Népszabadság, 1967. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-09 / 186. szám
Az építőipar nagy tartaléka: a korszerű termelésszervezés A legutóbbi években meggyorsult az építőipar fejlődése, kiszélesedett műszaki-technikai bázisa, növekedett a nagy tömegben előre gyártott, tipizált fal- és födémszerkezetek részaránya, kedvezőbbek lettek az általános feltételek az ipari, mezőgazdasági és kommunális építési feladatok sikeres elvégzéséhez. A kedvezőbb feltételeket azonban távolról sem sikerült megfelelően hasznosítani, nem utolsósorban azért, mert a kivitelezés nagyrészt hagyományos termelésirányítási, szervezési módszerei akadályozták korszerű építőgépek, előregyártó berendezések és más technikai eszközök gazdaságos kihasználását. Javuló tendenciák a párt és a kormány 1964 februári építőipari határozata óta ugyan már mutatkoznak. A szervezettebb építés nyomán meggyorsult a termelékenység növekedése, javult a gazdaságosság. A küszöbönálló gazdasági reform azonban, különösképpen a beruházási feladatoknak az igények szerinti elvégzése megköveteli, hogy a kivitelező vállalatok szélesebb körben vezessék be a korszerű technika követelményeinek megfelelő termelésszervezési módszereket, s ezzel is biztosítsák a folyamatos munkát, az építési idő lerövidítését, a költségek csökkentését. A szalagszerű módszer előnyei A korszerű építésszervezési módszerek egyik leghatékonyabb és nálunk már eléggé elterjedt formája a szalagszerű termelésszervezés. Ezt a módszert az utóbbi években több kivitelező vállalat sikeresen felhasználta a lakásépítkezések, továbbá az ütés vasútépítések, közműépítkezések stb. meggyorsítására. A szalagszerű termelésszervezés bevezetésének két fő feltétele van: 1. Az azonos jellegű építési feladatok tömegszerűsége és ismétlődése. 2. Állandó létszámú és összetételű szakosított (specializált) brigádok, építésvezetőségek létrehozása meghatározott, folyamatosan ismétlődő feladatok végzésére. Tömegesen és folyamatosan ismétlődhetnek egyrészt olyan azonos jellegű technológiák, mint például a földmunka, a betonozás, a vakolás stb., másrészt azonos típusú építmények, lakóházak, iskolák stb. A szalagszerű szervezés végeredményben az iparban alkalmazott üzemi futószalagnak az építőipar vándorjellegéhez, idényszerűségéhez, a termék helyhez kötöttségéhez való sajátos alkalmazása. A folyamatosan ismétlődő feladatok végzése közben mindinkább növekszik a szakosított brigádok, építésvezetőségek begyakorlottsága, szervezettebben végzik el az egymáshoz kapcsolódó különböző technológiai folyamatokat, jobban kihasználják a gépeket, berendezéseket, javul a minőség, nő a munka termelékenysége. Ez a magyarázata annak, hogy mind több építőipari vállalat tesz erőfeszítéseket a folyamatos építésszervezés bevezetésére. Jellemző, hogy amíg 1963- ban még csak 10 lakásépítésre szakosított szervezet működött az építésügyi tárca építőiparában és ezek mintegy 2400 lakást adtak át, addig tavaly már 25 szakosított építésvezetőség funkcionált, az általuk átadott lakások száma pedig mintegy 8300-ra növekedett, a tervüket csaknem 1200 lakással túlteljesítették. 1963-ban a tárca vállalatai által kivitelezett és átadott lakásoknak még csak 13,2 százaléka, 1966-ban pedig már 46,8 százaléka épült korszerű termelésszervezéssel. Az eredmények értékeléséből kitűnik, hogy a szalagszerű módszert alkalmazó kivitelező vállalatok lényegesen jobban, tervszerűbben készítették elő az építési feladatokat, a munkahelyeken csaknem teljesen megszűntek az úgynevezett szakipari csúcsok, kevésbé torlódtak össze a festő-, a mázoló-, a parkettázó- stb. munkák, s egyenletesebben tudták kihasználni az előre gyártó blokk- és panelüzemek kapacitását, s egyenletesebb ütemben adták át a lakásokat. Átlagos építési idő: tíz hónap Az eredményeket igen jól szemlélteti az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumhoz tartozó Építőipari Főigazgatóság lakásépítő vállalatai által kivitelezett lakóépületek építési idejének alakulása. A lakóépületek építési ideje A szakosított Főigazgatóépítőszerve-sági átlagtetek átlaga S ez még csak megközelítő képet ad a lehetőségekről. Figyelembe kell venni ugyanis, hogy a folyamatos munkát évről évre gyakran akadályozta az anyaghiány, a késedelmesen szolgáltatott tervdokumentáció, az előkészítetlen munkaterület stb. Mindezek következtében előfordult, hogy jól működő és összeszokott építésvezetőségeket, szakosított brigádokat meg kellett szüntetni, s visszaállítani a hagyományos szervezeti formát. A szalagszerű szervezés módszereinek alkalmazása mellett az utóbbi években más korszerű termelésszervezési módszerek kutatására és bevezetésére is sor került. Ilyen volt például a jelentősebb ipari beruházások megvalósításánál alkalmazható és hálódiagramos szervezés és a sorrendprogramozás. A hálódiagramos szervezési módszer matematikai modellek segítségével térben és időben programozza a termelési folyamatokat, „sorolja” az elvégzendő munkákat, hálószerűen, egymással összefüggő lánccal ábrázolja a munkafolyamatoknak logikai és technikai kapcsolatát. Segítségével tehát megállapítható a beruházás optimális kivitelezési ideje, menet közben feltárhatók az egyes feladatok időtartalékai, az erők tervszerűen koncentrálhatók a létesítmény kivitelezésének kritikus pontjaira, az üzem meggyorsítására. Mit hozott a hálódiagram? Az Építésgazdasági és Szervezési Intézet által készített hálódiagramos dokumentáció felhasználásával kezdődött meg még 1965-ben a Gyöngyösi Hőerőmű építése, majd a váci Forte rekonstrukciói, a Székesfehérvári Könnyűfémmű, a Péti Nitrogénmű, s más, összesen huszonöt nagyobb beruházás teljes vagy részleges kivitelezése. Az eredmények igen biztatóak. Tavaly a hálódiagramos szervezési módszer alkalmazásának jelentős része volt például a Nagykőrösi Konzervgyár, a Dunamenti Hőerőmű tervezettnél gyorsabb építésében. A Szentendrei Papírgyár kivitelezésénél öt hónapot sikerült megtakarítani, azaz a tervezettnél ennyi idővel előbb adták át a létesítményeket. Kedvezőek az idei tapasztalatok is: 1967-ben már 32 nagyobb beruházás építése a hálódiagramos szervezési módszer segítségével történik. A több évi, régebbi tapasztalatok s a legújabb kísérletek is egyaránt bizonyítják: a szakszerűen és hozzáértéssel alkalmazott korszerű szervezési módszerekkel lényegesen javítható a beruházások gazdasági tervezése és előkészítése, jobban megteremthető az összhang a beruházók, a tervezők, valamint a kivitelezők együttműködésében. Általában javul az építkezések vállalati előkészítése, nagyobb rendben folyhat a kivitelezés minden mozzanata, egyenletesebbé tehető a kapacitások terhelése, beleértve az emberek, a brigádok és építésvezetők munkáját is, s mindez egyaránt hasznos a vállalatoknak , a népgazdaságnak is. Gondoljanak a jövőre A fentiek ellenére még ma sem mondhatjuk, hogy a termelésszervezés korszerű módszereinek már „zöld útja” lenne az építőiparban. Az egyik legfőbb akadály a megszokottság, a régi ad hoc szervezési módszerekhez való ragaszkodás, a szervezést és a gazdaságosságot csak másodlagosnak tekintő egyoldalú műszaki szemlélet. A gazdasági reform életbe lépésével a kivitelező vállalatok anyagi érdekei még inkább megkövetelik majd az objektív és szubjektív akadályok elhárítását, még inkább sürgetik, hogy gazdasági, szervezési és műszaki szakemberek együttes erővel törekedjenek a vállalatok profitjának megfelelő hatékony termelésszervezési módszerek bevezetésére. A korszerű szervezési programok előkészítése rendkívül munkaigényes, sokszor több hónapig is eltartó feladat. Megkönnyíti és meggyorsíthatja ezt a munkát, ha a kivitelező vállalatok mielőbb igénylik az Építésgazdasági és Szervezési Intézet tapasztalt szakembergárdájának segítségét. A korszerű szervezés olyan tartalék, amely már a gazdasági reform bevezetésének első esztendejében is igen nagy mértékben segítheti az építőipart, a népgazdaság, a lakosság életbevágóan fontos építési igényeinek jobb kielégítésében. Dr. Grózsi József hónapépület hónap/épület 1984. 11,4 9,8 1985. 11,9 19,1 1989. 11,9 10,2 Tanulmányok a híradástechnikai iparról A Híradástechnikai Tudományos Egyesület megjelentette 1966-os évkönyvét. Az egyesület új vezetősége határozta el, hogy az idén először, a jövőben rendszeresen évente összegezi az iparág eredményeit, feladatait. A mű szerkesztői, számolva a késedelmes kiadással, olyan kézikönyvet igyekeztek a szakma dolgozóinak kezébe adni, amely mindazt tartalmazza, amit az iparágról tudni kell. Az egyesületi élet ismertetésén túl több érdekes — és tegyük hozzá, közérthető — tanulmány foglalkozik az elektronika fejlődésének modern irányzataival (a mágneses jelrögzítéssel, a tranzisztorok, a diódák szerepével stb.), az időszerű műszakigazdasági feladatokkal. Külön írások elemzik a hazai alkatrészgyártás, a tartós fogyasztási cikkek (rádió, tv, magnetofon) és a nagy berendezések termelésének helyzetét. A kézikönyv egy része lexikális részletességgel ismerteti a magyar híradástechnikai ipar történetét. Több érdekes dokumentumot, fényképet közölnek a hazai üzemek kialakulásáról, az első világraszóló hírközlő gyártmányainkról. Az olvasó olyan adatokat is megismerhet az iparág legújabb kori történetéből, kik és mikor kaptak Kossuth-díjat, illetve nyertek tudományos fokozatot. Az iparág akadémikusainak székfoglaló beszédeit is tartalmazza a Híradástechnikai Tudományos Egyesület évkönyve. Forgóalap-rendezés az állami vállalatoknál A gazdasági mechanizmus reformjának előkészítése során határozat született az állami vállalatok forgóalapjainak kiegészítéséről. " Közismert, hogy a vállalatoknak gazdasági céljaik megvalósításához forgóeszközökre (anyagok, félkész és késztermékek stb.) van szükségük. E forgóeszközök finanszírozása történhet a vállalat saját pénzéből vagy kölcsönből. Magas a bankhitel aránya A vállalati saját pénz (forgóalap) a forgóeszköz-finanszírozásra felhasznált összes pénzeszközöknek jelenleg mintegy 40%-át teszi ki, a többit a vállalat hitelként a banktól kapja. Ez a körülmény erősen korlátozta a vállalatok pénzügyi önállóságát. A forgóalap nagysága (hozzászámítva a vállalati egyéb saját pénzforrásokat is) ugyanis lényegében meghatározza a vállalat saját pénzeszközei terhére vállalható kockázat mértékét. Ha a bankhitel a vállalat pénzszükségletéből túlságosan nagy részt finanszíroz, akkor a vállalat jóformán minden üzleti vállalkozásában a bank is részt vesz. A forgóalap-kiegészítés célja tehát: az önálló vállalati gazdálkodás feltételeinek megteremtése a forgóeszközök tekintetében, a forgóalapot ennek figyelembevételével kell megállapítani. A termelésieszköz-kereskedelmi vállalatoknál, a külkereskedelmi vállalatoknál 1968. január 1-ével nem lesz forgóalap-rendezés. Ennek az a magyarázata, hogy az új gazdasági mechanizmus mindkét területen olyan nagy változásokat eredményez, melyek nem teszik lehetővé, hogy számszerűsítsék e vállalatok forgóalap-szükségletét A jelenlegi készletezővállalatok ugyanis termelésieszköz-kereskedelmi vállalatokká alakulnak át Funkciójuk és tevékenységi módszerük az új körülmények között lényegesen megváltozik és működésükre elsősorban a kereskedelmi módszerek lesznek jellemzők. Elég csak arra utalni, hogy jelentősen befolyásolja e vállalatok készleteinek nagyságrendjét és pénzszükségletét az, hogy a beszerzés és eladás jelenlegi kötöttségeinek feloldása után milyen kapcsolatok alakulnak ki a termelők és vevők között, milyen nagyságrendű lesz a termelőiktől való közvetlen vásárlás, a bizományi eladásra átadott áruk aránya stb. A várható nagy és előre ki nem számítható változások miatt a termelésieszköz-kereskedelmi vállalatoknál egy-két évvel később történik majd a forgóalap-rendezés. (A jelenleg készletezést is ellátó iparvállalatok, amennyiben a jövőben is ellátnak termelésieszköz-kereskedelmi tevékenységet, ehhez megfelelő forgóalap-kiegészítést kapnak.) A külkereskedelmi vállalatoknál az iparvállalatok közvetlen exportjogának jelentős kiszélesítése és a bizományi eladás szervezeti formáinak várható térhódítása feltehetően ugyancsak lényegesen megváltoztatja a külkereskedelem saját készleteinek nagyságrendjét. A külkereskedelmi vállalatoknál ezért a reform életbe lépése után egy-két évvel — a feltételek létrejöttének megfelelően — kerül sor a forgóalaprendezésre. 78-80 százalék saját forrásból A forgóalap-rendezés fő kérdése következésképpen az, hogy mennyi kiegészítést kell adni a meglevő forgóalapokhoz, hogy az intézkedés valóban a kívánt célt szolgálja. Világos, hogy nem kell — sőt nem szabad — annyi forgóalap-kiegészítést adni, mely fedezetet nyújt a vállalatoknál ma meglevő összes forgóeszközökre. Azok nagy részét ugyanis a készletek teszik ki és közismert, hogy a vállalati készletek állománya magas. Részben amiatt, mert a vállalatok többségének nem kielégítő a készletgazdálkodása, részben, mert az anyag- és termékforgalmazásnál eddig fennálló kötöttségek akadályozták a beszerzés és eladás természetes útjait. Emellett az új mechanizmus körülményei között reálisan elvárható, hogy a vállalati készletek kisebb mértékben növekednek, mint eddig, a vállalatok saját pénzeszközei viszont az eddiginél gyorsabb ütemben képződnek. A túlzott forgóalap-kiegészítés felesleges pénzbőséget teremtene a vállalatoknál, s ez zavart okozhat elsősorban a termelési eszközök piacán. A számítások és a várható tendenciák alapján a Gazdasági Bizottság úgy határozott, hogy a vállalatok meglevő forgóalaphitelével kell 1968. január 1-ével a forgóalapokat kiegészíteni. A rendezés eredményeként az iparvállalatoknál az összes forgóeszközök kb. 60°/%-át forgóalap fedezi, melynek aránya az egyéb vállalati saját forrásokkal együtt kb. 78—80%-ra nő. A rendezés mikéntje Ezzel a módszerrel egészítik ki a forgóalapokat az állami iparban, az állami mezőgazdaságban, közlekedésben, építőiparban és az ún. egyéb ágazatokban is. Az élelmiszeriparban és a felvásárlással foglalkozó állami vállalatoknál külön figyelembe kell venni az idényszerűséget. Azoknál a vállalatoknál, amelyeknél a gazdálkodás idényszerű, a forgóalapot a havi legalacsonyabb hitel igénybevételének szintjére kell kiegészíteni. A folyamatosan termelő vállalatoknál azonban e területen is a rendezést az állami iparéval azonos módon kell végrehajtani. A belkereskedelmi vállalatoknál igen nagy a szóródás a tekintetben, hogy mennyi a forgóeszközök finanszírozásába bevonható egyéb vállalati pénzforrás. Ott, ahol ennek részaránya az átlagosat jelentősen meghaladja (pl. élelmiszer-kereskedelem). Tájékoztatás november 30-ig A külkereskedelmi tevékenységben várható változások az önálló exportjoggal nem rendelkező iparvállalatoknál is problémákat okoznak a forgóalap-rendezésnél. Amennyiben egy iparvállalat bizományba adja át áruját külkereskedelmi vállalatnak, az eladásig neki kell gondoskodnia az áru finanszírozásáról. Ahol a bizományosi rendszer nagymértékben és tartósan alakul ki, szükséges lehet, hogy az iparvállalatoknál egészítsük ki a forgóalapot Ezt ugyancsak egy-két évi gyakorlat után lehet megítélni és számszerűsíteni. Az építőipari kivitelező vállalatok forgóalapját csak részben egészítik ki. Jelenleg ugyanis csak az anyagkészleteiket lehet megbízhatóan figyelembe venni és ennek erejéig történik forgóalap-rendezés. Befejezetlen termelésük állományát abból a szempontból kell majd később megvizsgálni, hogy az új elszámolási rend milyen hitelszükségletet idéz elő az építőipari vállalatoknál és ezt kell a további forgóalap-rendezés alapjául venni. Számolt a határozat azokkal a vállalatokkal is, amelyeknél 1968. január 1-vel nem lesz forgóalaprendezés. Ők sem kerülnek hátrányos helyzetbe, mert állandóan lekötött forgóeszköz-szükségletük mértékéig olyan forgóalaphitelt kapnak, melynek kamatlába az eszközlekötési járulékkal egyenlő. (A hitellel finanszírozott eszközök után eszközlekötési járulékot nem kell fizetni.) Mindeddig az állami vállalatokról beszéltünk. Hozzátehetjük, hogy a SZÖVOSZ és az OKISZ irányítása alatt működő gazdálkodószervek forgóalapját az állami vállalatoknál alkalmazott elvek szerint rendezik. A forgóalap-rendezés munkálatai széles körben folynak és a szükséges intézkedések megtörténtek annak érdekében, hogy a vállalatokat legkésőbb november 30-ig tájékoztatni lehessen a részükre jóváhagyott féruikról. Pulai Miklós