a fasiszta és antiszemita Tixier-Signalcourt-ig. Párizsban abban a kérdésben általában egyöntetűek a vélemények, hogy az arab egység váratlan kialakulása az Egyesült Államok politikájának súlyos kudarca, hiszen Washington a válság kirobbantásánál az arab országok széthúzását, az arab királyságoknak az Egyesült Államokkal való szolidaritását teljesen bizonyosra vette. Kovács István NÉPSZABADSÁG 1967. június 1. csütörtök A RÓMAI CSÚCSTALÁLKOZÓ UTÁN Párizs elégedett az eredménnyel A francia lapok elégedettek a római közös piaci csúcsértekezlet eredményeivel. Az elégedettségre elsősorban az ad okot, hogy De Gaulle tábornoknak sikerült elhárítania azt a követelést, hogy azonnali állásfoglalásra kerüljön sor Nagy-Britannia felvétele kérdésében, valamint az, hogy az újabb csúcstalálkozó és az azt megelőző külügyminiszteri értekezlet megtartásáról szóló megállapodás révén szerény lépést tettek a politikai együttműködés irányába. Az ellentét azonban a franciák és a többi közös piaci partner, különösen a hollandok álláspontja között mind a politikai unió, mind pedig Nagy-Britannia felvétele kérdésében továbbra is megmaradt. A Combat szerint a csúcsértekezlet jobban végződött, mint azt Párizs várhatta. Nagy-Britannia ügye nem váltott ki olyan összecsapást, mint amitől féltek. A megállapodás, hogy újabb csúcsértekezletet tartsanak, kétségkívül De Gaulle tábornok sikere. Úgy látszik, a „hatokat” érzékenyen érintette a súlyos nemzetközi helyzet, és ezért szükségét érezték annak, hogy nézeteiket összehangolják. (MTI) Brandt: Bonn és Párizs ellentétes nézetet vall Anglia tagságáról A Rómából visszaérkezett Brandt külügyminiszter szerdán sajtóértekezletet tartott. A Közös Piac csúcsértekezletéről szólva bevezetőben cáfolta, hogy Bonn nem mondta meg véleményét Nagy-Britannia felvétele kérdésében. Éppen az ellenkező az igazság. Már amikor Kiesinger kancellár De Gaulle elnököt Párizsban meglátogatta, szó volt erről a kérdésről és akkor megállapították, hogy Nagy-Britanniának a Közös Piacba való belépése egyike azoknak a kérdéseknek, amelyekben nincs megegyezés a francia és a nyugatnémet kormány között. Kiesinger Rómában is nyíltan megmondta, mivel véleménykülönbségek vannak ebben a kérdésben, szükség van nyílt, őszinte vitára. Brandt a Közös Piac tíz évéről megvont mérleg kapcsán negatívumként erőssítette, hogy a régebbi várakozással ellentétben nem történt automatikus belenövés a politikai integrációba, sőt a politikai integráció kérdése ma nem aktuális téma. Elmondotta, hogy megegyezés jött létre a Közös Piac, a Montanunió és az Euratom egyesüléséről. Ezentúl például a szénkérdést és az atomenergia-kérdést együttesen lehet kezelni. Jobban megoldható a nyugat-európai technológiai kutatás egyesítése is. Megegyeztek a külügyminiszterek — mondta Brandt — a Közös Piac jövendőbeli elnökének személyében is, a személy nevét azonban csak a jövő héten hozzák nyilvánosságra. (MTI) A lagoszi kormány szankciói az elszakadt Kelet-Nigéria ellen Gowon alezredes, a nigériai szövetségi kormány vezetője több gazdasági szankciót jelentett be az elszakadt kelet-nigériai tartománnyal szemben. Betiltotta az oda irányuló külföldi tranzakciókat, befagyasztotta a kelet-nigériai bankszámlákat és illegálisnak minősítette az ottani bankjegyeket. Ojukwu alezredes, a kedden kikiáltott Biafrai Köztársaság vezetője rádióbeszédet mondott és ebben kijelentette, hogy az új köztársaság kész elfogadni a kihívást. Az Afrikai Egység Szervezetéhez közelálló körökben a Biafrai Köztársaság kikiáltását tragédiának tekintik és az afrikai kontinens egységére mért újabb csapásként értékelik — jelenti Addisz Abebából az AFP. — E körökben attól tartanak, hogy a kelet-nigériai példa ragályos lesz, újabb országrészek fognak leválni a nigériai államszövetségről. A conakryi rádió a Biafrai Köztársaság kikiáltását kommentálva kifejezi aggodalmát, hogy a döntés polgárháborúhoz, a szövetségi állam hívei és a szakadárok közötti összeütközéshez vezethet. A kommentár élesen elítéli Ojukwu döntését. (MTI) Önelnökjelöltek előcsatározása Washingtoni tudósítónktól Dirksen, az USA szenátusa republikánus csoportjának vezetője, akit tüdőgyulladással kezeltek egy washingtoni kórházban, az orvosok intelmei ellenére még felgyógyulása előtt a szenátusba rohant, hogy villámgyors sajtóértekezletet tartson. Az agg republikánus vezér nagy sietségét az magyarázta, hogy nyilvánosságra hoztak egy okmányt, amely felfedte a párton belüli nézeteltéréseket arról, hogy mi legyen a republikánusok hivatalos pártprogramja a vietnami háború kérdésében az 1968-as elnökválasztási hadjáratban. A dokumentum, amelyet a köztársasági párt úgynevezett politikai bizottságának hivatalnokgárdája szerkesztett, rá befejezésének programjával , kapjon zöld utat a Fehér Házba. I Dicksen, aki a vietnami háború kérdésében a köztársasági párti „lojális ellenzék” szószólója, sajtóértekezletén elhatárolta magát a „rebellis” dokumentumtól, s újra Johnson eszkalációs politikájának támogatása mellett szállt síkra. Hasonlóképpen cselekedett több más republikánus honatya is, tudtul adva, hogy a köztársasági hivatalos pártvonal a vietnami háború feltétlen támogatása, s ha egyáltalán bírálatról lehet szó, akkor csupán azért, hogy a kormányzat nem eléggé gyorsan terjeszti ki a háborút. E lázas republikánus ellentámadás azonban nem leplezhette a tényt, hogy a lázadó dokumentum kidolgozására egyáltalán sor kerülhetett. Ez jól tükrözi, hogy az 1968-as elnökválasztási hadjárat előtt egy esztendővel elkeseredett küzdelem folyik a köztársasági párton belül az egyes csoportok, illetve az önelnökjelöltek hívei között azért, hogy az ő nézeteiket fogadtassák el hivatalos pártvonalként 1968-ra. A köztársasági párti stratégák először megpróbálták a háború kérdését teljesen kikapcsolni ezekből az előcsatározásokból, amint azt az 1966-os kongresszusi választásokon tették. A jövő évi elnökválasztási kampányban is egyéb kérdésekben szerették volna megvívni a „csatát” a demokrata párttal. Hamarosan azonban tapasztalniuk kellett, hogy időközben alapvető változás következett be a közvélemény hangulatában az Egyesült Államokban. Így történt, hogy például Romney michigani kormányzónak, akit az 1968-as elnökválasztás legesélyesebb republikánus jelöltjeként tartottak számon, hosszú hónapok kitérő taktikázása után állást kellett foglalnia a vietnami háború kérdésében. S amikor óvatosan megfogalmazott, de az eszkalációs politikát lényegében támogató nyilatkozatát a Fehér Ház örömmel üdvözölte, a közvélemény-kutatások jelezték, hogy Romney csillaga egyszeriben esni kezdett az amerikai belpolitika egén. Szerepet játszott persze ebben a michigani kormányzónak az úgynevezett ,,Goldwater-országban” megtett kísérleti körútja. A szélsőségesen jobboldali középnyugati és északnyugati amerikai államokban Romneyt meglehetősen hűvösen fogadta a republikánus vezetőség. Ezeken a vidékeken az ultrareakciós volt filmszínész Reagannek, Kalifornia republikánus kormányzójának van sikere, de ő viszont Északon és Keleten nem talál támogatásra. A legnagyobb dinamizmust a republikánusok táborában pillanatnyilag Percy illinoisi szenátor és hívei tanúsítják. Percy, aki üstökösként tűnt fel az amerikai politika égboltján, élesen támadja a Johnson-kormányzatot a vietnami háború eszkalációja miatt. „Liberálisnak” nevezett csoportja egyelőre ugyan kisebb- súlyosan elmarasztaló kritikával illeti Johnson elnök vietnami eszkalációs politikáját, s kétségbe vonja, hogy az Egyesült Államoknak egyáltalán fűződnek-e érdekei ehhez az ázsiai háborúhoz. Az okmány szerzői nyilvánvalóan az Egyesült Államokban növekvő háborúellenes hangulatot vették figyelembe, s azt szeretnék elérni, hogy az 1968-as elnökválasztási hadjáratban a republikánusok szakítsanak a vietnami háború támogatásának politikájával. Mint annak idején Eisenhower, aki a koreai háború befejezésének programjával szerezte meg az Egyesült Államok elnöki székét, úgy most arra törekednek, hogy az 1968-as republikánus elnökjelölt a vietnami hábo De Gaulle és Kiesinger a pápánál VI. Pál pápa szerdán fogadta De Gaulle-t. A francia államelnök ebben a minőségében első ízben tett hivatalos látogatást a római katolikus egyház jelenlegi felénél. Az AP értesülése szerint a pápa és De Gaulle az európai egység kérdéséről beszélgetett. A pápa magánkihallgatáson fogadta Kiesinger nyugatnémet kancellárt is. (MTI)