Népszabadság, 1967. december (25. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-01 / 284. szám

1961. december 1. péntek NÉPS­Z­AB­ADS­ÁG Részvéttáviratok dr. Münnich Ferenc elhunyta alkalmából A Pravda megem­té­kezése Dr. Münnich Ferenc elvtárs el­hunyta alkalmából táviratban fe­jezte ki mély részvétét a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának, a magyar kor­mánynak és az elhunyt hozzátar­tozóinak a Német Szocialista Egy­ségpárt Központi Bizottsága ne­vében Walter Ulbricht elvtárs, első titkár; a Mongol Népi Forra­dalmi Párt Központi Bizottsága és a Mongol Népköztársaság kor­mánya; Phung Manh Cung, a Vietnami Demokratikus Köztár­saság budapesti nagykövetségé­nek ideiglenes ügyvivője; Johann Koplenig, az osztrák munkásmoz­galom ismert személyisége. A szovjet harcostársak nevében I. Konyev, a Szovjetunió marsall­­ja, M. Kazakov és P. Batov had­seregtábornok, a Magyar Nép­­köztársaság területén ideiglenesen állomásozó szovjet katonai egysé­gek parancsnoksága nevében K. Provalov vezérezredes és a pa­rancsnokság több magas rangú tisztje. Valamennyi csütörtökön meg­jelent szovjet lap közli az MSZMP Központi Bizottságához és a Ma-I­gyar Népköztársaság kormányé- j­á­hoz Münnich Ferenc halála alkal­­­­mából intézett táviratot. A Pravda meleg hangú mélta-­­­tásban emlékezik meg Münnich elvtársról, a lánglelk­ű forradal­márról, a kommunizmus eszmé­jének bátor harcosáról. A cikk hangsúlyozza: a magyar dolgozók mély gyászában teljes szívvel osztoznak a szovjet emberek, akik jól ismerték Münnich Ferencet, a Szovjetunió igaz barátját, s akinek egész élete összeforrott a marxizmus-ler­inizmus eszméi­nek, a Nagy Október eszméinek győzelméért vívott harccal. A Pravda rámutat: a magyar­­ nép dicső fia életének igazságát, a Nagy Október eszméiben, a nép boldogságáért vívott harcban ta­lálta meg. Münnich Ferenc nagy barátja volt a szovjetek országá­nak, amely rzw­sodisz hazája volt: a Szovjetunióért tett nagy szolgá­latai elismeréseként több ízben­­ szovjet érdemrendekkel tüntették ki. Legutóbb október 50. évfor­dulója ünnepi napjaiban ismétel­­­­ten Lenin-rendre érdemesítették. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának ülése (Tudósítónktól.) Csütörtökön ülést tartott a Ter­melőszövetkezetek Országos Ta­nácsa. Az ülésen, amelyen Szabó István, a TOT elnöke tartott be­számolót az elnökség és a titkár­ság eddigi munkájáról, valamint a területi szövetségek megalaku­lásának és eddigi működésének tapasztalatairól, megjelent Dobi István, az Elnöki Tanács nyugal­mazott elnöke és Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Ta­nácsának főtitkára. Az elnöki beszámoló hangsú­lyozta, hogy a TDT megalakulása óta eltelt hét hónapban az állami szervek minden olyan kérdésben kérték a TÓT véleményét, amely érinti a tsz-ek működését. Meg­kezdték működésüket az országos tanács különféle bizottságai is. Erejéhez képest közreműködött a TÓT elnöksége és titkársága a tsz-ek területi szövetségeinek megalakításában. Most egyik leg­fontosabb feladatuknak azt tart­­­ják, hogy segítsenek a tsz-eknek­­ a termelőszövetkezeti törvény, a­­ földjogi törvény s az új mecha- s nizmussal összefüggő egyéb jog­­i szabályok megismerésében, a te­­r­rü­leti szövetségeknek pedig mun­kájuk lehető legjobb megszerve­zésében. K. Nagy Sándor, a TDT főtitká­ra a termelőszövetkezetek infor­­­­mációs rendszerének kiépítéséről­­ adott tájékoztatást. Az ülés har­madik napirendi pontja a tsz-ek szocialista munkaversenyének to­vábbfejlesztése volt. Erről Virág István főtitkárhelyettes terjesz­tett elő javaslatot. A tanácsülés beható vita után,­ amely főképpen az információ je­­­­lentőségéről és módszereiről folyt, határozati javaslatot fogadott el. A tanácsülés megbízta a TDT tit­kárságát, hogy az információs­­ rendszerhez hasonlóan dolgozzon ki javaslatot a szaktanácsadás­­ rendszerére is, és megvitatás vég i­­­gett terjessze azt a tanácsülés elé. MAKARIOSZ KORMÁNYA a nyáron éppen úgy, mint ezekben a hetekben, arra törekedett, hogy megoldja a szigetország görög és török nemzetiségei között meg­levő, hosszú ideje kívülről tuda­tosan szított, de együttes jóaka­rattal rendezhető kérdéseket. Az athéni junta lépései mindkét eset­ben ennek kudarcba fullasztását szolgálták. A nyáron a ciprusi gö­rögök megosztására tett kísérlet akkor jött, amikor Makariosz a barikádok ledöntésére akart fel­hívást kibocsátani. Most, a sziget­ről régebben kiutasított, de illegálisan visszatért, jobbol­dali ciprusi török politikus, Denk­­tas nemrég történt jóakaratú sza­badon bocsátása keltette azt a gyanút Athénban, hogy a kor­mány gesztusa közeledést jelent a török kisebbséghez. A jobboldali nézeteiről ismert Grivasz úgy vél­te, annál is inkább megteheti ezt a provokatív lépést, mert Török­országban kisebb politikai válság van: a jobboldal támadta a kor­mányt, a többi között a szocialista országokkal való kapcsolatok nor­malizálása miatt. Grivasznak, a katonai akcióhoz fűződő, másik számítása az volt, hogy a támadás révén a nicosiai kormányt függő helyzetbe hozza az ott tartózkodó görög katonaságtól, sőt a helyzet éleződése folytán, az athéni kato­nai juntától. Csakhogy Grivasz rosszul számította ki katonai ak­ciójának hatását. A török kor­mány helyzete megszilárdult, és teljhatalmat kapott, hogy Cipru­son vagy Görögországban kato­nailag is beavatkozzék. A provo­káció azzal fenyegetett, hogy nagyméretű hadműveletekre ke­rül sor Görögország és Törökor­­­szág között. Márpedig az athéni katonai junta, már csak saját bel­ső gyengeségei miatt sem mehe­tett bele egy katonai konfliktusba. Ezért a görög fővárosban olyan­­ hírek kerültek forgalomba, hogy a támadás Grivasz saját kezdemé­nyezésére történt. A VÁLSÁG HÍRÉRE a hely­színen termelt a 6. amerikai flot­­­­ta. Johnson különmegbízottja és­­ a NATO főtitkára elsősorban a­­ NATO érdekeit szolgáló megol­dást tartotta szem előtt: a görög— török konfliktus ugyanis a szer­vezet délkeleti szárnyának össze­omlását hozná magával. Nem ér­dekük viszont a ciprusi helyzet békés és végleges megoldása sem, ha ugyanis a demilitarizált sem­leges Ciprus a ciprusiaké lenne, megszüntetné a NATO minden beavatkozási lehetőségét, de ha a görögök és törökök vetélkednek birtoklásáért, a NATO erősíthet­­­­né nyomását. Az Acheson- és Lemnitzer-terv célja, hogy Cip­rust bevonják az agresszív atlanti paktumba. Az Egyesült Államoknak ez a kettős játéka nemcsak Cipruson találkozik el­lenzéssel, Cyrus Vance Törökor­szágba érkezésekor a tüntető fia­talok elfoglalták a repülőteret, és Johnson megbízottja egy katonai repülőtéren szállt le és mellék­utakon csempészték be Ankará­ba. Az Ant című török lap Ame­rika az egyedüli bűnös című ve­zércikkében megállapította: „Be­jelentették Grivasz visszahívását Athénba, mint a dráma főszerep­lőjét, de hiszen csak egy bábról van szó, a lényeg, hogy Ciprust a NATO keretében tartsák. Wa­shington több bábut is mozgat a színpadon, akik szembeállító,k, majd a független és demilitari­zált Ciprus frontjával.” A ciprusi válságok bebizonyí­tották, milyen károsak­ és veszé­lyesek a Zürich—londoni egyez­mények, amelyek lehetőséget ad­nak a ciprusi államszerződést aláíró, úgynevezett garantáló ha­talmaknak a szigetország politi­kájába való beavatkozásra és ar­ra, hogy ott görög, török kato­nai egységek állomásozzanak, és hogy az angolok katonai támasz­pontokat tartsanak területén. Ál­datlan állapot az, hogy Athén és Ankara 22 hónapja tárgyal egy­más között — a ciprusi kormány részvétele nélkül és akarata elle­nére — a ciprusi kérdés megol­dásáról. Az áprilisi athéni puccs után a szigeten állomásozó 15 ezer fő­nyi görög haderő nemcsak a tö­rök kisebbség ellen jelentett fe­nyegetést, hanem a Makariosz­­kormányra, Ciprus függetlensé­gére, a demokráciát és az önálló állami létet védelmező munkás­­mozgalomra is. A GÖRÖG—TÖRÖK tárgyalás helyett a ciprusi nép­ a ciprusi kérdést az ENSZ fórumán és a közgyűlés határozatainak megfe­lelően kívánta megoldani. A Ciprusi Dolgozó Nép Hala­dó Pártja (AKEL) helyzet­­elemzésében hangoztatja, hogy az ENSZ segítsége mellett a nép egysége és határozott akciói szük­ségesek, és azokra az antiimpe­­rialista országokra kell támasz­kodni, amelyek a múltban is tá­mogatták Ciprus ügyét. Csakis a független és semleges Ciprus je­lentheti a végleges, válság nél­küli megoldást. Máté Sándor A KÖZÉ I. i. T ii í ii­e i Kádár János, Losonczi Pál, Fock Jenő és Kállai Gyula fogadta hazánk új indiai nagykövetét Kádár János, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bi­zottságának első titkára fogadta dr. Kós Péter rendkívüli és meg­hatalmazott nagykövetet, hazánk új indiai nagykövetét, aki a kö­zeljövőben utazik állomáshelyére. A nagykövet Burmában, Ceylon­ban, Kambodzsában és Nepálban is képviseli hazánkat. Fogadta a nagykövetet Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának elnöke, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, valamint Kállai Gyula, az országgyűlés el­nöke is. Kádár János fogadta az amerikai nagykövetet Kádár János, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bi­zottságának első titkára csütörtö­kön bemutatkozó látogatáson fo­gadta Martin J. Hiller­brandot, az Amerikai Egyesült Államok rend­kívüli és meghatalmazott nagy­követét, alá a közelmúltban adta át megbízólevelét. Magyar politikusok hazautazása London­ból Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, aki részt vett Nagy-Britannia Kom­munista Pártjának XXX. kong­resszusán, csütörtökön hazauta­zott Budapestre. Ugyanezzel a re­pülőgéppel utazott el Londonból Szilágyi Béla külügyminiszter­­helyettes és Házi Vencel nagy­követ, a Külügyminisztérium osz­tályvezetője, akik négynapos nem hivatalos látogatást tettek az an­gol fővárosban. A londoni repülőtéren Incze Jenő nagykövet búcsúztatta Ko­mócsin Zoltánt és a két vezető magyar diplomatát. A HANG A kölesdi termelői szövetkezeti parasztok nemrég a minisz­terhelyettessel beszélték meg ügyes-bajos dolgaikat. A vendég nem udvariaskodni utazott Kö­­lesdre, hanem hogy segítsen. Szin­te záporoztak a kérdései, s a ké­nyes témák feszegetése közben a kölesdiek eleinte kényelmetlenül feszengtek. Később meglátták, mire megy a „játék”. Észrevették, hogy a kérdések nyomán kiala­kult vita választ ad legégetőbb kérdéseikre. Milyen búzát ter­meljenek, miért érdemes teljes gőzzel marhát, sertést hizlalniuk? Végül az őszintén feltárt orszá­gos gondokba ágyazva, világosan látták a maguk tennivalóit is. S amikor a félnapos vita végén el­hangzott a kérdés, hogy mi volt számukra a legtanulságosabb a megbeszélésből, nem késett a vá­lasz: „A felelős, őszinte hang.” Van persze más példa is. A du­nántúli tsz elnökét éppen gorom­bád hangja miatt váltotta le a tag­ság. Kitűnő szakember volt, ve­zetésével már 50 forintot­ osztott a közös. De az elnök képtelen volt megválogatni a szavait. Cse­kélységekért is „leszamarazta”, „lenaplopózta” az embereket. S a­­ közgyűlésen hiába érvelt mellet­te a járási pártbizottság embere. Hiába ismételgette, hogy az el­nök távoztával esetleg 10 forint­tal is csökkenhet egy-egy munka­egység értéke. A válasz egyértel­mű vo­lt: „Nekünk ma már megér 10 forintot, hogy emberi hangon beszéljenek velünk.” A hang az emberi érintkezésben nagyon fontos dolog. Csak örül­hetünk a növekvő önérzetnek, mely mindinkább, és mindenütt megfelelő emberi hangot követel. Az viszont már kevésbé örvende­tes, hogy ha elszórtan is, újra kezd lábra kapni a rideg utasítga­­tás, parancsolgatás megfellebbez­hetetlen hangja. Talán múló je­lenség — mondhatnánk. Nagy tet­tek, nagy gondok idejét éljük. A sok munka idegfeszültséget te­remt, hamarabb kicsúszik egy­­egy goromba szó. Csakhogy — a szerkesztőségbe érkezett levelek tanúsága szerint is — egy-egy ke­ ’­ményre fordult hang mögött gya­nús, újsütetű „ideológia” lappang. Némelyek ugyanis éppen az új gazdasági­rányítási rend nevében fogják keményebbre hangjukat,­­ mondván: „Az új mechanizmus-­­ ban megszűnik a bratyizás. Ez-­­ után senkinek sem fogunk rimán­­kodni." Az idézet egy levélből való, amelynek gyári munkás írója­­ döbbenten ízlelgeti a művezetője szájából elhangzott szavakat. Le­­j írja, hogy munkahelyükön való­ban volt bratyizás, elvtelen ri­­­­mánkodás is, és mindez a hatá­rozott irányítás helyett. De en­nek éppen a most hangot váltó művezető volt az egyik legfőbb f­okozója. Mégpedig azzal, hogy­­ soha nem beszélt az embereknek a közösen vállalt felelősségről, so­ha nem tartotta beosztottjait arra méltó partnernek, akikkel komo­lyan meg lehetne beszélni a ten­nivalókat, s akiket szövetségesei­nek érezhet a nehéz feladatok végrehajtásának idején is. A kol­lektíva erejének összefogása he­lyett mindig a maga feje után ment, s ha baj volt, ízetlen ha­verkodással próbált nagyobb ren­det, jobb munkakedvet teremte­ni. Most pedig az új mechanizmus közeledtét használja rendteremtő, fegyelmező eszközül, kilátásba he­lyezve a keményebb, könyörtele­nebb hangot. És egy másik levélíró szerint az ő­­ hivatalukban mostanában a különféle vélekedésekkel együtt különféle hangszínárnyalatok is éledeznek. A levélíró közvetlen főnöke például abból indul ki, hogy az új irányítási rend racio­nalizmusa, határozott céltudatos­sága szétfoszlatja majd azt a pat­riarchális viszonyt, a családias hangot, mely az ő osztályukat ed­dig jellemezte. S ez csak helye­selhető, amennyiben az gátolta az eredményes munkát. De az már túlzás, hogy az illető vezető az eddigi „Mária kedves, legyen szí­ves” helyett máris a kopogósabb „kartársnő kéremet” használja. Más vélemény szerint viszont most végre kialakulhat a „hangok egyenlősége”. Hiszen a fesztele­nebb, az anyagi javakat bővebben termő rendben több lesz a nyu­galom, növekszik az emberek ma­gabiztossága, határozottsága, mely a demokratizmust is széle­síti, gazdagítja majd. Ezekben a vitákban alapjában véve nincs semmi rossz, hiszen a várakozás, a fokozott érdeklődés szüli őket. Csak az a fontos, hogy a hangzavarban mindenütt szólal­jon meg a józan felelősség hang­ja is, amely végül a helyére rak­ja a dolgokat. Az bizonyos, hogy az új gazdasági rendben jóval na­gyobb határozottságra, sőt néhol fokozottabb erélyre is szükség lesz, így kívánják a megnöveke­dett feladatok. Az sem titok, hogy egy-két helyen a hangnak is meg kell majd változnia. S nemcsak ott, ahol a bratyizás, az elvtelen jóemberkedés ássa alá a fegyelmet, hanem ott is, ahol a ri­degség, a gondok iránti részvét­lenség dermesztette meg az em­bereket. Ne felejtsük el, hogy az új gazdasági irányítás az emberek millióit az eddiginél nagyobb, fe­lelősségteljesebb tettekre hívja. Felnőtt, gondolkodó emberekhez méltó tettekre. S az ilyen embe­reket egyaránt sérti az édeskés kunyerálás és a goromba, fölé­nyes lekezelés. Hamis ideológiát gyárt, aki az új rendet — a racio­nalizmus ürügyén — valamiféle marcona, rideg világnak feste­­geti, amelyben az érzések is akar­va, akaratlanul hűvösebbek lesz­nek. Mint ahogy az is rossz úton jár, aki a hangok egyenlőségét követelve, nem figyel a tettek esetleges különbözőségére. Vilá­gos, hogy az új rendben a hang csakis a tettek függvénye lehet. É Érthető, hogy az emberek sok­r­kát várnak az új irányítás rendjétől és felkészültek a külön­böző változásokra is. Az külö­nösen helyes, ha az új mechaniz­mus terveit úgy szövögetik, hogy azokban ne csak a gazdálkodás minősége javuljon, hanem a szo­cializmus egyéb tartalmi jegyei is gazdagodjanak. Egy valamit azonban nem szabad elfelejteni: az új rendben az irányítási mód­szerek változnak, a lényeg azon­ban változatlan marad. Ezután is a szocializmust építjük, és szeren­csére ebben már van gyakorla­tunk, nem kell mindent újonnan felfedezni. Csak éppen sok min­dent jobban és okosabban kell ten­nünk, mint eddig. És ennek a jobbnak egyik előfeltétele a nagy munkát vállaló emberek egymás­hoz való viszonyának további tö­kéletesedése is. Tehát nem a megváltoztatása, hanem a gazda­godása, a fejlődése — az eddi­giekhez képest. S nem az itt a kérdés, hogy keményebb, patto­­góbb vagy lágyabb legyen-e a hang. Az emberi hang hatalma, akármilyen is a vezetési módszer, nem a hangerőben rejlik. Az ér­­desebb hangból is áradhat meleg, s a lágyabb is lehet határozott, ha tartalom, gondolat, útmutatás, őszinteség és felelősség van ben­ne. S főként, ha tettek állnak mö­­götte. Bár az emberi érintkezés­ben fontos dolog a hang minősé­ge, az új mechanizmusra mégsem a hangerő és a hangszín próbál­gatásával kell készülni. A kéz, az ész és a szív készüljön inkább. Kékesdi Gyula Magyar internacionalisták a Hadtörténelmi Múzeumban A Szovjetunióban élő, magyar származású internacionalista ve­teránok Budapesten tartózkodó csoportja csütörtökön ellátogatott a Hadtörténelmi Múzeumba, ahol dr. Csillag Ferenc ezredes fogad­ta, s kalauzolta őket. A veteránok megnézték a Tanács­köztársaság és a spanyol polgár­­háború történetét idéző tablókat, képeket, fegyvereket, s megtekin­tették a magyar internacionalis­ták harcait bemutató összeállí­tást. Ezután levetítették számuk­ra a Vörös jelek a hadak útján című dokumentumfilmet. 3

Next