Népszabadság, 1967. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-09 / 186. szám
1967. augusztus 9. szerda NÉPSZABADSÁG NEVELÉSRŐL A nevelésben nincs szünidő A nyár csak részben a pihenés ideje, legalább ugyanakkora szerep jut benne a tervezésnek is. A tanár a jövő tanév feladatain gondolkodik, a szülők a nyári tapasztalatok alapján elhatározásokat tesznek, miben, hol fognak változtatni nevelésük eddigi gyakorlatában. Ezután szigorúbb leszek — mondja az édesapa. Többször ellenőrzöm, hogy elkészült-e leckéivel — fogadja az édesanya. Tervez a gyermek is. „No, jövőre jobban megnyomom" — ígérgeti. A szándékokkal tehát nincs hiba, az eredmény viszont igen gyakran nincs összehangban velük. Hányszor hangzik el egyegy családban: tőlem csak jót láthatott, én igazán jót akartam neki! A keserű csalódás fogalmazódik meg ezekben a mondatokban: szándékom ellenére rossz lett az eredmény. Ahhoz, hogy ezt az ellentmondást feloldhassuk, figyelembe kell vennünk, hogy a nevelésben három tényező játssza a leglényegesebb szerepet: a cél, az eszköz és a feltétel. Ha egy elhatározás, alapjában helyes szándék nem vezet a kívánt eredményhez, valahol e három tényező közül kell a hibát megkeresnünk. Lehet, hogy már a célt hibásan jelöltük meg, mert a kitűzött cél csak a mi célunk volt, és nem találkozott az érdekeltnek, fiúnknak, lányunknak a tetszésével. A pályaválasztásban gyakori jelenség, hogy a szülők választanak, a gyereknek pedig semmi kedve sincs hozzá, hogy az adott pályán töltse életét. S előfordulhat ugyanez az élet más vonatkozásaiban is. Gyakoribb azonban, hogy a hibát az eszközök megválasztásában követik el a szülők. Minthogy a szándék rendszerint egyéni, egyéniek a megvalósítására törekvő eszközök is. Egyéni az édesapa, az édesanya, sőt a nagyszülők és a gyerek nevelésében többkevesebb szerepet játszó rokonok részéről is. A gyerekek nevelésében talán a leggyakoribb hiba, hogy ezek az egyéni eszközök a legritkábban alkotnak pedagógiaiig egységet. Az apa szigorú, mert véleménye szerint csak a szigor vezet célhoz. Az anya elnéző, mert szerinte szeretettel többet lehet mindennél elérni. A nagyszülők szeretnék magukhoz édesgetni az unokákat, ezért néha bizony olyanokat is megengednek nekik, aminek helyességében már maguk sincsenek meggyőződve. A papa büszke, hogy önálló a fia, a mama féltékenyen lesi minden lépését. Ki merne arra vállalkozni, hogy a sokszínű élet teljességét csokorba gyűjtse ebből a szempontból? De ki vállalkozna arra is, hogy eldöntse, vajon közülük kinek adjon — alapvonásaiban — igazat? Reménytelen vállalkozás lenne, hiszen esetről esetre kellene a tetteket és motívumait elemezni! Egy azonban biztos! Külön-külön mindegyik út vezetett volna valahova, együtt azonban csak zűrzavart idézhettek elő! A nyári tervezéskor éppen ezért nem árt arra is gondolni, hogy a szándékok kifejezése még semmi. Családi körben beszélgetni kel az eszközök, a követelményrendszer összehangolásáról is. Arról, hogy amit az apa tilt, a mama seengedje meg, még akkor sem, ha szubjektíve úgy véli: ebben az apának nincs igaza. Ilyenkor nem elégtétel, ha egy idő múlva felkiálthatunk, mégis nekem volt igazam! A látszólagos igazolás ugyanis tévedésen nyugszik. Az eredményt nem az édesapa vagy az édesanya önmagában téves nézete hozta létre, hanem a kettőjük közti nézeteltérés, amelynek pillanatnyi haszonélvezője, majd következményeinek viselője a gyerek. De beszélnünk kell arról is, hányszor követünk el hibát eszmények rombolása és hamis illúziók táplálása révén. Eszmények illúziók a nevelés eszközrendszerében fontos szerepet játszhatnak. De semmi esetre sem akkor, ha a család egyik tagja letorkolja a másikat. Ha például az apa arra inti gyermekét: tanulj fiam, mert kellő pontot kell szerezned a felvételhez. A mama pedig közbeszól: jobb lenne, ha szólnál a gyerek érdekében X. Y.-nak!... A nyári szünidőben sok veszélyt hordoz magában a gyerekek felfokozott szórakozási igénye. Nem helyes, ha azon a címen, hogy most szünidő van, hadd szórakozzék a gyerek — már egy-egy 15—16 éves fiatal is hetenként két-három alkalommal vesz részt nem éppen olcsó nyilvános szórakozásokon. Nem helyes, ha erre a célra, hol a papától, hol a mamától kér 10—20 forintot, még kevésbé helyes azonban, ha egyikük tiltakozik ellene, másikuk pedig titokban odaadja neki a pénzt. A könnyű élet illúzióját legjobban a munka nélkül biztosított szórakozások táplálhatják ifjúságunkban. Meggyőződésem, hogy a nevelés igen sok szempontból a helyes reagálások művészete. Ez két vonatkozásban is érdekes mindannyiunk számára. Egyrészt fel kell ismernünk, hogy egy adott pillanatban miképp értékeljük gyermekeink megnyilvánulásait: reagálásunk a tettes harmóniában legyen! Néha legjobb, ha dolgokat észrevétlenül hagyunk. Máskor, ha azonnal szigorral csapunk le. Ismét máskor néhány megértő szó a legcélravezetőbb eszköz. Mindig hiba azonban, ha ágyúval lövöldözünk verebekre, ha kis hibára túl harsány a felháborodásunk, s jelenetet rendezünk olyan esetben, amikor súlyát semmiképp sem érezheti a gyerek. Másrészről viszont ez követeli meg tőlünk, hogy gyerekeink minél alaposabb megismerésére törekedjünk. Erre a nyári szünidő különböző alkalmi, meghitt együttlétei, kirándulásai kedvező lehetőségeket teremtenek. No persze, csak akkor, ha nem feledkezünk meg róla! Kétségtelen ugyanis, hogy gyerekeinkben azonos megnyilvánulásaink különböző visszhangot keltenek. Az egyiknél az erélyes szó, a szigor vezet célhoz, a másikban ugyanez ellenállást, dacot vált ki. Az egyik szereti, ha mindent megmagyarázunk neki, a másik kétségbeesve menekül „prédikációink” elől. Azt mondtuk, három tényező játszik fontos szerepet a nevelésben : a cél, az eszköz és a feltétel. Ha az eszközök között nyomatékosan hangsúlyozzuk a nevelésben szerepet igénylők összehangoltságát, a feltételek között sem árt, ha egy-egy személy harmóniáját igényeljük. Ne csodálkozzék az eredménytelenségen az, aki önmagával sincs összhangban, s naponta mást mond ugyanarról, vagy aszerint változtatja gondolatait, hogy kivel beszél. Ezért a nyári szünidőben újabb nevelési feladatként áll előttünk önmagunk megismerése, saját egyéniségünk tisztázása. Ha Makarenko szerint minden nevelés előbbutóbb önneveléssé változik, akkor a tétel másik oldalaként minden nevelői hatás feltétele, milyen mértékben támaszkodik önnevelésre. A gyerek nem szobrot akar bennünk látni, de igényli, hogy mi magunk cselekedjük mindazt, amit követelünk tőle. Még csaknem egy hónap választ el minket a tanév megkezdésétől. Szünidő van. A nevelésben azonban nem ismerhetünk szüneteket. Tervezésünkkel, eszközeink összehangolásával és szünidei tetteinkkel most is építjük vagy romboljuk az utat, amely ahhoz a célunkhoz vezet, hogy gyermekeink nevelésében szándékaink és eredményeink egybeessenek vagy legalább megközelítsék egymást. Dr. Kerékgyártó Imre vezető felügyelő, Budapest A hetvenéves Fábry Zoltán kitüntetése kedden Antonín Novotny köztársasági elnök megbízásából Vasil Bilak Szlovákia Kommunista Pártja elnökségének tagja és a külügyi bizottság titkára, Kassa melletti otthonában átnyújtotta Fábry Zoltánnak, a csehszlovákiai magyar irodalom legjelentősebb képviselőjének a Munkaérdemrend kitüntetést. A magas elismerést Fábry Zoltán egész élete művéért, a forradalmi és antifasiszta mozgalomban kifejtett tevékenységéért kapta, 70. születésnapja alkalmából. Külföldön vendégszerepel a Fővárosi Operettszínház Külföldi vendégszereplésre indultak kedden a Fővárosi Operettszínház autóbuszai a Nagymező utcából: vendégjátékuk első állomása a Trieszt. Kálmán Imre Csárdáskirálynő és Marica grófnő című operettjét mutatja be a társulat, a San Giusto szabadtéri színpadon. Ezután részt vesznek a hagyományos ljubljanai nemzetközi zenei fesztiválon, és kétszer lépnek közönség elé Opatijátban. Hazatérve, a 120 tagú társulat szeptember 14-én kezdi meg az évadot (MTI) KULTURÁLIS HÍREK BUDAPEST ÚJ SZÍNHÁZA, a Pesti Színház, Weingarten A nyár című színműve után José Triana kubai író Gyilkosok éjszakája című drámáját mutatja be, amelyik díjat nyert a latin-amerikai színházi fesztiválon.ÜtMEZŐKÖVESDEN SZOMBATON NYÍLIK MEG az ötödik Kisjankó Bori emlékverseny alkalmából az elmúlt négy év országos pályázatainak díjazott munkáit bemutató kiállítás. A MÉNFŐCSANAKON TAVASZSZAL kezdődtek meg az időszámítás előtti III. és II. századiból származó kelta sírok feltárása. Az ásatások első szakasza most befejeződött. ^ ELHUNYT VLAGYIMIR GELFREJH PROFESSZOR, a szovjet építészeti iskola egyik megalapítója. Nevéhez fűződik a Szmolnij oszlopcsarnoka, a moszkvai Lenin-könyvtár és a szovjet külügyminisztérium épülete, valamint több moszkvai metróállomás tervezése. ÁPItILY LAJOS I 1887—1967 Kassák Lajos is Füst Milán után a nagy nemzedék, az élő irodalmi múlt megint szegényebb lett: Áprily Lajos is itthagyott bennünket. Tízezrek ismerőse volt, szinte személyes ismerőse azoknak is, akik talán sohasem látták szikár alakját, világra, emberekre, fiatalabb és idősebb pályatársakra, tanítványokra és olvasókra mindig annyi szeretettel, figyelemmel néző tekintetét. Míves mester volt a szó legnemesebb értelmében, „aurifaber”, aranymíves, mint szellemi ősének vallott ötvös őse, mestere a hamis hang nélkül zengő formának, a makulátlanul tökéletesre munkált soroknak, a zavartalanul zenélő rímeknek, a pontos képeknek, a hibátlanul végleges fogalmazásnak. Költészete nem a zenekarok viharzásával szólt, hanem a magános havasi fuvolaszó megrendítő tisztaságával. Áttetsző és üdítő, mint az annyiszor megénekelt hegyi patakok, s váratlan mélységeket villantó, mint a rejtett tengerszemek. Haláláig nem szűnő megrendült áhítattal bolyongott a természetben, otthonosan hajolt a világ apró dolgai fölé, személyes ismerősei voltak a cinkék, pirókok, gyurgyalagok, „a rumlánggal égő őszi kikericsek”, a „napos gyepen fehér fénnyel vakító vászon”, a változó évszakok újra és újra visszatérő, s mindig új fénnyel ragyogó képei. Az ember ősi megindultságát érezte és énekelte a vigasztaló szépség láttán A jelenségekben „élet-halál üzekedő játékait" csodálta, lírája legszebb darabjaiban „mélyebb titkok felé ásott”, megérezte és meg tudta éreztetni „a végtelenség fenyves illatát". Sikerült neki a költészet ősi varázslata: a változóban megragadni az állandót, azt a pillanatot, amikor „a ragadozó idő áll, mint az ölyv a levegőben”. Költői életműve egy fél évszázadnál is nagyobb időt ível át, és ha sokszorosan átszűrve, átlényegítve is, a viharos korszak ott sejlik szemérmes fájdalmában, hangfogós jajszavában: „A jeb, mit rajtam vad kor ökle zúzott, sötét heggé simult minden dalon” — vallja egyik versében. Az alkotómunka megszállottja volt, úgyszólván az utolsó pillanatig dolgozott, mihelyt kitavaszodott, ment ki kedves visegrádi házába, hogy új titkokat tanuljon, új szépségekről valljon. Késő öregkorában még egyszer gazdagon kivirágzott lírája egy tartalmas élet mélységeivel ragyog. Nemcsak lírai életművet hagyott maga után: a nagy műfordítók közé tartozott, ő alkotta meg a felülmúlhatatlan magyar Anyegint, a magyar Turgenye- Vet, a világirodalom számtalan remeke szól az ő szavával. Megmért, meglátott minden szót, sosem lankadt el a tökéletes megoldásért való küzdelemben. Megindultan emlékezünk füsttelenül lobogó szellemére, szerény, meleg emberségére, tisztaságára. Lator László Újdonságok a kiskőrösi Petőfi-házban Tizenötezer látogatót fogadott már az idén Kiskőrösön Petőfi Sándor nyitott kéményű, nádfedeles szülőháza, amelyben 1385 óta vezetnek rendszeresen vendégkönyvet. Eddig 31 vaskos könyv lapjai teltek meg a Petőfitisztelők aláírásával. Évente átlagosan 22 000—23 000-en lépik át a ház küszöbét. Sokan hosszú bejegyzésekkel adnak hangot a költő iránt érzett csodálatuknak. A Petőfi-ház egyébként újdonságokkal is gyarapodott. Ide került a költő első szobra, Gerendai Lajos helybeli kőfaragómester munkája 1861-ből. A mellszobor eddig a község egyik közterét díszítette. A költő kéziratai és művei mellett helyezték el — másolatban — a pápai református kollégium anyakönyvének azt a lapját, amelyre Petőfi saját kezűleg vezette rá személyi adatait, egyebek között azt is, hogy Kiskőrösön született. GONDOLATOK A STESPERNYŐI HOZT A TÁNCDALFESZTIVÁL izgalmait már mások bőségesen ecsetelték, így a televíziós esemény Lessing: Minna von Barnhelm című vígjátékának a filmváltozata volt. Pontosabban: Minna von Ramhelm helyett írjunk magyarul Ramhelmi Minnát. Vígjáték helyett középfajú színművet, de még így is zavarban vagyunk, miként határozzuk meg Lessing művének filmszalagra vett előadásért: filmnek nem film, tv-drámának sem felel meg, leginkább akkor járunk közel a műfajhoz, ha azt mondjuk, hogy Ludwig Cremer a nyugatnémet televízió számára egy stúdióban felvett színházi előadást állított össze nem sok ötlettel, még kevesebb beleérzőképességgel és stílusérzékkel, s Johanna von Kocziannal, a bájos, de unalmas színésznővel a címszerepben. Gotthold Ephraim Lessing (1729— 1781) papnak készült, majd orvosnak. Berlinben megismerkedett és barátságot kötött Voltaireval. Nagy Frigyes elfranciásodott kultúrájú udvaránaklegnagyobb tekintélyével. Majd összekülönbözvén a nagy franciával, ellenségekké váltak. A felvilágosodás nagy francia gondolkodója nem volt rest, és „telibefúrta” Lessinget Nagy Frigyesnél. Több éves létbizonytalanság és nyomor következett. Néhány évig a hamburgi színháznál vállalt anyagilag kevéssé, de világirodalmi hírnév tekintetében jól jövedelmező állást. Lessing kritikai működése megszabadította a német drámairodalmat a francia hatástól. Megtagadta az arisztotelészi hármasegységet és helyébe Shakespeare drámáit állította példaképül. Tulajdonképpen Diderot követője volt, aki a polgári dráma elméleti alapjait rakta le, elméletben is, gyakorlatban is nagyobb sikerrel, mint Diderot. Négy drámája (az angol hatásra íródott és angol környezetben játszódó Miss Sara Sampson, vígjátéka: a Barnhelmi Minna, tragédiája: az Emília Galotti és a Bölcs Náthán), a német felvilágosodás nagyszerű drámai kifejezői, a polgári dráma korszakjelölő alkotásai. A kritikus és esztéta Lessing drámáira is a mindent átvilágító ész a jellemző. Drámái nem anynyira költőiek, mint amennyire szilárd a konstrukciójuk. Kevesebb bennük a líra, mint a kiszámítottság. Hűvös, de tökéletes darabok, amelyeket itt-ott még manapság is színpadra szoktak vinni, többnyire sikerrel. Az utolsó két évtized legtöbbet játszott német klasszikus színműve éppen a Barnhelmi Minna, amelynek olykor bohózatlan kusza cselekményében sok vidámságot ugyan már nem látunk, mégis, az egyik legnépszerűbb és legtöbbször műsorra tűzött német dráma mindkét Németországban. Az érdeklődés és a siker oka abban rejlik, hogy a darab a hétéves háború szörnyűségei után játszódik a kis fejedelemségekre szakított Németországban. Egy bájos és szeretetre méltó szász leány — a címszereplő — keresd a háborút kiszolgált szívszerelmét, a porosz Tellheim őrnagyot, aki nemes szívű, gőgös, makacs, méltóságteljes és önérzetes. A kritikus is csak leküzdhetetlen unalmat érzett a kötelező iskolai olvasmányok szemléltető stílusában megrendezett tv-film nézése közben. Az sem nyújtott semmi élvezetet, ha abban a kis évődésben, amiMinna és a holland Riccaut között zajlik le — a kisasszony Franciaországban beszél ugyan franciául, de itt, Poroszországban csak az anyanyelvén hajlandó —, az elfranciásodott XVIII. századi német szellem elleni lázadást fedezhetjük fel, azt, amit a magyar vígjáték történetében Bessenyeitől Csokonain és Kisfaludyn át ismerhetünk. Szombat estére azonban már ez a figura sem volt a nemzeti függetlenség és nemzeti nyelv komikai szószólója csupán Theo Lingennek adott alkalmat egy franciamajmoló pojáca mulatságos megformálására. Lingen volt a fogadóst játszó Bum Krüger mellett az előadás zavartalan színészi teljesítményt nyújtó szereplője. (Tegyük hozzá, hogy a magyar szinkron, az amúgy is élvezhetetlent még élvezhetetlenebbé tette.) M. G. P. f