Népszabadság, 1967. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-01 / 179. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XI­­GO fillér NÉPSZABADSÁG 1967. augusztus 1. kedd A HÍ AGYAIK SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XXV. évfolyam, 179. szám Búcsú a papíroktól Nem a minden igazgatáshoz szükséges papírokról van szó, ha­nem azokról az igazolásokról, je­lentésekről, írásos dokumentu­mokról, amelyeket a pesti köznyelv azért nevezett találóan bőrpapíroknak, mert valamilyen hiba, mulasztás esetén meg­menthették a különböző beosz­tású vállalati vezetők „bérét” a súlyosabb következmények­­­től. A túlzottan központosított, utasításokkal történő gazdaságirá­nyításnak sajátos ismérve volt a tipikusan hivatali-irodai módszer, amely mindenekelőtt jelentések­­kel igyekezett dokumentálni a végzett munkát, hogy az megkap­ja a felsőbb szerv elismerését, jó­­előre biztosított aláírásokkal, iga­zolásokkal fedezve az esetleges hibákat, mulasztásokat. Óhatatlan kísérőjelensége volt ez annak a helyzetnek, amelyben az iparirá­­nyító szervek tervmutatószámok­ba sűrített döntései pontosan elő­írták a vállalatoknak, hogy mit, miből, mennyit és mikor gyárt­sanak, csupán a végrehajtás ho­gyanjához adva valamelyes na­gyobb mozgási lehetőségeket. A bürokratikus ellenőrzés ter­melte ki a papír mindennél fon­tosabb szemléletét és gyakorlatát, amely biztonságot adott a kényel­mes, óvatos, a kötöttségekkel jól megférő vezetőknek, de sok ne­hézséget, bosszúságot, lelkiisme­reti válságot okozott azoknak, akiknek kezdeményező alkotó­kedve igyekezett áttörni a túlzott kötöttségek korlátait. A gazdaságirányítás új rend­szerének mind konkrétabban megfogalmazott követelményei azonban arra figyelmeztetnek, hogy lejár a „bőrpapírok” és min­denféle felesleges papírok ideje. A szükségletre való termelés, a rugalmas alkalmazkodás a fo­gyasztók igényeihez, a vállalatok jövedelmező gazdálkodásának a biztosítása, egyszerűen nem fér össze a felelősség olyan formális érvényesülésével, mint amilyet az ilyenfajta papírok jelképeznek. 1968. január 1-től vállalati ha­táskörbe kerül a döntés, hogy mit termeljenek, miből, mennyit, mi­korra gyártsanak, önállóan köt­nek a vállalati vezetők szerződé­seket, adnak fel rendeléseket, vállalnak szállításokat. Hogy jól döntöttek-e, helyesen választot­ták-e meg a gyártmányösszetételt, előrelátóan állapodtak-e meg a ha­táridőben, egyáltalán, hogy kellő eredménnyel végezték-e a mun­kájukat, erről készíthetnek jelen­tést, igazolást százfélét, de semmi­féle papír sem változtathatja meg a vállalati zárómérleg ítéletét. Rossz, veszteséges gazdálkodás esetén semmiféle hasonló mód­szer nem mentesítheti a vállalati vezetőket döntéseik felelőssége és következménye alól, a jövedelme­zőségnek meg éppen nincs szük­sége külön dokumentálásra, iga­zolásokra. Az országgyűlés legutóbbi ülés­szakán sok szó esett arról, hogy milyen szerepük lesz a gazdasá­gi vezetőknek az új mechaniz­mus körülményei közt. Könnyebb lesz-e a dolguk vagy nehezebb — általános érvénnyel aligha lehet ezt megválaszolni. Kinek­­kinek saját magának kell rá megadni a feleletet. Annak, aki túlságosan hozzászokott a felül­ről diktált feladatok mechanikus végrehajtásához, akit a kényel­messég és túlzott óvatosság visz­­szatartott attól, hogy valamivel is többre vállalkozzék, mint amennyit kifejezetten előírtak neki, annak nehezebb lesz meg­szoknia az önálló döntések koc­kázatát és felelősségét. Annak viszont, aki a jobb eredmények kedvéért eddig hadakozott a me­rev előírásokkal, a nehézkes és bátortalan ügyvitellel, könnyebb­séget, nagyobb lehetőséget ad a kötöttségek megszűnése, a dönté­sekhez adott önállóság. Vannak, akik az új mechaniz­mus nagyobb követelményeinek a hangsúlyozásából általában az eddigi vezetői tevékenység lebe­csülését, kritikai elmarasztalását vélik kihallani. Holott senki sem vonhatja kétségbe, hogy volt kü­lönbség, méghozzá lényeges, az egyes vezetők munkája, erőfeszí­tései és eredményei közt, voltak eddig is jó vezetők és voltak gyengébbek is. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az anyagi és erkölcsi elismerés nem min­dig esett egybe a munka valósá­gos hatékonyságával, eredmé­nyességével. A napi tervteljesíté­si érdekeket előnyben részesítő értékelés miatt pl. könnyen ér­hette mellőzés, vagy elmaraszta­lás azokat, akik a mai feladatok mellett a holnapot is szem előtt tartották. A tervmutatókban összponto­suló irányítás és ellenőrzés min­denesetre határt szabott a veze­tői képességek, ambíciók és tö­rekvések kifejtésének. Valahogy úgy, mint ahogy a villamosok sínpályája a villamosvezető tevé­kenységének­­ használta a ha­sonlatot a minap egy beszélgetés során az egyik tapasztalt gazda­sági vezető. Mert a villamosveze­tő — folytatta — nem választhat­ja meg az útirányt, legfeljebb a sebességet fokozhatja vagy csök­kentheti legjobb belátása szerint. Tovább alkalmazva az analógiát, a gazdaságirányítás új rendszeré­ben már a gépkocsi volánjánál ülő vezető önállósága érvényesül, aki megválaszthatja a célhoz ve­zető legrövidebb, legalk­alm­asabb utat, elkerülheti a forgalomkor­látozásokat, torlódásokat, vissza­fordulhat és más útra térhet, ha az célszerűnek látszik. Mint minden hasonlat, ez is sok tekintetben sántíthat, de azért elgondolkoztatóan szemlél­teti a vezetés helyzetében bekö­vetkező változást. Azzal mind­járt ki kell egészíteni, hogy az új mechanizmus is csupán a kedve­ző feltételeket teremti meg a ve­zetői tevékenység színvonalának emeléséhez, végső soron a vezető felkészültségétől, tudásától, gaz­dasági és politikai látókörétől, felelősségérzetétől és bátorságá­tól függ, hogy mennyire tudja a népgazdaság, a vállalati kollek­tíva és a saját javára hasznosítani a kedvező feltételek­et. Az új mechanizmus az eddiginél még inkább meghúzza a választóvona­lat a rátermett, tehetséges és az önállótlan, határozatlan emberek közt. Az utóbbi idők tapasztalatai azt mutatják, hogy a nagyválla­lati vezetők többsége érti az új mechanizmus, az önállóság szab­ta követelményeket, képes és kész azoknak eleget tenni és min­den szívfájdalom nélkül válik meg a papírballaszttól. Mégis ko­rai lenne már örvendezni. A vál­lalatok új helyzetbe kerülnek, de azokon belül még sok helyütt továbbélnek a régi irányítási módszerek. Mindenütt, ahol fi­gyelmen kívül hagyják azt az el­vet, hogy a döntéseket ott kell meghozni, ahol a legtöbb infor­máció és tapasztalat áll rendelke­zésre, ott továbbra is lesz lehető­sége a papírokkal való takarózás­­nak. A vállalati vezetők felelős­ségétől, munkamódszereinek meg­valósításától függ tehát az is, hogy e gúnynévvel illetett papí­rok ne csak a saját, hanem a be­osztottaik tevékenységéből és szemléletéből is végleg eltűnjenek. Sőtér Edit Amerikai légitámadás a VDK fővárosa és gátjai ellen Élénk partizántevékenység • A For­résfalon pusztító tűzvész súlyos veszteségeket okozott A TASZSZ jelenti: A Vietnami Demokratikus Köz­társaság fővárosában hétfő reggel megszólaltak a szirénák. A légel­­hárító csapatok tűzfüggönnyel fo­gadták az amerikai repülőgépek több csoportját. Az utóbbi napok­ban az amerikai repülőgépek mind gyakrabban jelennek meg Hanoi bejáratánál, és Strike min­tájú rakétákkal lövik a város kül­ső peremét. Az amerikaiak az esős évszak küszöbén intenzíven folytatják az észak-vietnami gátak bombázását. Legutóbb Vinh Fnk tartomány­ban, a Kau folyó jobb parti gátját bombázták, minek következtében a gát súlyosan megrongálódott, és öt ember életét vesztette. A dél-vietnami szabadsághar­cosok hétfőre virradóra felrob­bantottak egy hidat a 4-es számú főútvonalon, amely Saigont a Me­­kong deltájával köti össze. Az amerikai tengerészgyalogo­sok zászlóalja vasárnap súlyos veszteségekkel vonult vissza a de­­militarizált övezetből. A tenge­részgyalogosok csütörtökön kezd­ték meg tankokkal és lángszórók­kal támogatott „tisztogató hadmű­veletüket” a Vietnami Demokra­­­­tikus Köztársaságot és Dél-Viet­namot elválasztó fegyvermentes övezetben. Vasárnap a szabadság­harcosok rajtuk ütöttek és a zász­lóalj körülbelül 50 halottat vesz­tett. Az amerikaiaknak csak a légierő bevetésével sikerült bizto­sítani a visszavonulást. A fülöp-szigeti Subic Bay kikö­tőjébe érkezett Forrestal amerikai repülőgép-anyahajó tisztjei kö­zölték, hogy a legénység 129 tagja biztosan életét vesztette. Hét pe­dig eltűnt. A sebesültek száma hatvannégy. Az anyagi kárt 75 millió dollárra becsülik. A 318 méteres hajóóriás fedél­zetein pusztító tűzben 26 harci re­pülőgép megsemmisült, több mint 30 pedig erősen megrongálódott. A Thant ENSZ-főtitkár vasár-Johnson elnök hétfőn rögtön­zött sajtóértekezletet tartott, ame­lyen éles hangon elutasította U Thant ENSZ-főtitkár előző este elhangzott beszédét. U Thant an­nak a véleményének adott kifeje­zést, hogy a vietnami nép olyan harcot vív, amelyhez hasonlót 1775-ben az amerikai nép ví­v­ott az angol gyarmatosítók ellen. Johnson kijelentette: — Nem értek egyet vele (U Thanttal), de semmi kedvem sincs ahhoz, hogy leálljak vitatkozni egy ENSZ- képviselővel, valahányszor az vé­leményt nyilvánít nap beszédet mondott az észak­­karolinai Greensboróban a kvé­­kerek kongresszusán. Vietnamról szólva U Thant éle­sen szem­beszállt azzal az ameri­kai érveléssel, hogy a VDK és a Dél-vietnami Nemzeti Felszaba­­dítási Front erőfeszítései a kom­munista uralom kiterjesztésére irányulnak. Tisztában kell lenni azzal — hangsúlyozta —, hogy a Vietnamban folyó háború nem a kommunizmus ellen vívott vala­miféle keresztes hadjárat, hanem ellenállási küzdelem a nemzeti függetlenségért minden idegen erővel, elsősorban az amerikaiak­kal szemben. Az elnök hangoztatta, változta­tás nélkül folytatni kívánja viet­nami politikáját, annak ellenére, hogy a legutóbbi közvéleményku­­tatások szerint az amerikaiak 52 százaléka elégedetlen a háború irányításával, és ellenzi az Egye­sült Államok Dél-Vietnamban harcoló csapatai létszámának nö­velését. Az elnök hangoztatta, hogy a nem túl távoli jövőben előrelát­hatólag sor kerül a vietnami há­borúban az Egyesült Államok ol­dalán harcoló hat ország és az USA csúcsértekezletére. Johnson durva támadása az ENSZ főtitkára ellen Fock Jenő fogadta a japán külügyminisztert Miki Takeo elutazott Budapestről fekszünk tudományos és kulturál­is téren is. Őszinte, nyílt véle­ménycserét folytattunk a jelenle­­­gi nemzetközi helyzetről is. Ezzel kapcsolatban elsősorban a nemzetközi feszültség enyhíté­sének lehetősége, és a béke fenn­tartása érdekében teendő lépések kerültek szóba. Annak ellenére, hogy különböző társadalmi rend­szerű országok képviselői­ként jöt­tünk össze, úgy látjuk, lehetséges együttműködnünk, méghozzá együttes akciók és kapcsolataink erősítése révén. (­Folytatás 2. oldalon) Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke hétfőn az országházban fogadta Miki Takeo japán kül­ügyminisztert, aki Yagi Masao nagykövet, Kitahara Hideo, a ja­pán külügyminisztérium európai és óceániai hivatalának igazga­tója és Tsurumi Kiyohiko, a kül­ügyminisztérium gazdasági hiva­talának igazgatója társaságában kereste fel a kormány elnökét. A találkozón jelen volt Péter János külügyminiszter és Szigeti Ká­roly, hazánk tokiói nagykövete. A barátságos légkörben lezaj­lott beszélgetésen Fock Jenő és Miki Takeo eszmecserét folytatott a nemzetközi helyzetről, a két or­szág közötti kapcsolatokról, főleg a gazdasági és a kulturális kap­csolatok továbbfejlesztésének le­hetőségeiről. Miki Takeo hétfőn hivatalában meglátogatta dr. Bíró József kül­kereskedelmi minisztert is. Szívé­lyes légkörben eszmecserét foly­tattak a két ország kereskedelmi kapcsolatainak helyzetéről és to­vábbfejlesztésük lehetőségeiről Megállapodtak abban, hogy a megbeszéléseken felvetődött konk­rét kérdéseket mindkét fél beha­tóan tanulmányozza és diplomá­ciai úton lépéseket tesz gyakor­lati megvalósításukra. Fock Jenő, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke fogadta Miki Takeo japán külügyminisztert és kíséretét. Képün­kön balról Miki Takeo, jobbról Fock Jenő és Péter János. (Pálfai Gábor felvétele / MTI Fotó.) A külügyminiszter sajtófogadása Ari­ci Takeo japán külügymi­niszter vasárnap este a Gellért Szállóban találkozott a magyar és a nemzetközi sajtó képviselőivel. Nyilatkozatában teljes megelége­dését fejezte ki magyarországi lá­togatásával kapcsolatban. Meleg szavakkal köszönte meg a ven­dégszeretetet, amelyben kíséreté­vel együtt része volt. — Péter János külügyminiszter úrral folytatott három és fél órás megbeszélésünkön — mondta töb­bek közt — kölcsönös együttmű­ködésünkről volt szó. Elhatároz­tuk, hogy a gazdasági és kereske­delmi kapcsolatok továbbfejlesz­tése érdekében előmozdítjuk de­legációk, személyek cseréjét,­­ az együttműködés kiszélesítésére !.­

Next