Népszabadság, 1967. szeptember (25. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-12 / 215. szám
nk Leó Fali: Pompadour a törekvés ezúttal sikerrel járt. Dicséret illeti az egész együttest. Operettbemutató: ismét egy tecje kivált az MRT szimfonikusaiterülete a rádiónak, ahol előnyben valamint Balassa Sándor zenei és lehet a színházakkal szemben. László Endre prózai rendezőt. Olyan szereplőgárdát választ, amilyet akar; nincs stabil társa- Színházi lathoz kötve, amelyet a legszükségesebb esetben is csak egy-két Színházi sajtónk sajnálatosan vendégszereplővel lehet kibővítő- szegény, mindenesetre jóval élni amott. Megteheti például, marad a szakma és a közönség hogy csupa operaénekest hív meg igénye mögött. Örömmel kell adegy egyszerű daljáték-produkció- vözölnünk ezért minden új próhoz: mikor engedheti ezt meg mabálkozást, s így ezt a legújabb gának akár az Operettszínház is? „orgánumot” is, amely feladatául Megteheti, hogy a dialógusok és a színházi szakmának és azakmondásához a legkiválóbb prózai duális drámai problémáknak megszínészeket hívja meg, így a ze ismertetését és népszerűsítését nés színházakban annyit vitatott tűzte ki. A vasárnap elhangzott szövegérthetőség is megjavul, s első szám sikeresnek mondható: követni tudjuk a cselekményt, a nyári szezonról is, az induló őszi Mindez az előadás karakterét is évadról is részletesen beszámol, megváltoztatja, közérthetőbb, hi- vendégoldalán pedig és váratlan bátlanabb, nemesebb anyagot ka- szenzációként megszólaltatta az pünk (s ezzel módot akár arra is, épp hazánkban tartózkodó Lenhogy magát az operettproblémát győr Menyhértet. A magazinban reálisabban ítéljük meg). gyűjthető műfajok számát azon-Váradi Hédi, Pécsi Sándor, Babán talán még tovább lehetne szalázs Samu, Bodrogi Gyula, Kibédi porítani (a műsorban túltengtek a Ervin, azután: Házy Erzsébet, riportok, s nem is volt mind iga-Szirmay Márta, Koltay Valéria, tán frappáns), s egy-két szeren- Külkey László, Kishegyi Árpád, esős ötlettel az egész adást ma- Palcsó Sándor — a rádió Pompa- tatósabbá lehetne tenni. Minderre dour felújításának parádés íze azonban bőven lesz még idő, reposztása ugyancsak garancia a ikerre. így is volt: a Strauss után Csendes Doni generáció, „a bécsi operettlasszikus másodvonala” kiváló A Nobel-díjas szovjet író regéképviselőjének, Leó Falinak vinyének dramatizálásával alighaságsikert aratott operettje legjobb nem idei legnagyobb vállalkoerényeivel csillogott e felújítás- zájába fogott az irodalmi osztály, bán: zenei anyagának hajlékony- Már a kezdeményezés bátorságaságával és játékosságával, szőve is tiszteletre méltó, ilyen hatalmagének könnyed iróniájával. Falssan hömpölygő epikus anyagot a még meg tudta oldani, ami utána rövid formákat kedvelő rádióra már csak elvétve sikerült: a tér alkalmazni, ez sok veszélyt rejt ténelmi miliőben, habár hajdani, magában. A folytatásokban közbe mégis valós életérzések visszavetített Solohov-mű eddig elhangfényét adta, a szövegkönyv kreázott két adása arra enged követnis fordulatait pedig jókedvű lákeztetni, hogy a próba ezúttal, hatékossággal hidalta át, nem is egy csapásra, mégis sikere a népszerű könnyűzenei prograkt: örömmel köszöntjük tehát a dukcióiban a rádió széles tömegek tíz adásra szánt sorozat megindószínvonalas szórakoztatását kilását, s az átdolgozó-rendezőt,vánja elősegíteni (s a hangsúly itt Gáli Józsefet, a magas színvonalon van), úgy ez Lukácsy András Magazin Csak rajzból és tornából négyes, a többiből ötös. A tanítónő azt mondja: — Hasznos lesz a tszben is. — Hát ha ilyen tehetséges — magyarázzuk neki —, mégis rá kellett volna beszélni a családot a gyerek taníttatására. — Ó, mit kapnék én, ha nem a mezőgazdaságba irányítanám a gyerekeket!... Tanyai kollégiumok kellenének A látottakat, hallottakat a megyei osztályvezető foglalja össze: — Sötét a kép. Bajok vannak a szülők szemléletével, de nincs minden rendjén a pedagógusok gondolkozásában sem. Nem értik meg igazán szándékainkat, nem érzik, hogy a mezőgazdasági munka megszerettetésével összefér a tehetségek felkarolása; nem tudják megmagyarázni a gimnáziumi oktatás értékét; magukra hagyják a szülőket döntéseikben. Ilyen körülmények között nagyítóval kereshetünk bizony az egyetemeken felvételizők között tanyai gyerekeket; a régi „hagyatékot”, a továbbtanulásban mutatkozó társadalmi igazságtalanságot magunkkal cipeljük. Gyorsan statisztikát is csinálunk. A meglátogatott osztatlan tanyai iskolákból senki sem tanul tovább, a részben osztott és az osztott, tehát szaktanárokkal tanítókból pedig nyolc. Hetven gyerekből nyolc! Ám bármennyire is kedvezőtlenek ezek az adatok, azt mégis beszédesen bizonyítják, hogy a központi tanyai iskolákban valami megkezdődött. A mi tapasztalataink is igazolják a körzetesítés helyességét. Csakhogy a körzetesítés hagyományos módszerei kimerülőben vannak — mondja a művelődési osztályvezető. Szinte minden tanyai iskolát körzetesítettünk már, ahol a bejárás valamiképpen megoldható volt, s ahol elegendő tanterem akadt a központi iskolában. Most a tanyai kollégiumokat kellene szaporítani. Bács megyében az idén 12 tanyai általános iskolás diákotthon működik, s ebből kettő most az őszszel nyílt meg, összesen nyolcszáz gyerek kap bennük elhelyezést. De több mint tízezren járnak még olyan iskolákba, ahol több osztály tanul egyszerre egy nevelő irányítása alatt. A legégetőbb szükségletek kielégítésére 3000 kollégiumi férőhely kellene. — Most azon spekulálok, hogy bolgár tapasztalatok alapján miként lehetne tsz-kollégiumokat szervezni? Szövetkezeteink az utóbbi években fejlődtek, gazdagodtak, jó lenne ha közösen vállalnának diákotthonok létesítését — mégpedig saját dolgozóik gyerekei számára... Nagy nehezen felvették Ezután Szeged környékén szerettünk volna szétnézni, de előbb bementünk a Szegedi Városi Tanácshoz, megérdeklődni, hogy mi lett Pintér Gizellával. — Elintéződött — mondták — Felvettük gyors, és gépíróiskolába. — De hát eredetileg arról volt szó, hogy közgazdasági szakközépiskolába veszik fel. . — Nem volt helyünk — mentegetőztek —, s a mamával megbeszéltük a gyors- és gépíróiskolában való elhelyezést. Átmentünk a közgazdasági technikumba, s megnéztük, hogy kiket vettek fel. A 87 felvettből 41- nek ugyanolyan vagy rosszabb volt a tanulmányi eredménye, mint Pintér Gizellának. Akadtak még négyesnél gyengébbek is. Hogyan döntöttek hát úgy a jelentkezések elbírálásainál, hogy a Pintér-i kislányt nem veszik fel? Előveszi jegyzetfüzetét, s olvassa a gyerekkel való beszélgetésről készült feljegyzését az igazgatóhelyettes: — Csendes, halkszavú, oroszt nem tanult. — Csak ennyi? De hát ezek nem hibák, a gyerek nem tehet arról, hogy iskolájában nem tanítottak oroszt! Erre már nincs válasz, csupán azzal érvelnek, hogy nézzük meg: a felvettek között többségben vannak a fizikai dolgozók gyerekei. Ez igaz is, de Pintér Gizella szülei is azok, napszámosok. Szerencsére ottjártuntekor a városi tanács művelődésügyi osztálya utasítására mégis felvették a Ménes utcai közgazdasági technikumba Vörös Géza tanítványát. Pénteken már itt tanult. * A tanyai gyerekeknek a városiakkal megközelítően azonos továbbtanulási lehetőségének megteremtése társadalmi, politikai ügy. Erőnkhöz mérten minden eszközzel segíteni kell a tanyai gyerekeken. S ez nem csupán anyagi áldozatokat jelent. Mindenekelőtt szemléletbeli változásra van szükség, annak felismerésére, hogy itt társadalmi igazságtalanság jóvátételéről van szó. A legfontosabb, hogy lelkiismeretün,ket ne nyugtassa meg az, hogy ma minden vonatkozásban jobb helyzetben vannak a tanyai fiatalok, mint tíz—húsz esztendeje. Tekintetünket a holnapra kell vetnünk, s azon kell munkálkodni, hogy a továbbtanulásban ők is jó eséllyel versenyezhessenek. Tóth László 1937. szeptember 12. kedd NÉPSZABADSÁG D LENIN - KÖZELRŐL Egy értékes memoárkötet d ivatja van manapság a memoárirodalomnak, Boncs- Brujevics könyvét mégsem ez a divat emeli a figyelem központjába, hisz épp e könyv kapcsán jogosan szólhatnánk arról is, hogy manapság, akárhogy nézzük, a politikai vagy politikai jellegű irodalom olvasottsága megcsappant, mentséget és magyarázatot is találván rá, miszerint voltak idők, amikor a politikai jellegű irodalom nagy többsége nem tudott felemelkedni arra a szintre, ahol már emberi vagy filozofikus érdeklődést kelthet, így aztán azok is, amelyek a napi gondolatok érvényén túlra emelkedtek, az elhallgatás és a figyelmen kívül hagyás kényszerű perifériáira süllyedtek. Nem Vlagyimir Boncs-Brujevics: Emlékeim Leninről. Európa Könyvkiadó, rontsuk azonban ennek a könyvnek az ünnepét. Boncs-Brujevics lényegi mondanivalóját Lenin alakja köré csoportosítja. A szerző Lenin egyik legközvetlenebb''munkatársa és barátja volt, 1917-től kezdődően hosszú ideig a Népbiztosok Tanácsa elnökségének titkára. Neve, úgy véljük, nemcsak nálunk, hazájában is meglehetősen ismeretlen. Nem volt tolakodó személyiség soha. Amikor például Lenin, az ellene elkövetett második merénylet következményeiből úgy-ahogy felépült és egyik első sétájáról a Kremlben filmet készítettek, maguk a jól értesült filmesek is csak kérdezgették egymás között: ki az a férfi, aki Leninnel karonfogva sétál? S a válasz: — Egy elvtárs. Könyvében is igyekszik szerény és személytelen maradni, ahol erre mód és lehetőség van. Leninről beszél leplezetlen őszinteséggel, mivel Lenin volt legnagyobb példaképe és legnagyobb emberi élménye. Számtalan olyan történetet, anekdotát és jelenetet lesel és mond el a forradalom nagy vezérének életéből és tevékenységéből, amilyenekkel még nem találkoztunk s ért hozzá, hogy a szívünkbe lopja ezeket, mert a szívéből adja, hogy gazdagíthassuk Leninképünket. Itt van mindjárt az első történet: hogyan írta Lenin a földről szóló dekrétumot. Ha valaki azt hiszi, végtelen elmefuttatásokról van itt szó vagy a programpontok előzetes megtárgyalásáról, nagyon téved. Amikor a történet kezdődik, a dekrétum tulajdonképpen már kész is. A forradalom első napját éljük. A dekrétumot kinyomatják. Igen ám, de ezt el is kellene juttatni azokhoz, akiknek szól, vagyis a parasztokhoz. A katonák özönlenek hazafelé a frontról. Majd ők hazaviszik. — De van egy kis baj — mondja Lenin. — Papír nincs, újság nincs, rágyújtani viszont kell. Fogja a katona a dekrétumot és már csavar is belőle egy kecskelábat. Mire hazaér, bajtársaival együtt elfüstöli az összes példányokat. Okvetlenül elfüstöli. Mi hát a megoldás? — Tudja mit, Vlagyimir Dmitrijevics — szól a szerzőhöz ravaszkás mosollyal Lenin —, menjen csak el a Szityin üzletébe és kérdezze meg, vannak-e náluk régi falunaptárak. Adjanak belőle. Nos, amikor a katonák a dekrétumot jól elrakták az iszákjuk mélyére — a faluig ne nyúlj hozzá! —, mindegyiknek a kezébe kell nyomni egy naptárt, hadd dohányozzék kedvére. összesen háromszázhatvanöt lapocskája van, még a bajtársaknak is jut belőle. A dekrétumot pedig vidd a faluba! S csak még egyet. Emeljünk ki még egyet e tizenöt történetből. Ez nem anekdota, nem jelenet, nem életkép, kész dráma, ahogyan Boncs-Brujevics leírja. A szovjet kormány már Moszkvában székel ekkor. A közlekedés tönkrement. Az országban ellenforradalmi bandák és közönséges banditák garázdálkodnak. Sürgetően veti fel az élet, meg kell teremteni a közlekedésügyi népbiztosságot. De kikből? Dzerzsinszkij elvállalja ugyan a Gseka teendői mellett az új népbiztosság vezetését is, de hol vannak a szakemberek? Valakinek eszébe jut Boriszov vasútmérnök neve. Lenin azonnal magához hívatja az egzisztenciálisan teljesen tönkrement embert, akinek a felesége kiütéses tífuszban haldoklik egy fűtetlen, koszos szobában. Megérkezik Leninhez a Kremlbe, ahol a már nem létező ikonok felé keresztet vet. — Ön milyen párthoz tartozik? Boriszov kemény és őszinte. — Októbrista vagyok. — És mint októbrista, akarna-e dolgozni a szakmájában? — Nem tudom, lehet-e alkotóan dolgozni. Hiszen most mindent pusztítanak és megsemmisítenek. Dúl a drámai vita. Fél óra múlva Boriszov megkapja a kinevezését, ő lesz a közlekedésügyi népbiztosság helyettes vezetője. Két hónap sem telik el, Boriszov jelentheti Leninnek, hogy az ország leglényegesebb vasútvonalain helyreállította a fegyelmet és a rendet. Boncs-Brujevics skálája az anekdotától a tragédiáig ível, mert hiszen, sajnos, az élet tragédiával is szolgált. 1918. augusztus 30-án este Fanni Káplán közvetlen közelről három lövést ad le Leninre. Az első szétroncsolja a bal kar felső részét. A második megsebesít egy munkásnőt. A harmadik átfúrja a bal lapockát és a mellhártyát érintve megreked az állkapocscsontban. A merénylet után napokig csak ritkán van eszméletnél Lenin. Arca viaszsárga, homlokáról gyöngyözik az izzadtság. — Fáj, a szívem fáj — mondja. — Nagyon fáj a szívem. E szavak, hála Boncs-Brujevicsnek, ötven év távlatából is hitelesen érnek el hozzánk. Galambos Lajos Évadnyitó társulati ülés az Operettszínházban Hétfőn Nagymező utcai ideiglenes otthonában évadnyitó társulati ülésre jött össze a Fővárosi Operettszínház művészgárdája. Szlovák László igazgató üdvözölte az együttest, majd köszöntötte a társulat három, jelentős színpadi jubileumhoz érkezett tagját: Honthy Hanna Kossuth-díjas kiváló művészt, Feleki Kamill Kossuth-díjas kiváló művészt, aki 40 éve jegyezte el magát az operett műfajával, valamint Rátonyi Róbert érdemes művészt, aki ez alkalommal ünnepelte negyedszázados színészi pályafutását. Az igazgató a következőkből bejelentette, hogy a főrendező tisztét Vámos László vette át. A színház műsora a következőképpen alakul: bemutatják Fényes Szabolcs operettjét, a Mayát, ezt követően bemutatják Hervé Lilijét, Jerry Herman,Michael Stewart Hello, Dolly című musicaljét, Lendvai Szinetár új darabját Knock out címmel. 7 SZEPTEMBER 12: a fasizmus Áldozatainak emléknapja Paul Eluard.* RENDEZENDŐ SZÁMLA Tíz jóbarát meghalt a háborúban Tíz asszony meghalt a háborúban Tíz gyermek meghalt a háborúban Száz jóbarát halt meg a háborúban Száz asszony halt meg a háborúban Száz gyermek halt meg a háborúban S ezer jóbarát ezer gyermek és ezer asszony Számlálni értjük jól a holtakat Egyesével és ezresével Számlálni tudunk ám gyors a világ S két háború közt minden elmosódik De csak egy halott legyen ki bevésse Emlékét szívünk közepébe És a halál ellen kezdünk el élni Harcolni kezdünk a háború ellen És küzdeni kezdünk az életért. 1948 SOMLYÓ GYÖRGY fordítása